Címke: Max Verstappen

  • A Red Bullt nem aggasztják Verstappen Portimãoban elkövetett hibái

    A Red Bullt nem aggasztják Verstappen Portimãoban elkövetett hibái

    A Red Bull egyáltalán nem aggódik Max Verstappen Portugál Nagydíjon elkövetett hibái miatt, ami miatt egy pole pozíciótól és a leggyorsabb körért járó bónuszponttól is elestek többek között.

    A milton keynesi istálló szerint ezen kisebb mértékű hibák nem fogja befolyásolni a versenyzőjük esélyeit a világbajnoki harcban, amiért Lewis Hamiltonnal kell majd megküzdenie az idei szezonban.

    A holland pilóta az egész portimãoi hétvégén küszködött az elemekkel, ami miatt néhány hibát is elkövetett, ezzel valamilyen szinten rontva saját helyzetén a Hamiltonnal való bajnoki csatában.

    Verstappen a pályahatárok miatt a szombati időmérőn a rajtelsőséget, majd a vasárnapi verseny elején hiába előzte meg Hamiltont a biztonsági autós újraindítást követően, a hétszeres világbajnok Mercedes pilóta egy hiba miatt gyorsan vissza is vehette a második helyét.

    A verseny utolsó körében pedig ismét a pályahatárok tréfálták meg a Red Bull pilótát. Történt ugyanis, hogy Verstappen négy kerékkel elhagyta a pályát a tizennégyes kanyarban a leggyorsabb körén, ami miatt hiába futotta meg azt, végül elvette tőle a versenyirányítás.

    Ezek a hibák pedig egyáltalán nem férnének bele az egyéni bajnokság második helyezettjétől, mert minden egyes hétvégén nüanszok döntenek a Mercedes és a Red Bull között a győzelemről. Azonban a Bikák csapatfőnöke Christian Horner szerint semmi probléma nincsen azzal, ha Verstappen néha nyomás alatt hibázik.

    A brit szakember hozzátette, hogy Hamilton Imolában sokkal nagyobbat hibázott Verstappenhez képest és ha a britnek nem lett volna szerencséje, akkor most nem ő, hanem Verstappen vezetné a bajnokságot.

    „Nyilvánvalóan tökéletes teljesítményt kell nyújtanunk, azonban az autónknak megvannak a maga erősségei és gyengeségei egyaránt,” – magyarázta Horner.

    „Ne felejtsük el, hogy Lewis majdnem pórul járt Imolában a hibáját követően, azonban a szerencséje miatt olcsón megúszta.

    „A hibák elkerülhetetlenek ilyen szinten, ugyanis, ha tövig nyomod a gázt és a határon autózol, akkor néha becsúszik egy kisebb hiba. Ez az egész pálya határos dolog pedig szerintem is frusztráló.

    „Hihetetlen, hogy pálya határok miatt már egy futamgyőzelmet, egy pole pozíciót és egy leggyorsabb kört is elbuktunk,” – mondta Horner, aki nem elsőként háborodott fel az előbb említett téma kapcsán a milton keynesi istálló berkein belül. „Szóval ige, eddig sokat veszítettünk a pálya határok miatt, de a szabály az szabály.”

  • Brundle: Verstappen nagyon kényelmetlenül fogja magát érezni

    Brundle: Verstappen nagyon kényelmetlenül fogja magát érezni

    Annak ellenére, hogy sokak szerint a leggyorsabb autóval kezdhette meg a szezont Max Verstappen, jelenleg (ugyan csak 8 ponttal) Lewis Hamilton mögött találja magát a tabellán. Martin Brundle szerint a holland egy picit megérezte a tűz közelségét.

    Habár Max Verstappen második lett Portugáliában, és a plusz kiállását nem számolván nagyon kevéssel kapott ki Hamiltontól, mégis nyugtalanul indulhat majd Spanyolországba a Mercedes jó formája miatt.

    Mindenesetre annyi biztos, hogy a holland pályafutása legjobb szezonkezdetén van túl a csupán nyolc pontos hátrányával együtt. Tekintettel arra, hogy a Red Bull az első néhány futamon tempóelőnyben volt, Martin Brundle szerint most kezdi majd csak érezni Verstappen a nyomást.

    „Egy győzelemmel, és két második helyezzéssel Max Verstappen legjobb szezonkezdése ez pályafutása során, de a Mercedes gyorsuló tempója miatt kellemetlenül fogja magát érezni.” – mondta Brundle.

    Ami a Red Bullt illeti, Brundle ekézte kicsit a csapatot a portugáliai pályahatárokkal kapcsolatos panaszaik miatt. A milton keynesi alakulat szerint a szabályokat nem alkalmazták következetesen az idei szezonban, bár a brit ezzel nem ért egyet:

    „Nem értek egyet a Red Bull pályaelhagyásokkal kapcsolatos panaszaival, és azzal az állításukkal, hogy jelenleg egy győzelmet, egy pole pozíciót, és egy leggyorsabb kört vettek volna el tőlük idén jogtalanul.”

    „Csupán egyetlen egy pilóta volt szankcionálva a versenyen a 14-es kanyarban történt pályaelhagyásért, ami Verstappennek egy világbajnoki pontjába került, mivel előnyt szerzett a határokon kívül, mivel nem tudta kontrollálni autóját a pálya határain belül.” – zárta Brundle.

  • Glock: Verstappen egyáltalán nem hibázik többet Hamiltonnál

    Glock: Verstappen egyáltalán nem hibázik többet Hamiltonnál

    Max Verstappen és Lewis Hamilton sem vezet hiba nélkül az idei szezonban. A Mercedes hétszeres világbajnoka az imolai versenyen rontott, de holland versenytársa is a kritikák kereszttüzében találta magát a Portimaoban elkövetett hibái miatt. Azonban a korábbi Forma-1-es pilóta Timo Glock a Red Bull fiataljának védelmére kelt a legutóbbi interjújában.

    A szurkolók egyre többet gondolkoznak azon, hogy Verstappen képes lesz-e megbirkózni azzal a gondolattal, hogy nem az egyéni bajnokság harmadik helye, hanem a világbajnoki cím a tét. A Toyota egykori pilótája szerint a hollandnak nem lesz komolyabb problémája ezzel.

    „Nem, szerintem Max (Verstappen) nem vét több hibát Lewisnál (Hamilton),” – idézi a német versenyzőt a Formel-1.de.

    Glock hozzátette, hogy nem csak Verstappen, hanem Hamilton is komoly nyomás alatt versenyez idén, azonban ezzel ő is tisztában van és eddig ellenállhatatlan formában teljesít idén.

    „Lewis hihetetlen szintet képvisel és most is megmutatja a riválisainak, hogy ő és a Mercedes az, akit le kell győzni a bajnoki címért. Remekül csinálja, amit csinál, mert futószalagon hozza a jobbnál jobb eredményeket a csapatával.”

     

    A német RTL egykori szakértője pedig végül azt is elárulta, hogy szerinte az nevethet majd a szezon végén Hamilton és Verstappen közül, aki kevesebbet hibázik a 23 tervezett futam során.

    „Ez fog meghatározni mindent,” – folytatta Glock. „Aki kevesebb hibát vét, az fog az utolsó futam az egyéni bajnokság első helyén állni.”

  • Verstappen esete a fogorvossal; Räikkönen meg fagyizott a sisak alatt?

    Verstappen esete a fogorvossal; Räikkönen meg fagyizott a sisak alatt?

    A Portugál Nagydíj volt terítéken a vasárnap este rögzített podcast epizódunkban. Miért bonthat pezsgőt a Haas? Mi dolga Verstappennek a fogorvossal? Mit csinált Räikkönen? Többek között ezekről beszélgettünk a verseny után.
    A mikrofonnál: Boa Bence és Galambos Bence

    Egyetértetek a meglátásaikkal? Valamit másként gondolsz? Oszd meg velünk – kulturáltan! – Facebookon, kommentben!

    A Racingline.hu Podcast epizódjai már elérhetők az alábbi platformokon:

     

  • Red Bull: Nem fogjuk feladni az idei szezont

    Red Bull: Nem fogjuk feladni az idei szezont

    Dr. Helmut Marko kijelentette, hogy a Red Bull a 2022-es szabályváltozások érzekések ellenére sem fog leállni a 2021-es autójuk fejlesztésével.

    A Forma-1-es csapatok többsége nem akar túlságosan sokat foglalkozni az idei autójukkal a radikális szabálymódosítások miatt és már most teljes mértékben a 2022-es konstrukciójukra koncentrálnak.

    Azonban a Bikák szaktanácsadója elmondta, hogy a csapata legalább a nyári szünetig maximális mértékben fogja fejleszteni a 2021-es autóját, az RB16B-t.

    „A nyári szünet után pedig csak abban a helyzetben fogjuk folytatni a munkát az idei autóval, ha jól fogunk állni mindkét bajnokságban,” – mondta Marko.

    Sokan azt gondolják, hogy az ezzel a Red Bull 2022-es autóját áldozza majd fel, amire majd a soron következő modellek alapjaként fog szolgálni, de Marko szerint semmi baj nem fog történni ezzel.

    „Nem tehetjük meg ezt Maxszal (Verstappen), mert Forma-1-es karrierje során először ül egy olyan autóban, amiben minden esélye megvan az egyéni világbajnoki címre.

    Az előző heti Portugál Nagydíjon azonban a Mercedes pilótája Valtteri Bottas szerezte meg a pole pozíciót, a versenyt pedig Lewis Hamilton nyert meg. Azonban a bajnoki címvédő istálló hiába aratott győzelmet, Verstappen továbbra is csak 8 ponttal van lemaradva Hamiltontól az egyéni bajnokságban és a Red Bull továbbra is hasonló szintet képvisel a Mercedesszel.

    „Egyelőre hatalmas a versenyfutás a két csapat között,” – folytatta az osztrák szaktanácsadó. „Barcelona hasonló karakterisztikájú pálya, mint Portimao, szóval remélem lesz esélyünk harcolni a győzelemért.”

    „Lassan sikerül feltérképeznünk az autó erősségeit és gyenge pontjait,” – tette hozzá a Red Bull csapatfőnöke Christian Horner. „Portugáliában abszurd volt az időjárás, szóval remélem, hogy ha Barcelonában egy normális versenyünk lesz, akkor akár még többet is megtudhatunk az autó viselkedéséről.”

  • Nemzetközi sajtó: Mestermunka Hamilton részéről, Verstappen hibázott

    Nemzetközi sajtó: Mestermunka Hamilton részéről, Verstappen hibázott

    A nemzetközi sajtó Lewis Hamilton és a Mercedes tempóját éltette, miközben meglékezett Max Verstappen és Valtteri Bottas teljesítményéről is.

    A brit versenyző diadalmaskodott a Portugál Nagydíjon, megelőzve ezzel a legnagyobb riválisát és csapattársát. Ugyan a finn indulhatott az élről, ám nem sokáig tudhatta magáénak a pozíciót, ugyanis a hétszeres világbajnok levadászta, csakúgy, mint a Red Bull pilótáját.

    A sajtó így vélekedett a vasárnapi versenyről:

    Marca (Spanyolország):

    ,,Lewis Hamilton újfent megmutatta klasszis tehetségét, ambícióját és hidegvérűségét, mikor két nagyszerű manőverrel előzte meg Max Verstappent és Valtteri Bottast a pályán. A nap másik főszereplője Fernando Alonso volt, aki a 8. helyen végzett, így ismét pontszerző lett.”

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    ,,A világbajnokok domináltak a Portugál Nagydíjon. Portimãoban ismét láthattuk az elmúlt szezonok királyait. Igaz, Bahreinben is nyertek, viszont ott és Imolában a Verstappen-Red Bull páros volt a lenyűgözőbb. Ez a hétvége viszont más volt, mind az időmérő és mind a futam tekintetében. Max ezt a csatát ugyan elvesztette, viszont a háború tovább folytatódik.”

    Sky Sports (Egyesült Királyság):

    ,,Lewis Hamilton ugyan a rajtnál visszaesett, ám két nagyszerű előzést hajtott végre Max Verstappen és Valtteri Bottas ellen, így sikerült visszavágnia. Most már 8 ponttal vezet a bajnokságban a holland előtt. Bottas végül dobogóra állhatott, míg Lando Norris ismét lenyűgöző munkát végzett az ötödik helyen. A Mercedes a versenyen bebizonyította, hogy jobb autóval rendelkezik. Verstappen számára viszont némi vigasszal szolgálhat az, hogy Bottast sikerült maga mögött hagyni, és így másodikként érhetett célba. Főleg úgy, hogy a Red Bull előbb hívta ki pilótáját a bokszba.”

    Auto Motor und Sport (Németország):

    ,,A két izgalmas futam után (Bahrein és Imola) a harmadik forduló sem okozott csalódást. A szurkolók izgalmas versenyt láthattak vasárnap, különösen az első etapban, amikor is rengeteg helycsere történt. Végül ismét Lewis Hamilton bizonyult a legjobbnak. A világbajnok így a 97. győzelmét ünnepelhette a királykategóriában.”

  • Verstappen köszöni, nem kér Nico Rosberg tanácsaiból

    Verstappen köszöni, nem kér Nico Rosberg tanácsaiból

    Max Verstappen reagált a 2016-os világbajnok Nico Rosberg tanácsaira a Lewis Hamiltonnal vívott, fej-fej melletti bajnoki csatájával kapcsolatban.

    Rosbergnek Hamilton csapattársaként sikerült megnyernie a 2016-os bajnoki címet, mielőtt azonnal visszavonult.

    Szerinte azonban Verstappen jelenleg túl sok hibát követ el.

    „Maxnak volt a gyorsabb autója, amit itt a kvalifikáción is láthattunk” – mondta a német a Sky Italiának. „Max egyszerűen csak több hibát vétett, és ezt nem engedheted meg magadnak, ha világbajnok akarsz lenni Lewisszal szemben.”

    „Mindennek stimmelnie kell, különben nincs esélyed. Lehet, hogy ezek a hibák aprók, de összeadódnak” – tette hozzá Rosberg.

    A red bullos Verstappen azonban nem kér Nico Roberg tanácsaiból.

    „Nincs szükségem Nicóra, hogy rávilágítson, milyen jó Lewis. Én is tudom, hogy nagyon jó, különben nem nyerne ennyi bajnoki címet” – mondta a holland.

    Rosberg azonban úgy gondolja, hogy a Verstappen – Hamilton csata egész szezonban folytatódni fog, sőt kiterjed majd a versenyzők főnökeire is.

    „Nagyon nagy a nyomás rajtuk, és tudjuk, hogy a Red Bull és a Mercedes nem a legjobb barátok” – mondta.

    „Ez a csapatfőnökökkel kezdődik. Toto (Wolf) és Helmut (Marko) ki nem állhatják egymást, és hasonlóan néz ki ez a versenyzők esetében is. Nagyon jól fogunk szórakozni ezen.”

  • Rosberg: Verstappen egyszerűen több hibát vétett

    Rosberg: Verstappen egyszerűen több hibát vétett

    Miközben sok statisztika és értékelés szerint Max Verstappen kihozta a maximumot a Portugál Nagydíjból, Nico Rosberg más véleményen van. A 2016-os világbajnok szerint a holland megszerezhette volna pályafutása tizenkettedik győzelmét. Rosberg szerint ez azért nem sikerült, mert Verstappen túl sokat hibázott.

    „Ma a pilóta jelentette a különbséget. Max autója gyorsabb volt, amit a szombati kvalifikáción láthattunk is. Max csupán több hibát vétett. Ezt nem engedheted meg magadnak, ha Lewis ellen akarsz világbajnoki címet szerezni.” – mondta Rosberg elemzésében a Sky Sport-on.

    A német kiemelte a holland Q3-ban pályaelhagyás miatt elvett pole pozíciós körét, illetve azt, hogy megszerezhetett volna plusz egy világbajnoki pontot, ha nem veszik el a kört, ismételten pályaelhagyás miatt:

    „Mindennek klappolnia kell, különben nem lesz esélyed. Ezek mind kis hibák, de összeadódnak. Maxnak ki kell találnia valamit, hogy elkerülje ezeket.” – mondta Rosberg.

    Az nagyjából már kezd körvonalazódni, hogy a Mercedes – Red Bull közelség egy Hamilton vs Verstappen világbajnoki csatát hozhat. Mivel nagyon kicsi a különbség a két gárda között, simán benne van a decemberi bajnokavatás:

    „Nagyon nagy a nyomás, és azt is tudjuk, hogy a Mercedes és a Red Bull nem a legjobb barátok. Minden elkezdődik már a csapatvezetői szinten. Toto és Helmut egyáltalán nem kedvelik egymást. Ugyanez a helyzet a pilótákkal is. El fognak még minket szórakoztatni.” – zárta Rosberg.

  • Red Bull: Ez így nem mehet tovább!

    Red Bull: Ez így nem mehet tovább!

    A Red Bull szaktanácsadója Dr. Helmut Marko szerint valaminek változnia kell a pálya határokra vonatkozó szabályok kapcsán. A milton keynesi istálló ugyanis a pálya határok miatt Bahreinben elbukott egy futamgyőzelmet, Portimãoban pedig egy pole pozíciót és egy leggyorsabb kört.

    Max Verstappen a Portugál Nagydíj utolsóelőtti körében kiállt friss lágy gumikért, hogy megszerezze a leggyorsabb körért járó egy pontot. A holland pilótának ez sikerült is, miután 0.016 másodperccel jobb időt tudott autózni az addigi mércéhez képest, amit Valtteri Bottas autózott.

    Azonban Verstappen idejét nem sokkal a leintést követően törölték, mivel az egyéni bajnokság második helyezettje négy kerékkel elhagyta pályát a 14-es kanyarban a gyors köre során.

    A holland értetlenül fogadta az ítéletet és azt állította, hogy a pálya azon szakasza az időmérő kezdete óta szerinte nem is tartozott azon kanyarok közé, ahol vizsgálták a pálya elhagyásokat a sportfelügyelők. Mindezt azonban helytelenül tette, ugyanis a 14-es kanyarban a verseny folyamán is vizsgálták a pálya elhagyásokat a sportfelügyelők.

    Markot sem ragadtatta el a döntés, egyenesen idegesítőnek találta azt.

    „Most már egy győzelmet, egy pole pozíciót és egy leggyorsabb kört is elveszítettünk a pálya határok miatt,” – idézte a szaktanácsadó szavait a Sky Sports német kiadása.

    „Minden ilyen dolog három elemből áll, szóval remélem, hogy most már ennyi volt és nem lesz több ehhez hasonló. Lando (Norris) a pályán kívül előzte meg Sergiot (Pérez) és azzal nem volt semmi baj. Már pedig ez nem versenyzés, amikor így zsonglőrködsz a szabályokkal.”

    Verstappen a futamgyőzelmet Bahreinben veszítette el, miután a pályán kívül előzte meg Lewis Hamilton autóját a négyes kanyarban a verseny vége felé közeledve.

    A pole pozíciótól pedig Portimãoban fosztották meg a holland pilótát, miután a leggyorsabb körén megcsúszott és a korrigálása miatt négy kerékkel elhagyta a pályát a négyes kanyarban.

  • Verstappen és az elveszített extra pont: Elvették? Ez egy kicsit furcsa!

    Verstappen és az elveszített extra pont: Elvették? Ez egy kicsit furcsa!

    Max Verstappen a futam leintésének pillanatában azt hitte, hogy egy extra ponttal gazdagabb lett, ám a pályahatárok ismét visszavágtak.

    A második pozícióban autózó holland megirigyelte Valtteri Bottas és a Mercedes ötletét, így ő is kiállt az utolsó körökben egy plusz kerékcserére. A finn mivel egy körrel előbb váltott, mint a 23 éves pilóta, elorozta a leggyorsabb kört, ám a fináléban ezt az érdemet Verstappen elvette tőle.

    Királysága azonban pünkösdi volt, hiszen a 14-es kanyarban szélesebben fordult a kelleténél, így elvették a pontot érő idejét. A Red Bull versenyzője a hivatalos interjú közben tudta meg, hogy egy egységgel szegényebb lett:

    ,,Jól sikerült az újraindítás, és próbáltam nyomást helyezni Valtterire (Bottas). A tempónk viszont nem volt elegendő, Lewis (Hamilton) visszazárkózott és megelőzött. A kiállás után elkaptam azonban Bottast. Tudtuk azonban azt, hogy az abroncsok felmelegítése egy sarkalatos és nehéz pont lesz. Miután megszereztük a második pozíciót, látszott, hogy nincs meg a sebességünk hozzájuk képest.” -ecsetelte a történteket Verstappen

    Ezután viszont jött a fekete leves, mivel Paul di Resta közölte vele, hogy nincs már meg a plusz egy pontja:

    ,,Tényleg elvették? Ez furcsa, ugyanis nem nézték a pályahatárokat a 14-es kanyarban. Ez a hétvége különös volt. Meglátjuk, hogy mit tudunk tenni majd Barcelonában.” –tette hozzá Verstappen.