Címke: Max Verstappen

  • Todt: Hamilton üzenetei nem lehetnek politikai tartalmúak

    Todt: Hamilton üzenetei nem lehetnek politikai tartalmúak

    Jean Todt elárulta, hogy szerinte rendben van Lewis Hamilton aktivizmusa a Forma-1-ben, egészen addig, amíg az nem politikai üzenet. A hétszeres világbajnok ragaszkodik ahhoz, hogy most motiváltabb mint valaha, mióta a Forma-1-et is oylan platformként használja, ahol kiállhat az egyenlőségért és a sokszínűségért. Egyesek kritikával is illetik őt ezért, hiszen az FIA alapszabálya is tiltja a sport és politikai tevékenység keveredését. A 75 éves FIA elnök Todt szerint azonban rendben van a dolog, és ezt el is mondta a Corriere della Seranak:

    „Ötven éve Lee Evans az olimpián mutatta fel az öklét, de ha manapság valaki tesz egy ilyen gesztust, akkor azt a világ pillanatok alatt láthatja a közösségi világhálón. Lewis egy bajnok, ő tudja ezt, így küldi ezeket az üzeneteket. Nekem megfelel ez, amíg annak tartalma nem politikai. Keményen dolgozunk azért, hogy mindenféle nemzetiségű bajnokunk legyen, és szorgalmazzuk a nemek közötti egyenlőséget. Az FIA-nál már vezetői szerepben is vannak nők, de ezek olyan folyamatok, amihez idő kell.”

    A Forma-1-ről általánosságban hozzátette, hogy szeretné, ha több csapat és több versenyző venne részt a sportban:

    „Újra elismétlem: a Forma-1-nek szüksége van egy erős Ferrarira. Csodálom a Mercedes dominanciáját, még ha ez nem is tetszik, és nagyobb versenyt szeretnék látni. De nyolc éve a csapat és Hamilton mindig is ott van a szeren. Lazíthattak volna, de nem tették. A motivációjuk és az étvágyuk lenyűgöző. Szerencsére, azért ott van a párharcuk Verstappennel.”

  • Leclerc a poleja után: „Szégyen, hogy a falban végeztem.”

    Leclerc a poleja után: „Szégyen, hogy a falban végeztem.”

    Charles Leclerc pole pozíciót szerzett a hazai futamán, de máris arról beszélnek, hogy aggódik a váltója miatt, miután az időmérőn az utolsó körében a falnak ment. Amennyiben a Ferrari kénytelen lesz kicserélni a váltóját, akkor számíthatnak rajtrácsbüntetésre.

    Az edzés piros zászlók alatt ért véget Leclerc balesetével. Ez véget vetett Max Verstappen és Valtteri Bottas további gyors köreinek is. A kvalifikáció utáni interjúban Leclerc elismerte, hogy aggódik az esetleges hátra sorolás miatt:

    „Szégyen, hogy a falban végeztem. Nem ugyanolyan érzés így, de ugyanakkor hihetetlenül elégedett vagyok az első mért körömmel. Mindig is nagyon peches voltam itt. Aggódom a váltó miatt. Az első kanyar trükkös volt, nem is sikerült jól, de a második és harmadik szektort kimaxoltam. Nagyon boldog vagyok, hogy a pole-ban lehetek. De a pontokat holnapi kell megszerzünk. Mindenki számára meglepetés az, hogy a holnapi futamon a pole-ból indulhatunk.”

    A Ferrari 2019-ben, Mexikóban volt utoljára pole pozícióban.

  • Marko mérges, mert Tsunoda eléggé fegyelmezetlen

    Marko mérges, mert Tsunoda eléggé fegyelmezetlen

    Dr. Helmut Marko elismerte, hogy haragszik az AlphaTauri újoncára, Yuki Tsunodára. Imolát követően a 79 éves Red Bull elöljáró az energiaitalosok ifjú japánját beképzeltnek nevezte, amiért buta hibákat vétett az időmérő edzésen.

    Most a Honda támogatott Tsunoda ismét kiborította Marko-t, amiért az első edzésnapon, a város utcáin a legendás monacói korlátoknak ütközött. Így dühöngött Helmut:

    „Ezerszer elmondtuk neki, hogy Monaco arról szól, hogy mész körbe-körbe. Némileg fegyelmezettebbnek kell lennie.”

    Max Verstappen is vétett kisebb hibákat újoncként Monacóban, de ezt a leckét mindegyik Forma-1-es versenyzőnek meg kell tanulnia. Így nyilatkozott a Ziggo Sportnak:

    „Fizikailag nem annyira megerőltető. Akkor az, ha nem vagy elég fitt. Itt azonban nagyon óvatosan kelle vezetned, és 100%-osan kell figyelned. Nagyon könnyen lehet hibázni. A versenyen mindig egy kicsit lassabban vezethetsz, hiszen senki sem tud igazán előzni. Szóval itt sokkal inkább a figyelem és a koncentráció a lényeg, mint más pályákon, de fizikailag nem olyan vészes.”

  • Verstappen az élen, Schumacher csúnyán összetörte autóját!

    Verstappen az élen, Schumacher csúnyán összetörte autóját!

    Egy nap pihenő után tért vissza a pályára a Forma-1-es mezőny Monacóban, hiszen a hercegségben az első két szabadedzést csütörtökön tartják, pénteken pedig szünnap van, legalábbis a vezetést illetően.

    Az első két szabadedzést Pérez, illetve Leclerc nyerték.

    Ma, szombaton, reggel a Formula 2-es mezőny sprintfutamán még vizes volt az aszfalt, ám délre, mire az F1-es harmadik szabadedzés kezdődött, felszáradt az aszfalt. Ennek ellenére egészen hideg volt, 18 fokosos levegő- és 27 fokos aszfalthőmérséklet fogadta a versenyzőket.

    A Ferrarik hamar az élre álltak, azonban a két Mercedes, valamint Verstappen viszonylag sokáig várt az első kör megfutásával.

    18 perccel a kezdés után Verstappen a második helyre tudott megérkezni, a két Ferrari közé, de Sainz hamar visszavette tőle ezt a pozíciót.

    Hamilton első próbálkozásra az 5. helyen nyitott, majd javított a negyedik pozícióra, miközben a vezetést Vertsappen vette át. Nem sokáig maradt ez így azonban, Sainz vette át a vezetést.

    Félóra elteltével, tehát féltávnál Sainz, Verstappen, Leclerc, Hamilton volt a sorrend az élen.

    17 és fél perccel a vége előtt Latifi törte össze a Williamsét, így piros zászlóval megszakították a gyakorlást.

    5 perc múlva folytatódott az edzés, mindenki próbált még javítani idején. Verstappen hamarosan át is vette a vezetést. Ekkorra Hamilton már a 7. helyre csúszott vissza.

    2 perccel a vége előtt Mick Schumacher törte össze csúnyán autóját és piros zászlóval ismét megszakították a szabadedzést.

    https://twitter.com/WelsZA/status/1396059027570896923

    A Haas meglehetősen megsérült, nem biztos, hogy Schumacher részt tud majd venni az időmérő edzésen.

    A harmadik szabadedzést már nem indították újra, végül Verstappen nyerte Sainz, Leclerc és Bottas előtt.

    A harmadik szabadedzés végeredménye:

    # Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök
    1 Max Verstappen Red Bull 1:11.294 19
    2 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:11.341 0.047 28
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:11.552 0.258 27
    4 Valtteri Bottas Mercedes 1:11.765 0.471 21
    5 Sergio Perez Red Bull 1:11.817 0.523 18
    6 Lando Norris McLaren 1:11.988 0.694 20
    7 Lewis Hamilton Mercedes 1:12.020 0.726 20
    8 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:12.298 1.004 25
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:12.357 1.063 28
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 1:12.537 1.243 24
    11 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:12.539 1.245 21
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:12.700 1.406 22
    13 Daniel Ricciardo McLaren 1:12.959 1.665 25
    14 Mick Schumacher Haas 1:13.139 1.845 21
    15 Fernando Alonso Alpine 1:13.329 2.035 19
    16 Nikita Mazepin Haas 1:13.390 2.096 20
    17 George Russell Williams 1:13.447 2.153 29
    18 Nicholas Latifi Williams 1:13.475 2.181 22
    19 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:13.522 2.228 30
    20 Esteban Ocon Alpine 1:13.614 2.320 18

     

  • Verstappen meglepődött a Ferrarik tempóján

    Verstappen meglepődött a Ferrarik tempóján

    Max Verstappen egyáltalán nem elégedett a Monacói Nagydíj csütörtöki napjával. A délután negyedik leggyorsabb holland már a rádión egyértelművé tette: nem elégedett a Red Bull egyensúlyával.

    „Lassúak vagyunk. Nem kicsit, hanem eléggé” – nyilatkozta a Sky-nak. „Határozottan találnunk kell némi tempót.”

    A második edzést 1-2-ben záró Ferrarik mellett azonban nem mehetett el szó nélkül a holland sem: „Meglep, hogy milyen versenyképesek a Ferrarik. Szerintem ez is azt mutatja, hogy elég gyengék vagyunk. Ők nagyon jó munkát végeznek, mi meg gyengék vagyunk. Szóval nagy a különbség. Szerencsére azonban holnap szabadnapunk van, így lesz időnk szemügyre venni a dolgokat.”

  • Verstappen: Azt hiszem, ez a legjobb esélyem

    Verstappen: Azt hiszem, ez a legjobb esélyem

    Max Verstappen is hangolódik a Monacói Nagydíjra, ahol reméli visszavághatnak a bajnoki címért folyó harcban. Lewis Hamilton két versenyt nyert zsinórban, így a holland lépéskényszerben van. Monacóban egyébként Verstappen még sosem volt dobogón.

    Az RB16B fémjelű autó nagyon jól teljesített Barcelonában a harmadik szektorban, és alapjáraton a Red Bull gyártmányai mindig jól mennek Monacóban. A Mercedes természetesen a hollandra tekint, mint legnagyobb favorit, de a győzelemre Verstappen szerint is jó esély van.

    „Azt gondolom, ez a legjobb esélyem. Elképesztően szűk a pálya. Akkor érzed igazán, amikor a határon táncolsz, és egy jó kört akarsz összehozni. Különösen az időmérős gyorskörökön érdekes ez.” – mondta Verstappen a NOS-nak.

    A holland versenyzőnek még nem sikerült tökéletes versenyhétvégét összehoznia a hercegségben. Kétszer a falban fejezte be a versenyt, de amikor végigért, vagy büntetéssel sújtották (2019), vagy az időmérős törését követően kellett zárkóznia (2018).

    „Egyszer fent, egyszer lent. Néha az alapanyagon múlott, de én is követtem el nagy hibákat. Fontos, hogy hibátlan legyen a hétvégénk. Tapasztalatból tudom, hogy milyen fontos is ez.” – mondta Verstappen.

    „Be kell állítanunk az autót, és meg kell találnunk az egyensúlyt, ami sajnos 2016-ban, és 2018-ban ne sikerült. A különbség köztünk és a Mercedes között nagyon kicsi, tehát vannak lehetőségeink, de csakis akkor, ha jól teljesítünk szombaton.” – zárta Verstappen, aki tudja, hogy a szombati időmérő az átlagosnál jóval fontosabb.

  • Vettel: Miért olyan izgatottak egy Verstappen-Hamilton ütközés miatt?

    Vettel: Miért olyan izgatottak egy Verstappen-Hamilton ütközés miatt?

    Sebastian Vettel nem érti, miért hozza lázba az embereket az, hogy Lewis Hamilton és Max Verstappen netalántán összeütközik.

    Zak Brown korábban azt nyilatkozta, hogy szerinte el fog jönni az a pillanat, mikor a két bajnok aspiráns nem fog engedni a másiknak. Természetesen a megjegyzés mentén a média képviselői az érintetteket is megkérdezték. A négyszeres világbajnok, aki a szerdai napon a holland társa volt, viszont kiakadt az újságírók kérdése miatt.

    A német szerint ugyanis nem értik, hogy milyen kicsi a különbség a briliáns megmozdulás és a katasztrófa között.

    ,,Egy dologgal nincsenek tisztában az emberek odakint, úgy értem, az újságírók nem értik, hogy milyen szoros ilyenkor a helyzet és minyen könnyedén elromolhatnak a dolgok. Véleményem szerint senki sem megy csak úgy bele egy előzésbe, mivel senki sem akarja kiütni a másik autót vagy saját magát. Egyszerűen túl nagy annak a kockázata, hogy elromlik az egész. Ám mikor előzésre szánod el magad, vagy csak véded a pozíciódat, olyankor nagyon kicsi mozgástér áll a rendelkezésedre. Nagyon kevés kell ahhoz, hogy elrontsd a dolgokat, de ők viszont (Hamilton és Verstappen)  mindent jól csináltak.” – nyilatkozta a 33 éves pilóta a Racingnews365.com előtt.

    Vettel szerint inkább a két pilóta kvalitásaira kellene fókuszálni, nem pedig arra, hogy milyen baj okozhatnak a másiknak:

    ,,Szerintem ez megmutatja, hogy milyen klasszis versenyzők. Így én nem értem, miért lesztek izgatottak egy esetleges ütközés lehetőségétől. Szerintem inkább annak kellen szurkolni, hogy minél szorosabb és intenzívebb legyen a harc, ütközés nélkül. Szerintem a képesség és készség ebben van, a nem ütközésben. Tisztában vagyok azzal, hogy számotokra az az izgalmas, mikor darabkák repülnek itt-ott, de nekünk az, mikor a határokat sikerül feszegetnünk.” -tette hozzá az Aston Martin pilótája.

  • Verstappen elmondta, mitől függ, hogy marad-e a Red Bullnál

    Verstappen elmondta, mitől függ, hogy marad-e a Red Bullnál

    Max Verstappen két fő okot nevezett meg, ami meghatározhatja, hogy a közeljövőben elhagyja-e a Red Bullt, vagy sem.

    Verstappen 2020 elején írta alá új, hosszú távú szerződését a Red Bull-lal, de a hírek szerint van a dokumentumban egy olyan kilépési záradék, amely alapján az idei szezon végén akár távozhat is, ha akar. A hírek szerint, ha nem kap a Red Bulltól bajnok autót, akkor opciós joga van távozni.

    A Red Bull azonban a szezon első futamain is jelét adta annak, hogy felzárkózott a Mercedeshez, és jelenleg Verstappen mindössze 14 ponttal van lemaradva Lewis Hamiltontól.

    A szezonból azonban még sok futam van hátra.

    Verstappen szeretné megszerezni első világbajnoki címét és magabiztosnak is tűnik. Egyelőre azonban Hamiltonnak adja ki jobban a lépés a győzelmek tekintetében.

    A szerződésében szereplő, állítólagos kilépési záradék miatt azonban sokan nincsenek meggyőződve róla, hogy a holland maradni fog az energiaitalos csapatnál. Ráadásul olyan felvetés is napvilágot látott, miszerint a Mercedes 2022-re egy szupercsapatot alakítana Verstappen és Hamilton által.

    A 23 éves versenyző elárulta, mit kell tennie a Red Bullnak ahhoz, hogy ne nézzen más munkaadó után.

    A racingnews365.com kérdésére, miszerint el tudja-e képzelni, hogy egész pályafutása során a Red Bullnál marad, Verstappen így válaszolt: „Ez könnyen meglehet.”

    „Ez persze attól függ, hogy meddig vagyunk versenyképesek, és hogy én magam meddig vagyok versenyképes.”

    „A győzelem motivál, de legalábbis a győzelem lehetősége.”

    Minden a rendelkezésére álló autótól függ, és ha karrierje későbbi szakaszában eljutna egy olyan pontra, amikor már nem tudna az élen versenyezni, akkor úgy döntene, hogy befejezi.

    „Akkor egy bizonyos ponton befejezném” – mondta.

    „Persze teljesen más a helyzet, ha az első helyezésekért harcolsz.”

    „Ha hátul vezetnék, akkor eljönne az az idő, amikor már nem lenne kedvem ezt csinálni.”

  • Pérez az élen az első edzésen, Leclerc-t utolérte a Netflix-átok

    Pérez az élen az első edzésen, Leclerc-t utolérte a Netflix-átok

    Sergio Pérez volt a leggyorsabb az első szabadedzésen, a második legjobb időt Carlos Sainz autózta, míg a harmadik pozíciót Max Verstappen szerezte meg.

    Elsőként George Russell látogatott ki a pályára, ám nem maradt sokáig társaság nélkül ugyanis, a többiek is követték a brit fiatalt. Az első komolyabb időt Sergio Pérez és a Red Bull szolgáltatta, ám nem sokáig maradt az élen, ugyanis Charles Leclerc vette át a vezetést.

    A monacóit viszont megtalálta a hazai futam és a Netflix átka, ugyanis négy kör után váltóhiba miatt parkolópályára kényszerült. A jó eredményt csapattársa, Carlos Sainz szolgáltatta, aki át is vette az 1-es pozíciót a 23 éves pilótától. A táncba megérkezett Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Max Verstappen is. A két mercedeses pilóta meg is szerezte a második, illetve a harmadik helyet.

    Nicholas Latifi és Nikita Mazepin mindeközben érintőre vette a falat, ám komolyabb kár nem keletkezett a két autóban. A sort Fernando Alonso folytatta, ám nála már volt ok az aggodalomra. A törmelékek miatt Virtuális Biztonsági Autós fázis lépett érvénybe.

    A szabadedzés felénél járva Verstappennek sikerült egy tiszta kört futnia, így át is vette a vezetést. Pozíciója nem tartott ki sokáig, ugyanis Hamilton is rákapcsolt, miközben Kimi Räikkönen mentet nagyot. Sainz is csatlakozott a buliba, ugyanis az élre ugrott ezzel maga mögé taszítva a hétszeres világbajnokot.

    Lágy abroncsokon Pierre Gasly villant egyet, és került az egyes pozícióba miközben Alonso tért vissza az edzésre. Mazepin tovább gyűjtötte a baráti névsort, most Verstappent sikerült a mértköre közben feltartania.

    Az Alpine spanyol pilótája most az egyes kanyart méri el, ám ezúttal megúszta a dolgot. Mazepin meglepetésre felért a 14. pozícióba.

    15 perccel a vége előtt továbbra is Gasly van az élen, őt Sainz és Hamilton követi. Mögöttük Bottas, Verstappen, Norris, Vettel, Tsunoda Pérez és Räikkönen a sorrend.

    A Red Bull azonban változtatott ezen, mivel a holland ugrott az élre, mögötte pedig a második legjobb időt a mexikói szolgáltatta. Az utolsó percekben viszont Pérez átvette a vezetést, mögé Sainz zárkozott fel. Verstappen eközben a Ferrari spanyoljára panaszkodott, ugyanis majdnem eltalálta őt az alagútból kifelé menet.

    A végén megtankolt állapotban tettek meg pár kört, így a sorrend nem változott. Sergio Pérez végzett az élen, őt Carlos Sainz és Max Verstappen követte. Mögöttük Gasly, Hamilton, Bottas, Norris, Vettel, Tsunoda és Räikkönen lett a sorrend.

    1 Sergio Pérez Red Bull 1:12.487s 36
    2 Carlos Sainz Ferrari 1:12.606s + 0.119s 32
    3 Max Verstappen Red Bull 1:12.648s + 0.161s 39
    4 Pierre Gasly AlphaTauri 1:12.929s + 0.442s 37
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:12.995s + 0.508s 34
    6 Valtteri Bottas Mercedes 1:13.131s + 0.644s 36
    7 Lando Norris McLaren 1:13.236s + 0.749s 31
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:13.732s + 1.245s 33
    9 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:13.746s + 1.259s 39
    10 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:14.081s + 1.594s 31
    11 Lance Stroll Aston Martin 1:14.090s + 1.603s 33
    12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:14.106s + 1.619s 27
    13 Fernando Alonso Alpine 1:14.205s + 1.718s 37
    14 Nicholas Latifi Williams 1:14.268s + 1.781s 41
    15 Daniel Ricciardo McLaren 1:14.281s + 1.794s 36
    16 Esteban Ocon Alpine 1:14.320s + 1.833s 37
    17 Nikita Mazepin Haas 1:14.616s + 2.129s 33
    18 Mick Schumacher Haas 1:14.801s + 2.314s 35
    19 George Russell Williams 1:14.840s + 2.353s 35
    20 Charles Leclerc Ferrari 1:19.618s + 7.131s 4
  • Villeneuve: Hamilton bizonyos hibákat gyakrabban fog elkövetni

    Villeneuve: Hamilton bizonyos hibákat gyakrabban fog elkövetni

    Jacques Villeneuve szerint ebben az évben Lewis Hamilton sokkal többet fog hibázni.

    A Red Bull előrelepésével a Mercedesnek már nemcsak saját versenyzőire kell figyelni a bajnoki címért folytatott küzdelem során. Max Verstappen számít ugyanis a hétszeres világbajnok legnagyobb kihívójának, mivel Valtteri Bottas továbbra sem találja góllövő cipőjét.

    Ez az újfajta nyomás azonban hibára késztetheti a 36 éves pilótát. 1997 világbajnoka szerint erre példát már láthatott is a nagyérdemű Imolában:

    ,,Max (Verstappen) az évek során megtanulta, hogy mindig nyomnia kell és nagyon a határon kell autóznia ha a pódiumra szeretne kerülni. Lewisnak (Hamilton) nem kellett ezt tennie, ugyanis az első számú ellenfele a csapattársa volt, ám ő nem volt vele azonos szinten a csaták alkalmával. Így tehát Lewisnak nem kellett mindig a határon autóznia a múltban, viszont ez most megváltozott. Láthattuk ezt az imolai hibájából fakadóan is. Túl gyorsan akarta áthámozni magát a mezőnyön, de végül a piros zászló miatt szerencsés helyzetbe került. Sokkal több ilyen hibát fogunk látni tőle idén. Verstappen viszont nem küzd ilyen problémákkal, ugyanis ő hozzászokott ahhoz, hogy mindig a maximumot autózza ki. Viszont most mindennél jobban szüksége van arra, hogy csapattársa, Sergio Pérez jól teljesítsen.” – nyilatkozta Villeneuve.