Címke: Max Verstappen

  • Di Resta: Hol lenne most Hamilton az imolai piros zászló nélkül?

    Di Resta: Hol lenne most Hamilton az imolai piros zászló nélkül?

    Paul di Resta eljátszott azzal a gondolattal, hogy hol lenne most a bajnokságban Lewis Hamilton az imolai incidens nélkül.

    Az Emilia Romagna Nagydíj trükkös körülményei még a hétszeres világbajnokot is megtréfálták. Miközben Max Verstappent „üldözte”, a brit pilóta hibázott és a sóderágy szélén találta magát. Így kénytelen volt mérnöke segítségével tolatva kikászálódni onnan, hogy folytatni tudja a viadalt. Körhátrányban és a pontszerző helyek végén kullogva indult tovább, mikor Valtteri Bottas és George Russell találkoztak.

    Az incidenssel járó törmelékek miatt meg kellett szakítani a futamot, így egy „ingyen kerékcsere” és a körhátrány megsemmisülésé fogadta Hamiltont. A 36 éves pilóta így visszajött a meccsbe, és a második pozíciót elorozta az ott autózó Lando Norristól.

    ,,Hol tartana ez a bajnokság, ha Hamiltonnak nem lett volna szerencséje azon az imolai futamon, ahol is mikor hibázott, pont piros zászlóval megszakították a versenyt, így vissza tudott vágni? A Mercedes az elmúlt hétvégén kész katasztrófát élt meg, és ami a legfontosabb, elveszítették az első pozíciót a konstruktőri tabellán is, és ez nagyon is csapatmunka volt.” – elmélkedett a Sky Sport elmező műsorában di Resta.

    Ugyanakkor az egykori versenyző hozzátette, nagyon is élvezi Lewis Hamilton és Max Verstappen párharcát, ezért reméli, hogy mindkét fél visszavág majd Monaco után és így egy izgalmas szezont teremtenek.

  • Marko: Ha rajtuk van a nyomás, akkor hibázni fognak

    Marko: Ha rajtuk van a nyomás, akkor hibázni fognak

    Dr. Helmut Marko nem érti, hogy a Ferrari miért kockáztatott és játszott a pole pozícióra Charles Leclerc autójával. A Red Bull tanácsadója szerint várható volt, hogy valami nem lesz jó azon az autón. Marko hozzátette, le van nyűgözve Max Verstappen teljesítményétől.

    „Egy kicsit csalódottak voltunk az időmérő után. Azonban az várható volt, hogy azzal a Ferrarival valami történni fog. Meg voltunk lepődve, hiszen már kétszer volt ilyen esetünk Max által, és mindkétszer váltót kellet cserélnünk. Bevállalták a rizikót, de szerencsétlenségükre nem jött be nekik.” – mondta Marko a német RTL-nek.

    Maga a Ferrari azonban tagadja, hogy Leclerc problémájának bármi köze lenne a váltóhoz, de a Red Bull számára ez már nem számít semmit sem:
    „Idegtépő verseny volt, mivel 78 körön át tartott. Pérez nagyszerűen vezetett, ahogyan Gasly is, aki egész versenyen maga mögött tartotta Hamiltont. Max pedig egyértelműen elérte az érettség egy új szintjét. Nagyon sok információt szeretett volna az elején, – mi pedig azt mondtuk neki, hogy felejtse el.” – mondta Marko.

    Verstappen az elejétől a végéig menedzselhette a futamot, úgy, hogy nem kellett hátrafelé figyelnie, hiszen Bottas egy kerékcsere sikertelensége miatt volt kénytelen feladni a futamot:
    „Bottas boxkiállása megmutatta: ha rajtuk van a nyomás, akkor hibázni fognak. De a Ferrari visszatért, ami azt is jelenti, hogy többet kell dolgoznunk.” – zárta Marko.

  • Nemzetközi sajtó: Ez egy igazi mestermunka volt Verstappentől

    Nemzetközi sajtó: Ez egy igazi mestermunka volt Verstappentől

    A nemzetközi sajtó ismét ítéletet mondott, ezúttal Max Verstappen teljesítményét éltették.

    A holland pilóta Charles Leclerc kálváriája után megörökölte a pole pozíciót, majd az első helyet a futam leintéséig ki sem engedte a kezei közül. A mögötte autózó Valtteri Bottas ismét a balszerencse áldozata lett, ugyanis a finn autójáról nem sikerült leszedni a jobb első kereket, ami miatt idejekorán búcsúzott a viadalról. Ebből némileg Carlos Sainz és Lando Norris profitált, akik így csatlakoztak a Red Bull versenyzőjéhez a pódiumon. Lewis Hamiltonak viszont csak a hetedik hely jutott, így Verstappen át vette a vezetést a pontversenyben is.

    A nemzetközi sajtó épp ezért így értékelte a tegnap látottakat:

    Marca (Spanyolország): 

    ,,A futamot, az elejétől a végéig a szinte verhetetlen Max Verstappen uralta. Ez az eredmény a bajnokság élére repítette, míg a tabella második pozíciójába visszaeső Lewis Hamilton csak a hetedik lett, a Mercedes egyik legrosszabb napján. Carlos (Sainz) volt az, aki végig tudta tartani a lépést a hollanddal. Most már csak két ponttal van lemaradva Charles Leclerc mögött, és ahogy Mattia Binotto is mondta: ‘a Ferrarinak most két erős pilótája van.’ Sainz egy igazi jövőbeli futamgyőztes.”

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    ,,Pályafutása 12. győzelmével a holland felpezsdítette a bajnokságot és átvette a vezetést az összetettben. Lewis (Hamilton) portimãoi (Portugália), és montemlói (Spanyolország) győzelme után a Red Bull válaszolni tudott a hercegségben. Eközben Sebastian Vettelnek a bokszkiállásával sikerült két plusz helyet előre jönnie, amivel maga mögé utasította Pierre Gaslyt és Hamiltont. A Red Bullnak ez a segítségére volt, ahogy az is, hogy Pérez sokkal később állt ki, és végül így a negyedik helyre tudott feljönni.”

    Sky Sports (Egyesült Királyság):

    ,,Néhány borzalmas kör mentén a Mercedes Monacói Nagydíja kész negatív spirál lett. A frusztrálttá vált Lewis Hamilton csak a hetedik helyen ért célba, miután egy rosszul időzített bokszkiállás miatt a középmezőnybe további pozíciókat veszített. Addig Bottas versenye a bokszutcában ért véget. A Red Bull számára jobban nem is alakulhattak volna a dolgok. Verstappent szinte alig támadták az első helyen, miközben a csapat extra motivációt merített abból, hogy Pérez a nyolcadik helyről a negyedikre lépett fel.”

    Auto Motor und Sport (Németország): 

    ,,Charles Leclerc esetében a monacói átok még mindig fenn áll. Ez megkönnyítette Max Verstappen életét is. A rajtnál jól helyezkedett, majd tartotta az előnyét Bottasszal szemben. Hamilton azzal, hogy megfutotta a leggyorsabb kört, némileg kármentést végzett, ám az az egy pont nem sokat segített most, mivel a holland átvette a vezetést az összetettben.” 

    L’Équipe (Franciaország): 

    ,,Verstappen most nem vesztegette el az esélyét, így nyerni tudott Monacóban. Az egyetlen rá veszélyes pillanatban, a rajtnál, sikerült tökéletesen megtartania az előnyét. Ez a hétvége már eleve nem a Mercedesé volt, ami a futam alatt még jobban be is igazolódott. Azzal, hogy Hamiltont hozták be elsőként, szokatlan stratégiai hibát követtek el. Nemhogy az alávágási kísérlet nem sikerült, de még Pérez is és Vettel is elé került.”

  • Hamilton csak nevet a Red Bull megjegyzésén: Nem érdekel mivel jönnek

    Hamilton csak nevet a Red Bull megjegyzésén: Nem érdekel mivel jönnek

    Lewis Hamilton a futam után elmondta, hogy ő nem akar játékokat űzni, így csak nevetni tud a Red Bull megjegyzésén.

    A hétvége nem úgy sikerült a hétszeres világbajnoknak, ahogy azt eltervezte. Már az időmérőn is látszott, hogy nincs meg a kellő tempó az oldalán, míg a futamon ez még jobban kikristályosodott. A brit versenyzőt a taktika sem segítette, ugyanis két riválisa (Sebastian Vettel és Sergio Pérez) is elé került a kiállások után, így csak a hetedik helyet, valamint a leggyorsabb körért járó egy pontot szerezte meg.

    A sajtótájékoztatón Max Verstappen a következőket mondta: „a tett mindig többet, mond minden szónál, így ez egy jó lecke. Egy ilyen hétvége után a pályán kell ezt lerendezni. Én az ilyesmit kedvelem. Csapatként csak apró hibákat követtünk el. Ezért vagyunk mi elől, és remélem, hogy ezt a pozíciót a szezon végéig tartani tudjuk.”

    Hamilton így reagált erre és Christian Horner azon megjegyzésére is, hogy a brit pilóta szeret játszmázni:

    ,,Én nem űzők semmiféle játékot, elég érdekes az, amit Christianék (Horner) mondanak, de nem is igazán érdekel. Elég gyerekes az, ha valaki a szavakkal kezd dobálózni. Nincs arra magyarázatunk, hogy miért végeztünk ebben a pozícióban. Ez egy olyan dolog amit meg kell értenünk. Nem igazán koptak az abroncsaim, inkább csak beragadtam szinte mindenki mögé a második etapnál. Itt nem lehet előzni, így nem volt értelme mögötte (Galsy) maradni olyan szorosan, így hagytam némi helyet.” -nyilatkozta Hamilton a Racingnews365.com előtt.

     

     

  • Erősödik a pletyka: Bottas helyére Russell érkezik 2022-ben?

    Erősödik a pletyka: Bottas helyére Russell érkezik 2022-ben?

    A vasárnapi Monacói Nagydíj közvetítése alatt az orosz Match TV kommentátora közölte, hogy informátora szerint Valtteri Bottas elveszti a versenyülését. A jelek szerint tehát egyre inkább úgy tűnik, hogy 2022-ben változtat a Mercedes a versenyzői felállásán. Így beszélt erről Alexey Popov:

    „Nem árulom el a forrásomat, de a monacói paddockban sokan erről beszélnek. Mindenesetre nekem úgy mondták, hogy Russell legalább két évre a Mercedeshez szerződik, de nem Hamilton helyére, ez gyakorlatilag már eldőlt.”

    Popov szerint pedig Bottas egyszerűen csak George Russell helyére kerül jövőre, a Williamshez:

    „Ez utóbbi persze csak az én tippem, de az már majdnem biztos, hogy Russell a Mercedeshez kerül.”

    Az orosz kommentátor úgy gondolja, hogy a finn pilóta bajnoki reményei 2021-re gyakorlatilag véget is értek:

    „Már reménytelenül lemaradt Hamilton és Verstappen mögött, gyakorlatilag kikerült a bajnoki küzdelemből. Még Norris is előtte van jelenleg. Minden jel arra mutat, hogy ez lesz az utolsó éve a Mercedesnél.”

  • Bottas: Nehéz lett volna a győzelem Verstappen tempóját elnézve

    Bottas: Nehéz lett volna a győzelem Verstappen tempóját elnézve

    Valtteri Bottas idei második kiesését könyvelte el a Monacói Nagydíjon. A Mercedes-pilóta futamának a végét ezúttal a bokszkiállás jelentette, hiszen nem tudták leszedni a jobb első kerekét.

    A finn addig a második helyen haladt Verstappen mögött, nem túl sokkal lemaradva, ez idei legjobb eredménye lehetett volna.

    „Nem tudom, mi történt a kiállásnál” – mondta a futamot követően. „Nem tudom, hogy emberi mulasztás volt-e, vagy technikai hiba. Bármi is legyen, tanulnunk kell belőle. Nagy hiba volt, aminek nem szabadna még egyszer megtörténnie.”

    Az összetettben így Norris mögé visszaeső Bottas azonban elmondta, nem látott sok esélyt a győzelemre Verstappen tempóját elnézve: „A győzelem nehéz lett volna, Max és a Red Bull nagyon gyors volt. Jó lett volna a második hely, sok pontot ért, de elvesztettük. Max hosszabban tudott menti az első etapban a lágyakkal. Sosem tudjuk meg, meg tudtuk volna-e szorítani.”

  • Verstappen menedzsere szerint a Red Bull még nem elég jó

    Verstappen menedzsere szerint a Red Bull még nem elég jó

    A menedzsere szerint Max Verstappen még nem áll készen arra, hogy a jövőjéről elmélkedjen.

    A holland versenyző jól érzi magát az osztrák csapatnál, főleg úgy, hogy jelenleg harcban van a világbajnoki címért is. Ugyanakkor Raymond Vermeulen szerint az sem kizárható, hogy a pártfogoltja egy nap másnál keres majd menedéket.

    ,,A Forma-1-ben ez már csak így megy, ez egy folyton változó világ. Ha az erőfeszítések ellenére sem működnek a dolgok, akkor fel kell tenned magadban azt a kérdést, hogy mi legyen a következő lépés. Ugyanakkor ez a helyzet még nem áll fenn.” – nyilatkozta a menedzser a De Limburgernek.

    Vermeulen ugyanakkor hozzátette, hogy a Red Bull-lal mindig egyszerű tárgyalni, ugyanis ők nagyon egyenesek:

    ,,A Red Bull elhatározása nagyon is fontos faktor. Egyetlen egy ember dönt: Dietrich Mateschitz. Helmut Marko az ő jobbkeze és a biankó csekke a Forma-1-ben. Így gyorsan lehet döntéseket hozni. A csapat szenvedélyéről tesz tanúbizonyságot az, hogy mit akarnak csinálni a motorrészlegükkel.”

    Ugyanakkor Vermeulen is bízik abban, hogy a Bikák képesek lesznek felülkerekedni a Mercedesen:

    ,,Még nem tartunk ott, de legalább már jó úton haladunk. A végső célunk az, hogy együtt nyerjünk. Közzel vagyunk ehhez, de az nem elég. Max viszont egyelőre boldog a Red Bullnál, és ez az ami számít.”

    Mindenesetre Monacóban Verstappennek sikerült nyernie, miközben Hamilton csak a 7. lett.

  • Verstappen először a pontverseny élén! Mutatjuk, hol tartanak a többiek!

    Verstappen először a pontverseny élén! Mutatjuk, hol tartanak a többiek!

    Monacói győzelmével Max Verstappen átvette a vezetést a pontversenyben. Bár a holland versenyző már több éve az élmezőny tagjának számít, idén pedig abszolút ő az egyik esélyes a bajnoki címre, mégis most történt meg először, hogy ténylegesen ő áll a ponttáblázat élén. Jelenleg 4 pont az előnye Lewis Hamiltonnal szemben.

    Ezzel, és Pérez negyedik helyével a Red Bull is átvette az első helyet a Mercedestől.

    A harmadik helyen korábban Valtteri Bottas állt, akinek kivételesen jobban alakult a hétvégéje, mint a hétszeres bajnok csapattársáé. Egészen a verseny egy adott pontjáig. Bottas a második helyen állt, majd kerékcseréje során a csapat nem tudta leszedni a jobb első Pirellit az autójáról, így feladni kényszerült a versenyt. Pedig Hamilton jóformán az egész versenyt a hetedik helyen töltötte, így a finn versenyzőnek jó esélye lett volna rá, hogy faragjon lemaradásából Hamiltonhoz képest. A betli miatt azonban még pozíciót is veszített Bottas a pontversenyben.

    A harmadik helyet a monacóban a harmadik helyen célba érő Lando Norris vette vissza.

    Két új pontszerzőt is köszönthetünk: Sebastian Vettel megszerezte idei első pontjait, ezzel pedig a 16. helyről a 11. pozícióba ugrott előre a táblázatban. Szintén első pontját szerezte meg Antonio Givinazzi is.

    Nulla pontos továbbra is Kimi Räikkönen, Nicholas Latifi, George Russell, Mick Schumacher, és Nikita Mazepin.

    A pontversenyek állása a Monacói Nagydíj után:

    Versenyző Csapat Pontok
    Ebből leggyorsabb körért
    1 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 105 1
    2 Lewis Hamilton MERCEDES 101 2
    3 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 56
    4 Valtteri Bottas MERCEDES 47 2
    5 Sergio Perez RED BULL RACING HONDA 44
    6 Charles Leclerc FERRARI 40
    7 Carlos Sainz FERRARI 38
    8 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 24
    9 Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 16
    10 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 12
    11 Sebastian Vettel ASTON MARTIN MERCEDES 10
    12 Lance Stroll ASTON MARTIN MERCEDES 9
    13 Fernando Alonso ALPINE RENAULT 5
    14 Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA 2
    15 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 1
    16 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 0
    17 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0
    18 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 0
    19 Mick Schumacher HAAS FERRARI 0
    20 Nikita Mazepin HAAS FERRARI 0

     

    Csapat Pontok
    1 RED BULL RACING HONDA 149
    2 MERCEDES 148
    3 MCLAREN MERCEDES 80
    4 FERRARI 78
    5 ASTON MARTIN MERCEDES 19
    6 ALPHATAURI HONDA 18
    7 ALPINE RENAULT 17
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 1
    9 WILLIAMS MERCEDES 0
    10 HAAS FERRARI 0
  • Verstappen nyert Monacóban, Leclerc drámája után!

    Verstappen nyert Monacóban, Leclerc drámája után!

    Drámaian indult a Monacói Nagydíj, illetve még sem sem indult, mikor már kijutott a drámából.

    A pole-t szombaton Charles Leclerc szerezte meg, ám a kvalifikáció legvégén összetörte Ferrariját. Szerencséjére a csapat szerint nem kellett váltót cserélni az autóban, így nem kapott rajtbüntetést sem, megtarthatta a pole pozíciót.
    Azonban ma, már a rajtrácsra kivezető körön gondja akadt a monacói versenyzőnek, így visszatért a boxba. Azonban ennyi idő alatt nem lehetett váltót cserélni, így Leclerc el sem tudott rajtolni hazai versenyén.

    Az első rajthely tehát üresen maradt, míg az első sorból egyedül Verstappen indult – a második rajtkockából; míg a második sort Bottas és Sainz foglalta el. Majd Norris és Gasly, valamint Hamilton és Vettel következett.

    Verstappen nagyon rákészült az indulásra, már a rajtrácsra is némileg ferdén állt fel, hogy jobb szögben tudjon indulni. A rajt után a holland maradt is az élen, őt Bottas és Sainz követte. A mezőny kellően óvatos volt, senki nem okozott balesetet, mindenkinek sikerült elrajtolnia.

    A rajt után Ocon megelőzte Giovinazzit a 10. helyért, illetve Alonso is javított néhány pozíciót és a 14. helyen haladt tovább. Nem sokkal később pedig az utolsó helyről rajtoló Schumacher előzte meg csapattársát, Mazepint, a hajtűben

    Monacóban túl sok lehetőség nincs a pályaelhagyásra, Mazepinnek mégis sikerült ezt annyiszor megtennie, már 14 kör alatt, hogy fekete-fehér zászlós figyelmeztetést kapjon. A 19. körben ugyanilyen figyelmeztetést kapott Norris is.

    A 30. körben Hamilton kezdte meg a boxkiállások sorát. Majd követte őt Bottas, a finn Mercedeséről azonban nem tudták leszedni a jobb első kereket. Olyannyira, hogy másik légkulcssal sem sikerült, így Bottas versenye itt véget is ért.

    Az első kerékcserék után Verstappen, Sainz, Norris, Pérez volt a top 4 sorrendje, őket Vettel, Gasly és Hamilton követte. A hétszeres világbajnok dühös is volt, mert azt remélte, hogy a korai boxkiállással nyerni tud pár pozíciót, de nem így történt. Sőt riválisának, Verstappennek csapattársa, aki korábban Hamilton mögött volt, még elé is került a britnek.

    A 42. körben Schumacher is fekete-fehér zászlós figyelmeztetést kapott.

    Szomorú helyzet alakult ki a McLarennél a 52. körben, mikor a 3. helyen haladó Norris lekörözte csapattársát, Ricciardót, aki csak a 12. helyen haladt.

    Az 56. körben Sainz jelezte rádión, hogy ideje egy kicsit közelebb kerülnie Verstappen Red Bulljához, majd valóban látható volt a köridejein, hogy egyel komolyabb tempóra kapcsolt. Később azonban ismét lemaradt tőle.

    Eközben Hamilton is elkezdett közelebb lopózni az előtte a 6. helyen haladó Gasly-hez, de meg sem tudta próbálni megelőzni.

    A 68. körben Hamilton egy második kerékcserét is megejtett, s így is maradt a 7. helyen.

    A 77. körben Tsunoda is fekete-fehér zászlós figyelmeztetést kapott.

    A 78 körös Monacói Nagydíjat végül Max Verstappen nyerte Carlos Sainz és Lando Norris előtt.

    Ezúttal jó eredményt könyvelhet el Sebastian Vettel is, aki az 5. helyen ért célba, és ezzel megszerezte idei első – s első aston martinos – pontjait.

    Verstappen legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton csak a 7. helyen ért célba, miközben övé lett a versenyben futott leggyorsabb kör, köszönhetően második kerékcseréjének.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Diff.
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Carlos Sainz Jr. Ferrari 8.968
    3 Lando Norris McLaren 19.427
    4 Sergio Perez Red Bull 20.490
    5 Sebastian Vettel Aston Martin 52.591
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 53.896
    7 Lewis Hamilton Mercedes 1:08.231
    8 Lance Stroll Aston Martin 1 kör
    9 Esteban Ocon Alpine 1 kör
    10 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1 kör
    11 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1 kör
    12 Daniel Ricciardo McLaren 1 kör
    13 Fernando Alonso Alpine 1 kör
    14 George Russell Williams 1 kör
    15 Nicholas Latifi Williams 1 kör
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1 kör
    17 Nikita Mazepin Haas 3 kör
    18 Mick Schumacher Haas 3 kör
    Valtteri Bottas Mercedes kiesett
    Charles Leclerc Ferrari nem állt rajthoz

     

  • Marko: Nem Leclerc Verstappen valódi ellenfele

    Marko: Nem Leclerc Verstappen valódi ellenfele

    Dr. Helmut Marko emlékeztette Max Verstappent, hogy ki a valódi ellenfele a futam során Monacóban.

    Miközben mindenki Charles Leclerc meglepetésszerű pole pozíciójáról beszél, melynek során a Q3 végén összetörte autóját, addig Max Verstappen behozta a második helyre Red Bullját, öt hellyel előrébb kvalifikálva ezzel, mint riválisa, Lewis Hamilton.

    Hamilton egyébként a Mercedes vezethetőségét katasztrófálisnak nevezte, és a színfalak mögött egy megbeszélésre szólította fel csapatát, mivel „a dolgok nem úgy lettek csinálva, ahogyan kellett volna.”

    „A szavai egyáltalán nem leptek meg.” – mondta Toto Wolff.
    „Mindig is támogattuk, hogy a versenyzők nyíltan megnyilvánuljanak, és ha csak hetedik vagy egy Mercedesszel, akkor van miért felhúzni magad, mert Monacóban ez azt jelenti, hogy a hétvége majdnem véget ért számodra.”

    Verstappen 14 pontos bajnokságbéli hátrányát is figyelembe véve a Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko emlékeztette a holland versenyzőt, vasárnapi céljairól:

    „A fő ellenfelünk Hamilton, és nem Leclerc. Szóval nem fogunk semmi olyan manőverbe belemenni a győzelemért, ami nagy kockázattal járna.” – mondta Marko a Servus TV-nek.

    Marko azt is hozzátette azért, hogy a 23 éves holland valószínűleg a tőle már megszokott agresszív énjét fogja mutatni.

    „Ha észre fog venni egy lehetőséget, meg fogja próbálni. Max ilyen.” – zárta az osztrák.