Címke: Max Verstappen

  • Marko nem bánta meg, hogy Sainz kikerült a Red Bull kötelékéből

    Marko nem bánta meg, hogy Sainz kikerült a Red Bull kötelékéből

    Dr. Helmut Marko elmondása szerint nem bánta meg, hogy Carlos Sainz kikerült a Red Bull kötelékéből, ráadásképpen a rivális Ferrarihoz érkezve.

    2015-ben a Red Bull támogatását élvező spanyol bekerült a Forma-1-ben, méghozzá a Torro Rosso csapatába a szintén újonc Max Verstappen csapattársaként.

    Mikor Verstappent elképesztően gyorsan felvitték a nagycsapatba, Sainzot a Torro Rossonál tartották, majd aztán előbb a Renault, majd a McLaren csapatában próbálta ki magát.

    Nagyon erősek voltunk annó.” – mondta Marko a formel1.de-nek, amikor a 2015-ös Verstappen-Sainz párosról kérdezték.

    „De Maxot láttuk jobbnak. Sainznak is akartunk szerződést ajánlani, hiszen nagyon közel voltak egymáshoz teljesítmény tekintetében.”

    „De sajnos semmi mást nem tudtunk neki kínálni, mint egy Torro Rosso ülést.”

    Sainzot eredetileg kölcsönadták a Renault-nak, Marko elárulta, hogy elég hamar „teljesen felbontották a Red Bullos szerződést.”

    „Nem akartunk az útjába állni.” – mondta a 79 éves osztrák.

    Sainz 2020 végén ismét csapatot váltott, most a Ferrarihoz igazolt, ahol jelenleg öt futam után már egy hatékony és versenyképes csapattársnak bizonyul.

    Dr. Marko azonban azt mondja, nem bánta meg, hogy elengedte Sainzot.

    Verstappen azóta elért eredményei bőven igazolták a döntésünket.” – zárta Marko.

  • Verstappen „titokban” újra csapatta a Hungaroringen!

    Verstappen „titokban” újra csapatta a Hungaroringen!

    Max Verstappen rendre tesz olyat, hogy kibérel egy versenypályát, és a barátaival mindenféle sportautóval köröznek, például akár a Hungaroringen is. Korábban így autóztatta meg Barcelonában kedvesét, Kelly Piquet-t, ezúttal a szerencsés aki beülhetett a 2021-es bajnoki éllovas mellé, az Mark Cox, a trénere.

    Max ezúttal egy GT-s Porschét hajtott meg, ilyennel mennek a Forma-1 betétfutamán is:

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés

  • Wolff szerint Verstappen korábbi megjegyzése csak a show része volt

    Wolff szerint Verstappen korábbi megjegyzése csak a show része volt

    Toto Wolff csak szórakoztatási faktornak titulálta Max Verstappen megjegyzését és rávilágított a holland hiányosságára.

    Szinte minden téren dúl a harc a Mercedes és a Red Bull között. A motorrészleg megalkotása kapcsán a Bikák szépen nyúlják le a csillagosok szakembereit. Mindeközben egymásra mutogatnak a felek a flexibilis szárnyak miatt, ugyanis az osztrák istálló hátsó, míg a német gárda első szárnya mozog jobban a kelleténél. Valamint még ott van a bajnokság is, aminek legutóbbi ütközetét Monacóban rendezték.

    A futam után a 23 éves versenyző azt nyilatkozta, hogy a tettek többet érnek a szavaknál, és különben is ő a pályán szereti lerendezni a dolgait. Christian Horner tovább ütötte ezt a vasat és hozzátette, hogy Lewis Hamilton szeret játszmázni és trükköket űzni, mire a hétszeres világbajnok csak nevetni tudott az egészen.

    Természetesen ebből az adok-kapokból a Mercedes csapatfőnöke sem szeretett volna kimaradni, így a következőket mondta:

    ,,Két kiváló versenyző küzdelmének lehetünk szemtanúi. A mérleg nyelve mindkét irányba billen és azok a dolgok amik elhangzanak a szórakoztatási faktort is kielégítik. Pontosan ide sorolom ugyanis Max (Verstappen) megjegyzését – csak szórakoztatás. Remekül el lehet róla beszélgetni és írni, mert a Forma-1 egyszerre szól a pályán folytatott küzdelemről és az azon túli szappanoperáról.” – nyilatkozta Wolff a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.

    Ugyanakkor az Ezüst Nyilak vezetője elismerte, idén megverheti a Red Bull versenyzője a Mercedes bajnokát:

    ,,Igen, képes lehet rá. Ám mivel még fiatal, így apró hibákat még mindig csinál. A sebessége és az, ahogy irányítja az autót az kivételes. Ám mivel Lewis (Hamilton) ereje teljében van, nem hibázhat, így ez egy plusz kihívás a számára, olyan, amilyet a Forma-1-ben még nem tapasztalt meg. Ezért is kedvez nekünk ez a helyzet.”

  • Hill szerint Hamilton direkt szítja a tüzet, de Verstappen jól hárít

    Hill szerint Hamilton direkt szítja a tüzet, de Verstappen jól hárít

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Damon Hill úgy látja, hogy Max Verstappen fokozhatja Lewis Hamilton monacóban kialakult frusztrációját. Nathalie Pinkham és Tom Clarkson F1 Nation című podcastjában nyilatkozott erről 1996 világbajnoka.

    A Monacói Nagydíj után Hamilton hangsúlyozta, hogy nem akarja újra feleleveníteni a Verstappennel folytatott gúnyolódó szóváltást, miután korábban több megjegyzést is tett a red bullos versenytársára.

    Hill Hamilton hét eleji megjegyzéseit annak jeleként címkézte, hogy határozottan forrósodik a talaj a brit lába alatt.

    „A versenyzők néha érettebbek, mint amilyennek gyakran hisszük őket, de Lewis tényleg játszik az elmével, még akkor is, ha azt mondja, hogy nem. Időnként tesz egy-egy furcsa megjegyzést” – véli Hill.

    „Úgy érzem, Lewis szándékosan szítja egy kicsit a tüzet, mert tudja, hogy kezd komolyra fordulni a dolog.”

    Verstappennel kapcsolatban viszont Hill ellentétes helyzetet lát. Szerinte a holland szándékosan tartja magát távol az efféle dolgoktól, méghozzá sikerrel.

    „Max a saját kis buborékában tartja magát, és nem hagyja, hogy bármi is megzavarja. Elég jól koncentrál. Nagyon könnyű kisiklani az újságírói kérdések miatt, de ő egyszerűen nem megy ebbe bele. Szerintem elég jól játszik.”

  • Coulthard szerint Hamilton után hamarosan új éra következik

    Coulthard szerint Hamilton után hamarosan új éra következik

    David Coulthard arra számít, hogy az F1 hamarosan a jelenlegi „Hamilton-korszakból” egy új, Max Verstappen által uralt korszakba lép át.

    A Red Bull fejlődésének köszönhetően Verstappennek már alkalmas az autója arra, hogy ebben a szezonban felvegye a harcot Lewis Hamiltonnal, és eddig ezt meg is teszi. Olyannyira, hogy a Monacói Nagydíjon aratott fölényes győzelmének és annak köszönhetően, hogy Hamilton csak a hetedik lett, a holland. pályafutása során először, átvette a vezetést a pontversenyben.

    Bár a Red Bull egykori embere, Coulthard nem gondolja, hogy Verstappen a sportág meghatározó alakja lesz az idei szezonban, arra számít, hogy ez hamarosan bekövetkezik.

    „Megvannak a képességei, és ő az elkövetkező szezonok embere. Nincs kétségem afelől, hogy a Hamilton-korszakból a Verstappen-korszakba fogunk átváltani” – mondta a skót a racingnews365.com-nak.

    „Nem tudom, hogy ez már idén megtörténik-e, ez a csapatok közötti fejlesztési versenytől függ majd. Most még csak a szezon elején vagyunk.”

    „Barcelonában a Mercedes túl erős volt a Red Bullhoz képest, de Monacóban megint a Red Bull volt erősebb náluk.”

    Coulthard már várja a fiatal versenyzők felemelkedését.

    „Nagyon izgatott vagyok a sport jövője kapcsán” – mondta.

    „Lewis egy nagyszerű versenyző, ne értsenek félre, de nem ő a paddockban lévők embere.”

    „Max, Charles (Leclerc), George (Russell) és Lando (Norris) viszont megértik, hogy a munkájuk nem csak abból áll, hogy versenyautót vezetnek, hanem abból is, hogy a sajtóval és a szponzorokkal is foglalkozniuk kell, egyszerűen csak nyitottnak kell lenniük, ami a múltban nem mindig sikerült a különböző versenyzőknek” – tette hozzá Coulthard.

  • Massa: Sainz még Verstappen mellett is jól teljesített

    Massa: Sainz még Verstappen mellett is jól teljesített

    Nem csak a Red Bullnak volt remek hétvégéje Monacóban, hanem azért a Ferrari is okozott némi meglepetést. Carlos Sainz második helye, és Leclerc be nem töltött pole pozíciós helye is jó példa erre. Felipe Massa egyébként számított erre a formára, amit Sainz mutat.

    A korábbi Ferrari pilóta az elmúlt évek alapján egyébként is egy remek pilótának ismerte meg Sainzot:
    „Mindig is nagyra értékeltem őt, mióta bemutatkozott az F1-ben. Mindig is ott volt, még az első évében is, amikor Verstappennel kellett versenyeznie, mint cspattárs. Még akkor is jól teljesített Maxhoz képest, miközben mindannyian tudjuk, hogy Max, az Max. Mégis, Sainz akkor is képes volt csatát vívni vele.” – mondta Massa a Sky Italia-nak.

    Massa szerint Sainz a Ferrarinál is kielégítően teljesít:
    „Jól beilleszkedett a maranellói csapatba, és már lehető legjobb pozíciókról álmodozhat. Charles Leclerc személyében egy olyan csapattársa van, aki előtt fényes jövő áll. Ezzel így jelenleg teljes a kép a Ferrari számára.” – zárta a brazil.

    Mindkét versenyző jelenleg a világbajnoki táblázat közepén áll. Míg Sainz 38 ponttal a hetedik helyen áll, addig Leclerc két ponttal többet szerzett.

  • Marko: Pérez túl gyenge volt eddig

    Marko: Pérez túl gyenge volt eddig

    Sergio Pérez teljesítménye döntő tényező a Red Bull 2021-es bajnoki bajnoki harcában, állítja Helmut Marko.

    A 79 éves osztrák eddig nem feltétlenül elégedett a mexikóival, akit épp azért hoztak Alex Albon helyére, hogy a Verstappen melletti második pilóta is ott legyen a Mercedesek körül, ezzel megnehezítve a németek dolgát. Pérez főleg a kvalifikációs teljesítménye miatt nem volt képes eddig erre, legutóbb Monacóban is ez hátráltatta.

    „Egyszerűen túl gyenge volt eddig az időmérőkön” – jelentette ki Marko. „Ha Bottas szintjén lett volna, nem hiszem, hogy a Mercedes képes lett volna kétkiállásos stratégiát alkalmazni Barcelonában. Ez a legnagyobb hátrányunk jelenleg.”

    Toto Wolff Monacóban elmondta, hogy a Mercedes már 90 százalékban a teljesen új, 2022-es szabályok szerinti autó tervezésére koncentrál – a 2021-es bajnokságot vezető Red Bull azonban továbbra is keményen dolgozik a jelenlegi konstrukción.

    „Most látjuk az esélyt a visszavágásra” – mondta Marko, amikor a Mercedes 2014 óta tartó dominanciájáról kérdezték. „Minden tartalékunkat és lehetőségünket mozgósítani fogjuk.”

    Bár Pérez csalódást okozott Markónak, a bajnokságot vezető Verstappennel több mint elégedett: „Megtanulta, hogy a legfontosabb a teljes csomag – hogy nem robbansz fel, ha valami rosszul megy, vagy nem vagy olyan gyors. De ez egy hosszú szezon, és remélem, hogy több tartalékkal rendelkezik, mint Hamilton, aki eddig hihetetlenül jó versenyeket futott.”

  • A Red Bull nem megy bele a Mercedes játékába

    A Red Bull nem megy bele a Mercedes játékába

    A Max Verstappen azt állítja, csapata nem fogja a Mercedes vagy Lewis Hamilton „játékát” játszani, a 2021-es bajnoki címért folyó harcban.

    Miután Hamilton elvesztette bajnoki előnyét, Monacóból úgy távozott, hogy kijelentette, a red bullos Verstappen Bakuban is megtarthatja az előnyét.

    De Max édesapja, Jos Verstappen szerint továbbra is a Mercedes áll az élen.

    „Normális körülmények között még mindig a Mercedesnél van az előny” – idézi őt a De Telegraaf.

    „Mindig azt mondják, hogy a Red Bull a favorit – mindig ezt a játékot játsszák. De mi ezt jobban tudjuk.”

    „A monacói nagyszerű hétvége volt, de továbbra is keményen kell dolgoznunk. Ez nem olyan, mintha ezzel vége is lenne. Nem szabad lazítanunk” – mondta az idősebb Verstappen.

    Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve szerint Monaco egyszerűen csak egy „rossz” hétvége volt a hétszeres világbajnok Hamilton számára.

    „Lewis feltűnően rossz formában volt a riválisaihoz képest” – mondta a kanadai az RTBF-nek. „A Mercedes nem működött a pályán, Lewis pedig nem tudott megbirkózni a problémákkal.”

    „De már korábban is előfordult, hogy egy szezonban néhány hétvégén ezt csinálja, és Monaco valószínűleg egy ilyen eset.”

    A Red Bull korábbi versenyzője, Robert Doornbos egyetért Jos Verstappennel abban, hogy Hamilton „pszichológiai játékot” űz azzal, hogy a Red Bullt nevezi meg favoritnak.

    „Baku valójában egy egészen másfajta pálya, mint Monaco” – mondta Doornbos a Ziggo Sportnak. „Különösen a nagyon hosszú egyenes miatt.”

    „Lehet, hogy Hamilton csak pszichológiai játékot próbál játszani, mert nem látom azt, hogy a Mercedes most csak úgy eltűnne.”

    Akár a Red Bull, akár a Mercedes lesz előnyben Azerbajdzsánban, Max Verstappen azt mondja, hogy 2021-ben készen áll a hosszú játszmára.

    „Mostantól kezdve nagyon fontos, hogy minden hétvégén sok pontot szerezzünk, és elkerüljük a hibákat, vagy legalábbis a nagyobb hibákat” – mondta a La Gazzetta dello Sportnak.

    Jobban kezeli a helyzeteket

    „Személy szerint számomra a legnagyobb változás, amióta a Forma-1-be érkeztem, hogy már megelégszem a második vagy harmadik hellyel, ha tudom, hogy nem tudok nyerni.”

    „Bár az ösztöneid azt súgják, hogy mindig próbálkozz, ennek egyetlen eredménye a túlzott kockázatvállalás. Személy szerint ez a legnagyobb változásom, mióta a Forma-1-be kerültem” – vélekedik Max.

    „Nagyon sokat tanultam mind a hibáimból, mind a sikereimből, és most már sokkal jobban tudom kezelni a különböző helyzeteket. Elég erős vagyok ahhoz, hogy tudjam, mit kell tennem a győzelemhez.”

    „Emellett Lewisnak az elmúlt években sosem kellett igazán harcolnia a bajnoki címért. De ez rendben van, akármit is mondanak az emberek” – mondta Verstappen.

    „Tudom, hogy gyors vagyok, és várom a lehetőséget, hogy megszerezzem a címet. Csapatként nyomás alatt kell tartanunk a Mercedest, ha azt akarjuk, hogy hibázzanak. A Red Bullnál tudjuk, hogy nyerhetünk.”

  • Häkkinen elmondta, minek köszönheti Verstappen, hogy az élre tudott állni

    Häkkinen elmondta, minek köszönheti Verstappen, hogy az élre tudott állni

    Max Verstappen monacói győzelmével először állt az élre hollandként az egyéni pontversenyben. Mindeközben Lewis Hamiltont küszködött a 7. helyen a versenyen.

    A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen örült Verstappennek Monacóban.

    „Nagyszerű, hogy Max most vezeti a bajnokságot” – írta Häkkinen az Unibet rovatában. „Annak ellenére, hogy nagyon gyors autóval kezdte a szezont, úgy tűnt, hogy a Red Bull visszaadta az előnyt a Mercedesnek. Vasárnap azonban bebizonyosodott, hogy a következetesség nagyon fontos ebben a szakmában.”

    „Max második győzelme, három második helyezéssel együtt. Minden futamon formában van, és ez kell ahhoz, hogy bajnokságot nyerj. Furcsa belegondolni, hogy még soha nem vezetett bajnokságot (az együléses bajnokságokban töltött ideje alatt). A gokartozás és az F1 között csak egy F3-as szezont teljesített. Szóval nagyon is el tudom képzelni, hogy élvezi most ezt a monacói élményt.”

    Häkkinen egyszer, 1998-ban nyerte meg a Monacói Nagydíjat.

    „Ez egy különleges emlék. Nagyon precíznek kell lenned, fókuszáltnak kell maradnod, és nem veszítheted el a koncentrációdat. Szóval ennek eredményeképpen ez egy nagyszerű hely a győzelemre”.

    Abban az évben Häkkinen első világbajnoki címét is megnyerte.

  • Brawn: Az F1 megpróbál változtatni majd Monaco vonalvezetésén

    Brawn: Az F1 megpróbál változtatni majd Monaco vonalvezetésén

    A Forma-1 vezetősége megvizsgálja majd, hogy lehet-e módosítani Monaco nagydíjának mesébe illő vonalvezetésén. A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton úgy vágott neki a múlt hétvégi futamnak a parádés hercegségben, hogy kijelentette, a sportág rajongói „nem élvezik” azt a televízióban:

    „Évek óta ez megy, és azt hiszem, hogy ezen változtatnunk kell.”

    Valóban, a vasárnapi futam kiszámítható volt, és Hamilton azt mondta, szerinte még a győztes Max Verstappen is unatkozott, ahogyan rótta a köröket. Most az F1 sportigazgatója, Ross Brawn azt mondja, hogy bár nehéz lesz úgy módosítani a szűk és kanyargós pályát, hogy izgalmasabb legyen a verseny, a Forma-1 mégis megpróbálkozna ezzel:

    „Ez Monaco, és felületesen már ránéztünk, de semmi nyilvánvaló módosítási ötlet nincs egyelőre, de tovább próbálkozunk majd.”

    Brawn elmondta, hogy nem nyitott az olyan mesterséges „trükkökre”, mint a kötelező boxkiállások vagy a pályán található speciális „előzési zónák”:

    „Nem hinném, hogy ebbe az irányba kellene elmennünk, de a pályát át fogjuk nézni. Nem ez lesz az első alkalom, hogy valaki megpróbálta megváltoztatni, de eddig senki sem jutott semmire. Ma már vannak azonban eszközeink, mint például a szimulátoraink, és az embereink, akik megvizsgálják azt, hogy tudunk-e tenni valamit.”