Címke: Max Verstappen

  • Verstappen szerint Hamilton nincs ehhez a helyzethez hozzászokva

    Verstappen szerint Hamilton nincs ehhez a helyzethez hozzászokva

    Lewis Hamilton és a Mercedes követte el eddig a legtöbb hibát 2021-ben, a bajnoki rivális, Max Verstappen szerint.

    Míg Verstappen és Red Bullja „csak” defekt miatt esett ki Bakuban, addig Hamilton nullázása annak köszönhető, hogy az újraindításnál próbálta megelőzni az élen álló Sergio Pérezt, de nem tudta bevenni a kanyart.

    „Úgy voltam vele, hogy ezt semmiképp sem veszíthetem el” – emlékezett vissza Pérez.

    „Csak próbáltam a lehető legkésőbb fékezni, ő is ugyanezt tette, de nem jött be neki. Ez csak azt mutatja, hogy mindannyian mennyire hajlamosak vagyunk a hibákra” – mondta a mexikói.

    Hamilton azonban a futam után a rádión megkérdezte, hogy bekapcsolva hagyta-e azt a kapcsolót, amely arra szolgál, hogy a verseny rajtja előtt előrébb tolja a fékerőelosztást.

    „Igen, haver, bekapcsoltad” – válaszolta a Mercedes mérnöke.

    Toto Wolff, a Mercedes főnöke még tovább ment, azt sugallva, hogy Hamilton csak akkor nyomta meg a kapcsolót, amikor Pérez az újraindításnál kitért felé.

    „Ezt nem lehet hibának nevezni” – mondta az osztrák.

    A világbajnokságot vezető Verstappen azonban ragaszkodik ahhoz, hogy Hamiltonnak nem kell szégyenkeznie egy alapvető kifékezési hiba miatt.

    „Mindenki követ el hibákat a ránk nehezedő nyomás alatt” – mondta a holland. „Velem is megtörtént már.”

    „Alapvetően Lewis csak más helyzetben van, mint korábban volt, amikor a csapattársa volt az egyetlen ellenfele. Az idei szezonban versenyez először más csapatok versenyzői ellen, ami teljesen más dolog.”

    Sőt, Verstappen szerint Hamilton és a Mercedes több jelentős hibát követ el, mint ő és a Red Bull.

    „Azt mondanám, összességében mi követjük el a kisebb hibákat, még ha ők valószínűleg másképp is látják” – mondta.

    „De én 99,9 százalékban megbízhatok a csapatomban, hogy minden alkalommal gyors boxkiállást fognak csinálni” – tette hozzá, Hamilton feltűnően lassú bakui kiállására utalva.

  • Verstappen: Két tizeddel gyorsabb lennék Hamiltonnál az autójában

    Verstappen: Két tizeddel gyorsabb lennék Hamiltonnál az autójában

    Max Verstappen úgy véli, hogy ő gyorsabb lenne Lewis Hamilton Mercedesében, mint a hétszeres világbajnok.

    A vasárnapi verseny háromnegyedéig jól alakultak a dolgok a holland pilóta számára. A 46. körben viszont a bal hátsó abroncsa felmondta a szolgálatot, így ki is írta a 23 éves pilótát az aznapi történetből. Némi vigaszt ugyan nyújtott számára az, hogy ellenfele sem tudott pontot szerezni, ám Verstappen nem így akarta megtartani a tabellán az első helyét.

    A holland versenyző sajnálja az elvesztegetett lehetőséget, ugyanis az utcai pályákon egyértelműen a csillagosok előtt jártak:

    ,,Úgy tűnik, hogy az utcai pályákon előnyben vagyunk a Mercedesszel szemben. Ezért is szerettem volna tegnap minél több pontot szerezni. Természetesen igy van némi különbség, hogy ő sem szereztt pontot, de én szerettem volna tovább menni. Az elszalasztott lehetőség miatt rosszul érezem most magam, mert a szezon során még szükségünk lehet azokra a pontokra. ” – magyarázta az érintett a holland Motorsport.com-nak

    Hamilton a futam után azt nyilatkozta, hogy a Red Bullos versenyző megérdemelten vezeti a bajnokságot, ugyanis az ő autója jobb. Verstappen keményen válaszolt erre:

    ,,Ha az ő helyében lennék, én is ezt mondanám. Úgy vélem, ha én ülnék az ő konstrukciójában, akkor két tizeddel gyorsabb lennék nála. Nem érdekel mellékesen, hogy mit mond.”

  • Verstappen: „Butaság lenne nem fejleszteni az idei autót.”

    Verstappen: „Butaság lenne nem fejleszteni az idei autót.”

    Max Verstappen ismét arra buzdította a csapatát, hogy maradjanak teljes mértékben elkötelezettek a bajnokságot vezető 2021-es Red Bull fejlesztése iránt. Miközben a mezőny nagy része már szinte teljesen az új szabályok szerinti 2022-es autó tervezésére koncentrál, Verstappen ragaszkodik ahhoz, hogy a Red Bull nem engedheti meg magának ugyanezt a luxust:

    „Ha le akarjuk győzni a Mercedest, nem hagyhatjuk magunkat. További új alkatrészekkel kell felvérteznünk az autónkat.”

    Verstappen hozzátette, hogy miután szétdurrant a gumija és emiatt ütközött, Lewis Hamilton pedig hibázott a verseny végén, maradt 4 pont a köztük lévő különbség. A Red Bull vezeti a konstruktőrök bajnokságát remek 26 ponttal, bár még 17 futam hátra van. Verstappennek erről ez a véleménye:

    „Addig, amíg ennyire van esélyünk a világbajnoki címre, ezen a hajón kell maradnunk. Butaság lenne bármit is most eldobni azért, hogy a jövő évre koncentráljunk. Hol van rá a garancia, hogy jövőre nyerni fogunk akkor, ha a jövő évi új autóra fókuszálunk?”

    A 23 éves pilóta ezért inkább támogatja a Red Bull azon elképzelését, hogy egyszerre oldják meg a 2021-es autójuk illetve a 2022-es fejlesztését:

    „Nagyon bízom a mérnökeinkben. 2022-re is jó autót tudnak csinálni, még ha kevesebb is lesz rá az idejük.”

  • Nemzetközi sajtó: Sergio Pérez, a tökéletes csapatember

    Nemzetközi sajtó: Sergio Pérez, a tökéletes csapatember

    A nemzetközi sajtó Sergio Pérezt éltette, míg a holland média Max Verstappen esetén kesergett.

    Eseménydús futamon van túl a mezőny. Vasárnap a piros zászló megjelenése mellet a két bajnok aspiráns is kiírta magát a történetből. Max Verstappen defektje indította be a nagyobb láncreakciót, majd az újraindításnál Lewis Hamilton nem tudta bevenni az egyes kanyart és így nullázott riválisával egyetemben.

    Sergio Pérez mindeközben megszerezte második győzelmét, míg a dobogóra mellé nagy meglepetésre Sebastian Vettel és Pierre Gasly állhatott fel.

    A nemzetközi média így értékelte a vasárnapi történéseket:

    Marca (Spanyolország): 

    ,,A mexikói pilóta kihasználta Max Verstappen balesetét, és a hosszú piros zászlós szakasz után megnyerte a futamot. Ezzel az eredménnyel növelte az első helyeinek számát.”

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    ,,Sergio Pérez, a tökéltes csapatember, aki a megfelelő időben volt a megfelelő helyen. A rajtnál támadott és szinte azonnal megelőzte Pierre Gaslyt és Carlos Sainzcot. A Red Bull szuper stratégiájának köszönhetően Lewis Hamilton elé került. Mikor Verstappen kiesett, így ő küzdhetett a hétszeres világbajnokkal, és ‘hibára késztett őt”.

    Auto Motor und Sport (Németország):

    ,,A baleset Strolltól pontokat, míg Verstappentől egy győzelmet vett el. Egyik eset kapcsán sem jelentettek sérülést, így a versenyzőket és a mérnököket is meglepte ez a dolog. Nem volt rendhagyó a gumik hőmérséklete vagy a kopása, nem éreztek vibrációt és az adatok sem jeleztek semi rendellenséget.”

    L’Équipe (Franciaország):

    ,,A bakui verseny eredménye el kell, hogy hallgattassa azokat a kétkedőket, akik szerint a Forma-1 túlságosan is kiszámítható, így nem képes pazar sorsot kínálni azoknak, akik hajlandóak vállalni a kockázatot.

    A holland sajtó a következőket állapította meg:

    De Telegraaf: 

    ,,Mint Robben a legjobb napjai során, úgy rúgott bele Verstappen a legnagyobb témát szolgáltató elembe: a bal hátsó abroncsába. Akárcsak Lance Stroll esetében, nagy sebességnél a gumi szétpattant, így a versenyző a falnak csapódott. A legnagyobb probléma abban rejlik, hogy a Red Bull nem látott semmi arra utaló jelet, hogy gond van az abronccsal. Verstappen kényelmesen vezette a versenyt, mikor Gianpiero Lambiase (a holland versenymérnöke) nyugodtan a fülére szólt, hogy 5 kör van még vissza. Azután megtörtént a katasztrófa. Csakúgy, mint Strollnál, a kemény keverékű gumi, ami alig több, mint 30 kört élt meg, az egyenesben elszállt.”

    Algemeen Dagblad:

    ,,Ön dühösnek érezte magát? Csalódottnak? Avagy megkönnyebbült? Max Verstappen alig tudott választani ezek közül, ugyanis nagyon gyorsan változtak az események Bakuban. Egytől-egyig az arcába csapódtak, elég rövid idő alatt. Az élről szinte rakétagyorsasággal vágódott ki és ment a falnak, miután 5 körrel a vége előtt a bal hátsó Pirelli abroncs bemondta az unalmast. Igen, a lelkesedése valószínűleg itt kapta a legnagyobb pofont, ugyanis Verstappen egy különösen erős délutánt teljesített, és már némileg a zsebében érezte a győzelmet. Egy óra elteltével, a nyilatkozó zóna szélének támaszkodva már rendezett arccal tudott beszélni. Ezt a jelenetet könnyű volt megmagyarázni, ugyanis a bakui délután tartogatott még meglepetéseket. Természetesen a holland, csakúgy, mint a rajongói, a legrosszabbtól tartott. Attól, hogy pontversenyben is elveszíti az első helyet, mivel ellenfele nagyot kaszál majd a kieséséből. Ám nem így történt. Még egy hétszeres világbajnok is hibázik néha, ez jól látszott a tegnapi újraindításnál.”

    NRC:

    ,,A 2021-es szezon hatodik futamán, Baku utcáin, a rajongók még több élményt kaptak, mint amennyit remélni mertek: egy örült versenyt, egy váratlan győztessel, a Red Bull mexikói pilótájának, Sergio Péreznek személyében. Másfél órán át úgy tűnt, hogy Verstappen könnyedén behúzza, és még az egyéni tabellán is növeli az előnyét néhány ponttal. A holland tehát idei harmadik győzelmére készült. Ám öt körrel a vége előtt, mint derült égből a villámcsapás, úgy sújtott le rá a sors.”

    Volkskrant:

    ,,Egy ilyen hétvégén visszavenni a vezetést a bajnokságban, nagy löketet adhatott volna Hamiltonnak. Ugyanakkor Verstappent nagyon morcossá varázsolta volna. Ennek tudatában Hamilton, nagyon lelkesen vágott neki a hátralévő két körnek. Az újraindítást követően úgy tűnt egy pillanatra, hogy átveszi a vezetést, ám az első kanyar előtt blokkoltak a kerekei. A hétvége morális győztese így Verstappen lett. Csapattársa nyerte meg a versenyt, míg ő a a pontversenyben az élen maradt. Ugyanakkor nem ez az érzés uralkodott el rajta.”

  • Hornert lenyűgözte Pérez teljesítménye: Verstappen elé is visszajöhetett volna

    Hornert lenyűgözte Pérez teljesítménye: Verstappen elé is visszajöhetett volna

    A Red Bullnál Max Verstappen óriási drámája után is van ok az örömre, hiszen Sergio Pérez élete második győzelmével megmentette a versenyüket Bakuban. A csapatfőnök, Christian Horner a futam utáni nyilatkozatában nyilván sajnálja az elszalasztott lehetőséget, de nagy örömére pozitívumként ki tudta emelni Pérez teljesítményét.

    „2016 óta az első kettős győzelmünket arattuk volna” – mondta. „Gianpiero Lambiase [Verstappen versenymérnöke – a szerk.] mindent leellenőrzött Maxnál, minden rendben volt. Még nem tudjuk, miért robbant fel a gumi. Nem tudjuk, hogy a pályán lévő törmelékek okozták-e. Szerencsére Max jól van, mert a baleset helye nem volt túl jó. Jól kezeltük a gumikat, aztán hirtelen kidurrant. Megvizsgáljuk a gumit. Akkor úgy éreztük, a világ csúszik ki alólunk.”

    Horner ezután rátért Pérezre, aki az első igazán erős Red Bullos teljesítményét szállította: „Remek volt. Sergio egész hétvégén gyors volt, a rajtnál pedig lenyűgöző tempót mutatott. Talán Max elé is visszajöhetett volna a mögévágással, ha a boxkiállása gyorsabb. Mindenesetre nagyon szoros lett volna.”

    Mindazonáltal a vége is elég szoros volt, Pérez éppen be tudott érni a célba: „Sergio-nak hidraulikus problémája akadt, nagyon aggódtunk, kibírja-e. Az újraindításnál csak veszíthettünk, de jól alakult számunkra. Nagyon örülök Sergio-nak, tökéletesen hozta, amit kellett. Max-nak nagyon szerencsétlenül alakult.”

  • Az orvosi szobában érte Verstappent Hamilton drámája

    Az orvosi szobában érte Verstappent Hamilton drámája

    Max Verstappen az élről defektet kapva esett ki az Azeri Nagydíjról. Sokáig úgy tűnt, hogy a holland emiatt komoly hátrányba kerül a bajnoki pontversenyben, ám aztán az újraindítás után Lewis Hamilton magától vett el egy komoly helyezést.

    Az eset idejében Verstappen az erős becsapódása miatti kötelező orvosi vizsgálaton volt, és éppen a betegágyon feküdt és a vérnyomását mérték. Ezt a verseny utáni interjúkban mesélte el a Red Bull versenyzője.

    „Éppen az ágyon feküdtem. Mérték a vérnyomásomat, majd hirtelen a telefonom elkezdett nagyon rezegni, mondom ’Mi a fene van?’. Természetesen hallottam, hogy köröznek az autók, miután végeztünk és eljöhettem, láttam a telefonomon, hogy Hamiltonnak problémái adódtak az egyes kanyarban. A vérnyomásom ezzel az üzenettel teljesen rendben lett.” emlékezett vissza.

    Az Azeri Nagydíjat Verstappen csapattársa, Sergio Pérez nyerte, Sebastian Vettel és Pierre Gasly előtt.

  • Verstappen a Pirellire mutogat: Elég érdekes az, ami történt

    Verstappen a Pirellire mutogat: Elég érdekes az, ami történt

    Max Verstappen elmondta, hogy a bakui este után szeretne beszélni a Pirellivel.

    Jól kezdődtek a dolgok a holland számára vasárnap. Miután Lewis Hamilton áthámozta magát Charles Leclerc-en, a 23 éves pilóta követte ellenfele példáját, majd a brit után eredt. A Red Bull versenyzője sikerrel járt, ugyanis maga mögé utasította riválisát, míg csapattársa, Sergio Pérez is megelőzte a hétszeres világbajnokot.

    A Bikák így a kettős győzelem gondolatával foglalkoztak, mikor megtörtént az első furcsa eset. Lance Stroll bal hátsó abroncsa felmondta a szolgálatot, így a kanadai falnak csapta autóját. Többen is vakarni kezdték már ott a fejüket, ugyanis a Pirelli jóslatai szerint 40 kört simán lehetett teljesíteni a komponensen.

    Miután kezdtek megnyugodni a kedélyek, az osztrák csapat 23 éves versenyzője járt pórul. Csakúgy, mint Strollnál, nála is a bal hátsó szállt el, így az élről kellett feladnia a küzdelmet.

    Az esetet követően Verstappen belerúgott a lapos abroncsba, majd dühösen visszasétált a bokszba.

    ,,Még jó, hogy le vagyok törve. Ez egy nagyon könnyű versenynek nézett ki. Kontrolláltuk a tempót, miközben nagyon hosszú etapon voltunk a kemény keverékű abroncsokon. Próbáltam így a mögöttem lévők idejét futni. Ha gyorsabban kellett volna menjek, akkor odaléptem volna. Nem akartuk túlhasználni és elkoptatni a gumit, és nem is tettük. Nem merült fel hirtelen tempóvesztés. Nagyon kényelmesen éreztem magam az autóban, nem volt vibráció, semmi. Nagyon furcsa volt az egész.” – nyilatkozta Verstappen a Sky Sports és a Racingnews365.com előtt.

    A holland versenyző viszont beszélni akar a Pirellivel, még úgy is, hogy már előre tudja mi lesz a válasz a kérdésére. Ugyanakkor már most hozzátette, hogy a pályát szépen letakarították Stroll törése után, így nem volt törmelék az aszfaltcsíkon:

    ,,Az ideális íven mentünk körökön keresztül. Furcsa, hogy ez csak velem történt meg. Természetesen beszélni szeretnék a Pirellivel, bár a válaszukat már most ismerem. Azt fogják valószínűleg mondani, hogy karbon darabok okozták a balesetet. A tavalyi versenyen, Imolában is ez volt a magyarázatuk. A tény viszont azt, hogy egy másik abroncs is felrobbant. Nemcsak nálam, hanem Strollnál is. Ez elég frusztráló, néha ez egy sz*r sport, ahol ilyenek történnek. Egy kis szerencsével viszont még vezetjük a pontversenyt, de lehetett volna ebből nagyobb előny is.”

  • A Pirelli Hamilton bal hátsó gumiján is talált egy vágást

    A Pirelli Hamilton bal hátsó gumiján is talált egy vágást

    A Pirelli most először szólalt meg Max Verstappen defekt drámáját követően. A Red Bull holland pilótája az Azeri Nagydíj vége előtt 4 körrel kapott bal hátsó defektet a célegyenes közepén, bőven 300 km/h-s tempó felett. Az olasz gumigyártó azonban a verseny leintését követően Lewis Hamilton bal hátsó kerekén is talált egy vágást és szerintük a pályára került törmelékek okozták a holland defektjét.

    Verstappenen kívül még Lance Stroll kapott ugyanúgy bal hátsó defektet és a kanadait a hollandhoz hasonlóan a C3-as szetten érte a balszerencse

    A Pirelli főnöke Mario Isola elmondta, hogy hétszeres világbajnok azon bal hátsó kerekén találtak egy 5 centiméter mély vágást, amelyiket levettek a szerelők a Mercedeséről az újraindítás előtt

    Az olasz szakember szerint még korai megítélni, hogy mi okozhatta a problémát, mivel a problémás kerekeket még nem volt lehetőségük tüzetesebben megvizsgálni. Azonban szerinte a pályára került törmelékek okozhattak mindkét esetben szerkezeti hibát a gumi felületén.

    „Nyilvánvaló, hogy egy részletesebb vizsgálatot kell majd elvégeznünk a pontos válaszokért,” – mondta az olasz gumigyártó sportigazgatója a futamot követően.

    „Amit eddig tudunk az az, hogy komolyabb előjelek nélkül történt mindkét eset. Max (Verstappen) és Lance (Stroll) hátsó kereke is hirtelen durrant el, komolyabb figyelmeztető jel nélkül. A bal hátsó durrant el mindkét esetben, ami azért is furcsa, mert ez a pálya a jobb elsőket veszi igénybe a legnagyobb mértékben.

    „A másik fontos dolog pedig nem más, mint hogy Lewis (Hamilton) bal hátsó gumiján is találtunk egy mélyebb vágást. Szerencsére a piros zászlónak köszönhetően lekerülhetett ez a szett gumi és nem lett komolyabb baj belőle. Az is nagy szerencse volt, hogy a vágás nem ment keresztül a gumi szerkezetén, emiatt nem történt nyomás csökkenés a kereken belül.

    „A többi 30 körnél többet használt C3-as szetteken egyáltalán nem tapasztaltunk hasonlót. Ezek azon információk, amiket jelenleg tudok a két eset kapcsán.”

    Az egész ügyben azonban az a legkülönösebb, hogy Verstappen a kiesés utáni nyilatkozatában elmondta, hogy a Pirelli úgy is a törmelékeket fogja okolni a defektekért. A hollandnak így végül teljes mértékben igaza lett.

  • Pérez is majdnem kiesett az Azeri Nagydíjon

    Pérez is majdnem kiesett az Azeri Nagydíjon

    Sergio Pérez élete második futamgyőzelmét aratta a Forma-1-ben, ám a Racing Point helyett most már a Red Bull színeiben. A mexikói egy elképesztően fordulatos verseny végén örülhetett, melynek végeztével elmondta, hogy éppen csak be tudott érni, a célvonal átszelése után gyakorlatilag azonnal le kellett állítania az autót. Ennek okát egyelőre nem tudni.

    Pérez remek rajttal és stratégiával a második helyre tudott feljönni a hatodikról, Max Verstappen mögé. Sokáig úgy tűnt, hogy Red Bull 1-2 lesz így, de Max Verstappen defektje miatt Pérez egyedül maradt Hamiltonnal szemben. A brit azonban elfékezte az újraindításnál az egyes kanyart, ezzel pont nélkül maradt, míg Pérez behozta az autót az első helyre, ám az utolsó két köre így sem volt izgalommentes.

    „Közel voltunk a kieséshez, de szerencsére sikerült befejezni a versenyt. Elég nehéz volt a végéig” – kezdte értékelését.

    „Nagyon, de nagyon boldog vagyok” – tette hozzá Pérez. „A bakui verseny általában őrült. Az újraindításnál gyenge rajtot fogtam, szóval Hamilton mellém került, de úgy voltam vele, hogy ezt a lehetőséget nem fogom kihagyni. Nagyon erős tempója volt egész versenyen, azt hiszem volt egy lassú kiállása is, az első körtől kezdve hajszolt. Nagyjából az elejétől kezdve nyomás alatt tartott. Az újraindításnál a lehető legkésőbb fékeztem, ő is ugyanezt próbálta, de nem működött neki. Ez egyértelműen egy nagy lökés az önbizalmamnak, de a csapaténak is.”

    Pérez természetesen szót ejtett Verstappenről is, aki előtte csapódott falnak a defekt miatt: „El kell mondanom, hogy nagyon sajnálom Maxot, mert óriási versenyt futott. Tényleg megérdemelte volna a győzelmet. Hihetetlen lett volna, ha a csapat számára megvan ez a kettős győzelem, de végül is ez így is egy fantasztikus nap számunkra.”

  • Tegyék egy ringbe Hornert és Wolffot? Hamilton és Verstappen támogatja

    Tegyék egy ringbe Hornert és Wolffot? Hamilton és Verstappen támogatja

    Max Verstappen és Lewis Hamilton az időmérő után elviccelődött azon, hogy hova zárják össze a csatázó csapatfőnökeiket.

    A Red Bull és a Mercedes vezetője hetek óta háborút vív egymással a sajtó segédletével. Hol Christan Horner szól be kollégájának, hol pedig Toto Wolff ekézi a britet. A duóba olykor becsatlakozik Helmut Marko is, aki honfitársát kóstolgatja előszeretettel.

    A szárnyháború legújabb fejezete kapcsán ugyanis a Bikák csapatfőnöke elmondta, ő inkább befogná a száját, ha úgy mozogna az első szárny az autóin, mint az Ezüst Nyilaknak. Természetesen a csillagosok első embere is visszavágott, ugyanis szóf**ónak nevezte ellenfelét, aki csak azért beszél annyit, mert szerepelni akar.

    Mindeközben a háttérbe zajlik a bajnokság is, aminek résztvevői is némileg furcsán néznek a csatázó csapatfőnökökre. Hamilton és Verstappen így egy érdekes ötlettel állt elő:

     – Hamilton: ,,Be kellene raknunk őket egy ringbe.” – vette fel a tegnapi sajtótájékoztatón a Racingnews365.com előtt.

     – Verstappen: ,,Azt hiszem a súlycsoport mentén probléma lenne. Mint ahogy a magasság terén is! Úgy értem az elérése…”

     – Hamilton: ,,Vagyis ugyanolyan súlyúak, csak különböző magasságúak.”

     – Verstappen: ,,Én amúgy is pártolnék egy ringet a Forma-1-ben a büntetések helyett. Nagyszerű lenne.” – ábrándozott a Red Bull versenyzője. – ,,Ez az F1, sok minden forog itt kockán, ezért mindenki versengő és mindenki nyerni is akar. Úgy vélem, hogy ez hozzátartozik. Az emberek is szeretik ezt olvasni igaz? Van egy kis tűz a háttérben.”

    Hamilton ugyanakkor nem folytatta a bolondozást és némileg komolyabban folytatta a válaszadást:

    ,,Úgy gondolom, hogy két nagyszerű vezetőről van szó, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a csapataik sikeresek legyenek. Ők nagyszerű csapatfőnökök. Ez elég szoros lesz, ugyanis fej-fej mellett haladunk a csatákban. Mi szeretjük az ilyesmit a pályán megvitatni, így le fogjuk szegni a fejünket és megyünk tovább.”