Címke: Max Verstappen

  • Verstappen az élen a két Mercedes előtt

    Verstappen az élen a két Mercedes előtt

    Délben indult az Osztrák Nagydíj szombatja, legalábbis F1 tekintetében, a harmadik szabadedzéssel.

    A mezőny új, jelölés nélküli Pierlliket is tesztelt egyúttal, a többség ezeken kezdte meg a körözést.

    12 perc elteltével Tsunoda 1:06.045-ös idővel állt az élre, tesztgumikon.

    A frissen szerződést hosszabbított Hamilton használt prototípus gumikkal lépett először pályára, és a hatodik helyen nyitott.

    Közel a féltávhoz, Norris állt az élre. 1:05.761-es idejét a piros jelölésű, lágy gumikeverékeken futotta.

    Félóra elteltével pályára hajtott Verstappen is, a helyszínre kilátogató holland rajongók legnagyobb örömére. A bajnokság éllovasa lágy gumikon, 1:04.942-es idővel az élre állt.

    Tsunoda egy a kilences kanyarban bemutatott megforgással okozott sárga zászlós fázist. Nem sokkal később Sainz is megcsípte a kavicságyat.

    A lágy gumikon Hamilton is javított. Három tized lemaradással Verstappenhez képest a második helyre lépett előre.

    Mazepin is megnézte mi van az aszfaltcsíkon kívül, a kavicsok és fű között. Norris is hibázott a tízes kanyarban és a bal oldali gumijaival szántott egy kicsit a pálya mellett.

    Hamilton javított idején, de azt pályaelhagyás miatt elvették. Így Bottas is be tudott furakodni elé, míg Verstappen tovább javított idején.

    A gyakorlást végül Verstappen nyerte Bottas és Hamilton előtt.

    A harmadik szabadedzés végeredménye:

    Versenyző Csapat Körök Köridő Diff.
    1 Max Verstappen Red Bull 15 1:04.591
    2 Valtteri Bottas Mercedes 22 1:05.129 0.538
    3 Lewis Hamilton Mercedes 20 1:05.277 0.686
    4 Pierre Gasly AlphaTauri 27 1:05.280 0.689
    5 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 27 1:05.345 0.754
    6 Carlos Sainz Jr. Ferrari 29 1:05.347 0.756
    7 Sergio Perez Red Bull 20 1:05.396 0.805
    8 Fernando Alonso Alpine 23 1:05.434 0.843
    9 Charles Leclerc Ferrari 35 1:05.484 0.893
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 22 1:05.542 0.951
    11 Lance Stroll Aston Martin 19 1:05.546 0.955
    12 Yuki Tsunoda AlphaTauri 23 1:05.561 0.970
    13 Esteban Ocon Alpine 22 1:05.674 1.083
    14 George Russell Williams 23 1:05.694 1.103
    15 Lando Norris McLaren 23 1:05.700 1.109
    16 Daniel Ricciardo McLaren 21 1:05.725 1.134
    17 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 31 1:05.747 1.156
    18 Mick Schumacher Haas 26 1:06.078 1.487
    19 Nicholas Latifi Williams 17 1:06.105 1.514
    20 Nikita Mazepin Haas 28 1:06.289 1.698
  • Alonso örül, hogy végre van küzdelem a bajnoki címért

    Alonso örül, hogy végre van küzdelem a bajnoki címért

    Fernando Alonso úgy érzi, hogy az idei Forma-1-es világbajnokságban „több adrenalin” van, miután Max Verstappen Lewis Hamilton egyenrangú ellenfelévé lépett elő.

    Alonso, aki 2005-ben épp egy hétszeres világbajnok regnálásának vetett véget, érdekesnek találja Hamilton és Verstappen csatáját.

    „Nagyon érdekes kívülről követni és figyelni” – mondta Alonso. „Legalább nincs olyan, mint a korábbi években, amikor Lewis Lewis ellen harcolt, és néha Valtteri ellen, de nem túl gyakran. Szóval igen, jelenleg egy sokkal érdekesebb bajnokságban vagyunk, így egy kicsit több adrenalinnal mehetünk Abu Dhabiig, és szerintem ez egy jó dolog.”

    Alonso abban is állást foglalt, ki most a favorit a szoros harcban. A választása a 18 ponttal vezető Max Verstappenre esett: „Jelenleg valószínűleg Max, mert ő jobban teljesít, de a dolgok gyorsan változhatnak a csapatok teljesítményétől és az autó frissítéseitől függően.”

  • Norris elárulta, hogy kit tart az F1 egyik legjobb versenyzőjének

    Norris elárulta, hogy kit tart az F1 egyik legjobb versenyzőjének

    Lando Norris elmondta, hogy szerinte ki az F1 egyik legjobb versenyzője.

    A 2021-es szezon egyik meglepetése a McLarennél versenyző brit pilóta. A 21 éves fiatal ugyanis eddig minden futamon pontot tudott szerezni, sőt két dobogós helyezéssel is megörvendeztette már idén csapatát. Jelenleg a negyedik helyet birtokolja az egyéni pontversenyben, ám az év elején állt már előkelőbb helyen is.

    Norris azonban úgy érzi, hogy még van mit bizonyítania, ellentétben Max Verstappennel, aki már fiatalon is megmutatta, hogy mire is képes ebben a sportban:

    ,,Egyszerűen vannak olyan forgatókönyvek és szituációk, ahol a tapasztalat nagyobb szerepet játszik. Az gondolnátok hogy ő (Verstappen) fölényben lenne velem szemben egy ilyen esetben. Én úgy hiszem, hogy ő az egyik legjobb pilóta az F1-ben. Ezt szerintem már be is bizonyította, akkor, mikor 16-17 évesen csatlakozott a csapathoz.” – ecsetelte Norris a Sky Sportsnak.

    A brit pilóta ezen felül kihangsúlyozta, hogy a kifogások kora számára már leáldozott:

    ,,Rengeteg időt és erőfeszítést tettem ebbe bele. Sokat dolgoztam együtt a mérnökeimmel annak érdekében, hogy ilyen eredményeket produkáljunk. A harmadik szezont kezdve az emberek már azt mondják: ‘ nincs több kifogás.’ Az első kettőben még megúszhatsz néhány dolgot.”

  • Max Verstappen nem veszi be azt, amit a Mercedes mond

    Max Verstappen nem veszi be azt, amit a Mercedes mond

    Max Verstappen elmondta, nem veszi be azt, mikor a Mercedes lekicsinylően beszél saját magáról.

    Ugyan a Stájer Nagydíj alatt a holland versenyző volt nyeregben, de tisztában van azzal, hogy a bajnoki címért folytatott küzdelemnek még koránt sincs vége. Lewis Hamilton és Toto Wolff manapság előszeretettel hangoztatja azt, hogy a Bikák a leggyorsabbak. A hétszeres világbajnok ezen felül azt is elárulta, hogy míg az ellenfél visz fejlesztéseket a hétvégékre, addig a Mercedes egy jó ideje már nem állt elő újdonságokkal.

    A tegnapi sajtótájékoztatón a 23 éves pilóta elmondta, nem igazán foglalkozik azzal, amit a riválisa mond, ugyanis tisztában van azzal, hogy a Mercedes folytatni fogja a harcot.

    ,,Nem számítok arra, és nem is várom el, hogy feladják, inkább küzdjenek a végsőkig. Véleményem szerint mindig előre kell haladni és tovább kell nyomni, a szezon végén meg majd meglátjuk, hogy hol állunk. Ezen a pályán (Red Bull Ring) gyorsabbak voltunk, de Franciaországban már nem annyira. Minden egyes pályát meg kell vizsgálnunk. Hosszú még a szezon, és nem is vagyunk túl még olyan sok futamon. Várnunk kell, és meg kell figyelnünk azt, hogy milyen irányt vesznek a dolgok.” – nyilatkozta Verstappen a Racingnews365.com előtt.

    Helmut Marko korábban elmondta, hogy érkezni fognak még újdonságok az RB16B-re, aminek a holland nagyon örül:

    ,,Nem minden versenyhétvégére ugyan, de azért az elkövetkezendő eseményeken lesznek új dolgok. Mi lesz a nyári szünet után? Meglátjuk, hogy alakulnak az előttünk álló futamok.” – tette hozzá a Red Bull pilótája.

    Toto Wolff szerint az osztrák istálló a jövő évi esélyeit rontja azzal, ha továbbra is az idei autóra koncentrál. Verstappen azonban nem ért egyet ezzel:

    ,,Nem hiszem. Nyilván sosem lehet tudni, de ha van esélyed a bajnoki cím megszerzésére, akkor teljes erőbedobással kell nekiiramodnod. Számomra ez tűnik logikusnak. Ha meg van a lehetőséged, főleg úgy, hogy ennyi éven keresztül keményen dolgoztál érte, akkor meg kell ragadnod az alkalmat.”

  • Verstappen és a két Ferrari kezdett a legjobban az első szabadedzésen

    Verstappen és a két Ferrari kezdett a legjobban az első szabadedzésen

    Max Verstappen volt a leggyorsabb az Osztrák Nagydíj első szabadedzésén, Charles Leclerc futotta a második legjobb időt, míg a harmadik pozícióba Carlos Sainz ért fel.

    A versenyzők nem késlekedtek, ugyanis szinte mindenki azonnal kihajtott a pályára. Az első gyakorláson azonban három „új” név is felvillant, ugyanis Antonio Giovinazzi helyén Callum Ilott, Fernando Alonso autójában Guanyu Zhou, míg George Russell helyett Roy Nissany próbálhatott szerencsét.

    A pénteki edzések során először próbálhatják ki a versenyzők a megerősített hátsó abroncsokat. A tervek szerint  a Brit Nagydíjtól már ezeket fogják használni a csapatok.

    A Ferrari versenyzői mérték el először a féktávokat, míg Pierre Gasly iratkozott fel elsőként a „törölt körök” listájára. A francia pilóta érvényes ideje viszont az első helyre lett elég, míg mögötte Sergio Pérez és Max Verstappen sorakozott fel. Yuki Tsunoda mindeközben meglátogatta a sóderágy szélét.

    Lance Stroll is mutatványozott egyet és tett egy fél fordulatot a 6-os kanyarnál. A kanadai pilóta ezután gond nélkül folytatta útját.

    A Red Bull és az AlphaTauri az élre tört. A kvartettet Verstappen vezette fel, mögötte Pérez, Gasly és Tsunoda következett. Lewis Hamilton mindeközben az utolsó helyet foglalta el, ugyanis a mért körét neki is elvették.

    Nikita Mazepin újfent bóklászott csak a pályán, ezúttal Kimi Räikkönent sikerült akadályoznia.

    Fél órával az edzés vége előtt Verstappen volt továbbra is az élen Gasly és Hamilton előtt. Mögöttük Sainz, Tsunoda, Pérez, Leclerc, Stroll, Ocon és Räikkönen volt az első 10 sorrendje. Az Aston Martin kanadai versenyzője ismét akciózott, és kis híján eltalált a gumi falat is a megforgása közben. Stroll a rádióban a tapadás hiányára panaszkodott.

    Nikita Mazepin ismét lecsapott, legutóbb Lewis Hamilton körét rontotta el, míg Tsunoda Nicholas Latifit szidta.

    Az utolsó percekben mindenki a pályán gyakorolt, bár a versenyzők többségének meggyűlt a baja az egyes kanyarral. A mezőny egy része a teszt gumikkal felszerelkezve teljesítette a köröket,  míg a többiek a hétvégére szánt abroncsokkal próbálkoztak. Verstappen és Norris közben egy mini-előzgetést is bemutatott, végül a brit került ki győztesként a dologból.

    Az első gyakorlást Max Verstappen nyerte, mögötte a két Ferrari, Charles Leclerc és Carlos Sainz sorrendben végzett. Valtteri Bottas ideje a negyedik helyre volt elég, őt Yuki Tsunoda és Kimi Räikkönen követte. Az első 10-be még Lewis Hamilton, Sergio Pérez, Pierre Gasly és Lando Norris fért be.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:05.143s 37
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:05.409s + 0.266s 33
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:05.431s + 0.288s 33
    4 Valtteri Bottas Mercedes 1:05.445s + 0.302s 31
    5 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:05.474s + 0.331s 35
    6 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:05.586s + 0.443s 28
    7 Lewis Hamilton Mercedes 1:05.709s + 0.566s 32
    8 Sergio Pérez Red Bull 1:05.726s + 0.583s 31
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:05.726s + 0.583s 36
    10 Lando Norris McLaren 1:05.880s + 0.737s 28
    11 Esteban Ocon Alpine 1:05.980s + 0.837s 30
    12 Daniel Ricciardo McLaren 1:06.181s + 1.038s 31
    13 Lance Stroll Aston Martin 1:06.203s + 1.060s 30
    14 Guanyu Zhou Alpine 1:06.414s + 1.271s 29
    15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:06.444s + 1.301s 28
    16 Callum Ilott Alfa Romeo 1:06.564s + 1.421s 23
    17 Mick Schumacher Haas 1:06.583s + 1.440s 29
    18 Roy Nissany Williams 1:06.683s + 1.540s 34
    19 Nicholas Latifi Williams 1:06.978s + 1.835s 36
    20 Nikita Mazepin Haas 1:07.316s + 2.173s 30

     

  • Ecclestone: Már nem egyértelműen Hamilton jelenleg a sportág legjobbja

    Ecclestone: Már nem egyértelműen Hamilton jelenleg a sportág legjobbja

    Bernie Ecclestone szerint már nem egyértelműen Lewis Hamilton a sportág legjobbja.

    A szezon elején még a legtöbben a Mercedes egyeduralmát vetítették elő, ám a Red Bull szép lassan átugrotta a csillagosokat. A szoros bajnokság mentén minden egyes pont számít, így aki hibázik, az később nagy árat fizethet. A sportág egykori ura szerint idén a Bikák ismét megmutathatják magukat, ugyanis valós esélyük van arra, hogy Max Verstappen legyen 2021 világbajnoka.

    ,,Tehetséges és nagyon gyors is, ám némi szerencsére is szükség lesz.” – nyilatkozta a Sport Bildnek Ecclestone.

    Jos Verstappen egyet ért a brit üzletemberrel:

    ,,Nehéz Maxet (Verstappen) és Lewist (Hamilton) összehasonlítani, ugyanis nem egyforma autóval versenyeznek, ám most ők a Forma-1 legjobbjai. Lewis rengeteg tapasztalattal rendelkezik, viszont Max is már ott van egy ideje – hat éve dolgozik együtt a mérnökeivel. Elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgok alakulnak a számára. Látom, hogy jól érzi magát, miközben remek munkát végez és jelenleg a legjobb csapatnál van. Büszke vagyok erre. Minden a megfelelő irányba halad.” – magyarázta a holland ex-versenyző a Sport1.de-nek.

    Ecclestone ugyan osztja az idősebbik Verstappen véleményét, viszont szerinte vannak még olyan pilóták a mezőnyben, akik fel tudnák venni a versenyt a hétszeres világbajnokkal. Arra a kérdésre, hogy még mindig egyértelműen Hamilton-e a legjobb, így válaszolt:

    ,,Nem, szerintem jelenleg nem az. A legjobb hat megtudná verni őt, ha a megfelelő autóval rendelkeznének. Azonban Lewist semmilyen körülmények között nem szabad leírni.”

  • Verstappen képes gumimelegítő paplanként is funkcionálni

    Verstappen képes gumimelegítő paplanként is funkcionálni

    Helmut Marko jelenleg el van ragadtatva Max Verstappen teljesítményétől. Ő volt az, aki 2016-ban a Red Bullba merte ültetni az akkor még csak 18 éves Verstappent. Bár Markót rengeteg kritika érte, döntése helyesnek bizonyult. A Stájer Nagydíj után Marko ezért büszkén állt fel a dobogóra a hollanddal, hogy együtt ünnepelhesse a győzelmet.

    A Red Bull honlapján Marko az alpesi síző Marcel Hirscherrel beszélgetett. Utóbbi egyébként motorsport-fanatikus, és félig holland is, bár a sporteseményeken mindig osztrák színekben indult.

    Marko elmondta Hirschernek Verstappen sikereinek titkát.

    „Minden csapat meg tudja határozni a gumik hőmérsékletét a garázsban lévő gumimelegítőkkel, de Max a vezetési stílusával is képes erre. Ha a versenymérnöke megkéri, hogy öt fokkal hűtse le a hátsó gumiját, akkor meg tudja csinálni.”

    A Red Bull Racing tanácsadója magabiztosan várja a második futamot Ausztriában.

    „A Stájer Nagydíjon aratott győzelmünk viszonylag könnyűnek tűnt, és az is volt. Max Verstappennek Spielbergben soha nem kellett a határait feszegetnie, és izzadságmentesen tudott kiszállni az autóból. Olyan autónk van, amely minden pályán képes a győzelemre.”

    A Red Bull Racing sikerei, mindenkit örömmel töltenek el a csapatnál, de Marko tudja azt is, hogy mi kell hozzá.

    „Max teljesítménye sok pénzbe kerül, de megéri.”

    Hogy a holland fizetésére, vagy a saját motorfejlesztésébe való extra befektetésre gondol-e, azt azonban nem tudni.

  • Verstappennél nem pálya a süket duma

    Verstappennél nem pálya a süket duma

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner arról beszélt, hogyan fejlődött Max Verstappen versenyzőként, mióta mindössze 18 évesen csatlakozott a csapathoz.

    Verstappen eddigi Forma-1-es pályafutása során is megmutatta tehetségét, de most már olyan autója is van, amely képes világbajnokságot nyerni, és eddig úgy tűnik, hogy ki is használja ezt a lehetőséget.

    A holland jelenleg 18 ponttal vezet Lewis Hamilton előtt a pontversenyben, és idén már négy futamot nyert.

    Horner pedig úgy véli, Verstappen teljesítménye messze meghaladja korát.

    „Ő ismét dinamikát hozott a csapatba” – magyarázta Horner a Beyond the Grid podcastben.

    „Különösen most, azzal a tapasztalattal, amivel 23 évesen rendelkezik, hogy fenomenális szinten teljesít, és ez már az elmúlt két-három szezonban is így volt.”

    „Úgy gondolom, hogy megérdemel egy jó autót, amit végre képesek vagyunk biztosítani neki, hogy a Mercedes ellen versenyezhessen, és azt hiszem, ezt nagyon élvezi.”

    Verstappen a múlt hétvégi Stájer Nagydíjon pályafutása során először szerzett egymás után két győzelmet.

    Arra a kérdésre, hogy mekkorát fejlődött Verstappen a Red Bullnál töltött idő alatt, Horner így válaszolt: „Hatalmasat, ne feledjük, hogy mindössze 17 éves volt, amikor hozzánk igazolt.”

    „A 17 és a 23 év közötti különbség nagy százalék egy fiatal életében.”

    „Úgy gondolom, hogy az érettséggel és a tapasztalattal, amivel most rendelkezik, már két lábbal áll a földön, ő nem egy süketelő versenyző, csak ez érdekli, ez az, amit csinálni akar.”

     

  • Többen is bírálják az FIA-t Verstappen figyelmeztetése után

    Többen is bírálják az FIA-t Verstappen figyelmeztetése után

    Három, F1-es berkekben is jól ismert személy is komoly kritikát fogalmazott meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) irányába, miután figyelmeztetésben részesítették a gumiégetős ünneplése miatt.

    A Stájer Nagydíj leintésénél a futamgyőztes Verstappen lelassított a célvonalnál, majd gumiégetéssel indult tovább. Az FIA ezt veszélyesnek minősítette, és jelezte, legközelebb ilyenért már megbüntetik a hollandot.

    Ez azonban sokaknál kiverte a biztosítékot, – leginkább a honfitársak körében – így volt többek között a Bridgestone korábbi mérnöke Kees van der Grint is.

    „Max életet hoz a Forma-1-be, amire a nézők ki vannak éhezve. Az olyan emberek, mint ők a legjobb dolgok a Forma-1 számára, így nagyon szomorú vagyok, hogy egy olyan szervezet, mint az FIA ily módon akarja őt megállítani.” – fakadt ki.

    Hollandia korábbi Forma-1-es pilótája Robert Doornbos is hasonló véleményen van.

    „Max látta a csapattársait a korláton lógni és nekik kedveskedett egy kis gumiégetéssel. Nem egészen értem, miért kritizálták ezért. A pálya szélén csinálta, így teljesen biztonságos volt. Nem gondolják azt, hogy engedni kellen ilyen módon megünnepelni egy győzelmet? Különösen akkor, amikor a csapat a hazai pályáján nyer?” – vetette fel.

    Gerhard Berger pedig szereti az ilyen fajta „showt”.

    „Amikor megláttam, azt gondoltam, hogy most mindenki erről fog beszélni. A figyelmeztetés helyénvaló, ugyanakkor én személy szerint nagyon szeretem a MotoGP-ben azt, amikor egy valódi showműsorrá változtatják a levezető köröket.”

  • Jos a jós? Szerinte Schumacher átigazolhat az Alfa Romeóhoz

    Jos a jós? Szerinte Schumacher átigazolhat az Alfa Romeóhoz

    Mick Schumacher 2022-ben feltehetően átigazolhat az Alfa Romeo csapatához. Jos Verstappen szerint, – aki a család barátja, miután a 90-es években Michael Schumacher csapattársaként szolgált a Benettonnál -, a 22 éves Mick jól teljesít újonc szezonjában a Haasnál. A bajnokságot vezető Max 49 éves édesapja így nyilatkozott a Sport1-nek:

    „Mick jó munkát végez egy olyan autóval, amit nehéz vezetni. Idén tanulni fog, jövőre pedig új autó lesz. Időt kell adnunk neki.”

    Tavaly, mielőtt Schumacher a Haashoz szerződött volna, inkább kapcsolatba hozták a Ferrari másik szatellitcsapatával, az Alfa Romeóval. Ezek a pletykák most újra felbukkantak, de Mick ragaszkodik ahhoz, hogy „itt és most” van dolga, mint tervezgessen. Az ifjú német így nyilatkozott:

    „Nem igazán gondolkodom azon, hogy mi lesz jövőre. Nézzük meg, hogyan alakul.”

    Jos Verstappen szerint azonban a Haas 2022-ben is jó hely lehet Schumacher számára:

    „Szerintem jövőre több támogatást kapnak a Ferraritól. Úgy érzem, hogy kemény munka folyik a színfalak mögött. Már most is jobb a Haasnál, Mazepinél, kevesebbet pörög, jobban bírja a nyomást.”

    Jos elárulta, hogy néhány évvel ezelőtt tanácsot adott Schumacher jövőjével kapcsolatban:

    „Találkoztam Corinnával (Schumacherrel) az első évük után a Formula 4-ben, és megkérdezte tőlem, merre menjenek tovább. Azt mondtam neki, hogy menjen a Premához, mert akkoriban ők voltak a legjobbak a Formula 4-ben és a Formula 3-ban. És ezt meg is lépték.”

    Mit tanácsolna most Schumachernek? Így felelt erre Jos:

    „Én várnék és megnézném, mi lesz egy év múlva.”

    Fiával kapcsolatban az idősebb Verstappen azt mondta, Max teljes mértékben készen áll arra, hogy a 2021-es szezon hátralévő részében is megtartsa azt, hogy vezeti a bajnoki tabellát. Amikor pedig Max új csapattársáról, Sergio Perezről kérdezték, Jos így fogalmazott:

    „Nagyon jól alakul az együttműködés Max és Checo között. Pereznek valóban javulnia kell a kvalifikációkon, hogy még jobban segítse Maxot. Neki (Pereznek) még vannak gyengeségei, de alapvetően jól végzi a dolgát.”