Címke: Max Verstappen

  • Verstappen és a fake taxi, avagy így húzták csőbe a hollandot – videóval!

    Verstappen és a fake taxi, avagy így húzták csőbe a hollandot – videóval!

    A Brit Nagydíj előtt egy taxiban tréfálta meg a Channel 4 a gyanútlan Max Verstappent.

    A holland pilóta mit sem sejtve szállt be egy taxiba, hogy eljusson A pontból B-be. Ugyanakkor a sofőr hirtelen rendkívül beszédes lett. Hiába próbálta elfoglaltnak tettetni magát a 23 éves pilóta, a járművezető nem tágított, mivel nagyon ismerős lett neki az utasa.

    Kérdezgetni kezdte a hollandot, sőt, egy darabig azt is hitte, hogy egy német utassal van dolga. A taxisofőr szerint Verstappen ugyanis nagyon is hasonlít egy bizonyos német versenyzőre. Az érintett próbálta kimagyarázni magát, ám az álruhába bújt Steve Jones (a Channel 4 F1-es műsorának vezetője) nem hagyta annyiban a dolgot és tovább ütötte azt a bizonyos vasat.

    Természetesen az utazás végén kiderült a csel, amin még a 23 éves pilóta is nevetett. Ugyanakkor elismerte, hogy elég nehéz dolga volt a beszédes járművezetővel.

  • Häkkinen: Ezek után egyikük sem lesz engedékeny

    Häkkinen: Ezek után egyikük sem lesz engedékeny

    A Brit Nagydíj első körében történt ütközés, Mika Häkkinen szerint ez csak a kezdete a Max Verstappen és Lewis Hamilton közötti igazi csatának.

    A két versenyző silverstone-i Copse kanyarban ütköztek össze az első körben, melynek következtében Verstappen 150 km/h-s sebességgel a gumifalba csapódott. A versenybírák kijelentették, hogy Hamilton volt a hibás, és 10 másodperces büntetéssel sújtották, ennek ellenére azonban meg tudta nyerni a versenyt.

    Hamilton továbbra is azt állítja, hogy nem tett semmi rosszat, mondván, Verstappen túlzott agresszivitása vezetett a balesethez, míg a Red Bull pilótája „tiszteletlennek és sportszerűtlennek” nevezte a britet a győzelmi ünneplése miatt.

    A vasárnapi összecsapás Häkkinen szerint azonban csak a kezdet volt.

    Legutóbbi így írt az Unibet oldalán vezetett rovatában: „A vasárnapi ütközés Max Verstappen és Lewis Hamilton között a Brit Nagydíj alatt, egy tiszta versenybaleset volt.”

    „Amikor ilyen sebességgel versenyzel és a győzelemre hajtasz, néha előfordulhatnak ilyen dolgok.”

    „Csúcsversenyzőként, aki a világbajnoki címért megy, nem azért vagy ott, hogy visszalépj. Az a dolgunk, hogy versenyezzünk, és a saját tapasztalataimból tudom, hogy amikor kerék a kerék ellen versenyzel, mindig fennáll a lehetősége annak, hogy az autók összeérnek.”

    „Max nagyon magabiztosnak érzi magát. Idén már öt nagydíjat nyert, és vezeti a világbajnokságot. Remekül rajtolt, és nem adta volna át a pozícióját Lewisnak olyan könnyen, különösen egy ilyen gyors kanyarban, amely aztán egy három kanyarból álló kombinációba – Maggotts, Becketts és Chapel – vezet, ahol nem igazán lehet előzni.”

    „Lewis ugyanúgy bízik magában és az autójában. Olyan sok sikert ért el, és olyan sok tapasztalattal rendelkezik, és nagyon a győzelemre és arra koncentrál, hogy megszerezze a pozíciót Max előtt.”

    „Amikor láttam, hogy összeérnek, felálltam és azt gondoltam, hogy ‘Ó, Istenem’, mert ez egy olyan nagy sebességű kanyar. Nagyon gyors, és nem olyan, ahol az ember el akarja hagyni a pályát. Nagyon örülök, hogy Maxnak nem esett baja, és ez egy újabb jele annak, hogy milyen erősek ezek az autók, és hogy az FIA milyen fantasztikus munkát végez annak érdekében, hogy az ilyen jellegű ütközések után is megússzuk. 51 G-s sebességnél ez egy olyan ütközés, amit a múltban nem lett volna könnyű túlélni.”

    „Ez a baleset tényleg szítja a tüzet a srácok között és a világbajnoki címért folytatott harcukban. Egyikük sem akarja majd megismételni ezt a balesetet, de még elszántabbak lesznek, hogy legközelebb nem veszik el a gázt, amikor ilyen szoros csatában lesznek.”

    „Kemény küzdelmet fogunk látni tőlük a szezon hátralévő részében. Igazán izgalmas lesz.”

  • 3D animáció Verstappen és Hamilton silverstone-i ütközetéről

    3D animáció Verstappen és Hamilton silverstone-i ütközetéről

    A Brit Nagydíj óta szinte minden egy dologról szólt: Max Verstappen balesetéről. Lewis Hamilton és Verstappen nem tudtak együtt átjutni a Copse-kanyaron. Nézd meg ezt a videót, amelyen egyedi 3D-s ábrázolásban láthatod a balesetet.

    Várható volt, hogy ez valamikor bekövetkezik. Hamilton és Verstappen a szezon eddigi részében a győzelmekért küzdöttek, és a bajnoki címért is harcban vannak egymással. Az, hogy kettejük között a pályán is rosszra fordulnak a dolgok, az persze nem meglepő. Silverstone-ban történt ez meg először.

    A futam első körében Hamilton a Copse belső íven haladt, de nem érte el az kanyar csúcspontját. A holland helyet hagyott egy autónak, de ez nem bizonyult elégnek az alulkormányzottsággal küzdő Hamiltonnak. Verstappen a gumifalban kötött ki, míg Hamilton egy tíz másodperces büntetés ellenére is meg tudta nyerni a futamot.

  • Jos Verstappen nyilatkozata kitaláció, Wolff azonban megérti őt

    Jos Verstappen nyilatkozata kitaláció, Wolff azonban megérti őt

    Toto Wolff elmondta, megérti Jos Verstappen reakcióit a silverstone-i ütközéssel kapcsolatban.

    A két fél barátsága még akkor kezdődött, mikor Max a junior kategóriákba bontogatta szárnyait. Volt arról is szó, hogy a Mercedes viszi el a 23 éves pilótát, ám akkor nem tudtak neki helyet biztosítani, így végül a Red Bull csapott le rá.

    A napokban az F1-insider.com-ra hivatkozva többen is lehozták, hogy a holland ex-versenyző azt nyilatkozta: Wolffnak innentől nem kell telefonálnia. Azonban az idősebbik Verstappen a Twitter-oldalán elmondta, hogy nem adott ilyen nyilatkozatot és nem is beszélt a német lappal.

    https://twitter.com/MaVic009/status/1417789661045534722?s=20

    Az Ezüst Nyilak vezetője ugyanakkor megérti, hogy az érzelmek tomboltak Verstappenben vasárnap:

    ,,Ez a párharc nagyon intenzív. Természetesen megértem az apát, aki ilyenkor jogosan reagál érzelmesen, hiszen a fiának egy hatalmas balesete volt. Ennek az érzelmi oldalát is meg kell érteni. A verseny a Red Bull-lal már ez előtt is kemény volt.” – nyilatkozta Wolff a német RTL-nek.

    Azonban a 49 éves vezető továbbra is saját versenyzője mellett kampányol:

    ,,Egy pilótának nem szabad meghátrálnia, mikor a pályán versenyzik. Ez azt jelenti, hogy képesnek kell lennie arra, hogy megtartsa a pozícióját és az előnyét. Igen, és néha emiatt ki kell tennie a könyökét is.”

    Wolff elismeri, hogy ezúttal nem lett szép végeredménye az ütközetnek, ám hozzátette: Verstappen és Hamilton már nem gyerekek.

    ,,Magát az ütközést nyilvánvalóan 1000 képkockára fel lehet bontani, és ez alapján alkothatunk véleményt. Ugyanakkor ennyi ellenérv is felsorakozik: nevezetesen Lewis (Hamilton) már félig Max (Verstappen) mellet volt, aki pedig egyszerűen a kanyarcsúcspontot vette célba.” – tette hozzá a csillagosok vezetője.

    Az osztrák üzletember szerint ha az érzelmi faktort kizárják, akkor kitükröződik az, hogy „ebben a szituációban nem lehet egyértelműen kimondani, hogy ki volt a hibás.’

    ,,Úgy látom, hogy ez egy 50-50%-os szituáció volt. Lewis a múltban már bebizonyította, hogy nem akar senkit leszorítani a pályáról, és ütközni sem szeretne senkivel. Sőt, azt is bizonyította, hogy a nem egyértelmű helyzetekben inkább ő enged, hogy elkerülje a koccanást.”

    Jos Verstappen is erősítette azt a tábort, akik szerint Hamiltonnak nem kellett volna úgy ünnepelnie, hiszen ellenfele épp kórházban volt. Wolff elismerte, hogy „olykor az érzelmek elszabadulnak és felforrnak.”

    ,,Ha a másik oldalon lettünk volna, akkor hasonlóan szemlélnénk a dolgot. Ugyanakkor mi nem személyeskedtünk volna.”

    Az osztrák csapatfőnök állítja, hogy a Mercedesnél mindenki tisztában volt azzal, hogy Verstappen sértetlen és jól van.

    ,,A reakcióink ehhez igazodtak. Ám természetesen elfogadjuk azt, hogy másnak más a véleménye.”

  • Hamilton felvette a kapcsolatot Verstappennel a futam után?

    Hamilton felvette a kapcsolatot Verstappennel a futam után?

    Holland sajtóértesülések szerint Lewis Hamilton felkereste Max Verstappent a Brit Nagydíj után.

    Múlt hét vasárnap már az első körben kiéleződött a csata a két fél között. A 36 éves versenyző jobban kapta el a rajtot, így az élre került, ám 23 éves ellenfele nem hagyta ezt szó nélkül. Kettöjük kakaskodása mentén Verstappen a Copse-ban a gumifalba csapódott. A stewardok Hamiltont látták bűnösnek, így 10 másodperces időbüntetéssel sújtották. A brit versenyző viszont visszazárkózott és megnyerte a hazai futamát.

    A verseny leintése után a hétszeres világbajnok elmondta, hogy a piros zászlós szakasz alatt csak egy-két jelenetet nézett vissza. Azok alapján viszont nem érzi azt, hogy bocsánatot kellene kérnie holland ellenfelétől. A Red Bull pilótája ugyanakkor látta a kórházban, hogyan ünnepelt ellenfele. Verstappen tisztességtelennek és sportszertűtlennek titulálta a Mercedes versenyzőjének viselkedését, ugyanakkor hozzátette, hogy tovább fog lépni.

    A holland De Telegraaf viszont úgy tudja, hogy Hamilton felkereste Verstappent a futam után. Arról, hogy sikerült-e tisztázniuk az ügyet, vagy miben maradtak, nincs információ. Mindenesetre a Magyar Nagydíj keretein belül ki derül majd, merre megy tovább a két versenyző kapcsolata és rivalizálása.

  • Montoya kritikus Verstappennel: Most látható, hány pontjába kerül ez

    Montoya kritikus Verstappennel: Most látható, hány pontjába kerül ez

    Max Verstappen és Lewis Hamilton balesete még mindig a legfelkapottabb beszédtéma. Míg sokan úgy gondolják, hogy csak egy szerencsétlen véletlen egybeesés volt a dolog, addig vannak olyanok is, akik szerint Lewis Hamilton jelezni akart azzal, hogy a hollandot kipöckölte a silverstone-i pályáról. Az egyik, aki ezt így gondolja, az egykori pilóta Juan Pablo Montoya, aki szintén arról volt híres, hogy nem sokat teketóriázott helyzetekben. A This Week with Will-ben így nyilatkozott a kolumbiai:

    „Lewis csak határozottan erősebb lesz ettől. Max sem volt még korábban olyan helyzetben, hogy számításba kellett vennie, hogy a bajnoki címért küzd.”

    A 45 éves Montoya szerint Hamilton tudja, hogy a Red Bullnak erősebb az autója:

    „Max a gyorsabb. Lewis tudja, hogy ő az a pilóta, akinek most kockáztatnia kell, különben idén nem nyer bajnoki címet. Ezzel az esettel Lewis megmutatta, hogy mennyire szeretné megnyerni az újabb bajnoki címet.”

    Montoya úgy gondolja, hogy Max tapasztalatlansága a bajnoki címért tartó versenyzésben még megtréfálja a hollandot:

    „Okosnak kell lennie és pontokat kell szereznie. A baleset előtt levehette volna a lábát akár a gázról, és elégedett lehetett volna a második hellyel. A megfelelő stratégiával akár még nyerhetett is volna. De ő ragaszkodott a győzelemhez, és most láthatjuk, hogy ez hány pontjába került.”

  • Elég bizonyíték van a Red Bull kezében a Mercedes ellen?

    Elég bizonyíték van a Red Bull kezében a Mercedes ellen?

    A Max Verstappen és Lewis Hamilton múlt hétvégi balesete alaposan felborzolta a kedélyeket. Például a Mercedes és a Red Bull közötti, amúgy is pikáns, pályán kívüli adok-kapok is kicsit szélsőségesebbé vált.

    Martin Brundle a SkySports rovatában arról ír, hogy felháborodva hallgatta a Mercedes és a Red Bull rádióüzeneteit az incidens után.

    „Kicsit kellemetlenül éreztem magam a Red Bull és a Mercedes rádióüzeneteit hallva, akik a versenyigazgatónál való lobbizással próbálták befolyásolni a helyzetet. Úgy tűnik, manapság így megy a kommunikáció. Michael Masi logikusan a stewardokhoz irányította őket, de gondolom, a jövőben más lesz a folyamat.”

    A Red Bull heves reakcióját azonban megértette.

    „A Red Bull úgy gondolta, hogy ez egy profi szabálytalanság volt, egy szándékos baleset Hamilton részéről. Ők ingerültek voltak, hogy a potenciális világbajnokuk balesetet szenvedett, az autójuk komolyan megsérült a költségvetési sapka idején, és előre látták a lehetséges büntetéseket a motor- és egyéb sérülések miatt.”

    Ez pedig kulcsfontosságú lehet abban a jogi ügyben, amelyet a Red Bull szeretne indítani Hamilton és a Mercedes ellen. Brundle azt állítja, hogy a Red Bull legalábbis rendelkezik ehhez szükséges adatokkal.

    „A Red Bull azt mondta nekem, hogy vannak olyan adataik, amelyekkel bizonyítani tudják, hogy Hamilton lényegesen gyorsabban ment be a Copse kanyarva, mint bármikor máskor, és hogy nem tudta volna úgy bevenni a kanyart, hogy ne forduljon szélesen, és elkerülhetetlen volt, hogy Verstappent kiüsse a végén.” – állítja Brundle.

    „Valószínű, hogy ezek az adatok elő fognak kerüln. És ha a Red Bull úgy gondolja, hogy ‘új bizonyítékuk’ van, akkor fellebbezhetnek az FIA-nál, mert szerintük Hamilton sokkal hibásabb, mint azt először gondolták, és a brit büntetését túlságosan enyhének találják.”

  • Hamilton győzelmi ünneplésének politikai üzenete is volt?

    Hamilton győzelmi ünneplésének politikai üzenete is volt?

    Jack Plooij, a holland Ziggo Sports riportere úgy véli, hogy Lewis Hamilton ünneplésének politikai vonzata is volt.

    Ugyan Max Verstappen indult vasárnap az első rajtkockából, ám hétszeres világbajnok jobban kapta el rajtot, így ellenfele elé került. A 23 éves pilóta azonban nem hagyta magát, így csatába bonyolódott a Mercedes versenyzőjével. A kakaskodásuk mentén viszont a holland pilóta a gumifalba csapódott, és kiszállt az napi megmérettetésből.

    A stewardok Hamiltont látták bűnösnek, így 10 másodperces időbüntetéssel ajándékozták meg. Miután a brit letöltötte a kiszabott szankciót, a versenyt vezető Charles Leclerc nyomába eredt, majd a futam vége felé megelőzte őt. Így a Brit Nagydíj végén Hamilton látta meg először a kockás zászlót és ünnepelhetett a brit közönség előtt.

    Ám az a diadalittas hangulat, amit a Mercedes versenyzője oda varázsolt, sokaknál kiverte a biztosítékot. Max Verstappen a leintés pillanatában ugyanis kórházban tartózkodott, mivel elővigyázatosságból CT vizsgálatra küldték.

    Plooij szerint az volt a legszembetűnőbb, hogy mennyit változott Hamilton hozzáállása a tömeghez csütörtöktől az ünneplésig.

    ,,Lewis (Hamilton) azt mondta csütörtökön, hogy neki nem tetszik, hogy ekkora tömeg van. Úgy fogalmazott, hogy mindezt ijesztőnek találja a fertőzésveszély miatt. Ám a verseny után már azt kiabálta, mennyire jó, hogy 140.000 ember van ott. Az hiszem emögött elég nagy a politikai tartalom. A csapat azt mondta neki, hogy ‘a lehető legtöbb energiát kell beletennie ebbe a bajnokságba.’ Ez az én érzésem.” – nyilatkozta a Ziggo Sports riportere az F1 Aan Tafel legújabb podcast epizódjában.

    Ezen felül a holland riporter is osztja azt a nézetet, miszerint a verseny leintését követően a hétszeres világbajnoknak „vissza kellett volna vennie” és némi „tisztelet kellett volna mutatnia” ellenfele iránt.

    ,,Nem kellett volna így buliznia. A csapat elmondhatta volna neki, hogy Max (Verstappen) kórházban van, így egy ideig ezt ne csinálja. Ez tényleg nem vett rá jó fényt. Ha egész évben a tiszteletről prédikálsz, és azt akarod, hogy a másik megadja, akkor neked is úgy kell viselkednek. Ám Max erősebben fog kijönni ebből.”

    Robert Doornbos némileg tovább ment, ugyanis ő „betegesnek” nevezte Hamilton örömét:

    ,,Abban a pillanatban hősből, sportemberként nulla lett. Megnyerni a hazai futamodat különleges dolog, ám egy büntetéssel, egy elengedő csapattárssal, valamint azzal, hogy kiütöd a riválisod, már nem helyén való ez az ünneplés.”

    A Red Bull egykori pilótája úgy véli, hogy Verstappen valóban tovább fog lépni, és maga mögött hagyja majd ezt az egészet:

    ,,Hiszem, hogy Max annyira erős, hogy ezt Silverstone-ban hagyja, és tovább megy. El kell engednie, és hagynia kell, hogy az érzelmek lecsillapodjanak.”

  • Ecclestone: Hamilton 2021-ben is újra a bajnokság favoritja

    Ecclestone: Hamilton 2021-ben is újra a bajnokság favoritja

    Bernie Ecclestone csatlakozott azon véleményekhez, akik szerint Lewis Hamiltont keményebben kellett volna büntetni a címvédőt a Max Verstappennel történt silverstone-i ütközése miatt. Az F1 korábbi ura kritikájának egy része már az incidens előtt is elérte Hamiltont, amikor Ecclestone azt mondta, a Mercedes pilótája már nem „az a harcos, aki volt”.

    Most azonban, miközben feleségével és gyermekével jachtozott Horvátország partjainál, a 90 éves Ecclestone ismét beleszólt az aktuális vitába, és kommentálta a Forma-1 legújabb nagy eseményét. Roger Benoit-nak, a Blick veterán F1-es tudósítójának így fogalmazott:

    „Lewis akciói nem lepnek meg. Öt vereség után mély mentális depresszióba esett, és hiányzott belőle a szükséges koncentráció. Mivel Max pedig mindig kőkemény, ezért Hamilton tolt egy all-in-t, mint a pókerben.”

    Ecclestone meglehetősen kritizálta a versenybírák döntését, mely szerint csak 10 másodperces időbüntetést szabtak ki az incidensért, ami miatt Max Verstappen rövid időre kórházba is került:

    „Megtehetik, hogy elengedik a két legjobb versenyzőt, aztán versenybalesetről beszélnek. Ha azonban szerintük veszélyes volt, akkor a 10 másodperces büntetés egy vicc. Én legalább 30 másodperces büntetést adtam volna.”

    Ecclestone végül úgy véli, a helyzet határozottan a Brit Nagydíj-győztes Hamilton javára dőlt el, hiszen mindössze 8 pontra csökkentette hátrányát a bajnokságban:

    „Nem láthatunk a fejeikbe, de számomra Hamilton most újra a bajnokság favoritja. Nemrég Lewis csak azért hosszabbította meg a szerződését 2023-ig, mert látta, hogy a bajnoki cím kicsúszik a kezéből. De most újra látótávolságon belül van a nyolcadik bajnoki címe. Ez az egyetlen ok, amiért még mindig itt van.”

  • Lammers: Az erkölcs lovagnak úgy is kéne viselkednie

    Lammers: Az erkölcs lovagnak úgy is kéne viselkednie

    Lewis Hamilton és Max Verstappen ütközése után a Holland Nagydíj főnöke, Jan Lammers képmutatással vádolta a hétszeres világbajnokot.

    Miközben a Forma-1-en belül és a rajongótáborokban is komoly vita robbant ki a Mercedes pilótája ellen intézett faji bántalmazás miatt, Lammers más okból kritizálta Hamiltont.

    A 65 éves egykori F1-es versenyző szerint a Mercedes és Hamilton verseny utáni vad ünneplése, miközben Verstappen kórházban volt, „rendkívül helytelen” volt.

    „Ne felejtsük el, hogy Hamilton olyan dolgok mellett kötelezte el magát, mint a Black Lives Matter és a fenntarthatóság. Ő az erkölcsi lovag, de ha nem a megfelelő módon kezeli az ilyen dolgokat… A szavai szerint kellene cselekednie is” – mondta Lammers a NOS-nak.

    A korábbi F1-es pilóta, Timo Glock egyetért.

    „Nehéz megítélni Lewis viselkedését a verseny után. Talán nem tudta, hogy Max kórházban van” – mondta a korábbi Toyota-pilóta a Sky Deutschlandnak.

    „Ha tudta volna, szerintem talán kicsit másképp viselkedett volna. Igen, épp megnyerte a hazai versenyét, de talán egy kicsit több érzékenységet is tanúsíthatott volna.”

    Egy másik korábbi F1-es pilóta, a holland Christijan Albers azt tippeli, hogy Verstappen, az 51 G-s becsapódása után a Magyar Nagydíjon már újra csúcsformában lesz.

    „Ez az az év, amikor Max megnyerheti a bajnokságot” – mondta a De Telegraafnak.

    „Szerintem a Red Bull és Max ismét fel lesz tüzelve Magyarországon. A Mercedesnek nagyon nehéz dolga lesz ott.”