Címke: Max Verstappen

  • Verstappen: Befejezhetnénk ezt? Folyton ugyanazok a kib***ott kérdések

    Verstappen: Befejezhetnénk ezt? Folyton ugyanazok a kib***ott kérdések

    Max Verstappen elmondta, hogy nem haragszik Lewis Hamiltonra azért, amiért lassabban haladt a Q3-ban a felvezető körén.

    Az időmérő utolsó szakaszában egymás után mentek ki a Mercedes és a Red Bull versenyzői. A hétszeres világbajnok valamivel ‘lassabban vezette fel a sort’, így a holland pilóta nem tudta megfelelően megkezdeni a körét. A legrövidebbet viszont Sergio Pérez húzta, hiszen ő piros lámpák felvillanása után ért fel a célvonalhoz, így  meg sem kezdhette a véghajrát.

    A 23 éves pilóta azonban nem neheztel ellenfelére, sőt már nagyon elege van abból, hogy folyton a Hamiltonnal való párharca a téma:

    ,,Befejezhetnénk ezt? Állandóan ugyanazok a kib***ott kérdések, még csütörtökön is! Ez már hihetetlen. Keményen versenyzünk egymással, de ugyanakkor tisztességesen is! Az én abroncsaim hidegek voltak, ami nem igazán segített a helyzeten. Különben is, nem tudtunk volna hirtelen négy tizedet javulni. – kérte ki magának Verstappen.

     

  • A Red Bull aggódik Verstappen tempója miatt

    A Red Bull aggódik Verstappen tempója miatt

    Helmut Marko elismerte, van okuk az aggodalomra Max Verstappen pénteki tempóhátrányát látva a Mercedesekhez képest.

    A bajnoki éllovasok abban bíztak, hogy a balul elsült silverstone-i hétvége után gyorsan vissza tudnak vágni a szűk és kanyargós Hungaroringen, azonban a pénteki második edzésen Verstappen mindkét Mercedestől kikapott.

    „A Mercedes jobban feltekerte a motort” – jegyezte meg Marko, egyfajta magyarázatként.

    Azonban hozzátette, hogy nem olyan az autó kezelhetősége, mint amilyenre számítottak: „Az alulkormányozottság minden kanyarban érezhető volt, de Maxnál különösen nyilvánvalóan. A szokásos intézkedések, hogy megszabaduljunk tőle, nem segítettek. Ezért kell aggódnunk. Egy bizonyos ponton úgy döntöttünk, hogy csak megyünk tovább, hogy legalább a hosszú etapokat elvégezzük. Nem igazán tudjuk, honnan származnak a problémák.”

    Az viszont legalább némi jó hír Verstappenék számára, hogy a Honda úgy találta, még használható a motor, mely a silverstone-i balesete során a holland autójában dolgozott.

  • Hamilton volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Hamilton volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Lewis Hamilton nyerte a Magyar Nagydíj harmadik szabadedzését, szűk egy tizeddel megelőzve legfőbb riválisát, Max Verstappent. Őket Valtteri Bottas követte a harmadik helyen.

    Tegnaphoz képest valamivel kisebb aszfalthőmérséklet köszöntötte a mezőnyt szombat délben a Hungaroringen. Az edzés első negyedében az Alfák és a Haasok jártak csak kint a pályán Sainz és a tegnapi elvesztett időt bepótolni próbáló Yuki Tsunoda mellett.

    Az első gyorskörök után a leggyorsabbnak Bottas bizonyult, szűk egy tizeddel Verstappen előtt. A két topcsapat a lágy gumikat választotta az első etapokhoz, ám a többiek nagyobb része a közepes keverékeket használta.

    A piros zászló ezúttal is előkerült, hiszen szűk 20 perccel az edzés vége előtt Mick Schumacher törte meg a Haast a 11-es kanyarban. Kilenc percre indították újra az edzést, és jöhettek a második próbálkozások azoktól is, akiktől ezelőtt még nem volt.

    Antonio Giovinazzi két kisebb incidensbe is belekeveredett, először a garázsból kihajtva találta el kissé Lance Strollt, majd a pályán lassan haladva öklelte fel majdnem Pierre Gasly, de végül a francia az utolsó pillanatban elkerülte.

    A középmezőny élén ezúttal a Ferrari találta magát, masszívat javulva péntekhez képest. Sainz lett az ötödik, Leclerc a hatodik. Bekerült a legjobb tízbe mindkét McLaren is, Norris hatodik, Ricciardo nyolcadik lett.

    Pérez mindössze hetedik lett, a top 10-et pedig Alonso és Stroll zárta.

    Az edzés végeredménye:

    Helyezés Versenyző Csapat Köridő Különbség Körök
    1  Lewis Hamilton Mercedes 1:16.826 20
    2  Max Verstappen Red Bull 1:16.914 0.088 13
    3  Valtteri Bottas Mercedes 1:17.055 0.229 15
    4  Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:17.497 0.671 20
    5  Charles Leclerc Ferrari 1:17.520 0.694 16
    6  Lando Norris McLaren 1:17.772 0.946 12
    7  Sergio Perez Red Bull 1:17.917 1.091 12
    8  Daniel Ricciardo McLaren 1:17.942 1.116 15
    9  Fernando Alonso Alpine 1:17.992 1.166 15
    10  Lance Stroll Aston Martin 1:18.050 1.224 16
    11  Pierre Gasly AlphaTauri 1:18.115 1.289 17
    12  Esteban Ocon Alpine 1:18.174 1.348 15
    13  Sebastian Vettel Aston Martin 1:18.235 1.409 15
    14  Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:18.461 1.635 25
    15  Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:18.683 1.857 21
    16  George Russell Williams 1:18.794 1.968 14
    17  Nicholas Latifi Williams 1:18.821 1.995 15
    18  Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:19.113 2.287 14
    19  Mick Schumacher Haas 1:19.406 2.580 15
    20  Nikita Mazepin Haas 1:19.933 3.107 16
  • Verstappen halálos fenyegetéseket is kapott

    Verstappen halálos fenyegetéseket is kapott

    Max Verstappen halálos fenyegetéseket kapott a Lewis Hamiltonnal történt ütközése után, mely következtében kiesett a Brit Nagydíjon.

    Miközben a Mercedes és a Red Bull közötti háború a hétvégi Magyar Nagydíjra készülve tovább folytatódott, a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elárulta, hogy pilótája durva üzeneteket kapott.

    Hamilton rasszista gyalázkodásokat kapott, amit Horner gyorsan elítélt – a Red Bull viszont a Verstappennek küldött halálos fenyegetésekkel is találkozott.

    „Neki és nekünk is küldtek ilyeneket a közösségi médiában” – erősítette meg Horner. „Igazán aljasak. Remélem, a következő balesetben meghal. Ilyesmik.”

    „Az online bántalmazás semmilyen formáját sem szabad eltűrni. A rasszista bántalmazást semmiképp. Amint láttuk, mi történt Lewisszal, azonnal kiadtunk egy nyilatkozatot. Volt egy alkalmazott a csapatunkban, aki azonnal elbocsátottunk a közösségi médiában rasszista módon nyilvánult meg.”

    „De ez nem áll meg a rasszizmusnál. Max halálos fenyegetéseket kapott. Nem hiszem, hogy megnézi, nem hiszem, hogy érdekli. De voltak ilyenek.”

  • Horner: Hollandia 85 százaléka kikapcsolta a tévét

    Horner: Hollandia 85 százaléka kikapcsolta a tévét

    Christian Horner továbbra is érthetetlennek tartja a Brit Nagydíjon történteket. Max Verstappen ugyanakkor kiválóan kezdte meg az első két szabadedzést, a Magyar Nagydíjon. Míg a délelőtti edzésen rögtön a leggyorsabb időt autózta, pár órával később a harmadik helynél tovább már nem tudott jutni. Az eredményei persze reménykeltőek a hétvégére nézve.

    A szabadedzéseket követően főleg a két héttel ezelőtti silverstone-i balesetről folyt tovább a vita. Ott Lewis Hamilton az első körben keményen leszorította a pályáról ellenfelét, Verstappent, majd utána a győzelmét ünnepelte. Aminek a Red Bull csapatfőnöke mindenekelőtt örül, hogy Verstappen jól van, és ezt el is mondta a Ziggo Sportnak.

    „Ez egy hatalmas baleset volt. 51G volt, eltört az ülése is. Ez az egyik legnagyobb baleset, amit valaha láttunk az egyik autónkkal. Nyilvánvalóan tönkretette az autót, de szerencsére beváltak a biztonsági elemek. Minden védelmi rendszer pontosan működött, ahogyan kellett.”

    Horner a futam utáni ünneplésről is határozottan elmondta a véleményét:

    „Úgy tudom, hogy a hollandok 85 százaléka kikapcsolta a tévét a baleset után. Remélhetőleg így nem látták az ünneplést. Ez valami galád dolog lenne, nem igaz? Mi is megtettük volna? Nem hinném.”

  • Hamilton nehéz pénteken van túl: Azt hiszem, három kilót fogytam

    Hamilton nehéz pénteken van túl: Azt hiszem, három kilót fogytam

    Lewis Hamilton számára nehezen indult a Forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéje, igaz a második szabadedzésen már ígéretes tempót mutatva Max Verstappen előtt végzett.

    A Hungaroringen nyolcszor nyerő brit napját főleg az elképesztő hőség nehezítette meg, a pályahőmérséklet volt, hogy a 64 oC-ot is elérte.

    „Izzasztó meleg volt! Ma sokat fogytam, azt hiszem, három kilót is” – nyilatkozta Hamilton a Formel.de hasábjain.

    Hamilton ugyan Max Verstappent megverte péntek délután, Valtteri Bottastól minimálisan kikapott.

    „A gumik egyszerűen elolvadtak odakint. Elég nehéz megtalálni az egyensúlyt” – tette hozzá a hétszeres bajnok.

    A tőle lemaradó Verstappen sem tagadta, ő is szenvedett az egyensúllyal. A holland az edzés közepén ki is jött, hogy megnézesse autóját.

  • Wurz: Mindenféle balesetre nem lehet szabályokat hozni

    Wurz: Mindenféle balesetre nem lehet szabályokat hozni

    Szurkolók, újságírók, korábbi versenyzők, csapatfőnökök; szinte mindenki elmondta a véleményét Max Verstappen és Lewis Hamilton silvertone-i incidenséről. Így tett Alexander Wurz, korábbi Forma-1-es pilóta és a Nagydíjpilóták Szövetségének (GPDA) elnöke is.

    A Sky Sports F1-nek adott interjúban az osztrákot arról kérdezték, mi a véleménye Verstappen balesetéről és arról, ki a hibás.

    „Mindig van valamilyen százalékos arány, hogy ki a bűnös, de ebben az esetben számomra ez nem volt egyértelmű” – mondta Wurz.

    Wurz szerint tehát versenybalesetről van szó.

    „Ez az én személyes véleményem. Ami Silverstone-ban történt, az az, hogy két versenyző keményen versenyzett, majd összeértek. Ez megesik. Az autóversenyzés kezdete óta látunk ilyesmit. Ezért véleményem szerint ez egy versenybaleset volt. Azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk.”

    A beszélgetés során felmerül a kérdés, hogy elég egyértelműek-e az incidensekre vonatkozó szabályok. Wurz úgy véli, hogy a szabályok egyre egyértelműbbek.

    „Ez más, mint a forgalomban, de szerencsére a szabályok egyre szigorúbbak és egyértelműbbek. Ez mindenki biztonságát szolgálja.”

    Ráadásul nem is lehet mindent a szabályokba foglalni.

    „Lehet mindenféle incidensre szabályokat alkotni? Nem hiszem, hogy ez lehetséges lenne. Ezerféleképpen történhet a versenyzők közötti ütközés.”

    Ezért is van több steward, akik értékelik az incidenseket.

    „Megértem, hogy néha van kritika, ahogy a futballban is látni ezt, de általában egész jól működik, és egyre következetesebb is.”

    „Együtt dolgozunk, hogy megvizsgáljuk a különböző helyzeteket, hogy jobban megértsük, mit lehet és mit nem lehet tenni.”

  • Verstappen: Nem muszáj bizonyítanom Hamilton számára az igazamat

    Verstappen: Nem muszáj bizonyítanom Hamilton számára az igazamat

    Max Verstappen és Lewis Hamilton közötti ütközés utáni első nagydíjra készülünk, és a legnagyobb kérdés talán a kettőjük közötti kapcsolat. A média az elmúlt másfél hétben tele volt az incidenssel kapcsolatos hírekkel és reakciókkal, de Verstappen azt mondta, hogy tartózkodott ezektől.

    Amikor ezekről kérdezték a fiatal holland versenyzőt, akkor a következőt válaszolta:
    „Nem igazán követem ezeket. A telefonomat nagyrészt nem a hírek olvasására használom. Főként a barátaimmal tartom rajta a kapcsolatot, illetve a szimulátoros versenyekre való felkészülés végett.”

    Hamilton felhívta később Verstappent, hogy megbeszéljék a történteket. Az, hogy mi hangozhatott el a telefonban, valószínűleg sosem fogjuk megtudni, de talán kicsit nyugtatta a kedélyeket a két fél között:

    „Pilótaként, van arra lehetőséged, hogy az ilyen témákat megbeszéld. Nem volt kellemetlen, vagy bármi ilyesmi. De ez van. Nem lehet visszatekerni az idő kerekét. Nekem megvan a saját véleményem, és neki is megvan a sajátja. Nem mindig értetek egyet, hiszen nem kell bizonyítanom az igazamat, ahogyan neki sem kell az övét.” – mondta Verstappen.

  • Bottas nyerte a második szabadedzést Hamilton és Verstappen előtt

    Bottas nyerte a második szabadedzést Hamilton és Verstappen előtt

    Max Verstappen győzelme után fordult a kocka, és most a Mercedes találta magát az élen a második szabadedzésen. A mogyoródi hétvége második Forma-1-es eseményét Valtteri Bottas nyerte Lewis Hamilton, és a már említett holland előtt.

    Több meglepő eredményt is láthatunk, ha az eredményjelző táblázatra tekintünk, hiszen az Alpine mindkét autója nagyon jól ment, Ocon a negyedik, míg Alonso a hetedik helyen végzett. Az Aston Martin sem panaszkodhat, hiszen ők is mindkét autóval a top tízen belül végeztek.

    Ami viszont inkább negatív meglepetés, az a Ferrari, hiszen előzetesen azt várhattuk, hogy a pálya karakterisztikája miatt akár ismét előre egerészhetik majd magukat, ennek ellenére Leclerc és Sainz a 11-12. helyeken végeztek.

    A Mercedes-Red Bull versenyben jelenleg a német alakulat áll jobban a belső kamerás felvételek, és az időeredmények alapján is. Az osztrák istálló többet küzdött az autók stabilitásával, ami biztosan köszönhető a majdnem rekordnak számító 64 fokos aszfalthőmérsékletnek is.

    A szabadedzés egyébként nem tartogatott semmiféle megszakítást, mindenki ura tudott maradni autójának.

    A második szabadedzés végeredménye:

    Versenyző Csapat Köridő Lemaradás Körök
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:17.012 29
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:17.039 0.027 27
    3 Max Verstappen Red Bull 1:17.310 0.298 24
    4 Esteban Ocon Alpine 1:17.759 0.747 29
    5 Sergio Perez Red Bull 1:17.824 0.812 23
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:18.113 1.101 31
    7 Fernando Alonso Alpine 1:18.169 1.157 27
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:18.228 1.216 31
    9 Lando Norris McLaren 1:18.313 1.301 25
    10 Lance Stroll Aston Martin 1:18.320 1.308 30
    11 Charles Leclerc Ferrari 1:18.370 1.358 30
    12 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:18.441 1.429 32
    13 Daniel Ricciardo McLaren 1:18.737 1.725 26
    14 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:19.277 2.265 21
    15 George Russell Williams 1:19.292 2.280 29
    16 Nicholas Latifi Williams 1:19.479 2.467 30
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:19.671 2.659 3
    18 Mick Schumacher Haas 1:19.817 2.805 29
    19 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:20.186 3.174 28
    20 Nikita Mazepin Haas 1:21.881 4.869 28
  • Max Verstappen nyerte az első szabadedzést Bottas és Hamilton előtt

    Max Verstappen nyerte az első szabadedzést Bottas és Hamilton előtt

    A mezőny megérkezett a számunkra talán legkedvesebb helyszínre, és teljesítette az első szabadedzést a Magyar Nagydíjon. Max Verstappennek sikerült a leggyorsabban körbemennie a pályán ezalatt az egy óra alatt, ezzel ő nyerte az első szabadedzést a két Mercedes előtt, akik Bottas-Hamilton sorrendben végeztek.

    A mezőny egy viszonylag nyugodtabb szabadedzést teljesíthetett, de azért az tisztán látszott, hogy a versenyzők még küszködnek a tapadással a még nem teljesen felgumizott aszfaltcsíkon. Fernando Alonso meg is forgott ennek köszönhetően.

    A szabadedzésen előkerült a piros zászló is, ugyanis Yuki Tsunoda a négyes kanyarban elvesztette uralmát az autója fölött, és vágta bele a gumifalba. Túl nagy sérülést nem szenvedett az autó, de ahhoz elég volt, hogy ott ragadjon.

    A mezőnyből egyedül Kimi Räikkönen nem ülhetett be autójába, ugyanis helyét az Alfa Romeo tesztpilótája Robert Kubica vette át péntek délelőtt.

    Folytatás délután háromkor, a második szabadedzéssel.

    Versenyző Csapat Köridő Lemaradás Körök
    1 Max Verstappen Red Bull 1:17.555 21
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:17.616 0.061 26
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:17.722 0.167 25
    4 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:18.115 0.560 24
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:18.181 0.626 27
    6 Fernando Alonso Alpine 1:18.385 0.830 26
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:18.391 0.836 23
    8 Sergio Perez Red Bull 1:18.466 0.911 20
    9 Lando Norris McLaren 1:18.649 1.094 26
    10 Lance Stroll Aston Martin 1:18.755 1.200 25
    11 Esteban Ocon Alpine 1:18.765 1.210 26
    12 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:18.770 1.215 18
    13 Sebastian Vettel Aston Martin 1:18.989 1.434 22
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:19.265 1.710 27
    15 George Russell Williams 1:19.724 2.169 24
    16 Nicholas Latifi Williams 1:19.824 2.269 24
    17 Mick Schumacher Haas 1:20.383 2.828 26
    18 Robert Kubica Alfa Romeo 1:20.639 3.084 23
    19 Nikita Mazepin Haas 1:20.992 3.437 23
    20 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:21.889 4.334 5