Címke: Max Verstappen

  • Max Verstappen a Red Bullról: Tűzbe mennének értem

    Max Verstappen a Red Bullról: Tűzbe mennének értem

    Max Verstappen úgy véli, jó döntést hozott akkor, mikor hosszabbított a Red Bull-lal.

    A holland versenyző az osztrák istálló által került be a Forma-1-be. A Toro Rossónál bontogatta még szárnyait Carlos Sainz mellett, mikor évközben a Bikák búcsút intettek Daniil Kvyatnak.

    A  2016-os Spanyol Nagydíjon debütált a 23 éves pilóta a Red Bullnál. Rögtön első versenyét meg is nyerte velük, és azóta a „szerelem” töretlen. Verstappen jelenlegi szerződése 2023 végéig érvényes, és a hollandnak esze ágában sincs eligazolni.

    A Brit Nagydíj után ugyanis a Red Bull folyton rajta tartotta vigyázó szemét a versenyzőjén, sőt az érintett állítása szerint nem telt el úgy nap, hogy valaki fel ne hívta volna. Verstappen úgy véli, hogy más istállóknál nem kapná meg ezt a „törődést”, így büszke arra, hogy kék overallt húzhat a versenyhétvégéken.

    ,,Büszke vagyok arra, ahogy a csapat Silverstone után reagált és intézte a dolgokat. Ez megmutatta, hogy a megfelelő alakulatnál vagyok. Tűzbe mennének értem. Silverstone után a telefonom folyton csörgött, ugyanis valaki mindig hívott a csapattól, hogy megérdeklődje hogy vagyok. Nem hinném, hogy egy másik gárdánál is ilyen gyorsan megtalálnám a melegséget.” – nyilatkozta Verstappen a Motorsport-Total.com-nak.

  • Van valami, amit Verstappennek még meg kell tanulnia, profi sportolóként

    Van valami, amit Verstappennek még meg kell tanulnia, profi sportolóként

    Max Verstappennek sok kérdést tettek fel a Lewis Hamiltonnal történt silverstone-i incidensről. Szombaton azonban elege lett, és a kvalifikáció utáni sajtótájékoztatón jelezte, hogy nem fog több kérdésre válaszolni a témában.

    1996 világbajnoka, Damon Hill azonban úgy érzi, Verstappennek érettebbnek kell lennie, amikor kritikus kérdésekkel szembesül. Szerinte Verstappen reakciója nem volt helyes. A Nation Podcastban a korábbi Forma-1-es pilóta szerint jobban és másképp is reagálhatott volna.

    „Ez nem lehetséges és nem fair” – mondta Hill. „Az újságíróknak is van munkájuk, amit egyszerűen el kell végezniük. Nem tisztességes és nem reális, ha valaki úgy érkezik ebbe a sportágba, vagy bármelyik sportágba, amelynek sok követője van, hogy azt várja, hogy az emberek nem teszik majd fel azokat a kérdéseket, amelyekre nem akar válaszolni. Beleássák magukat a magánéletedbe, az üzleti ügyeidbe. Mindent tudni akarnak rólad. Így megy ez, ha híres ember vagy és reflektorfényben vagy.”

    Hill szerint ez is hozzátartozik a sportolói léthez és úgy érzi, hogy Hamilton – részben a tapasztalata miatt – jobban kezeli ezt, mint Verstappen.

    „Valószínűleg Max nyugodt életet szeretne élni, és csak úgy versenyezni, hogy ne vegyék észre. Hamilton már korán megismerkedett ezzel (a hírességként való élettel), és megtanult ezzel együtt élni. Ő jobban tudja kezelni ezt. Ez egy másik készség, amit a profi sportolóknak el kell sajátítaniuk.”

  • Rosberg elmondta, kit ültetne Verstappen mellé jövőre

    Rosberg elmondta, kit ültetne Verstappen mellé jövőre

    Nico Rosberg úgy gondolja, hogy Pierre Gasly idei teljesítményével kiérdemelte, hogy visszakerüljön a Red Bull csapatába 2019-es visszafokozása után.

    A tavaly AlphaTauri színeiben futamot nyerő francia már idén is állt dobogón, és egyértelműen vezére saját csapatának.

    „Ahogy jelenleg teljesít, jövőre a Red Bullban a helye” – jelentette ki Rosberg. „A probléma az, hogy aggódnak amiatt, hogy talán nem tudja kezelni a nagy nyomással járó helyzeteket. Az AlphaTaurinál jelenleg nem érez nyomást, a csapattársa távol van tőle, könnyedén lehet a csapat vezére. Max Verstappen csapattársának lenni viszont az egész Forma-1-ben a legkeményebb helyzet lenne. Ezért olyan nehéz a Red Bullnak választani.”

    Daniel Ricciardo óta Sergio Pérez az első, aki futamot tudott nyerni Verstappen csapattársaként, de neki is eléggé hullámzó a teljesítménye, míg a holland elképesztően stabil.

    „Fenomenális, ahogy a Red Bull bedobja ezeket a hihetetlen pilótákat, akik Max Verstappen csapattársai, és senki sem tud körönként öt tizedmásodpercnél közelebb kerülni hozzá. Egy ponton el kell mondanunk – Verstappen egyszerűen fenomenális” – zárta gondolatát 2016 világbajnoka.

  • Vettel: Örülnék, ha idén Max nyerné meg a bajnoki címet

    Vettel: Örülnék, ha idén Max nyerné meg a bajnoki címet

    Sebastian Vettel elmondta, miért szeretné azt, hogy Max Verstappen legyen idén a világbajnok. 

    Ausztriában még úgy tűnt, hogy a Red Bull gyorsvonatként zakatol előre, ám az elmúlt két versenyhétvége eseményei megállították a menetelésüket. Silverstone-ban, az első körben búcsúzott a viadaltól a holland pilóta, míg a Hungaroringen Valtteri Bottas és Lando Norris jóvoltából kellett az utolsó pontszerző helyek mentén autóznia.

    Így az egyéni pontversenyt ismét Lewis Hamilton vezeti, viszont korántsem olyan egyértelmű a brit előnye.

    A német Bild kíváncsi volt arra, hogy a négyszeres világbajnok kit látna szívesen az év végén ünnepelni. A 34 éves versenyző jó kapcsolatot ápol mindkét bajnok aspiránssal, viszont egy rekord miatt inkább a Bikák pilótájának szurkol.

    ,,Örülnék, ha idén Max (Verstappen) szerezné meg a bajnoki címet. Ez ugyanis azt eredményezné, hogy Michael (Schumacher) megtarthatná a 7 világbajnoki címmel járó rekordját. Michael az én gyerekkori hősöm, így mindenki tudja mennyire boldog lennék, ha most Max nyerne.” – nyilatkozta Vettel.

    Ugyanakkor az Aston Martin pilótája a Mercedes brit versenyzőjét is nagyon tiszteli:

    ,,Számomra egyértelmű az, hogy ha Lewis (Hamilton) megszerzi a nyolcadik címét, akkor minden tiszteletünket megérdemli.”

  • Verstappen Clarksonnak: Ne kérj bocsánatot a szóhasználataimért!

    Verstappen Clarksonnak: Ne kérj bocsánatot a szóhasználataimért!

    Tom Clarkson elmondta, hogyan is zajlott az az ominózus sajtótájékoztató, mikor is Max Verstappen kifakadva közölte, ne kérdezzék többet őt a silverstone-i ütközésről.

    A Brit Nagydíjon csatározott egymással Lewis Hamilton és a holland pilóta, ám a kakaskodásnak végül ütközés lett a vége. A Copse-ban a 23 éves versenyző a gumifalba csapódott, így fel kellett adnia a versenyt.

    A stewardok a hétszeres világbajnokot találták bűnösnek, ezért 10 másodperces időbüntetéssel sújtották. A Mercedes versenyzője azonban még így is megnyerte a futamot.

    A Hungaroringre érve még mindig a két bajnok aspiráns ütközése és újdonsült „rivalizálása” volt a fő téma, ám az időmérő után ebből Verstappennek már elege lett.

    Tom Clarkson, aki a sajtótájékoztatók lebonyolításáért felel, az F1 Nation legújabb adásában beszámolt az eseményekről:

    ,,Szerintem az rendben van, hogy arról beszélgetünk mi történt az első körben. Így hát mindkettőjüknek fel akartam tenni a kérdést. Elkezdtem ugyan, de Max (Verstappen) félbeszakított, és konkrétan azt mondta húzzak a pi***ba. Felbosszantottam őt. Mivel a reagálása csúnya szót is tartalmazott, úgy véltem, az a helyes, ha bocsánatot kérek emiatt.” – magyarázta a brit.

    A sajtótájékoztató későbbi szakaszában elnézést kért Clarkson azért, mert csúnya szavak is elhangoztak, ám a 23 éves pilótát ez még jobban felhúzta:

    ,,Úgy kezdtem, hogy szeretnék bocsánatot kérni néhány kifejezés miatt. Akkor Max elsétált mellettem és azt mondta: ne kérj bocsánatot a szóhasználataimért. Maxszel az a helyzet, hogy könnyen ki lehet hozni a sodrából, ám utána elég gyorsan le is csillapodik. Nála ez már csak így megy.”

    Most sem volt dühös sokáig, ugyanis pár perc múlva azt mondta:

    ,,Tudom, hogy ez nem a te hibád Tom!”

  • Marko szerint a Mercedes plusz motorerőt talált

    Marko szerint a Mercedes plusz motorerőt talált

    A Mercedes motorerő szempontjából igencsak padlóig nyomott gázpedállal halad a fejlesztésekben, legalábbis Dr. Helmut Marko szerint.

    A Red Bull fiatal pilótája, Max Verstappen elég magabiztos pontokba is jól látható előnyt gyűjtött össze a bajnokság első felében, de csak a Brit- és a Magyar Nagydíjon történtek végett. A nyáriszünet előtti két forduló miatt ugyanis a nagy holland előny helyett 8 pontos Hamilton vezetéssel mehetnek a csapatok vakációzni.

    Az egyértelmű szerencsétlenségen kívül az is tetten érhető volt, hogy a Mercedes fejlesztésinek köszönhetően is jött közelebb a Red Bull csapatához.

    „Nagyjából ugyanolyan erőforrással rendelkeztünk Franciaországban és Ausztriában. Azonban azóta a Mercedes teljesítményt talált.” – mondta Marko az Auto Motor und Sport-nak.

    A Mercedes ugyanezt az állítást tagadja, szerintük: „A Honda lépett visszafelé.”

    A német lap ugyanis olyan pletykákra hivatkozik, amelyek szerint a színfalak mögött egy FIA-irányelv lassíthatta le a Hondát egy hónapok óta tartó vita miatt, amely a japán gyártó energia-visszanyerési rendszerének működtetésével kapcsolatos.

    De egy másik magyarázat, amelyet állítólag nemcsak a Red Bull, hanem a Ferrari is állít, miszerint a Mercedes talált egy innovatív hűtési módszert a nagyobb teljesítmény előállítására.

    A Red Bull szerint, amit a Mercedes csinál, az minimum szürke zóna.

    „Harcolunk tovább.” – zárta le Marko.

  • Villeneuve: Bottas az Aston Martinhoz, Stroll a Mercedeshez igazol

    Villeneuve: Bottas az Aston Martinhoz, Stroll a Mercedeshez igazol

    Jacques Villeneuve szerint nem George Russell, hanem Lance Stroll fogja váltani jövőre Valtteri Bottast a Mercedesnél.

    A nyári szünet beköszöntött a Forma-1-be, így a feleknek lesz idejük arra, hogy megvitassák ki és hol folytathatja majd tovább. A legnépszerűbb ‘kiadó hely’ jelenleg a finn pilóta ülése. A csillagosok csapatfőnöke korábban elmondta, hogy mind a Williams brit versenyzőjével, mind pedig a nastolaival tárgyalnak, ám egyelőre döntés még nem született.

    Bottas menedzsmentje felvette a kapcsolatot más alakulatokkal is, ám nem akart a 31 éves versenyző részletekbe bocsátkozni. 1997 világbajnoka azonban bedobott még egy változót az egyenletbe.

    Villeneuve ugyanis úgy gondolja, hogy Lawrence Stroll is mozgolódik a háttérben. Wolff és a kanadai milliárdos baráti viszonyt ápol egymással, így akár a 62 éves üzletember rá is veheti, hogy fia kerüljön Hamilton mellé. Mindemellett Bottasnak is tudna helyet biztosítani.

    ,,Szerintem Bottas átigazolhat az Aston Martinhoz, az ő helyére pedig Lance Stroll érkezhet. Nagyon hasonló az idősebbik Stroll álma Wolfféhoz, az egyik a fiát akarja világbajnokká tenni, míg a másik Valtterinek (Bottas) akar helyet találni. Hamilton nem akarja Russellt csapattársának tudni, egy olyan személy kell neki, mint Bottas, aki nem zavarja.” – nyilatkozta Villeneuve az olasz Libero Quotidianonak.

    A kanadai ezen felül a bajnokságról is elmondta a véleményét. 1997 bajnokát ugyanis nagyon lenyűgözi az, hogy Max Verstappen és a Red Bull ilyen jól muzsikál:

    ,,Verstappen nagyon jó formában van, a Red Bull rá van hangolva, és ő tökéletesen vezeti az autóját. Akár nyer a végén, akár nem, érett lett, és különben is ez a megfelelő év. Egy válságban lévő Mercedes ellen harcol, a századmásodpercek keresése közben ez jelenti a különbséget. Ugyanez igaz Hamiltonra is: tavaly még Bottasszal küzdött, most pedig Verstappen ellen kell helyt állnia. A Red Bull hasznot húz Verstappen képességiből, így az ő keze alatt a konstrukció kész nyílvessző. Senki más nem lenne képes arra, hogy ilyen komfortosan érezze magát ott.” – tette hozzá 50 éves ex-pilóta.

    Villeneuve a McLarenről is ejtett pár szót:

    ,,Lando Norris elpusztította és leiskolázta Daniel Ricciardót. Felnőtté vált, és rendkívül erős a futamokon. Ő is ‘apuci kicsi fia’, akárcsak Stroll, de ő rendkívüli küzdésről és éhségről tesz tanúbizonyságot. Ez szokatlan olyan versenyzőktől, akiknek nem kell erőfeszítéseket tenniük.”

  • Wolff bocsánatot kért, Horner beszólt: A költségeket is állja?

    Wolff bocsánatot kért, Horner beszólt: A költségeket is állja?

    Toto Wolff is bocsánatot kért Valtteri Bottas nevében, Christian Hornert viszont a számlák jobban érdekelték.

    A rajt után a Mercedes finn pilótája hibázott, aminek következtében belement a mellette haladó Lando Norrisba. A brit versenyző így Max Verstappenbe sodródott, akinek ‘fél autója’ bánta a dolgot. A nastolai pilóta mikor vissza akart térni a pályára, Sergio Pérezt is elvitte. Norris, Bottas és Pérez nem tudták folytatni a versenyt, míg a holland pilóta kármentés gyanánt 10. lett (Vettel büntetése még nem jogerős).

    A futam után a 31 éves versenyző ugyan bocsánatot kért ‘áldozataitól’, ám őket ez nem igazán vigasztalta:

    ,,Már megint egy Mercedes tett ki. Mégis milyen reakciót vártatok? Az elmúlt két hétben túl sok furcsa szituáció miatt veszítettem nagyon sok pontot.” – akadt ki Verstappen.

    A Red Bull csapatfőnöke sem díjazta a finn akcióját:

    ,,Bottas ma jó munkát végzett a Mercedes számára.” – jegyezte meg Horner.

    A sajtó képviselői ekkor Toto Wolffhoz fordultak, és megkérdezték, bocsánatot kér-e versenyzője cselekedeteiért. A Mercedes csapatfőnöke így válaszolt:

    ,,Nyilvánosan fogom ezt csinálni: sajnáljuk!”

    A brit vezető azonban így kontrázott:

    ,,A számlákat is ki fogja fizetni? Végső soron a versenyzés már csak ilyen. Nem Toto (Wolff) vezette az autót, és biztos vagyok abban is, hogy Bottas nem szándékosan okozott balesetet.”

  • Verstappen biztos benne, hogy gyorsabb Hamiltonnál

    Verstappen biztos benne, hogy gyorsabb Hamiltonnál

    Max Verstappen azt állítja, teljesen biztos benne, hogy képes lesz idén legyőzni a Forma-1 történetének legsikeresebb pilótáját, Lewis Hamiltont és megnyeri a 2021-es bajnoki címet.

    „Természetesen nagyon gyorsak (a Mercedes), de mi soha nem adjuk fel” – mondta Verstappen a De Telegraafnak. „Magunkra kell koncentrálnunk, tovább kell nyomulnunk, és meglátjuk, hogy hova jutunk.”

    Egészen a Magyar Nagydíjig vezette a bajnokságot a holland, ott azonban Valtteri Bottas az 1-es kanyarban Lando Norrisnak ütközve Verstappent is kitette a versenyből, a verseny végeztével pedig Hamilton a tabella élére állt.

    „Ezek a pillanatok egyszerűen kiábrándítóak” – mondta Verstappen. „De tudom, hogy a szünet után visszatérek, hogy a tőlem telhető legjobbat nyújtsam.”

    „Természetesen remélem, hogy az autóm is versenyképes lesz, de majd kiderül.”

    Kétségtelen, hogy a Mercedes legutóbbi frissítése a regnáló bajnoknak adott újabb lökést, de a 23 éves Verstappen továbbra is bízik a saját képességeiben.

    „Én így látom: gyorsabban tudok autózni, mint bárki más egy autóban” – mondta a holland.

    „Teljesen biztos vagyok benne, hogy gyorsabb vagyok Lewisnál. Nagyon jól is működik számomra, hogy így gondolkodom. Ha nem így tennék, akkor igazából jobban járnék, ha otthon maradnék.”

    Verstappen szerint csak olyan autóra van szüksége, ami közel van riválisához.

    „Azt hiszem, az év elején az autók egyértelműen egyenrangú felek voltak” – mondta. „Most a Mercedes megint egy kicsit előrébb van, és gondoskodnunk kell arról, hogy legalább ezt behozzuk.”

    „Akkor meg tudom oldani a különbséget.”

    A másik probléma szerinte az, hogy Hamilton több segítséget kap Valtteri Bottastól, mint ő Sergio Péreztől a Red Bullnál.

    „A Mercedesnél Lewis és Valtteri általában nagyon közel vannak egymáshoz a kvalifikáción” – mondta Verstappen. „Ez azt jelenti, hogy az autó jól működik.”

    „Nálunk más a helyzet. Ha az autó jól megy, Checo is ott van. De itt Magyarországon nehézségeink voltak, és a negyedik helyre kvalifikálta magát, több mint hat tizeddel lassabb volt.”

    „Ilyenkor látszik igazán, hogy mekkora a különbség.”

    Horner kicsit több szerencsében bízik

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner abban bízik, hogy balszerencsés sorozat végre véget ér.

    „Még mindig úgy érezzük, hogy mi irányítunk” – mondta. „Max már öt futamot nyert.”

    „Bakuban, Silverstone-ban és most Magyarországon Max alig szerzett pontot, de ez egyszer sem az ő hibája volt.”

    „Alig várom az év második felét. Érdekes lesz” – tette hozzá Horner.

  • A McLaren nem ért egyet a Red Bull főnök, Horner elképzelésével

    A McLaren nem ért egyet a Red Bull főnök, Horner elképzelésével

    A Red Bull Racingnek hatalmas költségekkel kell számolnia a Brit és a Magyar Nagydíj után. Az RB16B-k komoly szervízekre szorulnak, anélkül, hogy Max Verstappen vagy Sergio Perez lenne ebben a hibás. A Forma-1-ben vita folyik arról, hogy kinek kell kifizetnie a számlát.

    A Forma-1-ben 2021 óta szezononként 145 millió dolláros költségvetési korlát van érvényben. Ennek a pénznek egy része az autók balesetek utáni javítására van betervezve a költségvetésbe. Most már kissé ellentmondásos, hogy a Red Bull Racingnek kevesebb pénze marad arra, hogy a futamok között frissítésekkel álljanak elő, mert Lewis Hamilton és Valtteri Bottas rendre az osztrákok autóit pakolja ki a pályáról.

    Christian Horner már a Hungaroringen kijelentette, hogy az FIA-nak ideje lenne elkezdenie vizsgálódni emiatt. A milton keynes-i bázisú alakulat csapatfőnökét Mattia Binotto is támogatta. Ő szintén úgy véli, hogy a vétkes riválisoknak ki kellene fizetniük az érintett csapatok kárát. Andreas Seidl a maga részéről azonban nem ért egyet a McLarennél ezzel, ls ezt elmondta a Magyar Nagydíj után különféle médiumoknak, a konstruktőri bajnokság jelenlegi negyedik helyezettjének csapatfőnöke:

    „Én biztosan nem megyek abba az irányba, amerre Christian megy, minden második mondatában megemlítve a költségvetési korlátot és azt, hogy mennyire fáj minden egyes baleset a pályán. Végül is ez is a játék része, amiben benne vagyunk. Rajtunk múlik, hogy a megfelelő módon gazdálkodjunk-e a költségvetéssel.”