Címke: Max Verstappen

  • „Kínos”, „pitiáner”, „kicsinyes” – Toto Wolff beleszállt a Red Bullba, de megvédte Verstappent

    „Kínos”, „pitiáner”, „kicsinyes” – Toto Wolff beleszállt a Red Bullba, de megvédte Verstappent

    Az F1 című film New York-i bemutatója előtt nemcsak a Brad Pitt nevével fémjelzett produkcióról, hanem a múlt hétvégi Kanadai Nagydíjról is lehetősége volt nyilatkozni az érintetteknek, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke így véleményezhette a Red Bull George Russell ellen benyújtot óvását.

    Mint ismert, a bikás csapat azt kifogásolta, hogy a futam végi biztonsági autós fázis alatt az élen haladó Russell „sportszerűtlen magatartást” tanúsított, mivel szerintük szándékosan fékezett be a safety car mögött, hogy ezáltal a 2. helyen levő Max Verstappen elé kerüljön és büntetést kapjon. A Red Bull csapatfőnök utólag elmondta, annyira tartottak tőle, hogy az egy futamos eltiltástól egy büntetőpontra levő hollandot Russell megpróbálja lépre csalni, hogy már pénteken felhívták erre a versenyigazgató figyelmét, és nyilvánvalóan az óvást is ez a feltételezés szülte. Az FIA azonban megalapozatlannak tartotta a Red Bull érveit és több mint 5 órával a verseny leintése után elutasította az óvást.

    A Red Bull megelőző lépéseket tett az FIA-nál, mert félt, hogy riválisai csőbe húzzák Verstappent

    „Először is, a Red Bull Racingnek két órába telt, mire benyújtották az óvást, úgyhogy ez az ő művük volt. Őszintén szólva ez annyira piti és kicsinyes. Miamiban is megtették, most pedig két óvást is benyújtottak, majd az egyiket visszavonták, mert annyira kínos volt” – utalt előbb a Russell elleni miami óvásra, majd a kanadai esetre Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a Sky Sports-nak.

    A Red Bull másik óvása egyébként arról szólt, hogy Russell túlságosan lemaradt a biztonsági autótól, ami alapvetően szabálytalan. Csakhogy a Mercedes versenyzője kénytelen volt betartani az ilyenkor érvényben levő, kormánykijelzőn látható limitidőt, és csak annak túllépésével tudott volna felzárkózni az utcai Mercedesre. Vélhetően a Red Bull is belátta, hogy felesleges óvná meg ezt, így végül csak egy óvást nyújtott be.

    „Előálltak néhány furcsa szabállyal, vagy legalábbis amit ők annak hívnak. Szerintem az FIA-nak meg kell vizsgálnia ezt, mert annyira erőltetett volt, hogy elutasították – folytatta Wolff. – Versenyzel, nyers és veszítesz a pályán. Ez egy fair győzelem volt a részünkről, olyan, mint amilyenből oly sokat szereztek ők is a múltban. Úgyhogy ez egyszerűen csak kínos.”

    Arra a kérdésre, hogy az óvást hamarabb el kellett-e volna utasítani az FIA-nak, Wolff így felelt: „Az egyik óvásukat valójában nem is vitték végig, mert akkora nonszensz volt. A második elutasítása öt órába telt, mert nem is tudom, mire utal az, hogy »sportszerűtlen viselkedés« vagy valami ilyesmi. Miről szól ez? Ki döntött erről? 100%-ig biztos vagyok benne, hogy nem Max , mert ő versenyző. Soha nem óvna egy ennyire triviális dolog miatt.”

    A Verstappennel a felügyelők meglátogatása után kedélyesen beszélgető George Russell New Yorkban szintén úgy vélte, hogy nem a holland pilóta állt az óvás mögött, és elmondta, a Red Bull csak az idejüket vesztegette.

    Verstappen és Russell a kanadai futam után / Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Szerintem Max sem tudta, hogy óvás lesz. Nem tudom, hogy mi zajlott, hogy mit gondoltak. Örülök, hogy semmi nem lett belőle sem egyik, sem másik irányba. Csak mindenkinek az idejét vesztegették. Két ember, akik a csapatnak dolgoznak, egyaránt lekéste a gépét, meg ilyenek. Nagy hűhó volt a semmiért, de ezen túlvagyunk, előre tekintünk. Úgy érzem, igazán jól teljesítek, jól érzem magam a csapatban. Ki tudja, hogy mi fog történni, nagyon kicsik a különbségek” – mondta Russell.

    A Red Bull nem bánta meg

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szintén nyilatkozott New Yorkban a Sky Sports-nak, és közölte, nem csináltak volna semmit másként. „Nem, abszolút nem bántuk meg [az óvást]. Egy csapatnak jogában áll óvni. Láttunk valamit, amit nem igazán tartottunk helyesnek. Megvan a lehetőség ezt benyújtani a felügyelőknek, és mi emellett döntöttünk. Egyáltalán nem bánjuk.”

    Ami a szezon folyatását illeti, Horner nem gondolná, hogy az Oscar Piastrival szembeni 43 pontos hátrány miatt le kellene mondaniuk az ide egyéni vb-címről. „Féltávnál sem járunk még. Jó hétvégénk volt Barcelonában, néhány versennyel ezelőtt nyertünk Imolában, és mint a múlt vasárnap is megmutatta, bármi megtörténhet. Csak ki kell tartani, hosszú a bajnokság, és nem adunk fel semmit, a végéig harcolunk. Ha valaki ezt fogja tenni, az egyértelműen Max lesz.”

    Verstappen: Ennél jóval több kell a Red Bulltól

  • A Red Bull megelőző lépéseket tett az FIA-nál, mert félt, hogy riválisai csőbe húzzák Verstappent

    A Red Bull megelőző lépéseket tett az FIA-nál, mert félt, hogy riválisai csőbe húzzák Verstappent

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Kanadai Nagydíj után elárulta, már pénteken szóltak a versenyigazgatónak, hogy a felügyelők fokozott figyelemmel kövessék a Max Verstappen körül kialakult helyzetet.

    A Kanadai Nagydíj volt az első versenyhétvége, amelyen Max Verstappennek úgy kellett vezetnie, hogy egyetlen büntetőpontot sem gyűjthet, mert akkor eltiltják egy futamtól. A négyszeres világbajnoknak végül sikerült tiszta hétvégét teljesítenie, ám a Red Bull úgy vélte, George Russell megpróbálta csőbe húzni őt, amikor a futam végi biztonsági autós fázisnál szerintük szándékosan fékezett keményet, hogy a holland megelőzze.

    A Red Bull ezért meg is óvta Russell sportszerűtlennek vélt megmozdulását, mondván szerintük egyértelmű volt, hogy a Mercedes versenyzőjének csakis az volt a célja, hogy büntetést csikarjon ki Verstappennek, ám az FIA sportfelügyelői megalapozatlannak találták és elutasították az óvást. 

    Utólag azonban kiderült, hogy a Red Bull már jóval korábban kifejezte a szövetségnek abbéli félelmét, hogy Verstappen ellen különféle trükkökkel fognak élni a riválisai, és ezt a pénteki versenyzői eligazítás után közölték is Rui Marques versenyigazgatóval.

    „Elkerülhetetlen volt, hogy előfordulhat némi játszmázás. A versenyzői eligazítás után felvetettük ezt a versenyigazgatónak, csak hogy ők se feledkezzenek meg erről, mert világos volt, hogy ilyesmi zajlik. De Max egész hétvégén makulátlan volt és nagyon jó versenyt teljesített” – nyilatkozta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Verstappen számára 2. hellyel végződő nagydíj után.

    „Csak azt mondtuk neki (Marques-nek), hogy »nézd, [a felügyelők] rajta tarthatnák a szemüket ezen, mert a sajtóban nyilvánvaló megjegyzések hangzottak el«” – tette hozzá Horner.

    Célt értek Russell megjegyzései, és zavart okoztak a fejekben a Red Bullnál? / Fotó: Mercedes

    A csapatfőnök ugyan nem nevesített, de nyilvánvalóan George Russellre gondolt, hiszen ő volt az egyetlen pilóta, aki már csütörtökön célzott rá, hogy Verstappent el lehetne tiltatni.

    „Okosnak kell lennünk és az előnyünkre kell fordítanunk ezt” – mondta Russell a büntetőpont-helyzetre utalva, majd hozzátette, ő ugyanúgy fog versenyezni, mint eddig, hiszen Verstappennek így is összegyűjtött 11 pontot, ezért remélhetőleg még egyet anélkül is össze fog, hogy bármit is tennének vele. „Ismerve őt, valószínűleg még agresszívabban fog vezetni, hogy legyen egy szabad hétvégéje otthon. Nem tudom, de reméljük” – tette hozzá Russell.

    Ezek a megjegyzések, illetve az a Russell által már az időmérő után tett kijelentés, hogy „nekem néhány ponttal nagyobb a játékterem”, szemmel láthatóan hatással voltak a Red Bullra, és a futam utáni óvásukat is ez az előzetes félelem szülte.

    „Szerintem hallhatták George sajtóban tett megjegyzéseit. A célja eléggé világos volt, és szerintem ebben nem volt semmi meglepő” – mondta Horner az óvás benyújtását követően.

    Verstappen a jövő hétvégi Osztrák Nagydíjat ugyanilyen helyzetben kell majd teljesítse, hiszen csak azután évül el két büntetőpontja. Azaz a Red Bull Ringen is számíthatunk majd rá, hogy a bikás istálló fokozottan érzékeny lesz minden ezzel kapcsolatos megjegyzésre és árgus szemekkel figyeli majd, hogy Russell vagy bárki más hogyan versenyez a holland ellen.

    Szent a béke? Verstappen meztelenkedésre csábítja Russellt

  • Antonelli elmondta, első dobogójának milyen járulékos haszna volt

    Antonelli elmondta, első dobogójának milyen járulékos haszna volt

    Kimi Antonelli elismerte, hogy a Kanadában megszerzett első F1-es dobogós eredménye különösen jól jött neki az önbizalma visszaszerzésében. Max Verstappen is dicsérte a Mercedes olasz tinijét.

    Antonelli első nagy dobása a miami sprinfutam időmérőjén szerzett 1. hely volt, de azt nem tudta dobogóra váltani. Utána jött egy hullámvölgy, amiről bevallotta, hogy kicsit megütötte őt, és ezért érzi különösen fontosnak a Kanadában elért 3. helyet.

    „Ez sokat jelentett, mert az előző három, egymás utáni héten rendezett futam nehéz volt nekem. Önbizalmat vesztettem, de ez volt a legjobb mód arra, hogy visszaszerezzem azt – közölte. – Csak vártam, hogy leintsék a versenyt, a kivetítőkön még a körszámlálót is figyeltem, annyira feszült voltam. Az utolsó körökben szenvedtem, mert Oscar [Piastri] egyre közelebb jött a DRS nyitásával.”

    Antonelli az említett „tripla hétvége” állomásain nem szerzett pontot, a háromból két alkalommal a Q3-ba sem jutott be, noha a Mercedesszel ez természetesen illett volna. A kanadai pálya ugyanakkor jól passzolt az autójához – csapattársa, George Russell nyert –, és az olasz ezt jól használta ki.

    A szeretetbomba megártott Antonellinek, óvni kell tőle

    „Sokkal jobb volt, mint elképzeltem. Libabőrös lettem, ahogy hallottam a közönséget, miközben sétáltam a dobogó felé. Ez olyan pillanat, amire nagyon sokáig emlékezni fogok. Ilyen érzéseket nem lehet vásárolni, az ilyen eredmények löketet adnak.”

    Antonelli a Forma–1 történetének harmadik legfiatalabb dobogósa Max Verstappen és Lance Stroll mögött. Sokan a hollandhoz hasonló nagy klasszist látják benne, és ő sem tagadta, hogy követni próbálja. „Láttam, Max mit ért el az évek során, főleg az első éveiben. Káprázatos volt, mintaként szolgált nekem, inspirált” – nyilatkozta.

    Mivel a 2. helyével Verstappen jelen volt a hivatalos sajtótájékoztatón, ő is reagálni tudott a fiatal vetélytársának sikerére. „Hallottam Kimiről, ahogy egyre fentebb lépdelt a gokartos ranglétrán, mindig nagyszerű dolgokat mondtak róla. Szemmel tartottam. Lenyűgöző a veleszületett gyorsasága, nekem pedig nagyon tetszik a kiegyensúlyozott, nyugodt hozzáállása. Sohasem kételkedtem benne, hogy dobogóra áll idén. Örülök, hogy megtörtént” – mondta.

    „Ez kiváló löketet ad az ember önbizalmának, és csak javulni fog. Az első szezonjában sok dologgal találkozik, és a gyengébb és a jobb futamokból is tanul. A következő években biztos még többet látunk majd Kimitől.”

    A szerződésre váró Russell a Mercedesnek is üzent a győzelme után

  • Verstappen: Ennél jóval több kell a Red Bulltól

    Verstappen: Ennél jóval több kell a Red Bulltól

    Volt olyan részlete a Kanadai Nagydíjnak, amit Max Verstappen szívesen átemelne az összes hátralévő versenyre (nem, nem a McLarenek ütközését), de egyúttal javulást sürgetett a Red Bullnál.

    Némileg csökkentette a ponthátrányát a 2. helyen végző Verstappen a McLaren két pilótájával szemben, de az éllovas Oscar Piastritől még mindig több mint egy nagydíjgyőzelemnyi távolság választja el. A kanadai pálya jellemzői eltérnek a mércének tekintett pályákétól, például nagyon sima az aszfalt felülete és gyors kanyarok is alig vannak rajta, ezért nem jelenthető ki, hogy a Red Bull esélyei hirtelen javultak a bajnokságban, és a holland klasszis is felhívta erre a figyelmet.

    „Remélem, az autó érzetét tekintve mindegyik nagydíjhétvégén úgy tudunk kezdeni mint itt. Összességében azonban több leszorítóerőre lesz szükségünk, hogy mindenhol gyorsak legyünk, és ezúttal ha nem is nevezném kivételnek, a McLaren nem bizonyult olyan erősnek, mint szokott” – értékelt a hivatalos sajtótájékoztatón.

    „Ebből valamelyest hasznot húztunk, de a következő pályákon jobb teljesítmény kell tőlünk már ahhoz is, hogy közel legyünk hozzájuk. Ez jó hétvége volt számunkra, de sokkal többre van szükségünk, hogy az egész idényben harcoljunk velük.”

    A következő állomás Ausztria és Silverstone, ezeken a pályákon több gyors kanyar található.

    Verstappen úgy érzi, a Kanadai Nagydíjból alapvetően mindent kihozott. „Egész jó volt a verseny, noha az első két etapban sokat szenvedtünk a gumikkal. Emiatt agresszív stratégiát választottunk, de az utolsó etapban sikerült követni [George Russellt], és a tempóm is jobb volt kevesebb üzemanyaggal – mondta, hozzátéve, hogy az utolsó etapjában aggódott, hogy a gumik bírni fogják-e az igénybevételt. – Azt gondolom, ez volt a legjobb elérhető eredmény.”

    Szent a béke? Verstappen meztelenkedésre csábítja Russellt

  • Szent a béke? Verstappen meztelenkedésre csábítja Russellt

    Szent a béke? Verstappen meztelenkedésre csábítja Russellt

    George Russell és Max Verstappen többször odaszólogatott egymásnak az elmúlt hónapokban, de úgy néz ki, nem annyira hűvös a viszonyuk, belefér náluk a poénkodás egymás között.

    A Kanadai Nagydíj előtt a Mercedes közzétett egy interjút Goerge Russell-lel az Instagramon, aminek a végén a brit pilóta némi hezitálást követően ígéretet tett rá, hogy megmártózik a montreali F1-es pálya melletti vízben, ha megnyeri a futamot. Annak hőmérséklete még nem a legkellemesebb, de Russell bizonyára örömmel teljesíti az ígéretét a győzelme után, főleg úgy, hogy a Kanadai Nagydíj utáni sajtótájékoztatón a nyilvánosság előtt emlékeztette erre az egyik újságíró.

    „Van egy őrült német fickó, aki Los Angelesben él, és megint csatlakozott hozzánk az itteni hétvégére. Valtteri egyik barátja, és valószínűleg ő inspirálta Valtterit a pucér naptárak készítésére, a sajátos frizurájára és az egyéb különlegességeire – mondta Russell, a Mercedes tesztpilótáját, Valtteri Bottast megemlítve. – Ő szólt, hogy ha nyerek, be kellene ugranom a tóba. Köszönöm az emlékeztetést.”

    A 2. helyezett Verstappen csipkelődve reagált a felvetésre: „Naptárat kellene készítened róla.” Arról nem volt szó, hogy a Mercedes versenyzőjének meztelenül kellene a tóban fürdenie, de a poén erre vonatkozott, elvégre Bottas a vízben így pózolt azokon a bizonyos naptáros fotókon.

    „Megfontolom a naptárat – válaszolt Russell. – Ha a következő évre nem kapok szerződést, szükségem lesz a naptárból származó bevételre.” Nos, Russell-lel még tényleg nem hosszabbított szerződést a Mercedes 2026-ra, és a brit pilótát újabban az Aston Martinnal is hírbe hozták.

    Ha maradt is tüske a két versenyző valamelyikében az elmúlt hónapok konfliktusai miatt, a képeket ez nem látszik; ránézésre mindketten jól megvoltak egymás társaságában Kanadában.

  • A Red Bull megóvta George Russell kanadai győzelmét, de nem járt sikerrel

    A Red Bull megóvta George Russell kanadai győzelmét, de nem járt sikerrel

    A Red Bull óvást nyújtott be George Russell ellen a Mercedes brit pilótájának győzelmével záruló Kanadai Nagydíj után, de ezt végül elutasították a felügyelők.

    A versenyt lezáró biztonsági autós fázis során Max Verstappen azzal vádolta Russellt, hogy kétféle módon is szabályt szegett.

    A Mercedes versenyzője egy alkalommal az utolsó sikán előtti egyenesben haladva a fékbe taposott, majd miután Verstappen ettől egy pillanatra elé került, jelentette a rádióban, hogy „Verstappen éppen megelőzött engem a biztonsági autó alatt”, majd hozzátette: „Nem tudom, mit csinált Verstappen, amikor a biztonsági autó mögött haladtam.”

    Verstappen rögtön jelentette a rádióban, hogy „George hirtelen agresszívan fékezett”, mire mérnöke, Gianpiero Lambiase azt felelte, megvizsgálják, hogy Russell nem helyénvaló módon vezetett-e. GP ezután arra utalt, hogy Russell csőbe akarta húzni Verstappent, hátha kap egy büntetőpontot és eltiltják a következő versenytől.

    Az eset, amiért az óvás történt:

    „Szerintem mindeketten próbáltuk jelezni a safety carnak, hogy gyorsítson, mert csak 120 km/órás sebességgel ment. De talán azért tette ezt, hogy több időt hagyjon a pályabíróknak, hátha megtehetünk még versenyben egy kört – nyilatkozta Verstappen a Sky-nak. – Úgyhogy szerintem George megpróbálta felgyorsítani a biztonsági autót, én ugyanezt próbáltam, majd amint ő is ezzel próbálkozott, után visszavett és kisebb zavart okozott.”

    A történtek után Verstappen háromszor is arra panaszkodott a rádióban, hogy Russell a megengedett 10 autós távolságnál jobban lemaradt a safety cartól. Ilyenért Sergio Pérez, a Red Bull korábbi pilótája a 2023-as Szingapúri Nagydíjon 5 másodperces időbüntetést kapott.

    Red Bull: világosak a szabályok

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elmondta, hogy két dolgot kifogásoltak, számolt be róla Adam Cooper újságíró az X-en. Az egyik a nem megfelelő vezetés, a másik pedig a túlságosan nagy safety cartól való távolság.

    „Egyértelműen nem George-nak szól ez – felelte Horner arra a felvetésre, hogy a Red Bull öt verseny alatt harmadszor óv Russell ellen. – De a szabályok nagyon világosak a safety carról. Ha emlékeznek, Checo 2022-ben Szingapúrban két büntetőpontot kapott. Két óvást nyújtottunk be. Az első a biztonsági autó mögötti nem megfelelő vezetéssel kapcsolatos, amikor George keményen fékezett és közben a tükörben figyelte Maxot.”

    „A második esetben nagyon egyértelmű, hogy a biztonsági autótól hagyott távolság jóval túlment, azt hiszem, háromszor akkora volt, mint a megengedett távolság. Jogunkban áll megóvni ezt, ezért be is nyújtottunk az óvást.”

    Nem jártak sikerrel

    Mint kiderült, a Red Bull végül a safety carhoz viszonyított túl nagy távolség miatt nem óvott, csak azt kifogásolta a sportszabályzatra és az FIA Nemzetközi Sportkódexére hivatkozva, hogy Russell szükségtelenül és kiszámíthatatlan módon fékezett, és amikor jelentette a rádióban, hogy Verstappen megelőzte őt, az „sportszerűtlen szándékról” árulkodott. Magyarán, ezzel akarta elérni, hogy megbüntessék a hollandot.

    A Red Bull telemetriai adatokat is csatolt az óváshoz, illetve kiemelte, Russell a tükörbe nézett a fékezés előtt, ami további bizonyíték arra, hogy Verstappen csőbe húzása volt a cél. A bikás istálló emellett azt is felhozta, Russellnek tudnia kellett, hogy nem lesz újraindítás, ezért szükségtelen a fékek és gumik melegítése.

    A Mercedes viszont azzal védekezett, hogy általánis eljárás a fékek és gumik hőmérsékleten tartása, Russell pedig korábban azért mutogatott a safety carnak, hogy gyorsítson, mert nem volt biztos benne, hogy nem lesz újraindítás. A Russell féknyomását mutató telemetrai a csapat szerint nem volt kiemelkedően nagy, a pilótájuk pedig nem Verstappent akarta beugrasztani a tükörbe nézéssel, csak megbizonyosodott róla, hogy a holland nem fog belerohanni, ha fékez.

    Miután a felek 45 percet töltöttek a felügyelőknél, helyi idő szerint este 9 óra 5 perckor, 5 és fél órával a leintés után megszületett az ítélet: a felügyelők megalapozatlannak találták a Red Bull óvását, így Russell megtarthatta a győzelmet.

    „Elfogadjuk a 63-as autó versenyzőjének magyarázatát és elégedettek vagyunk azzal, hogy a 63-as autó vezetője nem vezetett problémásan azzal, hogy ott fékezett, ahol, és annyi ideig, amennyi ideig. Azzal, hogy egyszerűen jelentette a csapatának, hogy az egyes autó megelőzte őt, nem követett el sportszerűtlenséget. Még ha az óvás nem is állította ezt, azt is megállapítottuk, hogy a fékezéssel a 63-as autó nem követett el sportszerűtlenséget” – állt a felügyelők indoklásában.

    Így látja utólag Norris és Piastri a kanadai futam végén történt ütközésüket

  • Drámai végjáték Kanadában: a McLarenek összeütköztek, Russell nyert Verstappen előtt

    Drámai végjáték Kanadában: a McLarenek összeütköztek, Russell nyert Verstappen előtt

    Sokáig úgy tűnt, nem éppen hoz emlékezetes versenyt az idei Kanadai Nagydíj, ám Lando Norris tett róla, hogy ha az egész futamra nem is, annak hajrájára sokáig emlékezhessünk, 4 körrel a leintés előtt ugyanis a célegyenesben nekiment Oscar Piastrinak. A brit versenyző autója a falnak csapódott és összetört, a mezőny pedig a hátralevő köröket a biztonsági autó mögött tette meg.

    Az első helyen a végig hibátlanul vezető, a futamot kontroll alatt tartó George Russell végzett Max Verstappen és a pályafutása első F1-es dobogóját szerző Andrea Kimi Antonelli előtt, míg a negyedik helyen Piastri ért célba.

    A rajtnál elmaradt a beharangozott Russell–Verstappen csörte, mivel a Mercedes pole-ból induló versenyzője annyira tisztán jött el, hogy a hollandnak esélye sem volt támadni őt. Hátrébb Andrea Kimi Antonelli megelőzte Piastrit és feljött a 3. helyre.

    Az első tízból csak a 7. helyről rajtoló Norris és a 8. helyről induló Leclerc nem a közepes keveréken kezdett, ők a keményet tették fel, míg a mezőny második feléből a 14. helytől lefelé mindenki így tett.

    Kezdetben úgy tűnt, hogy Verstappen nyomás alá tudja helyezni Russellt és akár előzéssel is próbálkozhat, de nem tudott támadási pozícióba kerülni, a folytatásban pedig a brit végig kontrollálta a versenyt és elegendő előnnyel rendelkezett a Red Bull-lal szemben, hogy Verstappen se az első, se a második kerékcserénél ne tudjon elévágni.

    A rajt:

    A címvédő második helyét sem fenyegette veszély, így csata leghamarab az utolsó dobogós helyért folyt. Az első kiállás előtt a pályán Verstappent is megelőző Antonellinek egy ideig a második hely megszerzésére is látszott esélye, de a verseny második felében már inkább hátrafelé kellett figyelnie, hogy ne veszítsen pozíciót Piastrival szemben.

    Az ausztrál a tükörsima montreali aszfalton nem tudta kihasználni a McLaren gumikezelési képességeit – miközben a Mercedest a várakozásokkal ellentétben nem vetette vissza az 50 fokos aszfalt –, és a hajrára ő is nyomás alá került az eltérő stratégiát követő csapattársa által.

    Norris végül a 66. körben szánta el magát és a hajtűben bevetődött Piastri mellé, aki aláfordulva visszatámadott, a két autó pedig fej-fej mellett száguldott az utolsó sikán felé. Itt kedvezőbb helyzetének köszönhetően Piastri fordult elsőként, Norris azonban tapadtá a célegyenesben is, majd megpróbált kivágni a szélárnyékból ott, ahol erre nem volt helye. Az 4-es rajtszámú McLaren eltalálta a 81-est, majd a falnak csapódott és kiesett. Norris pedig már a rádióban elnézést kért és egy az egyben magára vállalta a balesetet.

    Az ütközés:

    Az 5. és 6. helyen a Norris kiesésével egy-egy helyet nyerő Ferrarik jöttek be. A maranellói istállónak megint nem volt fényes délutánja: Leclerc többször is értetlenkedett a stratégiát illetően, mert szeretett volna egy kiállással végigmenni, míg a katasztrofálisan lassú tempóban köröző Hamiltont az hátráltatta, hogy a verseny elején elütött egy mormotát, ami megrongálta az autóját.

    A hétszeres világbajnok mögött a zsinórban második versenyen pontot szerző Fernando Alonso és Nico Hülkenberg jött be, míg az utolsó két pontszerző helyet Esteban Ocon és Carlos Sainz kaparintotta meg.

    A 70 kört Norris mellett még a műszaki hiba miatt a 48. körben félreálló Alex Albon és a reménytelen versenyt futó, a motorja kímélése érdekében a garázsba parancsolt Liam Lawson nem fejezte be.

    A pontversenyben Piastri előnye ezzel 12-ről 22 pontra nőtt Norrisszal szemben, aki továbbra is a második helyen áll.

  • Verstappen és Russell taktikai hátrányból, két pilóta a bokszutcából kezdi a Kanadai Nagydíjat

    Verstappen és Russell taktikai hátrányból, két pilóta a bokszutcából kezdi a Kanadai Nagydíjat

    Csak 18 pilóta sorakozik fel a magyar idő szerint 20 órakor rajtoló Kanadai Nagydíj rajtrácsára, a 70 körös futamot egyes versenyzők pedig jobb helyzetből várhatják.

    A Kanadai Nagydíj időmérő edzésén nem volt egyértelmű, hogy a Pirelli idei szezonra bevezetett ultralágy C6-os keveréke, vagy a Montrealban a közepes gumi szerepét betöltő C5-ös a jobb egy körön, így ki ezzel, ki azzal próbálkozott a három szakasz során. Ennek eredményeként a pole pozíciót megszerző George Russellnek és a mellőle induló Max Verstappennek sem maradt új közepes szettje, míg a 3. helyről induló Oscar Piastrinak, az 5. helyről kezdő Lewis Hamiltonnak, a 7. Lando Norrisnak és a 8. Charles Leclerc-nek igen.

    Az élmezőny tagjai közül lágy gumiból viszont senkinek nincs új, ellenben a két Mercedest kivéve kemény keverékből a többieknek két szett is a rendelkezésére áll. Russell tehát egyetlen új szett gumival (egy kemény) várja a lámpák kialvását, ami egy kiállás esetén is azt jelenti, hogy az egyik etapjában nem új gumit fog kapni, míg amennyiben két kerékcserével teljesíti a távot, akkor két etapnak is használt abroncsokon lesz kénytelen nekivágni. Ez persze nem azt jelenti, hogy kopottak lesznek a gumijai, de valamekkora hátrányt nyilván jelent majd mindez.

    Különösen annak tükrében, hogy a Pirelli szerint a két kiállásos stratégia lesz a leggyorsabb.

    A pilótánként felhasználható szettek:

    Forrás: Pirelli

    A Pirelli szerint várható stratégiák:

    Forrás: Pirelli

    Ketten is a bokszból rajtolnak

    Fontos hír még a verseny előtt, hogy két pilóta, az időmérőn a 20., azaz utolsó helyen végző Pierre Gasly, illetve a 19. helyen záró Liam Lawson is a bokszutcából fogja megkezdeni a Kanadai Nagydíjat. Az Alpine pilótáját csapata azért kárhoztatta bokszutcai rajtra, mert a rosszul sikerült időmérő után változtattak az autója beállításain, míg Lawsonnál a Racing Bulls kihasználja, hogy lényegében büntetlenül halmozhat fel erőforrás-elemeket.

    Az új-zélandi így megkapta idei ötödik belső égésű motorját (egy szezonban négy engedélyezett büntetlenül); ötödik turbóját és MGU-H-ját (ezekből szintén négy a kvóta), illetve harmadik akkumulátorát és vezérlő-elektronikáját (mindkettőből kettő a limit). Emellett az autója felfüggesztés-beállításain is változtattak. A cseréknek köszönhetően Lawson hivatalosan 50 helyes hátrasorolásban részesült…

    „Azt akarták, hogy eltaláljon valami?” – Tsunoda kiakadt, nevetségesnek tartja az ítéletet

  • Russell sejti, mit forral ellene Verstappen a rajtnál

    Russell sejti, mit forral ellene Verstappen a rajtnál

    Míg Max Verstappen provokációként értelmezi, ha a büntetőpontjait és a George Russell-lel közösen elfoglalt montreali első rajtsort emlegetik, a brit inkább csak higgadtságba csomagolt élcelődéssel reagál a holland helyzetére.

    A rajtrács első két helyén álló pilóta személye és sorrendje megegyezik azzal, amit a tavalyi Kanadai Nagydíjon is láthattunk: akkor Russell ezredre azonos idővel győzte le Verstappent a pole-ért, most 16 századmásodperccel volt gyorsabb a Red Bullnál. Egy évvel ezelőtt a Mercedes pilótája megtartotta a vezetést a rajtnál, majd az esős futam taktikai csatájában végül csak harmadik lett a győztes holland mögött.

    Idén nem várható, hogy csapadék bolygassa meg a futam alakulását, viszont éppen elég intrikát hordoz már Verstappen és Russell Spanyol Nagydíjon történt incidense, amikor a holland frusztrációjában szándékosan nekiment riválisának, valamint a tény, hogy egy újabb mellényúlással, agresszív manőverrel immár közvetlenül az eltiltást veszélyezteti a címvédő.

    „Én egy kicsivel több ponttal játszadozhatok a licencemen!” – élcelődött a helyzeten Russell, amikor az időmérő leintése után a rajtnál várható Verstappen elleni csatáról kérdezték. Való igaz, míg a holland 11 büntetőpontnál jár, Russell csupán eggyel rendelkezik az elmúlt egyéves periódusból – ezt tavaly a Katari Nagydíjon rótták ki rá, amikor nem tartotta a tíz autóhosszon belüli távolságot a biztonsági autó mögött.

    Verstappen a sajtótájékoztatón ingerülten válaszolt, amikor a hétvége során már nem először azt tudakolták nála, óvatosabban fog-e csatázni az eltiltásveszély tudatában. Russell eközben készséggel kihasználná a helyzetet, ha riválisa az óvatosságot tartaná szem előtt a rajtnál, ugyanakkor tudja, hogy hiú ábránd lenne erre számítania a Red Bull pilótájától.

    „Én nem fogok másképpen versenyezni, nekem nincs erre okom. Neki nyilvánvalóan több veszítenivalója van, de valószínűleg majd megpróbálja bizonyítani, hogy nem fél ezektől a büntetőpontoktól – vetítette előre Russell a Sky Sportsnak nyilatkozva. – És végső soron csak magamra kell koncentrálnom: ha jól rajtolok, az élen maradok az 1-es kanyarban és mi leszünk a leggyorsabbak, akkor elméletben el kell húznunk mindenkitől. Persze tudom, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű, de nem aggódok.”

    Egészen agyzsibbasztó, hogy hova igazolhat Alonso a legújabb pletyka szerint

  • Verstappen egy kérdéstől kiakadt az egész világra az időmérő után

    Verstappen egy kérdéstől kiakadt az egész világra az időmérő után

    A büntetőpontok felemlegetésével érzékeny pontra tapintottak Max Verstappennél a Kanadai Nagydíj időmérőjét követő sajtótájékoztatón. A holland leszólta az FIA munkatársát, és ha már belekezdett, az egész világot is.

    Verstappen a második rajthelyet szerezte meg a Kanadai Nagydíjra, az a tény pedig, hogy a pole-t elcsípő George Russell mellől rajtol majd a vasárnapi futamon, akivel csúnya összetűzésbe került a két héttel ezelőtti Spanyol Nagydíjon, meg is adta az alaphangot a rajt előtti 21 órára.

    Mint ismeretes, a holland frusztrációjában szándékosan nekiütközött Russellnek Barcelonában, amitől ugyan egyik autó sem sérült, ő maga azonban az időbüntetés mellett 3 büntetőpontot is kapott érte, amivel összességében már 11-ig jutott ezen a vétséglajstromon: még egy büntetőpontot érő hiba akár a kanadai futamon, akár két héttel később Spielbergben, és a címvédőt eltiltják egy futamra, de egészen októberig ott leng majd felette az FIA kaszája, hiszen sok pontja addig nem fog elévülni.

    Verstappen már a csütörtöki sajtótájékoztatón is kifejtette, hogy az eltiltásveszély dacára sem fogja megváltoztatni a versenyzéshez való hozzáállását, ám amikor az időmérőt követően az FIA hivatalos sajtótájékoztatóit bonyolító Tom Clarkson ismét felhozta a büntetőpontok témáját a Russell mellőli rajt viszonylatában, a Red Bull pilótája jelezte, ennyi volt, betelt nála a pohár.

    „Nem akarom ezt többször hallani, már nagyon idegesít. Már csütörtökön is erről beszéltél, de ez csak időpocsékolás és nagyon gyerekes. Ezért nem is akarok sokat beszélni, mert nagyon bosszantó – ez a világ, amiben élünk” – vágott vissza Verstappen. Rövid beszédét a mellette ülő Russell mosolyogva hallgatta.

    A holland közvetlenül az időmérő után, az autóból kiszállva még higgadtabb volt, az akkor interjúzó Jacques Villeneuve még tudott vele beszélgetni a második rajthellyel kapcsolatos érzéseiről:

    „Mindig az első helyet választanám, hiszen azáltal egy kicsit előrébbről rajtolhatok. De ez is rendben van, majd meglátjuk, mihez tudunk kezdeni vele holnap. Már azzal is nagyon elégedett vagyok, hogy elértük az első rajtsort. Remélhetőleg erős versenyünk lehet” – mondta akkor Verstappen.

    Verstappen-balhé: reagált a leszidott riporter, de kinek van igaza?