Címke: Max Verstappen

  • Sajtó: Russell visszautasította a Mercedes ajánlatát, Verstappen szabadságra mehet

    Sajtó: Russell visszautasította a Mercedes ajánlatát, Verstappen szabadságra mehet

    Max Verstappen, valamint a Mercedes és a Red Bull, illetve alighanem George Russell jövője szempontjából is kulcsfontosságú heteket élünk, mivel egyértelműen látszik, hogy a háttérben elindult valami a holland pilóta és a brackley-i istálló között. Hogy pontosan mi és mi lehet belőle, arról egyelőre csak a felekhez közel álló forrásokból lehet képet rajzolni.

    Napról napra jelennek meg újabb sajtóhírek a Mercedes és Max Verstappen lehetséges házassága kapcsán, miután az Osztrák Nagydíj előtt ismét felerősödtek azok a hangok, melyek szerint a holland pilóta a brackley-i istállóval egyeztet egy potenciális átigazolásról. Hogy mindez 2026-ra vagy 2027-re szól, azt egyelőre nem tudni, az viszont szinte biztos, hogy bár Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke mást állít, ez az oka annak, hogy még nem hosszabbították meg George Russell idei év végén lejáró szerződését.

    Az olasz FUno analisi tecnica pedig most arról számolt be, hogy a Mercedes korábban 1+1 éves szerződést tett Russell elé, ő azonban visszautasította azt. „Russellnek két éves (1+1) szerződést ajánlottak, ezért is rekedtek meg a hosszabbítással kapcsolatos egyeztetések. George nagyobb biztonságot akart a jövőre, de ezt nem adhatják meg neki, továbbá az utóbbi hetekben Verstappen menedzsmentje többször is kapcsolatban lépett a Mercedesszel. Úgy néz ki, hogy a tárgyalások komolyak és előrehaladottak” – írja a lap.

    Jonathan Noble a The-Race-comon eközben „a helyzetet jól ismerő forrásokra” hivatkozva „érdekes” tényezőkről ír azzal kapcsolatban, hogy a dolgok milyen irányba tarthatnak a következő hetekben. Az elismert újságíró rámutatott, hogy különösen azután érdekes a Verstappen–Mercedes egyeztetések napvilágra kerülése, hogy Toto Wolff áprilisban kerek-perec kijelentette: „Mindig azt mondom, hogy nem flörtölök kifelé, ha boldog vagyok egy kapcsolatban, és a jelenlegi pilótafelállásunkkal szuperboldog vagyok. Nem is kívánhatnék jobbat, Max pedig a Red Bullnál van. Nem beszéltünk, megyünk tovább a magunk útján.”

    Mire készülhet Verstappen? / Fotó: Mark: Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool //

    Hogy most mégis egyeztetnek, azt elintézhetnénk annyival, hogy Wolff meggondolta magát és mégis leigazolná Verstappent, de Noble egyik forrása arra utalt, hogy nem ez a helyzet, hanem Verstappenék keresték meg az osztrák üzletembert azzal, hogy szívesen leülnének vele beszélgetni a jövőről. Ebben az esetben pedig teljesen logikus a csapatfőnök részéről, hogy nem hajtotta el a holland pilóta menedzsmentjét, hiszen a feladatkörének része, hogy minden eshetőséget számításba vegyen.

    Ez megmagyarázza, hogy Wolff miért vállalja fel ilyen nyíltan Russell előtt, hogy egyeztet Verstappennel, illetve az Osztrák Nagydíj csapatfőnöki sajtótájékoztatón elhangzott szavait is kontextusba helyezi. Ugyanis amikor felvetették neki, hogy néhány hónapja még azt mondta, nem flörtöl kifelé, ő így felelt: „Határozd meg, mi a flörtölés! Nem, semmi nem változott, ebben az értelemben nincs szó flörtölésről. Attól függ, hogyan viselkedsz. Flörtölhetsz, de folytathatsz párbeszédet is.”

    Ha Verstappenék keresték meg őt, az ebben az értelemben nem flötölés, hiszen nem Wolff kezdeményezett.

    Inkább 2027-ről lehet szó?

    Az tehát igencsak világosan látszik, hogy Verstappen menedzsmentje elkezdte aktívan felmérni a terepet a jövőre nézve, mert a Red Bull továbbra sem találja a korábbi versenyképességét, és egyre valószínűbb, hogy Verstappen nem fogja tudni megvédeni a világbajnoki címét. Az ugyanakkor igencsak nehéz feladat, hogy valaki most jó lóra tegyen a 2026-os, a sportág történetében még soha nem látott horderejű szabályváltozásokkal.

    Persze számos helyről lehet hallani, hogy a Mercedes rendelkezik a legjobb 2026-os motorral, de teljesen biztosra senki nem mehet ezzel kapcsolatban sem, és a valós erőviszonyokra csak a következő szezon első fele során derül fény. Ha Verstappen most fejest ugrik a Mercedes-házasságba, könnyen olyan helyzetben találhatja magát, amilyenben Fernando Alonso számos alkalommal a pályafutása során.

    A legvalószínűbb tehát az, hogy Verstappenék is 2027-re apellálnak, és ezzel kapcsolatban zajlanak az egyeztetések a Mercedesszel. De van itt még valami.

    Senki nem tudja, hogy tényleg a Mercedes lesz-e a legjobb helyzetben 2026-ban / Fotó: Steve Etherington/Mercedes-AMG F1

    Verstappen szabadságra is mehet

    Noble arról is ír, hogy az ausztriai paddockban elterjedt az a forgatókönyv is, miszerint Verstappen elsősorban nem a Red Bull és a Mercedes között mérlegel 2026-ot illetően, hanem azt próbálja meg kitalálni, hogy elmenjen-e egy év szabadsára. Ez nem lenne példanélküli, hiszen tavaly a finnek kétszeres ralivilágbajnoka, Kalle Rovanperä is meglépte. Verstappen szintén kisgyerek kora óta versenyez, 11 éve van az F1-ben és most született kislánya, akivel így több időt tölthetne, miközben hódolhatna szenvedélyének és belekóstolhatna a GT-versenyzésbe.

    A The-Race forrásai szerint ez a belső vívódás vezetett oda, hogy az Osztrák Nagydíjon a holland nyilvánosan nem köteleződött el amellett, hogy kitölti a Red Bull-lal kötött szerződését. „Nem hiszem, hogy erről kell beszélnünk. Nem tudom, azt akarjátok, hogy elismételjem, amit tavaly mondtam? Nem tudom. Ugyanaz a válasz. Igazából nem is emlékszem, hogy tavaly mit mondtam, de még egyszer mondom, ez nem igazán foglalkoztat. Csak jól akarok vezetni, feszegetni a teljesítmény határait, aztán a következő évre koncentrálni” – mondta a négyszeres világbajnok Spielbergen.

    Max Verstappen, Ferrari, Nordschleife
    Verstappen jövőre akár bele is kóstolhatna abba, milyen versenyezni GT-autóval / Fotó: Max Verstappen / X

    És nemcsak magánéleti szempontból jöhetne a legjobbkor a szünet, hanem szakmai szempontból is. Hiszen amennyiben Verstappen úgy véli, hogy a története során először saját motort építő Red Bull erőforrása 2026-ban még nem lesz versenyképes, megspórolhatna magának egy teljesen felesleges átmeneti évet, ha 2027-től úgyis abba a csapatba szeretne igazolni, amelyik jövőre a legjobb lesz.

    Amennyiben Wolff betartja az ígéretét, a Magyar Nagydíj után beköszöntő augusztusi nyári szünetig okosabbak leszünk és talán kiderül, Verstappen hol versenyezn legkésőbb a 2027-es szezontól.

  • Hoppá, Verstappen szerződésében szerepelhet egy jó eséllyel aktiválódó kilépési záradék?

    Hoppá, Verstappen szerződésében szerepelhet egy jó eséllyel aktiválódó kilépési záradék?

    Robert Doornbos meggyőződéssel állítja, hogy Max Verstappen szerződése nem csak  egyéni bajnoki helyezésre vonatkozó kilépési záradékot tartalmaz. A holland expilóta azt is tudni véli, hogy honfitársa a Mercedesszel tárgyal, ezért George Russell jelenleg várakozik.

    Max Verstappen ugyan anno 2028-ig írt alá a Red Bull-lal, ennek ellenére lényegében a tavalyi idény eleje óta folyamatosak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy mikor hagyhatja el a bikásokat. Az idei szezonban ráadásul már az eredmények sem jönnek úgy, ahogyan eddig, és könnyen lehet, hogy a csapat jövő évi motorja sem lesz az igazi, ami évekre visszavetheti őket.

    A Red Bull tanácsadója kukázta az idei évet, de Verstappen miatt is aggódhat

    A címvédőnek tehát ebből a szempontból akár már az idei év végén indokolttá válhat a távozás, és korábbi sajtóértesülések alapján ezt akkor tehetné meg, ha az egyéni tabellán kiesne a legjobb háromból vagy négyből – ebben a tekintetben eltérnek a források, ahogyan a határidő sem egyértelmű. Mindenesetre ez egyelőre nem valósult meg, ám honfitársa szerint egy másik záradék is szerepel a megállapodásban, ami rögtön más megvilágításba helyezi a szituációt.

    A másik záradék alapján Verstappen akkor távozhat, ha a Red Bull nem lesz az első háromban a konstruktőrök között – nyilatkozta a korábban a Minardinál és a Red Bullnál szereplő Robert Doornbos a Ziggo Sport Race Café című műsorban. – Ezt tudom, százezer százalékig biztos, hogy benne van. Ha ugyanis egy csapat nem tud többet nyújtani, akkor erre egy versenyző sem képes.”

    A holland exversenyző konkrét időpontról nem beszélt, de minden bizonnyal a nyár folyamán léphet életbe. Bár bizonyos szempontból talán mindegy is, hiszen jelenleg nagyon nehéz elképzelni, hogy a Red Bull akár a 47 pontra lévő Mercedest, akár a további 1 egységre tanyázó Ferrarit megelőzné, a toronymagasan vezető McLarenről nem is beszélve.

    Persze felmerülhet a kérdés, hogy amennyiben Verstappen távozik, mi lesz a célpont. Az elmúlt időszakban leginkább a Mercedesről és az Aston Martinról lehetett hallani-olvasni. Ami előbbit illeti, George Russell a spielbergi hétvége sajtónapján lényegében elismerte, hogy azért csúszik a szerződéshosszabbítása, mert csapata a nála négy és fél hónappal idősebb pilótával tárgyal.

    A Red Bull tanácsadója belerúgott Russellbe Verstappen Mercedeshez igazolása kapcsán

    Ez utóbbit Doornbos is megerősítette, sőt, azt is elmondta, hogy a felek nem most vették fel a kapcsolatot egymással. „Azok a beszélgetések a Mercedesszel valójában már tavaly óta zajlanak, ez nem atomfizika – fogalmazott. – Egy darabig volt egy kis pihenő, aztán most megint folynak a tárgyalások. Mindeközben pedig George Russell csak várakozik és malmozik.”

  • A Red Bull tanácsadója kukázta az idei évet, de Verstappen miatt is aggódhat

    A Red Bull tanácsadója kukázta az idei évet, de Verstappen miatt is aggódhat

    Max Verstappen ausztriai kiesésével már 61 pontos hátrányban van a pontversenyt vezető Oscar Piastrival szemben, Helmut Marko, a bikások tanácsadója pedig lényegében lemondott az idei vb-címről. Ám jelenleg nem ez a Red Bull legnagyobb gondja.

    „Jön néhány fejlesztésünk a következő két versenyre, de ez olyan teljesítmény volt, hogy szinte már azt mondanám… igen, ez arra kényszerít minket, hogy leírjuk a bajnokságot – nyilatkozta Marko az ORF-nek, majd a német Sky-nak még brutálisabban értékelt és közölte: „Ez egy fekete nap, a különbséget szinte lehetetlen behozni, így ha semmi különleges nem történik, azt kell feltételeznünk, hogy a bajnokságnak vége.”

    Amikor az ORF riportere arról kérdezte a tanácsadót, hogy komolyan beszél-e, Marko így folytatta: „Ekkora különbséggel, hacsak nem tudunk elég hamar felzárkózni ahhoz, hogy erőből nyerjünk… Hány ponttal van Max lemaradva? Elnézve a McLaren teljesítményét, csak Kanadában estek vissza, amikor új fejlesztésekre volt szükségük. Nem támaszkodhatunk arra, hogy ez újra megtörténik, szóval nem fest jól a helyzet.”

    Marko szerint a harmadik hely elérhető lett volna a 7. helyről rajtoló Verstappennek az Osztrák Nagydíjon, de mivel Andreak Kimi Antonelli megtorpedózta és emiatt nullázott, 61 pontos hátrányba került az éllovas Oscar Piastrival szemben. A tanácsadó úgy véli, mind a ponthátrány, mind a tempóbeli hátrány túl nagy és „elképesztően nehéz behozni.”

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke nyíltan nem írta le az idei esélyeiket, de azt ő is hangsúlyozta, hogy jelenleg nem gondolnak a bajnoki címre és csak futamról futamra tekintenek előre. „Továbbra is úgy hiszem, hogy megvan az erő és a mélység ebben a csapatban, csak sajnos nem látjuk jönni azt a teljesítményt, amit szeretnénk” – mondta.

    „A jelenlegi szabályrendszer végén járunk, és szerintem visszavetnek minket egyes eszközeink, de alapvetően ugyanazok az emberek vannak itt, akik 18 hónappal ezelőtt olyan autót terveztek, amely egyet kivéve minden egyes nagydíjat megnyert. Nem lettek egyik napról a másikra idióták. El kell ismerni, hogy a McLaren remek munkát végez és gratulálok nekik, de ami minket illet, keményebben kell dolgoznunk, mert mindenki elképesztően keményen dolgozik. Okosabbnak kell lennünk, és majd a következő néhány versenyen meglátjuk” – összegzett Horner.

    Verstappen nem bánta a korai kiesést, így legalább volt ideje megünnepelni a győzelmét

    Verstappan apja nincs meggyőzve

    Horner természetesen a Red Bull hidegháborús szélcsatornájára gondolt olyan eszköz alatt, amely problémát okoz nekik, mert bár a berendezést fejlesztették az évek alatt, vannak olyan alapvető tulajdonságai, amelyeken nem tudnak változtatni. Az a kijelentése azonban kissé sántít a csapatfőnöknek, hogy alapvetően ugyanazok az emberek alkotják a csapatot, akik a világverő 2023-as autót tervezték, hiszen a Red Bull RB19-es megalkotásában még kulcsszerepet játszott a hajlékony aerodinamikai elemek szakértőjének számító, azóta ezt a tudását a McLarennél kamatoztató Rob Marshall, illetve a csapat tagja volt még a 2024 tavaszán elköszönő Adrian Newey is.

    Sergio Pérez nemrég azt mondta, hogy a Red Bull a mérnökzseni lelépésével elindult a szétesés útján, azt pedig már mi tesszük hozzá, hogy az azóta eltelt időszak semmilyen szinten nem bizonyítja, hogy a jelenlegi csapat képes megfordítani a helyzetet. Ez pedig nemcsak az idei szezon, hanem a jövő miatt is probléma, hiszen noha 2028 végéig van szerződése, a kilátástalan helyzet könnyen Max Verstappen távozásához vezethet.

    A négyszeres világbajnok és a Mercedes egyeztetése az Osztrák Nagydíj hétvégéje előtt nyílt titok lett, miközben a Red Bull természetesen igyekszik „zajnak” aposztrofálni az egészet. Jos Verstappen, Max apjának szavai azonban aligha nyugtatják meg őket, a hétvégén az Ypres Rallyn dobogóra álló versenyző ugyanis a Race Expressnek elmondta: fia telefonban közölte vele, hogy „ez egyszerűen nem elég jó.”

    „A többi csapat fejlődik, a Ferrari vitt egy jó fejlesztési csomagot Ausztriába, a McLarenről tudjuk, hogy mindig az élen van, a Mercedes pedig nagyjából [a Red Bull és a McLaren] között. Szerintem a Red Bull fejlesztése nem jelentett nagy különbséget, amit látunk Tsunodán is, aki még a Q2-be sem jutott be. Úgyhogy igen, nincs meg a tempó” – mondta Jos.

    Mindeközben a holland De Limburger arról írt, hogy Raymond Vermeulen, Verstappenék menedzsere üti az asztalt a Red Bullnál a gyenge teljesítmény miatt és találkozót szeretne Oliver Mintzlaffal, a Red Bull osztrák anyacégének sportigazgatójával. A lap arról is ír, hogy a Red Bull mindenáron meg akarja majd akadályozni Verstappen távozását, és „nem elképzelhetetlen”, hogy Mintzlaff „hatalmas zsáknyi pénzt fog letenni az asztalra”, hogy meggyőzze a hollandot a maradásról. Christian Horner viszont „erősen kételkedik” abban, hogy hosszú távon a pénzzel győzködés kifizetődő taktika lehet.

    Jos Verstappen, Max Verstappen, Red Bull
    Jos Verstappen rendszerint kritizálja a Red Bullt / Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    Fél lábbal már a Mercedesnél van

    Felix Görner német újságíró a sport.de hasábjain eközben arról ír, hogy Verstappen fél lábbal már a Mercedes pilótafülkéjében van, és az elkövetlező hetek során intenzívebb tárgyalásokat folytat majd Toto Wolffal.

    „Max Verstappen fél lábbal már a Mercedes pilótafülkéjében van, ezt a trendet már világosan látni. Zajlanak az egyeztetések és a következő hetekben még intenzívebbek lesznek. Verstappen a szezon feléhez közeledve már látja a Red Bull Racingnél töltött időszaka végét, és nem hisz benne, hogy a Red Bull ki tud jönni a lefelé tartó spirálból. A trend világos, esik szét a technikai részleg, Adrian Newey távozása óta problémák vannak az aerodinamikai részlegen, mindez pedig oda vezet, hogy Verstappen ki fogja kényszeríteni a távozását. A technikai háttér és az újabb vb-címek kilátása a Mercedesnél nagyobb, mint a Red Bullnál. Ezért van értelme Verstappennek váltani.”

    Persze jó kérdés, hogy ebben az esetben a Mercedes kit küld el. Görner némileg meglepő módon úgy látja, akár az újonc Antonelli is áldozatául eshet a holland csapatváltásának.

    „Toto Wolffnak fel kell tennie magának a kérdést, hogy akar-e két erős pilótát a csapatban, mint Verstappen és George Russell, akinek a szerződése hamarosan lejár. Azt is tudja, hogy két erős versenyző kell ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a McLarennel és a Ferrarival, szóval ennek lenne értelme. Toto Wolff olyan ember, aki szeret kockáztatni, ezért akarja megnyerni Verstappen elköteleződését. A pénz nem lesz probléma, tudjuk, hogy Lewis Hamilton jóval évi 45 millió dollár fölött keresett a Mercedesnél, úgyhogy Verstappent is megengedhetik maguknak.”

  • Verstappen nem bánta a korai kiesést, így legalább volt ideje megünnepelni a győzelmét

    Verstappen nem bánta a korai kiesést, így legalább volt ideje megünnepelni a győzelmét

    Miután az első körben kiütötte őt Andrea Kimi Antonelli az Osztrák Nagydíjról, Max Verstappennek kisebb dolga is nagyobb volt annál, mint hogy az F1-es verseny további folyományait kövesse, hiszen komoly érdekeltségei voltak a spái 24 óráson.

    A versenyről korán kieső pilóták általában még a leintés előtt letudják a média előtti megjelenésüket, hogy korábban szabadulhassanak kötelességeik alól, mint ahogy Antonelli meg is tette, hamar mikrofon elé állva, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot a Red Bull pilótájától, amiért elmért féktávja miatt kiejtette őt a futamról már az első körben.

    A holland azonban nem sietett interjút adni, bár ennek ezúttal nem a médiával való valamilyen újabb konfliktusa volt az oka – sőt, a kiesést is megértően vette tudomásul –, hanem az, hogy elvonult versenyt nézni. De nem a helyszínen zajló F1-est.

    Egymást követő három hétvége alatt megrendezték az autósport három legfontosabb európai 24 órás versenyét: Le Mans után a Nürburgring következett, a mögöttünk hagyott hétvégén pedig Spa-Francorchamps, ahol Verstappen saját csapata, a Verstappen.com Racing is rajthoz állt egy Aston Martin Vantage AMR GT3 Evóval, és meg is nyerte a második legrangosabb kategória, a Gold Cup értékelését Chris Lulham, Harry King és Thierry Vermeulen triójával.

    Verstappen reméli, ez a baleset után már máshogy fognak beszélni róla

    „Őszintén szólva nem igazán követtem a versenyt, a spái 24 órást néztem. Emiatt nem jöttem azonnal a média elé – fogalmazott Verstappen, amikor végül előbújt a Red Bull motorhome-jából. – Kilencedikek lettünk összetettben, és megnyertük a kategóriánkat első próbálkozásra, szóval erre tényleg büszkék lehetünk.”

    A hollandnak elmondása miatt volt miért izgulnia a verseny végén, ugyanis csapatának autója megkapta az utolsó figyelmeztetését a pályahatárok megsértése nyomán, így büntetés küszöbén állt. Végül azonban rendkívül szoros verseny végén meglett a kategóriagyőzelem: 548 kört teljesített a Verstappen.com Racing, csupán eggyel kevesebbet, mint az összetett győztes trió.

    A spái 24 órást egy Lamborghini Huracan GT3 volánjánál Mirko Bortolotti, Jordan Pepper és Luca Engstler nyerte – Bortolotti mindezt azt követően tette, hogy egy héttel korábban egy súlyos vétsége miatt még felfüggesztett eltiltást kapott a nürburgringi 24 óráson.

  • Norris a Verstappennel való tavalyi, ütközésbe torkolló csatából okulva győzte le most Piastrit

    Norris a Verstappennel való tavalyi, ütközésbe torkolló csatából okulva győzte le most Piastrit

    A drámai végkifejletet, számára kiesést hozó 2024-es Osztrák Nagydíjra való utalással magyarázta Lando Norris, hogyan tudott túljárni csapattársa, Oscar Piastri eszén az idei versenyen.

    A McLaren két pilótája a verseny első etapjában feszült csatát vívott az első helyét Spielbergben, amely során Piastri körökön át tapadt Norrisra, a legígéretesebb előzési próbálkozása pedig a 11. körben jött el, amikor egy egyenes erejéig át is vette a vezetést. Az egy másik dolog, hogy Christian Hornernek, a Red Bull csapatvezetőjének egy erotikus jelenet jutott eszébe a látottakról, Norris azonban inkább a tavalyi itteni verseny tapasztalataiból táplálkozott és gyűjtött erőt a védekezéshez, amiben duplán is hátráltatva volt, mint a Sky Sportsnak nyilatkozva elárulta.

    A 2024-es Osztrák Nagydíjon Norris volt az üldöző szerepében, a vezetést őrző Max Verstappent érte utolsó a versenytáv utolsó negyedére, és ők is lefolytattak néhány oda-visszaelőzést, mielőtt a 64. körben a 3-as kanyarban Norris külső íven való próbálkozásakor összeütköztek. A McLarenjén keletkezett sérülés miatt a brit kénytelen volt feladni a futamot, Verstappen egy defekt után 5. lett, a győzelem pedig George Russell és a Mercedes ölébe hullott.

    A tavalyi versennyel való párhuzamot a Sky riportere, Naomi Schiff vetette fel Norrisnak, aki viszont készséggel egyetértett abban, hogy a Verstappen elleni csatában szerzett rutinnak köszönhetően volt képes tökéletesen időzíteni a visszatámadást most csapattársával szemben.

    „Nehéz helyzetben voltam, mert Oscar DRS-t használhatott, ami itt egy körön nagyjából 7 tizedmásodperces előnyt jelent, szóval nagyobb mozgásteret adott számára. Az pedig kívülről nem látszott, hogy én küszködtem az akkumulátor feltöltésével, így nem tudtam a megfelelő helyeken védekezni [az elektromos hajtás segítségével], ami sebezhetővé tett. Az első bokszkiállásom után rendbejött a dolog, így onnantól nyugodtabb lehettem” – fogalmazott Norris.

    „Az első 20 kör nagyon kemény volt, Oscar egyszer meg is előzött. Akkor nagyon rosszul gyorsítottam ki az 1-es kanyarból, így el is fogadtam, hogy ott el fog kapni, és már azon gondolkodtam, hogyan tudnék támadási pontot találni rajta, hogy visszakerüljek elé a 4-esben. Biztos vagyok benne, hogy a tavalyi év segített, hiszen akkor is csináltam már itt ilyeneket. Elraktároztam, amit abból tanulni lehetett, és ez jobb helyzetbe hozott idén.”

    A brit idei harmadik győzelmét szerezte és 15 pontra csökkentette hátrányát a tabellán, sikere pedig fontos pillanatban jött azt követően, hogy két hete Montrealban ő idézte elő a két McLaren idei első ütközését, ami számára végződött kieséssel. A spielbergi válaszcsapásra ráadásul úgy volt képes az időmérő és a futam megnyerésével, hogy kissé hátrányból indult, miután az első edzésen át kellett engednie az autót a McLaren fiatal pilótájának, Alex Dunne-nak. Norris nem mulasztotta el, hogy a 19 éves ír versenyző érdemeit is kiemelje a sikerben.

    „Lehet, hogy minden alkalommal átadom az autómat Alexnek az első edzésre, mert elég jól beállította!”

  • Verstappen reméli, ez a baleset után már máshogy fognak beszélni róla

    Verstappen reméli, ez a baleset után már máshogy fognak beszélni róla

    Max Verstappen meglepően elnéző volt Andrea Kimi Antonellivel, miután az olasz versenyző hibája ütötte ki őt a futamról az Osztrák Nagydíjon. A holland annak legalább örül, hogy a bajnoki esélyekkel a mostani nullázása után talán már nem piszkálja tovább a nyilvánosság.

    A Red Bull versenyzője első kiesését jegyezte a szezonban, ami véget vetett 31 futam óta tartó pontszerző sorozatának. A balesetnél tehetetlen volt, Antonelli túl későn próbált fékezni a 3-as kanyarban, s mint maga is elmondta, blokkoló kerekei miatt nem tudta elkerülni, hogy belecsússzon a jobbosban befordulni igyekvő autók valamelyikébe.

    „Hamar beszéltem Kimivel, még a motorhome-unkba is átjött. Minden versenyző elkövetett már ilyen hibát, senki sem szándékosan csinálja. Szóval nem nagy dolog számomra” – beszélt rendkívül elnézően Verstappen a Mercedes 18 éves pilótájáról.

    A holland bár balesetezett, abban ezúttal teljesen védtelen volt, így ne feledjük: lepergett az a bizonyos Osztrák Nagydíj, amelyet követően két büntetőpont elévül a licencén: így már nincs közvetlen eltiltásveszélyben, de őszig továbbra is marad azért 9 büntetőpontja.

    Különös jelenséggel magyarázza hibáját a Verstappent kiütő Antonelli

    „Tempó tekintetében sem volt olyan ez a hétvége, mint amiben reménykedtünk. Aztán az időmérőn balszerencsések voltunk a sárga zászlóval, anélkül előrébbről rajtolhattam volna. A verseny pedig megint balszerencsés volt, néha vannak ilyen hétvégék” – mondta Verstappen a Sky Sportsnak.

    „Mindig a legjobbra törekszünk, a hozzáállásom nem változik. A múltban már rengeteg sikert elértünk. Néha el kell fogadnunk, hogy nem mi nyerünk, és a lehetőségeinkből kell a legtöbbet kihoznunk.”

    A Red Bull pilótája sokáig lőtávolból üldözte a két McLarent az egyéni tabellán, mostani nullázásával azonban 61 pontra nőtt a hátránya az éllovas Oscar Piastrival szemben. Bár a csapatnál eddig is igyekeztek elhesegetni maguktól, hogy bajnoki esélyesnek tartsák őket, Verstappen szerint a spielbergi futam után végre megváltozhat ebben a sajtó álláspontja.

    „Remélem most már nem fogják annyit emlegetni.”

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is azt vallja, hogy régóta nem a bajnoki címekre hajtanak ebben a szezonban (különösen nem a konstruktőriben, hiszen csak egy autóra számíthatnak stabil pontszerzőként). Bár Spielbergben nem derült ki, milyen tempóra lett volna képes Verstappen, Horner szerint egy dobogó benne volt a pakliban.

    „A McLarenekkel nem harcoltunk volna, de a Ferrarikkal bizonyosan, mert George-nak [Russell] viszont nem volt meg a tempója.”

  • Verstappen nem várt helyről kapott segítséget, de pont semmire nem ment vele

    Verstappen nem várt helyről kapott segítséget, de pont semmire nem ment vele

    Csapnivalóan sikerült Max Verstappen időmérő edzése az Osztrák Nagydíjon, mivel a Q3 végén Pierre Gasly megpördülése miatt a holland nem tudott javítani az idején. Pedig az élete legjobb időmérőjét teljesítő újonc próbált neki segíteni, majd utólag visszakapta a kölcsönt.

    Max Verstappen csak a 7. rajtkockát szerezte meg a mai Osztrák Nagydíjra, miután az időmérő edzésen az utolsó Q3-as mért körének végén a sárga zászló kibabrált vele. Hogy enélkül hová kvalifikálhatott volna a holland, azt nehéz megmondani, de csapata szerint a második sorba odaért volna. Amennyiben pedig befejezte volna a körét, most köszönetet mondhatna Gabriel Bortoletónak, aki a végül Pierre Gasly megpördülése miatt félbeszakított köre végén szélárnyékkal segítette őt.

    De nemcsak a Verstappennel egyébként rendre együtt szimulátorozó brazil volt ilyen segítőkész, hanem a holland is, aki miután elvette a gázt, a célegyenesben nem az ilyenkor megszokott módon cselekedett, azaz gyorsan félreállt, hogy senki ne profitálhasson a szélárnyékából, hanem ismét odalépett és húzta egy kicsit a Saubert. „Az én körömnek már annyi volt és láttam őt magam mögött. Igazán jó hétvégéje van, ezért azt gondoltam, segítem egy kicsit” – mondta erről utólag Verstappen.

    Gabriel Bortoleto, Sauber
    Bortoleto remekelt a Sauberrel / Fotó: Andy Hone/LAT Images

    Bortoleto már a Q3-ba jutással pályafutása eddigi legjobb időmérős eredményét érte el, ám végül Pierre Gaslyt és Andrea Kimi Antonellit elkapva a 8. helyen végzett. „Nagyon elégedett vagyok, ez karrierem első Q3-as szereplése, és egy ilyen különleges helyen értem el, mint a Red Bull Ring. Mindig is imádtam ezt a pályát, a Forma–3-ban második lettem, a Forma–2-ben a győzelemért harcoltam és más sorozatokban is jól mentem itt, úgyhogy ez különleges helyszín nekem” – értékelt az F1 TV-nek.

    A négyszeres világbajnok segítéséről pedig a következőket mondta: „Max mindig ad nekem szélárnyékot, ő a legjobb, mindig szuperkedves. Én is próbáltam neki szélárnyékot adni a nyolcas és kilenec kanyar között, de aztán ott volt a sárga zászló. De mindent megtettem, még a visszatöltő módból is kivettem az autót, hogy nagyobb legyen a teljesítmény.”

  • Mi az, papíron 10 van belőle, de valójában csak 8, és Verstappen az összesben szenved?

    Mi az, papíron 10 van belőle, de valójában csak 8, és Verstappen az összesben szenved?

    Max Verstappe lesújtón értékelt az Osztrák Nagydíj időmérő edzése után, és a futammal kapcsolatban sem optimista, de ”hátha lesznek meglepetések.”

    Nem alakult valami fényesen a Red Bull ausztriai időmérő edzése, hiszen Yuki Tsunoda már a Q1-ben kiesett, Max Verstappen pedig csak a 7. helyen végzett. A holland pilóta ennél előrébb is kerülhetett volna, de az utolsó Q3-as mért körének végén el kellett vennie a gázt a megpördülő Pierre Gasly miatt, ám elmondása szerint enélkül sem lett volna esélye a pole-ra, ami az alapján eléggé valószínű, hogy az első Q3-as próbálkozása után is csak a 6. helyen állt, 0,661 másodpercre a vezető Lando Norristól.

    A javítás azonban mindenképpen benne volt Verstappen körében, lévén a második szektor végén csak 0,137 másodperccel volt lemaradva Norristól (aki aztán 3 tizedet javított a végén), így a 7. helynél vélhetően előrébb végzett volna a holland.

    „Valószínűleg közel lett volna a sárga zászlóig, de ez továbbra is mérföldekre van a pole-tól, úgyhogy végső soron ez nem annyira fájdalmas – nyilatkozta a Sky Sports-nak. – A harmadik szabadedzés nem volt rossz, de ez valahogy az időmérőre teljesen eltűnt. Egyetlen olyan kanyar sem volt, amelyben elégedett voltam az autóval, ami természetesen nagy probléma egy időmérőn.”

    „Az időmérőre tulajdonképpen minden szétesett, az összes kanyarban küszködtem – értékelt már az F1 TV-nek a címvédő. – Nem volt meg az egyensúly, sem az első, sem a hátsó tapadás, mindez a kanyaroknak különböző részein, ami nagyon nehézzé tette, hogy felvegyem a ritmust. Ha nincs sárga az utolsó körömben, akkor sem lettem volna a pole közelében. Elég fájdalmas időmérő volt ez nekünk.”

    Max Verstappen, Red Bull
    Mindegyik kanyarban pocsék volt az autó / Fotó: Zak Mauger/LAT Images/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Mivel az osztrák pályán papíron 10 kanyar van, de ebből igazából 7,5-8 kanyar számít igazi kanyarnak és nem csak padlógázas törésnek, Verstappen ennyi kanyarban érezte pocséknek az autót, ami azért eléggé aggasztó a bikás csapat vasárnapi kilátásait illetően.

    „Attól függ, hogyan tekintünk rá – felelte Verstappen arra a kérdésre, hogy innen mi számítana jó kármentésnek. – Nem igazán nézem a pontversenyt, csak a legjobbat akarom nyújtani a hétvégén. Remélhetőleg holnap legalább a Ferrarival és a Mercedesszel versenyre kelhetünk. Én sem tudom, mert az időmérőn tapasztalt egyensúllyal biztos, hogy nem lesz rózsás a helyzet, de mindent ki fogunk elemezni.”

    „Holnap valószínűleg még melegebb lesz, és eddig amint melegebb lett az idő, még jobban küszködtünk. Nem néz ki jól, de meglátjuk, talán történnek meglepetések a versenyen” – tette hozzá az F1 TV-nek a holland, aki jelenleg 43 ponttal van lemaradva az éllovas Piastritól az összetettben, ez a hátrány pedig holnap valószínűleg nőni fog.

  • A Red Bull tanácsadója belerúgott Russellbe Verstappen Mercedeshez igazolása kapcsán

    A Red Bull tanácsadója belerúgott Russellbe Verstappen Mercedeshez igazolása kapcsán

    A Max Verstappen Mercedeshez igazolásával kapcsolatos szóbeszédek új lendületet kaptak az elmúlt pár napban, hiszen már tudjuk, hogy zajlanak egyeztetések a felek között. Helmut Marko és Christian Horner is megszólalt.

    Miként arról beszámoltunk, az Osztrák Nagydíj hétvégéjének kezdetén kiderült, hogy a Mercedes valóban egyeztet Max Verstappennel egy esetleges jövőbeli szerződésről. Az információt előbb George Russell, majd Toto Wolff is megerősítette, de arról egyikük sem beszélt, hogy Verstappen akár már jövőre érkezhet-e. Az egyeztetéseknek azonban a jelek szerint – noha Wolff mást mondott – hatása van Russell idei szezon végén lejáró szerződésének megújítására, hiszen az újonc Andrea Kimi Antonellit szinte biztosan nem fogja elküldei az osztrák üzletember, így amennyiben Verstappen jön, Russellnek nem marad hely.

    De nemcsak a holland 2026-os érkezése esetén módosulnak Russell és a Mercedes tervei, hiszen amennyiben Verstappen mondjuk 2027-től vált, Russell és a csapat hosszabbítására az is hatással van, hiszen nem mindegy, hány évre írnak alá. Bernie Collins, az Aston Martin korábbi stratégája a Sky Sports szakértőjeként kifejtette, a brit pilóta helyében ő nem elégedne meg egy éves hosszabbítással.

    Hamilton és Rosberg után Verstappen és Russell párosa már meg se kottyanna, állítja Wolff

    „Ha én lennék Russell helyében, valószínűleg egy évesnél hosszabb szerződést szeretnék. Nem akarod ezt a párbeszédet évről évre lefolytatni. Arra számítunk, hogy a Mercedes erős lesz jövőre az új motorszabályokkal, de ezt nem tudhatjuk biztosan. Egyik csapat sem igazán tudja, hogy hol áll addig, amíg az autók jövő januárban először pályára nem gurulnak. De szerintem Russell többet akar ennél, viszont valószínűleg egyik esetben sem lesz annyira boldogtalan” – mondta Collins.

    Karun Chandhok, a Sky Sports másik szakértője szerint viszont a Mercedes annyira jó motorral fog előrukkolni jövőre, hogy világbajnoki esélyes lesz, így amennyiben nincs más lehetőség, Russellnek egy évre is alá kellene írnia.

    „Ha a Mercedes úgy véli, megszerezheti Verstappent 2027-re, annak lesz hatása. Russell helyében én elfogadnám az egyéves hosszabbítást is a Mercedes-motor miatt. És akkor hirtelen egy csomó körülmény felmerül. Ez a jövő évi világbajnokság favoritjává teheti őt, de attől még kemény. Nehéz döntés. George helyében kicsit ideges lennék, mert remekül vezet az idén. 9-2-re áll Antonelli ellen az időmérőkön, és rendben, Antonelli újonc, ezt értem. De akkor is 9-2 az állás. Az első tíz futamből ötből dobogóra állt” – mutatott rá Chandhok.

    A Red Bull szerint Verstappen marad

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója Russell szavait hallva elég élesen bírálta a Mercedes pilótáját. „Russell túl sokat beszél. Azt hittem, már van szerződése. Ez annak az eredménye, ami Montrealban történt. Az a győzelem valójában káros volt neki. Nem igazán vehetjük ezt komolyan. Russell egyszerűen túl sokat beszél.”

    „A tények azok, hogy Max [Verstappen] a teljes eddigi pályafutását nálunk töltötte, és jól érzi magát a csapatban – folytatta Marko. – Ugyanakkor visszaestünk a McLaren mögé, ezért biztosra kell mennünk, hogy ismét olyan autót építünk, amellyel a győzelmekért küzdhet. A jelenlegi helyzet viszont az, hogy Max velünk marad.”

    Az OE24-nek a tanácsadó pedig kijelentette: „Toto Wolff nyerni akar, és nagyon jól tudja, hogy nagyobbak az esélyei, ha ven egy Verstappenje. De Max a Red Bullnál fog maradni jövőre.”

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Viaplay-nek pedig azt mondta: „Egyáltalán nem figyelünk erre. Ezek egyelőre csak pletykák. Pontosan tudjuk, hányadán állunk Maxszal, a többi főként csak zaj.”

    Helmut Marko, Red Bull
    Marko nem tart attól, hogy Verstappen már az idei szezon végén elhagyja a Red Bullt / Fotó: Lucas Pripfl / Red Bull Ring

    Azt ugyanakkor figyelemreméltó, hogy Horner szerint sem a Red Bullé lesz jövőre a legjobb motor (ez lesz az első év, hogy saját erőforrással szállnak harcba), amire Marko kicsit zaklatottan reagált az osztrák lapnak. „Meglepett, amikor ezt olvastam, a csapaton belül legalábbis mást mond. Tartjuk a célkitűzéseinket a motorunkkal, és az az álláspontunk, hogy jelenleg nem vagyok jelentős hátrányban. Lehetnek meglepetések. Remélem, egyik motorgyártó sem lesz akkora fölényben, mint a Mercedes volt 2014-ben.”

    Persze a Mercedesnél ennek az ellenkezőjét remélik, és ha nem is akkora, de azért jelentős fölényük lesz, abban az esetben Verstappen is gondolhatja úgy, hogy a brackley-i istálló autójával szeretne versenyezni.

  • Verstappen: Gyönyörű vagyok? Akkor George Russell!

    Verstappen: Gyönyörű vagyok? Akkor George Russell!

    Max Verstappen egy spielbergi közönségtalálkozón újabb szintre emelte George Russell cukkolást – legalábbis kettőjük vitákkal teli múltja alapján nehéz elképzelni, hogy bármiféle élcelődés nélküli bók lett volna, ami elhagyta a holland száját.

    A Forma–1-es versenyzői léttel járó sallangoktól közismerten ódzkodó Verstappen aligha repesett az örömtől, amikor pár éve bekerült a pilóták hétvégi programjába a szurkolói zónában való kötelező színpadra lépés, de a Red Bull Ringen egy beszólásával kétségtelenül tett róla, hogy legalább a közönség jól szórakozzon.

    A Red Bull két pilótája egy „ki vagyok én?” játékban vett részt: Verstappen és Yuki Tsunoda is egy-egy álarcot kapott, és csapattársukat kellett rávezetniük arra, hogy melyik ismert személyiség arca mögé bújtak. Tsunoda Sebastian Vettelt öltötte magára, Verstappen pedig Brad Pittet, a héten bemutatott F1-es film főszereplőjét. A holland elsőre egy nem szokványos kérdéssel próbálta szűkíteni a lehetőségek körét.

    Verstappen: Ronda vagyok vagy gyönyörű?
    Tsunoda: Gyönyörű vagy.
    Verstappen: Nagyon gyönyörű?
    Tsunoda: Igen.
    Verstappen: George Russell.

    Bár a tipp nem volt jó, a közönség reakciójából ítélve ennél szórakoztatóbb választ nem is adhatott volna a holland annak fényében, hogy Russell félmeztelen fotói már rég mémmé nemesültek, a két versenyző pedig fél éven belül két túlhevült konfliktusban is összecsapott a pályán és azon kívül tavaly Luszailban és idén Barcelonában.

    A kettőjük közötti ellenségeskedés azért valószínűleg nem olyan ádáz, mint azt a nyilvánosság hinni szeretné, Russell és Verstappen többször is elmondták és bizonyították, hogy túl tudnak lépni alkalmi nézeteltéréseiken.

    A napokban éppen az F1-es film másik főszereplője, Damson Idris beszélt arról, milyen volt autóversenyzőt játszva a forgatások alatt elvegyülni a valódi versenyhétvégék forgatagában, s részt venni az igazi rajtceremóniákon, versenyzői eligazításokon. A brit színész így elsőkézből tapasztalta meg azt is, hogy Vestappen sokkal közvetlenebb személyiség, mint amilyen kép él róla a nézők fejében.

    „Kívülről figyelve mindig is azt gondoltam, hogy Max Verstappennek nincsenek barátai. Így festi le őt ugyanis a média. De most, hogy betekinthettem az F1 világába, láttam, hogy mind kedvelik egymást, jól kijönnek egymással. Max mindenkivel közvetlen” – nyilatkozta Idris a Moviezine videójában.