Címke: Max Verstappen

  • Verstappen szemetelt a Hungaroringen, Norris nagyot mentve lett a péntek leggyorsabbja

    Verstappen szemetelt a Hungaroringen, Norris nagyot mentve lett a péntek leggyorsabbja

    Lando Norris zárt a legjobb idővel a Magyar Nagydíj második szabadedzésén, de az egy óra során átvészelt egy ijesztő pályaelhagyást, a végjátékban pedig kis híján összeütközött csapattársával, Oscar Piastrival.

    A 17 órakor kezdődő második gyakorláson már a teljes állandó mezőny vette birtokába a Hungaroringet. Ez nem csak azt jelentette, hogy Nico Hülkenberg visszavette a Saubert Paul Arontól, hanem azt is, hogy az első gyakorlást izomfájdalmak miatt kihagyó Fernando Alonso részvételét jóváhagyták az orvosok, így a kétszeres bajnok nem fog hiányozni a versenyhétvégéről.

    A hőmérsékleti értékek alatta maradnak a nyár közepi Magyar Nagydíjaktól megszokottaknak, egyelőre nincs izzasztó hőség, de a késői kezdés is hozzájárult, hogy a levegő hőmérséklete 28°C-os, és az aszfalté is csak 38°C-os volt az edzés során. Az előrejelzések szerint pedig a hétvége folytatására is maradnak ezek a kilátások, sőt, vasárnap a nagyobb lehűlést akár csapadék is kísérheti.

    A pénteki második gyakorláson is folytatódott a McLaren fölénye, előbb a közepes, majd a lágy keverékeken is ők jegyezték a legjobb köridőt, végül pedig Lando Norris zárta a napot az élen 1:15,624-es idővel, három tizedmásodperces előnnyel csapattársa, Oscar Piastri előtt. Mögöttük Charles Leclerc és az Aston Martinnal Lance Stroll végzett még fél másodpercen belül Norrishoz képest, de a visszatérő Alonso is az ötödik helyen zárt a csapat számára biztató edzésen.

    A két McLaren pilóta a köridőben meglévő előnye dacára az edzés két leglátványosabb pályaelhagyását is bemutatták: Piastri a középső szektorban tette ki a fűre a McLaren jobb hátsó kerekét, Norris pedig az utolsó kanyarban csúszott ki, de össze tudta szedni az autót.

    A legbizarrabb történés azonban az edzést csak a 14. helyen záró Max Verstappenhez kötődik, aki az egyik körében a 3-as és a 4-es kanyar közötti egyenesben egyszer csak kihúzott egy kis törölközőre hasonlító ruhaanyagot a pilótafülkéből, és a pálya szélére húzódva egy hanyag mozdulattal a jobb oldalon kidobta azt az autóból. Az FIA azonnal jelezte is, hogy vizsgálják Verstappent a történtek miatt, alighanem veszélyhelyzet okozásának vádjával, amit vagy a törölköző kidobása, vagy már az autó ilyen állapotban való pályára küldése jelentett.

    A leintés pillanataiban a két McLaren még egymással szemben is átvészelt egy necces helyzetet: Norris a bokszutcából érkezett, de elfékezte magát az 1-es kanyar előtt, a külső íven éppen érkező Piastri pedig a biztonságosnál közelebb került hozzá, miközben bevette a kanyart – de az ütközés szerencsére elmaradt a két bajnoki rivális között.

    Az F1-es hétvége programja szombaton a 12:30-kor kezdődő harmadik szabadedzéssel folytatódik.

    A második szabadedzés végeredménye:

  • „Elképesztő” – Verstappen szerint a gumikezelés mellett ebben verhetetlen a McLaren

    „Elképesztő” – Verstappen szerint a gumikezelés mellett ebben verhetetlen a McLaren

    Az év eleje óta tudjuk, hogy senki nem tudja úgy kezelni a gumikat az idén, mint a McLaren, de Max Verstappen rámutatott, hogy milyen területen verhetetlen még a wokingi istálló.

    Max Verstappen már a múlt heti Belga Nagydíj előtt is arról beszélt, hogy a McLarenek az intermediate gumikon verhetetlenek, mert ezeken az abroncsokon még inkább kidomborodik a remek gumikezelésük, majd ezt bemutatták a kettős győzelem felé robogva, amikor úgy hagyták állva a mezőnyt, mintha a többiek ott sem lennének. A jó gumikezelés az MCL39-esnek egy olyan tulajdonsága, amely az év eleje foglalkoztatja a riválisokat, a Red Bull pedig különösen nagy gondot fordított arra, hogy valahogy rájöjjön a titok nyitjára – a májusi Miami Nagydíj körül őrültebbnél őrültebb teóriákkal bombázva az FIA-t.

    A Magyar Nagydíj csütörtöki sajtónapján Verstappen ismét kiemelte a gumikezelést, amikor arról kérdezték, hogy miben jobb a McLaren a Red Bullnál, ám mondott még egy dolgot.

    „Egyértelműen jobbak a gumikkal, sokkal jobban életben tudják tartani az abroncsokat, ez egyértelműen látszik nedves pályán, intermediate gumikon. Ha jó a gumikezelésed, akkor az ezen a gumin még jobban kijön, mert törékenyebb, gyorsabban túlmelegszik, ezt pedig egyértelműen nagyon jól ellenőrzésük alatt tartják. Ugyanakkor szerintem a középgyors kanyarokban nyújtott teljesítményük mindenki máshoz viszonyítva elképesztő. Ahogy az első tengelyt tudják rotálni anélkül, hogy elindulna az autó hátulja, olyasmi, amit szintén elképesztő látni. Mi is próbáljuk ezt elérni” – nyilatkozta a címvédő, aki már Spában is közölte, hogy amikor látja a McLaren fedélzeti kamerás felvételeit, az mindennél többet elárul a számára arról, hogy miért nem fog a Red Bull harcolni az idei világbajnoki címért.

    A McLarennek a középgyors kanyarokban nincs párja | Fotó: Sam Bagnall/Sutton Images/Pirelli

    Verstappen megfigyelése nem mellesleg összhangban áll azzal, amit a McLaren szokott kommunikálni az erősségeiről, és az eddigi futamok is azt mutatják, hogy a zömében gyors kanyarokból álló pályákon, mint Szuzuka és Silverstone, a wokingiak verhetőek. Spában viszont – miként azt Andrea Stella csapatfőnök a múlt héten megjegyezte – „sokkal inkább a középgyors, 200 km/óra körüli kanyarok dominálnak, ez pedig az a tartomány, amelyben a McLaren jól teljesít.”

    Ami az összetettben Oscar Piastrihoz képest már 81 pontos hátrányban levő holland idei esélyeit illeti, azokról Verstappen lényegében lemondott.

    „Reálisan nézve az idén nagyon nehéz lesz felvenni a harcot a McLarennel, és már a Ferrarival és a Mercedesszel is az. De rengeteg lehetőségünk lesz még tanulni az autóról és annak viselkedéséről. Természetesen készülnünk kell a jövő évi autóval, ami teljes mértékben úton van, de mérnöki oldalról sokat tanulhatunk az idén is. Úgyhogy nem lehet csak azt mondani, hogy »rendben, az idén nem leszünk világbajnokok, úgyhogy mindent teljesen dobjunk a kukába.« Mindig vannak dolgok, amiket az idei évről át lehet vinni a következőre.”

    Ez a vélemény egyébként Charles Leclerc és Lance Stroll véleményéhez hasonlóan nem egyezik azzal, amit Fernando Alonso mondott korábban. Erről az alábbi cikkben kérdeztük a Ferrari monacói és az Aston Martin kanadai versenyzőjét.

  • Russell tartott tőle, hogy Verstappen kitúrja a Mercedestől, de nem akkor, amikor gondoltuk

    Russell tartott tőle, hogy Verstappen kitúrja a Mercedestől, de nem akkor, amikor gondoltuk

    George Russell a Magyar Nagydíj csütörtöki sajtónapján minden eddiginél nyíltabban beszélt arról, milyen érzések kavarogtak benne amiatt, hogy a Mercedes Max Verstappen megszerzésén munkálkodott.

    Az utóbbi hónapokban George Russell úton-útfélen kénytelen volt azt bizonygatni, hogy nem fél attól, hogy ülés nélkül marad a 2026-os szezonra, mert olyan teljesítménnyel, amilyet ő nyújt, kizárt dolog, hogy senkinek se kelljen. A 27 esztendős pilótának azért kellett ezt mondogatni, mert a sajtóban folyamatosan olyan hírek jelentek meg, hogy a Mercedes egyeztet Max Verstappennel egy esetleges váltásról, és nem kizárt, hogy amennyiben a négyszeres világbajnok Brackley-be igazol, Russellnek kell mennie.

    Miután a Magyar Nagydíj sajtónapján Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban marad a Red Bullnál, az is igen valószínűvé vált, hogy a Mercedes hosszabbítani fog Russell-lel és Antonellivel, a kérdés már csak az, hogy mennyire időre, hiszen annak a lehetősége továbbra is fennáll, hogy a holland klasszis 2027-től a Mercedes tagja lesz. Russell kiemelte, hogy az új szerződésnek mindkét fél számára előnyösnek kell lennie, egyúttal elárulta, hogy azért volt olyan időszak, amikor ideges volt a jövője miatt.

    „A csapat a tavalyi évig a teljes karrierem során annyira támogatott és csodálatos lehetőségeket adott. A céljaink egyeztek, és ami a legjobb érdekében állt a csapatnak, az volt az én legjobb érdekem is. Az utóbbi hat hónap nagyon egyedi helyzet volt, mert nincs nagy hatalmam az efféle megállapodásban” – nyilatkozta a Sky Sports-nak a Hungaroringen.

    „Talán az érdekeink egy ideig nem egyeztek, ami természetesen kockázatos helyzetbe sodort engem az utóbbi hat hónapra. De aztán az volt a munkám, hogy teljesítsek és csökkentsem ezt a kockázatot. Továbbra is bízom a csapatban, hogy támogatni fognak egészen addig, amíg teljesítek, úgyhogy erre kell koncentrálnom. De természetesen az utóbbi hónapok sem Kiminek, sem nekem nem voltak a legmegnyugtatóbbak a jövőnk szempontjából, és egy kicsit ellentmondásos volt.”

    A Mercedes egyik pilótája sem érezhette biztonságban magát | Fotó: Sam Bloxham/LAT Images/Pirelli

    Mivel mind Antonellit, mind Russellt a Mercedes menedzseli, egyikük sem kezdhetett volna más csapatokkal tárgyalni a Mercedes nélkül.

    „Végső soron náluk vannak az ütkőkártyák a menedzsment megállapodás miatt, ezért nem kellett sietniük, hogy szerződtessék Kimit vagy engem, mert ott van egyfajta hosszabb távú, a másikat felülíró szerződésünk. Soha nem féltem attól, hogy elveszítem az ülésemet, az idén ez egyszer sem került ez terítékre, még ha ti nagy feneket is szerettek keríteni neki – célzott az újságírókra Russell. – Talán 12 hónappal ezelőtt kicsit idegesebb voltam és szerettem volna valamilyen megállapodást 2026-ra, és talán hat hónappal ezelőtt is ugyanígy éreztem.”

    „De jobban teljesítek, mint valaha, és továbbra is azt érzem, hogy van még mit adnom. Olyan sokáig vártam, most pedig teljesíteni akarom ezt a hétvégét, el akarok menni nyaralni jövő héten és élvezni akarom a szünetet. Részemről és a csapat részéről sem sürget az idő.”

    Russell szavaiból tehát kiderült, hogy Verstappen 2026-os Mercedeshez igazolására az utóbbi hónapokban már igen kis esély mutatkozott, de az utóbbi egy évben, egészen fél évvel ezelőttig reálisabb forgatókönyv lehetett, hogy a holland érkezik. Ez pedig azért nyugatalaníthatta Russellt, hiszen ő is tisztában van vele, hogy a 18 éves Kimi Antonellivel hosszú távra tervez a Mercedes, azaz egyáltalán nem magától értetődő, hogy őt tartják meg.

    Most legalább egy ideig megnyugodhat, de korántsem biztos, hogy jövőre ilyenkor nem találja magát ismét ugyanebben a cipőben.

    Magyar Nagydíj, Hungaroring, Max Verstappen, Red Bull
    Verstappen 2026-ban még biztosan nem lesz a Mercedes pilótája | Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ami Verstappent illeti, ő a Sky Sports-nak nyilatkozva azoknak szúrt oda, akik az elmúlt hónapokban folyamatosan a csapatváltásáról beszéltek.

    „Az emberek annyit beszéltek mellé a teljes szezon során, miközben én, az egyetlen, aki beszélhetne erről, nem beszélt. Szándékosan csinálom ezt, mert semmi értelme dolgokkal dobálózni, és mindenkinek így kellene tennie. Egyes emberek szeretik kavarni a szart, egyesek szeretnek drámát kreálni, de számomra mindig elég világos volt a helyzet. A jövő évet illetően már egyeztetek a csapattal a tervekről és arról, hogy min akarunk változtatni, ami egyben azt is jelenti, hogy maradok velük jövőre.”

    Verstappen kitért arra is, amikor a sajtó arról cikkezett, hogy Szardínián találkozott Toto Wolff-al, a Mercedes csapatfőnökével, a „bizonyíték” pedig az volt, hogy mindkettejük hajója feltűnt a sziget mellett. „Igen, ha a hajóm Totoé mellett parkol, akkor ott parkol. Lehet személyes kapcsolatod valakivel akkor is, ha nincs vele munkakapcsolatod” – mondta erre a holland.

  • Verstappen a Hungaroringen tett pontot a jövőjére, eldőlt, hol folytatja 2026-ban

    Verstappen a Hungaroringen tett pontot a jövőjére, eldőlt, hol folytatja 2026-ban

    Max Verstappen a Magyar Nagydíj csütörtöki sajtónapján végre minden kétséget eloszlatott arról, hogy melyik csapatnál fog versenyezni 2026-ban.

    Miután a múlt héten Belgiumban még nem jelentette ki egyértelműen, hogy jövőre is a Red Bull versenyzője lesz, a bikás istállóval 2028 végéig szerződéssel rendelkező Max Verstappen a Magyar Nagydíj csütöröki sajtónapján lényegében lezárta a jövőjét érintő kérdéseket. Legalábbis, ami a következő szezont illeti.

    „Igazából sosem mondtam erről semmit, mert a csapattal való beszélgetésekre koncentráltam – hogyan tudunk javítani a teljesítményen, milyen ötleteink vannak a következő évre, és emiatt nem is volt igazán mit mondanom” – nyilatkozta a Red Bull világbajnoka.

    „De most itt az ideje lezárni a pletykákat, számomra mindig is egyértelmű volt, hogy maradok. Szerintem a csapaton belül is ez volt az általános érzés, hiszen folyamatosan beszéltünk arról, mit lehetne még kihozni az autóból. Ha nem akarnék maradni, ezeket a beszélgetéseket már rég abbahagytuk volna – de én sosem tettem.”

    Képeken a 40. Magyar Nagydíj csütörtöki napja

    Mindez persze nem meglepő azok után, hogy egybehangzó sajtóhírek szerint a Belga Nagydíjon biztossá vált, hogy Verstappen nem aktiválhatja a szerződésében szereplő kilépési záradékot, mert ehhez az kellett volna, hogy a Magyar Nagydíj után ne legyen az összetett első három helyezettje között. Miután Spában matematikailag biztossá vált, hogy hogy ez nem következhet be, Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója kijelentette, hogy a holland pilóta 2026-ban is náluk versenyez.

    Az osztrák a Kronen Zeitungnak azt is elmondta, nem lett volna értelme a négyszeres világbajnok csapatváltásának, mert ő sem tudja, hogy a 2026-os szabályváltozásokkal mi lesz az erősorrend.

    „Az utóbbi időben ez már eléggé idegesítő volt. Mindenek előtt mindenki úgy gondolta, hogy jobban tudja nálunk, mi áll a kilépési záradékban. Mindezt valamilyen szinten Toto [Wolff, a Mercedes csapatfőnöke] táplálta. De számomra mindig világos volt, hogy nem lett volna értelme Maxnak 2026 előtt váltania, mert mindenki üres lappal kezd, és senki sem tudja, hogy kié lesz a legjobb motor vagy a legjobb autó. Számos helyen csúszhatnak félre a dolgok, úgyhogy ha én lennék Verstappen, először én is megnézném [hogy mit hoz a következő szezon], és aztán döntenék.”

    Arra a kérdésre, hogy 2026-ban újrakezdődik-e az ideihez hasonló hercehurca a Red Bull-lal 2028 végéig szerződéssel rendelkező holland csapatváltása körül, Marko azt mondta: „Remélem nem, mert arra számítunk, hogy jövőre ismét az élen leszünk Maxszal.”

  • Ayrton Sennát szokta idézni Max Verstappen, amikor vitatkozik

    Ayrton Sennát szokta idézni Max Verstappen, amikor vitatkozik

    Max Verstappen elárulta, hogy idézte már szóról szóra Ayrton Senna híressé vált mondatát a felügyelőknél.

    Közel 40 perces videót tett közzé a Ford, amelyben Max Verstappen és a Top Gearből ismert autós újságíró, Chris Harris kipróbálja az új Ford Mustang GTD-d. A teszt alatt természetesen sok szó esett a kocsiról, amely elnyerte a négyszeres világbajnok tetszését, de a holland pilóta gyerekkoráról és a versenyzésről is beszélgettek, ennek során a Red Bull ásza pedig felidézte, hogy gyerekként az apja miként segített neki a képességei fejlesztésében.

    „Ez különböző dolgok kombinációjából tevődik össze. Természetesen miközben felnőttem, gyerekként ezeket a dolgokat gyakoroltam az apámmal és a barátaimmal gokartban. Az apámmal úgy gyakoroltunk, hogy rajt, két körös verseny, majd újra. Egyszer az élről rajtoltam, aztán az ötödik vagy hatodik helyről, és folyamatosan változtattuk a pozíciómat a rajtrácson. Az apám kicsit nehezebb volt, úgyhogy erősebb motorral szerelt gokarttal ment, de ez jót tett, mert így versenyezni tudott velünk. Bevetődött a kanyarokba, védekezett, előzött a két körös versenyeken. Elrajtoltál, aztán megpróbáltál előretörni az elejébe, míg néha természetesen visszaestél. Annyiszor csináltuk ezt, még a nyaralások során is. Ez volt a nyaralás alatti gyakorlás.”

    A teljes videó alább nézhető meg:

    A beszélgetés során Ayrton Senna híressé vált mondatát is felelevenítették, ami úgy szól, hogy „Ha látsz egy rést, és nem mész bele, nem vagy többé autóversenyző.”

    Verstappen erről viccesen megjegyezte: „Olykor ezt az érvet a felügyelők irodájában is lehet használni.” Erre Harris visszakérdezett, hogy valóban használt-e már szó szerint ezeket a szavakat egy felügyelői meghallgatáson, mire a holland nevetve közölte „Természetesen.”

    Nem lett volna értelme a váltásnak

    Verstappennel kapcsolatban a legfontosabb hír az utóbbi időben természetesen az, hogy jövőre is marad a Red Bullnál. Ezt Helmut Marko erősítette meg a héten azok után, hogy a Belga Nagydíjon biztossá vált, a holland pilóta nem aktiválhatja a szerződésében szereplő kilépési záradékot. Marko egyúttal a Verstappennel tárgyaló Mercedes-főnök Toto Wolffnak is odaszúrt.

    „Az utóbbi időben ez már eléggé idegesítő volt – idézi a tanácsadót a Kronen Zeitung. – Mindenek előtt mindenki úgy gondolta, hogy jobban tudja nálunk, mi áll a kilépési záradékban. Mindezt valamilyen szinten Toto táplálta. De számomra mindig világos volt, hogy nem lett volna értelme Maxnak 2026 előtt váltania, mert mindenki üres lappal kezd, és senki sem tudja, hogy kié lesz a legjobb motor vagy a legjobb autó. Számos helyen csúszhatnak félre a dolgok, úgyhogy ha én lennék Verstappen, először én is megnézném [hogy mit hoz a következő szezon], és aztán döntenék.”

    Arra a kérdésre, hogy 2026-ban újrakezdődik-e az ideihez hasonló hercehurca a Red Bull-lal 2028 végéig szerződéssel rendelkező holland csapatváltása körül, Marko azt mondta: „Remélem nem, mert arra számítunk, hogy jövőre ismét az élen leszünk Max-szal.”

  • Különös feledékenység sújtja Jos Verstappent, mióta a Red Bull menesztette Hornert

    Különös feledékenység sújtja Jos Verstappent, mióta a Red Bull menesztette Hornert

    Korábban Max Verstappen apja volt a nyilvánosság előtt a legharsányabb kritikusa a Red Bull csapatfőnökének, ám a Belga Nagydíjon Jos mégis úgy viselkedett, mintha nyoma sem lenne bármiféle korábbi konfliktusnak.

    Christian Horner alighanem több ellenséget is szerzett magának a Red Bull F1-es csapatának élén töltött utóbbi éveiben, különösen a 2024 elején kirobbant zaklatási botrány nyomán. Akkoriban erősödtek fel azok a hangok is, amelyek szerint a csapatot két táborra szakították a hatalmi belharcok, Jos Verstappen pedig fiával együtt Helmut Marko oldala felé húznak – a négyszeres világbajnok pilóta apja többször is nyíltan kritizálta, távozásra szólította fel Hornert akkoriban, a két fél között pedig többször is paddockbeli vitákról számoltak be a szemtanúk.

    Három hete, hogy Hornert menesztették posztjáról, a Sky Sports közvetítésében pedig a Belga Nagydíj rajtrácsán Martin Brundle és Nico Rosberg meg is kérdezték Jos Verstappent, mit szól a fejleményekhez.

    „Úgy döntöttek, hogy változtatnak. Részemről rendben van minden, amíg beválik” – felelte a holland.

    Rosberg ekkor emlékeztette Verstappent, hogy tavaly márciusban még Horner távozása mellett foglalt állást, így nehezen hihető, hogy most semlegesen viszonyul ahhoz, hogy ez ténylegesen megtörtént.

    „Ez másfél évvel ezelőtt volt. Most más a helyzet. Nincs mit mondanom, rendben van” – felelte ismét szűkszavúan Jos Verstappen.

    Mire Rosberg provokatívan visszakérdezett: „Most bezzeg csendben vagy?”

    „Mindig csendben vagyok” – érkezett a beszélgetés lezárását célzó válasz az idősebbik Verstappentől.

    A Magyar Nagydíj előtt eldőlt: Verstappen már nem léphet csak úgy le a Red Bulltól

    Mindkét versenyző profitálhat a vezetőváltásból

    Értelmezzük bárhogy is Jos Verstappen szavait, azért az előzmények tudatában nehéz elképzelni, hogy ne kedvező fejleményként tekintene Horner menesztésére a család – Max Verstappen is egyre sűrűbben kritizálta az utóbbi időben a csapatot a nehezen vezethető autó, egyáltalán a fejlesztési irány miatt.

    És egyelőre úgy tűnik, a Horner helyére érkezett Laurent Mekies a csapat másik versenyzőjét, Yuki Tsunodát is felvillanyozhatja. A japán már hangot is adott annak, milyen sokat jelentett neki egy gesztus, amit Mekies a számára 7. hellyel záruló időmérő után tett felé – Tsunoda a Racing Bullsnál korábban már dolgozott együtt jelenlegi főnökével.

    Horner elment, beköltözött a mosolygás a Red Bullhoz, jött is egy idén még nem látott eredmény

    Most Rosberg is kifejtette, milyen sok extrát adhat egy versenyzőnek, ha érzi a támogatást a vezetőség részéről, amit az áprilisi érkezése óta eltelt hónapokban Horner vezése alatt bizonyára nem kapott meg ilyen mértékben a japán.

    „Tényleg erőt adott Tsunodának ezen a hétvégén. Ő is megkapta az új padlólemezt, amit Verstappen használ. Az időmérő után mosollyal és felfelé mutatott hüvelykujjal jelzett felé. Rengeteget jelent egy versenyzőnek, ha hirtelen azt tapasztalja, hogy megkapja a támogatást a csapat részéről” – mondta erről Rosberg a Sky-on.

    „Mert az alapján, amit hallottam, korábban úgy érezte, mintha egy külön szigeten létezne a csapatban, amely csak Max Verstappenért dolgozott. Most azonban Laurent azonnal elkezdett foglalkozni Yukival is.”

  • A Magyar Nagydíj előtt eldőlt: Verstappen már nem léphet csak úgy le a Red Bulltól

    A Magyar Nagydíj előtt eldőlt: Verstappen már nem léphet csak úgy le a Red Bulltól

    Megnyugodhat a Red Bull, a Belga Nagydíjon ugyanis biztossá vált, hogy Max Verstappen nem aktiválhatja az idén a szerződésében szereplő kilépési záradékot – számolt be róla a The-Race.com.

    Noha Max Verstappen a Belga Nagydíj előtt is arra utaló nyilatkozatokat tett, hogy jövőre még biztosan a Red Bull versenyzője lesz, a Spában szerzett pontjaival biztossá vált, hogy nem tudja aktiválni a szerződésében levő kilépési záradékot. Sajtóhírek már korábban is megjelentek arról, hogy Verstappen 2028 végéig szóló szerződésében minden szezonra vonatkozóan a nyári szünet a meghatározó ebből a szempontból, azaz ha a holland pilóta addig a pontig nem áll jobban egy bizonyos eredménynél, akkor szabadon távozhat.

    Az idei szezonra ez azt jelentette, hogy amennyiben a hétvégi Magyar Nagydíjat követően a négyszeres világbajnok nincs az első három helyezett között az összetett pontversenyben, leléphet a Red Bulltól. Mivel hónapok óta arról szólnak a hírek, hogy Verstappen mikortól írhat alá a Mercedeshez, ennek a dátumnak az idén különleges jelentősége volt, így aztán megnyugtató lehet a Red Bullnak, hogy a Belga Nagydíjon biztossá vált, hogy a holland klasszis akkor sem csúszik vissza a 3. helynél hátrébb, ha a Hungaroringen egyetlen pontot sem szerez, mivel a negyedik helyen álló George Russell lemaradása 28 pontra nőtt vele szemben.

    Noha az utóbbi napokban ettől függetlenül is erősen megnőtt a valószínűsége, hogy Verstappen 2026-ban marad a Red Bullnál, azzal, hogy a kilépési záradék aktiválásának lehetősége elillant, a bikás istálló jóval nyugodtabb lehet. Hiszen nemcsak a távozást hozhatta volna magával, ha a holland nincs a legjobb háromban a Magyar Nagydíj után, hanem ebben az esetben Verstappen a szerzdőésének újratárgyalását kérhette volna a jövőre nézve.

    „Ami a prioritásokat illeti, biztos vagyok benne, hogy Max gyors autót akar. Ha ilyen autót tudunk adni neki, biztos vagyok benne, hogy az mindenfajta más megfontolást semmissé tesz. Úgyhogy a fókusz azon van, a lehető leggyorsabban megismerjem a csapatot annak érdekében, hogy lássam, miként támogathatjuk és építhetjük a versenyképesség következő lépcsőfokát a gyors autóért, ezzel megkönnyítve Max döntését” – nyilatkozta Laurent Mekies, a Red Bull újdonsült csapatfőnöke a Belga Nagydíjon.

  • Magyar származású orvossal osztotta meg üzenetét Verstappen barátnője

    Magyar származású orvossal osztotta meg üzenetét Verstappen barátnője

    Max Verstappen párja, Kelly Piquet a gázai helyzetet és az ottani humanitárius katasztrófát kritizálta.

    Ezzel Lewis Hamilton nyomába lépett, aki nemrég szintén megszólalt a közösségi médiában az ottani állapotokról és „teljesen összetört” amiatt, tűzszünetet sürgetett és a nemzetközi közösség tétlenségét kritizálta. Kelly Piquet az Instagramon egy sztoriban osztotta meg az elkeseredettségét, bejegyzéséhez pedig egy Kanadában élő, magyar származású holokauszt-túlélő, Dr. Máté Gábor egyik videóját tette be háttérvideónak, amiben a náci németek tetteiről beszélt.

    „Auschwitz és Gáza nem hasonlítható össze közvetlenül, de ugyanolyan hatást kelt az emberi kegyetlenséggel, az emberség hiányával, mások szándékos szenvedtetésével” – írta Verstappen párja. Emellett egy gyermekvédelmi szervezet bejegyzését is megosztotta, amiben gyerekeket idéztek, hogy a szüleiknek azt mondják, a mennybe akarnak jutni, mert ott legalább van élelem.

    Dr. Máté Gábor függőségek kutatásával és kezelésével foglalkozik. A Wikipedia alapján anyai nagyszülei az auschwitzi koncentrációs táborban haltak meg, nagynénje a második világháború alatt eltűnt, édesapját a zsidótörvények alapján munkaszolgálatra deportálták.

  • Verstappen: Ha nem látsz, vedd el a gázt. Aztán majd látsz

    Verstappen: Ha nem látsz, vedd el a gázt. Aztán majd látsz

    Max Verstappen és Lewis Hamilton is kritizálta a versenyirányítást, amiért túl sokáig várt a Belga Nagydíj ejrajtoltatásával az eső miatt. A holland szerint nem is lett volna szükség a piros zászlóra, vagy ha már mindenképp ez a hozzáállás, akkor rendezzék a versenyeket mindig kizárólag száraz körülmények között.

    A spa-francorchamps-i verseny egy biztonsági autó mögött megtett felvezető kör után 80 percnyi várakozással indult, az FIA ugyanis megvárta az eső elállását, miután több versenyző is a rossz látási viszonyokra panaszkodott az autók által felvert víz miatt. Verstappen és Hamilton nem voltak az óvatoskodók között, s a futam után mindketten hangot adtak nemtetszésüknek amiatt, hogy túl sokáig várakoztatták a mezőnyt, így végül már alig volt szükség az intermediate gumik használatára is.

    A versenytáv végül négy további biztonsági autós körrel kezdődött meg, de a 12. körben már megkezdődtek a kerékcserék, hiszen slick gumikon máris jobb köridőt lehetett autózni.

    A döntés ráadásul sokak terveit is keresztülhúzta: Verstappen a szombati szárnyállítással, Hamilton a bokszutcai rajttal gondoskodott róla, hogy autója az esős körülményekhez illően nagyobb leszorítóerőt termeljen, de miután a verseny zöme száraz pályán zajlott, ebből hátrányuk fakadt.

    „Ez így elég nagy kár mindenki számára. Többé már nem fogunk klasszikus esőversenyeket látni” – bosszankodott Verstappen a verseny után több interjúban is.

    „Túlságosan óvatosak voltak. Azonnal el kellett volna indulnunk, mert nem is esett az eső. Három-négy biztonsági autó mögött eltöltött kör után pedig már versenyezhettünk is volna. Beszéltünk velük, és azt mondták, hogy biztosra akarnak menni, de végül túlzásba vitték.”

    „Ráadásul így már nem is versenyezhetünk többé esőben. Csak pár kört tettünk meg intermediate gumikon, és már váltottunk is át slickekre. Ennek nem így kellene működnie. És ez az általunk választott beállítás szempontjából is váratlanul jött.”

    Verstappen szerint már a tervezett 15 órai rajt idején is csak a pálya első szektorában voltak nehezek a körülmények, de a helyzeten javíthatott volna, ha az autók folytatják a körözést.

    „Az 1-es és az 5-ös kanyar között persze elég sok volt a víz, de miután megteszünk 2-3 kört a biztonsági autó mögött, rögtön jobban letisztult volna, a pálya többi része pedig már akkor is versenyezhető állapotban volt” – idézi a hollandot a The Race.

    „Akkor már inkább mondják azt, hogy: »Tudjátok mit? Várjuk meg, amíg teljesen felszárad, és versenyezzünk csak slickeken.« Mert ami itt történt, az számomra nem esős versenyzés.”

    „Csupán pár kör kellett volna, hogy sokkal jobbá váljon a helyzet. Ha pedig nem látsz, bármikor elemelheted a gázt. Aztán majd eljön a pont, amikor látsz.”

    Hamilton felkapaszkodása a mezőny végéről eleinte elég jól ment, az intermediate gumikon többet is előzött, a slickeken viszont már egyet sem – korai kerékcseréjével a 7. helyig ugrott előre, de onnantól 30 körön át csak Alexander Albon Williamsének hátsó szárnyát nézhette.

    A Ferrari britje szerint az FIA a három héttel ezelőtti, szintén esős Brit Nagydíjból okulva volt ezúttal túlságosan óvatos – Silverstone-ban sok baleset és kicsúszás történt, és a biztonsági autó mögött is sok kör telt el. Ezúttal viszont mindenki célba ért, senki nem követett el nagy hibát.

    „Szerintem túl későn kezdtük el a versenyt, pedig én már kiáltoztam, hogy »készen állok, készen állok!«. De csak mentünk körbe-körbe. Azt hiszem, ezt most túlreagálták azok után, hogy az előző versenyen még mi kértük őket arra, hogy a rossz látási viszonyok miatt ne induljunk el túl korán” – fogalmazott Hamilton.

    „Ezen a hétvégén viszont átestek a ló túloldalára, mert nem lett volna szükség repülőrajtra. Az autóm esőre volt beállítva, de addig vártunk, amíg már majdnem száraz lett a pálya. Mindenképpen állórajtot kellett volna elrendelni, hiszen már szinte a száraz ív is látszott, és felverődő víz sem volt.”

  • Káoszt még okozhat, de a Red Bullnak és a Ferrarinak sem jó az, ami Belgiumban történik

    Káoszt még okozhat, de a Red Bullnak és a Ferrarinak sem jó az, ami Belgiumban történik

    Max Verstappen és Charles Leclerc is rendkívül pesszimistán nyilatkozott a Red Bull, illetve a Ferrari esélyeiről a Belga Nagydíj előtt.

    Miután vasárnapra megérkezett az eső a Belga Nagydíj helyszínére, ami miatt a Forma–3-as futamot törölni kellett, majd a Forma–2-es versenyt bár megrendezték, de szinte végig esett, jó esély van rá, hogy a Forma–1-es mezőny is vizes pályán lesz kénytelen boldogulni. Azonban amellett, hogy az ilyen körülmények mindig szolgáltathatnak izgalmakat, Max Verstappen és Charles Leclerc is úgy véli, hogy az ő csapatuk nem fog tudni profitálni a vizes aszfaltból, előbbi pedig a száraz pályán látottnál is nagyobb McLaren-fölényt vetített előre.

    „A múlt héten már beszéltünk róla, hogy az esős körülmények jelenleg nem tartoznak az autónk erősségei közé. Igazán szenvedünk az esőben. Ugyanakkor minden hétvége más, tanulni fogunk a múltból és meglátjuk, mi lesz lehetséges a versenyen – mondta a 3. rajtkockát megszerző Leclerc, hozzátéve, hogy a Ferrari dolgozik a megoldáson. – A csapattal nagyon-nagyon keményen dolgozunk azon, hogy megpróbáljuk megfordítani az esős körülmények közötti helyzetet, mert az autónkat hihetetlenül nehéz vezetni ilyen körülmények között. Érdekes, hogy most már a másik csapattól jövő Lewis tapasztalatait is fel tudjuk használni, úgyhogy rengeteg munka zajlik a háttérben, amivel próbálunk fordítani, mert nagyon nehéz ebben a helyzetben lenni és a jelenlegi autóval boldogulni.”

    Hamilton nem értett egyet a teljesen nyilvánvalóval, de nem ez a legaggasztóbb a szenvedése kapcsán

    Verstappen az időmérő után elmondta, hogy a 4. helyről rajtolva még száraz körülmények között sem tartaná elérhetőnek a dobog első két fokának valamelyikét, de esőben aztán végképp esélytelenek lesznek a McLarenekkel szemben. „Reálisan nézve a harmadik helyért fogunk harcolni, legalábbis száraz körülmények között. Az eső mindig okozhat egy kis káoszt, de normál esetben ilyen körülmények között a McLarennek még nagyobb az előnye, úgyhogy a harmadik hely az elérhető legjobb. Valójában a sprinten is ez volt a helyzet, csak nem sikerült előzniük.”

    „A McLaren esőben még erősebb, mint szárazon, mert intermediate gumikon természetesen nagyobb a túlmelegedés, ezt pedig igazán jól képesek kontrollálni. Minden alkalommal, amikor esőben versenyeztünk, nem igazán volt esélyünk, ez pedig most sem fog hirtelen megváltozni. Továbbra is mérföldekkel előttünk járnak gumikezelésben, és amikor ez a helyzet, akkor szinte verhetetlenek” – ecsetelte a címvédő, aki arra is kitért, hogy a Red Bull új fejlesztései szerinte működnek, „de továbbra sem adják meg azt az egyensúlyt, amit akarok ahhoz, hogy igazán támadhassam a kanyarokat. Ezek a problémák változatlanok.”