Sam Bird szerint azért hoz vitatható döntéseket a versenyeken a Ferrari, mert félnek a Red Bulltól és Max Verstappentől.
Az elmúlt futamok során a Scuderia nem volt a helyzet magaslatán a stratégiáknál. Hollandiában még jobban szét esett a csapat, ugyanis Carlos Sainz kerékcseréjénél csak 3 kereket vittek ki, így értékes időt veszített a spanyol. Monzában az első VSC fázis alatt rántották be Charles Leclerc-t, ám az elgondolásuk nem volt kifizetődő.
A Formula E-ben versenyző brit nem örül annak, hogy a Bikák ilyen előnyre tettek szert, mivel így a bajnokság sem olyan izgalmas. Brid úgy véli, a Ferrari azért kapkod ennyire, mert félnek az osztrák csapattól.
„Olyan az egész, mintha félnének a Red Bulltól, mintha annyira aggódnának Verstappen tempója miatt. Úgy érzik kockáztatniuk kell és valami mással kell előrukkolniuk, hogy megnyerjék a futamot.”
Bird átérzi az olaszok helyzetét, viszont a gumiválasztásaikat nem érti:
„Én szeretem a Ferrarit, és fáj ezt kimondanom, de egy olyan évben estek vissza és veszítették el a fonalat, amit meg is nyerhettek volna. Ezt már korábban is eljátszották, még Sebastian Vettellel. Idén is ígéretesnek tűnt a dolog, de úgy tűnik, hogy a szezon közepére elfogytak. Nem tudtak fejlődni, így jöttek a hibák. Idén nagyon sokat vétettek.” – magyarázta az FE pilótája.
Max Verstappen szerint nagyon fontos lesz az a Red Bull számára, hogy megfelelő módon élvezzék ki az idei sikersorozatukat. A holland pilóta előnye már olyan nagy az egyéni bajnokságban, hogy akár már Szingapúrban bebiztosíthatja a bajnoki címét.
A Red Bull kiválósága az Olasz Nagydíjon zsinórban az 5. futamgyőzelmét ünnepelhette és ezzel már 116 pont az előnye az egyéni összetettben a közvetlen riválisával, Charles Leclerc-rel szemben. Mindez azt jelenti, hogy ha 2021 világbajnoka Szingapúrban 17 ponttal képes lesz növelni az előnyét a monacóihoz képest, akkor már 5 futammal a vége előtt felkerülhet a fejére a bajnoki korona.
Mindezek tetejében a 31-szeres futamgyőztes holland egy újabb jelentős rekordot dönthet meg. Az idei 11 győzelmével ugyanis már csak 3 futamot kell nyernie ahhoz, hogy túlszárnyalja a 2004-ben 13 versenyt nyerő Michael Schumachert és a 2013-ban szintén 13 sikert arató Sebastian Vettelt. Verstappennek még 6 versenye maradt erre, azonban a domináns formáját elnézve ez nem jelenthet neki komolyabb problémát.
A holland a Monzában aratott diadalát követően felfedte az érzéseit a médiának és elárulta, hogy „a mostani formájuk több, mint elképesztő érzés a számára”.
„Hihetetlen egy szezonunk van és rendkívül fontos az, hogy megfelelő módon éljük meg a sikereinket” – fogalmazott a bajnokság éllovasa, akinek nem rontják el a napját az őt kifütyülő szurkolók. – Más és más kihívások értek minket idén a különböző pályákon és hihetetlenül elégedett vagyok a teljesítményünkkel.”
Verstappen a 2021-es szezonhoz képest idén sokkal nagyobb könnyedséggel húzhatja be a 2. világbajnoki címét. Tavaly ugyanis a Red Bull kiválóságának Lewis Hamiltonnal való harc egészen az Abu Dhabi Nagydíj legvégéig kitartott és az egész évad során változtak az erőviszonyok az energiaitalosok és a brackley-i istálló között.
Verstappen mostani domináns formája pedig abban mutatkozik meg, hogy a Hungaroringen a 10. helyről, Spában a 14. pozícióból, Monzában pedig a 7. rajtkockából volt megnyerni a versenyt úgy, hogy még csak meg sem kellett erőltetnie magát.
Carlos Sainz előállt egy olyan tervvel, mellyel szerinte jó esélyük lehet a Red Bullal domináló Max Verstappen legyőzésére, legalábbis egy-egy versenyen.
A bajnoki címvédő holland már 11 alkalommal nyert idén, sőt a legutóbbi öt versenyből az összeset behúzta, pedig indult ő 10., vagy éppen 14. helyről is ezeken az alkalmakon. Legutóbb, Monzában épp a 7. helyről rugaszkodhatott el, és ugyan Leclerc próbált valamiféle ellenállást tanúsítani, és a Ferrari gyakorlatilag semmit sem csinált rosszul, de így sem bírtak Verstappennel. Sainz viszont a mezőny végéről volt kénytelen rajtolni motorcserés büntetése miatt, szerinte pedig ez komoly hátrányt jelentett a hazai pályán versenyző vörösöknek.
Ugyanis amikor Leclerc kijött a virtuális biztonsági autós fázis alatt a verseny elején, Verstappen könnyedén csinálhatta annak ellenkezőjét, vagyis maradhatott kint a pályán, ezáltal tempóból megoldotta a versenyt. Sainz viszont ha olyan helyzetben lett volna, le tudta volna fedni Verstappen taktikáját, de a büntetése ezt nem tette lehetővé. A jövőre nézve viszont előállt azzal a javaslattal, hogy ketten közösen, különböző taktikán tudnának valamit kezdeni a holland klasszissal.
„Ha nem kaptam volna büntetést, két autóval nagy nyomás alá helyezhettük volna Maxot” – vélekedett Monza kapcsán. „Sajnos viszont muszáj volt bevállalni a büntetést. Nem tudtuk megosztani a stratégiákat, így Max választhatta az ellenkező lehetőséget Charles-hoz képest. Amikor már nem lesznek büntetéseink, és olyan kedvező pályákra megyünk, mint Szingapúr, és én is ott leszek elől, jobb helyzetben leszünk és több mozgásterünk lesz, de nem azért hogy kockáztassunk, hanem hogy megbirkózzunk Max-al. Monzában azonban hátrányban voltunk, hogy nem voltam ott elől.”
Verstappen zseniálisan nyerte meg az F1-es Olasz Nagydíjat, és sorozatban a második versenyzői bajnoki címére készül. Ezúttal a legendás hétszeres világbajnok Schumacherhez hasonlították. Az F1 vezérigazgatója, Domenicali a Corriere della Serának így nyilatkozott róla:
„Verstappen azért emlékeztet Schumacherre, mert mindenre összpontosít, amit a pályán tesz. Sokkal érettebb lett, megtanulta kezelni az érzelmeit. Ő egy kannibál, és nem néz senki szemébe se. Ebben pedig nagyon emlékeztet Michaelre.”
Domenicali csapatfőnök volt a Ferrarinál, ahol Schumacher ikonná vált, mielőtt a Forma-1-es vezérigazgató lett. Ő vezette a Ferrarit a legutóbbi konstruktőri bajnoki címükig. Michael Schumachert most a családja tartja távol a nyilvánosságtól, miután 2013 decemberében egy síbaleset után kómába esett. Lewis Hamiltonnal együtt tartott hét bajnoki rekordját ebben a szezonban sem fenyegeti veszély.
Hogy Hamilton az F1 2023-as szezonjában vissza tud-e térni, hogy új rekordot állítson fel, azt még nem tudni.
Max Verstappennek „egyáltalán nem rontották el a napját” a rosszakarói, akik kifütyülték őt az Olasz Nagydíjon aratott győzelmét követően.
A Forma-1 regnáló bajnokának egy 5 rajthelyes büntetést követően kellett felzárkóznia a 7. helyről indulva, de ez egyáltalán nem okozott számára problémát. Spa-Francorschampshoz hasonlóan a Red Bull holland kiválósága elképesztő lendülettel hámozta át magát a mezőnyön és a Ferrari hiába szerezte meg a pole-pozíciót Charles Leclerc révén, Verstappen versenytempójával ismét nem tudott mit kezdeni.
Azonban a verseny vége felé Daniel Ricciardo pályán megálló McLarenje miatt be kellett hívni a biztonsági autót és emiatt Verstappen óriási előnye a nullára olvadt Leclerc-rel szemben. A pályabírók viszont a 31-szeres futamgyőztes legnagyobb örömére nem bírták időben eltakarítani a két Lesmo között ragadt versenyautót, így a futamot már nem indították újra és az biztonsági autó mögött ért célba a mezőny.
A futam leintését követően a Tifosi egyáltalán nem örült a végkifejletnek és őrült pfújolásba kezdtek, egyesek pedig még ennél sokkal cifrább dolgokat is csináltak. A holland megértette a szurkolók elégedetlenségét, mert azt ő is látta, hogy ezzel monacói riválisa még csak esélyt sem kapott, hogy megtámadhass őt a futamgyőzelemért az utolsó körökben.
„Ez egyszerűen megtörténik, mostanában sokan felhozták nekem ezt a pfújolásos témát, de én azért vagyok itt, hogy megnyerjem az adott versenyt” – árulta el a Red Bull hollandja, aki nemrégiben Magyarországon is járt.
„Persze vannak olyan szurkolók, akik ezt nem képesek elviselni, mivel lehet, hogy éppen egy másik csapatnak szorítanak rendkívül szenvedélyesen. Azonban ezzel egyáltalán nem fogják elrontani a napomat, mert mindig ki fogom élvezni az adott pillanatot.”
Bár a Honda hivatalosan már nem vesz részt a Forma-1-ben, de még mindig a regnáló világbajnok Max Verstappen segítségével mutatja be a 2023-ban érkező Civic Type R-t.
A Red Bull Racing versenyzőjét a Type R-ben az Euro-Ringen, a Budapesttől nem messze lévő 2.7 kilométeres pályán engedték szabadjára. A reklám története szerint a 2022-es Magyar Nagydíj után Verstappent a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner (aki egy cameo hang erejéig szerepel) egy megbeszélésre hívja, és úgy dönt, hogy tesz egy kitérőt. A reklámfilm címe „A végső kitérő”.
https://youtu.be/Y7aDnH2FX50
A pályára érve Verstappen vezet néhány kört a Type R-rel, majd miután rájön, hogy már késésben van, egyenesen a megbeszélésre hajt a járgánnyal.
A Honda a 2021-es szezon végén kivonult a Forma-1-ből, de a Red Bull továbbra is az ő erőforrásaikat használja. A csapat jelenleg a Honda licencével saját erőforrásokat épít, és ugyanezt teszi a testvércsapat, az AlphaTauri is. A Porschéval folytatott egyeztetések nemrég megállapodás nélkül értek véget, így a Red Bull egyelőre gyári partner nélkül maradt.
A várhatóan 2023-as modellként érkező új Civic Type R a leköszönő modell 2,0 literes turbó-4-esének erősebb változatát kapja. A motor így 315 lóerőt produkál, szemben az előző Type R 306 lóerejével.
A teljesítményt egy újra gondolt 6 fokozatú kézi sebességváltó továbbítja az első kerekekhez. A 2023-as Civic Type R emellett feljavított felfüggesztést és a 11. generációs Civic karosszériáján alapuló visszafogottabb formavilágot kap.
A japánok még nem árulták el, hogy mennyibe fog kerülni a 2023-as Civic Type R, amikor idén ősszel forgalomba kerül, de az autógyártó szigetországban található Yorii üzemében készül majd.
A FIOD (Hollandia Adóügyi Információs és Nyomozószolgálata) házkutatást tartott többek között Max Verstappen szponzorának, Frits van Eerdnek az otthonában.
A Jumbo csúcsvezetőjével szemben nyomozás folyik egy nagyszabású pénzmosási ügy okán, ennek keretében tettek látogatást Eerdnél.
Az autókkal és a szponzori szerződésekkel való kereskedés állítólag nem volt teljesen tiszta az könyvelések szerint. Az egyelőre nem világos, hogy van Eerd is gyanúsított-e az ügyben. Mindenesetre a FIOD-nak elég oka volt arra, hogy rajtaütést tartson a Jumbo emberének villájában és nyomozást folytasson. Azt sem tudni, hogy Frits otthon volt-e a rajtaütés idején.
Az ügyészség szerint: „A vizsgálat kifejezetten különböző pénzmosási módszerekre összpontosít, amelyekben pénzt és árukat mostak tisztára.”
Frits van Eerd nagy név a holland autó- és motorsportban. Természetesen van saját csapata (Racing Team Nederland), amely többek között Le Mans-ban is versenyez. De van Eerd Max Verstappen egyik fő szponzora is a Jumbo által.
Eerd háza azonban nem az egyetlen célpont volt. A FIOD az ország más részein is akcióba lépett. Az akció keertében több gyanúsítottat letartóztattak, akiket fogva tartanak és minden bizonnyal büntetőeljárás indul majd ellenük.
Max Verstappen ellenállhatatlan formában versenyez az utóbbi időben. A Red Bull holland kiválósága Monzában sem talált legyőzőjére és ezzel már zsinórban az 5. győzelmét szerezte meg. Az előnye pedig már akkora a riválisaival szemben, hogy ha Szingapúrban jól alakulnak a dolgai, akkor már az első kelet-ázsiai helyszínen megszerezheti 2. vb-címét.
Verstappen jelen pillanatban 116 ponttal vezeti a bajnokságot és a hátralévő 6 verseny során összesen 139 pontot lehet majd szerezni, ha a Sao Paulóban esedékes sprintkvalifikációt is beleszámoljuk. Jelen pillanatban Charles Leclerc-nek, Sergio Péreznek és George Russellnek maradt még esélye a cím megszerzése, bár mindhárom pilóta esélye már csak inkább matematikai jellegű.
A 31-szeres futamgyőztes holland az alábbi esetekben biztosítaná be a 2. bajnoki címét már a Marina Bayben:
ha megnyeri a versenyt és megszerzi a bónuszpontot. Ekkor Leclerc-nek a 8. helyen vagy annál hátrébb, Péreznek a 4. vagy annál rosszabb helyen kell célba érnie.
ha megnyeri a futamot. Ebben a helyzetben Leclerc-nek nem szabad megszereznie a bónuszpontot és a 9. helyen vagy annál rosszabb pozícióban kell célba érnie, Péreznek pedig az 5. hely a maximum, amit elérhet ebben a helyzetben.
Az előbb leírtak alapján Verstappennek mindenféleképpen nyernie kell, mert ha csak a 2. helyen ér majd célba a következő futamon, akkor Japánra tolódhat a bajnokavatás. A 2021-es bajnok kiesése nélkül azonban már Suzukában pont kerülhet ennek az ügynek a végére.
Úgy tűnt, hogy a Ferrari hazájában, az Olasz Nagydíjon a csapat vissza tud térni az élre, és Charles Leclerc megörvendezteti a tifosit egy győzelemmel. Azonban idén ez volt a hetedik alkalom, hogy a Ferrarinak nem sikerült győzelemre váltania a pole pozíciót (ebből hat alkalommal Leclerc volt pole-ban).
Ugyan a második helyen befutott a monacói, a versenyt Max Verstappen nyerte, aki így ismét tovább növelte előnyét a pontversenyben. Hat versenyhétvégével a szezon vége előtt a holland előnye már 116 pont Leclerc előtt. Utóbbitól pedig csak 10 pontra marad el Pérez, sőt Russell is csak 16 pontra van az összetettbeli második helytől. Leclerc tehát nem lélegezhet fel egy pillanatra sem.
Pierre Gasly két helyet javított, míg a váratlanul beugró, debütáló versenyét teljesítő Nyck de Vries rögtön két pontot gyűjtött a Williamsszel. Ezzel máris eredményesebb idén, mint a három éve a Williamsnél versenyző Latifi, aki továbbra is az egyetlen nulla pontos idén (meg Hülkneberg, de ő csak 2 versenyt teljesített idén).
A csapatoknál a sorrend nem változott. A Red Bull előnye 139 pont a Ferrari előtt, míg a Mercedes stabil harmadiknak látszik. Mögöttük az Alpine és a McLaren van versenyben egymással, illetve a Haas hetedik helye kezd veszélybe kerülni, mivel az AlphaTauri csak egy ponttal van lemaradva tőlük.
Az IndyCar gatewayi a versenyzők – a nehéz körülmények ellenére – zöld zászló alatt fejezték be a futamot – erre az F1 nem volt képes Monzában.
Nehéz elképzelni, hogy más szériák, nevezetesen a Forma-1, ugyanilyen jól megbirkóztak volna az időjárás okozta kihívásokkal az Illinois állambeli két kilométeres oválon.
Az F1-hez hasonlóan az IndyCar is versenyez esőben az utcai és épített pályákon. De az oválokon nem – a hirtelen tapadásvesztésből adódó kockázatok egyszerűen túl nagyok, és a nedvesség legkisebb jele is gyors leállást eredményez.
Így amikor az radar baljós jeleket mutatott a gateway-i IndyCar-futam előtt, a szervezők először is úgy reagáltak, hogy fél órával előrébb hozták a rajt időpontját.
A szervezőknek eleinte szerencséjük volt – a sorozatos záporok a versenypálya közelében söpörtek végig anélkül, hogy megzavarták volna a versenyt. De a tervezett 260 körből 217-nél már megjelentek az első esőcseppek, és a piros zászlók kikerültek.
Ebben a szakaszban a versenytáv több mint 80%-át teljesítették, ami bőven elég ahhoz, hogy hivatalos eredményt lehessen hirdetni. Ennek ellenére az IndyCar kitartóan igyekezett biztosítani a verseny lefutását. És egy hosszú szünet után újra is indította a versenyt.
A nézők így izgalmas befejezést láthattak. Josef Newgarden megelőzte csapattársát, Scott McLaughlint és győzött, miközben a párost a repülő újonc David Malukas üldözte.
De ha még jobban visszamegyünk az időben, akkor láthatjuk, hogy az Indy 500-on is az volt a szervezők célja, hogy zöld zászló alatt érjen véget a futam, éppen ezért piros zászlót lengettek Jimmie Johnson balesete miatt.
A piros után a versenyzők a futamhoz méltó csatába kezdtek azért, hogy a 106. Indianapolis 500 győzelmet hazavihessék.
Pato O’Ward komolyan ostromolta az élen haladó Marcus Ericssont, aki hibátlan védekezést bemutatva nem engedte ki a kezéből a Borg Warner trófeát és megérdemelten diadalmaskodott.
A versenybíróság gyors döntésének köszönhetően zöld zászló alatt fejeződött be a 106. Indy 500 Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media
Lemaradásban az F1 az IndyCarhoz képest
Ilyen az F1-ben nem fordulhatna elő. Vagy legalábbis nem ilyen fair keretek között.
Az idei monzai verseny óriási blama volt az F1-nek, miután Daniel Ricciardo lerobbant McLarenjét olyan lassan tudták eltakarítani, hogy nem tudták újraindítani a versenyt.
Ennek ellentettjeként Abu-Dhabiban a szezonzárón annyira kapkodtak a szervezők, hogy egyes pilóták unfair hátrányba kerültek emiatt. Egyértelmű, hogy a Forma-1 ezt, a 2021-es szezonzáró futamot kívánta kompenzálni döntésével.
A nézők persze óriási fújolással jutalmazták a versenybírók döntését – ami egyébként az F1 jelenlegi szabályzata szerint a helyes döntés volt.
De egy futamnak így nem szabadna véget érnie, és ezzel a futamgyőztes Max Verstappen főnöke is egyetértett.
„Nem akarunk a biztonsági autó mögött nyerni. Évek óta beszélünk erről, hogy zöld zászló mellett kellene befejezni a versenyeket” – nyilatkozta Horner a Sky Sportsnak.
A Ferrari főnöke, Mattia Binotto is egyetértett a riválissal.
„A tavaly Abu-Dzabiban történtek után hosszas megbeszéléseket folytattunk arról, hogy miként kellene javulni ebben” – magyarázta Binotto
„A végső cél az, hogy a lehető leghamarabb újra kell indítani a versenyt biztonságos módon. Szerintem ma ezt egyértelműen meg lehetett volna tenni.”
„Az FIA sokat változtatott ezen a területen, de több tapasztalatra van szükségük és ennél jobb munkát kell végezniük, mert a Forma-1 jobbat érdemel.”
Nos nem kell messzire menni. Az IndyCar már – ezt is – megoldotta…