Címke: Max Verstappen

  • Megúszta a komoly büntetést Max Verstappen

    Megúszta a komoly büntetést Max Verstappen

    A világbajnoki címvédő Max Verstappen megtarthatta első helyét a holnapi versenyre, miután a versenybírák csak egy megrovással sújtották.

    A holland veszélyes helyzetet teremtett a suzukai időmérő harmadik részében, ami után az incidensben érintett másik fél, Lando Norris is kemény büntetést szabott volna ki rá.

    Mindkét felet meghallgatták, végül az FIA döntéshozói megrovásban részesítették Verstappent, aki így megtarthatja a pole-pozícióját. Döntésüket azzal indokolták, hogy a múltban minden ilyen eset megrovást vont maga után, így – a következetesség jegyében – most is ezt osztották ki a vétkes félnek.

    Ez volt Verstappen első megrovása 2022-ben, így az ebből fakadó további büntetések se veszélyeztetik őt, egyelőre.

    A vasárnapi versenynek így Verstappan-Leclerc-Sainz-Pérez sorrendben vághatnak majd neki az élmenők.

  • Norris megbüntetné Verstappent

    Norris megbüntetné Verstappent

    Veszélyes jelenetek játszódtak le a Japán Nagydíj időmérő edzésének utolsó felvonásában. A gyors körét előkészítő Max Verstappen a 130R kanyarban a hátsó kerekeket kívánta megmelegíteni, ám jóval nagyobb gázt adott ezért az autó hátulja megcsúszott. Mögötte viszont már nagy tempóval érkezett Lando Norris, aki elé így pont becsúszott a holland, és a brit gyors reflexein múlt, hogy nem lett hatalmas baleset a vége, igaz a fűre lehajtva tudta csak elkerülni az ütközést.

    A kvalifilációt minimális előnnyel, de a holland címvédő nyerte, ám az előbb említett eset miatt a felügyelők vizsgálják őt, így még nem tekinthető hivatalosnak a végeredmény. Az érintett Lando Norris pedig bízik benne, hogy megkapja a büntetést a riválisa, mivel szerinte Verstappen megakarta akadályozni, hogy megelőzze őt.

    „Az emberek mindig előznek az utolsó kanyar előtt, akármennyire is mindenki egyetért abban, hogy ezt nem kellene megtenni, mégis mindenki ezt teszi. Ez nem számít, mivel ő is ugyanezt tette volna fordított esetben. Én viszont nem csúsztam volna ki elé, ha én lettem volna az ő helyében.” – magyarázta Norris az időmérő után.

    „Természetesen ezért arra számítok, hogy megbüntetik őt.– tette hozzá Norris.

  • A Honda hazájában szerzett pole-t a Red Bull, 1 századdal maradt le Leclerc

    A Honda hazájában szerzett pole-t a Red Bull, 1 századdal maradt le Leclerc

    A Japán Nagydíj időmérő edzésén az időjárás kegyes volt a versenyzőkhöz, és ahogy a harmadik szabadedzésen sem, most sem esett az eső.

    Q1

    1:32.049-es idővel a jövőre az Alpine-hoz igazoló Pierre Gaslyé lett az első mért kör, majd a helyi hős, Yuki Tsunoda 1:31.631-es időt futott. Később azonban mindketten panaszkodtak a fékekre.

    Persze amint jöttek a nagy nevek, ők vették át a vezetést.

    Végül Verstappen és a két Ferrari zárt az élen a Q1-ben, míg kiesett Albon, Gasly, Magnussen, Stroll és Latifi.

    Q2

    Ezúttal a két Ferrari teljesítette elsőként az első gyorsköröket.

    A két AlphaTauri közül Tsunoda bejutott a Q2-be, de továbbra sem volt elégedett a fékekkel.

    Hamarosan ismét Verstappen állt az élen, Sainz és Leclerc előtt. Az utolsó egy percben ők már nem is mentek ki további körökre. Nem úgy Pérez, aki az utolsó pillanatban az élre állt 1:29.925-tel, sőt Fernando Alonso is előrelépett a második helyre az Alpine-nal.

    Végül kiesett Ricciardo, Bottas, Tsunoda, Zhou és Schumacher. Ricciardo mindössze három ezreddel maradt el az utolsó továbbjutó helytől.

    Q3

    7 perccel a vége előtt 1:29.304-gyel Verstappen állt az élen a Ferrarik előtt.

    Azonban a hollandnak volt később egy furcsa jelenete Norrissal. Verstappen lassan haladt, gumit melegített, a mclarenes pedig tempósan érkezett mögötte. Melegítés közben a Red Bull meglehetősen keresztbe fordult, épp mikor Norris mellé írt, így a britnek nagyon hirtelen kellett reagálnia és csak a pálya szélén, a füvön tudta elkerülni az ütközést. Veszélyes jelenet volt, de szerencsére nem történt baj. A következő körön Verstappen Norris mellé érve elnézést kért versenyzőtársától. Mindenesetre a kvalifikáció után a bírák megvizsgálják az esetet.

    Három és fél perccel a leintés előtt a szezon végén visszavonuló Vettel a 6. helyen állt, és nem teljesített több kört. Utolsó levezető időmérős körén integetve búcsúzott a közönségtől. Rádión pedig elmondta, hogy imádja ezt a pályát, és mindent megtesz holnap azért, hogy pontokat szerezzen utolsó japán versenyén.

    Utolsó gyorskörén Leclerc leggyorsabb középső szektort futott, de végül egy századdal lemaradt Verstappentől.

    Pérez és Sainz sem tudott javítani, és Verstappen sem javított saját idején. A pole így Verstappené lett.

    A kvalifikáció végeredménye:

    Q3 Verstappen Csapat Köridő Diff
    1 Max Verstappen Red Bull 1:29.304
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:29.314 0.010
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:29.361 0.057
    4 Sergio Perez Red Bull 1:29.709 0.405
    5 Esteban Ocon Alpine 1:30.165 0.861
    6 Lewis Hamilton Mercedes 1:30.261 0.957
    7 Fernando Alonso Alpine 1:30.322 1.018
    8 George Russell Mercedes 1:30.389 1.085
    9 Sebastian Vettel Aston Martin 1:30.554 1.250
    10 Lando Norris McLaren 1:31.003 1.699
    Q2
    11 Daniel Ricciardo McLaren 1:30.659 1.355
    12 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:30.709 1.405
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:30.808 1.504
    14 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:30.953 1.649
    15 Mick Schumacher Haas 1:31.439 2.135
    Q1
    16 Alex Albon Williams 1:31.311 2.007
    17 Pierre Gasly AlphaTauri 1:31.322 2.018
    18 Kevin Magnussen Haas 1:31.352 2.048
    19 Lance Stroll Aston Martin 1:31.419 2.115
    20 Nicholas Latifi Williams 1:31.511 2.207

     

  • Verstappen eddig adott egérutat, az FP3-at már ő nyerte

    Verstappen eddig adott egérutat, az FP3-at már ő nyerte

    Már hajnalok hajnalán (magyar idő szerint) sok esemény történt Japánban, hiszen bejelentették, hogy 2023-ra Gasly az Alpine-hoz igazol, míg az ő megüresedő helyét az AlphaTaurinál Nyck de Vries tölti majd be.

    Aki élőben követte a Japán Nagydíj harmadik szabadedzését az jó korán kelt, mert 5 órakor indult el az egyórás edzés. A tegnapi esőzés után most száraz idő fogadta a mezőnyt.

    Rögtön ki is hajtott a pályára mindenki, hiszen száraz aszfalton – idén – még nem volt tapasztalatuk a pályán. Sorra érkeztek az első mért idők is.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1578582241449365505

    A holland mögé pedig felzárkózott csapattársa, a Szingapúri Nagydíj győztese, Sergio Pérez.

    Egyelőre még a McLarenesek lendülete is megvolt, mivel Norris és Ricciardo folytatta a sort a Red Bullok mögött.

    Tsunodának volt egy apró nézeteltérése Fernando Alonsoval. Utóbbi előzte a japánt, de Tsunoda szerint a kétszeres világbajnok nem tudta eldönteni merre mozduljon. Később pedig Sainz panaszkodott arra, hogy csapattársa, Leclerc feltartotta.

    A mclarenesek és a redbullosok közé azonban idővel Hamilton és Bottas is beékelődött, majd Russell feljött a második helyre, elválasztva egymástól a két Red Bullt. Mígnem Alonso vette át a második helyet.

    Alonso mögé a csapattárs, Ocon zárkózott fel. Így 27 perccel a vége előtt Verstappen, Alonso, Ocon, Hamilton, Russell volt a sorrend, de ezt követően Sainz átvette a vezetést.

    A spanyol mögé felzárkózott Leclerc a másik Ferrarival, így Verstappen a harmadik helyre szorult. A holland közepes keverékű gumikon a második helyre tudott ezután javítani, míg a Ferrarik lágy keverékű Pirelliken futották köreiket.

    Az utolsó hat percre már sokat javult a pálya állapota, így többen javítani tudtak a köridőkön

    Volt pár pálya kiszélesítés és elfékezés, de ettől eltekintve problémamentesen zajlott a gyakorlás. Ennek is köszönhetően – lágy gumikon – Verstappen állt az élre.

    Az FP3 végeredménye:

    # Versenyző Csapat Köridő Diff Körök
    1 Max Verstappen Red Bull 1:30.671 22
    2 Carlos Sainz Ferrari 1:30.965 0.294 27
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:30.980 0.309 27
    4 Fernando Alonso Alpine 1:31.320 0.649 20
    5 Sergio Peérez Red Bull 1:31.514 0.843 25
    6 George Russell Mercedes 1:31.530 0.859 28
    7 Lewis Hamilton Mercedes 1:31.589 0.918 25
    8 Lando Norris McLaren 1:31.747 1.076 27
    9 Esteban Ocon Alpine 1:31.750 1.079 22
    10 Lance Stroll Aston Martin 1:31.838 1.167 25
    11 Daniel Ricciardo McLaren 1:31.860 1.189 28
    12 Alex Albon Williams 1:31.946 1.275 26
    13 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:31.971 1.300 24
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 1:32.222 1.551 25
    15 Kevin Magnussen Haas 1:32.290 1.619 23
    16 Mick Schumacher Haas 1:32.366 1.695 24
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:32.377 1.706 26
    18 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:32.385 1.714 24
    19 Nicholas Latifi Williams 1:32.868 2.197 26
    20 Pierre Gasly AlphaTauri 1:32.881 2.210 24

     

     

     

  • Verstappen nem aggódik a Red Bull túlköltekezése miatt

    Verstappen nem aggódik a Red Bull túlköltekezése miatt

    Mindennapos témát szolgáltat már a nemrégiben kirobbant vélt költségvetési botrány. Több csapat is úgy gondolja, hogy a Red Bull tavaly többet költött a költségsapka által maximálisan költhető összegnél. Emiatt pedig súlyos büntetést szabnának ki rájuk.

    Az FIA azonban még nem adott ki hivatalos álláspontot erről az ügyről, de a sajtóban már több teória is felmerült a lehetséges büntetések miatt, noha fontos ez ügyben a túlköltekezés mértéke.

    Éppen ezért nem érdemes konkrétumokról beszélni, ahogy azt Max Verstappen is teszi, a második bajnoki címét vasárnap bebiztosítható holland sem aggódja túl ezt a témát egyelőre.

    Hogy őszinte legyek, engem nem igazán foglalkoztatnak ezek a dolgok. Úgy értem, hogy ez a csapatokon és az FIA-n múlik, nekem csak a vezetésre kell fokuszálnom. Hétfőn majd úgyis minden kiderül.” – zárta rövidre a kérdést a címvédő Japánban.

  • Verstappen nem aggódja túl a mai napot

    Verstappen nem aggódja túl a mai napot

    Max Verstappen nem aggódik amiatt, hogy nem került az élre a pénteki szabadedzéseken.

    Japánban az eső felborította a szokásos programot, így meglepő eredmények is születettek. Az első gyakorláson Fernando Alonso bizonyult a leggyorsabbnak, míg a másodikon George Russell neve mellett szerepelt a legjobb idő.

    A második bajnoki címére készülő holland azonban nem tulajdonít nagy jelentőséget az eredményeknek. Verstappen az első szabadedzésen a hatodik, míg a másodikon a harmadik pozíciót vette birtokba.

    „A mai időeredmények az eső miatt nem túl reprezentatívak. Nehéz megmondani, hogy jelenleg hol állunk, ám mindig jó móka ezen a pályán vezetni. Szerencsére nem volt túl rossz a pálya az eső kapcsán. Boldogan tudtunk vezetni és néhány dolgot ki is pipálhattunk a listánkról. Már a holnapi napot várom, kíváncsi vagyok, hogyan teljesítünk száraz körülmények között. A nulláról fogunk kezdeni, csakúgy, mint mindenki más.” – nyilatkozta Verstappen.

  • Dehogy adja fel a Porsche az F1 projektjét!

    Dehogy adja fel a Porsche az F1 projektjét!

    A Porsche eltökélt, és nem mondott le a Forma-1-be való beszállási/visszatérési terveiről.

    Amikor a Red Bull-lal folytatott 50 százalékos felvásárlási tárgyalások nemrég meghiúsultak, bennfentesek jelezték, hogy a VW tulajdonában álló német autógyártó akár a Williams vagy a McLaren felé fordulhat.

    Később azonban olyan hírek láttak napvilágot, mely szerint a Porsche az új motorszabályzat 2026-os indulására valójában teljesen lemondott az F1-es ambícióiról. Most, hogy az FIA október közepén lejár a 2026-os motorbeszállítók nevezési határideje, a Porsche pénzügyi igazgatója, Lutz Meschke nyilatkozott a Sport1-nek:

    „A Forma-1 továbbra is érdekes versenysorozat marad nekünk. Megnézzük, hogy vannak-e más életképes lehetőségek. Ugyanakkor nem hagyjuk, hogy olyan döntés meghozatalára kényszerítsenek minket, amelyről nem vagyunk meggyőződve.”

    Mindeközben, úgy tudni, hogy az FIA közölte a Porschéval, hogy a közelgő október 15-i nevezési határidő 2026-ra ad némi rugalmasságot. A Red Bull-Porsche egyeztetések összeomlása csalódást okozott a sportág vezetőinek, de a jó hír, hogy a pletykák szerint a Hyundai és a Ford is vizsgálja a potenciális beszállást a királykategóriába. Dr. Helmut Marko, a Red Bull egyik vezetőjeként ennyit tett hozzá:

    „Csak annyit mondhatok, hogy a Forma-1 most virágzik, így logikus lépés, hogy minden gyártó elgondolkodik azon, hogy belépjen. Vannak olyan gyártók, nem csak németek, akiket ugyanígy érdekel ez a dolog.”

    Eközben a Red Bull a 2026-ra tervezett saját motorprogramját – a teljesen független Red Bull Powertrains-t – erőlteti. Most azonban még a Red Bull Racing és az AlphaTauri autóinak hátuljában a Red Bull márkajelzéssel ellátott motorok egyszerűen csak átnevezett Honda egységek. A 2022-es idény hátralévő részében a hivatalos „Honda” logók visszakerülnek ezekre az autókra. Egyre több pletyka kering arról, hogy 2026-ra a Red Bull-Honda párosítás teljes feltámasztása is tervben van. Marko ezért nevetve így zárt:

    „Mi vagyunk a legkelendőbb menyasszony a paddockban.”

    Max Verstappen végül Suzukában hozzáfűzte:

    „Egyszerűen remek, hogy újra ott van a Honda neve az autón. Ki tudja, mi lesz hamarosan. Feltehetően nem én vagyok a legalkalmasabb személy, hogy erről beszéljek, de jó, hogy újra a teljes név van az autón.”

     

  • Akkor és most: Verstappen több mint 20 éves képeket alkotott újra

    Akkor és most: Verstappen több mint 20 éves képeket alkotott újra

    Max Verstappen igazi versenyző családban nőtt fel, hiszen édesanyja gokartos volt, édesapja, Jos pedig az versenyzett, mikor Max kicsi volt.

    1999-ben Jos Verstappen részt vett a japán autóipari óriás, a Honda F1-es teszt projektjében. Ekkor a mindössze kétéves Max testközelből megismerkedhetett a Honda RA099-cel.

    A 25. születésnapját múlt héten ünnepelt versenyző  most is épp Japánban, mivel az F1-es mezőny épp a suzukai versenyére készül. Verstappen, immáron világbajnokkét, a Honda vendégeként újraalkothatta a több mint 20 évvel ezelőtt készült fotóit.

    „Különleges pillanat volt beülni abba az autóba, amelyben kisfiúként ülhettem, mert apám akkoriban Hondát vezetett. Különösen azokat a sikeres pillanatokat idézte fel, amelyeket az elmúlt években együtt értünk el.” – írta a képekhez a versenyző.

     

  • FP2: A Mercedes „megtanult vizen járni” Japánban

    FP2: A Mercedes „megtanult vizen járni” Japánban

    George Russell volt a leggyorsabb a Japán Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Lewis Hamilton autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    A régi emlékként kúszott vissza a 90 perces szabadedzés, ám az eső keresztülhúzta a számításokat. Eredetileg a 2023-as abroncsokat tesztelhették volna a pilóták, ám a túl vizes pálya miatt ezt elnapolták.

    Nicholas Latifi merészkedett ki először a pályára, a kanadait Carlos Sainz követte. Az eső ugyan újra eleredt, de a mezőnyből egyre többen érezték úgy, hogy ki szeretnének hajtani a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra.

    Fél óra elteltével a két Mercedes állt az élen, George Russell és Lewis Hamilton sorrendben. Carlos Sainz birtokolta a harmadik pozíciót, míg mögötte Lando Norris Yuki Tsunoda, Daniel Ricciardo, Guanyu Zhou Ales Albon és Nicholas Latifi alkotta az első 10-et. A 11. helyen Kevin Magnussen neve tűnt fel, míg a többiek nem merészkedtek ki a pályára.

    Elsőként a hétszeres  világbajnok rakatta fel az intermediate abroncsokat. A brit versenyző azonnal az élre ugrott, míg Max Verstappen neve is feltűnt a pályán. Charles Leclerc megnézte magának a sóderágyat, pár pillanat erejéig meg is állt, majd folytatta tovább a körözgetést.

    Fél órával a szabadedzés vége előtt a Mercedesek maradtak az élen, míg a Red Bull pilótái (Max Verstappen – Sergio Pérez sorrendben) ugrottak fel mögéjük. Carlos Sainz az ötödik pozícióba esett vissza, míg Fernando Alonso, Valtteri Bottas, Esteban Ocon, Guanyu Zhou és Charles Leclerc fért még bele az első 10-be.

    Mick Schumacher az első szabadedzésen összetörte autóját, így a második gyakorlást kénytelen volt kihagyni. A McLaren pilótái 10 perccel a vége előtt megunták a körözgetés, és már vígan nyilatkoztak, míg Pierre Gasly újra nekiveselkedett a nedves pályának.

    Végül George Russell bizonyult a leggyorsabbnak a második szabadedzésen, a második legjobb időt Lewis Hamilton teljesítette, míg a harmadik Max Verstappen lett. Sergio Pérez ért fel a negyedik pozícióba, míg mögötte Kevin Magnussen, Carlos Sainz, Fernando Alonso, Valtteri Bottas, Esteban Ocon és Guanyu Zhou alkotta az első 10-et.

    1 George Russell Mercedes 1:41.935 23
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:42.170 + 0.235 21
    3 Max Verstappen Red Bull 1:42.786 + 0.851 23
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:42.834 + 0.899 26
    5 Kevin Magnussen Haas 1:43.187 + 1.252 16
    6 Carlos Sainz Ferrari 1:43.204 + 1.269 23
    7 Fernando Alonso Alpine 1:43.533 + 1.598 14
    8 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:43.733 + 1.798 20
    9 Esteban Ocon Alpine 1:43.884 + 1.949 12
    10 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:44.525 + 2.590 16
    11 Charles Leclerc Ferrari 1:44.709 + 2.774 10
    12 Nicholas Latifi Williams 1:44.962 + 3.027 16
    13 Alexander Albon Williams 1:45.039 + 3.104 15
    14 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:45.257 + 3.322 26
    15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:45.261 + 3.326 23
    16 Lando Norris McLaren 1:45.885 + 3.950 11
    17 Daniel Ricciardo McLaren 1:46.030 + 4.095 9
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:46.776 + 4.841 20
    19 Pierre Gasly AlphaTauri 1:47.109 + 5.174 13
    20 Mick Schumacher Haas 0
  • Váratlan eredmény a vizes, esős, japán szabadedzésen

    Váratlan eredmény a vizes, esős, japán szabadedzésen

    Két év koronavírus miatti szünet után tért vissza a Forma-1-es mezőny Japánba. A suzukai pálya esős idővel fogadta a versenyzőket az első szabadedzésen, mely magyar idő szerint hajnali 5 órakor kezdődött.

    Bár többen rögtön autóba ültek, az eső miatt nem volt nagy a vezetési kedv és percekig senki nem hajtott pályára.

    4 perc elteltével Kevin Magnussen volt az első, aki pályára hajtott, természetesen esőgumikon. Őt hamar követte Yuki Tsunoda, aki első alkalommal vezethet hazai pályán a Forma-1-ben.

    Magnussen és Tsunoda sem fejezte be köreit, visszahajtottak a boxba, így nem született érvényes köridő.

    Yuki Tsunoda
    Tsunoda egy rajongóval  |  Fotó: Peter Fox/Getty Images / Red Bull Content Pool

    Később Schumacher és Latifi merészkedtek ki a pályára. 16 perc telt el az edzésből, mikor megszületett az első mért kör. Schumacher 1:52.537-es idővel nyitott. Azonban a két Ferrari hamar megelőzte őt és Leclerc állt az élre 1:48.104-gyel.

    Ezt követően már ki-kimerészkedtek a versenyzők a pályára. Így tett Zhou is, aki első alkalommal vezet ezen a pályán.

    34 perccel a vége előtt Sainz vette át a vezetést. Ekkorra 10 versenyzőnek már volt mért köre.

    Nagyjából az egyórás gyakorlás felénél elkezdtek előkerülni az intermediate gumik is.

    26 körrel a vége előtt Latifi látogatta meg a bukóteret és okozott rövid időre sárga zászlós fázist, de nem törte meg az autót és vissza tudott térni a pályára.

    Hamarosan pedig a bajnokság éllovasa, Verstappen neve került az eredményjelző tetejére 1:44.059-es idővel. De nem maradt ott sokáig, mert Esteban Ocon állt az élre.

    Egyre javultak a köridők, így előbb Leclerc szerezte vissza az első helyet, majd a csapattársa, Sainz, ezt követően pedig Alonso állt az élre.

    Hamilton volt az aki a legtovább várt, ő 17 perccel a leintés előtt hajtott a pályára először. A 18. helyen nyitott, majd a 13. helyre javított.

    Az eső időközben újra esni kezdett, így a köridők nem javultak tovább. Bár 3 perccel a vége előtt a két Alfa Romeo még a pályára hajtott, majd így tettek még páran de a sorrendben már nem történt változás.

    Az élen Fernando Alonso zárt, őt pedig Sainz és Leclerc követte. Verstappen a 6. helyen végzett.

    Az FP1 végeredménye:

    # Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök száma
    1 Fernando Alonso Alpine 1:42.248 7
    2 Carlos Sainz Ferrari 1:42.563 0.315 15
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:42.634 0.386 16
    4 Esteban Ocon Alpine 1:43.022 0.774 5
    5 Kevin Magnussen Haas 1:43.258 1.010 15
    6 Max Verstappen Red Bull 1:43.362 1.114 4
    7 Mick Schumacher Haas 1:43.761 1.513 13
    8 Lando Norris McLaren 1:43.889 1.641 7
    9 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:43.969 1.721 13
    10 Sergio Perez Red Bull 1:44.234 1.986 4
    11 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:44.429 2.181 15
    12 Daniel Ricciardo McLaren 1:44.486 2.238 8
    13 Lewis Hamilton Mercedes 1:44.558 2.310 6
    14 Lance Stroll Aston Martin 1:44.570 2.322 10
    15 Alex Albon Williams 1:44.791 2.543 9
    16 Pierre Gasly AlphaTauri 1:44.878 2.630 12
    17 Nicholas Latifi Williams 1:45.424 3.176 11
    18 George Russell Mercedes 1:46.103 3.855 4
    19 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:46.192 3.944 16
    20 Sebastian Vettel Aston Martin 1:48.090 5.842 8