Címke: Max Verstappen

  • Nemzetközi sajtó: A fellegekből érkező víz „megáldotta” a világbajnokot

    Nemzetközi sajtó: A fellegekből érkező víz „megáldotta” a világbajnokot

    A nemzetközi sajtóorgánumok elismerően nyilatkoztak Max Verstappenről, az újdonsült kétszeres világbajnokról.

    A holland versenyző nyerte az eseménydús Japán Nagydíjat, ám a leintés pillanatában még senki sem tudta, hogy eldőlt a bajnoki cím sorsa. Az új SC szabályok alapján arra következtetett mindenki, hogy Austinban lesz a „koronázás”, ám egy kitétel miatt mégis a teljes pontszámokat kapták meg a versenyzők.

    Így Verstappen örülhetett, míg mindenki a fejét vakargatta a döntés után. A neves lapok így írtak az eseményről:

    Marca (Spanyolország):

    „Megérdemelten nyerte meg a címet. 12 győzelmet szerzett Verstappen ebben a szezonban, ehhez nem lehet sok mindent hozzáfűzni. Minden tekintetben ő a győztes, tegnap a káosz közepén, az újraindítások közepette és a trükkös körülmények között meg mutatta milyen nagy a fölényük. Sergio Pérez ismét varázsolt. Tavaly a Hamilton elleni csatában teljesített kimagaslóan, idén pedig Charles Leclerc-t kényszerített hibára, és elvette tőle a bajnoki címhez szükséges pontokat.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Max Verstappen is azt csinálta, mint a többiek. Ám a nagyok jellemzője az, hogy képesek így is kitűnni. Ő ezt elképesztő módon teszi. A saját egyedi útját és történelmét írja.”

    Corriere della Sera (Olaszország):

    „Úgy tűnik, hogy a fellegekből érkező víz megáldotta a repülő hollandot. Rendkívül jól vezetett a negyven perces sprinté alakuló versenyen. Az RB18-as problémákkal felvértezve indult útjának, ám Milton Keynes-ben sikerült gyorsan orvosolni a problémát. Adrian Newey alkotása ismét elismerendő.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Domináns és uralkodó. Max Verstappen második bajnoki címének volt egy összetéveszthetetlen visszhangja. Olyan ismerős érzés, mint azoknál, akik örökre rányomták a bélyegüket a sportra.”

     

  • Verstappen dögös barátnőjét már 5 bajnoki cím veszi körül!

    Verstappen dögös barátnőjét már 5 bajnoki cím veszi körül!

    Bizony, kijön ám a matek!

    Max Verstappen vasárnap Japánban, bár furcsa, eleinte bizonytalan körülmények között, de bebiztosította pályafutása második Forma-1-es világbajnoki címét. Történt ez négy versenyhétvégével a szezon vége előtt.

    A Japán Nagydíjra többek között kedvese, Kelly Piquet is elkísérte, aki természetesen nagyon boldog és büszke a nála 8 évvel fiatalabb, ám annál tehetségesebb párjára.

    Ötödik

    Kelly édesapja, Nelson, háromszoros világbajnok, így Kelly-t összesen már 5 bajnoki cím veszi körül a családban. Apja bajnoki címeinek megszerzését nem élhette meg személyesen, mivel Piquet legutóbbi bajnoki címét 1987-ben szerezte meg, míg Kelly 1988-ban született.

    Nelsonnak már nem lehet kifogása

    Két bajnoki címmel már minden bizonnyal az apósjelölt Nelson is elismeri Maxot, és méltónak tartja lányához. 😉 Sőt simán benne van a pakliban, hogy Max hamarosan lekörözi Nelsont a bajnoki címek számának tekintetében.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    KELLY PIQUET (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    KELLY PIQUET (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés

  • Leclerc gratulált Verstappennek és már 2023-ra koncentrál

    Leclerc gratulált Verstappennek és már 2023-ra koncentrál

    Ugyan Charles Leclerc a 2. helyen ért célba a Japán Nagydíj folyamán, de végül csak a 3. helyen lett rangsorolva. A monacói pilóta ugyanis az utolsó körben átvágta az utolsó sikánt és csak úgy tudta megelőzni Sergio Pérezt. Az eset miatt egy 5 másodperces büntetést kapott és a 2. helye mellett a vb-címre való matematikai esélyét is elveszítette.

    A 24 éves Leclerc a szezon elején mutatott jó formájának köszönhetően még vezette is a bajnokságot az Ausztrál Nagydíjat követően és sokan őt, valamint az olasz istállót gondolták a bajnoki címek legnagyobb esélyeseinek. Azonban az idő múlásával Verstappen és a Red Bull erőre kapott, amíg a Ferrarinál komoly fejetlenség vette kezdetét és hibák hosszú sorozatát követték el.

    Az előnyükből pedig akkora hátrány lett, hogy az egyéni bajnoki cím már most eldőlt, és ha nem történik semmi rendkívüli, akkor a Milton Keynes-i istálló a konstruktőri bajnokság végére is pontot tehet az Amerikai Nagydíj után.

    Charles Leclerc, Max Verstappen, Ferrari, Red Bull
    Verstappen ismételten legyőzte Leclerc-t, aki az Osztrák Nagydíj óta nem volt képes futamot nyerni. Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Leclerc a verseny kezdetén még közel tudott maradni Verstappenhez, azonban a verseny előre haladtával a holland képes volt lehagyni őt. A monacóinak a verseny vége felé pedig a tükrét kellett figyelnie Pérez miatt.

    „Az 5. kör után egyre rosszabb lett a helyzetem” – értékelt a Ferrari kiválósága a futamot követően Johnny Herbertnek. – Nagyon szenvedtem a gumikkal, nagyon hosszú idő alatt tudtam csak felmelegíteni őket.”

    „Szeretnék gratulálni Max-nek és a csapatának a bajnoki cím megnyeréséhez. Csupán idő kérdése volt, hogy mikor húzzák be a címet. Ezt tudtuk is és számítottunk rá. A szezon utolsó futamait arra kell felhasználnunk, hogy egy jobb csapatát váljunk, és hogy 2023-ban komolyabb kihívók lehessünk.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

  • Ezt üzente Domenicali a duplázó világbajnok Verstappennek

    Ezt üzente Domenicali a duplázó világbajnok Verstappennek

    Max Verstappen körülményesen szerezte meg a világbajnoki címet Japánban – a Forma-1-főnöke, Stefano Domenicali pedig dicsérte a Red Bull pilótáját.

    Domenicali elképesztő tehetségnek titulálta a Forma-1 új világbajnokát, Max Verstappent, miután a Japán Nagydíjon megszerezte újra ezt a címet.

    Verstappen uralta a vizes és rövidített suzukai futamot, de Verstappen, Leclerc és Perez pozíciói a célvonalnál nem voltak elegendőek a címvédéshez. Leclerc azonban öt másodperces büntetést kapott, amiért az utolsó körben, Perez nyomása mellett levágta a kanyart és előnyre tett szert az utolsó sikánban.

    Ez a módosított sorrend azt jelentette, hogy Verstappen hét ponttal előzte meg Perezt, Leclerc pedig tízzel, mivel az FIA úgy döntött, hogy teljes pontszámot osztanak. A Parc Ferme-ben némi fejetlenség után Verstappent koronázták 2022 bajnokává, ami a holland pilótának kijáró tisztelgésekhez vezetett. Az F1 vezérigazgatója így fogalmazott:

    „Gratulálok Max Verstappennek és a Red Bullnak, amiért megnyerték a 2022-es versenyzők bajnokságát. Max a teljes szezonban hihetetlenül vezetett, hiba nélkül, és ismét megmutatta a világnak, milyen elképesztő tehetség. Charles Leclerc, Sergio Perez, George Russell, Lewis Hamilton és Carlos Sainz a végsőkig harcolni fog a további dobogós helyekért, így mindannyian izgatottan várjuk a következő néhány futamot.”

    Perezt és Leclercet egy pont választja el a második helyért, míg Russell, Sainz és Hamilton a harmadik helyért csatázik a tabellán négy versennyel a vége előtt.

  • Alonso is gratulált az őt minden tekintetben utolérő Verstappennek

    Alonso is gratulált az őt minden tekintetben utolérő Verstappennek

    Most sem volt egy szokványos bajnokavatás, de Max Verstappen immár kétszeres világbajnoknak mondhatja magát, ezzel pedig beérte Fernando Alonsót.

    Alonso még 2005-ban és 2006-ban nyerte meg két világbajnoki címét, és ő is egy hétszeres világbajnokot taszított le a trónról, Michael Schumacher személyében. A spanyol azóta is a harmadik bajnoki címet üldözi, és három alkalommal is az utolsó versenyen bukta el azt. Ez idő alatt 32 győzelem jött össze neki a Forma-1-ben, éppen annyi, amennyi most Verstappen neve mellett áll. A suzukai győzelmével tehát Verstappen minden tekintetben utolérte az őt egyébként igen nagyra tartó Alonsót, aki természetesen gratulált is neki, sőt egy szelfit is készített a friss világbajnokkal.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés

    További érdekes párhuzam, hogy Verstappen Abu Dhabiban és Japánban biztosította be első két bajnoki címét, csakúgy, mint a Red Bull első világbajnoka, Sebastian Vettel. A német az első két címe után még kettőt zsinórban begyűjtött, majd végül négy bajnoki elsőségnél állt meg.

  • Verstappen: Különleges itt megnyerni a bajnokságot

    Verstappen: Különleges itt megnyerni a bajnokságot

    Max Verstappen a második világbajnoki címét is igen vitatott körülmények között nyerte meg, ám ezúttal már négy versennyel a vége előtt sikerült ez neki. Ráadásul nem is akárhol, hanem a nekik motort szolgáltató Honda hazai versenyén, a Japán Nagydíjon, amit legutóbb három éve rendeztek meg.

    Az esős versenyen a legvégsőkig úgy tűnt, nem lesz bajnokavatás, hiszen végig Leclerc haladt az amúgy a futamot is megnyerő Verstappen mögött, ám a monacói az utolsó körben elrontotta a sikánt, hiszen éppen Sergio Pérez támadta. Miután elfékezése után levágta a sikánt, határozottan visszavágott Pérez elé, és a másodikként futott be, de szinte rögtön megbüntették emiatt. Ez pedig már azt jelentette, hogy Verstappené a bajnokság, mert közben az is kiderült, hogy teljes pontokat osztanak alig több mint fél versenytávért.

    Verstappen nem találta a szavakat, miután közölték vele, hogy bajnok lett.

    „Nos, mit mondhatnék?” – kérdezett először vissza Johnny Herbertnek. „Hihetetlen, természetesen! Nagyon különleges itt ünnepelni, ennyi japán szurkoló előtt. Nagyon boldog vagyok, hogy a végén versenyezhettünk. Elég erősen esett az eső, és nagyon nehéz volt vezetni. Szerencsére elég sok kört tudtunk megtenni. Az autó csak úgy repült a köztes körülmények között is. Nagyon örülök, hogy itt nyerhettünk, és a szurkolóknak is, akik kitartottak mellettünk, mert a végére kicsit besötétedett, de nagyszerű, hogy sikerült versenyeznünk. Szörnyű lett volna verseny nélkül elmenni innen.”

    Később a dobogón állva adott világbajnoki interjújában Verstappen összehasonlította a mostanit az első bajnoki címével, miután természetesen megköszönte csapatának a munkájukat: „Az első érzelmesebb. De a második még szebb. A mögöttünk hagyott szezonnal, a csapatmunkával és azzal, hogy vezetünk a konstruktőriben. Erre akarunk koncentrálni és ezt bebiztosítani. Elég különleges volt, és azt hiszem, erre emlékeztetni kell magunkat, mert ilyen évek nem gyakran fordulnak elő.”

  • A Red Bull sem érti mi történt: Mi is csak a bejelentés alatt tudtuk meg

    A Red Bull sem érti mi történt: Mi is csak a bejelentés alatt tudtuk meg

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is meglepődött azon, hogy teljes pontszámokat osztottak a Japán Nagydíj után.

    Suzukában kalandosan indult a verseny, ugyanis másfél kör után már a Safety Car-nak kellett a pályára lépnie. Carlos Sainz összetörte Ferrariját, míg Alex Albon erőforrások gondok miatt félre állt. Sebastian Vettel megforgott a vizes pályán, míg Pierre Gasly összeszedte azt a reklámtáblát, amit a Ferrari spanyolja bontott le.

    A versenyt piros zászlóval leintették. A négy órás időkorlátba belefért az újraindítás, mikor 50 perc volt hátra, akkor kezdhették meg újra a körözgetést az autók a biztonsági autó mögött. A mezőnyt kicsivel később útjára engedték, így Max Verstappen tetemes előnyt kiépítve nyerte meg a futamot. Az utolsó körben Charles Leclerc levágta a kanyart az őt üldöző Sergio Pérez előtt, így 5 másodperces időbüntetésben részült. Így a mexikói lett a második, míg a monacói a harmadik helyre csúszott vissza.

    A tavalyi Belga Nagydíj után változtattak a szabályokon a Szövetségnél. Mivel a verseny felét teljesítették nem járt volna a teljes pontszám a pilótáknak. Ugyanakkor van egy kiskapu a szabálykönyvben. Amennyiben csak félbeszakították a versenyt (tehát a futam elindult és mentek egy teljes kört), és utána újraindítják az eseményt és egy teljes kört ez után is sikerül teljesítenie a versenyzőknek, akkor a megszokott pontozás lép életbe.

    Ám ezzel a Red Bull sem volt tisztában. Abban a hitben éltek, hogy Austinban egy pont kell majd csak a hollandnak a bajnoki cím megnyeréséhez, de jött Johnny Herbert bejelentése:

    „Ez hihetetlen. Mi is csak akkor tudtuk meg, mikor a hangosbemondóban gratuláltak neki. Nagy meglepetés volt ez számunkra is, de kellemes meglepetés.” – magyarázta Marko.

    Ugyanakkor a Bikák nem ünneplik meg Japánban a bajnoki címet.

    „A repülőnk 20:00-kor (helyi idő szerint) indul, nem számítottunk arra, hogy itt nyerünk. Aggodalomra ugyanakkor nincs okunk, ünnepelni fogunk majd. Szeretnénk az elkövetkezendő négy versenyt is megnyerni, végétére is Texas és Mexikó is jó hely az ünneplésre.”

  • Leintéskor még nem volt az, de váratlanul világbajnok lett Verstappen!

    Leintéskor még nem volt az, de váratlanul világbajnok lett Verstappen!

    Charles Leclerc utólag büntetést kapott, ennek köszönhetően pedig Max Verstappen bebiztosította 2022-es bajnoki címét!

    Max Verstappen elvileg hivatalosan megszerezte második F1-es bajnoki címét, miután a Japán Nagydíjon megszerezte a győzelmet.

    Sergio Pérez a leintés után ajándékba kapta a második helyet, miután Leclerc öt másodperces büntetést kapott, mert levágta a kanyart az utolsó sikánnál. Verstappen ezzel 113 pontos előnyre tett szert a bajnokságban, ami azt jelenti, hogy bebiztosította a bajnoki címét.
    Ennek oka, hogy bár épp csak a verseny 50%-át teljesítették, mégis teljes pontokat osztottak ki végül. A szabályok szerint a verseny 75%-át kell ehhez teljesíteni, azonban ez csak akkor van így, ha a megszakítás után a verseny nem tud folytatódni.
  • Extrém hosszú várakozás után nyert Verstappen, most bajnok, vagy sem?

    Extrém hosszú várakozás után nyert Verstappen, most bajnok, vagy sem?

    A szombati száraz kitérő után visszatért az eső a Japán Nagydíj helyszínére, a suzukai pályára.

    Az élről Max Verstappen indulhatott, mellőle pedig fő riválisa, Charles Leclerc. Mögöttük Sainz és Pérez, valamint Ocon és Hamilton foglalt helyet. Őket a top 10-ben Alonso, Russell, Vettel és Norris követték. Pierre Gasly pedig a boxutcából rajtolt, a mezőny után.

    Bár az eső intenzitásának fokozódására lehetett számítani, intermediate gumikon, hagyományos módon, álló rajttal indult az 53 körös verseny. Egyedül Gasly kezdett kék oldalfalú, esőgumikon.

    A rajt után úgy tűnt, hogy Leclerc Verstappen elé tud kerülni, de végül a holland legyorsulta a monacóit, így az élen maradt.

    Azonban a másik Ferrari nem volt szerencsés, Sainz a falban kötött ki, miután felúszott az autója, Gasly orral összeszedett egy reklámtáblát, Albon autója pedig a bukótérben állt meg, műszaki okokból. Érkezett is a pályára a biztonsági autó.

    A visszajátszásból aztán látszott, hogy Vettelt is meglökték hátulról és kicsúszott, de vissza tudott térni a pályára, és Zhou is megforgott, de ő is versenyben tudott maradni.

    2 kör után aztán piros zászlóval megszakították a versenyt és a mezőny visszatért a boxutcába.

    2 óra üresjárat:

    Magyar idő szerint reggel 7-kor indult a verseny, majd a piros zászló utáni folytatást 7:50-re ígérték, gördülő rajttal, kötelezően kék oldalfalú, esős pályára alkalmas Pirellikkel. Később azonban ezt tovább halasztották.

    Gasly meglehetősen dühös volt, mert a versenyzők még bőven a pályán voltak a megszakítás előtt, mikor a mentést végző járművek a pályára hajtottak. A látási viszonyok miatt azonban nehéz volt őket észrevenni és ezt nem jelezték rádión a versenyzőknek. Mégis, a bírák Gaslyt fogják vizsgálni a verseny után, mert állítólag túl gyorsan haladt a már piros zászlós fázis alatt.

    A néhai Jules Bianchi édesapja pedig azt közölte, hogy semmibe veszik a versenyzők életét…

    Az újabb folytatást magyar idő szerin 9:15-re tervezték.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1579006785650044930

    9:15-kor, biztonsági autó mögött, kötelezően eső gumikon kezdtek újra körözni a versenyzők. Az aktuális sorrend Verstappen, Leclerc, Pérez, Ocon, Hamilton, Alonso, Russell, Ricciardo, Tsunoda, Schumacher volt a top 10-ben.

    A versenyzők arról számoltak be rádión, hogy jobbak lettek a látási viszonyok.

    A 4. kör végén távozott a biztonsági autó a pályáról.

    Ekkor a visszaszámláló óra szerint 40 perc volt hátra a biztos leintésig. Közben Verstappen már azon gondolkodott, hogy intermediate gumikra lehetne már talán váltani.

    Miután versenytempóra kapcsoltak, az élen maradt a sorrend, miközben Vettel és Latifi azonnal intermediate-re váltott, egymásra is engedték őket a boxutcában, de szerencsére nem lett belőle ütközés. Norris és Bottas is váltottak.

    Később Verstappen és Leclerc is a boxba látogatott intermediate gumikért. 4. és 6. helyre tértek vissza, így egyelőre Alonso állt az élre, őt Ricciardo és Schumacher követte.

    Schumachert megelőzte Verstappen, míg Alonso és Ricciardo a boxba hajtott, így Verstappen ismét vezette a versenyt, 33 perccel a vége előtt.

    A 10. körben már Schumacher volt az egyetlen, aki még nem cserélt gumit, és a 4. helyen haladt. A Haas arra várt, hogy ha lenne egy újabb biztonsági autós fázis, azt tudnák kihasználni hatékonyan kerékcserére. Azonban a német versenyzőt sorra kezdték előzni az intermediate Pirelliken haladó versenytársak.

    Schumacher a 12. körben cserélt végül kereket és az utolsó helyre csúszott vissza.

    20 perccel a vége előtt Verstappen, Leclerc, Pérez volt a sorrend az élen.

    A 20. körben Hamilton Ocon előzésével kísérletezett, de nem sikerült megelőznie az Alpine-t. Közben Verstappen előnye már több mint 15 másodperc volt Leclerc előtt. 12 perc volt még hátra.

    8 perccel a vége előtt Alonso ismét kereket cserélt és a 10. helyre tért vissza.

    Közben Pérez közeledett Leclerc-re, és bár szoros volt, de nem tudott rajta fogást találni. Bár a verseny után incidensüket vizsgálni kezdték előnyszerzés ügyében, mert Leclerc elhagyta a pályát.

    A versenyt végül kényelmes előnnyel Verstappen nyerte, Leclerc és Pérez előtt.

    Ahhoz, hogy az összes szokásos pontot kiosszák, a verseny minimum 75%-át, vagyis 40 kört kellett volna teljesíteni, erre azonban nem volt elegendő idő.

    28 körrel a verseny több, mint 50%-át, de kevesebb, mint 75%-át teljesítették, így a pontok kiosztása a következő szerint alakult: 19-14-12-10-8-6-4-3-2-1.

    Mindezek tükrében Max Verstappen még nem ünnepelheti a 2022-es világbajnoki címet.

    UPDATE: Hivatalosan mégis bajnok lett Verstappen, mert mivel a verseny folytatódni tudott a megszakítás után, teljes pontokat osztanak…

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Diff
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Sergio Perez Red Bull 27.066
    3 Charles Leclerc Ferrari 31.763
    4 Esteban Ocon Alpine 39.685
    5 Lewis Hamilton Mercedes 40.326
    6 Sebastian Vettel Aston Martin 46.358
    7 Fernando Alonso Alpine 46.369
    8 George Russell Mercedes 47.661
    9 Nicholas Latifi Williams 1:10.143
    10 Lando Norris McLaren 1:10.782
    11 Daniel Ricciardo McLaren 1:12.877
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:13.904
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:15.599
    14 Kevin Magnussen Haas 1:26.016
    15 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:26.496
    16 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:27.043
    17 Pierre Gasly* AlphaTauri 1:28.091
    18 Mick Schumacher Haas 1:32.523
    Alex Albon Williams Kiesett
    Carlos Sainz Ferrari Kiesett

    *Gasly utólag 20 másodperces büntetést kapott, így végül a 18. helyen rangsorolták.

  • Kiderült mit javasolt Verstappen de Vriesnek, így lett versenyülése

    Kiderült mit javasolt Verstappen de Vriesnek, így lett versenyülése

    Max Verstappen elárulta, azt mondta Nyck de Vriesnek, hogy hívja fel a Red Bull F1-es tanácsadóját, Helmut Markót az AlphaTauri versenyülése miatt a monzai beugrása után.

    Az AlphaTauri szombaton jelentette be, hogy a 2019-es Formula 2-es bajnok de Vries jövőre csatlakozik a csapathoz, és az Alpinehoz készülő Pierre Gasly-t váltja Yuki Tsunoda csapattársaként.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

    De Vries a múlt hónapban Alex Albon kései beugrójaként mutatkozott be a Forma-1-ben a Williamsnél az Olasz Nagydíjon. Itt a kilencedik helyig futva két pontot szerzett. Ez segített felgyorsítani a tárgyalásokat az AlphaTaurival, ahol eredetileg az IndyCar-pilótát, Colton Hertát szemelték ki Gasly helyére. Végül ez kövezte ki az utat a 2023-ra szóló szerződés aláírásához.

    Szombaton Suzukában Verstappen elárulta, hogy a monzai hétvége után együtt vacsorázott de Vriesszel. Arra buzdította, hogy hívja fel Markót, hogy megbeszéljék a jövő évi lehetőségeket. Verstappen a Motorsport.com kérdésére, hogy szólt-e pár jó szót de Vriesért a Red Bullnál, ennyit felelt:

    „Monza után egy nappal együtt vacsoráztunk, és azt mondtam neki, hogy hívja fel Markót, sosem lehet tudni, mi történhet alapon. Ez volt a megfelelő pillanat, hogy felhívja őt. Helmut feltehetően még hétfőn is izgatott a vasárnapi futam miatt. Remekül sikerült, és nagyon örülök neki.”

    De Vriesnek a lehetőség egy eddigi kacskaringós versenyzői karrier után jön, amely során bajnoki címeket nyert az F2-ben és a Formula E-ben, valamint versenyzett a World Endurance Championshipben, és még idén májusban is fontolgatta az IndyCarba való igazolást.

    De Vries az elmúlt két szezonban a Mercedes Forma-1-es tartalékversenyzőjeként dolgozott. Idén a Mercedes, a Williams és az Aston Martin színeiben is szerepelt szabadedzéseken, mint fiatal pilóta.

    Verstappen szerint de Vries „jó ideje keményen hajtott érte”, és „hihetetlen” számára is, hogy végre teljes munkaidős F1-es lehetőséget kap a honfitársa. Úgy érezte, a monzai kilencedik helyen befejezett futam azt jelentette, hogy „már nem igazán van vita” arról, hogy érdemes-e egy versenyzői ülésre az F1-ben, és Marko nyitott volna-e arra, hogy éljen ezzel a lehetőséggel. Így zárt ezért Verstappen:

    „Helmut egy olyan figura, akinek ha tetszik valami, akkor elég bátor ahhoz, hogy aztán beültesse az autóba. Más csapatok talán egy kicsit óvatosabbak. Ez pompás hír. Ráadásul jó barátok is vagyunk.”