Címke: Max Verstappen

  • Verstappen: Nem értem, miért kell ennyi sprintverseny

    Verstappen: Nem értem, miért kell ennyi sprintverseny

    Max Verstappen nem érti, hogy a Forma-1 vezetői miért erőltetik ilyen mértékben a sprintversenyeket, amiknek a száma 3-ról 6-ra fog nőni 2023-ra.

    Az új formátum még a 2021-es szezonban mutatkozott be és 3 versenyhétvégén (Silverstone, Monza és Interlagos) láthattuk élesben is. A 100 kilométeres versenytávú sprintek pedig vegyes fogadtatásban részesültek, azonban mindenki legnagyobb meglepetésére a sportág vezetői úgy döntöttek, hogy 2023-ban már 6 olyan versenyhétvége is lesz, ahol a pénteki első szabadedzést már a sprintkvalifikáció rajtsorrendjét megszabó időmérő edzés következik majd a programban.

    Az idei szezon utolsó sprintjét a hétvégén rendezik majd meg Sao Paulóban, azonban a Red Bull holland kiválósága a rendes versenyhétvégéket preferálja, így nem érti, miért ekkora a felhajtás a szerinte „rendkívül kockázatos” új formátum mellett.

    „Amikor van ez a sprintversenyes dolog, mindig az a célom, hogy ne kerüljek bajba és hogy bentmaradjak a legjobb 3-ban” – nyilatkozta az immáron 2-szeres bajnok Verstappen. – Számomra ez nem egy verseny, mert mindig az jár a fejembe, hogy vasárnap sokkal több pontot kaphatunk majd, emiatt ott jobban megéri kockáztatni.”

    „Van egy állórajt, ami izgalmas, de igazából csak azok képesek előretörni, akik egy jó autóval indulnak hátulról. Ez azért van, mert a gumikkal nem történik semmi, mivel mindenki úgy választja meg azt, hogy nem kelljen kiállnia a bokszba a sprint során. Emiatt azonban nem is igazán történik semmi érdemleges a pályán.”

    Verstappen hozzátette, hogy a Forma-1 jobban járna, ha a „jelenleg is bevált formátum” mellett maradna, ahelyett, hogy a sprintkvalifikációt erőltetnék.

    „Nem értem ezt az egészet, eddig is voltak izgalmas futamaink” – folytatta a 34-szeres futamgyőztes, aki idén már 14 győzelemnél jár.  – Teljesen felesleges egy olyan futamot hozzáadni a programhoz, ahol csupán a normál versenytáv harmadát teljesítjük.”

    „Mindenki óvatos a vasárnapi verseny miatt, mert ha a sprinten bárkivel történik valami, akkor az illető vasárnapi versenyének lőttek. Ezért nem éri meg itt kockáztatni, ennek hiánya miatt pedig unalmasak a futamok.”

  • Csak egy valaki verheti meg jövőre Verstappent

    Csak egy valaki verheti meg jövőre Verstappent

    Az izgalmas jövő évi szezonban reménykedők számára rossz hírként szolgáló véleményen van a korábbi F1-es Anthony Davidson. A brit szerint ugyanis csak Lewis Hamilton lehet képes arra, hogy 2023-ban elkapja a hollandot, amennyiben megfelelő autó lesz alatta.

    A nehezebb szezon kezdet ellenére Max Verstappen szinte egész évben érinthetetlen volt, rekordokat sorra megdöntve nagy fölénnyel húzta be a második világbajnoki címét.

    Ez pedig azt is előre vetíti, hogy jövőre is ő lesz az első számú jelölt, noha sok fog múlni azon, hogy a Ferrari mennyire fogja összeszedni magát. De még ha az olaszok feltámadnak, Anthony Davidson szerint sem Leclerc sem pedig Sainz nem képes arra, hogy legyőzze Verstappent, szerinte ugyanis csak Lewis Hamilton veheti fel vele a harcot.

    Az egyetlen személy, akit komoly kihívónak látok Verstappen szempontjából az Lewis Hamilton… Mindig nagyszerű azt látni, hogy jön a következő, aki felállítja a mércét, ahogy ő idősebb lesz, jön az új, fiatalabb. Nem tudom most, hogy ki lesz a következő Max Verstappen, aki felérhet hozzá. Lewis viszont még mindig elég jó, kérdés nélkül állítható, hogy ő az egyetlen, aki jelenleg felveheti a harcot Max-szal.”

    „A probléma csak annyi, hogy az idősebb sportolók veszítenek a teljesítményükből. Lewisnál ez még nem történt meg, de ez elkerülhetetlen, ami Max előnyére vállhat majd.” – tette hozzá a 43 éves Davidson.

  • Nem véletlenül hanyagolta a szexi barátnőjét Button a bajnoki döntőjén

    Nem véletlenül hanyagolta a szexi barátnőjét Button a bajnoki döntőjén

    A Forma-1-es világbajnok, Jenson Button szextilalmat rendelt el lenyűgöző modell csajának a mindent eldöntő Brazil Nagydíj futama előtt.

    A Brawn GP színeiben versenyző Button 2009-ben nyerte meg 17 éves pályafutása egyetlen világbajnoki címét, 11 pont előnnyel a legközelebbi kihívója, Sebastian Vettel előtt. Azért, hogy javítsa esélyeit a versenyzői bajnoki cím megszerzésére, Button megtiltotta magának azt is, hogy beszéljen akkori barátnőjével, Jessica Michibatával a 2009 októberében megrendezett Brazil Nagydíj előtt. A Brawn GP egyik korábbi bennfentese megerősítette, hogy szexuális tilalom is volt, amikor a DNA Indiának nyilatkozott erről:

    „Ez egy nagyon fontos hétvége Jensonnak. Több száz dolga volt, és azt szerette volna, ha csak ezekre koncentrálhatna. Jessica általában mindig vele utazott, de neki a munkára kellett koncentrálnia – fogalmazzunk így.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Jessica Michibata (@jessicamichibata) által megosztott bejegyzés

    Button a sikerét akkor annak is betulajdonította, hogy a japán modell Michibata lábmasszázsában részesült a bajnoki szezonja alatt. 2021-ben az egykori bajnokságára reflektálva már inkább az autójának tulajdonította a diadalt, és ezt mondta:

    „Szerintem, a hatodik győzelmem után azt hittem, hogy ez már gyerekjáték lesz, mindez az első hét futam után. Úgy éreztem, hogy a srácok építettetek nekem egy szörnyeteget. Onnantól kezdve azonban nagyon kemény lett, majd azt gondoltam: „Ó, talán nem kellett volna ezt mondanom!”

    Button és Michibata 2014-ben több év együtt töltött idő után össze is házasodtak, de alig egy évvel később elváltak. Jelenleg a korábbi Playboy modell Brittny Ward a felesége. A páros márciusban, négy évvel az eljegyzésük után házasodott össze, miután a Covid-járvány és két gyermekük születése miatt háromszor is kénytelenek voltak elhalasztani az esküvőjüket.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Brittny Button (@brittnybutton) által megosztott bejegyzés

    A Forma-1 jövő hétvégén visszatér Brazíliába a Sao Pauló-i Nagydíjra, amely a 2022-es szezon utolsó előtti futama, és a harmadik, amelyen az F1 sprint formátumot alkalmazzák.

    A pilóták és a konstruktőrök bajnoksága azonban már eldőlt, és a tabellát Max Verstappen és a Red Bull vezetik.

    Button megerősítette: Jön a Brawn GP-sztori a Disney+-ra!

     

  • Verstappen nagy hibája kellett, hogy idén először kikapjon egy Mercedestől

    Verstappen nagy hibája kellett, hogy idén először kikapjon egy Mercedestől

    Max Verstappen a hétvégén nem a valós versenypályákon döntögette a rekordokat, de a virtuálison még nyerni sem tudott.

    Igaz, hozzá kell tenni, ez egy csapatverseny volt, így nem feltétlenül Max Verstappen hibája, hogy nem tudták megnyerni a futamot.

    A Virtual Le Mans 6 órás Spái fordulóján sokáig a Coanda Porsche csapatnak állt a zászló, azonban az AMG Team Petronas Esports és a Team Redline (Verstappen csapata) jobban taktikázott, így a verseny végére az első két helyre kerültek.

    A kétszeres világbajnok holland versenyző ugyanakkor hátrányos helyzetbe hozta csapatát, amikor kicsit több, mint két órával a vége előtt összeütközött egy GTE-vel, és megpördült.

    Végül a James Baldwin, Bono Huis, Graham Carroll trió tudta behúzni a győztesnek járó trófeát a AMG Team Petronas Esports számára a már említett 1-es rajtszámú Redline autó előtt (Max Verstappen, Max Benecke, Jeffrey Rietveld). Harmadik helyre a Coanda Porsche 23-as gépe ért be.

    Magyarok közül a Romain Grosjean R8G Esports csapatában versenyző Csincsik Marcellt érdemes kiemelni, aki 5. lett csapatával, miközben a Remenyik Balázst is a soraiban tudó YAS Heat a 12. helyen végzett, kettővel megelőzve a Murguly Martinnal felálló Pescarolo alakulatot.

    A Tóth Dávidot nélkülözni kényszerülő 100-as rajtszámú Arnage Competition autó a 18. helyen fejezte be a versenyt.

    Az IndyCarban vitézkedő Romain Grosjean és csapata pedig a 17. lett.

  • A legtöbb adót Verstappen fizeti idén az FIA-nak

    A legtöbb adót Verstappen fizeti idén az FIA-nak

    A szuperlicenszt nem adja ingyen az FIA, azután adót is kell fizetni a versenyzőknek.

    Még 2008-ban vetette fel ezt az ötlet Max Mosley, a Szövetség akkori elnöke. A brit vezető úgy vélte, mivel a versenyzők keresnek a legjobban a sportágban, nekik is kell a legtöbbet visszaszolgáltatniuk. 2007-ben még 1725 euróba  került az engedély, sőt minden megszerezett pont után még 456 eurót is fizethettek a pilóták. Ám a következő évben drasztikusan megemelkedtek a díjak.

    2008-tól évi 10.400 euróért kaphattak szuperlicenszt a versenyzők, a gyűjtött egységek után pedig 2100 eurót csengettek ki a Szövetségnek. Az összegeket az F1 biztonságának javítására fordították.

    A gyengébb csapatoknak nemigen van esélyük a pontszerzésre, így ők kevesebbet szolgáltatnak be az alapba. Mivel a fizetésük is kevesebb, így az FIA sikeres ötletnek könyveli el az adózást.

    15 évvel később sem változott a helyzet, bár sajtóértesülések szerint az éves engedély már 20.000 euróba kerül.

    Max Verstappen eddig 416 pontot szerzett ebben a szezonban. Ha a 2100 eurós adót vesszük alapul, akkor 873.600 eurót kell eddig befizetnie az FIA kasszájába. Ehhez még hozzájön a 10.400 (még ez a hivatalos adat) eurós szuperlicensz díj is. A két hátralevő versenyen (és a sprintfutamon), ha minden az elképzelései szerint alakul akkor nagyjából még 60 pont ütheti a markát. Így év végén több, mint 1 millió eurót fizethet az FIA-nak.

    Természetesen a legtöbb csapat a pontok után bónuszokat ad versenyzőinek, így a teher némileg elviselhetőbb.

    A Mexikóvárosi Nagydíj után így állnak a versenyzők:
    Versenyző Csapat Pontok (Mexikó után) Adó Szuperlicensz(évi)
    Max Verstappen Red Bull 416 873 600 € 10 400 €
    Sergio Pérez Red Bull 280 588 000 € 10 400 €
    Charles Leclerc Ferrari 275 577 500 € 10 400 €
    George Russell Mercedes 231 485 100 € 10 400 €
    Lewis Hamilton Mercedes 216 453 600 € 10 400 €
    Carlos Sainz Ferrari 212 445 200 € 10 400 €
    Lando Norris McLaren 111 233 100 € 10 400 €
    Esteban Ocon Alpine 82 172 200 € 10 400 €
    Fernando Alonso Alpine 71 149 100 € 10 400 €
    Valtteri Bottas Alfa Romeo 47 98 700 € 10 400 €
    Sebastian Vettel Aston Martin 36 75 600 € 10 400 €
    Daniel Ricciardo McLaren 35 73 500 € 10 400 €
    Kevin Magnussen Haas 24 50 400 € 10 400 €
    Pierre Gasly AlphaTauri 23 48 300 € 10 400 €
    Lance Stroll Aston Martin 13 27 300 € 10 400 €
    Mick Schumacher Haas 12 25 200 € 10 400 €
    Yuki Tsunoda AlphaTauri 12 25 200 € 10 400 €
    Guanyu Zhou Alfa Romeo 6 12 600 € 10 400 €
    Alex Albon Williams 4 8 400 € 10 400 €
    Nicholas Latifi Williams 2 4 200 € 10 400 €
  • Alonso egy nap szívesen lenne Verstappen csapattársa

    Alonso egy nap szívesen lenne Verstappen csapattársa

    Fernando Alonso szemlátomást igen jó kapcsolatot ápol Max Verstappennel, és igen nagyra tartja a hollandot. A remek viszonyuk pedig akár azt is eredményezheti, hogy egy nap csapattársak lesznek, legalábbis az idősebbik kétszeres világbajnok ezt szeretné.

    Alonso azonban nem az F1-re, hanem az endurance versenyzésre utalt elsősorban, amit ő már ki is próbált, igen sok sikerrel. Kétszer megnyerte a Le Mans-i 24 órást, és pont ezen a legendás versenyen állna rajthoz ismét, immár Verstappennel csapattársaként. Habár az F1-el még sem ő, sem a holland nem végzett, a De Telegraaf hasábjain már most prezentálta a terveit.

    „Tudom, hogy egy nap Max is szeretne hosszútávú versenyeken indulni, és például a Le Mans-i 24 órás versenyen is szeretne vezetni. Határozottan nyitott vagyok arra, hogy ezt együtt csináljuk. Mindenképpen adnunk kellene ennek esélyt, ha egy versenyképes csapatnál tudunk rajthoz állni” – magyarázta.

    Mivel három versenyző alkot egy csapatot Le Mans-ban, a spanyol veteránnak felvetették, hogy Max édesapja, Jos lehetne a másik csapattárs.

    „Jelenleg Maxot részesítem előnyben. De Jost is nagyon tisztelem. Talán ő lehetne a csapatfőnök” – válaszolta Alonso nevetve.

    Verstappen egyébként vett már részt 24 órás versenyen, de csak virtuálisan, a legutóbbi ilyen alkalmon például pont az élről esett ki.

  • Ezért csodálja korábbi versenytársa Max Verstappent

    Ezért csodálja korábbi versenytársa Max Verstappent

    Max Verstappen 2022-ben már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát, miután könnyedén megvédte a világbajnoki címét a domináló Red Bullal. A holland a nyerésen kívül idén mást nem igazán csinált, és sokkal nyugodtabb, amire minden oka meg is van. A korábbi versenytársa, Romain Grosjean pedig pont emiatt tartja nagyra, hogy emellett nyújtja ugyanazt a magával ragadó vezetést, ami miatt sokak csodálatát kivívta.

    „Azt már eddig is tudtuk, hogy Max rendkívül tehetséges versenyző, de azt hiszem, az első világbajnoki címe sokkal nagyobb önbizalmat és nyugalmat adott neki a versenyek alatt” – mondta a francia. „Mióta világbajnok, sokkal nyugodtabb, úgy vezet, ahogy, ami egy nagyon elkötelezett vezetési mód, amit imádok és csodálok. Idén keményen dominálnak. Remélhetőleg a Red Bullnak a jövőben kicsit több gondja lesz az olyan csapatokkal, mint a Ferrari és a Mercedes, mert bármennyire is szórakoztató ez Max számára, a show-nak nem tesz jót, ha mindig csak egy autó nyer.”

    Grosjean visszaemlékezett a kezdetekre is, amikor Verstappen 17 évesen debütált, és sokszor balesetbe keveredett: „Ez olyasmi, amit megtanult az évek alatt. Nagyon gyorsan végigjárta a junior sorozatokat, és nagyon korán bejutott az F1-be. De lehet bármilyen felkészülésed, amikor bekerülsz az F1-be, az még mindig az F1, még mindig nehezebb, más, és több mindent magába foglal.”

  • Verstappen annyira elengedte az idei szezont, hogy egy másik fontos versenyen indul

    Verstappen annyira elengedte az idei szezont, hogy egy másik fontos versenyen indul

    Max Verstappen mindig is fontosnak tartotta a szimulátoros felkészülést, azonban nagy eseményeken szezon közben nem szokott elindulni.

    Most azonban ezt is van lehetősége megtenni, hiszen már Japánban bebiztosította a bajnoki címét, Mexikóban pedig minden létező rekordot megdöntött.

    Így a következő természetes kihívás a virtuális versenypályán keresi, ahol csapata, a Team Redline színeiben fog elindulni – stílusosan az 1-es rajtszámú autóval – a Le Mans Virtual eseményen.

    A Le Mans Virtual Series egy globális, elit esport-sorozat, amely öt fordulóból áll, és amely az endurance és a szimulátoros versenyzés legjobb csapatait hozza össze, hogy a világ leghíresebb versenypályáin versenyezzenek.

    Az rendezvénysorozaton Nemzetközi FIA-engedéllyel rendelkező, valós világbeli versenyzők és elit esportcsapatok csapnak össze, hogy elnyerjék a 250 000 dollár összdíjazású torna első helyét.

    A szezon a rangos Le Mans Virtual 24 órás versenyen csúcsosodik ki. Előtte azonban sok versenyt rendeznek, például a Spai 6 órás versenyt, ahol Verstappen is elindul.

    A Motorsport Games által szervezett sorozat platformja az rFactor 2, a világ egyik legrealisztikusabb szimulátora.

    Verstappen mellett egyébként ott lesz még a rajtrácson az IndyCarban versenyző Romain Grosjean is, aki saját csapatában, az R8G Esports-ban fog indulni.

    Ezen kívül érdemes lesz figyelni a magyar versenyzőkre is. Bár Tóth Dávid most nem lesz ott az Arnage Competition 100-as rajtszámú csapatában, de csapattársai, Pinczés Ádám és Bracsok János igen. Rajtuk kívül még Remenyik Balázs (#28), Csincsik Marcell (#8) és Murguly Martin (#16) indul magyar színekben – mindannyiuk Verstappen ellen, az LMP kategóriában.

    Az eseményt szombaton (November 5.) 13:30-kor rendezik, és megnézhető lesz az FIA WEC YouTube csatornáján.

  • Vettel szerint nem Schumacher a valaha volt legjobb a Forma-1-ben, hanem…

    Vettel szerint nem Schumacher a valaha volt legjobb a Forma-1-ben, hanem…

    Sebastian Vettel sokakat meglepett azzal, hogy nem német honfitársát és gyerekkori hősét, Michael Schumachert választotta a Forma-1 történetének legjobb pilótájának.

    Sok versenyzőnek és rajongónak eltérő véleménye van arról, hogy ki a legjobb, aki valaha is az F1-ben versenyzett. Legyen szó Schumacherről, Ayrton Sennáról vagy Lewis Hamiltonról, ez a téma örökké sok vitát vált ki.

    Vettel persze mindig is Schumacher felé hajlott, tekintve, hogy ugyanabból az országból származnak, és szoros kapcsolatot ápoltak, amikor a hétszeres bajnok 2010-ben visszatért a királykategóriába. Egy rajongói videóból azonban kiderült a véleménye, amikor Vettelt az ötszörös világbajnok Juan Manuel Fangióról kérdezték. Fangio még az 1950-es években szerezte meg az összes Forma-1-es világbajnoki címét, 24 futamot nyert mindössze 54 indulással. A videóban Vettel így felelt, amikor Fangióról kérdezték:

    „Michael Schumacher rajongója vagyok, de Fangio egy kicsit jobb… a legjobb, a legnagyobb, a király”.

    Tavaly év végén Vettelt Abu Dhabiban, még a rajt előtt arról kérdezték, hogy Hamilton jh esetleg megdönti Schumacher hét bajnoki címmel felállított rekordját, akkor hogy áll ehhez a kérdéshez, így válaszolt:

    „Michael az én példaképem. Emiatt feltehetően nem akarom, hogy Lewis nyerjen, de az igazság az, hogy mindketten erős szezont futottak, az utolsó futamra úgy mennek, hogy lehetőségük van megnyerni a bajnokságot, amit mindketten megérdemelnek. Bizonyos szempontból örülnék, ha Michael rekordja még mindig állna, de még ha Lewis is nyerne, nekem még mindig Michael a legnagyobb. Lewis nyerhet még egy, két, három, öt bajnoki címet is, de ez semmit sem változtat, és jól kijövök vele.

    „Szóval a zsigereim azt súgják, hogy azt akarom, hogy Max nyerjen, csak hogy életben tartsa a rekordot, de az én fejem tiszta a „győzzön a jobbik” elvet követem.”

    Vettel ezzel a küldetéssel bízta meg Verstappent

  • Steiner: A Forma-1 az új Verstappen-éra közepén van

    Steiner: A Forma-1 az új Verstappen-éra közepén van

    Günther Steiner szerint egy újabb éra vette kezdetét, aminek a központjában a Red Bull és Max Verstappen áll.

    A tavalyi szezonzáró és az idei költségvetési botrány ugyan beárnyékolta a holland sikerét, ám a 25 éves versenyző van jelenleg a legjobb pozícióban. Két világbajnoki címet már szerzett, és jó esélyekkel vág neki majd 2023-nak is.

    A Haas csapatfőnöke szerint most a Verstappen korszak köszöntött be.

    „Minden érának megvan a maga bajnoka. Ebben a korszakban Max (Verstappen) az. Amikor Michael volt, akkor Michael volt. Most éppen a Max-korszak közepén vagyunk. Meg van benne a tehetség, a lendület, mesterien csinálja a dolgokat.”

    Minden érának megvannak a párharcai, így Steinre megnevezte ki lehet Verstappen fő ellenfele a következő években.

    „Szerintem Charles Leclerc versenyzői kvalitásai nagyon jók. Ám néha túl sokat hibázik. Max ugyanakkor nem teszi meg ezt a szívességet. Ahhoz, hogy bajnok legyél, kell az a kis plusz. Egy bizonyos lazaság és extra szerencse. Max jelenleg meglovagolj a hullámot és nem akar leszállni róla.” – nyilatkozta az olasz vezető.