Címke: Max Verstappen

  • Hamilton: Száz szónál is többet mond az, ahogy Max a közelemben viselkedik

    Hamilton: Száz szónál is többet mond az, ahogy Max a közelemben viselkedik

    Lewis Hamilton szerint már nem lesznek legjobb barátok Max Verstappennel.

    A két versenyző rivalizálása 2021-ben kezdődött igazán. Mindketten a bajnoki címért küzdöttek, ám a végén egy vitaható versenyen a holland nyert. A 2021-es Abu Dhabi Nagydíj azóta is téma a Forma-1-ben, bár már lassan egy éve, hogy megtörténtek az események.

    Idén újfent Verstappen ünnepelhetett, míg a hétszeres világbajnok az autóval küszködött. Ugyanakkor a szezon végén a brit versenyző beszélt a riválisával való kapcsolatáról is.

    Hamilton néha úgy érzi, mintha a Kardashian show-ban szerepelne

    „Eléggé egyértelmű, hogy nem leszünk barátok. Csak meg kell hallgatni, hogy bizonyos egyének milyen szavakat használnak velem kapcsolatban. Ezután azt is meg lehet vizsgálni, hogy az a bizonyos személy, hogyan viselkedik velem a pályán.” – magyarázta Hamilton.

    Ugyanakkor a Mercedes versenyzője megérti Verstappent:

    „Biztos vagyok abban, hogy köze van ahhoz, hogy mennyi időt töltöttem már itt, és mennyi sikert értem el. Amikor a sportba kerültem, más céljaim voltak. Sikereket akartam elérni, és a legjobbat kihívni, hogy legyőzzem. Meg akartam mutatni, milyen kemény vagyok, bár ezt mindig meg akarod mutatni. Azt akarod, hogy lássák milyen vagy a legjobbhoz képest.”

    Hamilton ugyanakkor oda is szúrt a Red Bullnak:

    „Az a csúnya egyes szám, amit az autóra felraktak… nem, csak viccelek. Engem nem igazán zavarnak ezek a dolgok. Bár egyesek szeretik ennek az ellenkezőjét hinni. Azt remélik, ha mondanak vagy tesznek valamit, akkor majd ideges leszek.”

  • 2023-ban Verstappen felkötheti a gatyáját?

    2023-ban Verstappen felkötheti a gatyáját?

    Mika Häkkinen úgy véli, hogy a hozzá hasonlóan kétszeres világbajnok Max Verstappen számára nem lesz könnyű fenntartani a 2022-ben mutatott dominanciáját.

    Bár a szezon kezdetén úgy tűnt, hogy ez az év Charles Leclerc-é és a Ferrarié lesz, végül Verstappen jelentős fölénnyel szerezte meg második bajnoki címét. 22-ből 15 futamot nyert meg idén.

    A mezőny többi tagjának is fel van hát adva a lecke a felzárkózáshoz. Häkkinen pedig úgy véli, a többieknek is van esélyük arra, hogy ez sikerüljön.

    „Nagyszerű munkát végzett egy nagyszerű csapattal, nagyszerű mérnökökkel és tervezőkkel, köztük Adrian Newey-val, akivel [együtt] dolgoztam, amikor két világbajnokságot nyertem” – mondta Häkkinen a Sky Sportsnak az új F1 Arcade londoni bemutatóján.

    „A Forma-1 szabályzata most más, mint az én időmben vagy három-négy évvel ezelőtt volt. Így ez sok lehetőséget ad más csapatoknak a sikerre.”

    „Szóval nem hiszem, hogy olyan egyértelmű lenne, hogy így továbbra is ő fog dominálni, noha ő egy nagyszerű versenyző. Biztos vagyok benne, hogy látunk majd meglepetéseket, de hogy vajon kitől? Nem tudom.”

    Elragadó fiatal nővé cseperedett Mika Häkkinen legidősebb lánya

  • Elárulta Marko, hogy mekkora esélye van annak, hogy kiszáll a Red Bull az F1-ből

    Elárulta Marko, hogy mekkora esélye van annak, hogy kiszáll a Red Bull az F1-ből

    Nem áll fenn annak a veszélye, hogy a Red Bull ötletgazdájának, Dietrich Mateschitznek a halála miatt a Red Bull kiszáll a Forma-1-ből.

    Ezt a hírt Dr. Helmut Marko közölte, aki az osztrák Mateschitznek a legközelebbi bizalmasa volt az energiaitalosok két csapatot is magában foglaló F1-es befektetései kapcsán. A 79 éves szakember a Sport Bild magazinnak beszélt erről:

    „Önmagukért beszélnek a sikereink. Attól nem kell tartani, hogy a Red Bull a közeljövőben eltűnik a Forma-1-ből. Még messze nem fejeztük be a missziónkat. Még több versenyt és bajnoki címet akarunk nyerni”

    A Red Bull idén a pilóták és a konstruktőrök világbajnoki címét is megnyerte, Mateschitz pedig elhunyt. Halála után három új vezetőből álló csoportot állítottak fel – köztük az RB Leipzig korábbi vezérigazgatóját, a 47 éves Oliver Mintzlaffot, aki a sportért felel.

    Marko elismerte, hogy egyelőre nem világos, miképp alakul az új kapcsolat Mintzlaff és a Red Bull Forma-1-es csapatai között, hiszen eddig még csak egyszer kávéztak együtt:

    „A legnagyobb előnyünk mindig is az volt, hogy sok okos elménk van, akiknek nem kell találkozniuk a felügyelőbizottsággal, mielőtt bármit is kezdeményezhetnénk. Meglátjuk, hogy ez hogy megy majd a jövőben. Az elkövetkező hetekben átbeszéljük, hogy milyen szerepet fog játszani Mintzlaff úr.”

    2023-ra a Red Bullnak kevesebb idejük lesz a szélcsatornában a bajnoki cím megnyerése miatt, de a költségvetési sapka megszegésének büntetése miatt is. Marko arra is számít, hogy jövőre a Mercedes és a Ferrari komolyabb kihívást jelent majd, de azért így zárt:

    „Igazán azért nem aggódom. Jó úton haladunk 2023 felé, és Max Verstappen személyében a legjobb pilótánk van a mezőnyben.”

    Meglepő statisztika: Verstappen alázza a Ferrarit ezen téren

  • Meglepő statisztika: Verstappen alázza a Ferrarit ezen téren

    Meglepő statisztika: Verstappen alázza a Ferrarit ezen téren

    Max Verstappen a legutóbbi 2 évben egy magasabb sebességi fokozatba kapcsolt és elkezdte halmozni a futamgyőzelmeket a Forma-1-ben. A Red Bull holland kiválósága 2021-ben és 2022-ben is világbajnok lett és az előbb említett két évad során 25 alkalommal ünnepelhetett a dobogó terén. Ezzel pedig egy óriási árnyékot vet a királykategória történetének legisikeresebb csapatára, a Ferrarira.

    243 futamgyőzelem, 16 konstruktőri és 15 egyéni bajnoki cím. Ez pusztán pár számadat, ami a Vörösöket jellemzi és voltak olyan időszakok, ahol az olaszok uralták a sportot. Michael Schumacherrel 2000-től 2004-ig minden létező bajnoki címet megnyert a Ross Brawn és Jean Todt által vezetett gárda, azonban azóta már minden megváltozott a Ferrarinál.

    Utoljára 2008-ban tudtak bajnokságot nyerni és akkor is a konstruktőri címet happolták el a McLarentől. Az utóbbi években pedig voltak olyan évek (2017, 2018), ahol közel kerültek a címhez és esélyesek voltak egy darabig, de valami miatt soha nem tudtak felérni a csúcsra. Így pedig továbbra is Kimi Räikkönen az utolsó egyéni bajnokuk, aki még 2007-ben ért fel a csúcsra.

    Az utóbbi 14 évben 4 különböző csapatfőnököt – köztük Mattia Binottót és Stefano Domenicalit – is elfogyasztott a Scuderia, akik 10 év alatt mindössze 23 győzelmet tudta szerezni a száguldó cirkuszban. Verstappen ezt a számot két szezon alatt képes volt elérni, sőt, egy maga még 2 futammal többet is volt képes megnyerni, mint az olasz istálló. Ez pedig elég rossz fényt vet a már szebb napokat is megélt istállóra.

  • Ecclestone szerint Verstappennel megkapták a rajongók azt, amire vágytak

    Ecclestone szerint Verstappennel megkapták a rajongók azt, amire vágytak

    Bernie Ecclestone szerint az F1 rajongói köszönettel tartoznak Max Verstappennek, amiért elhozta nekik azt, amit akartak – egy igazi versenyző típust.

    Verstappen már rengeteg Forma-1-es rekord megdöntése felé tart, de kétségtelen tehetsége ellenére olyan figura, aki a rajongók körében megosztó reakciókat vált ki. Igen kevesen vannak, akik azt állítják, hogy közömbösek a holland iránt, és vannak, akik egyformán szeretik és gyűlölik őt. De ennek ellenére ezek a vélemények nagyrészt kizárólag csak a pályán tett cselekedetein alapulnak, ami nem mindig jellemző egy versenyző esetén.

    Lehet, hogy ő egy top autóversenyző, de nem illik rá a sztereotípia. Kevés olyan kép van róla, amelyen bulizik, vagy drága autókkal menne a közeli monacói kaszinókba, ehelyett a holland a szabadidejét vagy otthon tölti a családjával és a barátaival, vagy szimulátoros versenyeken vesz részt.

    Ezen személyiségjegy miatt a korábbi F1-főnök, Ecclestone úgy véli, a sportág és a rajongók köszönettel tartoznak a kétszeres világbajnoknak. A 92 éves üzletember erről a holland De Telegraafnak beszélt:

    „A Forma-1 köszönettel tartozik Max Verstappennek. Max egy versengő típus. Azt teszi, ami a dolga – csak versenyez. A szurkolók már jó ideje vágytak egy ilyen emberre.”

    Bár Ecclestone nem említette őt név szerint, feltételezhető, hogy Lewis Hamiltonra utalt, akit a korábbi F1-vezér régebben kritizált, amiért a sporton kívül más érdeklődési köre is van. Tavaly Mr. E. arra utalt, hogy Hamilton elvesztette a motivációját, és csak azért tért vissza a sporthoz, mert „valószínűleg vetett egy pillantást a ruházati piacra és a zeneire, de rájött, hogy ott nem olyan könnyű pénzt keresni, mint a Forma-1-ben.”

    Ecclestone emellett dicsérte Verstappent, amiért újra felélesztette a hollandok érdeklődését a sportág iránt, és elmondta, hogy hazájában mindenki mögötte áll:

    „Hollandia annyira büszke rá, hogy mindenki mögötte áll. Ez az egyetlen ok, amiért visszatért Zandvoortba a cirkusz. Az elmúlt két versenyükön nem voltam ott, de remélhetőleg ott minden javult egy kicsit, különben nem lenne jó.”

    Verstappen jövőjét illetően Ecclestone azt mondta, reméli, hogy a 25 éves versenyző megdönti Hamilton és Michael Schumacher világbajnoki rekordját is:

    „Ez az autójától függ, de ha a Red Bull összeszedi magát, nem látom okét, hogy miért is ne nyerhetne tovább. Max valaha is megdönti-e a hét világbajnoki cím rekordját? Ki tudja? Reménykedjünk, hogy így lesz.”

    8 részes F1 sorozat érkezik Ecclestone életéről, mutatjuk hol és mikor nézheted!

  • Hallani sem akar az ilyen pályákról már Verstappen

    Hallani sem akar az ilyen pályákról már Verstappen

    A világbajnok Max Verstappen bevallotta, hogy már nem rajong a Forma-1-ben az utcai pályákért.

    Bár a kétszeres világbajnok a közelmúltban minden fontos utcai pályán begyűjtötte a trófeákat, köztük Monacót, Miamit, Jeddah-ét és Bakut, bevallása szerint már nem élvezi a szalagkorlátokkal szegélyezett helyszíneket. A holland Formule 1 szaklapnak beszélt erről. némi élccel:

    „Az idei Forma-1-es autók nem igazán erre készültek. Egyáltalán nem szeretem már az utcai helyszíneket. A régi autókkal még kezelhető volt, de most már, a maiakkal nem. Monacóban és Szingapúrban igen csalódott voltam, ahogyan az új autók az utcán viselkedtek. Túl nehezek, túl merevek, már nem tudod rádobni a járdaszegélyekre. Ezeket az autókat egyszerűen nem erre tervezték. Fotózásra jók ezek az utcai pályák, de versenyzésre nem.”

    Verstappen ki akarja rúgatni Pérezt?

  • Nyck de Vries már feladta F1-es álmait

    Nyck de Vries már feladta F1-es álmait

    Nyck de Vries bevallotta, azt hitte, hogy Forma-1-es álmainak már vége.

    Bár 2023-ban újonc lesz az AlphaTaurinál, a Red Bull „junior” F1-es csapatánál, a holland valójában 27 éves. A Mercedes idei tartalékosa, de Vries a Renze op Zaterdag holland műsorban beszélt erről:

    „Most jön még csak a felismerés, hogy ez tényleg meg fog történni. Az igazat megvallva már nem láttam reális lehetőségnek a Forma-1-et. Ugyanakkor továbbra is megragadtam a kínálkozó lehetőségeket. Ott voltam, és az elmúlt két évben utaztam a futamokra, de igazából a semmiért. Ezzel a fellépéssel szombatonként csak ültem a VIP-lounge-ban egy kávé mellett.”

    Hirtelen azonban 2022-ben jött el a nagy pillanata – amikor a Williams versenyzője, Alex Albon vakbélgyulladást kapott. De Vries ekkor szenzációs módon pontot szerzett debütálásakor. Ez felkeltette a Red Bullnál Dr. Helmut Marko érdeklődését – aki így 2023-ban már két hollandot is a rajtrácsra küld. Így zárt ezért de Vries:

    „A Monza utáni hétfőn Max annyit mondott nekem, hogy „segítettem neked egy kicsit, hogy Zhou mögötted maradjon”. Együtt nőttünk fel autóversenyzőként, és már kiskorunktól kezdve nagyon jól ismerjük egymást. Azt hiszem, karakterben nagyon mások vagyunk, de Max most egyszerűen uralja a sportágunkat, és szerintem ezt tényleg remek látni. Igazán lenyűgöző, ahogy ezt csinálja.”

    Vízbe dobták, majd megkötözve adták át de Vriest leendő csapatának

  • Verstappen: Alonso az egyik legjobb valaha

    Verstappen: Alonso az egyik legjobb valaha

    Fernando Alonso és Daniel Ricciardo azon versenyzők közé tartoznak, akikkel Max Verstappen igen jól kijön. Utóbbi jövőre visszatér a Red Bullhoz, míg előbbi nagy csodálója a hollandnak. A Viaplay által készített dokumentumfilmben a kétszeres világbajnok mindkettejükről kifejtette véleményét.

    Alonsóval kapcsolatban azt kérdezték tőle, vele ápolja-e a legjobb kapcsolatot: „Az egyik legjobbat. Abszolút képes még gyorsulni. Különböző generációkból származunk, még az apám ellen is versenyzett. Ezen néha nevet az ember. Ő még ebben a korban is rendkívül fanatikus, hogy még így benne van. Ő az egyik legjobb versenyző valaha.”

    Ugyanakkor a pályán nem nyílt rá túl sok alkalom, hogy a két kétszeres világbajnok egymással csatázzon, Alonsónak ugyanis már régóta nem áll rendelkezésre az ehhez megfelelő technika.

    Akivel viszont korai éveiben csatázhatott, az Daniel Ricciardo volt, hiszen 2016 és 2018 között csapattársak voltak a Red Bullnál, ahová most az ausztrál harmadik számú versenyzőként visszatér. Verstappen róla is jó véleménnyel van.

    „Jó móka lesz, sokat fogunk nevetni” – mondta az ausztrál visszatérése kapcsán. „Mindig nagyon jól kijöttem vele. A pályán néha nagyon közel álltunk egymáshoz. Végül is tényleg jól éreztük magunkat, és nagyon jól szórakoztunk.”

  • Verstappenék két keréken is kipróbálták magukat Japánban

    Verstappenék két keréken is kipróbálták magukat Japánban

    A Honda évzárás gyanánt az élsportolóit Japánba hívta. Így eshetett meg az, hogy a Red Bull és az AlphaTauri Forma-1-es versenyzői mellett a MotoGP-ben versenyző hétszeres világbajnok Marc Marquez is jelen volt a japán gyártó rendezvényén, Motegiben.

    A Honda rég nem látott sikereket ért el az autósport királykategóriájában, ugyanis Max Verstappen révén már a tavalyi évben is meg tudták nyerni az egyéni világbajnokságot. Idén azonban képesek voltak rátenni még egy lapáttal, ugyanis a holland címvédése mellett a Red Bull a konstruktőri bajnokságot is be tudta húzni. Ezzel pedig a Bikák 2013 után először ülhettek fel a trónra mindkét bajnokságban.

    A Red Bull holland kiválósága mellett Marquez is részt vett a Honda sajtótájékoztatóján, ahol az idei szezonban tapasztalt élményeikről meséltek. Ezt követően pedig a pilóták útja a Motegiben található versenypályára vezetett. Az Alpine-hoz távozó Pierre Gasly utoljára vezethette a futamgyőztes autóját, az AT01-et, amivel a 2020-as Olasz Nagydíjon intették le őt elsőként. Emellett még Verstappen is megtehetett pár kört a tavalyi autójával, ami a Török Nagydíjon használt különleges fényezéssel volt ellátva.

    Verstappent ezt követően egy óriási meglepetéssel várta a japán gyártó. A Honda ugyanis egy szürke színű NSX Type S-t ajándékozott a holland klasszisnak, aki 2021-ben és 2022-ben is világbajnok címhez segítette őket. A kulcsokat a vezérigazgató, Koji Watanabe adta át a 35-szörös futamygőztesnek, az átadás előtt pedig az elnöke, Seiji Kuraishi mondott köszönő beszédet a holland számára.

    Ezután nem sokkal pedig Verstappen, Sergio Pérez, Yuki Tsunoda és Gasly is felpattant Marquez Repsol Hondájára és így mindannyian motorversenyzőnek képzelhették magukat egy rövid időre. A hétszeres világbajnok spanyol motoros pedig eközben készségesen válaszolt az F1-es pilóták által feltett kérdésekre, sőt, még különböző instrukciókkal is ellátta őket.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia AlphaTauri (@alphataurif1) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    MotoGP™ (@motogp) által megosztott bejegyzés

  • Brundle szerint Verstappen nem ezt érdemli

    Brundle szerint Verstappen nem ezt érdemli

    Martin Brundle elismerte, hogy „nagyon szomorú” volt, amikor a szurkolók kifütyülték Max Verstappent az Abi Dhabi Nagydíj után.

    A nézők a lelátókon füttyszóval illették a kétszeres bajnokot, amikor a leintés után Jenson Buttonhoz közeledett egy interjúra. Eközben Sebastian Vettel, Charles Leclerc és Sergio Pérez a pályán adott interjúik előtt éljenzést kaptak a szurkolóktól.

    Brundle hangsúlyozta, hogy a Red Bull legalább részben hibás lehet a szurkolók nyilvánvaló ellenszenvéért a holland iránt.

    A csapat több ellentmondásba is keveredett az idei szezon során, leginkább a költségplafon megsértésével kapcsolatban. Ez rengeteg indulatot keltett a közösségi médiában, és hozzájárulhatott ahhoz, hogy a szezon vége felé a 25 éves versenyző is ellenszenvvel szembesült.

    Brundle hangsúlyozta, hogy a csapat „játszhatott volna okosabban is” néhány versenyen, hogy megpróbálja visszaszerezni a rajongók támogatását.

    „Nagyon szomorú voltam, amikor a végén Maxot kifütyülték. Ezt már megtapasztaltuk korábban is Schumacher, Vettel, Nico Rosberg és mások esetében az évtizedek során különböző okokból, amikor a rajongóknak erős érzéseik támadnak valami miatt, ami megtörtént vagy éppen nem történt meg” – vélekedik Brundle.

    „A Red Bull és Verstappen csapata talán játszhatott volna okosabban is Mexikóban és Brazíliában, valamint a költséghatár túllépése kapcsán, de semmi sem veheti el a teljesen domináns teljesítményüket ebben a szezonban.”

    A Red Bull a Sao Pauló-i Nagydíjon belekeveredett egy csapatutasításos vitába, alig egy héttel a szezonzáró előtt. Verstappen figyelmen kívül hagyta a csapat kérését, hogy Pérezt engedje el. A mexikói emiatt bukta el az összetettbeli második helyet.

    A regnáló bajnok azt állította, megvoltak az okai, amiért nem engedte át Pérezt, de azt még nem erősítette meg, hogy ezek a Monacói Nagydíjon történt incidenséből erednek-e. Verstappent így ismét kritika érte az interneten és a sajtóban.

    A vizsgált F1-es kommentek 20%-a minősíthetetlen, 14%-a abuzív