Címke: Max Verstappen

  • Marko: A csapat Mateschitz szellemiségével száguld tovább

    Marko: A csapat Mateschitz szellemiségével száguld tovább

    Dr. Helmut Marko azt szeretné, ha a Red Bull az energiaital egykori alapítójának, Dietrich Mateschitznek a szellemiségével védené meg idén Forma-1-es címeit.

    A 79 éves egykori F1-es versenyző, Markonak érzelmes évei voltak legutóbb, hiszen 2019-ben elvesztette régi barátját és bizalmasát, Niki Laudát, aztán a 78 éves Mateschitz tavaly októberben rákban elhunyt. Az RTL-nek nyilatkozott Marko, akit széles körben Mateschitz jobbkezének tekintettek a Red Bull minden F1-es ügyében:

    „Ez volt a második nagy veszteségem, és nagyon hiányzik. Most a 2022-es sikerekre akarunk építeni, Dietrich örökségeként tovább vinni a csapatot, és az ő szellemében megvédeni a világbajnoki címeket.”

    Mateschitz halála óta Marko elismeri, hogy most már egyedül kell meghoznia döntéseket:

    „Már nincs lehetőségem arra, hogy egyenlő félként eszmét cseréljünk.”

    Szerinte Mateschitz sosem volt negatív, hanem mindig előrelátó volt és optimista. Marko egy hónappal a halála előtt látogatta meg utoljára a súlyos beteg Mateschitzet ausztriai otthonában – ahol az osztrák honfitársának fél kilométernyi saját tópartja volt. Erről a találkozásról már csak ennyit mondott:

    „Didi és Max a futballon keresztül találtak közös nevezőt. Én csak a tavat néztem.”

    Mateschitz búcsúajándéka: Elképesztő prémiumot kaptak a Red Bull dolgozói

  • Ezeket a rekordokat tartja még 2023-ban is Michael Schumacher

    Ezeket a rekordokat tartja még 2023-ban is Michael Schumacher

    Michael Schumacher alig több mint egy évtizede vonult vissza végérvényesen a Forma-1-ből, de még mindig számos lenyűgöző rekordot tart.

    A legtöbb bajnoki cím

    Michael Schumacher tartja a legtöbb F1-es versenyzői világbajnoki cím rekordját, ami esetében hét. Schumacher első két címét még a Benettonnal nyerte 1994-ben és 1995-ben. A harmadik elsőségére 2000-ig kellett várnia a Ferrarival, majd 2004-ig újabb négyet nyert zsinórban, és így érte el a hetet. Lewis Hamilton 2020-ban egyenlítette ki ezen rekordját, szintén négy egymást követő címet nyerve.

    Úgy tűnt, hogy Hamilton 2021-ben megdönti Schumacher rekordját, és eggyel előrébb lép, de a szezon utolsó körében máig vitatott körülmények között kikapott Max Verstappentől.

    Egymást követő szezonok győzelemmel

    Egy másik rekord, amelyet Schumacher tart, az egymást követő, Forma-1-es győzelemmel zárult szezonok rekordja. A német 1992 és 2006 között minden szezonban nyert legalább egy futamot.

    Figyelemre méltó, hogy az egyetlen idény, amelyben nem tudott nagydíjgyőzelmet elkönyvelni, a bemutatkozó 1991-es éve volt – akkor mindössze hat versenyen indult, valamint a Mercedesnél töltött hároméves pályafutása 2010 és 2012 között maradt nyeretlen.

    Hamilton emellett 15 egymást követő idényben – 2007-től 2021-ig – tudott győzni.

    100%-os dobogós arány egy idény alatt

    Schumacher az egyetlen pilóta a Forma-1 történetében, akinek 100 százalékos dobogós helyezési aránya van egy szezon alatt. Ezt 2002-ben érte el, amikor abban az évben a 17 verseny mindegyikén az első háromban végzett.

    Jim Clarknak 1963-ban 10 versenyen kilenc dobogós helyezés sikerült, míg Hamilton és Sebastian Vettel 2015-ben és 2011-ben egyaránt 17-szer állt dobogóra 19 futamból.

    A leggyorsabb körök egy adott évben

    Schumacher a 2004-es domináns bajnoki szezonja során 10 leggyorsabb kört ért el – ami rekordnak számít.

    Kimi Räikkönen ugyanezt 2005-ben és 2008-ban érte el.

    A legtöbb diadal egy adott ország nagydíján

    Schumacher nyolcszor nyerte meg a Francia Nagydíjat Magny-Cours-ban.

    Hamilton ugyanígy nyolc győzelemmel rendelkezik a Magyar és a Brit Nagydíjakon.

    A bajnoki cím megszerzése után hátralévő futamok száma

    Max Verstappennek 2022-ben négy versenye volt hátra, amikor a Japán Nagydíjon megszerezte második világbajnoki címét.

    Húsz évvel korábban elképesztő hat futam volt hátra, amikor Schumachert 2002-ben ötszörös bajnokká avatták.

    Ezen a napon született Michael Schumacher, mikor a regnáló bajnok Hill volt

  • Herbert: Leclerc nehezebb helyzetben van, mint Verstappen vagy Hamilton

    Herbert: Leclerc nehezebb helyzetben van, mint Verstappen vagy Hamilton

    A korábbi Forma-1-es pilóta Johnny Herbert exkluzív interjút adott a Total-Motorsport.com weboldalnak. A brit többek között arról beszélt, hogy miért van nehezebb helyzetben Charles Leclerc, mint közvetlen riválisai.

    Tavaly remekül kezdte az évet Charles Leclerc, három futam után pedig a világbajnoki cím egyik esélyesének is tűnt. Ám a szezon során a csapata mellett ő maga is elkövetett pár, igen sokba kerülő hibát, ami miatt végül csak az ezüstéremmel kellett beérnie, tetemes ponthátrányban a bajnok Verstappen mögött.

    A szakértőként dolgozó Herbert szerint ez nem véletlen, ugyanis a monacói már azzal nehezebb helyzetben van a többi nagyágyúhoz képest, hogy a Ferrari versenyzője, amivel hatalmas nyomás nehezedik rá.

    „Nyomás nehezedik Leclerc-re. Amely a Tifosi felől, az olasz média felől érkezik, illetve magától a Ferraritól is nyomás helyeződik rá. Ferrari pilótának lenni önmagában akkora felelősséggel jár, amely nincs meg például Verstappen vagy Hamilton esetében sem.”

    „Toto a Mercedesnél és Christian a Red Bullnál is arra törekszik, hogy minden terhet levegyen a versenyzői válláról, hogy könnyebben tudjanak levegőhöz jutni. Szerintem ez a legfőbb oka annak, hogy egész szezon során sokkal konzisztensebben tudnak teljesíteni.” – véli az 58 éves Herbert.

    Lát azonban még egy fontos különbséget a Sauber volt pilótája. Szemmel láthatóan Verstappen, de még Hamilton is sokszor nyíltan kifejezi, ha a csapat részéről valami nem tetszik neki, ellenben Leclerc-rel, aki mindig diplomatikusan hallgat a nyilvánosság előtt.

    „Szorosan együtt kell működni a versenyzőkkel. Max nagyon szókimondó volt akkor, amikor a csapata hibázott, ez is kicsit közre játszik abban, hogy a közvélemény kritikus vele. Amikor egy pilóta ezt teszi, meglepő, hogy mennyire megtudja ezzel változtatni az emberek mentalitását. Ez is Max egyik erőssége. Talán Lewis-szal is ez a helyzet, csak talán nem ennyire kirívóan. Nyugodtabban kezeli ezeket. A háttérben azonban biztos, hogy megmondja a magáét, ez az a pillanat pedig, amikor a csapat egész szinergiájának össze kell állnia.”

  • A legkevesebbet kereső F1-es versenyző fizetésével is bőven kiegyeznénk!

    A legkevesebbet kereső F1-es versenyző fizetésével is bőven kiegyeznénk!

    A regnáló bajnok, Max Verstappen a legjobban fizetett versenyző a 2023-as szezon kezdetén, az a RacingNews365 által összeállított lista szerint.

    Verstappen tavaly év elején kötött új, hosszútávú szerződést a Red Bullal, amely 2028-ig köti őt a csapathoz. Ezt a bizalmat az energiaitalos csapat magasabb fizetéssel is díjazza. Így a holland éves jövedelme a becslések szerint idén 55 millió dollár (~ 19 745 000 000 Forint).

    Ezzel ő áll fizetési táblázat élén.

    A RacingNews365 által összeállított lista szerint Verstappen fizetése 19 millió dollárral magasabb, mint a 2022-ben a bajnokságban második helyen végzett Charles Leclercé. Mindeközben a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton 35 millió dolláros (~ 12 565 000 000  Forint) jövedelmével a harmadik a listán.

    Verstappen red bullos csapattársa, Sergio Pérez azonban „csak” 10 millió dollárt (~ 3 590 000 000 Forint) keres – hasonlatosan Sainzhoz és Bottashoz -, és megelőzi még Lando Norris is, aki 20 millió dollárt tehet zsebre.

    Lando Norris a negyedik legjobban kereső pilóta 20 millió dollárral, Sergio Perez a hírek szerint 10 millió dollárt visz haza, akárcsak Carlos Sainz.

    Verstappen helyett más fizet, de még az újoncoknak is milliókat kell fizetniük

    Így a Red Bull az a csapat, mely a legnagyobb összeget költi a versenyzők fizetésére, összesen 65 millió dollárt. Ez az összeg a Ferrari esetében 46 millió, a Mercedesnél pedig 43 millió dollár.

    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso a becslések szerint 5 millió dollárt kap az Aston Martintól, ugyanennyit Pierre Gasly az Alpine-tól és Kevin Magnussen a Haastól.

    A sor végén Tsunoda és az újonc Sargeant található 1-1 millió dollárral, ami még így sem kevés, hiszen kb 359 000 000 forintnak felel meg. Ez havi közel 30 millió forintnak felel meg, szóval azért nem kell őket sem sajnálni. 😀

    A versenyzői fizetések jelenleg nem tartoznak költségplafon-szabályozás alá, de már folynak a tárgyalások esetleges versenyzői bérplafonról is.

    Az F1-es versenyzők fizetési listája:
    Versenyző Csapat
    Becsült fizetés
    (millió dollár)
    Max Verstappen Red Bull 55
    Charles Leclerc Ferrari 36
    Lewis Hamilton Mercedes 35
    Lando Norris McLaren 20
    Sergio Pérez Red Bull 10
    Carlos Sainz Ferrari 10
    Valtteri Bottas Alfa Romeo 10
    George Russell Mercedes 8
    Esteban Ocon Alpine 6
    Fernando Alonso Aston Martin 5
    Pierre Gasly Alpine 5
    Kevin Magnussen Haas 5
    Alex Albon Williams 3
    Lance Stroll Aston Martin 2
    Nico Hülkenberg Haas 2
    Nyck de Vries AlphaTauri 2
    Guanyu Zhou Alfa Romeo 2
    Oscar Piastri McLaren 2
    Yuki Tsunoda AlphaTauri 1
    Logan Sargeant Williams 1

     

    Hatalmas: Egymillió dollárral többet fizet a Red Bull, mint korábban a Mercedes

  • Montoya szerint ez nagy gond lehet majd 2023-ban a Ferrari pilótái között

    Montoya szerint ez nagy gond lehet majd 2023-ban a Ferrari pilótái között

    A hétszeres Forma-1-es futamgyőztes Juan-Pablo Montoya úgy gondolja, Max Verstappen nagyobb tapasztalata miatt újra felülkerekedhetne Charles Leclerc-en egy bajnoki harcban, és azt is firtatja, nincs garancia arra, hogy 2023-ban is ne mérkőzne meg a Ferrari csapattársával, Carlos Sainz-zal.

    Leclerc a tavalyi szezon korai szakaszában szoros világbajnoki csatába keveredett Verstappennel. Majd egy sor pilóta- és csapathiba, valamint egy halom technikai gond miatt a Red Bull pilótája a nyári szünet után a hátralévő 10 futamból nyolcat megnyert. Arra a kérdésre, hogy értékelje Leclerc és Verstappen 2023-as várható bajnoki esélyeit, Montoya azzal érvelt, hogy a már megnyert világbajnoki cím tapasztalata lépéselőnybe hozza a hollandot. Montoya a Motorsport.com spanyol változatának nyilatkozott:.

    „Nem mondanám, hogy egy szinten lennének. Ugyan Charles nagyon jó, de szerintem Maxnak több tapasztalata van. Azt gondolom, hogy a több tapasztalat és a több győzelem, valamint a megnyert bajnokságok sok nyomást vesznek le róla. Tehát Maxnak sokkal könnyebb megnyernie a bajnokságot, mint Charlesnak – mert Charles az első elsőségéért hajt.”

    A tavalyi idény során Leclerc végig fölényben volt a Ferrari felállásán belül. Végül a bajnoki második helyezett 62 ponttal több pontot szerzett, mint Sainz. Az időmérőkön is rendre jobb volt nála. Annak ellenére, hogy Leclerc 2022-ben csapaton belüli fölényben volt Sainz-cal szemben, Montoya is utalt rá, hogy Sainz képes a monacói pilóta fölé kerekedni a Ferrarinál. Hiába csekély a spanyol győzelmeinek a száma, mióta együtt vannak a Scuderiánál, állítja:

    „Az igazat megvallva, amennyiben Carlos jól érzi magát az autóban, szerintem nagyon jó munkát végezhet. Ha megnézzük a régi autókat az év végén, nem tavaly, de tavalyelőtt, Carlos minden héten felülmúlta Charlest. Magyarán minden azon múlik, hogy a versenyző mennyire érzi jól magát az autóban.”

    Közben Montoya a Red Bull dinamikájával is foglalkozott. Kifejtette, hogy Verstappen nem fog hasonló problémával szembesülni, mint Leclerc, amikor belső veszélyt kell elhárítania, hiszen a regnáló világbajnok már bizonyította, hogy Sergio Perezzel is felveszi a kesztyűt.

    „Checo Perez jobb pilóta lenne, mint Max? Az az igazság, hogy nem. Nagyon jó versenyző, de nem hiszem, hogy Max szintjét hozná.”

    Kiderült, melyik csapatnál versenyez majd az ifjabb Montoya

  • Mark Webber figyelmeztetett, hogy a legveszélyesebb csapat törhet újra a felszínre

    Mark Webber figyelmeztetett, hogy a legveszélyesebb csapat törhet újra a felszínre

    Mark Webber figyelmeztette a Ferrarit és a Mercedest, arról, hogy össze kell szedniük magukat, ha a Red Bull-lal szeretnék felvenni a kesztyűt a következő szezon során.

    Az ausztrál kétli, hogy a pénzbüntetés hatással lesz az előző év bajnokaira. Utoljára 2013-ban történt kettős győzelem a Red Bull számára, amikor Mark Webber a ranglista harmadik helyét, míg csapattársa Sebastian Vettel a bajnoki győzelmet szerezte meg. Ezzel együtt pedig a Red Bull a negyedik alkalommal vitte el a konstruktőri győzelmet.

    Tavaly Max Verstappen a 22 versenyből 15 versenyt nyert meg, amivel ismét a magasba tört a Red Bull. Így a tavalyi formájukat tekintve semmi sem mutatja azt, hogy a Red Bull ne próbálkozna meg, megszerezni Verstappennek a harmadik bajnoki címet és akár hatodik konstruktőrit is a csapatnak.

    „A Red Bull még mind a legveszélyesebb csapat” – mondta Webber az Autosport-nak.

    „Mindenkinek össze kell szednie magát jobban, láthattuk, hogy a Mercedesnek jó volt a megbízhatósága, míg a Ferrari-nak kevesebb. Viszont a Red Bull-nak még nagyobb volt ez, és ez igaz volt az összes pályára is.”

    „Azt hiszem, hogy a csúcspont számomra Max Spa-i győzelme volt, amikor végig szántott a mezőnyön. Az hihetetlen volt.”

    A Red Bull idei szezonja a csökkentett tesztelési időn múlthat, ugyanis a pénzbüntetéssel a 70%-os tesztelési idejüket lecsökkentették 63%-ra. Viszont Webber szerint ez nem lehet gond a Milton Keynes-i alakult számára, mivel biztos megvannak a kellő szakemberek, akik megoldják potenciális károkat.

    „Szerintem senki sem tudja, hogy milyen hatással lesz rájuk ez a büntetés. Viszont biztos vagyok abban, hogy van elég kreatív emberük, akikkel megoldhatják a problémákat.”

    Most, hogy a Mercedesnek több ideje van a Red Bull-hoz és a Ferrari-hoz képest, a fejlesztési idő terén, mint valaha. Erősen megkérdőjelezhető Webber szerint, hogy mire lesznek képesek a 2023-as idény során.

    „Nem tudjuk, hogy mennyire adta fel az előző évet a Mercedes. A feladás nem a megfelelő szó erre, mert mindig van mit tanulni a következő évre.”

    „Arra értem főképp, hogy hogyan osztották be az idejüket, az R&D-t és a pénzt a költség sapka alatt az előző év során és a 2023-as autó alatt.

    Ezeknek az részeknek köszönhetően, szórakoztató lesz nézni, hogy hogyan alakul majd a szezon első negyede.” – fejezte be Webber.

    1000 bokszkiállás gyakorlattal hangolt az idei szezonra a Ferrari

  • Az rFactor 2 közleményt adott ki Max Verstappen lekapcsolódása miatt

    Az rFactor 2 közleményt adott ki Max Verstappen lekapcsolódása miatt

    A hírhedté vált 2023-as Le Mans-i 24 órás versenyt rendező játék mögött álló cég bocsánatot kért a rajongóktól, miután a versenyen többször is megszakadt a kapcsolat, többek között Max Verstappen esetében is.

    A holland a Team Redline csapatával versenyzett, de megszakadt a kapcsolat. Emiatt kiállt, és verbális tirádát indított az élő közvetítésben a szervezők ellen:

    „Elképesztő balszerencsének mondják… nos, ez csak inkompetencia. Még a saját játékukat sem képesek kontrollálni. Ez már a harmadik alkalom, hogy ez történik velem, hogy kiesek a játékból, miközben versenyzem. Ez egyben az utolsó alkalom is, mert mi értelme van így? Öt hónapig készülsz, hogy megpróbáld megnyerni ezt a bajnokságot, vezeted is. Megpróbálod megnyerni ezt a versenyt, amire két hónapig készültél, és ők így kezelik. Az igazat megvallva, ez egy vicc. Nem is lehet ezt rendezésnek nevezni. Ez így bohóckodás.”

    Később rákontrázott a kritikájára, mondván, hogy a szervezők „nem tudják ellenőrizni a saját sz*r szerverüket”. Ez a nyilvánosság nem kívánt fényt vetett az rFactor 2 játékra és a mögötte álló Studio 397 cégre. A Studio 397 megpróbálta lehűteni az őket ért negatív sajtót és a rajongók reakcióit. Közleményt adtak ki, amelyben bocsánatot kért a szurkolóktól, és vállalta a felelősséget a történtekért:

    „A 24 Hours of Lemans Virtual 2023-as versenyének befejezését és a sajnálatos problémákat követően, amelyek két piros zászlós leálláshoz és a játékosok lekapcsolódásához vezettek, a Studio 397 technikai csapata előzetes vizsgálatokat folytat, hogy meghatározza az okokat és a fejlesztés irányát a jövőbeli termékfrissítéseknél.

    Újfent elnézést kérünk a szurkolóktól és az esemény résztvevőitől az incidensek okozta nyilvánvaló frusztrációért. Az ehhez hasonló problémák masszívan dühítők egy ilyen jelentős produkció minden résztvevőjének. Továbbra is eltökéltek vagyunk abban, hogy a 2023-as eseményt platformként használjuk fel tudásunk és tapasztalataink bővítésére, hogy erősebb, robusztusabb megoldásokat építsünk be az rFactor 2 minden online játékosának.”

    Az esemény egyik fő gondja az volt, hogy a szerverek IP-címei tévesen nyilvánosságra kerültek, ami miatt DDoS-támadások célpontjává váltak. A Studio 397 azt állítja, hogy nem tudnak „rosszindulatú támadásról”. Ugyanakkor megígérték, hogy új eljárásokat vezetnek be, amelyek biztosítják, hogy ilyesmi a jövőben ne fordulhasson elő:

    „Tudomásunk van arról, hogy a szerverek IP-címei véletlenül nyilvánosságra kerültek, és az esemény során szokatlan szintű forgalmat figyeltünk meg. Ehhez társult néhány, az adott időszakban zajló, aggasztó esemény naplózása. Rosszindulatú támadásról nem voltak információink, de új eljárásokat fogunk bevezetni annak érdekében, hogy a jövőben szervereinket erőteljesen védjük. A közvetlen IP-címek használata a többjátékos munkamenetekhez való hozzáféréshez nyilvánvalóan nem a legjobb megoldás. Ezért teljes felelősséget vállalunk a nem résztvevők számára történő véletlen nyilvánosságra kerülésért.

    Aktívan dolgozunk új eljárásokon, hogy csak az engedélyezett felhasználókat engedjük be, és a jövőben megelőzzük a hasonló eseteket. Ezenkívül a futam során előfordult négy spontán többszörös kapcsolatmegszakadás is rendkívüli volt, ez eddig csak egyszer fordult elő versenyen. Miközben az elmúlt években jelentős fejlesztéseket és hibajavításokat hajtottunk végre a játék többjátékos kódján, egyértelműen még mindig gondokat tapasztalunk a régi, alacsony szintű hálózati kóddal. Ez természetesen elfogadhatatlan helyzet bármely többjátékos környezetben, és elköteleztük magunkat amellett, hogy az elkövetkező hónapokban átírjuk ezt, hogy minden játékosnak jobb élményt biztosítsunk.”

    Végezetül elmondták, hogy a reflektorfény „kifizetődő és kihívást jelentő” volt, és megígérték, hogy együttműködnek a Le Mans-i szervezővel, hogy a jövőben jobb rendezést tudjanak produkálni:

    „A 24 Hours of Le Mans Virtual reflektorfénye az évek során egyszerre volt kifizetődő és kihívással teli az rFactor 2 és a Studio 397 számára. A legszélesebb körben látható szimulátoros versenyeseményként minden gond reflektorfénybe kerül a világ minden tájáról érkező hihetetlen versenyzők miatt. Arra törekszünk, hogy a legvalósághűbb versenyszimulációs élményt nyújtsuk, és továbbra is fáradhatatlanul azon leszünk, hogy a Le Mans-i szervezőkkel együtt a jövő felé haladva látványos virtuális eseményeket hozzunk létre.”

    Grosjean is reagált Verstappen Virtual Le Mans kritikájára

     

  • Verstappen szerint pont de Vries-re van szüksége az AlphaTaurinak

    Verstappen szerint pont de Vries-re van szüksége az AlphaTaurinak

    Max Verstappen teljesen megérti, hogy Nyck de Vries lehetőséget kapott az AlphaTaurinál az idei szezonban. A kétszeres világbajnok jól ismeri honfitársát, aki egyébként abszolút felnéz rá.

    A jelek szerint a Red Bull testvércsapata egyből azt várja majd de Vries-től, hogy vezesse a csapatot, noha a csapattárs Yuki Tsunoda már két év tapasztalattal rendelkezik. Ez Verstappent egyáltalán nem lepi meg.

    De Vries ugyanis több kategóriában kipróbálta már magát, például a WEC-ben, vagy a Formula E-ben, utóbbiban pedig bajnok is lett.

    „Nyck nagyon jól érzi az autót is és szerintem pont ő kell az AlphaTaurinak” – magyarázta Verstappen a Motorsport.com-on.

    Annak idején Formula 2-es bajnokként de Vries-nek nem adatott meg az F1-es lehetőség, ám néhány év után tartalékpilótaként megkapta a nagy lehetőséget, és szerepelhetett az Olasz Nagydíjon a Williams színeiben. Az ott nyújtott teljesítményével rögtön pontot szerzett, és gyakorlatilag ez lett az ajánlólevele az AlphaTaurihoz.

    Verstappen szerint a honfitársa nagyon megérdemli az esélyt, és Helmut Markóék jó döntést hoztak: „Helmut az a fickó, aki csak úgy beültet az autóba, ha valaki megtetszik neki, míg más csapatok gyakran kicsit óvatosabbak ezzel kapcsolatban. De ez a Red Bull szépsége is.”

    De Vries és az AlphaTauri Imolában készülnek az új szezonra

  • Sainz megtudta az új Ferrari-főnöktől, hogy mi lesz idén a státusza

    Sainz megtudta az új Ferrari-főnöktől, hogy mi lesz idén a státusza

    A Ferrari új csapatfőnöke, Fred Vasseur eloszlatta azokat a találgatásokat, melyek szerint Charles Leclerc-et részesítené előnyben, Sainz ellenében.

    A tavalyi friss győztest fontos csapattagként üdvözölte, és azt is elárulta, hogy kétszer is megpróbálta szerződtetni a spanyolt a korábbi Forma-1-es csapataihoz. A 28 éves Sainz 2021-ben csatlakozott a Ferrarihoz a McLarentől, és tavaly áprilisban, még Mattia Binotto vezénylete alatt 2024 végéig szóló szerződéshosszabbítást írt alá.

    A monacói Leclerc, aki az elmúlt szezonban a Red Bull kétszeres világbajnoka, Max Verstappen után az összesített második helyezettje volt, szintén 2024 végéig szóló szerződést kapott. Leclerc Vasseur ART csapatánál versenyzett a GP3-as junior sorozatban, és 2018-ban mutatkozott be az F1-ben a Ferrari-motoros Sauberrel, amikor a francia volt a csapatfőnök.

    Vasseur azonban, aki korábban a Renault csapatfőnöke volt, mielőtt a Sauberhez került, egy Zoom hívásban azt mondta az újságíróknak, hogy Sainzhoz is volt kapcsolata a múltban, és nagyra tartja őt. Viccelődve ennyit mondott róla:

    „Amikor a Renault-nál voltam, azzal kezdtem a beszélgetést Carlosszal és Carlos menedzsmentjével, hogy megnyerjem őt és aláírjuk a szerződést. Kicsivel később csatlakozott is. Amikor a Saubernél voltam, újra megpróbáltam leszerződtetni Carlost, de eredménytelenül, így azt mondtam, hogy oké, ha együtt akarok dolgozni Carlosszal, akkor a legjobb, ha csatlakozom ahhoz a csapathoz, ahol ő van. Mindig is remek volt a kapcsolatunk. Bízom benne, és azt hiszem, hogy az elmúlt években megmutatta, hogy potenciális győztes, aki nagyon fontos a csapatnak. Nem lesz első és második számú pilótánk. A szervezetnél kristálytiszták ezek a szerepek, de ha egy ponton nekem kell lépnem Carlosért vagy Charlesért, akkor megteszem.”

    Leclerc tavaly három versenyt nyert, és kilenc pole pozíciót szerzett, míg Sainz a Brit Nagydíjon szerezte meg első győzelmét a Forma-1-ben, és a szezont az ötödik helyen zárta.

    „Felébredt” téli álmából a Ferrari – Sainz és Leclerc már autóba ül

  • Verstappen nem kér Ricciardo segítségéből

    Verstappen nem kér Ricciardo segítségéből

    Daniel Ricciardo 2018 után idén visszatér a Red Bullhoz, ám már csak tartalékpilótaként. A feladatai között ott lesz a szimulátorozás is, hiszen manapság már igencsak kevés lehetőség adódik a valódi tesztelésre.

    Erre valamiféle megoldást jelentenek a csapatok gyárában lévő szimulátorok, melyeket a teljes állású pilóták is van, hogy használnak. Max Verstappen is így van ezzel, és Daniel Ricciardo helyett is beül majd a szimulátorba, hogy az autót a saját stílusához igazítsa.

    „A mi szimulátorunk az egyik legjobb a sportban” – kezdte a SpeedWeeknek adott nyilatkozatát. „A napok nagyon hosszúak, de kétségtelenül megéri. Én sem szeretném, ha egy tesztpilóta venné át a szimulátoros munkát, ahogy más csapatoknál van. Én akarom csinálni, mert mindenkinek megvan a saját vezetési stílusa.”

    Max Verstappen már idén is versenyzett szimulátoron, igaz az kicsit más volt: a virtuális Le Mans-i 24 óráson szerepelt, ám ez igen csúnyán végződött.

    Egy új Ferrarit akar vásárolni magának Max Verstappen?