Címke: Max Verstappen

  • 24 másodperces előnnyel is sokkolt, de végül nem szerzett pole-t Verstappen a Nordschleifén

    24 másodperces előnnyel is sokkolt, de végül nem szerzett pole-t Verstappen a Nordschleifén

    Feltűnő szerepléssel és remek eredménnyel mutatkozott be a GT3-as mezőnyben Max Verstappen, aki ezen a hétvégén az NLS-ben a csúcskategóriában is bemutatkozik, és nem volt messze attól, hogy rajtelsőséget szerezzen az időmérőn.

    A múlt vasárnap még Bakuban győztes holland mostanság az F1 nélküli hétvégéket sportautóversenyzéssel tölti ki, már másodszor vesz részt az NLS (a nürburgringi hosszútávú bajnokság) egy fordulóján. Négyszeres F1-es világbajnok ide vagy oda, két hete még csak egy GT4-es autó volánja mögé ülhetett be, hogy megszerezze a licencet a GT3-as autóval való szereplésre a világ egyik legveszélyesebb pályáján, a 24 kilométeres Nordschleifén, az e hétvégi következő fordulóban pedig így már az egyik legrangosabb kategóriában, az SP9 Próban szerepelhet. Az Emil Frey Racing Ferrari 296 GT3-asán Chris Lulhammel osztozik majd a 4 órás versenyen, az időmérőn azonban Verstappen hajtott pályára, és már az első gyorskörével fehúzatott néhány szemöldököt.

    Volt ugyanis olyan pillanata az időmérőnek, amikor Verstappen 24 másodperces előnnyel vezetett a második helyezett előtt, amely felvétel pillanatok alatt be is járta a közösségi médiát.

    Ezek az első körök viszont kevésbé bizonyultak relevánsnak, hiszen a nedves, de száradó pálya miatt ekkor még intermediate gumikat használt a mezőny, hamarosan azonban slickekre váltottak. A kezdeti 8 perc 46 másodperces idejét később Verstappen így 8:09,126-ig tornázta le. Végül ez az eredmény a harmadik rajthelyre volt elegendő csapata számára, a pole-t egy Aston Martin Vantage volánjánál megszerző Christian Krognes 3, a második helyezett Frank Stippler Ford Mustangja pedig 2 másodperccel volt gyorsabb nála. Ők ketten azonban más kategóriában, az SP9 Pro-Am nevűben versenyeznek – ez és az SP9 Pro között nem az autók, hanem a versenyzők licencének besorolása jelenti a különbséget.

    Az NLS-ben számolatlan különböző kategóriába sorolják a nevezett autókat, Verstappen viszont azt mindenképp elmondhatja, hogy saját kategóriájában ő volt a leggyorsabb, az SP9 Próban induló második leggyorsabb autót pedig több mint hét másodperccel győzte le.

    „Jól ment. Az intermediate gumikon különösen kiválónak éreztem az autó balanszát. Természetesen jelentős volt a forgalom a pályán, szóval nem bizonyult könnyűnek megtalálni a megfelelő pillanatot egy gyorskörre. Miután átváltottunk slickekre, az utolsó körömben túl nagy forgalommal szembesültem, így nem tudtam igazán jó időt futni. Ám az autó remekül megy és a gumik is jól viselkednek, szóval a verseny szerintem rendben lesz” – összegezte az időmérőt Verstappen a saját honlapján.

    Hozzátette, a harmadik rajthelyről az összetett győzelmet fogják célba venni Lulhammel.

    „Igen, ez a cél, és elérhető közelségben is van. Meglátjuk.”

    A hétvége 4 órás versenye ma, szombaton közép-európai idő szerint 12 órakor rajtol a Nordschleifén.

    A rajtrács élmezőnye:

  • Verstappen bámulatos képességeit egy másik versenyautóban már több éve megfigyelték

    Verstappen bámulatos képességeit egy másik versenyautóban már több éve megfigyelték

    Max Verstappen a Nürburgringen egy GT-autóval tör győzelemre a hétvégén, és egy sportautós versenyző már 2020-ban hüledezett a képességeit látva.

    Verstappen kedvtelésből a szabadidejében is szívesen vezet autókat akár a virtuális, akár a valódi világban, és a hétvégén olyat tesz, ami aktív F1-es pilóták esetében igencsak ritka: egy másik sorozat versenyén indul, ráadásul egy meglehetősen veszélyes pályán, a Nürburgring hosszú, erdőben kanyargó szűk vonalvezetésén, a Nordschleifén.

    A holland a Hungaroringen is többször kipróbált különböző sportautókat, és Porsche 911 Cup-ot 2020-ban vezetett először. A Porsche egyik versenyzőoktatója, a jelenleg a Porsche Supercup sorozatban versenyző Wouter Boerekamps ott volt ezen az eseményen, és lenyűgözte őt, amit az adatokon látott.

    „Nem volt ABS az autóban. Amikor Verstappen friss gumin megérkezett az 1-es kanyarhoz, a féktávon mind a négy kereke blokkolt, mert hozzászokott, hogy milyen erővel tapossa a pedált a Forma–1-es autóban. Túl erősen nyomta” – nyilatkozta Boerekamps a RacingNews365-nek.

    Már megint Verstappen találta ki a nyerő receptet a Red Bullnak

    „Max megkérdezte a mérnökünket, hogy milyen erősen kellene nyomni a féket, és azt a választ kapta, hogy 60 vagy 65 bar nyomással. Verstappen megkérdezte, hogy akkor 60-nal vagy 65-tel, amire a mérnök azt felelte, 65-tel. Új gumit kapott, pályára hajtott, és azonnal 64.8 vagy 64.9 bar-ral nyomta a féket, végig. Ez nem normális, rajta kívül senki sem képes erre.”

    „Emellett a kormánykerékkel látszólag szinte semmit sem csinál. Bekormányoz a kanyarba, és a pedálokkal irányítja az autót.”

    Boerekamps szerint Verstappennek az alkalmazkodóképessége az egyik legnagyobb fegyvere, és képes lenne arra, hogy ugyanazon a hétvégén a Forma–1 és a Porsche Supercup futamát is megnyerje, amikor utóbbi az egyik betétverseny.

    A Nürburgringen Verstappen egy Ferrarit fog vezetni, a hétvégi menetrendje itt olvasható.

  • Ebben az idősávban versenyzik Verstappen a Nürburgringen

    Ebben az idősávban versenyzik Verstappen a Nürburgringen

    Max Verstappen a jövő évi nürburgringi 24 órás versenyre való felkészülés jegyében rajthoz áll az itteni bajnokság hétvégi fordulójában. Hétvégi autósport-ajánló.

    NLS, Nürburgring

    • szeptember 27. szombat: időmérő 8:30-
    • szeptember 27. szombat: futam 12:00-16:00

    WEC, Fudzsi

    • szeptember 27. szombat: időmérő 7:20-
    • szeptember 28. vasárnap: futam 4:00-10:00, közvetítés: Eurosport 2

    NASCAR, Kansas

    Cup Series

    • szeptember 28. vasárnap: futam 21:00-, közvetítés: MATCH4

    Xfinity Series

    • szeptember 27. szombat: futam 22:00-, közvetítés: ARENA4
  • Már megint Verstappen találta ki a nyerő receptet a Red Bullnak

    Már megint Verstappen találta ki a nyerő receptet a Red Bullnak

    A Red Bull csapatfőnöke elárulta, hogy Azerbajdzsánban elsősorban Max Verstappen erőltette a választott és sikert hozó gumistratégiát.

    Verstappen egymás után két futamot nyert úgy, hogy mindkét alkalommal rengeteget tett hozzá a saját meglátásaival a sikerhez, a káprázatos vezetésen túl: Monzában a Red Bull néhány mérnökével ellentétben mindenképpen a kisebb leszorítóerős csomag mellett érvelt, Bakuban pedig ő ragaszkodott a választott kemény keverék-közepes keverék gumistratégiához. Ezt Laurent Mekies árulta el.

    „Nagyon egyértelműen az volt az elképzelése, hogy ki akarja használni az autó tempóját és le akarja szakítani a többieket a kemény gumival, és pontosan ezt csinálta – idézte a Red Bull csapatfőnökét az Autosport. – Világosan az volt a gondolata, hogy ezen a futamon mindenki csak vezetni fog és várja a biztonsági autót, minél tovább várva rá, mert ha kiáll kerékcserére, valaki más olcsón [vagyis kevesebb időveszteséggel] megteheti majd, ha jön a biztonsági autó.”

    „Monza bizonyos szempontból hasonlóan alakult, mindenki el akarta nyújtani az etapját. Ha emlékeznek, egy idő után ki kellett állnunk a bokszba, mert a gumik már eléggé elkoptak, és néhány körön át ártott volna nekünk a biztonsági autó.”

    Azt nyilván nem tudjuk, más lett volna-e a végkimenetel, ha az etapok sorrendjét tekintve fordítva teszik fel neki a kétfajta keveréket – biztonsági autós fázis csak a rajt után volt, később nem. Az első tíz rajtkockából induló pilóta közül Verstappenen kívül csak a másik Red Bullt vezető Yuki Tsunoda és George Russell választotta ezt a gumistratégiát.

    „Megvolt az ára, mert a rajtnál hátrányt okoz, és a verseny egyes szakaszaiban is árthatott volna. Ha a 10. körben jött volna egy biztonsági autó, nem lett volna mókás a rajt a kemény gumin” – közölte Mekies. Ez esetben ugyanis a közepes gumival kellett volna megpróbálni elmenni a célig, bár utólag kiderült, abban elméletileg lehetett volna elég szufla ehhez, nem feltétlenül lett volna szükség még egy kerékcserére.

  • Piastri nem aggódik Verstappen feltámadása miatt

    Piastri nem aggódik Verstappen feltámadása miatt

    Max Verstappen két futamot nyert egymás után és ismét témát szolgáltat a korábban már halottnak tűnő címvédési esélye, de az éllovas Oscar Piastri nem érzi veszélyesnek saját magára.

    Verstappen és a Red Bull versenyben van az egyéni világbajnoki címért” – ezt mondta a McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella a bakui verseny után, ahol a holland 69 pontra csökkentette a hátrányát Piastrihoz képest a tabellán. Ez még mindig jelentős távolság, Verstappen egyelőre nem is gondolkodik azon, hogy újra van esélye a címvédésre, míg az idei első nullázását elkönyvelő Piastri nyugodtságot sugároz a csapatán kívüli üldözőjével kapcsolatban.

    „Nem írom le őt, de nem aggódok miatta – jelentette ki az ausztrál. – Próbálom összeszedni magam és a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. Tudom, hogy ha visszatérek arra a szintre, amire képes vagyok, minden rendben lesz. Erre koncentrálok.”

    Egyelőre a Red Bull sem lát bizonyítékot rá, hogy a változtatásokkal elért fellendülés tartós lehet, mivel két olyan pályán nyert Verstappen, ahol alacsony leszorítóerővel mennek az autók. Ha viszont a maximális leszorítóerőt kívánó Szingapúrban is erős formát mutat, valamint a nyújtott kanyarokban bővelkedő és a hátsó gumikat megterhelő pályákon is közelít a McLarenekhez, legalább az ígérete megmaradhat annak, hogy nem csak Piastri és Norris harcol az utolsó futamig a koronáért.

    A hollandnak viszont az is kell ehhez, hogy ellenfelei folyamatosan pontokat vegyenek el egymástól, esetleg további kieséseket szenvedjenek el.

  • Sokatmondó megjegyzés adhat reményt a Verstappen vb-címében bízóknak

    Sokatmondó megjegyzés adhat reményt a Verstappen vb-címében bízóknak

    Max Verstappen 94-ről 69 pontra csökkentette a hátrányát egyetlen futam alatt az összetettben, a Red Bull elmúlt két hétvégén látott teljesítménye pedig felvetette, hogy a holland klasszis visszatérhet a vb-csatába. Hogy ez így lesz-e, azt még korai megmondani, de a McLaren csapatfőnökének szavai reményt adhatnak az energiaitalos csapat drukkereinek.

    Az Azeri Nagydíj előtt még 94 pontos hátrányban követte a listavezető Oscar Piastrit, és úgy állt a helyzet, hogy átlagosan 12 pontot kell hoznia az ausztrálon a hátralevő versenyeken és sprinteken, ha világbajnok akar lenni. Ezzel szemben Max Verstappen Bakuban rögtön 25-öt hozott, hiszen Piastri már az első körben elszállt, ő pedig zsinórban másodszor is nyert. Ezzel pedig még jobban felerősödtek azok a hangok, amelyek a holland korábban saját maga által is elengedett idei esélyeit taglalják.

    Sőt, Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke már a bakui időmérő után arról beszélt, hogy igenis számolnak a Red Bull-lal az egyéni vb-címért zajló csatában, mert vannak pályák, amelyeken nem jönnek ki a McLaren erősségei, miközben Norris és Piastri a folytatásban egymástól is rabolni fog pontokat.

    „Nem szabad elfelejtenünk, hogy először is ő Max Verstappen, az utóbbi négy év világbajnoka, és gyors az autója. Vannak versenyek, ahol a McLaren talán semmilyen versenyelőnyt nem élvez, Lando és Oscar pedig mindig egymással fog harcolni, szóval nem feltétlenül maximalizálják a megszerezhető pontokat. Nagyon is tudatában vagyunk ennek, de hagyjuk őket versenyezni, mert mindketten megérdemlik, hogy hajszolják a céljaikat. Ennélfogva, igen, Verstappen és a Red Bull versenyben van az egyéni világbajnoki címért” – idézi a The-Race.com az olasz szakembert.

    Verstappen, Red Bull
    Fotó: Andrew Ferraro/LAT Images/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ugyanezt emelte ki Norris is már a verseny után, egyúttal elmondta, több területen is fejlődniük kell.

    „A nyers tempó terén nem hiszem, hogy rosszak voltunk ezen a hétvégén, hiszen gyors voltam a három szabadedzésen és utána is. A nehéz körülmények, az eső az időmérőn, illetve az, hogy először mentem ki [a pályára a Q3-ban], mind összeadódtak és rosszabbá tették a hétvégét. Szerintem ha második helyről rajtolok, akkor másodikként érek célba. A Red Bull tempójára szerintem nem voltunk képesek, ez nagyon-nagyon egyértelmű. Az alacsonyabb leszorítóerős pályákon a jelek szerint küszködünk. Továbbra sincs meg a kellő magabiztosságunk. Lehetünk gyorsak, de nem tudjuk olyan gyakran megismételni, mint kellene, és olyan gyakran, mint például a Red Bull. Csodálatos szezonunk van, ne értsenek félre, de egyértelműen vannak dolgok, amik nem elég jók és dolgoznunk kell rajtuk.”

    A McLaren brit pilótája arra is kitért, nem érti, hogy a Red Bullt miért írják le rendszeresen az emberek.

    „Nem gyakori, hogy lassúak, szóval az embereknek nem kellene meglepődniük azon, hogy gyorsak. Max az év elején is nyert versenyeket, az első futamot is megnyerhette volna, és elég közel volt a győzelemhez a másodikon is. Egész szezonban gyorsak, a Red Bull jó, Monzában hoztak néhány fejlesztést, amitől a jelek szerint továbbfejlődtek. Úgyhogy nem vagyok meglepve, mert tudjuk, hogy elképesztően erős csapat, amelyben ott a valaha volt egyik legjobb Forma–1-es pilóta, úgyhogy nem is számítunk kevesebbre. Meg fogják nehezíteni az életünket a szezon hátralevő részében, de azt is tudjuk, hogy itt küszködtünk egy kicsit, és világos, hogy Monzában sem voltunk elég gyorsak.”

    „Értünk el fejlődést, de azokon a területeken, amelyeken a Red Bull annyira jó és domináns volt a múltban, még mindig az, mi pedig nem vagyunk azok. Ma, amikor a Red Bullt követtem, egyértelműen volt néhány terület, amelyen más szintet képviseltek hozzánk képest, és meg kell értenünk, hogy miért.”

    Piastri, McLaren
    Kezdhet aggódni a McLaren? | Fotó: Joe Portlock/Getty Images

    Nem csak az alacsony leszorítóerő lehet az oka

    Miként azt az Olasz Nagydíj alatt ITT írtuk, Monzában a pálya jellege alapvetően feküdt a Red Bullnak és háttérbe szorította a McLaren erősségeit. Az általános vélekedés szerint az RB21-es jelenleg a leghatékonyabb autó alacsony leszorítóerős konfigurációban, ezért aztán a szintén ilyen beállításokat megkövetelő Bakuban sem véletlenü volt erős. Andrea Stella azonban még az azeri futam előtt arról beszélt, hogy a monzai hétvége utáni elemzéseik azt mutatták, nem ennyire egyszerű a magyarázat Verstappen olaszországi szárnyalására.

    „A tanulságok a monzai versenyről és arról, ahogyan csapaton belül kielemeztük a dolgokat és meghatároztuk a hozzáállásunkat a szezon utolsó harmadához az, hogy a Red Bull monzai teljesítményét nem egyszeri alkalomként kell kezelni, amit az alacsony leszorítóerős beállítás idézett elő. Monzában új padlólemezt vetettek be, és talán kicsit másként állították be az autójukat” – fejtegette a McLaren csapatfőnöke.

    „Ahogyan Monzában nyertek, az valami többről szólt, legalábbis a mi értékelésünk alapján, mint hogy az autójuk egyszerűen jobban alkalmazkodott az alacsony leszorítóerőhöz. Gyorsak voltak a középgyors és lassú kanyarokban is, illetve az egyenesekben is.”

    „Verstappen pedig most sokkal többet beszél arról, hogy a kocsi alja hozzáér az aszfalthoz, mint korábban, úgyhogy talán felszabadítottak némi teljesítményt. Egyáltalán nem lennék meglepve, ha a Red Bull folytatná a sorozatot, amit elkezdett a monzai pole pozícióval, győzelemmel, majd most a bakui pole pozícióval. A Red Bull nagyon komoly kihívó a futamgyőzelmekért és a versenyzők világbajnoki címéért” – mondta Stella, ami után Verstappen folytatta is a sorozatot és nyert Bakuban.

    A McLaren szerint nem egyszeri alkalom volt Verstappen monzai tündöklése, ami Bakuban bizonyítást is nyert | Fotó: Rudy Carezzevoli/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    Szingapúr lesz a nagy teszt

    A McLaren tehát úgy véli, a Red Bullnak sikerült közelebb engednie az aszfalthoz az autóját és ezzel teljesítményt szabadított fel. A bikás istálló azonban továbbra is sokkal óvatosabb a riválisuknál, és bár azt elismerik, hogy sikerült javulást elérniük, arról még korainak tartják a fejtegetést, hogy ezzel visszatértek a világbajnoki címért folyó csatába.

    Laurent Mekies, a Red Bull csapatfőnöke az azeri verseny után arról beszélt, hogy ezen a pályán különösen a lassú kanyarokban sikerült ugyanazokat a jó dolgokat megtalálni, mint Monzában, de azzal kapcsolatban továbbra is komoly kérdőjelek vannak, hogy nagy leszorítóerős beállítással is versenyképesek lesznek-e a McLarenhez viszonyítva.

    „Nagyon alacsony leszorítóerővel megyünk itt, de lassúak a kanyarok, ez pedig nagyon jól működött nekünk. Más ez, mint Monza, szóval ez jó hír. De a közös pont a nagyon alacsony leszorítóerő. Ezután elmegyünk Szingapúrba és változik az egyenlet egy kicsit. Megmaradnak a lassú kanyarok, de nagy leszorítóerőre váltunk, amivel mi elég sokat szenvedtünk Budapesten is és az előtt is.”

    A szingapúri pálya ráadásul olyan kihívásokat is támaszt a Red Bull-lal szemben, amelyeket az elmúlt években nagyon nem szerettek. Ilyen az egyenetlen aszfalt és az agresszív kerékvetőhasználat, ami egyaránt nem számított eddig a bikások erősségének. „Annak a kontextusában, hogy mit próbálunk megnézni, nagyon fontos lesz látni, hogy mi az, ami ott hirtelen majd nem működik” – tekintett előre Mekies, hozzátéve, hogy nemcsak a Monzában bevetett új padlólemeznek köszönhető a fejlődésük, hanem számos tényezőnek, Szingapúrban pedig arra várnak választ, hogy ezekkel a dolgokkal minden pályán gyorsabbá tették-e az autót.

    Max Verstappen, Red Bull, Szingapúri Nagydíj
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Nem gondoljuk azt a csapatban, hogy bármelyik aspektus esetében van bármilyen csodaszer. Úgy gondoljuk, hogy számos apró részlet kombinációjával csaltunk elő több teljesítményt az autóból. Természetesen ennek egy része a Monzában bevetett padlólemez. Hogy mennyire vagyunk versenyképesek a különböző pályákon, azt őszintén nem tudjuk, de továbbra is reménykedünk, és hamarosan meg fogjuk tudni” – jelentette ki.

    Eközben a McLarennél abban reménykedhetnek, hogy bár Szingapúrban nincsenek olyan, elnyújtott középgyors kanyarok, amelyekben az MCL39-es verhetetlen (a Hungaroringen és Zandvoortban több ilyen is volt, meg is nőtt a fölényük), viszont Monzával és Bakuval ellentétben itt meleg lesz, ami ismét előtérbe helyezi majd a gumikezelést, ezen a téren a wokingiak pedig eddig szintén komoly előnyt élveztek.

  • Az élet leckéjét emlegette az Azeri Nagydíj meglepetésdobogósa

    Az élet leckéjét emlegette az Azeri Nagydíj meglepetésdobogósa

    Noha a 2. helyről rajtolt, azért nem sokan fogadtak volna arra, hogy Carlos Sainz dobogón zárja az Azeri Nagydíjat. Az idén számos nehézséget átélő spanyol élete legjobb dobogójának nevezte a mostanit; miközben a 2. helyen záró, betegen versenyző George Russell örül, hogy végre pihenhet; míg Max Verstappen nehezebb folytatásra számít. Így nyilatkozott a top3 Bakuban.

    „Nem tudom szavakba önteni, mennyire boldog vagyok, és milyen jó érzés ez – kezdte a 3. helyen befutó, a 2021-es Belga Nagydíj óta a Williams első dobogós helyezését szerző Sainz. – Még jobban ízlik, mint az első dobogóm valaha. Egész évben keményen harcoltunk, és bebizonyítottuk, hogy amikor megvolt a tempónk, akkor mindenünk megvolt egész évben, és amikor minden összeáll, csodálatos dolgokra vagyunk képesek együtt. Tökéletes versenyt futottunk, egyetlen hiba nélkül, és sikerült legyőznünk sok olyan autót tegnap, akikről nem gondoltuk volna, hogy meg tudjuk őket verni.”

    „Rendkívül büszke vagyok mindenkire a Williamsnél, hogy átvészeltünk egy nagyon nehéz évet. Bebizonyítottuk mindenkinek, milyen hatalmas lépést tettünk a tavalyi évhez képest. Felfelé ívelünk és jó irányba haladunk. Sajnos velem sok balszerencse és incidens történt. Most már értem, miért történt mindez – mert az első dobogónak így kellett megszületnie. Ez az élet. Az élet néha rossz pillanatokat hoz, hogy aztán valami igazán szépet adjon. Ez sokkal jobb érzés, mint bármi, amire számítottam. Ez egy életleckét is jelent: hogy higgy magadban és bízz a csapatodban, mert előbb-utóbb mindig meghozza a gyümölcsét.”

    „Először is, gratulálok Carlosnak és a Williamsnek – folytatta a grove-i istállóval három szezont lehúzó Russell. – Csodálatos eredmény ez számunkra is. Nagyon örülünk, hogy újra a dobogón lehetünk. Nekem személy szerint kicsit nehéz hétvége volt, de az autó remekül működött. Kimi is a 4. helyen végzett, ennek is örülök.”

    „Őszintén szólva, eléggé megkönnyebbültem, amikor megláttam a kockás zászlót – utalt a betegségére a brit pilóta. – Szerencsére ma sokkal jobban éreztem magam, mint pénteken és szombaton. Most már várom, hogy egy kicsit pihenhessek, de nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Csapatszinten, mivel próbáljuk legyőzni a Ferrarit a konstruktőri bajnokságban, ez egy jó lépés volt ebbe az irányba.”

    A zsinórban második győzelmét szerző Max Verstappen nem meglepő módon arról számolt be, hogy nagyon sima versenyt futott, de azért oda kellett figyelnie. „Ez a hétvége hihetetlen volt számunkra. Monza már önmagában is nagyszerű volt, de hogy itt nyerni tudtunk, az fantasztikus. Az autó mindkét gumikeveréken remekül működött. Végig tiszta levegőben haladtunk, így vigyázni tudtunk a gumikra, és elég sima menet volt. Itt sosem könnyű, ma különösen szeles volt az idő, az autó sokat mozgott, de rendkívül boldog vagyok ezzel a teljesítménnyel.”

    Arról, hogy a Red Bull meg tudja-e tartani ezt a tempót a folytatásra is, Verstappen már kicsit óvatosabban beszélt: „Ezt most nehéz megmondani, de az biztos, hogy az elmúlt két hétvége fantasztikus volt számunkra. Szingapúr ismét kihívás lesz a nagy leszorítóerő miatt.”

  • Verstappen nyert, Piastri nagyott betlizett, a Williams dobogós lett az Azeri Nagydíjon

    Verstappen nyert, Piastri nagyott betlizett, a Williams dobogós lett az Azeri Nagydíjon

    Max Verstappen domináns versenyzéssel, tükörsimán nyerte az Azeri Nagydíjat és aratta pályafutása 67. F1-es győzelmét, mögötte azonban nagy volt a csata a további helyezésekért. A második helyre remek taktikával végül George Russell ért oda, míg Carlos Sainz megszerezte a Williams első dobogóját a 2021-es Belga Nagydíj óta. A verseny nagy vesztese a McLaren lett, hiszen Oscar Piastri már az első körben kiesett, Lando Norris pedig csak a 7. helyen ért célba.

    A szombati időmérő káosza után a semleges nézők közül alighanem sokan hasonló folytatásban reménykedtek a futamra, és már rögtön a rajtnál megkapták, a világbajnoki pontversenyt 31 ponttal vezető Oscar Piastri ugyanis katasztrofálisan kezdett és már öt kanyar után kiesett.

    Az időmérőn a McLarenjét összetörő ausztrál csak a 9. helyről rajtolt, de elbaltázta az indulást, ugyanis kiugrott, majd amikor ezt észlelve a fékre lépett, az autójában bekapcsolt a lefulladásgátló, így a piros lámpák kialvása után a teljes mezőny elviharzott mellette. Piastri így a 20. helyen találta magát, de már néhány kanyar után ott loholt a sereghajtók nyomában, csakhogy az ötös kanyarban túl rövidet fékezett, és az időmérőn elkövetett hibájához kísértetiesen hasonló módon orral a falba állt, amivel véget ért a 34 verseny óta tartó pontszerző és 44 futama taró célbaérési sorozata (utóbbi az F1 történetének második leghosszabb szériája volt már).

    Videón a baleset:

    A rajtnál az első hat helyen nem változott a sorrend, így Verstappen mögött Sainz, Lawson, Antonelli, Russell és Tsunoda sorakozott fel a Piastri balesete miatt beküldött biztonsági autó mögé, de a japán mögött már nem Lando Norris, hanem Isack Hadjar következett, akit a 8. helyen követett a McLaren egyetlen állva maradt versenyzője.

    A további sorrend Leclerc, Hamilton, Alonso, Bortoleto, Stroll, Colapinto, Bearman, Gasly, Hülkenberg, Albon és Ocon volt. A Haas francia pilótájának szintén nem alakult zökkenőmentesen az első köre, Hülkenberg ugyanis nekiment a hatos kanyarban és megrongálta az autóját, míg a Piastri mögül rajtoló Fernando Alonso a McLaren bemozdulására reagálva szintén kiugrott, amiért 5 másodperces büntetést kapott.

    A rajt:

    Az újraindításra a 4. kör végén került sor, és a Verstappen, Sainz, Lawson hármas mögött hatalmas csaták bontakoztak ki. Elsőként Antonelli verte vissza Russell támadását úgy, hogy a britnek a fékre kellett lépnie, amivel pozíciót veszített Tsunodával szemben, hátrébb pedig Norris aludt be csúnyán és veszített pozíciót Leclerc-rel szemben, majd hiába próbálta áthámozni magát a monacóin. Az első tíz kör során aztán még két helycsere történt a pontszerző helyeken: a problémákkal küzdő Hadjart a Leclerc, Norris, Hamilton hármas mindhárom tagja megelőzte; a 10. körben pedig Russel visszavette az elveszített pozíciót Tsunodától.

    Leclerc megelőzi Norrist az újraindításnál:

    15 kör után az élen Verstappen már 4,4 másodperccel vezetett Sainz előtt, aki 3,3 másodpercre szakította le Lawsont, őt viszont ekkorra már DRS-távolságon belül szorongatta Antonelli, míg az ő sarkában Russell loholt ugyanennyire. Az olasz azonban nem tudott előzni, ezért inkább elévágással próbálkozott – egy körrel azután, hogy Albon 10 másodperces büntetést érőn kilökte az ötös kanyarban Colapintót – és a 18. körben lecserélte a közepes gumijait keményekre.

    Ám Lawson nem reagált egyből, miként Russell sem, Leclerc viszont a 19. körben érkezett. A 3. és 4. helyen álló kettősből végül az új-zélandi jött hamarabb a következő körben, majd Antonelli elé tért vissza, de a célegyenesben az olasz simán kikerülte, majd le is szakította.

    Albon nekiment Colapintónak:

    Egészen a 27. körig az Antonelli, Lawson, Leclerc hármas volt az egyedüli, aki kereket cserélt, de ekkor a szintén közepesről keményre váltó Sainz is meglátogatta a szerelőit a 2. helyről, majd a 6. helyre visszatérve folytatta. A vezető ötös azonban tovább rótta a köröket Verstappen, Russell, Tsunoda, Norris, Hamilton sorrendben, a McLarenen ráadásul a közepes gumik voltak, Norris azonban ezeken is jó tempót autózott.

    Közülük elsőként Hamilton érkezett az 51 körös futam 36. körében, majd 8 másodperccel Leclerc mögé állt vissza a 9. helyre. A hétszeres világbajnokot a következő körben Norris követte, a McLaren pedig az Olasz Nagydíj után ismét elrontotta a kerékcseréjét (4,1 másodperc), a brit így csak Lawson és Leclerc párosa mögé tudott visszaállni a 8. helyre.

    A 38. kör végén Tsunoda is a szerelői felé vette az irányt, a Red Bull pedig tökéletesen dolgozott, amivel visszaküldte a japánt Lawson elé, ám az új-zélandi rögtön támadott és elviharzott a japán mellett, aki Leclerc-rel szemben ezzel együtt megtartotta a kerékcserék kezdete előtti pozícióelőnyét.

    Lawson lendületből elment Tsunoda mellett:

    A 39. körben ezután Russell folytatta a sormintát a kerékcserékkel és megtartotta a Verstappen mögötti második helyet, azaz Sainzot, Antonellit és Lawsont is átugrotta. Verstappen a 40. körben érkezett és simán, 12 másodperces előnnyel visszaállt az élre.

    Leclerc-nek eközben hamarosan nagyobb gondja is akadt annál, hogy Tsunodát kergesse, Norris ugyanis a friss közepes gumikon elkezdte szorongatni, majd a 40. kör végén a célegyenesben DRS-sel simán kikerülte és átvette a 7. helyet.

    Miután mindenki letudta a cseréjét, Verstappen, Russell, Sainz, Antonelli, Lawson, Tsunoda, Norris, Leclerc, Hamilton, Hadjar sorrendben vágott neki az első tíz a hajrának, az első két helyen azonban normál esetben nem számíthattunk csatára. Hátrébb Antonelli elkaphatta volna Sainzot a dobogóért, de kopottabb gumikon nem tudta hozni a spanyol tempóját, Lawsonnal szemben meglévő 9 másodperces előnye azonban a 4. hely őrzéséhez bőven elegendő volt. Az 5., 6. és 7. helyen viszont már minden nyitott volt, Lawson, Tsunoda és Norris ugyanis DRS-távolságon belül követte egymást.

    A japán a 45. kör elején próbálkozott először, de Lawson kivédekezte a támadást az egyes kanyarban, majd a 46. körre négyszereplőssé változott a vonat, mivel a Leclerc-t megelőző Hamilton felzárkózott Norris mögé. A remélt csata azonban elmaradt, a hátralevő körökben ugyanis Norrison kívül senki nem tudott értelmezhető támadást indítani, de Tsunoda az utolsó kör elején őt is kordában tartotta, így a sorrend már nem változott.

    Verstappen az élen senkitől sem zavartatva húzta be karrierje 67. győzelmét és faragott 19 pontot a hátrányából Norrisszal, 25 pontot pedig Piastrival szemben. 324 ponttal így továbbra is Piastri vezet, őt 299 ponttal követi Norris és 255 ponttal Verstappen.

    A holland mögött Russell és Sainz jött be a 2. és 3. helyen, a pontszerző helyeken pedig Antonelli, Lawson, Tsunoda, Norris, Hamilton, Leclerc és Hadjar volt a további sorrend.

  • Mit csinál a szél, amikor nem fúj?: Nem segít Verstappennek pole-t szerezni. De most fújt és segített

    Mit csinál a szél, amikor nem fúj?: Nem segít Verstappennek pole-t szerezni. De most fújt és segített

    Max Verstappen idei hatodik pole pozíciójával a „szelek ura” címet is kiérdemelhetné, annyira nagy mértékben befolyásolta a szél az Azeri Nagydíj időmérő edzését. A pénteki nappal ellentétben ugyanis szombaton már sokkal erősebben és váltakozó irányokból, valamint erősséggel fújt, ami káoszba fullasztotta a kvalifikációt, hiszen hat piros zászlós megszakítást is láthattunk.

    Miként arra Mark Hughes a The-Race.com hasábjain rámutatott: nem a pilóták felejtettek el hirtelen vezetni, hanem egyszerűen megtippelhetetlen volt, hogy a szél miatt (olykor 60 km/órás széllökések is bekavartak) miként változik az autók aerodinamikai egyensúlya sokszor nemhogy körről körre, de kanyarról kanyarra. Ehhez jött még hozzá az erre a pályára alkalmazott alacsony leszorítóerős beállítás, a szemerkélni kezdő eső és az, hogy nem volt egyértelmű, a C5-ös vagy a C6-os keverék a megfelelő egy körön.

    „Igen, volt szél, volt eső; a piros zászlók miatt pedig nem olyan gumin voltunk, amilyeneken lenni akartam; volt alul- és túlkormányzottság; az autó félrehúzott az egyenesekben, aztán ott volt a sok megszakítás” – összegezte Verstappen, hogy mivel kellett megbirkóznia.

    Verstappen pole-köre:

    Mint az általában lenni szokott, most is több tényező együttesen eredményezte a sikert. Az egyik, hogy Verstappen kivételesen jó akkor, amikor nehéz megtippelni, mekkora tapadás várja a pilótákat az adott kanyarokban (most is 1 másodpercet adott Tsunodának a Q3 végén). De nemcsak ez járult hozzá a holland zsinórban második rajtelsőségéhez.

    A Red Bull ugyanis őt és Tsunodát is sor végén küldte ki a hatodik piros zászlós megszakítás után, a Q3 végén, amivel azt kockáztatták, hogy egy újabb megszakítás esetén ráfáznak és mért idő nélkül maradnak. A korábbiakat látva egy ilyen forgatókönyvnek nagy volt a kockázata, a McLaren ezért is küldte ki elsőnek Norrist, aki utólag nehezményezte is ezt. A kissé nedves pályán ugyanis sokat számított, hogy a Red Bullok előtt haladó hat autó kicsit felszárította a nedvességet az aszfaltról Verstappennek és Tsunodának.

    Emellett az is a holland kezére játszott, hogy a Red Bull nagyot javult alacsony leszorítóerős beállítással (miként azt Monzában láttuk), és akárcsak az előző versenyen, most is képes volt jelentősen meredekebb első szárnnyal körözni – miközben laposabb hátsó szárnyat alkalmazott mind a McLarenné, mind a Ferrarinál –, ami segített Verstappennek abban, hogy sokkal inkább a kormánnyal, és ne az autó hátuljának kitörésével rotálja be a kanyarba a kocsit. Ez a módszer értelemszerűen nagyobb magabiztosságot ad a pilótának, és bár papíron nem ez a gyorsabb, emiatt, Verstappennel a volánnál mégis az.

    Hughes azt is kiemelte, hogy vélhetően a Red Bull padlólemeze a leghatékonyabb a mezőnyben, és ha egy autó a többieknél nagyobb mértékben állítja elő az általa generált leszorítóerőt ezen a területen, az értelemszerűen kevésbé lesz kitéve a szélirány és szélerősség változásainak.

    A McLarenre ezzel szemben rosszabbul hatott a szél, ezért hiába volt valószínűlega az övék a leggyorsabb autó az időmérőn, nehezebb volt kihozni belőle mindent, és végül nem is jött össze. Ráadásul a csapat úgy készült, hogy a C5-ös keverék lesz a legjobb az időmérőre, ezért azzal spórolt a szabadedzéseken, viszont a kvalifikáción már a C6-os bizonyult jobbnak. Norrisnak ezért egy használt C6-os szetten kellett próbálkoznia az utolsó Q3-as körén, míg Verstappenen új szett volt, noha a C5-ösből ő is kifogyott.

    Lando Norris, McLaren
    A McLarent jobban befolyásolta a szél, mint a Red Bullt | Fotó: Simon Galloway/LAT Images

    A szél elsőként Piastrit tréfálta meg, a balesettel végző Q3-as gyorskörének elején ugyanis mélyebbet fékezett az egyes kanyarban, de ez a célegyenesben fújó szembeszél miatt volt lehetséges. A hármasban azonban már nem segítette őt a szél, éppen ellenkezőleg: 15 km/órás széllökés érte el abban a pillanatban, hogy a fékre lépett, onnan pedig már nem volt visszaút.

    Norris ezután a hajrában kicsit gyorsabb volt Verstappennél a pálya első részén, de az 5-ös/6-os kanyarból álló sikánban sok időt veszített a hollandhoz képest. De nem annyit, amennyit a Leclerc-t korábban megtréfáló 15-ösben. Itt a hátszél miatt nagy lutri volt, hogy mennyire lehet beengedni az autót féktávon és mekkora tempót lehet átvinni a kanyaron. Norris nem is tudta jól felmérni a helyzetet és lekoccolta a falat, míg Verstappen tökéletesen fűzte át az RB21-est.

  • A váratlan top 3-asok egyike rámegy a dobogóra – káoszidőmérő után jöhet a káoszfutam?

    A váratlan top 3-asok egyike rámegy a dobogóra – káoszidőmérő után jöhet a káoszfutam?

    Max Verstappen neve nem mutatott ugyan furcsán az Azeri Nagydíj zűrzavaros időmérőjének végén a leggyorsabbak között, Carlos Sainzé és Liam Lawsoné viszont annál inkább.

    A bakui kvalifikáció az utóbbi évek egyik legkiszámíthatatlanabbja volt az F1-nen, és rekordot is döntött azzal, hogy hatszor is előkerült rajta a piros zászló. Több esélyes is hibázott vagy korán kiesett, ami megnyitotta a lehetőséget arra, hogy a középmezőny csapatai nagy eredményekért hajtsanak ezen a szombaton, így végzett Verstappen mögött a második helyen Sainz a Williamsszel, a harmadikon pedig Lawson a Racing Bullsszal.

    „Tökéletesen lehoztuk ezt az időmérőt – mondta Sainz, aki a Q3 utolsó perceiben még az első helyen állt, és az eső erősödésében reménykedett, ami viszont nem jött el. – Persze tudtuk, hogy amint egy élautó gyorskört fut, négy-öt tizeddel mögötte leszünk, de végül ez csak egyiküknek sikerült. Nem meglepő, hogy Max volt az. A többieket viszont sikerült legyőznünk.”

    „Ma ismét bebizonyítottuk, hogy ott van az autóban a tempó, amikor pedig számít, akkor szállítom az eredményt az időmérőn. Sajnos az évünk a pontok és a versenyek szempontjából nem alakul valami jól, de ez a nap megmutatta, hogy jönni fognak azok a pontok és a jó versenyek is. Nem aggódom.”

    Őrültek háza Bakuban, 6 piros zászló, Piastri és Leclerc is összetörte, a Williams majdnem pole-t szerzett!

    „A tervem holnapra, hogy próbáljak dobogós helyen maradni. Mindent beleadok, hogy megszerezzem a Williams első dobogóját [idén]. Ha lehetséges, az remek, ha nem, akkor majd meglátjuk.”

    A Williams idén kiemelkedik a középmezőnyből, a ma szintén autót törő Alexander Albon több ötödik helyet is szállított már a versenyeken, így Sainztól nem elrugaszkodott cél a bakui dobogó. Számára egyáltalán nem lenne ismeretlen az érzés, hiszen élcsapattól, a Ferraritól érkezett, és korábban már 27 alkalommal állt dobogón az F1-ben – a Williams azonban 2021 óta egyszer sem.

    Liam Lawson viszont karrierje legjobb időmérős eredményét érte el a harmadik rajthellyel, s számára még egyéni csúcs lenne egy dobogó is. Az új-zélandi versenyző most ismét együtt fotózkodhatott Verstappennel, akivel még csapattárakként kezdték a szezont a Red Bullnál, ő azonban elmondása szerint nem a dobogóra, inkább hátrafelé fog figyelni a versenyen.

    „Nem is emlékszem, mi minden történt, mert annyira sűrű volt, hogy arra még én sem számítottam. Nehéz volt a helyzet, amikor látni kezdtem az eső nyomait a sisakrostélyomon és a pályán, de a meleg gumik miatt továbbra is volt tapadás, szóval bár az agyam azt mondta, hogy vissza kell lassítani, le kellett győznöm ezt az érzést” – ecsetelte a kétórásra nyúlt időmérő tapasztalatait Lawson.

    „Kemény lesz a verseny. Bár jó a rajtpozícióm, de tisztában vagyunk azzal, hogy kikkel állunk harcban, és rájuk is fogunk koncentrálni.”

    Az élcsapatok versenyzői közül csak Verstappen tudott összeszedett maradni egészen a leintésig, s Sainznak közel fél másodpercet adva szerezte meg a rajtelsőséget, már a 46.-at karrierje során. Persze akár még a verseny is alakulhat hasolóan zűrzavarosan, de a holland némi megnyugvást találhat abban, hogy állandó riválisai most mind jóval hátrébbról rajtolnak: George Russel az 5., Lando Norris a 7., Oscar Piastri a 9., Charles Leclerc pedig csak a 10. helyről.

    „A Q3 nagyon nehéz volt, amit az eső csak fokozott. Az utolsó körben egyszerűen csak meg kellett küldeni. Nem a kívánt gumin voltam, mert a rengeteg piros zászló miatt tulajdonképpen már ki is fogytam a gumikból.”

    „De mindentől függetlenül harcban voltunk a pole-ért. Örülök, mert úgy tűnik, hogy Monza óta ismét jobb munkát végzünk, és remélem, ez így is fog folytatódni” – bizakodott Verstappen az időmérő után.