Fernando Alonso ismét nagy kedvel versenyez és az Aston Martin konstrukciójával esélye is lehet a győzelemre. Ám ehhez két akadályon kell átküzdenie magát.
A szezon eddigi legnagyobb szenzációja a kanadai-brit csapat fejlődése, és a spanyol pilóta szereplése. Újra feléledt az „Alonso-láz”, a szurkolók többsége azért szorít, hogy a zöldek a kétszeres világbajnokkal jó eredményeket érjen el.
Alonsónak az első valós esélye Monacóban lehet a győzelemre. Korában ezt Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke is megerősítette.
„Úgy gondolom, hogy lesznek olyan pályák, ahol ennek az autónak és pilótának (Fernando Alonso) a kombinációja varázslatos dolgokra lesz képes. Monacóban megpróbálunk a győzelemre hajtani. A hiányosságaink a nagyon hosszú egyenesekben vannak, ez nem titok. Ezt már korábban felismertük, és dolgozunk rajta’ – nyilatkozta korábban a csapatfőnök.
Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team
Emerson Fittipaldi is a hercegséget látja opciónak, ám a brazil két nagyon fontos tényezőre felhívta a figyelmet.
„Ő számít az egyik favoritnak ott. A pole pozíciórt folytatott csata kulcsfontosságú lesz, mivel az esetek 70%-ban az nyer Monacóban, aki az első rajtkockából indult. Ám a győzelemhez két ‘problémával’ is szembe kell néznie. Az egyik Max Verstappen, míg a másik Sergio Pérez. Monacóban is erősek lesznek mindketten, de Fernandónál is ott lesz az esély. Ha szerencséje van, akkor nyerhet” – nyilatkozta Fittipaldi.
Daniil Kvyat szerint a rivális csapatok lassan kezdik megérteni, hogy egy megoldással lehet a Red Bull közelébe kerülni.
A Red Bull még erősebben tért vissza 2023-ban, míg a Mercedes és a Ferrari a fejét vakarta a saját teljesítményüket látva. A két nagycsapat azzal a reménnyel kezdte meg a szezont, hogy közelebb került a Bikákhoz, ám végül ennek az ellenkezője történt.
Mindaddig oldalvízen felevezett hozzájuk az Aston Martin, és megtréfálta a már így is pórul járt csillagosokat és olaszokat. Még a Red Bull is jól szórakozott a zöldeken, hiszen a konstrukciójuk kísértetiesen hasonlít a 2022-es RB18-ra.
A Lawrence Stroll csapatának bejött a másolás, ugyanis Fernando Alonso mind a három futamon dobogóra állhatott. Addig a Ferrari még a helyes irányt keresi, viszont a Mercedes már megtalálta északot. Az Ezüst Nyilak ugyanis jól szerepeltek Ausztráliában. George Russell vezette is a versenyt, majd motorhiba miatt kiállt, addig Lewis Hamiltona második pozícióban ért célba.
Lewis Hamilton második lett Ausztráliában – Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas
A Ferrari és a Mercedes jelentős fejlesztésekkel készül Bakura, és a következő versenyekre. Az orosz versenyző szerint, ha a két istálló közeledni akar a Red Bull tempójához, akkor az osztrák csapat versenyautójához hasonló konstrukciót kell alkotniuk.
„Mostanra talán az emberek megértették, hogy egyetlen módja van annak, hogy legyőzzék őket. Le kell másolni az autójukat… Ennyire egyszerű, végre leesett mindenkinek. Idén biztosan kitart még a dominanciájuk, de talán a következő szezonban már felzárkóznak a többiek. Idén viszont verhetetlenek lesznek. Talán az év végén a fejlesztéseknek köszönhetően közelebb kerülhetnek a Red Bullhoz a többiek, de ők fognak dominálni. A Honda motor is nagyon erős, így mindenük meg van a sikerhez.” – nyilatkozta Kvyat a Track Limits podcast legújabb adásában.
A Red Bull egykori versenyzőnek meg van a véleménye az idei bajnokságról:
„Egyszerűen unalmas! Talán akkor lesz érdekesebb, ha a Ferrari és a Mercedes is megérti a játékot, és elkezdik lemásolni a Red Bullt. Akkor még lehet érdekes ez a történet.”
Honfitársa szerint Max Verstappen dominanciája nem tesz jót a sportnak, így bízik abban, hogy a többiek hamarosan felzárkóznak.
A holland versenyző a szezonnyitónés a legutóbbi Ausztrál Nagydíjdiadalmaskodott, míg Szaúd-Arábiában a 15. helyről a másodikra ért fel.A Red Bull dominanciáját jól mutatja, hogy Verstappen „távollétében” Serigo Pérez vette át a stafétabotot, ugyanis Jeddah-ban a mexikói nyerte a futamot.
Így mind a három versenyen a Red Bull egyik pilótája nyert, míg a többiek lemondhattak a dicsőséges diadalról.
A Mercedes eközben azt a teóriát kürtöli szét, hogy a Bikák még ennél is jobbak tudnának lenni, ám szándékosan visszafogják magukat. Mindezt azért teszik, hogy ne törjék meg olyan gyorsan a hatalmukat.
A többi csapat a hibás?
Kees van de Grint szerint az ellenfelek lemaradása az egyik kulcspont. A holland úgy véli, hogy nem végeztek elég jól munkát a csapatok, hiszen egy új éra második évében ekkora lemaradást halmoztak fel.
Max Verstappen – Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool
„Ez így elég monoton, és nem is vártam mást. Max Verstappen ennek a nagy nyertese. Ám a dominanciája nem tesz jót a sportnak, viszont nem őt kell hibáztatni. A többieket kell felelősségre vonni. A korábbi kijelentéseim sajnos igazzá váltak. Örülök, ha Verstappen minden futamot megnyer, de én a sportért is rajongok. Jobban szeretnék csatákat látni, és nem azt tudni a szezon felénél, hogy ki lesz a bajnok. Nem az a lényeg, hogy ezzel mit adunk neki, mi csak versenyzést szeretnénk látni. Én mást reméltem, de ahogy most állnak a dolgok… Ő egyre jobb lesz, és az autója is segíti őt ebben. Ahogy korábban is mondtam, nincs, aki megállítsa.”
A türelem még veszélyesebbé teszi Verstappent?
Van de Grint úgy véli, a kétszeres világbajnok még versenyzőként fejlődik, így még nehezebb lesz túljárni az eszén.
„Annyira nyugodt, és nagyon gyors. Ha rosszul mennek a dolgok, akkor ő a következőt gondolja: ‘én úgyis odaérek’. Ezt láthattuk Szaúd-Arábiában is. Normál esetben egy kicsit sietősebb lenne a dolga, de ő nyugodtan hátra dőlhet, miközben arra gondolhat: ‘ még annyi kör van hátra, hogy ezt megcsináljam’. Persze tisztában vagyunk azzal is, hogy ezzel az autóval és DRS-rendszerrel nagyon könnyű előzni.”
Pedro de la Rosa szerint könnyen benne van a pakliban, hogy Max Verstappen előbb visszavonul, mint Sergio Pérez.
A mexikói versenyző 2011-ben lett a mezőny állandó tagja a Saubernél. Két évvel később a McLarennél próbált szerencsét, ám egy év után el is búcsúzott a wokingi istállótól. A Force India/Racing Point alakulathoz igazolt, ahol 2020-ban első futamgyőzelmét is megszerezte. Ám az Aston Martinná alakuló csapat a szabadon maradt Sebastian Vettelt akart leigazolni, amit Pérez véletlenül tudott meg előbb. Így ő jelentette be a szakítását a csapattal.
A 2020-as szezon végén a Red Bull úgy döntött új csapattársat keres Max Verstappen mellé. Alex Albont lefokozták, míg a 33 éves versenyzőt ültették be a másik Red Bullba.
A futamgyőzelmei számát gyarapította Checo, viszont az elkövetkezendő években ő is világbajnok szeretne lenni az osztrák csapattal.
Mindaddig a holland versenyző korábban már arról beszélt, nagy esély van arra, hogy 2028 után szögre akasztja a sisakját.Az Aston Martint segítő de la Rosa szerint nagy esély van arra, hogy a kétszeres világbajnok előbb mondjon búcsút az F1-nek, mint csapattársa. Mindezt a különböző karrierútjuk kapcsán vezette le a spanyol. Verstappen már karrierje korai szakaszában versenyképe autóban ülhetett, így előbb is unhat rá a sportra.
Sergio Pérez – Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool
„Nem szoktam azt figyelni, hogy hány éve van egy versenyző a Forma-1-ben. Az eredményeiket nézem, és azt, hogy mennyire éhesek a sikerre. Checo (Sergio Pérez) bebizonyította, hogy nagyon következetes srác, és nagyon szeretne további sikereket elérni. A pályafutása nagy részében olyan csapatoknál volt, amik nem tudtak harca szállni a győzelemért. Véleményem szerint, meghatározó dolog az, ha valaki top csapatban debütál, vagy a karrierje korai szakaszában kerül oda. A vége felé könnyen elveszítheti az érdeklődését vagy a motivációját. Ez megtörténhet 5 év, 8 év vagy 14 év után is” – magyarázta az Aston Martin márkanagykövete.
Ugyanakkor de la Rosa azt is kihangsúlyozta, Pérez az elmúlt időszakban még jobban teljesít, így nincs oka a Red Bullnak lecserélnie a mexikóit.
„Checónak a Red Bullnál kell maradnia. Futamról-futamra egyre erősebb. Bebizonyította, hogy nehéz alkalmazkodni egy nagycsapathoz. Kevés olyan versenyző van, akit bedobsz egy új autóba és rögtön teljesíteni fog. Ám mostanra már tényleg sikerült a konstrukciót a vezetési stílusához igazítania. Úgy vélem Checo jól teljesít, így nem hinném, hogy a Red Bull a lecserélést fontolgatná.”
Fernando Alonso úgy véli, hogy már rég a mezőny tagja az a versenyző, aki beállíthatja Michael Schumacher és Lewis Hamilton rekordját.
A spanyol világbajnok jó kapcsolatot ápol Max Verstappennel. Legutóbb a holland versenyző drukkolt annak, hogy a 41 éves pilóta megszerezze az Aston Martinnal idén a 33. győzelmét. A Red Bull pilótája kifejtette, ellenfele sokkal több első helyet érdemelt volna meg.
„Szerintem Fernandónak (Alonso) sokkal több futamot kellett volna nyernie. Sokkal többet érdemel. Szóval igen, örülnék neki, ha a megszerezné a 33. győzelmét. Azt is szeretném, ha többször nyerne, meglátjuk, hogyan alakulnak a következő futamok.” – nyilatkozta korábban Verstappen.
Max Verstappen és Fernando Alonso – Fotó: Quinn Rooney/Getty Images/Red Bull Content Pool
Alonso nemrég a kedves szavakat viszonozta, és 7 bajnoki címet is jósolt a 25 éves pilótának.
Az Aston Martin versenyzője a legtöbbször elismerően beszél a Verstappenről. Alonso szerint sokban hasonlítanak ők ketten a holland versenyzővel.
„Öt, hat vagy hét bajnoki címet is nyerhet. Max (Verstappen) nagyon jó versenyző, de nyilvánvalóan neki is szüksége van egy versenyképes autóra. Mind ketten olyan országból származunk, ahol nem volt korábban népszerű a Forma-1. Az én időmben Spanyolország kékké változott, most pedig mindenhol narancssárgát látunk. Továbbá mindkettőnket agresszív, udvariatlan és politikailag nem korrekt versenyzőnek tartanak. Nem tudom miért.” – nyilatkozta a spanyol.
Lando Norris nem ellenzi a változásokat, viszont a sprintformátumot ő is feleslegesnek tartja.
Max Verstappen beszélt arról korábban, hogy nem rajong az F1 legújabb változtatásaiért. Már a sprintfutamok megjelenésével sem értett egyet, ám a Bakuban bevezetésre kerülő formátumot még jobban ellenzi a holland. A kétszeres világbajnok azt is kijelentette, hogy ha tovább csűri-csavarja a megszokott menetrendet a száguldó cirkusz, akkor ő köszöni szépen, de nem fog kérni belőle.
A Bakuban debütáló formátumot a McLaren versenyzője részben jónak tartja. Norris örül annak, hogy már az első gyakorlás után belevethetik magukat a komolyabb dolgokba:
„Őszintén szólva, nekem ez jobban tetszik. Szeretem azt, hogy az első szabadedzés után rögtön valami komolyabb következik, és rátérünk az időmérőre. Így nagyobb nyomás alá tudom magam helyezni és a mérnökök is így élik meg. Egyből akcióba lendülünk, bele a közepébe.” – magyarázta a brit versenyző.
Ugyanakkor a 23 éves pilóta nem minden ötletért van oda:
„Ugyanakkor még mindig nem vagyok a sprintversenyek legnagyobb rajongója. Én szeretem, ahogy vasárnapig felépülnek a dolgok, a szombati időmérővel és az utolsó napon felbukkanó nyomással” – tette hozzá.
Norris szerint nincs szükség három napos eseménysorozatra. A brit pilóta úgy véli, elég lenne szombaton kezdeni egy szabadedzéssel és időmérővel, majd vasárnap a futammal megkoronázni a hétvégét.
Danyiil Kvjat felidézte azt a momentumot, amikor a Red Bull lefokozta őt Max Verstappen kedvéért. Az orosz pilóta akkor árulásnak érezte a döntést, azóta viszont részben hálás egykori munkaadójának.
Danyiil Kvjat és Max Verstappen között érdekes kapcsolat áll fenn. Az orosz pilótát előbb a Red Bull-os ülésétől fosztották meg a holland versenyző miatt, majd a mostani címvédő a magánéletben is Kvjat „utódja” lett, hiszen jelenleg Kelly Piquet-vel, a háromszoros dobogós exbarátnőjével és egyben gyerekének édesanyjával él párkapcsolatban.
Ami az előbbit illeti, a váltás a 2016-os idény elején, egészen pontosan a negyedik futam után történt. Kvjat viszonylag jól kezdte a szezont, hiszen Kínában dobogóra állhatott, ám hazájában végzetesnek bizonyuló hibát követett el: az Orosz Nagydíj első körében kétszer is meglökte Sebastian Vettel autóját, aki a második ütközés után a falban kötött ki. Spanyolországban pedig már Verstappen ülhetett a Red Bullban, míg Kvjatot visszarendelték a Toro Rossóhoz.
„Abban a pillanatban nagyon elárulva éreztem magam – nyilatkozta aTrack Limits podcastban. –Ez egy hátba szúrás volt, és az élet ilyen, néha hátba szúrják az embert, ez normális. Ez most már a múlt. [Azóta] szépen alakult a versenyzői pályafutásom, így egy részem nagyon hálás a Red Bullnak. A másik részem viszont továbbra is szomorú.”
Kvjat a saját szempontjából némileg jogosan érezhette igazságtalannak a döntést, hiszen az azt megelőző idényben házon belül legyőzte csapattársát, Daniel Ricciardót, és azon a három versenyen sem volt messze tőle összességében, amelyen mindketten el tudtak indulni (Ausztráliában Kvjat autója már a rajt előtt meghibásodott). Ennélfogva az indok valamelyest mondvacsinált volt, a másik oldalról viszont a Red Bull alighanem fontosnak érezte, hogy egy akkora tehetséget minél hamarabb beültessen a nagycsapat autójába.
Kvjatnak már csak azért is fájhattak a történtek, mert az előző év végén olyan ajánlatot kapott, amelyet alighanem sokan elfogadtak volna. A Ferrari ugyanis lehetőséget adott volna neki Kimi Räikkönen helyett, ám ő végül maradt a Red Bullnál. Erről ő maga beszélt ugyanebben a podcastban, mint ahogyan arról is, hogy ezt követően nehéz volt feldolgozni a lefokozást.
Kvjat ezt követően rossz formába került, aminek eredményeképpen már a 2017-es szezon vége előtt menesztették a Toro Rossótól. 2019-ben azonban visszatért, és utolsó F1-es idényét 2020-ban teljesítette az időközben AlphaTaurivá alakult istálló színeiben. Azóta megfordult az Alpine-nál tesztpilótaként, belekóstolt a NASCAR-ba, idén pedig a WEC-ben versenyez, ahol eddig egy második, illetve egy negyedik helyet szerzett csapattársaival a Prema Racingnek.
Kvjat és Verstappen kapcsán érdekesség, hogy előbbi lefokozása után sokáig rendre utóbbi nyerte az azt követő versenyt. A csere után Verstappen rögtön diadalmaskodott Barcelonában, egy évvel később pedig Malajziában és Mexikóban is győzött, mindkétszer úgy, hogy Kvjat az azt megelőző fordulóban még a mezőny tagja volt, de akkor már nem. A sorozat a 2021-es szezonnyitó Bahreini Nagydíjon szakadt meg, de Verstappen akkor is közel volt az elsőséghez.
George Russell úgy véli, Max Verstappen karrierjének árthatott volna, ha pályafutása korai szakaszában megkapja maga mellé Lewis Hamiltont. Az egyszeres futamgyőztes igyekszik pozitívan tekinteni saját maga első három F1-es évére.
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemrég beszélt arról, hogy anno miért maradtak le Max Verstappenről. Ennek legfőbb oka, hogy nem rendelkeztek B-istállóval, így 2015-re nem tudtak neki F1-es ülést ajánlani. Ha mindez mégis megtörtént volna, akkor a holland pilóta előbb-utóbb alighanem Lewis Hamilton csapattársa lett volna, ám George Russell szerint ez nem feltétlenül tett volna jót neki.
A Mercedes versenyzője abból a szempontból teljesen más utat járt be Verstappenhez képest, hogy neki három évet kellett várnia arra, hogy megkapja a lehetőséget egy élcsapatnál. 2019 és 2021 között a Williamsnél szerepelt, amely általában a mezőny végén, vagy legalábbis annak hátsó régiójában harcolt. Bár a brit pilótában már akkor is sokkal több volt ennél, de igyekszik pozitívan tekinteni arra az időszakra.
„Szerintem ezt soha nem lehet tudni – nyilatkozta a Square Mile-nak. –Ezt mondogatom magamnak, mert azt szeretem, ha a pohár félig tele van, és minden helyzetből a pozitívumot akarom kihozni. Ülhetnék itt, és mondhatnám, hogy három évet vesztettem a pályafutásomból, mert egy olyan autóban voltam, amely a mezőny leghátsó részéhez tartozott, és nem tudtam győzelmekért harcolni. Vagy az ember láthatja a pozitívumokat az ott eltöltött időmből. Most úgy tekintek ezekre az évekre, hogy azt gondolom, »igen, a mezőny hátsó részében versenyezve talán többet tanultam, mint néhány riválisom, akiket az elején a mély vízbe dobtak«. Pár versenyzőt korán bedobtak a mély vízbe, és ez ártott a karrierjüknek.”
Russell a mezőny hátuljában töltött éveire is próbál pozitívan tekinteni (Fotó: Jiri Krenek/Mercedes AMG Petronas)
Verstappent mindössze egy teljes szezon és további négy futam után ültették be a Red Bullba. A váltás minden szempontból jól sült el, hiszen a holland versenyző a bikásoknál le tudta vetkőzni a vadhajtásait, most pedig már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát, és a harmadik cím megszerzésére is jó esélye van idén. Ugyanakkor Russell úgy véli, hogy Hamilton mellett egészen másképpen alakulhatott volna a pályafutása.
„Max Verstappent például tizennyolc hónap után léptették elő, de lehetséges, hogy ha egy olyan csapathoz megy, mint a Mercedes az ereje teljében lévő Lewis Hamilton ellen, az árthatott volna a karrierjének – fogalmazott. – Szóval mindkét oldalról meg kell vizsgálni a dolgot, és az biztos, hogy Max három-négy év után jobb pilóta lett, mint ahol tizennyolc hónap után tartott. Ha [viszont] az ember egy, a fénykorában lévő srác ellen versenyez, aki teljes mértékben dominál abban az autóban, amelyhez annyira hozzászokott, talán nem lenne abban a helyzetben, amelyben most van.”
Russell ezt követően ismét saját helyzetéről beszélt. A Williamsnél töltött második, illetve harmadik szezonja előtt sokan felvetették, hogy ha már a Mercedesnél nem kaphat ülést, akkor legalább egy középcsapatba ültessék be. A 25 éves pilóta azonban úgy véli, hogy ez nem sok mindenen változtatott volna, mert a végső célhoz nem került volna közelebb.
„Hálásnak kell lennem azoknak az embereknek, akik tanácsokkal láttak el engem, segítettek nekem, és eljuttattak ebbe a pozícióba – folytatta. – Abban a három évben talán kicsit feljebb is küzdhettem volna magam a rajtrácson, de ha nem a Mercedesben ülök, úgysem harcolhattam volna a világbajnoki címért. Szóval mi a különbség számomra? Végső soron bajnokságot akarok nyerni, és ha a mezőny végén lennék, vagy mondjuk ha a legjobb hétért harcolnék, őszintén szólva nincs [ezek között] nincs különbség. Végtére is elégedett vagyok azzal, ahol most vagyok.”
Sergio Pérez édesapja kiakadt, és hazugságnak titulálta azokat a megjegyzéseket, mik szerint Max Verstappent előnyben részesítette eddig a Red Bull.
Az elmúlt három futam után a mexikói versenyző azt éreztette, hogy nem egyenlő bánásmódban részesül a holland világbajnokkal. Az Ausztrál Nagydíj előtt a 33 éves pilóta a következőket mondta helyzetéről:
„2021-ben, mikor csatlakoztam a csapathoz, még két autóval szálltunk harcba, mert muszáj volt így tenni.”
Ugyan Pérezhozzátette, hogy tisztelettel bánnak vele és minden lehetőséget megadnak neki, ám a média nem tudta elfelejteni azt az egy mondatot.
Christian Horner fülébe is eljutottak versenyzője szavai, a brit vezető értelenül állt a nyilatkozat előtt:
„Ez az első alkalom, hogy ilyet hallok tőle. Mióta 2005-ben beléptünk a sportágba, azóta két autóval versenyzünk és azt szeretnénk, hogy a két legjobb pilóta legyen nálunk.” – magyarázta a csapatvezető a Sky Sportsnak.
Sergio Pérez – Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool
A média nagy teret adott ennek „interpretációnak”, ám Antonio Pérez Garibay is tiszta vizet öntött a pohárba. A Marca TV-nek elmondta, mindkét versenyző nyerni akar, és a csapat nem tesz különbséget a pilóták között. Így a sajtó félreértelmezte fia korábbi szavait.
„Tisztázzuk a dolgokat, ez mind hazugság. A Red Bull egy olyan márka, ami a több millió dolláros bevételével és nagyértékű presztízsével Max és Checo fölé emelkedik. Egy profi csapatról van szó, ami mindkét versenyzőjével nyerni szeretne. Az első edzéstől, az első körökig, mindent meg akarnak nyerni. Azt akarják, hogy a két versenyzőjük legyen az első két helyen. Nincs semmilyen kivételezés, ezek csupán spekulációk. A Red Bullnál a két legjobb tigris van egy ketrecben tartva. Ha nem lennének egy szinten, akkor most nem lenne miről beszélnünk. Remélhetőleg több alakulat is csatlakozik majd a bajnoki címért folytatott harcba, és nem csak Checo és Max között dől el a cím sorsa.” – nyilatkozta Pérez édesapja.
Max Verstappen az egy hónapos szünet alatt is „versenyzésre” adta a fejét, ám Penelope Kvyat más programot szánt a hollandnak.
2021 januárjában jelentette be a 25 éves versenyző, hogy Kelly Piquet mellett találta meg a boldogságot. Azóta a páros összeköltözött és közösen nevelik Penelopét, a brazil hölgy és Daniil Kvyat kislányát. Sőt tavaly egy nagyobb ingatlant vásároltak maguknak, aminek részleteit Kelly is megmutatta az Instagrammon.. Családi életüket Verstappen és Team Redline streamjeiben is lehet követni, ugyanis a holland macskái (Jimmy és Sassy) általában a szimulátor körül fogócskáznak.
Ám olykor Penelope is feltűnik a közvetítésekben. Tegnap, mikor barátaival versenyezett a Red Bull pilótája, a 3 éves „P” emlékeztette „Maxie-t” arról, hogy más programja van. Oda is ment a versenyzőhöz, hogy kizökkentse az online térből, majd a háttérben elsétált Verstappen mögött.