Címke: Max Verstappen

  • A Ferrari és a Mercedes lubickolt, míg a Red Bull vakarta a fejét az első szabadedzésen

    A Ferrari és a Mercedes lubickolt, míg a Red Bull vakarta a fejét az első szabadedzésen

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Monacói Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Fernando Alonso autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    A fejlesztésekkel és új festésekkel felvértezett mezőny a múlt heti elmaradt verseny után ismét pályára lépett. A versenyzők szinte azonnal kihajtottak a pályára, hogy felvegyék a szűk utcai pálya ritmusát.

    Az első mérvadó időt Charles Leclerc autózta, mögé csapattársa, Carlos Sainz és Fernando Alonso zárkózott fel.

    Max Verstappen ugyanakkor nem kezdte jól a gyakorlást, panaszkodott is csapatának, hogy ilyen beállításokkal előbb-utóbb falnak megy, ezért módosítsanak. A Red Bull a boxba hívta a holland versenyzőt, és meg is kezdte a munkálatokat.

    Logan Sargeant autója az alagútban kezdett lassulni. Az amerikai versenyző jelentette az esetet a csapatnak, akik arra kérték, próbáljon meg visszajutni a boxba. Az újonc pilótának sikerült abszolválnia a feladatot, így nem került elő a sárga zászló a szakaszon. Sargeant szerint az abroncsok nem kerültek fel megfelelően az autóra. Az amerikainak igaza lett, így a stewardok vizsgálni fogják az esetet.

    Fél óra elteltével Lewis Hamilton állt az élen, őt Carlos Sainz és Lando Norris követte. A negyedik helyre esett vissza Max Verstappen, míg mögötte Charles Leclerc, Fernando Alonso, Alex Albon, Sergio Pérez, Yuki Tsunoda és Oscar Piastri került be még az első 10-be.

    Nico Hülkenberg az alagútból kijövet meglátogatta a falat, és bemutatott egy fél piruettet. A német versenyző hátsó abroncsa bánta a dolgot, de vissza tudott menni a boxba. Ugyanakkora a versenyirányítás piros zászlót rendelt el. Így a pilóták igyekezhettek vissza a garázsukba.

    Alex Albon azonban nem volt ilyen szerencsés. Az első kanyarból kijövet összecsomagolta az autóját. A térdét beütötte, majd utána közölte a csapattal, hogy minden rendben van vele. A piros zászló ismét előkerült, és így véget is ért az első szabadedzés.

    A leggyorsabb köridőt Carlos Sainz produkálta, a második legjobb időt Fernando Alonso autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett. Mögöttük az első 10-be még Sergio Pérez, Charles Leclerc, Max Verstappen, Lando Norris, Esteban Ocon, Lance Stroll és Alex Albon került be.

    Pozíció Versenyző Csapat Legjobb kör Időkülönbség Megtett körök száma
    1 Carlos Sainz Ferrari 1:13.372 26
    2 Fernando Alonso Aston Martin 1:13.710 + 0.338 28
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:14.035 + 0.663 27
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:14.038 + 0.666 27
    5 Charles Leclerc Ferrari 1:14.093 + 0.721 24
    6 Max Verstappen Red Bull 1:14.244 + 0.872 26
    7 Lando Norris McLaren 1:14.467 + 1.095 25
    8 Esteban Ocon Alpine 1:14.585 + 1.213 29
    9 Lance Stroll Aston Martin 1:14.653 + 1.281 28
    10 Alexander Albon Williams 1:14.666 + 1.294 32
    11 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:14.718 + 1.346 29
    12 Kevin Magnussen Haas 1:14.725 + 1.353 29
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:14.820 + 1.448 29
    14 Pierre Gasly Alpine 1:14.866 + 1.494 30
    15 George Russell Mercedes 1:15.066 + 1.694 24
    16 Nyck de Vries AlphaTauri 1:15.083 + 1.711 33
    17 Oscar Piastri McLaren 1:15.192 + 1.820 32
    18 Logan Sargeant Williams 1:15.557 + 2.185 30
    19 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:15.684 + 2.312 25
    20 Nico Hülkenberg Haas 1:15.785 + 2.413 17
  • Verstappen szomorúan búcsúzik a Hondától

    Verstappen szomorúan búcsúzik a Hondától

    Szeretett velük dolgozni, sajnálja, hogy az Aston Martin partnere lesz a japán motorgyártó.

    A Honda 2021 végén névleg kivonult a Forma-1-ből, de változatlanul e márka motorjai hajtják a Red Bullokat és az AlphaTaurikat, csak immár Red Bull Powertrains néven – a bikások saját motorfejlesztő üzemet hoztak létre, ahol néhány évig még a japánok támogatják őket, mielőtt érkezik a Ford.

    Az Aston Martin F1-es autóiba 2026-tól kerülnek be a Honda erőforrásai, és Max Verstappen biztos benne, hogy ezzel jól jártak.

    „A mi szempontunkból kicsit szerencsétlen, hogy így alakult – nyilatkozta. – Néhány éve azt mondták, kiszállnak, ezért a Red Bull felállított egy saját motorrészleget, aztán a folytatás mellett döntöttek. Sajnos ilyenkor már nem igazán lehet együtt dolgozni, amikor valaki elkezdett saját motort építeni. Kár.”

    A legnagyobb bumeráng tér vissza az F1-be – mutatjuk a történelmét!

    „Ez van. Néhány éve azt hittük, távoznak az F1-ből, aztán maradtak, nemsokára pedig az Aston Martinhoz mennek. Az Aston Martinnak ez nagyon jó, kiváló motorjuk lesz.”

    „Imádok velük dolgozni, sok sikert értünk el közösen, szóval természetes, hogy szomorú leszek, amiért elmennek. De számítottunk, nemde? Azt mondták, kivonulnak, így lényegében már elbúcsúztunk tőlük. Természetesen örülök, hogy a Honda a Forma-1-ben marad, de szomorú vagyok, amiért elhagynak minket.”

  • Jordan szerint még Verstappen anyja is lehetett volna F1-es versenyző

    Jordan szerint még Verstappen anyja is lehetett volna F1-es versenyző

    Eddie Jordan, a legendás csapatfőnök érdekes véleményt osztott meg az F1 címvédőjének családjával kapcsolatban. Szerinte ugyanis nem csak az apa-fia páros érdemelt volna F1-es lehetőséget…

    Az egykori Jordan-istálló alapítója nemrég a nők F1-es lehetőségeiről beszélt az ügy egyik pártfogójával David Coultharddal, itt került szóba a téma.

    Michael Schumacher első F1-es főnöke szerint Verstappen lesz minden idők legjobb versenyzője

    „Úgy hiszem, a következő évtizedben, ha nem korábban lesz már F1-re érdemes női versenyző.” vélte Coulthard a Formula For Success elnevezésű podcastban.

    „Minden a lehetőségektől függ, és a képességek fejlesztéséről, ahogy Lewis Hamilton vagy Max Verstappen esetében.”

    Legutóbb Susie Wolffnak lett volna lehetősége egy versenyen indulni, amikor a Williams tartalékpilótájaként dolgozott és a 2015-ös Ausztrál Nagydíjon Valtteri Bottas hátsérülést szenvedett. Wolff az ő helyére ugorhatott volna be, hiszen az orvosok nem engedélyezték a finn pilótának az indulást, a Williams azonban nem kérvényezte a cserét.

    Ironikus módon ez rávilágít arra, hogy a statisztika alapján most talán még nehezebb nőként F1-es lehetőséghez jutni, mint korábban, pedig lett volna rá jelölt, Jordan a saját korából hoz erre példát.

    Jos Verstappen akkor volt a mezőny tagja, amikor a Jordan is, az ír szakember szerint az akkori viszonyok alapján – a megfelelő lehetőségek mellett – akár két F1-es szülővel is rendelkezhetne a jelenlegi címvédő.

    „Az egyetlen, akivel szerintem ezt meg lehetett volna csinálni, az Max Verstappen anyja, mert szerintem ő nagyon komolyan vette, és gyors is volt. Nem kérdés, ő megcsinálhatta volna, egészen az F1-ig. De nem voltak olyan programok, amik segítettek volna neki.” – utalt Jordan a gokartozásig jutó Sophie Kumpen.

    A csődbe jutott W Series anno ezért jött létre, hogy ösztöndíjat nyújthasson a rá érdemes pilótáknak. Bár az eredeti tervek szerint egy bajnokság pénzdíja elég lett volna a továbblépésre, végül Jamie Chadwick mindhárom szezonban maradt, és nyert, így jutott el az IndyCar előszőbájának számító Indy NXT sorozatba. Más pilótának azonban nem igazán sikerült előrébb lépnie.

    Az F1 idén átvette a női bajnokság rendezésének szerepét, az F1 Academy azonban még nagyon gyerekcipőben jár.

  • Jól indult Verstappenék versenye, ám a McLaren pilótája kirobbantotta a káoszt (videó)

    Jól indult Verstappenék versenye, ám a McLaren pilótája kirobbantotta a káoszt (videó)

    Max Verstappen és csapata jól kezdte a tegnapi versenyzést, ám beszállt a McLaren pilótája is, és úrrá lett a káosz.

    A holland versenyző fejéből pattant ki, hogy rendezzenek virtuális versenyt az elmaradt Emilia-Romagna Nagydíj helyett és a befolyt összegből támogassák a térséget. A Team Redline mindent előkészített, beizzították az iRacinget, és kezdetét vette a móka. Ugyanakkor adakozásra is buzdították a résztvevők a közösséget.

    A Real Racers Never Quit felhíváshoz több Red Bull Junior versenyző is csatlakozott, sőt még az F2-ben szereplő Felipe Drugovich is indult.

    Különböző versenyeken mérették meg magukat a résztvevők, és természetesen a futamokat egy kis gyakorlás is megelőzte. A repertoárban F3-as autó, Mazda MX-5, Formula Ford 1600 és Toyota GR86 is szerepelt.

    Az első fordulót Verstappen nyerte, ám a nézők nem voltak kegyesek a holland világbajnokhoz. Megszavazták, hogy a rajtrács utolsó helyéről induljon legközelebb. A 25 éves pilóta abban a körben felküzdötte magát az első 10-be, míg a viadalt Ayumu Iwasa nyerte.

    @maxv1stappen_

    and of course he won 😂💪 watch live charity stream on twitch.tv/teamredline #f1 #maxverstappen #formula1

    ♬ original sound – Maxv1stappen

    Norris megjelenésével megérkezett a káosz:

    A jótékonysági stream tehát jól indult, ám egy váratlan látogató mindent felforgatott.

    Lando Norris is élő adást indított a Twitch-en, hogy élőben nézhesse a versenyt a szurkolóival és a barátaival. Mindemellett a térség segítésére ösztönözte ő is a rajongókat.

    Először nézőként vett részt az adásban a McLaren versenyzője, majd később csatlakozott egy Formula Forddal a többiekhez. Ám a 23 éves pilóta meghozta a már jól ismert káoszt is.

    A jó hangulatban telt steramen Norris és Verstappen többször is találkozott a pályán, aminek általában nevetés lett a vége.

    „MV1 (Max Verstappen), nyeld a port bébi!” – nevetve üvöltötte a brit versenyző a rajt után, mikor megelőzte ellenfelét.

    @landonorris_ln4

    This was so chaotic but fun to watch 😂😂😂😂 #LandoNorris #Maxverstappen #Formula1 #Fyp #F1 #Redline

    ♬ original sound – LandoNorris_LN4

    Ám a kétszeres világbajnok gyorsan fordított a sorrendben, ami kapcsán Norris ismét kiabálni kezdett.

    „Átlépte a pályahatárokat! FIA, hol az FIA?”

    A két versenyző kakaskodásából Jack Doohan profitált, míg az utolsó fordulót Chris Lulham nyerte.

     

  • Önzőséggel vádolja a pilótákat az F1 vezére, Verstappenről külön is beszélt

    Önzőséggel vádolja a pilótákat az F1 vezére, Verstappenről külön is beszélt

    Stefano Domenicali úgy véli, a Forma-1 versenyzőinek nem kellene önzőnek lenniük a sprintfutamok kapcsán, mert ők a nagy egész részei. A sorozat elnök-vezérigazgatója nem fél attól, hogy a mostanában sok kritikát megfogalmazó Max Verstappen hamar otthagyja a sportágat.

    Az elmúlt években jelentős változásokon ment át a Forma-1, ami a hétvége formátumát illeti. 2021-ben debütált a sprintfutam, amely tavaly pontban már többet ért, mint az első évében. Idén pedig már nem három, hanem hat ilyen hétvégét rendeznek, és a korábbiakhoz képest más a program. Mindez három héttel ezelőtt debütált Bakuban.

    Akár magáról a sprintről, akár a legújabb formátumról beszélünk, a változás nem aratott osztatlan sikert a pilóták körében. Sokak szerint a szombati futam elveszi a fókuszt a vasárnapi eseményekről, másnak pedig az nem tetszik, hogy egy hétvége alatt két időmérőt kell teljesíteniük. Stefano Domenicali azonban úgy véli, a mezőny tagjainak nem csak magukra kellene gondolniuk ilyenkor.

    „Nem akarok olyan társadalmat, amelyben az emberek nem mondhatják el, amit akarnak – nyilatkozta a Daily Mailnek az F1 elnök-vezérigazgatója. – A pilótáknak azonban néha nem szabad elfelejteniük, hogy ők részei egy nagyobb képnek. Nem kell önzőnek lennünk. Ők részei ennek a sportágnak és ennek az üzletnek, és ez azért növekszik, mert nagyban gondolkodunk. Néha nem könnyű kilépni a komfortzónánkból, de nem lehetünk lusták vagy önelégültek. A szezon végén felülvizsgálhatjuk a sprintformátum néhány sajátosságát, miután a tervezett hat alkalommal kipróbáltuk. Sprintverseny sem lesz minden hétvégén. Ugyanakkor vannak új nézőink, és minden alkalommal értéket kell nyújtani, és nem hagyni, hogy mindenki körbe-körbe körözzön kizárólag a mérnökök és a versenyzők érdekében.”

    Verstappen unatkozott az új sprintformátum közepette

    A kritikusok közül is kiemelkedik Max Verstappen, aki az utóbbi időszakban többször is bírálta azt az irányt, amelyet a Forma-1 képvisel. A címvédő évek óta hangoztatja, hogy egyáltalán nem rajong a sprintfutamokért, a legújabb formátumról pedig azt mondta, hogy el kellene engedni. Nemrég belengette, hogy ha túl sok lesz a változás, akkor elhagyja a sportágat, ám Domenicali nem aggódik emiatt.

    „Megbeszéltem a problémákat Maxszal – árulta el az olasz szakember, aki még a Miami Nagydíj előtt cserélt eszmét erről Verstappennel. – Azt mondta, hogy szereti a sportágat és azt, amit csinál. Ő a világbajnok, és a harmadik vb-címéért küzd. Ő autóban született, és azt mondanám, hogy valószínűleg tovább marad [a Forma-1-ben], mint én. Ez nem probléma.”

    Verstappennek a formátum mellett az sem tetszik igazán, hogy a versenynaptár évről évre egyre több futamot tartalmaz, legalábbis az eredeti tervek szerint. Jelenlegi, a Red Bull-lal kötött szerződése 2028-ban jár le, és tavaly belengette, hogy nem tartja kizártnak, hogy ennek az évnek a végén távozik a Forma-1-ből. Ezt a lehetőséget egyébként édesapja, Jos Verstappen, valamint Helmut Marko, a bikások tanácsadója is felvetette már.

  • Verstappenék kijelentették, ők megtartják az Emilia Romagna Nagydíjat!

    Verstappenék kijelentették, ők megtartják az Emilia Romagna Nagydíjat!

    Max Verstappen és csapata nem marad versenyzés nélkül, ugyanis ők megtartják az elmaradt imolai versenyt.

    Az áradásokkal sújtott területen katasztrófa uralkodik, így a Forma-1 inkább lefújta az Emilia Romagna Nagydíjat. Ám a holland versenyző nem akar olyan könnyen elszakadni a jól megszokott programtól, így saját alakulatával egy régi jól bevált módszerhez nyúlt vissza.

    A koronavírus idején még a száguldó cirkusz is megállt egy darabig. A sportág egymás után törölte a versenyeket, míg a pilóták tanácstalanul ültek otthon. Ekkor hódított a Forma-1-ben igazán az online versenyzés, a pilóták egy része regisztrált a Twitch-re, és közösen mulatták az időt.

    A Virtuális Nagydíjak aranykorába viszont a kétszeres világbajnok nem szállt be. Verstappen ugyanis nem rajong az F1 hivatalos játékáért, a Red Bull versenyzője inkább az iRacinget kedveli. Saját e-sport csapatával, a Team Redline-al, részt is vesz online versenyeken, amiket rendre közvetítenek is.

    A törölt futam kapcsán a holland csapat úgy döntött, hogy ők márpedig versenyezni fognak. Így valószínűleg az iRacing segítségével Verstappen is „Imolában” körözgethet vasárnap.

    Az esemény vasárnap, 15:30-kor kerül megrendezésre a Team Redline Twitch-csatornáján.

  • Illusztris listára került fel Verstappen, a Manchester City sztárját megelőzi, a PSG-ét nem

    Illusztris listára került fel Verstappen, a Manchester City sztárját megelőzi, a PSG-ét nem

    Max Verstappen a harmadik helyet foglalja el a legtöbbet kereső 25 éves vagy annál fiatalabb sportolók listáján. Az élen a Paris Saint-Germain labdarúgója, Kylian Mbappé található.

    A Forbes közzétette az öt legjobban kereső fiatal, pontosabban legfeljebb 25 éves sportoló listáját. A harmadik helyen Max Verstappen található, aki ez alapján 64 millió dollárt, azaz több mint 22 milliárd forintot vitt haza az elmúlt 12 hónapban. Ebbe nemcsak a Red Bulltól kapott fizetése, hanem a versenyzésen kívüli tevékenységekért kapott pénzösszeg is beleértendő, amely állítólag 4 millió dollár (közel 1,4 milliárd forint).

    A holland pilóta tavaly hosszabbította meg szerződését a Red Bull-lal, így a jelenlegi megállapodás 2028-ban jár le. A kétszeres világbajnok eredményeinek köszönhetően a mezőny legjobban fizetett versenyzőjévé vált, letaszítva az élről Lewis Hamiltont. A Forma-1-ben nem nyilvánosak a fizetések, de becslések szerint idén 55 millió dollárt (több mint 19 milliárd forint) kap kézhez.

    Az öt főből álló listán két labdarúgó is szerepel. Az első helyen a PSG támadója, Kylian Mbappé áll, aki közel kétszer akkora összeget, egészen pontosan 120 millió dollárt (több mint 40 milliárd forint) vihetett haza az előző 12 hónap során. A francia játékos tavaly kapott jelentős fizetésemelést a klubjától, miután hosszas huzavona után a maradás mellett döntött.

    Max Verstappen, Red Bull
    Verstappen a harmadik legnagyobb összeget kereste az elmúlt 12 hónapban a legfeljebb 25 éves sportolók közül (Fotó: Chris Graythen/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    A másik futballista Erling Haaland, aki közvetlenül Verstappen mögött, a negyedik pozícióban áll a maga 52 millió dollárjával (több mint 18 millió forint). A norvég játékos tavaly nyáron igazolt a Manchester Cityhez, és első ottani szezonjában megdöntötte az angol első osztályú bajnokság, azaz a Premier League egy idényre vonatkozó gólrekordját.

    Mbappé mellett egy amerikaifutball-játékos, Kyler Murray előzi meg Verstappent, az NFL-ben szereplő Arizona Cardinals irányítója 70,5 millió dollárt (közel 25 milliárd forint) tehetett zsebre a vizsgált időszakban. A lista ötödik helyén Luka Dončić, az NBA-ben szereplő Dallas Mavericks kosárlabdázója áll 47,2 millió dollárral (több mint 16 milliárd forint).

    Ami Verstappent illeti, a 25 éves versenyző az elmúlt bő két évben igencsak megszolgálta a fizetését. 2021-ben óriási csatában legyőzte Hamiltont, és megszerezte pályafutása első világbajnoki címét, majd tavaly új győzelmi rekordot felállítva védte meg a címét. Idén szintén jó esélye van a végső győzelemre, öt futam után 14 ponttal előzi meg csapattársát, Sergio Pérezt a tabella élén.

  • Meglepő helyről kapott támogatást Max Verstappen

    Meglepő helyről kapott támogatást Max Verstappen

    A Red Bull pilótája, Sergio Pérez nemrégiben megvédte a csapattársát, Max Verstappent, miután sokan „rossz vesztesnek” titulálták őt.

    A regnáló világbajnokot még a Szaúd-Arábiai Nagydíjat követően érték a kritikák. Jeddah-ban ugyanis a holland klasszis fel tudott zárkózni a 2. helyre az időmérőn való technikai problémáját követően, de Pérezt már nem bírta utolérni, és így be kellett érnie az előbb említett pozícióval.

    A mexikói azonban egyáltalán nem tartja „rossz vesztesnek” a holland kiválóságot, akire Damon Hill aggatta rá a szóban forgó jelzőt. Pérez már a szezon elején képes volt 2 futamot nyerni, amivel valamilyen szinten nyomást tudott gyakorolni Verstappenre. Mivel a Bikák kimagaslanak a mezőnyből, és várhatóan nem nagyon lesz ellenfelük a pályán, így az esetleges bajnoki harcban nagyon fontos szerepet játszhat majd a konzisztens jó teljesítmény.

    „Szerintem Max el tudja fogadni a vereséget is” – mondta a Pérez a Take my Pardon podcastjében. – Nem tudom, miért mondták ré ezt, mert ha legőzöm, akkor mindig mondani szokta, hogy ’szép munka volt’. Az embernek nagyon ritkán van ilyen csapattársa. Ekkor pedig látszik rajta, hogy komolyan gondolj, amit mond, szóval ezt nagyra értékelem mindig a részéről.”

    Nagy kérdés, hogy a szezon előrehaladtával miként fog alakulni a Red Bull pilótái közötti különbség. Ha a mexikói versenyző sokáig szorosan tudna tapadni Verstappenre, az akár komoly problémákat is szülhet majd Christian Horneréknek.

    Hill rossz vesztesnek tartja Verstappent: Csak oda kellene adni neki a bajnoki címet

  • Így reagáltak a csapatok és a versenyzők az imolai futam törlésére

    Így reagáltak a csapatok és a versenyzők az imolai futam törlésére

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy az Emilia Romagna tartományában való rossz időjárási körülmények miatt a Forma-1 vezetői törölték a hétvégén esedékes imolai versenyhétvégét. A szomorú hírt követően a csapatok és a versenyzők is az árvíz által sújtott emberekért imádkoznak.

    A Red Bull pilótái, Max Verstappen és Sergio Pérez is „támogatta a futam törléséről született döntést”, és „együttérzésüket fejezik ki az ítéletidő károsultjai számára.” A pilótáik gondolataival pedig az energiaitalos istálló is egyetértett.

    A döntés értelmében az újonc Oscar Piastri nagyon valószínűséggel nem fog idén Imolában versenyezni a mezőny többi tagjához hasonlóan. Az ausztrál fiatal nagyon sajnálja ezt, illetve azt is, hogy nem találkozhat a helyi drukkerekkel, akiknek azt üzente, hogy vigyázzanak magukra ezekben a nehéz időkben.

    A Ferrari és pilótái, Carlos Sainz és Charles Leclerc is a helyi emberekért imádkozik, és a támogatásukat is kifejezték feléjük egy, a közösségi médiába közzétett történet, illetve poszt formájában.

    Ezen kívül még McLaren, a Haas, az Alpine, az Alfa Romeo, az AlphaTauri is csatlakozott az előbb említett táborhoz.

  • Michael Schumacher első F1-es főnöke szerint Verstappen lesz minden idők legjobb versenyzője

    Michael Schumacher első F1-es főnöke szerint Verstappen lesz minden idők legjobb versenyzője

    Eddie Jordan úgy véli, csak sokáig épségben kell maradnia, hogy felülmúlja Michael Schumacher vagy Lewis Hamiltont. Objektíven természetesen sohasem tudunk majd igazságot tenni.

    Örökzöld téma, hogy a Forma-1 történetében ki (volt) a legjobb pilóta, és a rajongók sosem fognak egyetérteni benne. Ábécé-sorrendben Ayrton Senna, Juan Manuel Fangio, Lewis Hamilton, Michael Schumacher neve szokott leggyakrabban felbukkanni a vitában, de Eddie Jordan véleménye az, hogy a sportágat jelenleg uraló Max Verstappen előbb-utóbb túlszárnyalja őket.

    „Azt gondolom, idővel ő lesz minden idők legnagyszerűbb versenyzője, ha sokáig épségben marad – jelentette ki a Formula for Success podcast adásában. – Annyira fenomenális az autóban. Agresszív, amikor az kell, kemény, amikor az kell, ugyanakkor okos is. Tudja, hogyan vigyázzon a kocsira.”

    Ezért volt rosszabb a Mercedes F1-es uralma, mint a Red Bullé

    „Szintén az ő malmára hajtja a vizet, hogy Christian [Horner] és Adrian Newey a csapatánál van, ezért rövid távon nem látok komoly problémát. Remélnie kell, hogy a Red Bull olyan erős marad, mint amilyen most, főleg Dietrich Mateschitz halála után.”

    „Nem lennék most olyan versenyző a Forma-1-ben, aki a bajnoki címben bízik, mert nem tudom, ez hogyan sikerülhetne.”

    Eddie Jordan korábban saját csapatának főnöke volt a Forma-1-ben, ő adott lehetőséget Michael Schumachernek a debütálásra 1991-ben. A német később szinte minden rekordot átírt, jelenleg Lewis Hamiltonnal holtversenyben neki van a legtöbb vb-címe, szám szerint hét. Verstappen most a harmadik felé masírozik.

    Ami a futamgyőzelmek számát illeti, Verstappen 6. a rangsorban 38 győzelemmel, nemsokára vélhetően megelőzi Ayrton Sennát. A csúcstartó Lewis Hamilton 103 győzelemnél jár pályafutása során.