Címke: Max Verstappen

  • Lesz csoda a Magyar Nagydíjon, vagy bejön Hamilton jóslata?

    Lesz csoda a Magyar Nagydíjon, vagy bejön Hamilton jóslata?

    Szoros csatára lehet számítani a 38. Magyar Nagydíjon. Ugyan Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót, a mögülle induló Max Verstappent és Lando Norrist sem lesz szabad leírni, és a 70 körös futam alatt bőven lesz lehetőségük az előzésre.

    A pályapozíció Hamiltoné lesz a rajtnál, de a versenyszimulciók során Verstappen átlagosan fél másodperccel volt gyorsabb nála körönként, ami egy óriási differenciának számít. A brit klasszisnak tehát nagyon nehéz dolga lesz, és ezzel tisztában is van.

    Hamilton három ezreddel legyőzte Verstappent a hungaroringi új időmérőn

    „Őszintén, mindenkinek számítania kell arra, hogy a Red Bull meg fog előzni, és el fog tűnni előlem, mint az összes eddigi futam során – nyilatkozta Hamilton a pilótaparádén. – Azonba ha elő tudok húzni egy nyuszit a kalapból, akkor talán magam mögött fogom tudni tartani őt. Meglátjuk, hogy ez sikerül-e majd.”

    Daniel Ricciardo nagyon örül a visszatérésének. Az ausztrál pilótát ez nagyon jó érzéssel tölti el, mivel ugyan volt már idén pár futamon, de ezen alkalmak során mindig fagylaltot evett vagy valami mást csinált.

    Max Verstappen tisztában van az autója képességeivel, és ennek megfelelően készül a Magyar Nagydíjra, ahol zsinórban a 7. győzelmét szerezheti meg, amivel még közelebb kerülhetne Sebastian Vettel 2013-ban felállított rekordjához.

    „Jól érzem magam a mai nap kapcsán, de a rajt utáni kavarodás érdekes lehet –  fogalmazott a Red Bull holland kiválósága. – Ha jó az autó alattad, bőven lesz lehetőséged az előzésre a futam során. [Emellett szól az is], hogy várhatóen nem egy kiállásos lesz a futam. Bármi megtörténhet, mint mondtam, az autónk is gyors, de alapvetően egy jó csatára számítok.”

    „Izgatottak vagyunk a mai nap kapcsán – fogalmazott Norris. – Nagyon várjuk már, mert adódhatnak előttünk lehetőségek. Sok statisztikai adatot hoznak fel az emberek, de ettől még nem fog megváltozni semmi. Ez csak egy véletlen egybeesés. A fókusz azon lesz, hogy jól rajtoljak. A Mercedesek általában jól startolnak, de az első körben lehetőségünk lesz, hogy legalább egy pozíciót fogjunk.”

  • Pánik és közelharc volt a Hungaroringen is, de Hamiltonék szerint ez így van jól

    Pánik és közelharc volt a Hungaroringen is, de Hamiltonék szerint ez így van jól

    A Forma-1-es időmérő edzések egyik legégetőbb témája a hallgatólagos megállapodás (gentleman’s agreement). A Magyar Nagydíj időmérő edzésén is volt ebből probléma, és ennek kapcsán kérdeztük meg az első három helyezettet, hogy szeretnének-e egy speciális szabályt a probléma orvoslására.

    A kvalifikációkon általában a Q1-ben szokott a legtöbb probléma lenni a mért körök tiszta megkezdésével. Mivel nagy a forgalom, és a pilóták sok helyet hagynak maguk után, ezért gyakran előfordul, hogy valakinek nem marad elég helye.

    Hamilton három ezreddel legyőzte Verstappent a hungaroringi új időmérőn

    Ezért számos előzést láthatunk az utolsó kanyarok környékén, amivel valaki meg tudja menteni a saját időmérőjét, de ezzel tönkre is teszik egyes riválisaik kvalifikációját. Most George Russell volt az áldozat, akit a Q1 végén zsinórban többen is megelőztek az utolsó kanyarban, Pierre Gasly pedig már közvetlen az utolsó gyorskörének megkezdése előtt ment el mellette.

    A frusztráció ellenére azonban a pilóták nem szeretnék, hogy az FIA szabályt hozzon erre a problémára.

    „Mindig megpróbáljuk megadni a kellő tiszteletet a másiknak, de vannak olyan pillantok, amikor mindenki elkezd pánikolni” – válaszolta a 104. pole pozícióját megszerző Hamilton a Racingline.hu kérdésére.

    „Meg kellett futnom a körömet, óriási volt a verseny a pilóták között. Ha menni kell, akkor menni kell – szólt közbe Lando Norris. – Mindenki óriási helyet hagy maga mögött. Én George [Russell] mögött kezdtem meg a körömet, és így is csak a 8. helyre volt elég.”

    „Túl nagy helyet hagy maga mögött mindenki, és még a saját körüket is elrontják ezzel. Úgy gondolom, hogy maximálisan kiaknáztam a lehetőségeimet ezen térem, és mindig sikerült a legjobban helyezkednem, hogy ideálisan megkezdhessem a gyorsköreimet” – összegzett a McLaren britje.

    „Mindenki magáért felel. Közelharc volt, de ez nagyon klassz és szórakoztató” – vette vissza a szót Hamilton.

    Zárásként pedig Max Verstappen is elmondta a véleményét a hallgatólagos megállapodásról. Ő is azt emelte ki, hogy a pilóták túl nagy helyet szoktak hagyni maguk mögött.

    „Ha van elég időd, akkor mindenki csak egymást követi – nyilatkozta a kétszeres világbajnok. – Azonban ezekben a helyzetekben voltak olyan pilóták, akiknek még szükségük volt egy jó körre. Ha nem indulsz el, akkor b*szhatod, mert téged fognak megelőzni az utolsó kanyarban, ez pedig zavart okoz a pályán, de elkerülni is nehéz [az előbb említett okok miatt]. Legtöbbször működni szokott a dolog, de van olyan is, amikor visszaüt.”

  • Norris és Verstappen is úgy érzi, nekik kellene a pole-ban lenniük

    Norris és Verstappen is úgy érzi, nekik kellene a pole-ban lenniük

    85 ezredmásodperc választotta el egymástól a Magyar Nagydíj időmérőjének első három helyezettjét: Lewis Hamiltont meglepte az első rajthely, Lando Norris csalódott a harmadik miatt, Max Verstappen pedig ezúttal nem érzett rá a Red Bullra, de így is ott van az első sorban.

    Hamilton kilencedik pole-ját szerezte a Hungaroringen, ezzel hosszabb rekorddöntögetési szünet után ismét felállított egy új csúcsot, hiszen korábban senki nem szerzett még ennyi rajtelsőséget egy pályán.

    „Őrület volt ez a másfél év – kezdte nyilatkozatát Hamilton, akinek 2021 decembere óta ennyit kellett várnia 104. pole-jára. – Elment a hangom, annyit kiabáltam az autóban. Csodálatos érzés ez, annyira hálás vagyok, hogy itt lehetek, mert a csapat annyira keményen dolgozott. Annyira keményen küzdöttünk, hogy összejöjjön a pole, hogy olyan érzés, mintha most először sikerült volna. Nem számítottam rá, hogy ma a pole-ért küzdhetek, úgyhogy amikor megkezdtem az utolsó körömet, abszolút mindent beleadtam, semmi nem maradt benne.”

    Hamilton három ezreddel legyőzte Verstappent a hungaroringi új időmérőn

    „Ez az év nagy kihívás a csapat minden tagjának, tele van hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel, egy nagy hullámvasút az egész, de senki nem veszítette el a hitét. Mindenben egységesek vagyunk, és arra koncentrálunk, hogy a megfelelő irányba fejlesszük az autót. Ma rengeteget veszítettünk a 4-es és a 11-es kanyarban a többiekhez képest, úgyhogy csak mindent beleadtam, és reméltem, hogy az autó a pályán marad. Kemény volt, és kemény lesz a folytatás is, de remélhetőleg ez az eredmény azt mutatja, hogy a jó irányba tartunk, és tovább nyomjuk.”

    Hamilton futamgyőzelmet éppoly régóta nem szerzett már, mint pole-t, s a Hungaroringen vasárnap erre is reális esélye lehet. „Még meglátom, hogy tudok-e ma este aludni. Olyan keményen tanulmányozzuk majd a holnapot, ahogy csak tudjuk, és a legjobbunkat fogjuk nyújtani. Nehéz lesz felvenni a versenyt ezekkel a srácokkal, Lando nagyszerű munkát végez, remek itt látni a McLarent, Maxot pedig ismerik, ő mindig itt van és teszi a dolgát” – mondta a brit.

    A McLaren a silverstone-i második és harmadik rajthely után remekelt ismét egy időmérőn, ezúttal a második sort szerezte meg Norris és Oscar Piastri.

    „Csalódott vagyok – mondta Norris a harmadik helyről. – Ha egy tizeden belülre kerülsz a pole-hoz, azt érzed, hogy elsőnek kellene lenned, ha jobban összeraktad volna a kört. Az összképpel azonban elégedett vagyok. A csapat jó munkát végzett a harmadik és a negyedik hellyel, úgyhogy eddig ez egy jó hétvége. Versenyzőként viszont nem vagyok a legboldogabb, úgy érzem, túl sokat hibáztam ma, ami sokba került. Mindig vannak apróságok, amitől jobban összeállhatna a kör. Nem ez volt a legtisztább köröm, de mindig van abban kockázat, amikor az ember kicsit jobban próbálja nyomni. Semmi nagy dolog, de egy tized egyértelműen volt benne.”

    Russell 18. a pole-ra képes Mercedesszel: „Ritka, hogy ilyet hibázunk”

    „Izgatott vagyok, a versenytempónk pénteken igen erős volt, éppen annyira, mint Silverstone-ban. Ezen a pályán nehéz előzni, valószínűleg emiatt vagyok egy kicsit frusztráltabb a kelleténél. De elöl vagyok a gyors srácokkal, és mindkét autónk itt van, ami remélhetőleg a hasznunkra válik.”

    Verstappen zsinórban öt megnyert időmérő után csúszott most a második helyre, elmondása szerint pedig nem is érzi olyan ellenállhatatlannak a Red Bullt, mint az elmúlt hónapokban.

    „Az egész hétvégén szenvedtem azzal, hogy megtaláljam a megfelelő egyensúlyt, minden edzés hullámzó volt. Az időmérő is igazán nehezen alakult, a Q1-ben és a Q2-ben sem voltam elég magabiztos és nem tudtam igazán támadni a kanyarokat. Azt gondoltam, hogy az első Q3-as köröm elég jó lett, de aztán az utolsóban ismét nem éreztem a dolgot. Próbáltam kicsit jobban nyomni, de így az autó eleje és hátulja is csúszkált. Így is másodikak vagyunk, ugyanakkor ezzel az autóval normál esetben elsőnek kellene lennünk, de eddig ezt a hétvégét nem raktuk össze.”

  • Verstappen elégedett a pénteki napjával, az új formátummal azonban már kevésbé az

    Verstappen elégedett a pénteki napjával, az új formátummal azonban már kevésbé az

    Max Verstappen nagy meglepetésre az első tízen kívül szorult a Magyar Nagydíj második szabadedzésén. Ugyan a holland pilóta csak a 11. helyen végzett, nem panaszkodott a napját illetően, azonban ez az új időmérős szabályokról már nem volt elmondható.

    Az elmaradó imolai versenyhétvége miatt a mostani Magyar Nagydíjon tesztel egy új formátumot az F1 mezőnye, ami a sportág fenntarthatóságát szolgálnál. Az új szabály lényege, hogy a pilóták számára a megszokott hoz képest kevesebb gumi áll a rendelkezésükre (13 szett helyett csak 11), valamint az is meg van szabva, hogy az időmérő egyes szakaszait melyik keverékű Pirellivel kell majd teljesíteniük a pilótáknak.

    Verstappen az eső áztatta első edzésen ki sem ment a pályára, és a délutáni gyakorláson sem ment valami sokat. A Red Bull holland kiválósága még 20 kört sem tett meg a Hungaroringen, ráadásul még a lágy keverékeket sem vette elő a 60 perces edzés folyamán.

    „Nagyon nehéz bármit mondani róluk – nyilatkozta a kétszeres világbajnok, amikor a Pirellikről kérdezték őt a második szabadedzést követően. – Át fogjuk nézni az adatokat, hogy megfelelő-e a korreláció a pályán és a szélcsatornában kapott adatok között, mert ma nem használtunk el sok gumit. Ezzel az új formátummal nagyon limitálva van a felhasználható szettek száma, és én ma nem akartam elhasználni őket, hogy holnap jobb legyen a felkészülésem. Ez viszont kissé sajnálatos, mert olyan sok ember látogat ki a pályára, miközben te nem teszel meg sok kört. Meg kell látnunk, hogy mit tehetünk, hogy javítsunk a helyzeten, mert szó szerint gumit spórolunk, ami szerintem nem helyes.”

    Ahogy Verstappen is mondta, az új szabálynak a helyszínre kilátogató szurkolók is megérzik a hatását. Az esős első edzés és a spórolás miatt alig láthatták kedvenceiket a versenypályán. Bízzunk abban, hogy a mai harmadik szabadedzésen az időmérőn sem lesznek hasonló problémái a drukkereknek.

    Pérez-bukással és esővel indult a hungaroringi hétvége

  • Ferrari, BMW, Mustang – ilyen autókkal érkezett meg az F1-es mezőny a Hungaroringre

    Ferrari, BMW, Mustang – ilyen autókkal érkezett meg az F1-es mezőny a Hungaroringre

    Ugyan a közvetítések nem képezi szerves részét az, hogy a versenyzők milyen közúti autókkal jutnak el a szálláshelyüktől a versenypályáig, de ezt minden egyes alkalommal érdekes végignézni. Egyes csapatoknál (Ferrari, Aston Martin) egyértelmű a választás, de vannak olyanok is, akik ez nem mondhatják el magukról.

    Az viszont egyértelműen kijelenthető, hogy a legjobb dolga Charles Leclerc-nek és Carlos Sainznak van. A két Ferrari pilóta ugyanis egy-egy SF90 Stradaléval érkeztek meg a Magyar Nagydíj helyszínére.

    A Red Bulloknak ugyan még a Honda szállítja az erőforrást, de 2026-tól a Forddal lépnek egyességre, és ezen apropó miatt már most mindkét pilótjuk, Max Verstappen és Sergio Pérez is egy Ford Mustang Mach E-vel utazhatott ki a Hungaroringre.

  • Még honfitársa is kinevette Hamilton ötletét

    Még honfitársa is kinevette Hamilton ötletét

    Továbbra is téma Lewis Hamilton javaslata, de egyelőre mindenki „komolytalannak” gondolja.

    A hétszeres világbajnok még Ausztriában állt elő azzal az ötlettel, hogy az FIA-nak meg kellene határoznia egy olyan dátumot, ami előtt nem lehet a következő évre koncentrálni. Így a nagy előnnyel vagy hátránnyal rendelkező alakulatok, nem tudnának a következő szezonra előnyt kovácsolni a helyzetükből.

    Max Verstappen csak úgy reagált a Red Bull előnyét lecsökkentő felvetésre, hogy az élet már csak ilyen. Különben is, Hamilton is volt hasonló pozícióban. Juan Pablo Montoya is csak nevetett a brit versenyző javaslatán, és hozzátette, hogy rossz Hamilton memóriája.

    Legutóbb a Williams és a Ferrari egykori csapatmenedzsere lepődött meg honfitársa nyilatkozatán. Peter Windsor a Youtube-csatornáján a következőket mondta az ötlettel kapcsolatban.

    „Szerintem ez csak egy vicc volt, hogy feldühítsék a Red Bullt. Biztosan az volt… de ha nem, és Hamilton ezt komolyan gondolta, akkor tényleg ez volt a legképtelenebb dolog, amit valaha hallottam.”

    A brit szakértő szerint a költségvetési korláttal van a gond:

    „Azért mert egy csapat jól teljesít, máris a következő szezonra koncentrál. Teszi mindezt a költségvetési korlát mellett. Ha nem lenne a költségsapka, el sem kezdtek volna még dolgozni a következő autón.”

  • Vettel: Verstappennek nincs könnyű dolga, nekem sem volt

    Vettel: Verstappennek nincs könnyű dolga, nekem sem volt

    A Red Bull korábbi sztárja, Sebastian Vettel négyszer nyert világbajnokságot a csapattal. Méltatta Max Verstappen teljesítményét, és kijelentette, hogy az F1 lehengerlő alakjai közül senkinek sem volt könnyű a mezőny fölé emelkedni.

    Ha a Red Bull a héten a Magyar Nagydíjon is behúzza a győzelmet, új rekordot állít fel az egymás után szerzett győzelmeket tekintve. Ennek csúcsát jelenleg holtversenyben tartják a McLarennel, utóbbi sikersorozata 1988-ból származik.

    A győzelmek nagy része Verstappenhez fűződik, és Vettelt a Goodwoodi Sebességfesztiválon kérdezték arról – miután meghajtotta a Williams és a McLaren egy-egy történelmi autóját –, mit szól a holland jelenlegi uralmához, ami minden bizonnyal a harmadik vb-címet fogja eredményezni neki.

    Elismerés jár neki, fantasztikusan teljesít. Elképesztően tehetséges és nem hibázik – jelentette ki Vettel. – Aki jól teljesít és az élen halad, hamar rámondják, hogy ez unalmas, hogy könnyen nyer. Viszont a köridőknél többről van szó. Biztos vagyok benne, hogy Lewis Hamiltonnak soha nem volt könnyű dolga a domináns évei alatt, ahogyan Michael Schumachernek, Mika Häkkinennek és nekem sem.

    Ezzel a megoldással gyorsítaná tovább autóját a Red Bull a Magyar Nagydíjra

    Hihetetlen teljesítmény kitalálni és megépíteni egy olyan autót, amely mindegyik versenyhétvégén képes legyőzni az ellenfeleket. A Red Bull minden hétvégén jól teljesít, és ez a tökéletességnek, a kiegyensúlyozottságnak, a csapat képességeinek köszönhető.”

    A korábbi német versenyző nem tartja kizártnak, hogy Verstappen vezetésével és ezzel az autóval a Red Bull az összes futamot megnyeri a szezonban, bár sok gikszer bezavarhat. „A megbízhatóság soha nem hagyhatja cserben a csapatot, nem történhetnek őrült dolgok, és mindig túl kell élniük az első kört. Ez még egyetlen csapatnak sem sikerült, bár a McLaren 1988-ban közel járt ehhez. Szóval bármi lehetséges, de most csak annyit tehetünk, hogy várunk, és meglátjuk” – tette hozzá.

    Az egymás után aratott legtöbb győzelem rekordját egyéni szinten Vettel tartja 9-cel, Verstappen most 6-nál jár.

  • Hamilton egykori csapattársa szerint Alonso egy gladiátor, aki csinálja a show-t

    Hamilton egykori csapattársa szerint Alonso egy gladiátor, aki csinálja a show-t

    Nico Rosberg nem győzte legutóbb dicsérni Fernando Alonsót, aki idén Lewis Hamiltonnal és Max Verstappen is harcolt már.

    Az Aston Martin koncepciója bejött az év elején, így a kanadai-brit csapat a Red Bull mögött találta magát. A kétszeres világbajnok állandó szereplője volt a futam utáni ceremóniának, ám ahogy átért Európába a mezőny, megborult a Bikák utáni erőviszony is.

    A fejlesztések megjelenésével hol a Mercedes kapott erőre, hol a Ferrari villant meg, míg az Aston Martin is megmutatta, hogy velük is kell számolni. Legutóbb a McLaren kopogtatott be a dobogós helyezésekért, míg a zöldek nem találták a helyüket Silverstone-ban.

    Ám Alonso és a csapat nem aggódik, sőt a Hungaroringen jó eredményekre számítanak, mivel a pálya jobban fekszik az autójuknak.

    F1 Fernando Alonso, Aston Martin
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    Mindaddig a Sky Sports munkáját is segítő német világbajnok ámulattal nézi, hogy a 41 éves versenyző az élmezőnyben harcol, a topcsapatok ellen.

    „Nagy rajongója vagyok Fernandónak, aki 41 évesen is ilyen szinteken teljesít. Fenomenális és lenyűgöző, ő egy igazi gladiátor. Nagyszerű azt figyelni, ahogy Lewis (Hamilton) és Max (Verstappen) ellen küzd. Minden körben mindent belead. Ezért is tisztelem őt annyira” – hangsúlyozta ki Rosberg, aki a 2016-os sikere után visszavonult.

    Alonso a versenyek mellett a csapata eladhatóságán is dobott, hiszen a „TikTok karrierje és a virágszeretete” a fiatal rajongók körében is népszerűbbé tette a spanyolt.

  • Mad Max visszatért? Ezért zárták ki Verstappent a hétvégi versenyről

    Mad Max visszatért? Ezért zárták ki Verstappent a hétvégi versenyről

    Max Verstappen olyat tett egy hétvégi versenyen, ami miatt diszkvalifikáltak az eseményről.

    A holland versenyző szabadidejében sem tud elszakadni a sebességtől, így azokon a napokon, mikor nem kell a Red Bullt vezetnie, online csapatával méretetti meg magát iRacingben.

    Ám a hétvégén szándékosan tessékelte ki egyik versenytársa virtuális autóját a pályáról, amit nem díjaztak a verseny szervezői.

    Miért lökte ki ellenfelét a Red Bull fenegyereke?

    A kétszeres világbajnok a Team Redline-nal a három órás Golden Toast Gran Prix-n vett részt. A pole pozíciót megszerezte, majd a verseny felénél beindultak az események, mivel hátulról meglökte őt Sven Haase. Az eset következtében Verstappen magával sodorta csapattársát, Diogo Pintót is.

    Verstappen dühbe gurult, majd össze szedte magát és felzárkózott az ominózus csoportra. A spa-i versenypályát jól ismerve, a La Combes környékén tervezte megtorolni az esetet. Haase mögé ért, és kitessékelte ellenfelét a pályáról. Mindketten a kavicságyban kötöttek ki.

    A szándékos ütközés kapcsán a Red Bull holland versenyzőjét kizárták az eseményről. Az verseny kommentátora szerint a 25 éves pilóta kissé túlreagálta az ügyet, míg az internet népe is hasonló véleményt fogalmazott meg.

    „Max Verstappen egy kiba**ott Forma-1-es világbajnok, és a gyerekek példaképe. Nagyon nem kellene így viselkednie. Vannak, akik nagyon komolyan veszik ezeket a versenyeket, és nem csak elviccelik a haverjaikkal” – írta az egyik felhasználó Twitteren.

    Egy másik bejegyezésben a következő kérdést vetette fel az egyik szurkoló:

    „Mikor Dan Ticktum csinálja ezt az ‘rossz’ és ‘két évig nem versenyezhet’. Ám amikor Max Verstappen csinál ilyet az ‘vicces’ és ‘aranyos’.”

    „Esküszöm ezért kizárás jár az iRacingból, vagy megússza azért, mert ő Max Verstappen?”

  • Hamiltont választotta Verstappen helyett a Ferrari pilótája

    Hamiltont választotta Verstappen helyett a Ferrari pilótája

    Carlos Sainz elárulta, hogy a Forma-1-es mezőnyből kivel alkotna legszívesebben egy párost csapaton belül. A spanyol versenyző nagy meglepetésre Lewis Hamiltont választotta Max Verstappen helyett.

    Sainznak és Verstappennek már van közös múltja, ugyanis mindketten a Toro Rossónál kezdhették meg az F1-es karrierjüket a 2015-ös Ausztrál Nagydíjon. Azonban a fiatal duó nem maradt sokáig egymás mellett, mert a holland fiatal már a 2016-os Spanyol Nagydíjon a Red Bullban ült, amíg Sainznak a 2017-es Japán Nagydíjig kellett várnia az első csapatváltásával.

    A spanyol először a Renault-hoz szerződött, és utána 2 szezonig a McLarent erősítette. A 2021-es szezont azonban már a Ferrarinál kezdte meg, és azóta is a Vörösöknél megy Charles Leclerc mellett. A spanyolnak eddig több pontja van a monacói kollégájához képest, azonban a dobogós helyezéseket illetően eddig Leclerc vezet 2-0 arányban.

    A 2022-es Brit Nagydíj győztesét nemrégiben egy érdekes kérdéssel találták meg. Sainz feladata az volt, hogy eldöntse, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton vagy Verstappen csapattársa lenne-e szívesebben.

    „Már voltam Max csapattársa, jól ki is jöttünk egymással, és a viszonyunk is jó volt végig – nyilatkozta Sainz az Expressnek. – Lewis mellett még nem voltam soha, de szerintem jót tesz az a tény a karrierednek, ha egy hétszeres világbajnok a csapattársad. Szóval az újdonság miatt inkább Lewist mondanám, de amúgy meg nem kifejezetten érdekel. Bárki is legyen mellettem csapatin belül, el fogom fogadni őt.”

    Gasly nem türtőztette magát, a futam után megbökte Sainzot (videó)