Címke: Max Verstappen

  • Marko szerint Verstappen még egy Haasszal is képes lenne pole-t szerezni

    Marko szerint Verstappen még egy Haasszal is képes lenne pole-t szerezni

    Dr. Helmut Marko soha nem hagyja ki a lehetőséget, hogy elismerően beszéljen Max Verstappenről. A Red Bull osztrák szaktanácsadója egyszerűen nem találja a szavakat a regnáló holland világbajnokra, aki rohamléptekben száguld a harmadik vb-címe felé.

    Verstappen idei eredményei magukért beszélnek. Az eddigi 12 futamból 10-et meg tudott nyerni, a kimaradó 2 versenyen pedig a 2. helyen ért célba. Ráadásul a Red Bull holland kiválósága képes volt felépíteni egy 8 futamból álló sikersorozatot, és ha Zandvoortban is nyerni tud, akkor beállítja Sebastian Vettel 9 futamból álló győzelmi rekordsorozatát.

    Verstappen azért óvatosabb: „erre még a Mercedes sem volt képes”

    Marko ebből kifolyólag a Motorsport Totalnak nyilatkozva elmondta, hogy Verstappen autótól függetlenül mindig képes lenne klasszis teljesítményt nyújtani.

    „Max bármilyen autóban ülve képes világklasszisként versenyezni. A 2020-as Maxot nem lehet összehasonlítani az ideivel, azt leszámítva, hogy ezen időszak alatt nem változott meg a neve. Azóta rengeteg idő eltelt, és egy teljesen más szintet képvisel.”

    „Számomra mindig is Hamilton számított a legjobbnak a versenyszituációk, illetve a gumik kezelésében is. Max azonban rendkívül sokat ért fejben az elmúlt években, és már hasonló, de még az is lehet, hogy magasabb szintet képvisel hozzá képest.

    Verstappen a legutóbbi Belga Nagydíjon is megmutatta, hogy az idei szezonban senki nem veheti fel vele a versenyt. A 45-szörös futamgyőztes a váltócseréje miatt csak a 6. helyről indulhatott, de úgy ment át az előtte rajtoló pilótákon, mint kés a vajon, és a végén még a saját csapattársának, Sergio Péreznek is 20 másodpercet adott, miután az élre tudott állni. Ez körönként 8 tizedmásodperces különbséget jelentett körülbelül.

    „Ha adottak a körülmények, akkor lehet alatta egy Haas vagy egy AlphaTauri is, Max azt is pole-be fogja állítani az időmérő edzésen – zárta a mondandóját Marko.

    „Jó lenne megnézni, mire menne Alonso és Verstappen egymással egyforma autóban”

  • Verstappen azért óvatosabb: „erre még a Mercedes sem volt képes”

    Verstappen azért óvatosabb: „erre még a Mercedes sem volt képes”

    Max Verstappen szerint nagyon nehéz lesz abszolválniuk azt a kitűzött célt, amit még a Mercedesnek sem sikerült megvalósítania a domináns éveik alatt.

    A Red Bull szinte berúgta az ajtót a szezon elején, ugyanis eddig minden versenyen a pilótáik diadalmaskodtak. Max Verstappen 10 győzelmet szerzett az évad első felében (8-at zsinórban egymás után), míg Sergio Pérez kétszer állhatott a dobogó tetejére. Így a megrendezett futamok mindegyikén (az Emilia Romagna Nagydíjat törölték az áradások miatt) a regnáló világbajnok istálló ünnepelhetett.

    A szezon hossza miatt már átírták a Bikák a McLaren győzelmi rekordját, amit még az 1988-as bajnokságban állították fel. Akkor a wokingiak a szezon 90%-át megnyerték, míg a Red Bull jelenleg féltávnál tart.

    A csapat bízik a sikerben, és abban, hogy sikerül a lehetetlen elérniük, ám a holland világbajnokot annyira nem köti le ez a statisztika. Verstappen felhívta arra a figyelmet, hogy ezt még a rivális csillagosoknak sem sikerült elérniük, így nem lepődne meg, ha „hiba csúszna a gépezetbe”.

    „Ez a csapatnak többet jelentene. Én a magam részéről minden versenyen ugyanúgy koncentrálok, és nyerni akarok. Próbáljuk folytatni azt, amit eddig csináltunk. Csak élvezzük a pillanatot, és meglátjuk mi lesz. Véleményem szerint már az eddigi teljesítmény is elég hihetetlen és lenyűgöző. Igen, miénk a domináns autó, de nagyon könnyű hibázni, és nem nyerni végül. Akkor a széria már véget is ért, nem igaz?” – nyilatkozta Verstappen.

    Nico Rosberg, Lewis Hamilton, racingline.hu
    Lewis Hamilton és Nico Rosberg 19 futamot nyert meg 2016-ban – Fotó: Mercedes AMG Petronas
    Közel járt a Mercedes, de…

    2016-ban a Mercedes 19 futamot nyert meg a 21-ből, így ők jártak legközelebb a rekord felállításához a modern Forma-1-ben. Csak Spanyolországban (ahol a két versenyző ütközött egymással, és végül Verstappen nyert) és Malajziában (Lewis Hamilton az élről esett ki motorhiba miatt) nem tudtak nyerni, így a hőn áhított rekordjuk már a szezon első felében elbukott.

    A 25 éves pilóta kihangsúlyozta, adódhatnak olyan váratlan esetek, amiket nem tudnak megoldani, így a mindenki által emlegetett rekordnak annyi lesz.

    „Ezt még a Mercedes sem tudta megcsinálni a domináns éveiben. Ők az elején még erősebbek voltak talán, mint most mi, vagy anno a McLaren. Régebben sokkal több volt a kiesés. Én viszont nagyon büszke vagyok arra, hogy a csapat tagja lehetek, és ilyen magasságokat érhetünk el.”

  • „Jó lenne megnézni, mire menne Alonso és Verstappen egymással egyforma autóban”

    „Jó lenne megnézni, mire menne Alonso és Verstappen egymással egyforma autóban”

    Danica Patrick szerint szórakoztató lenne azonos autóban látni Fernando Alonsót és Max Verstappent.

    A holland versenyző dominálja toronymagasan a 2023-as szezont. Zsinórban a 8. győzelmét szerezte meg Belgiumban, míg a hónap végén a Holland Nagydíjon beállíthatja Sebastian Vettel rekordját is. A Red Bull veretlen az évben, míg mögöttük szinte versenyről-versenyre változik a sorrend. Az év elején az Aston Martin és a Fernando Alonso tűnt fel a Bikák mögött, míg manapság a Mercedes, a McLaren és a Ferrari csatázik a dobogós helyezésekért.

    Ám az Indycar korábbi győztese szerint egyértelmű kik lennének előnyben, ha egyforma autókkal küzdenének a versenyzők.

    Fernando Alonso, Max Verstappen, Lewis Hamilton, Aston Martin, Red Bull, Mercedes
    Fernando Alonso, Max Verstappen és Lewis Hamilton – Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Elég nehéz itt nem Fernando Alonsóra gondolnom. 42 éves, és újra versenyképesnek érzi magát. Újra és újra teljesít úgy, mintha ez lenne a második eljövetele. Egyszerűen elképesztő. Szerintem ott lenne Max Verstappen is, nehéz lenne őt kizárni az egyenletből. Nagyszerű páros lennének. Mindketten elég agresszívek, így jó lenne nézni a párharcukat” – nyilatkozta Patrick.

    Ugyanakkor a versenyzőnő szerint a hétszeres világbajnok profitálna az egészből a legjobban.

    „Nagyon kíváncsi lennék, hol helyezkedne el Lewis Hamilton. Hatalmas sikereket ért el a sok bajnoki címeivel és győzelmeivel. Nagyon közel lennének ők hárman egymáshoz. Lewis nagyon következetes, és szinte nem is hibázik. Így mikor Max és Fernando egymásnak esne, ő köszönné szépen a lehetőséget, és az elhúzna előlük.”

     

  • Verstappen: „Úristen, lassan idősebb vagyok, mint a mezőny középső tagja!”

    Verstappen: „Úristen, lassan idősebb vagyok, mint a mezőny középső tagja!”

    A Red Bull sztárja így reagált arra, amikor az F1 által szervezett kvízben megtudta, hogy hamarosan a mezőny idősebb felébe fog tartozni (most ő a 9. legfiatalabb).

    Újabb epizóddal jelentkezett az F1 hivatalos Youtube-csatornája a könnyed témákat játékosan feldolgozó Grill The Grid, ezúttal az volt a pilóták feladata, hogy sorrendbe állítsák a mezőny tagjait a legfiatalabbtól a legidősebbig. Erre mindenkinek 2 perc állt rendelkezésre.

    A legtöbben azt a taktikát követték, hogy kikeresték a két végletet, a legidősebbeket és a legfiatalabbakat, majd a “középkorúak” felé fordult a figyelmük. Többen fordítva kezdték felrakosgatni a neveket a mágnestáblára, de aztán mindenki zöld ágra vergődött a sorrenddel.

    Azt mindenki tudta, hogy Fernando Alonso az F1 doyenje (most 42 éves), majd Lewis Hamilton következik a sorban, a későbbi sorrend kitalálásával nyúltak félre többen.

    Alonso vagy Verstappen jobb idén? – így látják a szakírók

    A legfiatalabb tagra a 22 éves Oscar Piastri volt a helyes megfejtés, de róla nem mindenki találta ezt ki, többen Logan Sargeantra vagy Cunoda Jukira tippeltek.

    A legtöbb pontot holtversenyben Lando Norris, Lance Stroll és George Russell gyűjtötte a játékban (Norris az öt legfiatalabb pilóta sorrendjét tökéletesen eltalálta), a legkevesebbet pedig Valtteri Bottas.

    Érdekesség, hogy a listán megtalálható volt a már kirúgott Nyck de Vries, vagyis a műsort legkésőbb a Brit Nagydíjig rögzítették.

  • Verstappen dominanciájának vége lesz, állítja Häkkinen

    Verstappen dominanciájának vége lesz, állítja Häkkinen

    Mika Häkkinen nyilatkozott arról, hogy Max Verstappen biztos nem unatkozik, ahogy különösebb megerőltetés nélkül menetel a harmadik vb-címe felé.

    A kétszeres világbajnok finn pilóta a saját példáján keresztül érzékeltette, hogy annak idején ő sem kezdett tanakodni azon, mihez kezdjen magával, amikor Michael Schumachert legyőzve először a csúcsra ért. 

    „Amikor sokat nyertem és domináltam 1998-ban, a csapattársammal, David Coultharddal együtt, fantasztikusnak éreztem az évet – a Racingnews365.com-nak. – Nem volt unalmas, és biztos vagyok benne, hogy Max ugyanezt érzi. Nem unatkozik, nem érzi unalmasnak a versenyeket. Folyamatosan emeli a teljesítménye szintjét és tágítja a határait.”

    „Aki nem Maxnak szurkol, annak ez unalmas, de Max szurkolóinak ez a legjobb.” Abban a bizonyos sok műszaki változást hozó 1998-as szezonban Häkkinen a versenyek felét (8-at) nyerte meg, ebben sokat segített neki Adrian Newey csodálatos autója.

    25 éve nyerte meg élete versenyét Mika Häkkinen

    A teljes képhez hozzátartozik, hogy csak az idény első részét uralta, a Ferrari és gumigyártója, a Bridgestone fejlesztései idővel felhozták Schumachert a több műszaki hibát elszenvedő és a fölényét elvesztő McLaren szintjére. A nyarat egy háromfutamos győzelmi szériával kezdte Schumacher, Kanadában egy kaotikus versenyen nyert, aztán Franciaországban már egyértelműen önerőből, majd a Brit Nagydíjon vitatott módon, aminek köszönhetően 2 pontra megközelítette Häkkinent, két futammal a bajnokság vége előtt pedig utol is érte pontszámban. 

    A finn egyúttal biztos benne, hogy valamikor megszakad a Red Bull és Verstappen sikersorozata. „Hogy ez örökké fog-e tartani? Nem, mert a történelem ismételni szokta önmagát, lesz változás. Hogy mikor? Nem tudom, de annyit elmondhatok, hogy a Red Bull keményen dolgozik és megérdemlik a sikert, hadd élvezzék ki” – fogalmazott.

    Legközelebb 2026-ban várhatók nagyobb szabályváltozások, az erőforrásokkal, így akkor mindenképp jó esély van a pakli megkavarodására.

  • Piastriban és Verstappenben megvan az, ami Norrisban nincs?

    Piastriban és Verstappenben megvan az, ami Norrisban nincs?

    Allard Kalff, holland ex-versenyző azt állítja, hogy Max Verstappen és Oscar Piastri karrierútja hasonló, így bennük van valami olyan, ami Lando Norrisban nincs.

    A fiatal ausztrál versenyző bátran tekintheti magát az év újoncának, ugyanis jobban teljesít, mint Logan Sargeant. Belgiumban a sprintnapot Max Verstappen mögött zárta, sőt még vezette is a versenyt pár kör erejéig. Vasárnap viszont a rajt után találkozott Carlos Sainzcal, és az összeérés következtében kénytelen volt feladni a versenyt.

    A 22 éves versenyző a szakértők többsége szerint már bizonyította rátermettséget, sőt sokan már most jobbnak vélik Norrisnál. Kalff, aki korábban Formula Ford, Formula Opel és Formula 3 versenyző volt, hasonlaóan gondolkodik, és kiemelt egy fontos szereplőt Piastri mellől.

    „A Piastri-Webber páros kemény a tárgyalások során. Kikosarazták az Alpine-t, mert a McLarenhez akartak menni. Nem tartotta be megfelelően a szerződésben leírtakat az Alpine? Fogták magukat, és elmentek. Én nagyon bízom a Webber-módszerben, ő irányítja most Piastrit. Mark hozott rossz döntéseket a karrierje során, remélem, most nem ez lesz a helyzet.”

    A holland ex-versenyző lát egy bizonyos párhuzamot a fiatal ausztrál és Max Verstappen karrierje között. Kalff szerint mind a két pilótának keményen kellett küzdenie azért, hogy beverekedje magát a Forma-1-be.

    „Ugyanolyan típusok, nekik küzdeniük kellett ezért. Piastrinak minden alkalommal bajnoknak kellett lennie, hogy folytatni tudja.”

    Ugyanakkor a versenyzőből lett szakértő szerint Norrisnak könnyebb dolga volt, ezért nem túl erősek a „túlélési ösztönei”.

    „Norrisnak jó a szociális háttere, könnyű gyerekkora volt. Nagyon jómódú családból származik. Nincs ezzel semmi baj, csak őt nem érdeklik az utolsó tizedmásodpercek.”

  • Verstappen minden idők legjobbja? Még az egyik szerelője sem állítaná ezt

    Verstappen minden idők legjobbja? Még az egyik szerelője sem állítaná ezt

    A Red Bull egyik szerelője megnevezte, ki tart minden idők legjobb Forma-1-es versenyzőjének.

    Max Verstappen nyolcszor nyert zsinórban a 2023-as szezonban. Hazai versenyén beállíthatja Sebastian Vettel rekordját, míg a további viadalokon egy újabb „etalont” is felállíthat. Mindaddig a Red Bull a szezon összes versenyén szeretne első lenni, és ezzel történelmet írni a Forma-1-ben.

    Az osztrák istállónál sokszor utaltak arra, hogy a 25 éves pilóta a legjobbak között is az élen van, sőt Helmut Marko szeret szuperlatívuszokban beszélni versenyzőjéről. Calum Nicholas, Verstappen szerelője ugyan elismeri munkatársa tehetségét és teljesítményét, viszont az abszolút legjobbnak nem őt látja az F1 történelmében.

    Michael Schumacher, Ayrton Senna
    Michael Schumacher, Ayrton Senna – Fotó: ©Getty/AMC International

    „Ez elég nehéz. Ám ha a szenvedélyt és a lelkesedést is nézzük, akkor Sennának kell a legjobbnak lennie. A megnyert címek számánál is fontosabb az, hogy mennyire hitt az egészben, és mennyire nyomta. Manapság talán ez minden versenyzőben meg van. Mindannyian úgy gondoljuk, hogy Senna egy csodálatos karakter volt, kíméletlen győztes. Annyi mindent lehet csodálni benne” – mondta Nicholas a  Track Limits Podcast legújabb adásában.

  • A statisztika, amiben Pérez magasan veri eddig Verstappent

    A statisztika, amiben Pérez magasan veri eddig Verstappent

    Sergio Pérez azzal a céllal vágott neki a 2023-as Forma-1-es szezonnak, hogy világbajnoki címet szerezzen. A mexikói pilóta egy ideig nem is állt rosszul, azonban egy rosszabb periódusa miatt már most 125 pont a hátránya Max Verstappennel szemben. A vb-cím így aligha lesz, egy statisztikai adatban azonban Pérez sokkal jobb csapattársánál.

    Ez az adat nem más, mint a versenyeken nyert pozíciók száma. Pérez a szezon első 12 versenyén összesen 56 helyet tudott javítani, amíg Verstappen „csak” 29-et. Ennek azonban a magyarázata is megvan.

    Botrányt sejt Mexikó – direkt lassítaná Pérezt a Red Bull?

    Pérez számára a Miami Nagydíj után egy kialakult trend lett 5 futam erejéig, hogy nem volt képes bejutni a Q3-ba az időmérő edzéseken. A hatszoros futamgyőztesnek emiatt a rossz rajtpozícióiból kellett felzárkóznia. Ezt pedig nagyon könnyen megtehette, mert a Red Bull rendelkezik a legjobb autóval a mezőnyből. Ebbe az 56-ban még az Ausztrál Nagydíjon való produkciója is benne van Pérezben, ahol szintén már a Q1-ben kiesett.

    A két Red Bull pilótán kívül még George Russel, Lance Stroll, Logan Sargeant és Yuki Tsunoda fért még fel az ezzel kapcsolatos listára.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Marko: Verstappent ők ketten is csak megszorongatnák, de nem győznék le

    Marko: Verstappent ők ketten is csak megszorongatnák, de nem győznék le

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko megnevezte a mezőny azon két versenyzőjét, akik szerinte a legközelebb kerülnének Max Verstappen teljesítményéhez azonos autóban ülve.

    A veterán szakember úgy vélte, ez a két illető nem más, mint Fernando Alonso és Lewis Hamilton. „Max mögött másodiknak lenni győzelemnek ér fel. Senki más sincs az ő szintjén. Talán Alonso és Hamilton közelebb lenne hozzá [mint Sergio Pérez], de jelenleg senki sem tudná legyőzni” – jelentette ki az F1 Nation podcast adásában.

    „Tudom, Max mennyire jó. Kíméli a gumikat, mégis gyorsan vezet. Olvassa a verseny történéseit és képes előre gondolkodni. Hihetetlen kapacitás van a fejében.”

    A harmadik vb-címe felé menetelő hollandot vélhetően már csak öten fogják megelőzni az év végén a bajnoki címek számában, így a tanácsadó szerint Verstappen máris beírta magát a valaha élt legjobb autóversenyzők közé.

    Wolff odaszúrt a Red Bullnak: mi legalább két autóval harcoltunk

    „Max különleges. Az embereknek fel kell fogniuk, hogy ő már a történelem egyik legjobbja, [Juan Manuel] Fangióval, [Michael] Schumacherrel, [Ayrton] Sennával együtt kell emlegetni. És még csak két hónap múlva lesz 26 éves” – mondta Marko.

    Ami azt illeti, a 2023-as szezon első felében a futamokon a pilótákat egyesével értékelő szakírók szintén úgy látták, hogy Verstappen volt a legjobb Alonso és Hamilton előtt.

  • Wolff odaszúrt a Red Bullnak: mi legalább két autóval harcoltunk

    Wolff odaszúrt a Red Bullnak: mi legalább két autóval harcoltunk

    Toto Wolff szerint a nyertes éveik során legalább ők két pilótával harcoltak az élen, és nem eggyel nyertek meg minden futamot.

    A Red Bull verhetetlen eddig idén, hiszen minden versenyen ők látták meg először a kockás zászlót. A 12 fordulóból kettőt Sergio Pérez nyert, míg 10 versenyen Max Verstappen bizonyult a legjobbnak.

    A Mercedes 2014-2021-ig (a konstruktőri címeket megnyerték) bizonyult a legjobbnak. Ám az első években Lewis Hamilton és Nico Rosberg keményen küzdött egymás ellen. A német versenyzőnek sikerült is legyőznie a britet 2016-ban, majd pár nappal később visszavonult.

    Az osztrák vezető rá is mutatott erre a párharcra, és összehasonlította azt a mostani helyzettel:

    „Nem tudom, hogy a dominanciánk hasonló volt-e vagy kisebb. Úgy hiszem, voltak olyan éveink, amikor ugyanúgy csináltunk mindent. Viszont nekünk volt két autónk az élen, ami egymással harcolt. Legalább így szórakoztatták a közönséget. Jelenleg viszont nem ez a helyzet” – nyilatkozta Wolff.

    A Red Bull a Magyar Nagydíjra olyan fejlesztéseket vitt, aminek segítségével tovább növekedett az előnyük. A Hungaroringen Verstappen több, mint 33 másodperccel vezetett így Lando Norris előtt.

    „Gyakran mondogatom, hogy ez egy meritokrácia, és rajtunk múlik, hogy visszavágjunk. Ám számítottunk-e ilyen különbségre? Természetesen nem. Ráadásul a legutóbbi csomagjukkal még nagyobb előnyre tettek szert” – tette hozzá Wolff.