Címke: Max Verstappen

  • Pánik a Red Bullnál: „Rosszabb a helyzet, mint amire számítottunk”

    Pánik a Red Bullnál: „Rosszabb a helyzet, mint amire számítottunk”

    Szokatlanul gyenge pénteki napot zárt Szingapúrban a Red Bull. Max Verstappen csalódott értékeléséből pedig az is kiderült, hogy „sokkal többre számított” az RB19-től.

    A Milton Keynes-i istálló az idei szezonban még nem talált legyőzőjére a vasárnapi futamokon, de a Marina Bay-ben most lépéshátrányban vannak a riválisaikhoz képest. A regnáló világbajnok és csapattársa, Sergio Pérez csak a 7. és a 8. leggyorsabb volt a délutáni 60 perces gyakorlás során, ami nagy valószínűséggel az autójuk rossz egyensúlyának tudható be. Az edzés során ugyanis mindketten erre panaszkodtak legfőképpen a csapatrádióban.

    Lassú a Red Bull, a Ferrari parádézik Szingapúrban

    Ugyan a Red Bullnál tisztában voltak azzal, hogy Szingapúr nem lesz egy könnyű menet a számukra, Verstappen – aki még nem tudott Szingapúri Nagydíjat nyerni F1-es pályafutása során – szerint ennek ellenére váratlanul érte őket a pénteki rossz szereplésük.

    „Váratlanul ért minket a mai nap – ismerte el a kétszeres világbajnok. – Nagyon szenvedtem az egyensúllyal, ki is próbáltunk pár dolgot délután erre vonatkozóan. Valami működött, de olyan is volt, ami nem vált be. Nem értünk még teljesen egyes elemeket, és emiatt jobban bele kell ásnunk magunkat ezekbe.”

    Verstappen azt is hozzátette, hogy megpróbál majd javítani a szombati napra, de a Ferrarikkal szemben lévő 7 tizedmásodperces hátrányát még ő is soknak tartja. Pérez is egyetértett csapattársával, és még azt is kiemelte, hogy a hátsó tengely viselkedése miatt nagyon sok időt elveszített a gyorskörei során.

    Így változik meg a szingapúri pálya (videó)

  • Verstappen cáfolta a pletykákat: „nekünk sosem volt ilyenünk”

    Verstappen cáfolta a pletykákat: „nekünk sosem volt ilyenünk”

    Max Verstappen cáfolta azokat a pletykákat, mik szerint a Red Bull szenvedhet a legjobban az új technikai direktíva után.

    A Szingapúrtól érvénybe lépő iránymutatás első sorban a szárnyak és az aerodinamikai elemek hajlékonyságát akarja visszavetni. A flexibilis szárnyak már évek óta beszédtémát szolgáltatnak a Forma-1-ben, ám a csapatok mindannyiszor találtak kiskaput a regulák kijátszására. Az újabb trükköket szeretné visszavetni a Szövetség a legutóbbi határozatával, így Monzában bejelentette a direktíva megjelenését.

    Az előzetes feltevések alapján az Aston Martin érintheti leginkább a változtatás, hiszen az ő „rendszerük” volt e tekintetben a leghatékonyabb. Ám az Auto Motor und Sport és a Formu1a.uno szerint a Mercedes és a Red Bull is bukhat az új iránymutatáson.

    F1 Max Verstappen Red Bull
    Max Verstappen nem tart az új direktívától – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ugyan a legtöbb csapat eszközölt módosításokat az említett területeken, ám a holland világbajnok állítja, őket nem fogja érinteni az új direktíva. Verstappen kijelentette, nem is rendelkeztek olyan megoldással, ami miatt drasztikus változtatásra lett volna szükség.

    „Nem hiszem, hogy ez így lesz. Soha nem volt igazán hajlékony első szárnyunk, így nem hinném, hogy az új iránymutatás ártani fog nekünk” – reagált a 25 éves pilóta a pletykákra.

    Monzában Verstappen új rekordot állított fel, ugyanis zsinórban a 10. futamgyőzelmét ünnepelte. A lista élén korábban Sebastian Vettel állt, aki 2013-ban 9 alkalommal állt egymás után a dobogó tetején. Ám a holland szerint a két korszakot nem lehet összehasonlítani.

    „Minden verseny egy kicsit más. Mások voltak az autók és az idő is, így nem lehet ezt a kettőt összehasonlítani. Természetesen szeretném folytatni ezt a sorozatot, de tudom, hogy eljön majd a nap, amikor megszakad. Normál esetben egy olyan utcai pálya, mint Szingapúr, nagyobb kockázatot jelent, kicsi nagyobb a káosz. Ám azért vagyunk itt, hogy nyerünk és folytassuk amit elkezdtünk.”

  • A Ferrari volt a leggyorsabb a naplementében, de a show-t „Godzilla gyermekei” vitték el

    A Ferrari volt a leggyorsabb a naplementében, de a show-t „Godzilla gyermekei” vitték el

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Carlos Sainz érte el, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    A versenyzők többsége szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy feltérképezzék a módosított vonalvezetést. Lando Norris az élre került, míg Max Verstappen a harmadik helyig tornászta fel magát az első percekben. Mindaddig Guanyu Zhou füstszagra panaszkodott csapatának.

    A holland pilóta a túlkormányzottságra panaszkodott, míg mexikói csapattársa jelentette, túl alacsonyan ül az autóban.

    Charles Leclerc vette át a keménykeverékű abroncsokon a vezetést Norristól, aki a lágyabb gumikon birtokolta addig a pozíciót.

    A legtöbb változtatást az AlphaTauri és a McLaren eszközölte. A wokingiaknál a fejlesztéseket egyelőre csak a brit pilóta kapta meg, Oscar Piastri a következő versenyen próbálhatja ki az újításokat.

    Fél óra elteltével Lando Norris állt az élen Pierre Gasly és George Russell előtt. Mögöttük a negyedik helyre Kevin Magnussen ugrott fel, míg az első 10-be Charles Leclerc, Esteban Ocon, Sergio Pérez, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton fért be.

    A sárga zászló is előkerült, ugyanis a kettes szektorban egy varánusz nézte meg magának a mezőnyt. Verstappen a 2016-os eset után ismét találkozott egy „gyíkkal” és jelezte, a mostani kisebb volt, mint a korábbi társa. Mérnöke úgy reagált, hogy Godzillának gyermeke ezekszerint gyermeke lett. Norris egyenesen sárkánynak nevezte a vendéget.

    A lágykeverékű abroncsokon magára talált a Ferrari, és mindkét versenyzőjével az első két helyre került. A sárga zászló újfent előkerült, csakúgy mint a varánusz, akinek nagyon megtetszett a száguldó cirkusz. Társa szereplését megirigyelte egy másik példány is, legalább is George Russell szerint egy újabb egyed nézegelődött.

    A leggyorsabb köridőt végül Charles Leclerc autózta, így ő lett a leggyorsabb az első szabadedzésen Carlos Sainz és Max Verstappen előtt. A negyedik pozícióba Lando Norris került, míg mögötte Lewis Hamilton, George Russell, Sergio Pérez, Fernando Alonso, Yuki Tsunoda és Esteban alkotta az első 10-et.

  • Verstappen megint reagált Wolff beszólására

    Verstappen megint reagált Wolff beszólására

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff az Olasz Nagydíj után ejtett el egy kicsit gúnyos megjegyzést Max Verstappen csúcsdöntő győzelmére, ami szerinte csak egy Wikipedia-bejegyzésre jó. Erre reagált a holland versenyző Szingapúrban.

    A Red Bull pilótája az este óta humorosan már visszavágott egyszer Wolff megjegyzésére, és a Szingapúri Nagydíjon egy sajtótájékoztatón egy újságíró kérdésére ismét beszélt róla.

    „Nem csalódtam benne. Elég pocsék versenyük volt, valószínűleg szomorú volt a csapata teljesítménye miatt. Szerintem képesnek kellene lennie rá, hogy elismerje, ha egy csapat valóban jól teljesít” – mondta Verstappen.

    „Úgy vélem, az a fontos, hogy mindenki a saját csapatára koncentráljon. Mi is ezt tesszük, ezt tettük, amikor mögöttük kullogtunk és ők domináltak.”

    Hill: Nem volt szép Wolfftól, ahogy Verstappen sikerén gúnyolódott

    Többeket megmosolyogtatott azzal, hogy hozzátette, Wolff szavai gyakran úgy hangzanak, mintha a mi csapatunk tagja lenne, de szerencsére nem az.”

    Verstappen kitért a Red Bull szingapúri esélyeire is, és erősítette azt a narratívát, miszerint nem biztos, hogy csapata itt feltörli a vetélytársakkal a padlót/aszfaltot. „Az utcai pályák nehezebbek az autónknak, de úgy gondolom, így is képesek leszünk jó munkát végezni, csak szorosabban mögöttünk lesznek az ellenfelek.”

  • Sainz szerint Verstappen ebben az egy dologban sosem szenvedett hiányt

    Sainz szerint Verstappen ebben az egy dologban sosem szenvedett hiányt

    Versenyzőtársai már gyerekkorukban is látták, hogy Max Verstappen különleges bánásmódot kap a nyilvánosság részéről, ami mintegy előre is vetítette a Forma-1-es sikereit. Carlos Sainz és Pierre Gasly idézik fel emlékeiket.

    A 2015-ös szezonra két újonc pilótával vágott neki a Red Bull második számú csapata, a Toro Rosso, ám Verstappen és Sainz közül a hollandnak jutott szinte minden rivaldafény. Bár hasonló formában kezdtek, a szezon második felére Verstappen képes volt szintet lépni, és végül 49:18 arányban győzte le csapattársát a pontversenyben. A következő szezon első negyedében pedig már a Red Bull ülésében találta magát, akikkel megnyerte első versenyét, a történelem pedig máig íródik.

    „Ha van valami, amiben Max sosem szenvedett hiányt, az a körülötte lévő felhajtás – idézi az F1.com Sainzt, aki végül kénytelen is volt elhagyni a Red Bull programját, hogy esélye legyen győztes csapatba kerülni. – Ez már bőven azelőtt kialakult vele kapcsolatban, hogy bemutatkozott volna a Forma-1-ben. Már akkor is sokan követték őt, amikor az F3-ban volt. Ez csak fokozódott, amikor az első évében berobbant az F1-be.”

    „Engem ez nem lepett meg, hiszen már 2015-től kezdve, amikor együtt debütáltam vele, láttam és értettem a felhajtást, mivel ő egy különleges tehetség, aki már a kezdetek óta nagyon jól teljesített.”

    A korábbi világbajnok Hamiltonnal megmérette magát, de Verstappennel nem merné

    Egy másik Red Bull-nevelésű pilóta, Gasly szintén régóta közelről figyelhette az apja, Jos Verstappen által támogatott versenyző gyors felemelkedését, és hasonló tapasztalatokról számolt be. A francia karrierjében ráadásul nagy csapást jelentett, amikor 2019-ben fél szezonra a holland csapattársa lehetett, hiszen nem tudta őt követni az élmezőnybe, a házon belüli pilótacserét követően pedig újra is kellett építenie a renoméját.

    „Már nagyon fiatal korában, amikor még együtt gokartoztunk, egészen más volt körülötte a felhajtás, mint a többi versenyző körül. Ahogy haladtunk felfelé a ranglétrán, egyre nőtt a figyelem körülötte a neve és a teljesítménye miatt, Jos és Max párosát mindenki nagy érdeklődéssel követte” – idézte fel a ma már az Alpine-nál versenyző Gasly.

    „Figyelve, ahogy megérkezett az F1-be és ahogy bekerült a Red Bullba, egyáltalán nem tartom meglepőnek, hogy hol tart jelenleg és micsoda követőtáborral rendelkezik, különösen Hollandiában. Kívülről nézve tényleg úgy tűnik, hogy ő az országának ikonja.”

  • Schumacher vezetési trükkjét másolja Verstappen?

    Schumacher vezetési trükkjét másolja Verstappen?

    Egy versenyzőoktató rámutatott, miben hasonlít nagyon Max Verstappen és Michael Schumacher vezetés stílusa.

    Scott Mansell (aki csak névrokona a híres Nigelnek) rendszeresen jelentkezik érdekes háttéranyagokkal a versenyzők vezetési trükkjeiről, mellesleg ő az a szakértő, aki a csatornája követői között nemrég kisorsolt egy vezetési lehetőséget F1-es autóval. Ezúttal azt mutatta be, Verstappen mit lesett el Schumachertől.

    „Schumacher vezetési stílusát jól meg lehetett különböztetni másokétól. Az autó irányításánál nagyban hagyatkozott a túlkormányzottságra, szerette, ha az első tengelyen több a tapadás [mint a hátsón]. Az aerobalansz, a súlyelosztás és a padlószög beállításánál is az első tengelyt helyezte előtérbe – elemezte a legfrissebb Youtube-videójában. – A kanyarokban így nagyon betapadt az autójának az eleje, ezért nagyon gyorsan tudta elfordítani és irányba állítani azt.”

    „Amikor viszont nagyon érzékeny az autó eleje, hátul kisebb a tapadás, ezt jelenti a túlkormányzott egyensúly-beállítás, ami a kanyarok bejáratánál nagyon instabillá teheti a kocsit. Olyan érzés, mintha a kanyarokban a hátsó rész meg akarná előzni az elsőt.”

    Az F1 korábbi legendája beszólt Verstappennek: „Most könnyebb felérni a csúcsra, mint régen”

    Ezzel sokan hadilábon állnak, ahogy Sergio Pérez sem érzett rá tartósan erre. Schumacher azonban előnyt kovácsolt ebből, például az ívek megválasztásával: a minimumsebesség magasabban tartására törekvő más pilótákhoz képest később fordult el a kanyaroknál, cserébe viszont hamarabb lépett a gázra, így a következő egyenesben sok időt nyer. A videóban Mansell 1:43-tól mutat egy telemetriai összehasonlítás ferraris csapattársával, Rubens Barrichellóval, amin látszik, hogy a montreali hajtűkanyarban hogy működött mindez.

    Az oktató szerint Verstappen nem másolta, és nem is másolhatja Schumacher vezetési stílusát, hanem részben átvette azt. Ennek oka az, hogy manapság más az autók aerodinamikájának kialakítása, illetve kényesebb a gumik, nem tolerálnák a hasonló agresszivitást és csúsztatást.

     „Max autóbeállítása nagyon hasonlít ahhoz, mint amit Michael használt. Érzékenyebb az autó eleje, a hátulján pedig kevesebb a tapadás, de nem annyira, mint Schumacherén. Ugyanakkor Max hasonló íveket követ, mélyen fékez a kanyarokba – mondta Mansell – A V-alak egyik változatát használja, de jobban kiszélesíti a pályát. Későn fékez, de így is hamar rálép a gázra.”

    Hozzátette, hogy különleges ösztönökre van szükség a technika elsajátításához és hatékony alkalmazásához, nagyon kell érezni a tapadás határát. Ez a vezetési stílus egyébként nem mindenkinek ízlik, Lando Norris például kifejezetten utálja, hogy erre kényszerül.

  • Pünkösdi királyságnak tartják az ellenfelek a Ferrari erős tempóját

    Pünkösdi királyságnak tartják az ellenfelek a Ferrari erős tempóját

    Helmut Marko is osztja Fernando Alonso azon gyanúját, miszerint a Ferrari ellőtte Monzában az összes puskaporát.

    A hazai versenyén az első sorból indulhatott a Ferrari, sőt Carlos Sainz még a versenyt is vezette 16 körig. A kétszeres világbajnok szerint nem meglepő, hogy jól szerepeltek az olaszok Monzában, ugyanis évek óta új motort tesznek be az ikonikus nagydíjra. Így a vörösök korábbi versenyzője arra számít, hogy a nagy előny az elkövetkezendő versenyeken eltűnik.

    „Ez a Ferrari pályája. Évek óta új motort hoznak ide, vagy hasonló dolgokat csinálnak. Ám a bajnokság 23 futamból áll” – nyilatkozta Alonso.

    Az osztrák tanácsadó egyetért az Aston Martin versenyzőjével, és nem számít túl nagy tempóra tőlük Szingapúrban.

    „Tudtuk, hogy a Ferrari Monzában mindent bele fog adni. A maximumra törekedtek, és az utolsó lóerőt is kipréselték az autóból. Ám a motorjuk később még szenvedni fog emiatt. Velük ellentétben nekünk univerzális autónk van. Tudtuk, hogy szoros lesz, ezért sem veszítettük el a türelmünket. Viszont meglepett minket, hogy eleinte nem tudtuk tartani a lépést a Ferrarival. Maxnek (Verstappen) máshogy kellett vezetnie, változtatni kellett a stratégiáján, de utána csak türelmesen kellett várnia.”

  • Verstappen frappánsan visszavágott: Hamiltonnak 6 világbajnoki címe van…

    Verstappen frappánsan visszavágott: Hamiltonnak 6 világbajnoki címe van…

    Max Verstappen sem tudta szó nélkül hagyni Toto Wolff és Lewis Hamilton megjegyzését, ezért visszavágott a Mercedesnek.

    Monzában zsinórban a 10. győzelmét aratta a holland, így új rekordot állított fel. A verseny után a csillagosok vezetőjét is megkérdezték, mit gondol az eredményről, mire az osztrák annyit felelt, hogy a Wikipédián jól mutat az eredmény, bár azt senki sem olvassa.

    A hétszeres világbajnok is úgy nyilatkozott, hogy nem kell túl komolyan venni a rekordokat.

    Ám a 25 éves versenyzőnek sokkal fontosabb volt az eredmény, mint ahogy azt mutatta. Verstappen elmondta, nem gondolta volna, hogy valaha is megdönti Sebastian Vettel rekordját.

    „Természetesen ez egy olyan dolog, amire nem számítasz. A szezon elején nem gondoltam, hogy ez lehetséges lesz. Nagyon büszke vagyok, de általában véve nagyon örülök a győzelmeknek. Nagyon büszke vagyok a csapatra és az erőfeszítéseikre, valamint az egész évre. Ki kell élveznünk azt, hogy eddig minden versenyt megnyertünk, hiszen ilyen szezonok nem gyakran vannak egy csapat életében” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok.

    Verstappen ugyanakkor az eredményét lekicsinylő Toto Wolffnak és Lewis Hamiltonnak is odaszúrt. A brit versenyzőt szándékosan hatszoros világbajnoknak nevezte:

    „Hét van neki, benne van a történelemkönyvekben, utána lehet nézni” – jelentette ki a riporter.

    Ám a Red Bull versenyzője így kontrázott:

    „Én nem voltam benne biztos, nem olvasom a Wikipédiát.”

  • Verstappen elárulta, miért nem lett plusz egy szín a Red Bull autóin (videó)

    Verstappen elárulta, miért nem lett plusz egy szín a Red Bull autóin (videó)

    Max Verstappen elárulta, melyik színt látná még szívesen a Red Bull autóin.

    Évek óta jellegzetes az osztrák istálló festése, ami a sötétkék alapon lévő sárga és piros mellékszínekkel eleveníti meg a cég arculatát. A Bika sem hiányozhat az összképből, így a márka teljes mivoltában megjelenik az autón.

    Ugyan akadtak már ünnepi és különleges festések a csapatnál, legutóbb a Honda tiszteletére váltottak fehér színre, de előfordult már olyan eset is, ahol a rajongók vehettek arcképeikkel felületet az autón. A befolyt összeget a Wings for Life alapítvány kapta 2012-ben.

    Ám a TAG Hauer megkérdezte Christian Horner által a holland világbajnoktól, hogy milyen színt látna még szívesen az autón, mire a 25 éves pilóta egyértelmű választ adott. Ugyanakkor Verstappen elmondta, miért nem valósult meg még a kérése.

    „Nos, a kedvenc színem a kék, így a megfelelő csapatot választottam, ez csodálatos. Szeretném ha… úgy értem pár évvel ezelőtt javasoltam Helmutnak (Marko), hogy lehetnének-e tükrök narancssárgák. Ő azt válaszolta igen, ha kifizeted a szponzori felületet értük. Erre én azt mondta, hogy oké, akkor ezt nem csináljuk” – mesélte csapatfőnökének Verstappen.

    A holland világbajnok tovább gondolta a dolgot, és arra a következtetésre jutott, hogy a piros és a narancssárga szín nem mutat jól egymás mellett.

    @tagheuer

    #ChristianHorner turns the mic to #MaxVerstappen to ask what color he’d like to see on the cars. What do you think of Max’s color choices?  #TAGHeuer @Red Bull Racing

    ♬ original sound – tagheuer

     

  • Az F1 korábbi legendája beszólt Verstappennek: „Most könnyebb felérni a csúcsra, mint régen”

    Az F1 korábbi legendája beszólt Verstappennek: „Most könnyebb felérni a csúcsra, mint régen”

    Sir Jackie Stewart a legutóbbi interjújában egy nagyon fontos dologgal szembesítette Max Verstappent. A skót kiválóság szerint régebben sokkal brutálisabb beosztás mellett voltak kénytelenek versenyezni, és a hibáiknak is nagyobb súlya volt.

    Stewart 9 teljes szezont húzott le a Forma-1-ben a 60-as és a 70-es években, és az illusztris karrierje alatt 3 világbajnoki címet volt képes szerezni. A skót legenda ezzel még a kétszeres világbajnok Jim Clarkot is felült tudta múlni, és egészen 2015-ig ő volt az egyetlen háromszoros angol bajnok az autósport királykategóriájában.

    A korábbi világbajnok Hamiltonnal megmérette magát, de Verstappennel nem merné

    Verstappen 2021 és 2022 után nagy valószínűséggel idén is bajnok lesz, amivel már a 3. bajnoki elsőségét szerezné meg az F1-ben. Stewart szerint azonban a mai versenyzőknek sokkal könnyebb meghódítaniuk a sportág egyéni koronáját.

     

    F1 Max Verstappen rekord
    Verstappen sikert sikerre halmoz 2023-ban, még 8 futam hátra van az évadból. Fotó: Ryan Pierse/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Ez azért van, mert most már sokkal több verseny van egy szezonban – árulta el Stewart, akinek még saját csapat is volt a Forma-1-ben 1997-től 1999-ig. – Amikor először világbajnok lettem 1969-ben, még csak 11 versenyt rendeztek meg egy évadon belül.”

    „Mivel a számok jelentősen nagyobbak lettek, egy-egy rossz hétvégének már közel nem akkora a súlya, mint régen volt, mert bőven van idő visszaszerezni az esélyeket. Azonban ez még csak a teljes igazság fele volt.”

    Stewart szerint a másik rész abban rejlik, hogy amíg neki számos másik sorozatban is helyt kellett állnia a Forma-1 mellett, addig Verstappennek és Lewis Hamiltonnak egész évben csupán a saját csapatát kell szolgálnia. Mindezt azért kellett vállalnia, mert régebben közel nem fizették meg olyan jól az F1-es pilótákat, mint azt manapság teszik a versenyistállók.

    A háromszoros világbajnok azonban a negatív oldalakat sem hagyja figyelmen kívül. A mai pilóták minden lépése követve van a média által, és bármit csinálnak, az másnap meg is jelenthet az újságokban. A skót ex-F1-es úgy véli, hogy régebben sokkal kötetlenebbül beszélgethettek az újságírókkal egy vacsoránál, de a sok negatív dolog ellenére inkább versenyezne a mai korban, ha megtehetné.

    „Persze, szívesebben lennék versenyző a mostani korban, mert sokkal kényelmesebb lenne – folytatta Stewart, aki F1-es pályafutása során 27 futamgyőzelmet tudott összegyűjteni. – Kevesebb sorozatban kellene versenyeznem, nem is lenne annyit futam, jobb utazási feltételek, több fizetés és luxus is lenne.”

    „Volt, hogy az óriási szél ellenére is sátrakban kellett ülnünk. Manapság meg rengeteg kamion szállítja a motorhomeok felszerelését. Ott vannak falak, nem kellett átélniük azt, amit nekünk a sátrakban. Sokkal jobb körülmények között végezhetik a munkájukat.”

    Stewart pedig ezért gondolja azt, hogy Verstappennek könnyebb dominálnia a Forma-1-et, és világbajnoki címeket szereznie, mint neki volt anno, amikor még ő is a sportban versenyzett.

    Verstappen: Az iskola megvár, de az F1 csak egyszer kopogtat