Max Verstappen már a Katari Nagydíj sprintkvalifikációján megszerezheti harmadik Forma-1-es világbajnoki címét. Ugyan szokatlannak tűnhet a szombati bajnokavatás a királykategóriában, a múltban több precedens volt rá, mint azt gondolnánk.
Példának okáért Nelson Piquet – aki a Red Bull holland kiválóságának a barátnőjének, Kelly Piquet-nek az édesapja – mindhárom bajnoki címét szombaton szerezte meg. A brazil klasszison kívül még Juan Manuel Fangio, Jack Brabham, Graham Hill és Keke Rosberg mondhatja el magáról a szóban forgó bravúrt.
Piquet az első bajnoki címét az 1981-es szezon utolsó versenyén, Las Vegas-ban szerezte meg, ahol a versenyt egy szombati napon, október 17-én tartották meg. A második titulusa szintén egy szombati versenyen született meg az 1985-ös Dél-afrikai Nagydíjon október 15-én.
A brazil utolsó 1987-ben szerezte meg az utolsó, szám szerint harmadik bajnoki címét. Lényegében már pénteken eldőlt a cím sorsa, miután a bajnoki rivális Nigel Mansell egy olyan súlyos balesetet szenvedett az egyik szabadedzésen, ami miatt befejeződött a szezonja. Maga a tény azonban szombaton vált hivatalossá, így Piquet utolsó címét is egy szombati napon szerezte meg, és bármennyire nem szerzett pontot a szezon utolsó versenyén, a bajnoki riválisa hiányzása miatt nyugodt szívvel tehette meg mindezt.
A Forma-1 történelmének első versenyét is egy szombaton tartották meg 1950-ben Silverstone-ban. A Brit Nagydíjon ez egy hagyományt teremtett, és a futamokat egészen 1977-ig mindig szombaton bonyolították le. Az utolsó szombati versenyt 1985-ben rendezték meg Kyalamiban, ami Mansell győzelmével zárult.
Verstappen első meccslabdája a mai sprintkvalifikáción lesz Katarban. A hollandnak mindössze annyi a dolga, hogy a legjobb 6-ban végezzen, és ebben az esetben a bajnoki riválisának, Sergio Péreznek már matematikai esélye sem lenne a vb-cím megszerzésére.
Ha a Red Bull holland kiválósága valamilyen okból kifolyólag nem szerezne pontot, akkor Péreznek legalább a 2. helyen kellene végeznie, hogy életben tartsa a minimális bajnoki esélyeit. A mexikóinak azonban ebben az esetben sem lenne oka örömködni, mert így vasárnap Verstappennek elég lenne a 8. helyen befutnia a bajnoki cím megszerzéséhez. Mivel a 48-szoros futamgyőztes az első rajtkockából indul majd vasárnap, ez nagy valószínűséggel sikerülni fog neki.
Az F1 Katari Nagydíj időmérőjének végén úgy bonyolították le a hivatalos közvetítésben az interjúkat, hogy a három pilótából ketten nem is tudták, hogy valójában melyik pozícióban végeztek. Oscar Piastrinak nem is kellett volna itt megszólalnia.
Ami végig biztos volt, hogy Max Verstappen futotta meg a legjobb köridőt, az előnye ismét magabiztos volt. „Elég nehezek voltak a körülmények, az új aszfaltréteg még nem gumizódott fel. A tapadási viszonyok cselesek voltak, mert aki túlerőltette a vezetést, annak megcsúszott az autó hátulja. Örülök a pole-nak, jó nap volt számunkra” – mondta.
Hozzátette, hogy természetesen akkor is meg akarja nyerni a vasárnapi versenyt, ha a szombati sprintfutamon bebiztosítja a bajnoki címet, de úgy véli, azon sem lesz könnyű a Red Bull feladata, mert nehéz lesz bekapcsolni a gumikat, ráadásul a homok is problémát jelenthet.
Ezután jött viszont a kavarodás, ami elsőként úgy mutatkozott meg, hogy George Russell abban a tudatban nyilatkozott az F1 adásában, hogy 3. lett: „Nagyon örülök a 3. helynek, azt hiszem, kicsit jobban szerepeltünk, mint vártuk.”
Pedig előtte már bejelentették, hogy a befutónál 2.-nak hitt Lando Norris utolsó eredményét kukázták a pálya kiszélesítése miatt, de úgy tűnik, ez az információ nem jutott el a Mercedeshez. És úgy néz ki, a hivatalos interjút lebonyolító riporterhez sem.
Russellnek a Norrisszal kapcsolatos fejlemény nyilván jó hír volt, és eleinte a másik McLarent vezető Oscar Piastrinak is, akinek az érkezése láttán meglepődött a riporter. „Hol van Lando?” – tette fel a kérdést. – Mi történt, miért veled beszélek, Oscar?”
Piastri ezután beszélt az időmérőről, majd több kérdés és válasz után végül a riporter közölte vele, hogy ő sem indul az első két rajtsor valamelyikéből. Az ausztrál pilóta nem tudta, hogy vizsgálat alá vonták, és a döntést szarkasztikusan úgy kömmentálta, hogy „csodálatos.” Erről egyébként valóban nagyjából akkor hozhatták meg a döntést a sportfelügyelők, amikor zajlott az interjú.
„Azért jó volt veled beszélgetni, Oscar” – köszönt el a riporter. Piastri a 6., Norris a 10. helyről fog rajtolni a Katari Nagydíj vasárnapi futamán.
Ám nem a 2023-as szezont végletekig kiszámíthatóvá tévő saját dominanciáját, hanem a sprintversenyek létét okolja amiatt a holland, hogy a nézők már nem tudnak úgy izgulni egy futam alakulásán, mint régen.
A Katari Nagydíj sprintfutamos hétvége, ezzel pedig menetrendszerűen vissza is tért Max Verstappen méltatlankodása a szerinte a Forma-1 élvezeti értékét egyáltalán nem javító betételem léte miatt. A holland már többször, több szempontból is kritizálta a 2021 óta néhány nagydíjhétvége programjába bekerülő sprintversenyeket, és szerinte Katarban – ahol az egyetlen szabadedzésen különösen nehéz volt felkészülni a hétvége folytatására a pálya rendkívüli porossága miatt – is jobb lett volna, ha a hagyományos menetrend szerint köröznek.
„Kár, mert ezen a pályán tényleg jó lenne teljesíteni néhány szabadedzést, hogy szépen beállíthassuk az autót és teljes magabiztossággal vághassunk neki az időmérőnek, ahol mindenki ki tudná hozni magából a maximumot. De hát ez van, úgy döntöttek, hogy itt ez ilyen lesz” – idézi az Autosport a hollandot, aki akár már a katari sprintversenyen bebiztosíthatja harmadik világbajnoki címét.
Bár idén az eddigi 16 futamból 13-at is ő nyert, Verstappen ifjúkori emlékei alapján úgy sejti, a nézők is jobban várják a vasárnapi rajtot akkor, ha kiszámíthatatlannak gondolják az erőviszonyokat, ez pedig csak akkor állhat fenn, ha erre nem ad már erős indikációt az egy nappal korábbi sprint.
„Mindig mondom, hogy miután teljesítjük a sprintversenyt, már meg is kapjuk a képet a fő versenyre, szóval nagyjából tudjuk is, hogy melyik autók lesznek erősek, és melyek fognak visszaesni. Ez pedig elvesz az élvezetből” – vélekedett.
„Amikor még én is rajongóként, kívülről néztem az F1-et, éppen ezt az élvezeti értéket szerettem, hogy nem tudhattuk, kik lőtték be a legjobban a hosszú etapos tempót. Egy időmérő megnézése után még nem tudhatjuk, hogy az elől álló autó vissza fog-e esni a versenyen, és vasárnap izgatottan kelhetünk fel, várva a futam képének kirajzolódását. A sprintverseny azonban mindettől megfosztja a nézőt, hiszen azáltal már tudni lehet, hogy ki fogja nyerni a futamot, hacsak nem kerül balesetbe.”
Bár Verstappen kritikái eddig süket fülekre találtak az F1 és az FIA vezetőségénél, a holland ettől még nem fogja magában tartani a véleményét a továbbiakban sem.
„Én mindig hallatom a hangom és a továbbiakban is ezt fogom tenni, hiszen szólásszabadság van. De valószínűleg a sportnak nem áll érdekében, hogy odafigyeljen a versenyzők szavára, mert őt csak több eseményt akarnak, hogy több jegyet adhassanak el. Én a versenyzési értékek felől nézem a helyzetet, de megértem azt is, hogy milyen üzleti érdekek állnak a döntés mögött.”
Max Verstappen már most jelezte, nem szeretne egy bizonyos díjat magáénak tudni, mivel „hülyeségnek” tartja az egészet.
A világbajnoki cím jó eséllyel már Katarban a holland zsebébe vándorol, ám a hivatalos serlegátadásra decemberig várnia kell. A téli időszak elején különféle „címek” és érdemek találnak gazdára, az FIA Gála mellett. Az Autosport.com külön eseményen díjazza az olvasóik által megszavazott legjobbakat, míg az országok szervezeti is megtartják az ünnepségeiket.
Ám a Red Bull versenyzőjeleszögezte, nem szeretné, ha jelölnék „az év holland sportolója díjra”, mivel az egészet feleslegesnek tartja. Továbbá nem szeretné, ha azt mondanák, ő a legjobb holland sportoló.
„Én csak büszke vagyok arra, hogy holland vagyok. Országként az összes sportolónk eredményére büszkének kell lennünk. Egyáltalán nem számít, hogy ki a legjobb, vagy a második legjobb. Minden évben felteszik ezt a kérdést: ‘ki a legjobb férfi és női sportoló?’ Mindezt miért? Én nem akarom megnyerni ezeket a címeket. Minden tehetség mellé oda kell állnunk, el kell ismernünk és gondoznunk kell őket. Nem szabad különbséget tenni és megítélni ki a jobb. Szerintem ez nevetséges. Igazságtalan a sportolókkal szemben, akik annyi erőfeszítést, energiát és áldozatot tesznek a saját sportágukba. Ám nem kapják meg az elismerést, mert ezeket a hülye díjakat egy embernek adják. Mindenkit meg kellene becsülni” – szólalt fel Verstappen.
A Katari Nagydíj csütörtöki sajtónapján az Andretti F1-es beszállása is téma volt, amiről a pilótákat is megkérdezték, de csak Lewis Hamilton és Valtteri Bottas állt ki kerek-perec az amerikai csapat mellett.
Nehéz helyzetben vannak a Forma-1-es pilóták az Andretti Global F1-es beszállása kapcsán, hiszen miután az FIA zöld utat adott az amerikai csapatnak arra, hogy leghamarabb 2025-től részt vegyen a világbajnoki sorozatban, várhatóan óriási kötélhúzás kezdődik majd a FOM (Formula One Management) és a jelenlegi istállók, valamint Michael Andretti gárdája között.
A korábbi – és alighanem a jelenlegi – álláspont ugyanis egyértelműen az volt az F1 és a csapatok többségének részéről, hogy jól megvan a sportág 11. csapat nélkül, és legfeljebb akkor szállhatna be valaki, ha az mindenki másnak anyagi szempontból is kimutatható módon megérné.
A Katari Nagydíj csütörtöki médianapján természetesen a pilóták sem kerülhették el az arra vonatkozó kérdéseket, hogy örülnének-e az Andretti érkezésének, a többség válaszaiban – már aki egyáltalán hajlandó volt válaszolni – pedig nagyon érződött, hogy senkit nem akarnak megsérteni, de közben a csapatuk álláspontjával sem szeretnének szembe menni.
„Azért nagyon nehéz véleményezni ezt, mert a versenyzők szemszögéből beszélek – kezdte válaszát Max Verstappen. – Természetesen nem vagyok csapattulajdonos, de megértem az ő oldalukat. De minden, amit eddig láttam [az Andrettitől], valamint a partnereik, a nevük, megmutatták, hogy profi csapat, úgyhogy szerintem jó lenne, mert több lehetőséget ad versenyzői szemszögből. De megértem a csapatok oldalát is, hogy nem akarják ezt. Úgyhogy ez egy nehéz kérdés. Végső soron az FIA-nak, a csapatoknak és természetesen a FOM-nak több információja van arról, hogy ez az egész mennyire komoly és mennyire felkészültek. Ezért nem lesz könnyű meghozni ezt a döntést.”
Annyiban lehet pontosítani Verstappen szavait, hogy az már eldőlt, hogy az Andretti felkészültsége minden téren megfelelő a Forma-1-hez, a FOM-nak már „csak” azt kell eldöntenie, hogy kereskedelmi szempontból mit jelentene az Andretti érkezése, és ezen a téren megéri-e a sportágnak az újabb amerikai istálló beszállása.
„Ez egy nagyszerű csapat, ismerem Michaelt és nyilván nagyszerű lenne ezt a nevet bevenni az F1-be – mondta a 2017-es Indy 500-on az Andretti és a McLaren közös projektjével induló Fernando Alonso az FIA sajtótájékoztatóján. – De más emberek felelnek ezekért a döntésekért. Először az FIA, aztán a FOM és a csapatok is. Nem tudom, hogy pontosan mit mondjak. Bármi is lesz a végső döntés, az rendben lesz. Kedvelem Michaelt és a szervezetét, de más dolgokat is megértek, és támogatni fogom, bármi is az Aston Martin álláspontja, és akármit elfogadok.”
Az Aston Martin álláspontját egyébként a tegnapi nap folyamán Lawrence Stroll csapattulajdonos már kifejtette, és közölte, hogy semmi szükségük egy 11. istállóra.
„Ez egy jól csengő név lenne a Forma-1-ben, de ugyanakkor a döntés nyilván nem rajtunk múlik, úgyhogy várjuk ki, hogy mi lesz. De jó név lenne, és bizonyára jó csapat. Nézzük meg, hogy mi fog történni” – óvatoskodott az Alonso után szót kapó Sergio Pérez, majd Pierre Gasly, Nico Hülkenberg és Csou Kuan-jü már inkább nem is válaszoltak a kérdésre, így megúszva, hogy bármilyen véleményt is nyilvánítaniuk kelljen. Nem fűzött hozzá semmit a témához a sajtótájékoztató második felében nyilatkozó Alex Albon sem, míg Liam Lawson sem igazán tudta, mit mondjon, de azt elmondta, hogy az ő helyzetében levő fiatal pilótáknak bizonyára segítség lenne a több csapat.
Esteban Ocon és Oscar Piastri pedig szintén biztonsági játékot játszott, mondván az F1-nek kell döntenie, és hamarosan megtudjuk, hogy miként döntenek. A McLaren újonca még a csapatok által sokat puffogtatott, „olyan csapat kell, amely értéket ad hozzá a sporthoz” frázist is elsütötte.
Nem volt azonban mindenki ennyire óvatos, Lewis Hamilton ugyanis kerek-perec kijelentette, hogy remek lenne az Andretti beszállása. Mindezt úgy, hogy hozzátette, tudja, hogy nem mindenki lesz elragadtatva attól, hogy ezt mondja. Itt az F1 vezetése mellett akár saját főnökére, Toto Wolffra is célozhatott, az osztrák üzletember ugyanis a leghangosabb szószólója volt annak, hogy az Andrettinek muszáj hozzáadnia valamit az F1 értékéhez, ha be akar szállni.
„Szerintem ez nagyszerű. A Forma-1-ben mindig is azt éreztem, hogy nincs elég autó a rajtrácson. Egyértelműen lesznek olyanok, akik nem örülnek majd annak, hogy ennyire támogató vagyok, de szerintem [az Andretti érkezése] nagyszerű. Ez lehetőség több munkahelyet teremteni, további két ülés elérhető egy lehetséges női pilótának, több lehetőséget nyit meg, és izgalmasabb lesz versenyzési szempontból is” – jelentette ki Hamilton, akivel egyetértett volt csapattársa, Valtteri Bottas.
Nagy kérdés, hogy az F1 elkaszálja-e Michael Andretti terveit / Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski
„Számomra nagyon világos, hogy a sport jobb lenne, ha több autó lenne – mondta a finn. – Emlékszem, amikor gyerekként néztem, és nagyobb volt a rajtrács, akkor a szórakoztatási faktor is nagyobb volt, és a fiatal pilóták is több lehetőséget kaptak. Úgyhogy, ami engem illet, biztos, hogy minél több a csapat, annál jobb. A felső határ valószínűleg úgy 30 körül lenne? De ettől messze vagyunk, úgyhogy én nagyon is üdvözölném őket. De tudom az okokat, hogy miért van egy kis ellenállás.”
George Russell, Hamilton jelenlegi csapattársa azonban nem állt be a hétszeres világbajnok mellé, és inkább a Mercedes érdekeit képviselte.
„A Forma-1 az autósport csúcsa, ahol minőségi versenyzést akarunk látni, úgyhogy sem ellene, sem mellette nem vagyok – mondta az Andretti beengedéséről. – Egyértelmű, hogy ha lesz extra csapat, annak minőségi gárdának kell lennie, amely hozzá tud adni a sportághoz. Versengést akarunk látni, egy ideális világban azt akarjuk, hogy mind a tíz csapat harcoljon egymás ellen. Biztos vagyok benne, hogy az F1 a legjobb következtetésre fog jutni és megválaszolja, bármi is lesz, de a minőség a fontos, nem a mennyiség.”
Max Verstappen kihangsúlyozta, nagyon is jól emlékszik arra, milyen érzés olyan autóban ülni, amivel nem lehet világbajnokságot nyerni.
2021-ben csak az egyéni bajnoki címet vitte el a csapat a holland révén, míg 2022-ben már mindkét listán az élen végeztek. Idén sikerült még feljebb kapcsolniuk, ugyanis az osztrák istálló a Szingapúri Nagydíjigminden versenyt megnyert. A siker és az első hely vonzáskörzetében autózó 26 éves pilóta ugyanakkor emlékszik még arra, milyen volt esélytelenül versenyezni a mezőnyben.
Verstappen továbbá kihangsúlyozta, nem fél attól, hogy a sikerszéria egyszer véget ér, bár veszteni, csakúgy, mint a többi ellenfele nem szeret:
„Utálok ugyan veszíteni, de nem félek tőle, ez is a játék része. A nap végén úgyis többet veszít az ember, mint amennyit nyer. Én is sokat veszítettem, mielőtt elkezdtem volna nyerni az F1-ben. Átmentünk azokon a szakaszokon, mikor nem volt esélyünk a győzelemre, így most ki kell élveznünk a pillanatot, amíg tart” – nyilatkozta a Red Bull legújabb podcast adásában a holland.
Max Verstappen akár már a mostani hétvégén megszerezheti a harmadik világbajnoki címét a Forma-1-ben. A bajnokavatás akár már a szombati sprintkvalifikáción is megtörténhet, amivel Red Bull holland kiválósága ismételten nem a szokványos módon válna világbajnokká.
Az egész 2021-ben kezdődött, ahol a Forma-1 történelmének egyik legizgalmasabb szezonját láthattuk. Verstappen és közvetlen bajnoki riválisa, Lewis Hamilton pontegyenlőséggel érkezett meg a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjra, ami azt jelentette, hogy aki megnyeri a futamot, az lesz a világbajnok.
A futam végén azonban az FIA versenyigazgatója, Michael Masi egy óriási hibát vétett. Az ex-FIA alkalmazott ugyanis a biztonsági autós fázisnál megváltoztatta az álláspontját a Hamilton és Verstappen között lévő lekörözött versenyzők kapcsán, ami miatt az újraindítást követően a holland könnyen meg tudta előzni brit riválisát a sokkal frissebb abroncsainak köszönhetően. Masi ezzel befolyásolta a vb-cím kimenetelét, és Verstappen ennek köszönhetően lett világbajnok.
Mai napig beszédtéma a szóban forgó Abu Dhabiban megtartott 2 évvel ezelőtti futam Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool
2022-ben már nem volt ilyen szoros a verseny, de a furcsa események ott sem maradtak el. Az eső miatt a mezőny nem tudta teljesíteni a teljes versenytáv 75%-át, ami miatt nem is oszthattak volna teljes pontokat. Az FIA azonban egy kiskaput kihasználva mégis megtette ezt, és a holland pilóta ennek, valamint a 2. helyen célba érő Charles Leclerc utólagos időbüntetésének köszönhetően lett kétszeres világbajnok.
Verstappen az idei szezonban pedig akár már a szombati sprintkvalifikáción világbajnok lehet, és ehhez hasonló még nem sokszor fordult elő a királykategória történelmében. A kétszeres világbajnoknak mindössze annyi a dolga, hogy a top 6-ban végezzen, és akkor a csapattársának, Serigo Péreznek már matematikailag sem lesz esélye a bajnoki koronára. A bajnokavatás abban az esetben is megtörténik, ha Verstappen nem végezne a legjobb hat között, és Pérez nem az első három hely valamelyikén lenne rangsorolva.
„Jó érzés úgy megérkezni Katarba, hogy a konstruktőri cím már a zsebünkben van – értékelt Verstappen a Katari Nagydíj előtt. – Nagyon élvezetes itt vezetni a pályán, habár a nagy meleg miatt mindenkire egy nagyon nehéz hétvége vár majd. A magas hőmérséklet biztosan érdekessé teszi majd a dolgokat.”
„Ezen a hétvégén sprintkvalifikáció is lesz, szóval mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy már a szabadedzésen is sokat tanuljunk. Az egyéni bajnoki címet a sprintkvalifikáción megszerezhetem, szóval ez lesz az első számú célom. Remélem egy olyan hétvége előtt állunk, amire még sokáig fogok emlékezni.”
Max Verstappen elmondta, az apja próbálta megváltoztatni a versenyzéshez való hozzáállását, de ő inkább a saját útját járja.
A holland versenyző már a katari sprintfutamon világbajnok lehet, ehhez csupán a hatodik helyen vagy annál előrébb kell végeznie. Idén a legtöbb győzelmet jegyző pilóta viszont nem követ rituálékat, vagy bármilyen metodikát ahhoz, hogy sikeres maradjon. A 26 éves pilóta kihangsúlyozta, a módszere olyan, amivel még apja sem értett egyet.
Verstappennem akarja túl gondolni a dolgokat, ő inkább csak autóba ül, elvégzi a feladatát, és már megy is tovább. Ez a személetmód segít neki abban, hogy ne gondolja túl az eseményeket.
„Egyszerűen csak élvezem, amit csinálok. Néhány éve így megy ez, nem őrjítem meg magam, és nem teszek fel magamnak olyan felesleges kérdéseket, mint: ‘mit kell holnap csinálnom? Mi a stratégia, mi a terv?’ Csak sodródom az árral, nekem ez vált be. A szenvedélynek belülről kell jönnie, mert ha nem te érzed azt, hogy fejlődni, tanulni és javulni akarsz, akkor egy ponton túl elromlik az egész. Nyitottnak kell lenni a fejlődésre. Ha jobb versenyzővé – emberré – akarsz válni, akkor el kell követned pár hibát. A lényeg az, mit tanulsz a botlásokból és hogyan alkalmazod az elsajátított dolgokat. Ez egy véget nem érő folyamat – nyilatkozta a kétszeres világbajnok a Red Bull Mind Set Win podcast legújabb epizódjában.
Jos Verstappen próbált változtatni fia hozzáállásán – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Hiába próbálta megváltoztatni Jos Verstappen a fia gondolkodásmódját, Max megmakacsolta magát és a saját útját kezdte járni. Ugyanakkor kihangsúlyozta, sokat tanult azokból a beszélgetésekből, amiket az apjával folytatott:
„Annak idején elég sokat vitatkoztam az apámmal emiatt. Ő mindig úgy érezte, túl lazán állok az egészhez. Azt szerette volna, ha jobban belemerülök a dolgokba. Maradhatnék több órát a pályán, de nem hinném, hogy segítené a teljesítményemet. Úgy vélem, sokat tanultam a beszélgetéseinkből, de még mindig ugyanaz a srác vagyok. Apám jobban fel van pörögve egy-egy verseny előtt, mint én. Bennem csak akkor indul el némi izgalom, ha az autóban ülök.”
Az IndyCarban versenyző Agustín Canapino jelentette ki, hogy bár nagyra tartja Max Verstappen képességeit is, az ő eszmében Álex Palou a legjobb autóversenyző.
A Forma-1-et kevésbé követők számára kevésbé cseng ismerősen a spanyol Palou neve, hiszen nagydíj idején eddig csak egy szabadedzésen láthatták őt, előzőleg pedig nem ért el kiemelkedő sikereket az alacsonyabb szériákban, így az utánpótlás-térképen sem igazán tűnt fel.
Az IndyCarban azonban már kétszeres bajnok, és az amerikai sorozat egyik pilótája, Canapino őt nevezte meg a legjobb autóversenyzőnek. „Palou kiemelkedő, számomra ő a világ legjobb autóversenyzője. Vagy ha nem is a legjobb, mindenképp a három legjobb között van” – jelentette ki a Fox Sports argentin csatornájának.
„Véleményem szerint Palou többet tud, mint Verstappen, az IndyCarban mutatott teljesítménye földöntúli. De ez egy erősen szubjektív vélemény. Verstappen is földönkívüli, és nem akarom magamra haragítani a szurkolóit, de számomra mások az IndyCar pilótái, mert oválokon is versenyeznek, ami nagyon extrém, míg az F1-esek nem mennek ilyen pályákon.”
A Mexikóvárosi Nagydíj szervezői arra kérték a potenciális nézőiket, hogy az esemény során ne legyenek tiszteletlenek senkivel.
Október utolsó hétvégéjén Mexikóba látogat a mezőny, ahol a közönség első sorban Sergio Pérezért fog szorítani. Ám a versenyző csapatát nem feltétlenül fogják olyan kitörő örömmel fogadni. Ettől tartva a verseny promótere egy felhívást tett közzé, amiben arra kérik a szurkolókat, mindenkit fogadjanak tisztességesen.
Ugyan neveket nem említ a szervező, ám a sajtó szerint a közzétett kép kapcsán egyértelműen a Red Bullra utalnak. A felhívást ugyanis egy olyan fotóval illusztrálták, amin a holland és a mexikói versenyző megöleli egymást, így mutatva a tisztelet a másik iránt. A kampányfilmben Juan Manuel Correa is megszólal, míg a főszerepet Max Verstappen, Sergio Pérez és Lewis Hamilton „viszi el”.
Unámonos en un ambiente de sana convivencia y disfrutemos juntos del automovilismo, porque „𝘭𝘰 𝘲𝘶𝘦 𝑝𝘢𝘴𝘢 𝘦𝘯 𝘭𝘢 𝑝𝘪𝘴𝘵𝘢 𝘴𝘦 𝘲𝘶𝘦𝘥𝘢 𝘦𝘯 𝘭𝘢 𝑝𝘪𝘴𝘵𝘢”. 😉https://t.co/TsIommN5gR
Mexikóban Max Verstappen és Helmut Marko lett a mumus:
Az észak-amerikai országban egyértelműen Pérez a legnépszerűbb. A sajtótermékek az ő eredményeit jegyzik elsőként, ám gyakran érzékeltetik azt is, hogy a 33 éves versenyző csak egy kívülálló a csapatában. A mexikói média többször írt arról, hogy a Bikák Verstappent támogatják, és ő kapja a „jobb autót”. Sergio Pérez édesapja is olajat öntött a tűzre a legutóbbi nyilatkozatával, holott a csapat számtalanszor elmondta, nincs különbség a konstrukciók között.
Mindemellett Helmut Marko korábbi nyilatkozata is ott él a mexikóiak fejében. Az osztrák tanácsadó a Servus TV-nek nemrég arról beszélt, hogy versenyzője „dél-amerikai” mivolta miatt nem annyira összeszedett és konstans. Ugyan a 80 éves vezető bocsánatot kért, de a szurkolók nem felejtették el a megjegyzést.
Ami a pályán történik, az ott is marad:
A #Racepect kampány útjára indul, ami első sorban arra hívja fel a figyelmet, hogy a pályán történő események ellenére minden versenyző és csapat tiszteli a másikat. Így a közönségnek is hasonló elvet kell követnie.
„A #Racepect kezdeményezés egy nyílt felhívás a sportág minden szereplőjének, – versenyzők, csapatvezetők, média, szurkolók, vagy bárki, aki a Forma-1-es család tagja – hogy a bajtársiasság jegyében üljenek össze, és együtt élvezzék az autósportot, valamint ünnepeljék a pályán minden versenyző teljesítményét és ügyességét. Meghívunk minden autósport-rajongót, hogy szenvedélyesen szurkoljanak kedvenc versenyzőjüknek, ugyanakkor viselkedjenek tisztelettudóan a többi pilótával szemben. Építsünk együtt egy közösséget, amely a tolerancián, a befogadáson, a sokszínűségen és mindenekelőtt a tiszteleten alapul” – nyilatkozta Rodrigo Sánchez, a Mexikóvárosi Nagydíj marketingigazgatója.