Címke: Max Verstappen

  • Marko megelégelte a pletykákat: Én döntöm el mikor lesz elég, nem Horner

    Marko megelégelte a pletykákat: Én döntöm el mikor lesz elég, nem Horner

    Helmut Marko megelégelte a hatalmi harcról szóló pletykákat, így tiszta vizet öntött a pohárba a pozíciójával kapcsolatban.

    A napokban az O Globo adott hírt arról, hogy „háború dúl” a Red Bull háza táján. A lap úgy értesült, az osztrák tanácsadó helyzetével és pozíciójával kapcsolatban tárgyalások lesznek a vállalaton belül, továbbá Christian Horner szeretné, ha az AlphaTauri is az ő felügyelete alá kerülne, hogy később eladhassa jó áron a csapatot.

    Sajtó: Verstappen inkább Horner távozását támogatná, nem Markóét

    Ám a 80 éves vezetőnek elege lett a találgatásokból, így az OE24 kérésére felszólalt, és elutasította a menesztéséről szóló híreket.

    „Nem lesz semmilyen tárgyalás jövő héten, 2024 végéig szerződésem van. Azt, hogy mikor és hogyan lesz vége az itteni munkámnak, kizárólag én döntöm el, és nem példának okáért Horner úr.”

    Marko arra a kérdésre, hogy van-e hatalmi harc közte és a brit csapatvezető között, így reagált:

    „Az új felállás miatt ( Dietrich Mateschitz halála után) minden megváltozott. Az emberek megpróbálják újradefiniálni a hatalmukat.”

    Az osztrák tanácsadó kihangsúlyozta, nem kapott sem Sergio Pérez sem pedig Yuki Tsunoda ultimátumot a teljesítménye miatt. Bíznak a mexikói versenyzőben, és az esetében inkább Max Verstappen elképesztő eredményeiről beszélnek.

    Ralf Schumacher nemrég kifejtette, ha oldalt kellene választani, akkor a holland világbajnok inkább az osztrák mellé állna. Marko egyetért ezzel az állásponttal.

    „Egyrészt ez megnyugtató, van még olyan, hogy hűség és megbecsülés. Max 15 éves volt, mikor először beszélgettünk, azóta kialakult egy különleges kötelék közöttünk. Már nagyon várom az austini versenyt, és remélem megünnepelhetjük ott az 50. futamgyőzelmét.”

  • Sajtó: Verstappen inkább Horner távozását támogatná, nem Markóét

    Sajtó: Verstappen inkább Horner távozását támogatná, nem Markóét

    Sajtóértesülések szerint elindult egy hatalmai harc a Red Bullon belül, ahol Christian Horner szeretne megszabadulni Helmut Markótól.

    Mindkét bajnoki címet megszerezte idén az osztrák istálló, így jutalomjáték számukra az elkövetkezendő 5 futam. Ám az O Globo értesülései szerint a békét megtörte az, hogy a brit csapatfőnök már nagyon szabadulna a tanácsadótól.

    Horner nem Marko korábbi nyilatkozatai miatt szeretné, hogy a 80 éves vezető kevesebb szerephez jusson, egyszerűen több befolyást akar magának az anyacégen belül. Mivel a vállalat megtartotta a faenzai kis csapatot, a brit csapatfőnök arra számított, hogy nagyobb beleszólása lesz az ügyeikbe és így Markót hátrébb szoríthatja. Ám az érintettnek esze ágában sincs kimaradni az egészből.

    Christian Horner
    Christian Horner – Fotó: Vándor Iván

    Ralf Schumacher is felszólalt a témával kapcsolatban, a német Skynak dolgozó ex-versenyző a következőket mondta:

    „Salzburgban azért akadályozták meg az eladást (AlphaTauri), mert ez volt a néhai Dietrich Mateschitz kívánsága. Emiatt Horner azt mondta: ‘ha többeket kell támogatnom, akkor a csapatbon belül legyen több befolyásom’. Az az érzésem, Horner az AlphaTaurit is átakarja venni, hogy fellendítse, és utána eladhassa.”

    A német egykori versenyző kiemelte, Salzburgban nem mindenki kedveli Hornert, így a csapatfőnök jobban tenné, ha a feladatára koncentrálna. Továbbá kihangsúlyozta, adott esetben Max Verstappen is Markót támogatná.

    „Ő sosem volt Salzburgban megkérdőjelezhetetlen személy, és most sem az. Ugyanakkor ne becsüljük alá Horner és Marko kapcsolatát. Marko már korán felkarolta Hornert, és mindig mellette állt. Továbbá Verstappen sem tűrné Marko távozását, és inkább Horner menesztésére voksolna.”

  • Verstappen nagyon várja, hogy a Ferrari elnöke felhívja telefonon

    Verstappen nagyon várja, hogy a Ferrari elnöke felhívja telefonon

    Max Verstappen elárulta, egy dolog miatt szeretné, ha a Ferrari elnöke felhívná telefonon és tárgyalna vele.

    A holland versenyző a Scuderia egyik autójára pályázik, ám nem Carlos Sainz és Charles Leclerc elől venné el a helyet. A háromszoros világbajnoknak egy régebbi konstrukcióra fáj a foga, ami az olaszok tulajdonát képezi. Verstappen ugyan igényt tart azokra az autókra is, amikben megszerezte a világbajnoki címet, viszont a 2004-es Ferrarit is szeretné a gyűjteményénben tudni.

    A 26 éves versenyző a La Gazzetta dello Sportnak mesélt a kívánságáról. Verstappen hozzátette, reméli John Elkann is olvassa majd a vele készített interjút, és felhívja telefonon az üzlet lebonyolítása miatt.

    Michael Schumacher, Ferrari, 2004
    Max Verstappen szeretné gyűjteményében tudni Michael Schumacher 2004-es Ferrariját is – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Szeretném ha a garázsomban lenne az összes Red Bull autó, amivel világbajnokságot nyertem. Ezen kívül még Michael Schumacher 2004-es Ferrariját szeretném, hiszen az a versenygép hihetetlen. Ám nem tudom, hogyan tudnám megvenni. Ez egy figyelemfelhívás John Elkann (Ferrari elnöke) úrhoz, remélem olvassa az interjút és mielőbb felhív” – nyilatkozta nevetve Verstappen.

  • Ha Hamiltont ezért vizsgálják, mi újság Verstappennel?

    Ha Hamiltont ezért vizsgálják, mi újság Verstappennel?

    Az F1-es közösség meglepődve olvasta az FIA döntését Lewis Hamilton katari esetével kapcsolatban.

    A hétszeres világbajnok az elmúlt versenyen ütközött csapattársával, majd az esetet követően kénytelen volt otthagyni autóját a helyszínen. A dühös brit pilóta viszont a pályán közlekedve vágott át, miközben ellenfelei elmentek mögötte, így az FIA megrovásban és pénzbüntetésben részesítette a versenyzőt.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Szövetség ismét átgondolta az ügyet, és további vizsgálatot rendelt el Hamilton „sétálása” kapcsán. Azzal indokolták tettüket, hogy a 38 éves versenyző példaképnek számít a fiatal pilóták szemében, így magatartását akár többen is követhetik a későbbiekben.

    Hamilton „példakép”, ezért újra megvizsgálják a büntetését

    Karun Chandhok az X-en (Twitter) kifejtette, nem igazán érti az FIA pálfordulását, mivel nem Hamilton volt az egyetlen, aki az elmúlt évek során így cselekedett.

    „Nem azt mondom, hogy el kell nézni, de biztos vagyok abban, hogy nem Lewis az első, aki ezt teszi… Sargeant épp Japánban, az előző versenyen ment át a pályán. Max 2021-es esete a másik példa, ami eszembe jut.” – fogalmazta meg az ex-versenyző.

    A rajongók többsége is Verstappen példáját említi. A 2021-es Olasz Nagydíjon, mikor a holland versenyző és a hétszeres világbajnok ütközött, a Red Bull fenegyereke dühösen hagyta ott ellenfelét és az autóját, majd senkitől sem zavartatva sétált a pályán. A közösségi médiás felületeken a szurkolók nem érit, miért nem vizsgálták azt az ügyet is, hiszen a háromszoros világbajnok hasonló cselekedettel mutatott rossz példát.

    „Itt Max Verstappen épp a versenypályán sétál, miután leparkolta az autóját Lewis Hamilton fején 2021-ben Monzában. Hol volt akkor a büntetés, és a példakép mivolta miatt való aggódás?” – írta egy rajongó az X-en.

    „Értem… mikor Max Verstappen parkolt Lewis Hamilton fejére, és elsétált az élettel teli pályán, akkor az rendben volt, mivel ő nem példakép, mint Lewis” – tette hozzá egy másik szurkoló.

  • Pérez „visszavonulása” miatt lángolt az internet, de a Red Bull lehűtötte a kedélyeket

    Pérez „visszavonulása” miatt lángolt az internet, de a Red Bull lehűtötte a kedélyeket

    Sergio Pérez visszavonulásának gondolata tartotta lázban tegnap az F1-es közösséget, ám a Red Bull tiszta vizet öntött a pohárba.

    A mexikói versenyzői idén is zsákutcába került, és az elmúlt két versenyen eléggé lemaradt világbajnok csapattársától. Míg a médiában folyamatosan a helyettesét keresik, addig a csapat is finoman figyelmeztette a pilótát, hogy ideje összekapnia magát.

    A X-en (Twitter) tegnap jelent meg egy bejegyzés, ami részletes forgatókönyvet taglalt arról, mikor és hol jeleneti be visszavonulását a 33 éves versenyző. A Telmex állítólagos információ alapján az a pletyka terjedt, hogy hazai futamán Pérez elbúcsúzik, mivel a cég már nem szeretné szponzorálni a versenyzőt. A bejegyzés kiemelte, hogy mindezt a vállalat képviselői már megbeszélték Christian Hornerrel és Helmut Markóval Japánban.

    A gpblog.com felkereste a Red Bullt a bejegyzés kapcsán. Az osztrák csapat szóvivője határozottan kijelentette, hogy a hírek nem igazak.

    „Ez egyáltalán nem igaz. Sergio Péreznek szerződése van 2024 végéig a Red Bull Racinggel, így jelen állás szerint a 33 éves pilóta Max Verstappen mellett fogja jövőre vezetni az RB20-as versenygépet.”

  • Pérez kétszer „meg akarta ölni Ocont”, de a mexikói Verstappent is ezzel vádolja

    Pérez kétszer „meg akarta ölni Ocont”, de a mexikói Verstappent is ezzel vádolja

    Max Verstappen és Sergio Pérez asztalhoz ült és a Red Bull kérésére átnézték a versenyzők régi Twitter-bejegyzéseit.

    Az elmúlt évek során jó pár emlékezetes pillanatot okoztak a versenyzők az interneten. Oscar Piastri bejegyzése tavaly napokig tartotta lázban a közösséget, míg Charles Leclerc ex-barátnőjének Twitch-feliratkozása is legendás történetté nőtte ki magát.

    Az osztrák istálló így leültette két versenyzőjét és egy videó keretein belül arra kérte őket, tippeljék meg ki írta ki a közösségi hálóra a mutatott bejegyzéseket.

    Lando Norris és Daniel Ricciardo több ízben is szerepelt, sőt a holland is megcsillogtatta humorát. Verstappen nevetve magyarázta, a szerződéshosszabbítása előtt helyezett némi nyomást a Red Bullra azzal, hogy a Mercedesszel is beszélt. Elmondása szerint így akarta összeugrasztani a két alakulatot, de persze mindezt félig-meddig iróniának szánta.

    Mindaddig Esteban Ocon bejegyzése aratta a legnagyobb sikert, mivel azzal vádolta Pérezt, hogy kétszer is meg akarta ölni a pályán. Verstappen azonnal kontrázott és számon kérte csapattársát, miért kétszer csinálta? A mexikói nevetve úgy felelt, hogy próbálta a legjobbját nyújtani, majd eszébe jutott, hogy a háromszoros világbajnoknak is van közös története Oconnal.

    Verstappen és a francia versenyző a 2018-as Brazil Nagydíjon akadt össze, mikor Ocon lekörözött versenyzőként nekiment a futamot vezető hollandnak. A mérlegelésnél a 26 éves pilóta meglökdöste ellenfelét, ami miatt „közmunkára” ítélte az FIA.

     

  • Jordan megjósolta, hány világbajnoki címe lesz Verstappennek

    Jordan megjósolta, hány világbajnoki címe lesz Verstappennek

    Eddie Jordan szerint Max Verstappen mindenkit lenyom majd, és rekorderként vonul vissza a legtöbb bajnoki cím birtokosaként.

    A holland versenyző szinte megállíthatatlan a Red Bull volánja mögött. A csapat a Szingapúri Nagydíjig minden versenyt megnyert, míg a holland zsinórban 10 futamgyőzelmet tudhatott magáénak. A városállamban megtört a jég, de Japánban először az osztrák csapat lett bajnok, mad Katarban a 26 éves pilóta is ünnepelhetett.

    Három bajnoki címével felvértezve teljesíti Verstappen a hátralévő 5 versenyt, ám nagy valószínűséggel jövőre is hasonló helyzet áll majd fenn. Toto Wolff szerint 2026-ig a Red Bull lesz a favorit, ám az új motorszabályok sem garantálják azt, hogy véget ér a Bikák uralma.

    Jordan úgy véli, amíg Adrian Newey a fedélzeten marad, addig nem kell félnie a hollandnak és az osztrák csapatnak. Ugyanakkor ha választania kellene Verstappen és Lewis Hamilton között, az utóbbira szavazna. Az ír ex-csapatfőnök kihangsúlyozta, hogy a britnek nehezebb dolga volt, hiszen neki az előítéletekkel és a rosszabb anyagi helyzettel is meg kellett küzdeni a Forma-1-be vezető útja során.

    „Véleményem szerint egy kicsit elfogult vagyok az öregfiúkkal szemben. Verstappennek könnyebb dolga volt: az édesanyja kiváló gokartversenyző, míg az édesapja Jos, évekkel ezelőtt nálam versenyzett. Ismerem a családot, a körülményeiket és azt, ahogy Max felnőtt. Viszont Lewisnak sosem volt egyszerű dolga. Rengeteg dolgon ment keresztül az előítéletek és a bőrszíne miatt. Az édesapjának ezen felül három munkahelye volt, hogy támogathassa fia karrierjét. Lewis útja emiatt nehezebb, ezért is vagyok elfogultabb az irányába. A megpróbáltatásai szerepet játszottak abban, milyen lett az önbizalma, a győzelem utáni vágya, és a lehetőségeit is befolyásolta. Ez minimális különbséget okoz kettejük között” – magyarázta álláspontját Jordan.

    Ugyan az ír szerint egy kicsivel Hamilton oldalára billen a mérleg, de Vertappen a Red Bull-lal és a brit tervezőzsenivel megdönthetik a brit és Michael Schumacher rekordját is.

    „Vigyázzatok srácok! A legjobb eredményt a címek tekintetében a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton és a hétszeres világbajnok Michael Schumacher érte el. Ám ez a kölyök (Verstappen) lesz az első, aki 10 fölé tolja a számot. A helyzet az, hogy itt kell tartaniuk Adrian Neweyt, mert ő a királykategória ura. Ő tervezi a legjobb autókat, a valaha élet legjobb mérnök ezen a bolygón.”

  • Verstappen barátnője rendkívül büszke a háromszoros világbajnokra

    Verstappen barátnője rendkívül büszke a háromszoros világbajnokra

    Kelly Piquet nagyon örül Max Verstappen sikereinek, amit az Instagram-oldalán meg is osztott.

    A holland versenyző a katari sprintfutamon elnyerte a 2023-as világbajnoki címet, mivel a tabella második helyén tartózkodó Sergio Pérez matematikai esélyei is elszálltak. A 26 éves pilóta így beérte a címek tekintetében Ayrton Sennát, Niki Laudát, Sir Jackie Stewartot, Jack Brabhamet és kedvese apját, Nelson Piquet-t.

    A helyszínen ünnepelt Kelly is a versenyzővel és a csapattal, majd tegnap visszaemlékezve a hétvége történéseire a következőt írta az elmúlt napokról és Verstappen sikereiről:

    „Micsoda megtiszteltetés azt látni, hogy nem egy, hanem három világbajnoki címet szereztél. Amit elértél az igazán látványos, továbbra is lenyűgözől minket. Szavakkal kifejezhetetlen az, hogy mennyire büszke vagyok rád, és remélem minden egyes pillanatot élvezed. Szép munka Red Bull!”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    KELLY PIQUET (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés

  • A Red Bull szerint csak egy versenyző tudná megszorongatni Verstappent

    A Red Bull szerint csak egy versenyző tudná megszorongatni Verstappent

    Helmut Marko szerint csak egy olyan versenyző van a mezőnyben, aki képes lenne megizzasztani Max Verstappent.

    A mexikói pilóta ismét egy nehéz hétvégén van túl, így a Japán Nagydíjon elszenvedett fiaskó után Katarban is folytatódott a mélyrepülése. Míg csapattársa világbajnok lett és megnyerte a főfutamot, addig a 33 éves pilóta háromszor szedett össze büntetést a pálya kiszélesítése miatt, és a 10. helyen ért célba.

    Az osztrák tanácsadó kihangsúlyozta, ha lenne jobb alternatívájuk, Checónak lenne mitől félnie, de egyelőre várniuk kell. A csapat reméli, hogy jövőre összeszedi magát a versenyző, mert ha nem, akkor év közben is megválhatnak tőle. Ugyanakkor valóban nincs ütőképes kártya a Red Bull kezében.

    „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy visszahozzuk a teljesítményét a pályán. Ismétlem magam, szerződése van vele, és mi ezt tiszteletben szeretnénk tartani. Ám egyszerűen nincs alternatívánk. Máskülönben lehet, hogy bajban lenne.”

    Az AlphaTauritól Yuki Tsunodát, Liam Lawsont és Daniel Ricciardót hozhatná el a Red Bull, de egyelőre még nem biztosak abban, hogy bármelyik pilóta előléptetése jó ötlet lenne. Lando Norrisra is fáj a foguk, de a brit 2025 végéig a McLarenhez van kötve.  Marko ugyanakkor elmondta, szerinte csak egy versenyző lenne képes Verstappent megszorongatni.

    „Jelenleg csak egyetlen olyan versenyzőt látok, aki képes lenne közel kerülni Maxhez, ő pedig Fernando Alonso.”

    Ralf Schumacher szerint a Red Bull tényleg próbálja tiszteletben tartani a mexikói kontraktusát, ám egy ponton túl már nem tudják védeni a helyzetét. A német ex-versenyző arra tippel, hogy jövőre már Daniel Ricciardo válthatja Pérezt.

  • Verstappen: A hét világbajnoki cím is ugyanannyit ér, mint az egy

    Verstappen: A hét világbajnoki cím is ugyanannyit ér, mint az egy

    Harmadik világbajnoki címének bezsebelése után Max Verstappen sorba állította eddigi trófeáit és megfogalmazta egyedi nézőpontját azok értékéről.

    A Katari Nagydíj sprintversenyét követően Verstappen hatfősre növelte a három világbajnoki címmel rendelkező F1-es pilóták klubját, és immár csak öt versenyző van, aki nála többel rendelkezik: Michael Schumacher (7), Lewis Hamilton (7), Juan Manuel Fangio (5), Alain Prost (4) és Sebastian Vettel (4).

    A holland 2021 végén, első titulusa megszerzésekor is beszélt már arról, hogy ezzel teljesítettnek érzi élete célját, azt azonban elismeri a Channel 4 interjújában, hogy a jelenlegi sikersorozat arra ösztönzi, hogy csak többre és többre vágyjon.

    „Amikor elkezdtem versenyezni, úgy gondolkodtam a céljaimról, hogy már az is elképesztő lenne, ha lehetőségem lesz egy bajnoki cím megnyerésére. És végül is nem számít, ha valaki egy vagy hét világbajnokságot nyer, nem igazán van extra értéke. Persze kellemes, hogy most ebben a győzelmi sorozatban járunk, pontosan emiatt vagyok itt. A sportban minden a győzelemről szól, ezt már gyerekkoromban megtanultam, így most igyekszem kiélvezni a pillanatot, ameddig tart” – mondta a holland, aki idén már 14 győzelemnél jár 17 futam alatt, összességében pedig már a 49.-et szerezte Katarban, vagyis akár még az idei szezonban befoghatja az örökranglistán Prostot (51) és Vettelt (53).

    „Mind ugyanúgy néznek ki” – Verstappen nem bánja, hogy várnia kell a trófeára

    Verstappen rövid időn belül, 22 hónap alatt vált vb-aspiránsból háromszoros címvédővé, és figyelemreméltó, hogy mindhárom bajnoki címe valamilyen okból rendhagyó körülmények között született. 2021-ben az Abu-dzabi Nagydíj végjátéka és vitatott versenyigazgatói döntése által lett ő a bajnok, 2022-ben a lerövidített Japán Nagydíjon a csapatok által sem észrevett pontszabály miatt avatták őt váratlan pillanatban bajnokká, idén pedig először dőlt el matematikailag egy cím egy sprintversenyen.

    A holland fejében azért elsősorban másféle emlékek az uralkodóak az egyes titulusok kapcsán.

    „Az a szépsége, hogy a bajnoki címeimhez nagyon eltérő érzések kapcsolódnak. Az első rendkívül érzelmes volt, mert akkor az tudatosult bennem, hogy elértem a célom. A másodikat már valahova középre rangsorolnám, mivel ez a mostani volt a legdominánsabb, és a teljesítményem szempontjából is alighanem a legjobb. Erre igazán büszke lehetek a csapattal együtt, hiszen egészen elképesztő szezont futunk” – mondta Verstappen, aki december 8-án, az FIA Bakuban tartandó gáláján veheti fizikailag is kézbe az újabb trófeát, amely immár háromszor tartalmazza majd az ő nevét.

    A 26 éves holland pilótának 2028-ig, vagyis még további öt szezonon át szól a szerződése a Red Bull-lal.