Címke: Max Verstappen

  • Ferrari-pole és egy ritka Verstappen-hiba – ez történt az austini időmérőn

    Ferrari-pole és egy ritka Verstappen-hiba – ez történt az austini időmérőn

    A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc rajtolhat majd a pole-pozícióból a vasárnapi USA Nagydíjon. A monacói pilóta egy nagyon izgalmas kvalifikációt tudott megnyerni, és ehhez egy csipet szerencsére is szüksége volt.

    Q1

    Az első próbálkozások után nagy meglepetésre Nico Hülkenberg állt az élen, megelőzve Max Verstappent, a Ferrarikat, a Mercedeseket és a McLareneket egyaránt. Nem sokkal később Pierre Gasly, majd Carlos Sainz vette át a vezetést egy 1:36.0 alatti idővel.

    Verstappen az utolsó próbálkozása során össze tudott rakni egy abszolút lila kört, amivel majdnem fél másodpercet adott Sainznak, aki már nem jött ki javítani az utolsó percekben. Ezt követően Hamilton és Norris is meg tudta előzni a regnáló bajnokot, de nem ez volt a Q1 legnagyobb meglepetése.

    Mindkét Aston Martin kiesett, miután Fernando Alonso csak a 17., Lance Stroll pedig csak a 19. helyet szerezte meg. Rajtuk kívül még a két Williams, és a pályahatárokat megszegő Nico Hülkenberg búcsúzott.

    Q2

    Először a két Ferrari futott mért kört, de az örömük nem tartott sokáig, miután Leclerc és Sainz csak 9. és 14. legjobb idővel rendelkeztek az első próbálkozások után. Verstappen állt az élre, mögötte Piastri, és nagy meglepetésre a két Alpine következett Esteban Ocon, Pierre Gasly sorrendben.

    Az utolsó mért köröket már mindenki friss lágy gumikon teljesítette, és Leclerc egy 1:35.004-es körrel vette át az első helyet Verstappentől, aki nem tudta megverni a monacóit, és 4 ezredmásodperccel kikapott tőle. A két Alpine bent tudott maradni a top 10-ben Sergio Pérezzel együtt, aki az utolsó továbbjutó volt. Ezt azonban Yuki Tsunoda, Guanyu Zhou, Valtteri Bottas, Kevin Magnussen és Ricciardo már nem mondhatja el magáról, szűmukra ugyanis véget ért a kvalifikáció.

    Q3

    Leclerc bekezdett, és egy 1:34.829-es körrel 1,5 tizedmásodpercet adott Verstappennek, a 3. helyen érkező Sainz hátránya pedig már 3 tizedmásodpercre rúgott. Hamilton utolsó próbálkozóként a 2. helyre ugrott, és ezzel 4 csapat pilótája állt az első 5 helyen, ami egy izgalmas tűzijátékot vetített előre.

    Leclerc tovább tudott javítani az utolsó körén, Norris pedig be tudott jönni a 2. helyre. Verstappen az egyes kanyarban elfékezése ellenére meg tudta szerezni az első helyet, de miután a 19-es kanyarban kiszélesítette a páylát, törölték a körét, és emiatt visszacsúszott az 5. helyre, amit végül még Russell is elvett tőle. Verstappen mögött Gasly, Ocon és Piastri végzett.

    Hamilton csak a 3. helyre tudta behozni a Mercedesét, hiába ment jól eddig a hétvége folyamán, így pedig Leclerc-é lett a pole, aki így a tavalyi motorcserés csalódását követően idén az első pozícióból indulhat majd a vasárnapi futamon.

  • A Red Bull, a Ferrari és a Mercedes is meccsben van az austini időmérő előtt

    A Red Bull, a Ferrari és a Mercedes is meccsben van az austini időmérő előtt

    A Red Bull pilótája, Max Verstappen volt a leggyorsabb az USA Nagydíj időmérő edzése előtt. Az időmérő edzés azonban nagyon szoros lehet, mert a Ferrari, a Mercedes, és akár a lágy gumikat mellőző McLaren is közel lehet a holland pilótához.

    Mivel Austinban is a sprintfutamos formátum van érvényben, ezért a csapatoknak egyetlen szabadedzése van arra, hogy megfelelően beállítsák az autóikat az időmérő edzésre. A COTA-n ez nem egy könnyű feladat, mert a sok különböző sebességű kanyarok mellett a pályahatárokkal, és az egyenetlen aszfalttal is meg kell küzdeniük.

    Lewis Hamilton alatt már az edzés elején nagyon jól mozgott a Mercedes.  A hétszeres világbajnok – ki még soha nem végett a 4. helynél rosszabb pozícióban Austinban – magához ragadta a vezető helyet, és képes volt Max Verstappennel azonos köröket autózni ugyanazon a Pirelliken.

    Mögöttük a Ferrariknak és a McLareneknek már nagyobb volt a lemaradása, Oscar Piastrinak fél órával az edzés vége előtt pedig volt egy nagyon meleg pillanata az első szektor végén. Az ausztrál újonc autója nagy sebességnél ment rá a fűre az egyik belső rázókő miatt, de végül nem törte össze az autóját, meg tudta menteni a helyzetet.

    Lance Stroll balszerencse sorozata tovább folytatódott, ugyanis a kanadai pilóta mindössze 5 kört tudott megtenni a 60 perc alatt. Az Aston Martinjának bal első fékjével problémák adódtak, ami miatt nagyon nehéz dolga lesz az időmérő, mivel szinte alig töltött el időt a pályán, és egy értelmes gyorsköre sem volt.

    20 perccel a vége előtt Lando Norris átvette a vezetést, de Hamiltonnal és Verstappennel ellentétében ő a közepeseken érte el a legjobb körét. A brit pilóta mindössze 2 tizedet adott a szóban forgó duónak az eggyel lágyabb keveréken, ami nem sok jót vetít előre a wokingiak számára.

    Az utolsó 10 percben a lágy keverékek is előkerültek, és nagy meglepetésre Alex Albon az élre ugrott egy 1:36.535-ös körrel. Nem sokkal később azonban Verstappen több, mint 6 tizedmásodperccel vert meg őt, és vette el az első helyet a brit-thai versenyzőtől.

    Sergio Pérez hiába próbálkozott, 3 tizedmásodpercet így is kapott a kollégájától, és Charles Leclerc is meg tudta előzni őt. Hamilton hiába volt jó körön, az utolsó szektorban forgalomba került, és végül a 3. helyre lett elég az ideje. Az első tíz sorrendje: Verstappen, Leclerc, Hamilton, Pérez, Kevin Magnussen, George Russell, Albon, Carlos Sainz, Nico Hülkenberg és Pierre Gasly.

    Az Amerikai Nagydíj szabadedzésének végeredménye:

    Pozíció Versenyző Csapat Kör Köridő Különbség
    1
    M. VERSTAPPEN
    Red Bull 23 1’35.912
    2
    C. LECLERC
    Ferrari 25 +0.156 0.156
    1’36.068
    3
    L. HAMILTON
    Mercedes 23 +0.281 0.125
    1’36.193
    4
    S. PEREZ
    Red Bull 23 +0.300 0.019
    1’36.212
    5
    K. MAGNUSSEN
    Haas 21 +0.560 0.260
    1’36.472
    6
    G. RUSSELL
    Mercedes 25 +0.562 0.002
    1’36.474
    7
    A. ALBON
    Williams 21 +0.580 0.018
    1’36.492
    8
    C. SAINZ
    Ferrari 24 +0.621 0.041
    1’36.533
    9
    N. HULKENBERG
    Haas 21 +0.790 0.169
    1’36.702
    10
    P. GASLY
    Alpine 22 +0.793 0.003
    1’36.705
    11
    L. SARGEANT
    Williams 26 +1.075 0.282
    1’36.987
    12
    E. OCON
    Alpine 22 +1.154 0.079
    1’37.066
    13
    Y. TSUNODA
    AlphaTauri 25 +1.192 0.038
    1’37.104
    14
    D. RICCIARDO
    AlphaTauri 24 +1.240 0.048
    1’37.152
    15
    L. NORRIS
    McLaren 21 +1.344 0.104
    1’37.256
    16
    G. ZHOU
    Alfa Romeo 25 +1.506 0.162
    1’37.418
    17
    V. BOTTAS
    Alfa Romeo 24 +1.605 0.099
    1’37.517
    18
    F. ALONSO
    Aston Martin 19 +1.928 0.323
    1’37.840
    19
    O. PIASTRI
    Alpine 22 +2.508 0.580
    1’38.420
    20
    L. STROLL
    Aston Martin 5 +4.028 1.520
    1’39.940

     

  • Megismétlődhet a tavalyi botrány a Red Bullnál?

    Megismétlődhet a tavalyi botrány a Red Bullnál?

    Ismét megtörténhet az a Red Bullnál, ami már a 2022-es évadban is megesett velük. Ugyan Max Verstappen már megszerezte a világbajnoki címet, a holland klasszis ellen ellenére sem lesz hajlandó segíteni a csapattársának, Sergio Péreznek az egyéni bajnokság második helyének megszerzésében, és továbbra is a győzelmek lesznek a célkeresztjében.

    A Red Bull már a szuzukai futamot követően behozhatatlan előnyre tett szert a konstruktőri bajnokságban, a Red Bull holland kiválósága pedig egy futammal később Katarban, már a sprinten megszerezte a harmadik vb-címét a királykategóriában.

    Horner reagált a Red Bull hatalmi harcáról szóló találgatásra

    A Milton Keynes-i istálló továbbra is szeretne futamokat nyerni, azonban egy olyan dolgot is szem előtt kellene tartania, amit még soha nem ért el fennállása során. Ugyan az energiaitalosok 7 egyéni és 6 konstruktőri bajnoki címet számlálnak, a versenyzőik még egyszer sem tudtak az előbbi pontvadászat eső két helyén végezni.

    Pérez jelen pillanatban ezt a pozíciót foglalja el, és ennek megtartása már csak azért is fontos a számára, mert ha még ez is kicsúszik a kezei közük, akkor már az idei szélén útilaput köthet a talpára a Red Bull. A mexikói pilótának össze kell szednie magát, mert az utóbbi futamon mutatott gyenge formája alapján könnyen megtörténhet az előbbi forgatókönyv.

    Vertstappen azt nyilatkozta e téma kapcsán, hogy csapatként természetesen az első és a második hely megszerzése a céljuk a további futamgyőzelmek megszerzése mellett. A holland kiválóság szerint ennek érdekében meg is fognak tenni mindent, de azt is hozzátette, hogy ő nem dönthet el ilyen dolgokat, és ez arra enged következtetni, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén sem fogja segíteni a csapattársát a második pozíció megszerzésében. 2022-ben ez vissza is ütött a Red Bullnak, mert a végelszámolásnál Charles Leclerc meg tudta előzni a mexikóit, akinek így be kellett érnie a harmadik hellyel.

    Verstappen egyértelmű kijelentéssel reagált a belháborúra: Sz*rság!

  • Verstappen egyértelmű kijelentéssel reagált a belháborúra: Sz*rság!

    Verstappen egyértelmű kijelentéssel reagált a belháborúra: Sz*rság!

    Max Verstappen egy szóval kifejezte mit gondol azokról a pletykákról, amik a Red Bullnál dúló hatalmi harcokról számoltak be.

    A német sajtó a napokban Christian Horner előretöréséről és Helmut Marko esetleges elbocsátásról cikkezet. Állításuk szerint a brit csapatfőnök nagyobb befolyásra és hatalomra vágyik az anyavállalaton belül, így szívesen nyugdíjazná az osztrák tanácsadót.

    Mindkét fél elmondta, hogy nem igaza a hírek. Ugyan vannak olyan témakörök amikben nem értenek egyet, de attól még nem akarják megbontani a jelenlegi csapategységet. Olyan pletykák is felröppentek, hogy a holland világbajnok kijelentette: ha Marko megy, akkor ő is távozik a Red Bulltól.

    Marko megelégelte a pletykákat: Én döntöm el mikor lesz elég, nem Horner

    Szembesítették Verstappent is a hírekkel, aki meglepődött az egész kálvárián:

    „Látom, hogy a kívülállók megpróbálnak sz*rságokat beszélni. Ugyanakkor nagyon jó a hangulat a csapatnál. Mindenki pontosan tudja, mi a szerepe. Természetesen szomorú időszak volt a tavalyi, mikor Dietrich [Mateschitz] elhunyt. Megpróbáljuk megtartani és tovább vinni az örökségét. Mindenki, aki most a csapatnál van, nagyon fontos eleme volt a siker elérésének. Ezért nincsenek változások a jövőre nézve, ez megmagyarázza a dolgot” – nyilatkozta Verstappen.

    A Sky Sports arra volt kíváncsi, milyen hatással lenne a 26 éves versenyzőre, ha Horner vagy Marko távozna. Az érintett így felelt:

    „Mindenki pontosan ugyanabban a szerepkörben marad, mint amiben van. Ez soha nem volt vita tárgya. Véleményem szerint az a fontos, hogy megtartsd az embereket, akkor is ha a csapatnak nagyon jól megy. Ezt mindenki tudja. A mi oldalunkon ez mindig egyértelmű volt.”

  • Verstappen: Ha egy szárnyérintés 50 ezret ért, akkor mit kell csinálni egy millióért?

    Verstappen: Ha egy szárnyérintés 50 ezret ért, akkor mit kell csinálni egy millióért?

    Lewis Hamilton „sétálásával” és a 2021-es Brazil Nagydíjon történt hátsó szárny fogdosással példálózott Max Verstappen, mikor meg akarta fejteni, milyen esetekben lehet egy milliós büntetést kapni.

    A hétszeres világbajnok már a Katari Nagydíj első körében búcsúzott, ugyanis a rajt után nekiment csapattársának, George Russellnek. A 38 éves versenyző az autóban ülve még fiatal honfitársára mutogatott, ám visszanézve a történteket bocsánatot kért a 24 éves pilótától és a Mercedestől.

    Ám a káosz közepette Hamilton átsétált a pályán, ezzel veszélyes helyzetet teremtett. A stewardok a verseny után be is idézték a világbajnokot, majd megrovással és 50.000 eurós pénzbüntetéssel (a felét be kellett fizetnie, míg a maradékot akkor kell csak teljesítenie, ha hasonló mértékű szabálytalanságot követ el a közeljövőben) sújtotta.

    Az FIA viszont átgondolta a dolgokat, és újra elővenné az ügyet, mivel a Mercedes világbajnokára a következő versenyzői generáció példaképként tekint, így a cselekedete nagyobb hatással bír.

    Mindeközben, a Motorsport Világtanács legutóbbi ülésén a Szövetség eldöntött, hogy 12 év után ideje emelni a pénzbüntetésként kiszabott szankciókat. Korábban 250.000 euró volt a Forma-1 tekintetében a maximálisan kiosztható büntetés, ám ezt most megnégyszerezte a Nemzetközi Automobil Szövetség. Így a legrenitensebb versenyzők akár 1 millió eurót is átutalhatnak az FIA-nak.

    Természetesen a hír az austini paddockba is eljutott, így a versenyzők a média kérésére reagáltak a megemelt összegekre. Verstappen nevetve tette ezt meg, miközben szóbahozta Hamilton esetét is.

    „Szeretném tudni mi az a szabálysértés, ami miatt 1 millió eurót kell fizetni. Valóban kíváncsi vagyok rá, mi az? Ha egy hátsó szárny megérintése 50 ezer, akkor egy milliót miért kell fizetni? Akkor talán a borosüvegek is szponzorálhatjuk, fel fogok készülni. A többiekhez hasonlóan én is most hallok erről először. Nem vagyok benne biztos, hogy mire utalnak. Talán a pályán történő átsétálás miatt van ez?” – nyilatkozta Verstappen.

    Daniel Ricciardo, Kevin Magnussen, Charles Leclerc, Max Verstappen, AlphaTauri, Haas, Ferrari, Red Bull
    Daniel Ricciardo, Kevin Magnussen, Charles Leclerc és Max Verstappen – Fotó: Dan Istitene/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Leclerc az óráját is odaadhatja, ha megkapja az 1 milliós számlát:

    A monacói versenyző is döbbenten hallgatta a holland mellett a híreket, és őt is kíváncsivá tette mi miatt szabhat ki ekkora büntetést az FIA:

    „Ez egy hatalmas összeg. Én is csak megismételni tudom, hogy fogalmam sincs mi érhet egy milliót. Néhány versenyző kevesebbet keres ennél, ez rengeteg pénz.”

    Kevin Magnussen talált egy megoldást Leclerc számára, ha fizetnie kellene:

    „Charles odaadhatná az óráját. Viszont én eltűnnék, soha többé nem találnának meg” -nevetett a dán.

     

  • Verstappen nem bánta volna, ha ledobják repülő „autóját” (videó)

    Verstappen nem bánta volna, ha ledobják repülő „autóját” (videó)

    Max Verstappen élőben nézte végig ahogy „autóját” reptetik Austinban, ám nemigen bánta volna, ha véletlenül leesik.

    Az Egyesült Államok Nagydíjára készülve különleges festést mutatott be a Red Bull. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a szurkolók szavazhatták meg a számukra legjobban tetsző alkotást, így a legkedveltebb verzió került fel a konstrukcióra. Az amerikai és texasi zászlót és színeket reprezentáló módosított festéssel a csapat bemutató autóját is ellátták, és különleges módon szállítoták a helyszínre.

    Módosított festéssel áll rajthoz a Red Bull Austinban (képek)

    Közönség előtt, egy helikopter segítségével repítették a versenygépet a közönség elé. Az eseményt nem csak a helyszínen lévő szurkolók figyelték, hanem a csapat két versenyzője is. Max Verstappen mikor kiszúrta, hogy az autón az ő rajtszáma szerepel, a következő megjegyzéssel rukkolt elő:

    „Látom, rajta van a rajtszámom… így ha most ledobnák, akkor kivehetném az egész hétvégét” – állapította meg nevetve a világbajnok.

  • Világbajnok ellenfelét csodálja Verstappen: Ő nem kérkedik a bajnoki címeivel

    Világbajnok ellenfelét csodálja Verstappen: Ő nem kérkedik a bajnoki címeivel

    Max Verstappen elmondta, a jelenlegi mezőnyben az egyik ellenfelét igazán csodálja.

    A háromszoros világbajnok nagyon szereti a versenyzést. Mikor nem Forma-1-es autóban ül, akkor otthonában szimulátorozik és az online viadalok világába kalauzolja el magát. A 26 éves versenyző többször hangoztatta, hogy más kategóriákban is ki akarja próbálni magát, így nem biztos, hogy 2028 után is a Forma-1 tagja lesz.

    Verstappen még szeretné fiatalon megízlelni a különböző kategóriák szépségeit, és nem szándékozik csak a száguldó cirkuszra feltenni az életét. Kalandos karriert a jelenlegi mezőnyben kevesen jártak be, ám az Aston Martin rangidős versenyző jó pár kategóriába kipróbálhatta magát.

    Fernando Alonso a hosszútávú versenyzésbe is belekóstolt, sőt még a Dakaron is indult a visszavonulása után. Ám végül visszatért a Forma-1-be, és a győzelmet tűzte ki célul.

    „Furcsa, mert nagyon különböző generációkhoz tartozunk. Fernando (Alonso) még az apám ellen is versenyzett. Viszont nagyon hasonló a hozzáállásunk. Mélységesen imádja a versenyzést, ezt bizonyítja az is, hogy 42 évesen még mindig ilyen versenyképes. Csodálom őt. Nagyon kedves velem, nem dicsekszik a címeivel és nem helyezi magát mások fölé. Mindig önmaga marad. Természetesen, lazán és bonyodalmak nélkül tudok vele beszélgetni mindenről. Ő egy igazi példakép” – árulta el álláspontját Alonsóval kapcsolatban Verstappen.

  • Bár Verstappen lett idén a világbajnok, de még mindig Hamilton a „legértékesebb”

    Bár Verstappen lett idén a világbajnok, de még mindig Hamilton a „legértékesebb”

    Max Verstappen idén megnyerte harmadik világbajnoki címét is, ám egy listán Lewis Hamilton mögé került.

    A sportolók eladhatóságára minden évben nagy energiákat fektetnek a menedzserek és a vállalatok. A Forma-1-es versenyzők ilyen téren sem panaszkodhatnak, ugyanis a sportág exkluzivitása a legjobbakat előkelő helyekre repítik.

    Három szempont alapján kaphattak pontokat a sportolók: márkaerősség, közösség és elérés. Továbbá negyedik kategóriaként a ‘gazdaságosságukat’ is vizsgálták. A szegmensekre kapott egységeket összesítették, így alakult ki a sorrend ami megmutatta, kivel érdemes jelenleg megállapodni ha eladásról van szó.

    A SportsPro Media és NorthStar idén is elkészítette azt a listát, amin sorrendbe állítja a világ legjobbjait az eladhatóságuk és a marketing értétkük alapján. A lista első helyére újfent Lionel Messi került, míg a második pozíciót LeBron James kapta meg. A dobogó legalsó fokára a női fociban kiemelkedő Alex Morgan lépett fel.

    A listán a legjobb Forma-1-es szereplő Lewis Hamilton lett a hetedik pozíciójával, míg Max Verstappen csak a 10. helyet érte el.  A 25. pozíciójába Lando Norris, míg a 28. helyre Charles Leclerc került.

  • Prost: Verstappen levetkőzte a korábbi hiányosságát

    Prost: Verstappen levetkőzte a korábbi hiányosságát

    A négyszeres világbajnok Alain Prost elmondta, az ő szemében miért kiemelkedő versenyző Max Verstappen.

    A Forma-1 történetében csak tizenegy pilótának sikerült legalább háromszor megnyernie a pontversenyt, közülük Verstappen az egyik. A franciák legeredményesebb versenyzője méltatta őt.

    „A harmadik világbajnoki cím megszerzése már önmagában pompás. Egymás után elhódítani őket még pompásabb, mert ez csak néhány pilótának sikerült. Max Verstappent szerintem az teszi nagyszerűvé és erőssé, hogy folyamatosan fejlesztette saját magát, hogy egyre jobbá váljon, és ne hibázzon” – írt Prost a L’Equipe-n vezetett rovatában. 

    „Mindig egyre többet akar. Az én szememben az teszi kimagaslóvá, hogy megtanulta, hogyan váljon eggyé az autójával és a csapatával. Minden nap a tökéletességre törekszik.”

    Prost úgy véli, Verstappen korábban heves vérmérsékletű volt, ezért gyakran hibázott, ám ez már a múlté. „Az első bajnoki címe erősebbé tette, azóta lehiggadt, csak az nem változott, hogy a tökéletességet hajszolja” – mondta.

    A Red Bull szerint csak egy versenyző tudná megszorongatni Verstappent

  • Verstappen nem mond igazat, véli Rosberg

    Verstappen nem mond igazat, véli Rosberg

    Noha Max Verstappen a saját elmondása szerint nem tulajdonít nagy jelentőséget a Forma-1-ben felállított rekordjainak, Nico Rosberg szerint ez nem igaz.

    A már háromszoros világbajnok Verstappen idén jutott legsimábban a csúcsra, ennek során új csúcsot állított fel például az egymás után szerzett győzelmek számában (10), és persze számos egyéb rekord mellé is az ő neve került, kerül.

    Rosberg azonban nem igaz, hogy a Red Bull holland pilótáját hidegen hagyná a számok tengere és a rekordok. „Természetesen mindenki gondol rájuk. Ő folyton nemmel válaszol erre, pedig természetesen gondol rájuk” – jelentette ki a Sky-nak a 2016-os világbajnok.

    Például az idei győzelmi sorozatakor mindig azt mondta, nem figyelek [a rekordokra], aztán amikor kiszállt a kocsiból a futam után, felmutatta a 9-es számot. Különleges dolog történelmet írni.” 

    Verstappen azt is többször megfogalmazta, neki nem célja, hogy a Forma-1-es világbajnoki címek számával ő legyen a történelem legjobbja, ezért nem fogja elnyújtani a karrierjét, ha elveszti az élvezetet. A szerződése 2028 végéig érvényes a Red Bull csapatával.

    Verstappen: A hét világbajnoki cím is ugyanannyit ér, mint az egy