Címke: Max Mosley

  • Marko: Ecclestone minket lelassított a legjobb éveinkben

    Marko: Ecclestone minket lelassított a legjobb éveinkben

    Helmut Marko elárulta, legjobb éveikben kénytelenek voltak titkolni valódi erejüket, ugyanis ha kiderült volna azonnal mire képesek, akkor Bernie Ecclestone tett volna arról, hogy lassuljanak.

    Az osztrák csapat 2010-2013-ig dominált a sportágban. Ez idő alatt négy világbajnoki címet szereztek, majd a hibrid-éra megalakulásával elveszítették addigi főlényüket. Helyükbe a Mercedes emelkedett, akiket a trónról 2014 óta egyetlenegy csapat sem tudott letaszítani. Idén is a Fekete Nyilak uralják a mezőnyt, sőt erősebbnek tűnnek, mint eddig bármikor.

    A Bikák tanácsadója azonban még mindig meglepve konstatálja azt, hogy a csillagosok ilyen nyíltan mutatják meg erejüket, ugyanis ha annak idején a Red Bull produkálta volna ezt, akkor Bernie Ecclestone vagy Max Mosley azonnal tett volna valamit ellenük.

    ,,Vajon miért mutatja ki ennyire nyíltan a Mercedes a fölényét? Mi a jó időszakunkban nem igyekeztünk minen futamot ilyen nyilvánvaló előnnyel behúzni. (Max) Mosley és Bernie (Ecclestone) azonnal lelassított volna minket, ami egyébként elég gyakran meg is történt.” – morfondírozott Marko az Auto Motor und Sportnak nyilatkozva.

    A Red Bull idén a második erőt képviseli a Mercedes mögött, ám ez a pozíció sem biztos a Bikák számára, ugyanis a Racing Point vészesen közeledik rájuk. Az osztrák tanácsadó azonban leszögezte, már azonosították az autójukkal kapcsolatos problémát, és gőzerővel dolgoznak azon, hogy kijavítsák azt.

    ,,A vizsgálatok után megállapítottuk, hogy az aerodinamika terén van a probléma. Tudjuk, hogy mi működik és mi nem, így folytatjuk az alapok fejlesztését. Próbáljuk olyan gyorsan kijavítani a hibát, amilyen gyorsan csak lehet. Ezért nem tettünk fel minden új alkatrészt egyszerre, mert ha külön-külön pakoljuk fel őket, akkor látjuk ha valamelyik elem nem úgy teljesít ahogy kellene.”

  • Jacobi tisztázta az ősi pletykát: Senna el akart indulni Imolában 1994-ben!

    Jacobi tisztázta az ősi pletykát: Senna el akart indulni Imolában 1994-ben!

    Ayrton Senna egykori menedzsere helyretette a korábbi legendáriumot, mely szerint Senna nem akart versenyezni Imolában. Frank Williams ráadásul tényleg felajánlotta neki ezt a lehetőséget is.

    Senna halála után számtalan mítosz kering még mindig az 1994-es imolai fekete versenyhétvégével kapcsolatban. Tartja magát azon állítás is, mely szerint Senna komolyan gondolkodott rajta, hogy a versenyen egyáltalán nem vesz részt, miután pénteken honfitársa, Rubens Barrichello súlyos balesetet szenvedett, Roland Ratzenberger a szombati időmérőn pedig az életét vesztette.

    A háromszoros világbajnok brazil menedzsere, Julian Jacobi a „Beyond the Grid” podcastjában azonban azt állítja, hogy védence akkoriban annyira azért nem gondolta túl ezen kockázatokat:

    „Mindenki ezt állítja, hogy így volt. Természetesen dühös volt Rubens pénteki balesete miatt, majd Ratzenberger halálos szombati ütközését követően. Nem gondolom azonban azt, hogy egyszer is kételkedett volna a vasárnapi indulásában. Az emberek azt mondják, hogy pedig ez így volt. Valójában azonban nem.”

    Jacobi egyes jól értesültek kijelentéseivel ellentétben ott volt szombat este, amikor Senna beszélt Frank Williams, csapatvezetővel:

    „Frank azt mondta neki, hogy nem kell vezetnie, ha nem akar. Azonban mégis megtette.”

    Az imolai versenyhétvégére a pilótamenedzser nagyon is jól emlékszik még:

    „Nehéz szavakba önteni. Ez valami olyasmi volt, amivel soha nem számolunk, persze tudatában voltunk annak, hogy mennyire is veszélyes az autósport.”

    Azzal ő is tisztában volt, hogy a Forma-1 akkoriban sokkal biztonságosabbnak tűnt, mint akár csak egy évtizeddel is korábban. A 80-as években nem volt haláleset a királykategóriában, egészen Imoláig. Jakobi nagyszerű munkának is gondolja Max Mosley és Bernie Ecclestone és csapata erőfeszítéseit ezen a téren:

    „Ez sokként hatott a Forma-1-re. Először megtörténtek Ratzenberger és Senna esetei, majd jött Karl Wendlinger balesete Monacoban. Ez mind ébresztőként hatott.”

    Az akkori Forma-1-es vezetés ezért gondoskodott arról, hogy a száguldó cirkusz az elkövetkezendő években egyértelműen biztonságosabb lett. Jakobinak személyesen ugyanakkor nem Senna volt az utolsó nagy vesztesége. 2011-ben elvesztette Dan Wheldont egy IndyCar versenyen, 2005-ben pedig a volt ralivilágbajnok Richard Burns volt az, aki elhunyt rákban. Mindkettőtöknek Jacobi volt a menedzsere, de Senna elvesztése fáj még mindig talán a leginkább neki:

    „Van kockázata ennek a sportágnak, így megtörténhetnek ilyen esetek. Sajnos, engem ez már három alkalommal érintett. Senna esete volt az egyetlen, és remélem utolsó is, amelyik egy állami temetéssel végződött. Nagyon mélyen érintett. Addig nem is voltam tisztában vele, hogy gyakorlatilag Brazíliában ő egy nemzeti hős, talán még nagyobb is, mint a futball legenda Pelé. Pelé akkor már rég visszavonult, Senna azonban aktív volt. Brazíliát képviselte világszinten. Ezt fel sem fogtam egészen addig, amíg ott nem voltam, és mindezt átéltem.”

    Senna volt csapattársa és barátja, Gerhard Berger a „kicker”-nek azt is elmondta, hogy Senna a karrierje után Brazília államelnöke is lehetett volna. A fekete imolai hétvége azonban ezt megakadályozta.

  • Az FIA korábbi elnöke se rendezné meg az idei bajnokságot

    Az FIA korábbi elnöke se rendezné meg az idei bajnokságot

    Max Mosley is azon a véleményen van, mint a régi harcos társa, Bernie Ecclestone. Ő is úgy véli, hogy nincs értelme már megrendezni a 2020-as F1-es szezont.

    A 80 éves egykori sportvezető a DPA hírügynökségnek nyilatkozott a jelenlegi helyzetről.

    „A 2020-as szezont teljesen törölni kellene. Így a szervezők biztonságosan tudnának tervezni és intézkedéseket hozni. Jelen pillanatban pokoli helyzetben vannak, sokan rengeteg pénzt veszítenek.” – fogalmazott.

    Mosley szerint a nézők nélküli versenyek nem lehetnek opciók.

    „Ez egy pénzügyi katasztrófa lenne a legtöbb szervezőnek. A hétvégék lerövidítése és több verseny egy pályán is csak nagyon kicsit tudna javítani ezen. Nincs garancia arra, hogy a versenyek júliusban elindulhatnak, sőt ez egyre inkább valószínűtlenné válik.” – folytatta.

    „Ennélfogva sokkal jobb lenne a Forma-1-nek ha most azonnal cselekednének és megragadnák ezt az alkalmat, hogy újra szervezzék és újra strukturálják a sorozatot, a szilárdabb pénzügyi alapok érdekében. Egészen addig, amíg nem tudjuk pontosan, hogy hogyan alakul a továbbiakban a járvány, nem lehet raciónálisan tervezni a Forma-1-gyel kapcsolatban.” – zárta.

  • Mosley már sajnálja, hogy nem könnyítette meg az F1 felé vezető utat

    Mosley már sajnálja, hogy nem könnyítette meg az F1 felé vezető utat

    Max Mosley azt sajnálja a legjobban, hogy a FIA elnökeként nem sikerült neki az átlagos anyagi helyzetű családból érkező fiatal versenyzők életét megkönnyítenie úgy, hogy eljuthassanak a Forma-1-ig. Mosley hétfőn lett 80 éves, és a DPA hírügynökségnek azért elmondta, hogy a biztonsági körülmények javulására ugyanakkor büszke. A másik célja azonban beteljesítetlen maradt, állítja a FIA elnöki posztját 1993 és 2009 között betöltő szakember:

    „Biztos vagyok benne, hogy rengeteg olyan tehetségről beszélhetünk, akik soha nem kaptak lehetőséget,”

    Elismerte, hogy a legnagyobb fájdalma az volt, hogy elnökként nem tudott egy egyértelmű utat kijelölni a gokarttól a Forma-1-ig olyan családoknak, akiknek szűkösebb lehetőségek adódtak.
    Mosley úgy látja, hogy az lett volna a helyes út, ha már egy olcsó nevelő szériában is jártak volna szuperlicensz pontok, de hatalmas volt az ellenállás, sőt, pereskedés is volt belőle. Ma már csak ennyit fűz hozzá:

    „Mégis meg kellett volna lépnem.”

  • Ecclestone teljesen kiakadt a FIA intézkedései miatt

    Ecclestone teljesen kiakadt a FIA intézkedései miatt

    Bernie Ecclestone kiborult a FIA közleménye miatt, amit az Ausztrál Nagydíj versenyhétvégéje előtt adtak ki a Ferrari kapcsán. Csalt-e akkor a Ferrari avagy nem, illetve, mi ez a kíméletes bánásmód velük szemben? Mr. E az Autocarnak nyilatkozott erről:

    „A FIA-nak soha nem szabadott volna meglépnie azt, amit most megtettek. A közlemény is rossz volt, ahogy a megállapodás is a FIA és a Ferrari között. Ami le lett írva a megállapodásukban, az a szabályokon belül volt, és így büntetni se kellett volna őket, ha azokat betartották.”

    A Forma-1 korábbi ura szerint ennek így semmi értelme nem volt, és elégedetlen a FIA sportpolitikájával:

    „Most van egy megállapodásuk, a FIA pedig azt mondja, hogy 100%-ban bűnös vagy, de semmit se tesznek ellene. Ez most történt, viszont nem fogunk megbüntetni érte.”

    Ecclestone persze maga sem hozott mindig jó döntéseket, de a brit felidézett egy esetet a múltból, amely eléggé hasonlít a mostanihoz. 2007-ben a McLaren csapatát kémkedéssel vádolták. Hatalmas büntetést kaptak a FIA-tól, széles körben tárgyalta mindenki az esetet, az istállót kizárták a konstruktőrök bajnokságából. A híres Spygate-ről Mr. E most ennyit mondott:

    „Volt egy csapat, amelyik nagyon nem értett egyet azzal, hogy 100 millió dolláros büntetést javasoltam. Max Mosley teljesen ki akarta zárni őket a bajnokságból, de miért is ne büntessük meg őket azért, amit tettek? Azt hiszem, ez jobb megoldás volt.”

  • Lejjebb húzhatják meg a költségplafont?

    Lejjebb húzhatják meg a költségplafont?

    A koronavírus járvány terjedése akár a költségvetési plafon kiszabására is hatással lehet, véli a korábbi Forma-1-es pilóta, Christian Danner.

    Ráadásul az Auto Motor und Sport arról értesült, hogy Chase Carey és Jean Todt valóban a 175 milliós határ lecsökkentésén dolgozik 2021-re.

    „Ez egy történelmi lehetőség” – mondta Danner. „A legjobb dolog az lenne, ha a határt valahol ott húzzák meg, ahol Mosley akarta” – utalt ezzel az előző FIA elnök 40 millió eurós elgondolására.

    Egyelőre annyi a biztos, hogy a 2022-es, új szabályok szerint megépítendő autókat 2021 februárjáig nem fejleszthetik a csapatok a szélcsatornában. Az egyetlen csapat pedig a McLaren, akinek engedélyezték az autó lényeges átszabását 2021-re a motorpartnerváltás miatt, hiszen ugye Renault-ról Mercedesre váltanak.

  • Márciusban érkezik a Mosley dokumentumfilm, amelyet ő megvágna még

    Márciusban érkezik a Mosley dokumentumfilm, amelyet ő megvágna még

    A korábbi FIA elnök és a March Engineering társalapító Max Mosley elárulta, hogy a hamarosan bemutatásra kerülő dokumentumfilmből ő azért kihagyna részleteket, még ha azokkal együtt is teljes. Most jött ki a film bemutató trélere, a Mosley film pedig a manchesteri filmfesztiválon debütál majd, március 8-án.

    A műben nem palástolják majd Mosley ellentmondásos viszonyát apjával Oswalddal. Oswald, a második világháború előtt a brit fasiszták szövetségének volt a vezetője. Nem marad ki természetesen a hírhedt 2008-as eset sem, amikor a News of the World felszínre hozta a magánéleti dolgait, és hogy utána milyen kampányt is folytatott azért, hogy a média adatvédelemre vonatkozó szokásai megváltozzanak.

    A Mosley filmnek is Michael Shevloff a producere és rendezője, aki 2013-ban már bemutatta a Forma-1 biztonságát és Sid Watkins professzor szerepét a „1: Life at the Limit” dokumentumfilmben. Részt vesz a produceri teendőkben Paul Crowder is, akit szintén olyan dokumentumfilmeknél segédkezett már, mint a The Beatles, a The Who, vagy a Luciano Pavarotti életéről szóló film. Író/producerként Alexandra Orton pedig a BBC-n futó családtörténelmi sorozatáról ismert, amely a három évadot is megélt Who Do You Think You Are? néven futott.

    Mosley-n kívül a filmjében feltűnik majd Bernie Ecclestone, Jean Todt, Flavio Briatore, Gerhard Berger, valamint Robin Herd, aki később lett partnere a Marchnál. A motorsport.com-nak így nyilatkozott a film alanya:

    „Eredetileg ez a film Ayrton Senna és Roland Ratzenberger 1994-es baleseteinek a következményéről szólt volna, amelynek hatására az Euro NCAP teljesen forradalmasította a személyautók biztonságtechnikáját. Ez egy kifejezetten érdekes sztori, amit kevesen ismernek. A dolog egyre inkább bővült, végül átalakult valamivé, ami már rólam szólt. Minden benne van, a News of the World történet is, és hogy azóta mi történt. Bernie interjúja érdekes benne, mivel vele is átbeszélik ezt, és hogy mégis kinek az oldalán is állt, amikor ez kiderült. Kérdezték azt is, hogy benne lesz-e Hitler, mint aki vendég volt a szülei esküvőjén? A válaszom, igen, benne lesz. Kellemetlen, meg minden, de talán így még érdekesebb lesz ez a külső szemlélőknek. Egy-két olyan rész van csak, amit ha tehetném, megváltoztatnék, és kivágnám. Akkor viszont pont elvesztené a lényeget, ennek így kell maradnia, függetlennek.”

    Mosley elárulta, hogy a személyes történetein kívül a dokumentumfilmben lesz rengeteg olyan, ami tetszeni fog a benzingőz megszállottjainak:

    „Autósport rajongóknak érdekes lesz, mert sok régi felvétel lesz benne. Olyan dolgok a Marchról, amit már elfelejtettek, vagy még sosem volt látható. Rettenetesen nehéz dolog belezsúfolni valamit másfél órába. Ez olyan mint a könyvem, megírtam, aztán 20.000 szóval rövidíteni kellett, egyszerűen azért, mert túl hosszú volt.”

  • Mosley: Akik a veszélyhelyzeteket méltatják, menjenek el egy temetésre

    Mosley: Akik a veszélyhelyzeteket méltatják, menjenek el egy temetésre

    Max Mosley, az FIA egykori elnöke támogatja a legújabb törekvéseket a versenyzők védelmének érdekében. A minap a Halo hasznosságáról beszélt.

    „Nem voltam versenyen 2009 óta, de sok futamot megnézek a tévében.” – mondta Mosley az Auto Motor und Sportnak. „Azt kell mondjam, hogy Halo nélkül most már szinte régimódinak tűnnek az autók. Valahogy rosszul néznek ki.”

    „A ’60-as évek óta azt hallani, hogy a sport egyre-egyre biztonságosabb és a pénz egyre fontosabb szerephez jut, ami tönkreteszi a sport élvezhetőségét.”

    „Azt tanácsolom az embereknek, akik a veszélyhelyzeteket méltatják, hogy menjenek el egy temetésre. Nincs rosszabb annál, mint egy fiatal sportoló halálát megélni. Oké, olyasmit csinált közben, amit imádott. De ez szörnyű a hozzátartozók számára.” – mondta Mosley.

    Mosley mindemellett támogatja Jean Todt FIA elnök és a Liberty Media azon törekvéseit is, hogy költségvetési korlátot vezessenek be a sportban, de hozzáteszi, hogy ezt sosem fogják a csapatok egyöntetűen és őszintén támogatni.

    „Amilyen fejlett technológiákat alkalmaznak már, annyira konzervatívak a rendszer megváltoztatását illetően. Nem akarnak változtatni semmin. A pénzes csapatok nem akarják feladni előnyüket a kevésbé pénzes csapatokkal szemben.”

    „Ezek a csapatok sosem fognak egyetérteni a költségvetési sapkával.”

  • Ecclestone a Liberty Mediát és a Ferrarit kóstolgatja

    Ecclestone a Liberty Mediát és a Ferrarit kóstolgatja

    Bernie Ecclestone beélesítette a nyelvét, és egyaránt melegebb éghajlatra küldte az F1 új jogbirtokosát a Liberty Mediát, illetve a közönség kedvenc Ferrari csapatot. A 2017-es év volt az első, amikor egy teljes szezont a 87 éves üzletember irányítása nélkül élt meg a sport, miután az amerikai Liberty Media félreállította őt, és átvették a hatalmat.

    A Liberty jelenleg is egyeztet a gyártókkal a 2021 utáni motorok szabályzásáról, de Ecclestone szerint ezt a sportágat csakis diktatórikus módszerekkel lehet irányítani. Az öreg erről veterán Forma-1-es újságíró barátjának, Roger Benoitnak mesélt, aki meglátogatta őt Brazíliában, a kávéültetvényén. A svájci vasárnapi Blicknek tehát így nyilatkozott Mr. E.:
    „Nincs helye a demokráciának a Forma-1-ben. Az új tulajdonosok hamarosan felismerik ezt, mivel eddig valójában semmit se értek el.”

    Odaszúrt egyúttal akkor már a Ferrarinak is, miután a maranellói gárda újra azzal fenyegetőzik, hogy kilépnek a királykategóriából, ha a Liberty bevezeti az új motorszabályzást, és a csökkentett költségvetési keretet. Erről Bernienek ez a véleménye:
    „A jó öreg ismert játszma. Ha nem nyernek, mindig bepánikolnak. Max Mosley és én is egy hosszú listát tudnék írni arról, ahányszor segítettük a Ferrarit, persze mindig letagadják…”

  • Ezért nem zárták ki Vettelt Azerbajdzsánban

    Ezért nem zárták ki Vettelt Azerbajdzsánban

    Az egyik versenybíró elmondta, hogy a kollégáival együtt fontolóra vették, hogy Bakuban szigorúbban is büntessék Sebastian Vettelt.

     „Természetesen mi sokkal szigorúbb büntetést is kiszabhattunk volna Vettelre, akár egy fekete zászlót vagy egy futamos eltiltást is, de Hamilton autója nem sérült meg, és nem szerettünk volna túlságosan is beleszólni a bajnoki csatába.” – mondta Paul Gutjahr, az egyik steward a svájci Blicknek.

    Vettel azonban nem nyugodhat még meg, ugyanis az FIA hétfőn (pont a versenyző születésnapján) újra megvizsgálja az esetet, és akár még a futamon kapott (10 másodperces stop and go) büntetés mellé még súlyosabbat is kaphat.

    Időközben az F1 világában komoly vita alakult ki a Bakuban történtek miatt, legutóbb az FIA egykori elnöke Max Mosley és a sorozat sportügyeiért felelős vezetője Ross Brawn véleménye ütközött: előbbi már sürgeti a szövetséget, hogy minél hamarabb súlyosbítsák a Ferrari pilóta büntetését, utóbbi szerint pedig ilyen szenvedélyekre van szüksége a száguldó cirkusznak.

    Nem csak a Forma-1-hez köthető személyek fejtették ki véleményüket, hanem a MotoGP legendás alakja Valentino Rossi is.

    „Amikor egy versenyző harcol egy másikkal, akkor előfordulhat, hogy ütköznek. Személy szerint nekem tetszett. Ez a harcosság a sport szépsége.” – mondta az olasz.

    A Renault tartalékpilótája Sergey Sirotkin szerint azonban nem biztos, hogy Vettel szándékosan húzta rá a kormányt riválisára.

    „Megnéztem a belső kamerás felvételeket, és nekem nem volt egyértelmű, hogy Vettel szándékosan húzta rá a kormányt Hamiltonra. Abban a pillanatban, amikor felemelte a kezét és elfordította a fejét nem érzékelte azt, hogy az autója Lewis felé fordult, ebből lett a baj.” – mondta az orosz.