Címke: Max Fewtrell

  • Norris kimondta azt, amit a legtöbben gondolnak a Ferrari új versenyruházatáról

    Norris kimondta azt, amit a legtöbben gondolnak a Ferrari új versenyruházatáról

    Lando Norris hozta szokásos formáját, és nem kertelt mikor a Ferrari monzai ruháját vette szemügyre.

    Az olasz gyártó a hétvégén ünnepel, ugyanis egy különleges ruházattal (és a hírek szerint festéssel) szeretne adózni az idei Le Mans-i 24 órás versenyen elért történelmi sikernek. A vörösök Antonio Giovinazzival, James Caladóval és Alessandro Pier Guidival megszerezték a győzelmét, és 1965 óta először vehették át a dobogó tetején a kupát a Ferrari színeiben.

    Az eredményt a Scuderia méltóképp akarja megünnepelni, így a győztes autó festését ültetik át a versenyzők overalljába, és a csapat ruházatába. Ám a dizájn egy másik, jól ismert márka színeit is tükrözi.

    A Twitteren természetesen közzétettek olyan képeket a rajongók, amin Charles Leclerc és Carlos Sainz veszi fel a rendeléseket, ám tegnap ellenfelük is kontrázott, és megemlítette kikre is hasonlítanak a Ferrari versenyzői.

    Lando Norris tegnap épp Max Fewtrell-lel játszott, mikor feltette brit barátjának azt a kérdést, amivel a tegnapi bejelentés óta az F1-es szurkolók egy része foglalkozik:

    „Szerinted a Ferrari most bejelentett új ruházata jobban hasonlít a McDonald’s-ra, mint tavalyi?”

    Az egykori F3-as pilóta így válaszolt:

    „Igen, nem vagyok nagy rajongója ennek az új szettnek.”

     

  • Norris is segített Emilia-Romagna tartománynak, ám a rajongók kiakadtak az interneten

    Norris is segített Emilia-Romagna tartománynak, ám a rajongók kiakadtak az interneten

    Lando Norris ismét nézői segítségét kérte, ezúttal az olaszországi Emilia-Romagna térségnek gyűjtöttek.

    Már túl lenne a mezőny az időmérőn, és a versenyre fókuszálna, ám az esőzések és az áradások miatt a sportágnak törölnie kellett az imolai versenyt. Így a pilóták hazamentek, ám pihenésre nincs sok idejük, hiszen jövő héten Monacóban folytatódik a bajnokság.

    Yuki Tsunoda Fanezában segíti csapatával a munkálatokat, míg a Ferrari és az F1 egy-egy millió eurót utalt a bajba jutott térségnek. Mindaddig a McLaren versenyzője otthonából indított jótékonysági streamet.

    A brit versenyző kedvenc játékát előkapva (Call of Duty) szórakoztatta a nagyérdeműt, miközben várta a felajánlásokat a térség áldozatainak. Ám nem egyedül játszott Norris, Max Fewtrell is és a Quadrant is csatlakozott hozzá.

    Lando Norris, McLaren
    Lando Norris – Fotó: McLaren

    A 23 éves versenyző úgy kezdte az adást, hogy 1000 eurót utal minden 250. feliratkozás után. Ugyanakkor Norris elmondta, hogy aki teheti inkább használja a térség által megadott elérhetőségeket, így megosztotta a hivatalos adományvonalat is.

    Végül 7000 fontot sikerült összegyűjteni, és ugyanennyit saját zsebből is a szervezetnek utalt.

    Norris lehúzta az embereket?

    A McLaren versenyzője nem először szervez jótékonysági streameket. A koronavírus alatt az angol egészségügynek is gyűjtött (NHS). Ám most először „fizetett” a feliratkozások után. A Twitteren több rajongó kiakadt, és azzal vádolta a versenyzőt, hogy csupán a nyerészkedés miatt választotta az adakozás ezen formátumát.

    Norris úgy kezdte, hogy minden 250. feliratkozás után utal 1000 eurót. Az egységes feliratkozás tavaly még 4.99 dollárba került, ám a Twitch változtatott ezen, és lokalizálta az összegeket. A legtöbb európai országban 3.99 euróért lehet első fokozatú feliratkozást vásárolni egy hónap erejéig (Magyaroroszágon is ez az ár érvényes). Így az európai árakkal számolva a 23 éves versenyző 997.5 eurót kapott (az USA-ban érvényes 4.99 dollárral számolva 1247.5 dollár, és a legtöbben a Twitteren ezt vették alapul) minden 250. feliratkozó után. Igen ám, de Twitch-partnerként minden „adakozást” felezni kell a platformmal. Így 3.99 euró után csak 1.995 euró kerül a streamerhez, és 1.995 a Twitch-hez (4.99 dollár esetén 2.495 dollár).

    Így Norris minden 250. feliratkozó után 498.75 euró került (623.75 dollár), így a többit neki kellett kipótolnia, hogy megy legyen az 1000 euró.

    https://twitter.com/frenchpine/status/1659617874800005122?s=20

     

  • Norris sem érti mi történt: „Alonso és Swift? Akkor én Margot Robbie-val járok”

    Norris sem érti mi történt: „Alonso és Swift? Akkor én Margot Robbie-val járok”

    Lando Norris sem érti, honnan szedte az internet és a spanyol sajtó, hogy Fernando Alonso és Taylor Swift egy pár.

    A napokban egy spanyol médium írta meg a „hírt”, ami azóta futótűzként terjed az interneten. A közösségi médiás felületeken a rajongók egyre több bejegyzést tesznek közzé a Grammy-díjas énekesnő és a kétszeres világbajnok vélt kapcsolatáról, míg a média is egyre többet foglalkozik ezzel a történettel.

    Azóta Alonso is felült a hype-vonatra, legújabb TikTok videója alatt egy Taylor Swift szám szól (Karma), míg a kommentben megjegyezte, hogy a 33 évesnek érzi magát (utalva az énekesnő korára).

    Az online térben aktív Norrishoz is eljutottak a hírek, aki Bubba Wallace-hoz hasonlóan értetlenül állt az egész előtt.

    Max Fewtrell, korábbi F3-as versenyző szembesítette ezzel a McLaren versenyzőjét, mikor közös streamjükben olvasta fel a kommentek.

    Fewtrell: „Taylor Swift és Alonso, igaz ez egyáltalán?”

    Norris: „Nem!”

    Fewtrell: „Srácok, nem hinném, hogy ez igaz. Sajnálom, hogy ezt nekem kell tudatnom veletek.”

    Norris: ” Én meg Margot Robbie-val vagyok.”

    Fewtrell: „Te és Margot?”

    Norris: „Igen. Egy ideje már beszélünk.”

    Fewtrell: „Ő nem házas?”

    Norris: „Igen, igen. Nos, ez most nem számít. Érted mire gondolok?”

    Fewtrell: „Ez mind igaz, nem így van?”

    https://www.tiktok.com/@liessf1/video/7225336091673431323?is_from_webapp=1&sender_device=pc&web_id=6969642659073951238

  • A bíróság hivatalosan is megállapította: megtámadták és kirabolták Norrist!

    A bíróság hivatalosan is megállapította: megtámadták és kirabolták Norrist!

    A bíróság hivatalosan is kijelentette, hogy 2021-ben megtámadták és kirabolták a Wembley Stadion mellett Lando Norrist.

    A brit versenyző a helyszínen tekintette meg a 2020-as Európa Bajnokság utolsó meccsét. Barátjával, Max Fewtrell-lel vett részt az eseményen, majd a csalódást keltő vereség után hazaindultak.

    A McLaren pilótáját többen felismerték, így beszélgetni kezdett a rajongókkal. Ekkor környékezte meg két férfi, és a limitált kiadású Richard Mille óráját leszedték a csuklójáról. Norris nem ellenkezett, és az eset után azonnal feljelentést tett.

    Mivel egyedi darabról volt szó a tolvajok nem tudták egyben elpasszolni a luxusórát. Korábban már beszámoltunk arról, hogy milyen állapotban találta meg rendőrség, valamint két gyanúsítottat is őrizetbe vettek.

    Így nézett ki Lando Norris órája a rablás után- videóval!

    2021. július 11-én történt az eset, így Norris a következőket mondta el a rendőrségnek. Vallomását a bíróságon ismertették:

    „Miután kijöttem a Wembley Stadionból a közönséggel beszélgettem. Ekkor közelített az autóm felé az egyes és a kettes gyanúsított. Észrevettem, hogy engem és az autómat figyelnek (McLaren GT). Az első lehajtotta a fejét, és a jobb kezét a zsebében tartotta. Lassan közeledett felém, és megkérdezte: ‘ez a te kocsid?’ Nem emlékszem pontosan hogyan történt, de az egyes gyanúsított mögém került, a jobb karját a nyakam köré fonta, míg a bal karját a hátamra tette. Az egyes gyanúsított miközben maga felé húzott a nyakamat is emelte, így az ég felé néztem. Ekkor már nem láttam őt. Az egyes gyanúsított a ketteshez szólt, és arra utasította, vegye le az órámat. Ez a mondat többször is elhangzott: ‘vedd már el az órát!”

    Az egyes gyanúsított végig a brit versenyzőt fogta, míg társa az órát próbálta levenni Norris csuklójáról. Egy darabig küzdött a tárgyal, majd megelégelte a harcot, és akkorát rántott rajta, hogy sérülést hagyott a McLaren versenyzőjén.

    „Az egyes végig fogott, míg a kettes gyanúsított leszedte az órát. Miután sikerült nekik, a Rutherford Wayre futottak. Onnan nem tudom hová mentek, nem láttam már őket. Az egyes gyanúsított elég közel volt hozzám mikor átfogta a karjával a nyakamat. A másik úgy 3 méterre állhatott tőlem. Az első gyanúsítottat nagyjából 10 mp-ig láttam, az egész művelet 30 mp-ig tartott, nagyon gyors volt.”

    Norris karján DNS-minták maradtak, így a rendőrségnek sikerült felkutatnia a gyanúsítottakat. A legutóbbi tárgyaláson a bíróság egyöntetűen kijelentette, hogy rablás történt, így e szerint kezelik az ügyet.

    Az eljárás során a brit pilótát az ügyvédje képviseli, a következő hónapokban a tárgyalás folytatódik.

  • Norris összeállt Ian Wrighttal, és 8400 fontot gyűjtött a Twitch-en

    Norris összeállt Ian Wrighttal, és 8400 fontot gyűjtött a Twitch-en

    Csütörtök este jótékonysági Twitch-adást közvetített Lando Norris a McLaren Shadow Studiójából.

    A brit pilóta imád streamelni, ám manapság már nem hódol annyit ennek a szenvedélyének.

    A koronavírus idején többször is adakozásra buzdította követőit, sőt az esemény kapcsán még le is vágta a haját. Ugyanakkor támogatta már a McLaren pilótája Billy Monger kihívását is. A jó ügy érdekében ismét szimulátort és kamerát ragadott, beizzította Twitch-csatornáját és Ian Wrighttal közösen megmérettette magát az F12021-ben.

    Természetesen nemcsak a két sportoló játszott, a McLaren több nevet is behúzott az akcióba. Így a nézők hallhatták az egykori F3-as versenyző, Max Fewtrell hangját, Jimmy Broadbentét, F1Ellyét és a Quadrantból ismert Niranét is.  A résztvevők Spa-ban és a Red Bull Ringen próbálhatták ki magukat, míg a két „sztárvendég” a McLaren Technology Centre-ből vitte a show-t.

    Norris természetesen saját magán szórakozott a legjobban és örökérvényű tanácsait osztotta meg a hallgatósággal:

    ,,Tulajdonképpen esni fog, így ki kellene menni a boxba. Legutóbb nem végződött jól, mikor nem álltam ki. Így hát ha slick-en vagy és esni fog, akkor mindig menj a boxba.”

    A viadalt Tiametmarduk, a McLaren Shadow versenyzője nyerte, míg Norris a negyedik helyen zárt. Wright azonban az utolsó lett.

    A wokingi istálló és pilótája a Mind.com-nak gyűjtött, akik 2020 óta partnerei a csapatnak. A Mind a mentálhigiéné fontosságát hirdeti és igyekszik segíteni a küszködőknek. Norris korábban már beszélt arról, hogy ő küzdött szorongással, így szívügyének érezte azt, hogy másokon is segítsen. Az egy órás stream keretein belül 8,400 fontot gyűjtöttek össze a szereplők.



  • Armstrong első győzelmét szerezte a hungaroringi sprintversenyen

    Armstrong első győzelmét szerezte a hungaroringi sprintversenyen

    Marcus Armstrong hatalmas előnnyel nyerte meg a Formula 3 sprintversenyét a Hungaroringen. Az új-zélandi versenyzőnek ez volt az első győzelme a sorozatban, ami ne is jöhetett volna jobbkor, mint közvetlen a nyári szünet kezdete előtt.

    A Prema új-zélandi versenyzője a pole-ból rajtolhatott, miután a tegnapi főversenyen őt intették le a nyolcadik helyen. A rajtot követően nagyon agresszívan támadta őt a második helyről rajtoló, Leo Pulcini, azonban Armstrongnak sikerült megvédenie az első helyét.

    A Prema új-zélandi pilótája ezek után ki tudott építeni egy magabiztos előnyt tduott kiépíteni a többiekkel szemben, amit a verseny végéig meg is tudott tartani. Pulcini is egyedül, magányosan autózott az egész versenyen.

    A harmadik helyen autózó Felipe Drugovich lassabb volt az élen álló kettőshöz képest, ami miatt hátráltatta a mögötte autózókat. Azonban hiába Drugovich lassú tempója, a bajnoki éllovas Robert Shwartzman bárhogyan is próbálta megelőzni őt, nem sikerült neki. Azonban a verseny tizenötödik körében az orosz pilóta első szárnya kivágta Drugovich hátsó kerekét, ami miatt defektet kapott és visszaesett.

    Shwartzman sem úszta meg szárazon, ugyanis neki pedig az első szárnya sérült meg, ami miatt a mögötte autózók simán el tudtak menni mellette. Jüri Vips örökölte meg a harmadik helyet, azonban a verseny vége felé elkezdett szenvedni a gumikkal, amit a mögötte autózó Jake Hughes ki is tudott használni és elvette tőle a harmadik helyet.

    Armstrong végül magabiztos, majdnem nyolc másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt Pulcini és Hughes előtt. Az új-zélandi pilóta még a leggyorsabb kört is megfutotta, ami miatt nem 15, hanem 17 pontot zsebelt be.

    A gumikkal küszködő Vips lett a negyedik, a tegnapi verseny győztese, Christian Lundgaard pedig az ötödik helyen ért célba. Yuki Tsunoda lett a hatodik, megelőzve az utolsó két pontszerzőt Jehan Daruvalát és Logan Sergeantet.

    A futam legnagyobb vesztesei Shwartzman és Max Fewtrell. A bajnoki éllovas egy biztos dobogós helyet dobott el magától, ami miatt csökkent az előnye az összetettben. Gewtrell pedig pontszerző helyen haladt, amikor megadta magát az autója.

    A bajnokság a nyári szünetet követően Belgiumban, Spa-Francorchamps-ban folytatódik majd.

  • Lundgaard rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen

    Lundgaard rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen

    A Renault junior Christian Lundgaard élete első Formula 3-as győzelmét szerezte meg a Hungaroringen. A dán pilóta semmitől és senkitől nem zavarva haladt az élen a rajttól egészen a kockás zászlóig.

    Az ART Grand Prix versenyzője megtartotta az első helyét a rajtot követően majd el is lépett a csapattársa, Max Fewtrell elől. A dán versenyző, aki ugyan az első helyen ért célba a szezonnyitón Barcelonában, azonban egy időbüntetés miatt végül második lett, magabiztosan autózott és végül meg is nyerte a versenyt Fewtrell előtt, bebiztosítva ezzel az ART kettős győzelmét.

    A két ART-os mögött Niko Kari haladt, akinek sikerült lerajtolnia az első sorból rajtoló Jüri Vipset. Jakes Hughes pedig a bajnokság éllovasát Robert Shwartzmant előzte meg a rajtnál. Vips komoly nyomás alá helyezte Karit, aki rengeteget hibázott a verseny során.

    Hosszú körök múlva a Hitech GP észtjének végül sikerült megelőznie finn riválisát az egyes kanyarban, és a kettes kanyarban pedig már Hughes is el tudott menni mellette. A HWA versenyzőjének ezek után még Vipset is sikerült elkapnia, megszerezve ezzel a harmadik helyet.

    Négy körrel a vége előtt Shwartzman is meg tudta előzni Karit. Az orosz Ferrari junior, akit az ötödik helyen intettek le, növelni tudta előnyét Jehan Daruvalával szemben az összetettben, miután az indiai nem tudott pontot szerezni a mai futamon. Az SMP Racing által támogatott orosz versenyző, aki az idei szezonban nem végzett az ötödik helynél lejjebb, immáron 20 ponttal vezeti a bajnokságot Vips előtt, aki a negyedik helyének köszönhetően megelőzte Daruvalát a pontversenyben.

    Felipe Drugovich lett a hatodik, megelőzve Vips csapattársát, Leo Pulcinit, aki a hetedik helyen ért célba. Marcus Armstrong minden tőle telhetőt megtett a tizenharmadik helyről rajtolva, ami a nyolcadik helyre volt elég, azonban ezzel megszerezte a pole pozíciót a holnapi sprintversenyre.

    Az utolsó két pontszerző helyen pedig Yuki Tsunoda és Logan Sargeant, aki az utolsó körben vettel az utolsó pontszerződ helyet Daruvalától, osztoztak.

    Kari hiába halad a harmadik helyen a verseny elején, a folyamatos elfékezései miatt szinte egyáltalán nem maradt tapadása a verseny utolsó harmadára, ami miatt egészen a tizenötödik helyre esett vissza. Kari csapattársa, Pedro Piquet pedig hiába autózott az élmezőnyben, egy korai fékhiba miatt már a verseny elején kiállni kényszerült.

  • Jüri Vips a főfutamot, Jake Hughes pedig nevető harmadikként a sprintversenyt húzta be Spielbergben

    Jüri Vips a főfutamot, Jake Hughes pedig nevető harmadikként a sprintversenyt húzta be Spielbergben

    A Hitech GP észt versenyzője, Jüri Vips nyerte a Forma-3-asok főfutamát a Red Bull Ringen. Az észt versenyző, akinek ez volt az első győzelme a sorozatban, megtörte a Prema versenyzőinek győzelmi sorozatát. A sprintversenyen pedig az élen haldó Premaák ütközése után a HWA britje, Jake Hughes diadalmaskodott.

    Főfutam

    A poleból induló Marcus Armstrong vezette a versenyt, amikor az ötödik körben Vips bevetődött az új-zélandi pilóta Premája mellé a hármas kanyarban. Armstrongot még az egyik ART is meg tudta előzi Max Fewtrell személyében.

    Vips nem tudott elszakadni a többiektől, ugyanis Fewtrell 0.8-0.9 tized másodperccel volt csak lemaradva tőle. Három DRS zóna is van a pályán, azonban ennek ellenére nem volt valami sok előzés a pályán az első kilenc pilóta között.

    Armstrong ezek után védekezni kényszerült saját csapattársa, Jehan Daruvala ellen. Az indiai pilóta a hármas kanyar külső ívén próbálkozott, azonban az új-zélandi keményen védekezett és egy kicsit le is terelte a pályáról a csapattársát.

    Az első négyes meglógott a többiek elől a verseny vége felé. Mögöttük Pedro Piquet kezdte el kóstolgatni Jake Hughest. A brazil sikeresen megelőzte brit riválisát a hármas kanyarban, azonban a brit visszaelőzte őt a négyes kanyarban. Kettejük csatájából profitált a bajnoki éllovas Rober Shwartzman, aki mindkettőjüket faképnél tudta hagyni. Végül Piquetnek sikerült maga mögé utasítania Hughest, megszerezve ezzel a hatodik helyet.

    A regnáló Forma-4-es bajnok, Lirim Zindeli pedig az utolsó körben előzte meg Leo Pulcinit a nyolcadik helyért.

    A végeredmény: 1. Jüri Vips, 2. Max Fewtrell, 3. Marcus Armstrong, 4. Jehan Daruvala, 5. Robert Shwartzman, 6. Pedro Piquet, 7. Jake Hughes, 8. Lirim Zindeli, 9. Leonardo Pulcini, 10. Richard Verschoor

    Sprintverseny:

    A poleból rajtoló Lirim Zindeli már a rajtnál visszaesett, az előkelő helyről rajtoló Pedro Piquet pedig megforgott az első kanyarban. Robert Shwartzman és Marcus Armstrong folyamatosan nyerték a pozíciókat egészen addig, amíg meg nem szerezték az első második helyet.

    Kettejüket Jake Hughes követte. A két Premás sokáig harcolt egymással a győzelemért, még az utolsó körben is. Azonban Shwartzman elfékezte magát és nekiment Armstrongnak, aki defektet kapott és visszaesett. Shwartzmannak megsérült az első szárnya, ami miatt Hughes fel tudott rá zárkózni.

    Shwartzman ugyan megnyerte a futamot, azonban a versenybírák megbüntették őt az Armstronggal történt ütközése miatt. Az orosz fiatal egy öt másodperces büntetést kapott, ami miatt végül harmadik lett.

    A büntetésnek köszönhetően a nevető harmadik Hughes nyerte meg a versenyt Daruvala és Shwartzman előtt. További pontszerzők: Max Fewtrell, Leo Pulcini, Jüri Vips, Zendeli és Niko Kari.

  • Daniel Ricciardo meghajtotta a Renault Mégane RS TCR-t!

    Daniel Ricciardo meghajtotta a Renault Mégane RS TCR-t!

    A Forma-1-es sztár, Daniel Ricciardo először vezetett egy TCR-es autót, a Renault Mégane RS-t próbálhatta ki, egy promóciós eseményen, amelyet a Renault Sport és a Castrol szervezett a vendégeiknek.

    A Mégane TCR-tt a Vuković Motorsport fejlesztette és építette, és az autó két napig Angliában volt, a Bedford Autodrome-on, ahol Ricciardo mellett a Formula Reanult Eurocup bajnok Max Fewtrell is vezethetett.

    Milenko Vuković csapattulajdonos természetesen elégedett:

    „Ez volt Danielnek az első alkalom, hogy egy fronthajtású túraautót vezethetett. Nagyon élvezte és érdekesnek tartotta. Az autónk két napig problémamentesen teljesített, és mindenkit lenyűgözött a teljesítménye. Nem is kell mondanom azt, hogy nagy büszkeség ez a csapatunknak, hogy egy ilyen eseményen vehettünk részt, és személyesen is köszönöm ezt a lehetőséget a Castrolnak és a Renault Sportnak.”

  • Megvannak a 2018-as Renault Sport Academy tagjai is!

    Megvannak a 2018-as Renault Sport Academy tagjai is!

    A Renault Sport bejelentette, hogy kik lesznek a 2018-ban a Renault Sport Academy tagjai. Négyen maradnak a tavalyi tagok közül és három új versenyző csatlakozott hozzájuk.

    Jack Aitken, Max Fewtrell, Christian Lundgaard és Sun Yue Yang folytatja Renault-s pályafutását, újként pedig Sacha Fenestraz, Arthur Rougier és Victor Martins csatlakozott a brigádhoz.

    A srácok egytől egyig, széleskörű felkészítő programban vesznek részt, melynek csak egyik eleme a versenyzés. Ezen kívül fizikai és mentális tréninget is kapnak, valamint média, marketing és mérnöki támogatást. Megtanulják Renault történelmének alapvető értékeit.

    Fewtrell, Lundgaard, Rougier, Martins a Formula Renault Eurocupban versenyeznek majd, többek között kilenc F1-es pályán, köztük Monacóval.

    Fenestraz European Formula 3-ban, Yue Yang brit F3-ban, míg a GP2 tavalyi második helyezettje, Aitken Formula 2-ben áll majd rajthoz idén,

    „Ez a Renault Sport Academy harmadik szezonja, és az akadémia tagjaként Jack, Max és Christian sikeres 2017-es szezont zártak, míg Sun szintén megmutatta a benne rejlő potenciált.” – mondta a Renault akadémiájának igazgatója, Mia Sharizman. „Sascha, Arthur és Victor első szezonjukat töltik majd idén az akadémián és nagyon várjuk már, hogy lássuk a fejlődésüket. Minden versenyzőnek nagyon komoly tervei vannak, szóval pontosan tudják, hogy mit kell tenniük ahhoz, hogy ezt elérjék. Reméljük, hogy sok akadémista sikerét ünnepelhetjük majd az előttünk álló év során.”

    „A Renault Sport Academy továbbviszi a Renault gazdag örökségét, fejleszti a fiatal versenyzők tehetségét, a cél pedig az, hogy, megtalálja a jövő Renault Sport Formula One versenyzőjét.” – mondta Cyril Abiteboul, a Renault Sport Racing ügyvezető igazgatója. „A 2018-as az eddigi legerősebb versenyzőfelállásunk, ösztönözni és segíteni fogjuk mindegyiküket. A Renault Sport Racing és a Renault Sport Formula One Team mellett az elmúlt két évben elképesztően sokat nőtt és fejlődött a Renault Sport Academy. Rajta tartjuk a szemünket minden akadémistán, és keressük, hogy ki lehet az, aki a jövő Renault Sport Formula One versenyzővé tud fejlődni.”