Címke: Max Chilton

  • Chilton: Jó, hogy nem Alonso nyerte az Indy 500-at

    Chilton: Jó, hogy nem Alonso nyerte az Indy 500-at

    Számos versenyző próbálta ki az IndyCar-t F1-es karriere előtt, vagy után, Fernando Alonso azonban F1-es pályafutása közben, 2017-ben állt rajthoz az Indy 500-on, és igen jól is szerepelt, míg nem műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt. Max Chilton egykori F1-es, jelenlegi IndyCar versenyző pedig elismeri, ő örült ennek, mert úgy véli, ha a spanyol esetleg megnyerte volna az Indy 500-at, az ártott volna a többi IndyCar versenyző megítélésének.

    „Az idei (Indy 500) volt életem versenye. Tök utolsó voltam Fernando Alonso mögött a boxban majd a 80. körben az élen álltam. Most már olyan tapasztalatom is van, hogy milyen vezetni a mezőnyt, szóval ha jövőre az élen állok, már sokkal komfortosabban érzem majd magam, és remélhetőleg ott is maradok.” – mondta Chilton.

    „Alonsót mindig is az egyik legjobb versenyzőnek tartottam az F1-ben, ha nem a legjobbnak, szóval tudom, hogy hihetetlen tehetség, és a tehetségek gyorsan tanulnak. De még gyorsabban belejött ebbe, mint gondoltam. Páran szóvá is tették, hogy ezzel látszólag túl egyszerűvé tette (az Indy 500-at). Szerintem jó az IndyCarnak, hogy nem ő nyert, mert az mindannyiunkat egy kicsit hülyévé tett volna.”

    „De mondott pár nagyon jó dolgot (Alonso) arról, hogy milyen kihívás volt ez, és hogy mi mind milyen bátrak vagyunk és hogy szeretne visszatérni nyerni. Szóval nagy szívességet tett az IndyCarnak, hogy eljött versenyezni.”

  • Chilton szerint az F1 elveszti sport mivoltát

    Chilton szerint az F1 elveszti sport mivoltát

    Max Chilton szerint a Forma-1-et tönkreteszi, hogy olyan nagy a sebességkülönbség a mezőny eleje és vége között.

    Chilton maga is versenyzett az F1-ben, 2014-ben és 2015-ben a Marussia színeiben. Jelenleg az IndyCarban szerepel, ez pedig Chilton szerint sokkal izgalmasabb sorozat.

    „A Forma-1-gyel az a probléma jelenleg, hogy négy másodperc van az élen álló és az utolsó autó között, ez pedig így nem igazán sport.” – mondta Chilton a Sportsmail-nek. „A sportnak arról kéne szólnia, hogy hasonló szinten lévők versenyeznek egymással, amennyire csak lehet. A motorsport sosem lesz ilyen, ez lehetetlen, de az IndyCar jövőre közelebb áll majd ehhez, mint ők (az F1). Mindenkinek azonos aerodinamikája lesz és nagyon kicsi lesz az eltérés az erőforrások között, így még szorosabb lesz a verseny jövőre.”

    Az F1 21 versenyt rendez, különféle országokban, a világ minden táján, ezzel szemben az IndyCar nem hagyja el az Egyesült Államokat, aminek Chilton szerint van előnye.

    „Amerikában olykor nagyon elhagyatott helyeken versenyzünk és mindenkinek van saját motorhome-ja. Remek és bajtársias a kapcsolat a versenyzők között, mindannyian jól kijövünk egymással, több időnk van szocializálódásra együtt, több a barátság. Az F1-gyel az a probléma, hogy annyira intenzív a sok utazás miatt, országból országba, hogy kevesebb idő jut arra, hogy az ember élvezze is.”

  • Max Chilton megnősült

    Max Chilton megnősült

    A Forma-1-et is megjárt, most az IndyCarben versenyző Max Chilton tegnap feleségül vette barátnőjét, Chloe Robertset, akivel már nyolc éve alkotnak egy párt. Az esküvőre Surrey-ben került sor.

    Az újdonsült Mrs. Chilton egyébként művész, köt és tenger témájú festményeket készít. A londoni Művészeti Egyetemen diplomázott, és gyakran látogat ki Max versenyeire.

    Négy versennyel az IndyCar szezon vége előtt Chilton jelenleg 11. a bajnokságban.

    https://www.instagram.com/p/BXuu5NzlrDp/?taken-by=maxchilton

    https://www.instagram.com/p/BXtn9mmgNma/?tagged=maxchilton