Címke: Mauro Forghieri

  • Elhunyt a Ferrari sztártervezője

    Elhunyt a Ferrari sztártervezője

    87 éves korában halt meg Mauro Forghieri, aki közel 25 évig vezette a Ferrari technikai csapatát. Főként a hetvenes években ért el sikereket, a Niki Lauda és Jody Scheckter fémjelezte időszakban.

    A Modenában született mérnök a Bolognai Egyetemről került a Ferrarihoz 1960-ban, majd miután sokan az ATS-hez igazoltak, hamar vezetői pozícióba került.

    Először 1964-ben ünnepelhetett – dupla – bajnoki címet John Surtees-szel, de akkor még maga a bajnok is elismerte, nem övék volt a leggyorsabb autó.

    Az igazi áttörés közel egy évtizeddel később, a 312T sorozattal érkezett el, ami Lauda kétszer, Scheckter pedig egyszer vitt sikerre. És persze, az emlékezetes 1976-os évben még a konstruktőri címet is begyűjtötték.

    A Ferrari összesen hét csapatbajnoki címet szerzett a Forghieri-időszak alatt, a fent említett négy egyéni bajnokság mellett.

    A mérnök ezt követően a Lamborghini V12-es motorját tervezte meg, majd a 90-es években megalapította az Oral Engineering Groupot. A cég keretein belül pedig több helyre is dolgozott, motorokon és autókon is, többek között a BMW és a Bugatti részére.

  • A Ferrari garázsában a fejetlenség uralkodik korábbi mérnökük szerint

    A Ferrari garázsában a fejetlenség uralkodik korábbi mérnökük szerint

    Mauro Forghieri tud egy-két dolgot a Ferrari működéséről, számtalan évig dolgozott a vörösöknél. Jelenleg nincs meggyőzve arról, a vezetés felkészült arra, hogy visszavezesse a csapatot a csúcsra.

    A Ferrari bízik abban, hogy 2021-es fejlesztéseik segítenek nekik továbblépni a felejthető tavalyi év után. A 86 éves Forghieri legendás alakja az istállónak, nyolcszor nyert velük konstruktőri címet, legutóbb a nyolcvanas években.

    „Alap helyzetben, amikor hibázik az ember, reagál rá. A múltban az élcsapatok mindig visszatértek egy-egy rosszabb év után.” – emeli ki az olasz.

    „A Ferrari rendelkezik a tudással és az emberekkel, hogy megtegye ezt, de nem tudom, hogy van-e ott valaki, aki tudja, hogyan kell vezetni.” – fogalmazta meg az aggodalmát. – „A mai világban már ez is elengedhetetlen, hogy legyen egy olyan ember, aki tudja, hogyan tegye a megfelelő emberek a megfelelő helyekre.”

    A csapatnak új pilótapárosa van idén, Forghieri szerint fontos, ők is teljesen elmerüljenek a csapat működési folyamatában.

    „Gyors pilótákat kell beszerezni, egyébként nem motiválnak arra, hogy minél jobb autót építs, és feszegesd a határokat. Ma már több felelősségük van, mint az én időmben. Akkor csak gyorsan kellett vezetniük. Most már fejlett autóipari kultúrával kell rendelkezniük.”

    „Befolyásolniuk kell a projektet, miközben vezetik a fejlesztések irányát.”

    Ez a megjegyzés különösen pikáns, miután felmerült Mattia Binotto menesztésének lehetősége.

  • Forghieri: Enzo nagyobb tiszteletet tanúsítana Vettel irányába

    Forghieri: Enzo nagyobb tiszteletet tanúsítana Vettel irányába

    Mauro Forghieri, a Ferrari egykori F1-es tervezője úgy véli, hogy a márka atyja, Enzo Ferrari nagyobb tisztelettel kezelte volna Sebastian Vettelt, mint azt teszi jelenleg a csapat vezetése. Mindemellett azt is sejteni véli, hogy mi a probléma a Ferrarinál.

    Hosszú ideje érződik már, hogy nincs meg az összhang a csapat és a versenyző között, főleg Charles Leclerc érkezése óta. A júliusi szezonkezdés előtt pedig már az is kiderült, hogy az év végén Vettel távozik az olasz csapattól.

    A helyzet persze azóta sem javul, a Ferrari ritka gyenge szezont produkál eddig, és a legutóbbi, Spanyol Nagydíjon, még a stratégiát sem nagyon közölték Vettellel. A német kritikáját pedig a csapatfőnök Binotto annak tulajdonítja, hogy duzzog, amiért mennie kell majd a Ferraritól…

    Persze ezt már senki nem hiszi el, a Ferrarit egyre többen hibáztatják.

    mauro forghieri, Ferrari
    Mauro Forghieri | Fotó: Scuderia Ferrari

    „A Ferrari történetében voltak már ilyen pillanatok, ezt tudják az igazi rajongók” – mondta Forghieri a Leo Turrininek adott interjújában. „Ahogy azt is, hogy Maranello sosem adja fel, de elismerem, hogy ez sovány vigasz.”

    Ő is látja, hogy számos területen van most probléma a Scuderiánál.

    „Nézd, ott van az emberi erőforrás probléma. Maranellóban nincs pénzhiány, sajnos nem a pénz okozza a különbséget. Meggyőződésem, hogy a Ferrarinak meg kellene erősítenie a műszaki struktúráját. Méghozzá gyorsan.”

    Mi a helyzet Binottóval?

    Sokan a jelenlegi csapatfőnököt, Mattia Binottót okolja, illetve azt, hogy őt ehhez nem értő, ám „fizető” vezetők hátráltatják, méghozzá a Ferrari elnöke, John Elkann, és a vezérigazgató, Louis Camilleri.
    Minden fontos lépés és döntés Binottónál összpontosul, de ő egymaga nem tudja eredményesen irányítani a csapatot.

    „Binotto nagyon kényes szerepben van” – véli Foghieri. „Tapasztalatból tudom! A Ferrari vezetőjének lenni nagyon nehéz, óriási a nyomás, és a Ferrari sosem bocsát meg semmit.”

    „És visszatértünk a kiindulási ponthoz. Senki sem nyer egyedül… Binottonak megfelelő emberekkel kellene körülvennie magát. Nem forradalomra gondolok, az nem fog segíteni, de meg kell takálni a megfelelő embereket, azokkal a képességekkel, melyekből most egyértelműen hiány van.”

    Mindemellett Forghieri szerint a jelenlegi autó alapjaiban rossz. Jelenleg pedig leginkább Charles Leclercet értékeli.

    „A fiú nagyon tehetséges, de a Ferrarinak nem kellett volna ilyan hamar ilyan nagy felelősséggel terhelni őt. Egy fiatalemberről beszélünk, aki még 50 Nagydíjon sincs túl.”

    Ami pedig Vettelt illeti…

    „Biztos vagyok benne, hogy il Drake (Enzo Ferrari) másként kezelte volna Seb búcsúját, sokkal nagyobb tisztelettel bánna vele” – mondta Forghieri.

  • Prost szerint emberibbé kell tenni a Forma-1-et

    Prost szerint emberibbé kell tenni a Forma-1-et

    A négyszeres világbajnok Alain Prost azon a véleményen van, hogy a grand prix versenyzésnek kevésbé kellene a technológiáról szólnia, helyette az emberi képességeknek kellene dominálniuk.

    Hétvégén az ezredik Forma-1-es futam következik, ez okból pedig sokan felemlegetik a sport történelmi, neves eseményeit, korszakait, és véleményezik a jelen Forma-1-ét.

    „Most egy olyan időszakban vagyunk, melyben nagyon sok a technológia, rengeteg az adat.” – mondta Prost az FIA AUTO magazinjának. „A technológia fantasztikus és a fő motorgyártók számára ez nagyon jó, mivel egyre több a kapcsolat a közúti autózás és a versenyzés között.”

    „Ha a sport jövőjéről beszélünk, akkor az én véleményem az, hogy olyan Forma-1 irányába kellene tartanunk, ahol jelentősebb szerepe van a találékonyságnak, ahol több a meglepetés és a stratégiai lehetőség. Emberibbé kell tenni a sportot, versenyzők, és mérnökök által. Hangsúlyoznunk kell az emberi oldalt, és talán egy kicsit kevésbé kéne a technológiára fókuszálni.”

    „Persze szükség van az extrém mérnöki megoldásokra, de szerintem jobban meg kellene találni az egyensúlyt. Így szerintem a Forma-1 kicsit jobban érthető lenne a sporton kívül álló emberek számára.”

    Mauro Forghieri, aki a Ferrari autóit tervezte a ’60-as, ’70-es években, hasonló véleményen van, mint Prost.

    „Az rendben van, hogy a hibrid erőforrások irányába mozdultak el, de szeretnék több valódi előzést látni.” – mondta. „Az egyetlen módja annak, hogy ezt elérjük, hogy meg kell szabadulni a DRS-től, amit én gyűlölök.”

    „Eltávolítanék sok a motort érintő szabályt és engedném, hogy jobban el lehessen engedni a fantáziát.

  • TOP 10 legolvasottabb hírünk 2018-ból!

    TOP 10 legolvasottabb hírünk 2018-ból!

    Ahogy azt minden évben az előd oldalunknál is, újra összeszedtük a top 10 legolvasottabb cikket az esztendőből. Idén is leginkább Schumacher, Räikkönen és Hamiltonnal kapcsolatos hírekre voltatok kíváncsiak, illetve a magyar versenyzők közül kiemelkedően Michelisz Norbertre. Nézzük is végig újra, mik azok a hírek, amelyekre leginkább felkaptátok a fejeteket, és tartsátok meg ezen jó szokásotokat 2019-re is!

    10. Todt: Ideje békén hagyni Schumachert

    Alapvetően egyet is értenénk Todttal, ha nem kavarná meg pl. azzal az állóvizet, hogy elárulja, hogy Schumacheréknél nézte a Brazil Nagydíjat. Ugyanakkor az is tény, hogy főleg megbízható svájci és német kollégáknál is rá szoktunk kérdezni, hogy tudnak-e esetleg többet is annál, mint amit leírnak, és a tény az, hogy továbbra csak tanácstalanság van. Hiteles és konkrét infó: nincs.

    9. Schumacher olykor sír, ha látja a természet szépségét

    Miközben 5 éve semmit sem tudunk Schumi állapotáról, az ilyen foszlányok azért mégis árulkodóak. Tényleg csak saját feltételezésünk, így összegezve az idei évben róla hallottak alapján annyi, hogy valamelyest javulhatott az állapota.

    8. Red Bullos kolléganőjével jár Daniel Ricciardo

    Meglepő, hogy egy ilyen egyszerűcske hír ennyire megmozgatta a fantáziátokat, vagy csak rengeteg magyar tinirajongó lányt mozgatott meg az eset. A vicc, hogy ez a dolog egyébként sosem volt bizonyított, másrészt azóta már feltehetően mással jár, ami szintén csak feltételezés kategória jelenleg.

    7. Räikkönen kiszökött inni a laktanyából és édesapja haláláról is beszél

    Mindenki kíváncsi volt már idő előtt Kari Hotakainen művére, amely végül a magyar karácsonyi könyvpiacot is letarolta, és minden rekordot megdöntött. Ez az egyik legkeményebb történet a könyvből.

    6. Lewis Hamilton motorbalesetet szenvedett!

    Szerencsére nem történt semmi komoly probléma az ötszörös világbajnokkal a holtszezonban, de aki együtt motorozott vele megmondta, hogy túl gyorsan megy, Toto Wolff pedig elárulta, hogy nem vesz Hamiltonnak motort.

    5. Mi megszereztünk a 2018-as WTCR szinte végleges indulási listát!

    Komoly cicaharc folyt a magyar médiában, hogy melyik az az oldal, aki mielőbb a lehető legpontosabb listát tudja bemutatni az új szériáról. Amelyből mi indultunk ki azt portugálok szellőtették meg, volt is belőle nagy felháborodás, de meglepően pontosnak bizonyult, még ha nem is volt 100%-os.

    4. Hamilton szólt a FOM-nak, hogy Rosberg ne csinálhasson pódiuminterjúkat

    Az egykori csapattársak viszonya továbbra sem felhőtlen, még ha az idő megszépít majd bizonyos dolgokat. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy Hamiltonban maradt még tüske, és bizony ebben alátett Rosbergnek.

    3. Michelisz Norbert elhagyja a Hondát és a Hyundaihoz igazol a WTCR-ben!

    Magyar szemszögből nézve az év átigazolása volt, és itt is hangsúlyozzuk, hogy elegánsabb lett volna, ha ezt nem olasz hírforrásból kell ezt megtudnunk. Szerencsére most ilyen veszély 2019-re most nem fenyeget minket, már pontosan tudni azt, hogy hol lesz jövőre Norbi. Figyelemreméltó még, hogy a top 10 hírei közt 2018-ban ez lett az egyetlen teljesen hazai vonatkozású…

    2. Mauro Forghieri szerint Kimi maradjon és Vettel helyére jöjjön Leclerc!

    Alig pár nappal Charles Leclerc hivatalos bejelentse előtt elég markáns vélemény volt ez a Ferrari háza tájáról. Nem így történt, de hogy a kecske és a káposzta is megmaradjon, és mindenki elégedett legyen, Kimi is marad a Forma-1-ben, de már a Saubernél, újabb két évre.

    1. Komoly baleset Makaóban: Sophia Flörsch fennakadt a kerítésen!

    Az év bukását úszta meg az azóta már nagykorúvá érett német versenyző hölgy. Még a sokat látott rajongók és szakértők sem láttak ilyet az elmúlt években, az pedig, hogy már ott tart Sophia, hogy készül a következő Formula 3-as szezonjára, az maga a csoda. Mondjuk gyanítjuk, hogy nem ezen eredményével szeretett volna egy top 10 élén végezni a fiatal német versenyzőnő…

    Mi a magunk részéről Sikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánunk minden olvasónknak!

  • Mauro Forghieri szerint Kimi maradjon és Vettel helyére jöjjön Leclerc!

    Mauro Forghieri szerint Kimi maradjon és Vettel helyére jöjjön Leclerc!

    Nagyon csalódott Mauro Forghieri, Sebastian Vettel versenyzése miatt, ahogy azt tette az Olasz Nagydíjon. A német megpróbálta Kimi Räikkönenen áthámozni magát már a rajtot követően, aztán egy olyan hibát vétett, ami méltatlan egy négyszeres világbajnokhoz. Ennek hangot is adott a FormulaPassion.it-n a 83 éves legendás olasz mérnök az írásában:

    „Az idei Olasz Nagydíj komoly leckét láthattunk a butaságból: hogyan lehet elveszíteni egy nyert versenyt. Másképp megfogalmazva, hogyan adjuk át az eredményt a Mercedesnek, akiknek pedig nem kellene pontot szerezniük. Ha még mindig ott lennék a pitben, és azt látnám, hogy mit művel Sebastian Vettel a harmadik kanyarban az első körben, akkor ott őrjöngtem volna a pálya mellett, ahogy illik. A Ferrari jót akar, miközben a versenyző, aki tíz milliót kap évente és világbajnok volt a Red Bullal, most egy páratlan autót kapott. Sajnálom, mert ez nem az autó hibája, amit nagy lélekkel összeraktak. A maranellói férfiak arckifejezése a falon, amikor a Roggiában történt az incidens a német és Lewis Hamilton között, nos az tipikusan az az eset, ami nem csak úgy kialakul. Az esetet Sebastian idézte elő, és nem egy átlagos hiba egy versenyen: ez a versenyző fejében dőlt el, aki nem mérte fel, hogy a manőver a közvetlen riválisát segíti majd, aki mögötte jött, miközben ő csak azzal törődött hogy a Ferrariját betegye elé. Versenystratégiai hibáról is beszélhetünk, hiszen a csapattársán akart túl lenni már a harmadik kanyarban, miközben elfelejti azt, hogy Monzában adott pár egyenes, amelyek biztosították volna azt, hogy különösebb üldözés nélkül elmenjen Räikkönen mellett. Hamilton a saját bevallása szerint is a kevésbé jó starthelyről indulhatott, miközben Vettel az első sorból indulva újra elvesztette a fejét. Kiminek meg a versenyét. Szép kis címvárományosok, miközben tényleg náluk van az ütőkártya a világbajnokságot illetően. Monzában szó volt Räikkönen szerződéséről, hogy megújítsák-e, vagy jöjjön Leclerc. A finn a véleményem szerint az igazi garancia a folytatólagosságra, nem stresszel, nem ragadják el lationos érzelmek. Így ha rajtam múlna, akkor a fiatal monacói inkább Räikkönen harcostársa lenne.”

    Mauro Forghieri egyébként a Ferrari mellett dolgozott még a Lamborghininek és a Bugattinak is a pályafutása során. John Surtees, Niki Lauda és Jody Scheckter is az általa konstruált Ferrarikkal lett világbajnok.