Címke: Maurizio Arrivabene

  • Előleget kapnak a csapatok a Liberty Mediától

    Előleget kapnak a csapatok a Liberty Mediától

    A Forma-1 tulajdonosai előleget adnak pénzdíjakból a csapatoknak, cserébe, hogy a sport profitja 31 millió fonttal csökkent 2017-ben az előző évhez képest, köszönhetően a már elkezdett újításoknak.

    Niki Lauda aggodalmát fejezte ki a profitcsökkenés kapcsán, a Red Bull csapatfőnökének, Christian Hornernek azonban nincs gondja ezzel.

    „Az ő modelljük (a Libertyé) teljesen más, mint a korábbi menedzsmenté.” – mondta Horner. „Olyan világban élünk, melyben teljesen helyénvaló, ha a kereskedelmi jogok tulajdonosa szeretné átvenni a sportot. Szóval mindenképpen áldoznak rá.”

    „Ugyanakkor a bevételekre az is hatással volt, hogy Malajzia nem hosszabbított (szerződést az F1-gyel), stb., de szerintem a kereskedelmi jogok tulajdonosa nagylelkű ajánlatot tett arra, hogy gyakorlatilag előre kifizeti a pénzdíjakat, hogy a következő évre ugyanakkor összeg állhasson rendelkezésünkre, mint az idei év elején.”

    Horner azonban hangsúlyozza, hogy elengedhetetlen, hogy magukra igazítsa a dolgokat a Liberty Media, ehhez pedig muszáj némileg pénzt költeni.

    „Nyilvánvaló, hogy átépítettek helyiségeket és elköltöztették az irodákat, ők másként irányítanak, mint Bernie. Bernie egy kereskedő volt, egy one-man show, ami mindig fenntarthatatlanná válik egy idő után, mert lehetetlen volt helyettesíteni.”

    „Úgy gondolom, hogy az új struktúra remélhetőleg profitot hoz majd, de ehhez még egy kis időre van szükség.”

    A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene egyetért Horner szavaival és támogatja a Liberty Mediát.

    „Egy év alapján nem könnyű ítélkezni.” – mondta Arrivabene. „Tudom, hogy december elején prezentálni akarják nekünk a jövőre vonatkozó terveiket. Remélem ez legalább egy hároméves terv lesz.”

    „Szóval idén egy kicsit összefogtunk, egy kicsit. Összefogtunk, hogy támogassuk őket a munkájukban, és hogy felépíthessék a jövőt, de ahogy Christian is mondta, ez még csak az első év volt. Nem könnyű megítélni; még. Le kell ülnünk velük és megnézni az üzleti tervüket a következő évekre, aztán majd már egy tiszta képet látva megítélhetjük, hogy hova is akarunk tartani.”

  • A Ferrari adott esetben élni fog a vétójogával, de megfelelő társaságban erre nem lesz szükség

    A Ferrari adott esetben élni fog a vétójogával, de megfelelő társaságban erre nem lesz szükség

    A Ferrari nem zárja ki annak lehetőségét, hogy élni fog vétójogával a 2021-től érvénybe lépő szabályok kapcsán.

    Az már közismert, hogy a Mercedes, a Renault és a Ferrari ellenzi a Liberty Media 2021-től érvényes motorszabályait. Ebből kifolyólag Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azzal vádolta a két topcsapatot, hogy meg akarják gátolni az új erőforrások bevezetését.

    „Így, vagy úgy, de mindig szeretnénk a Red Bullt hátráltatni, Christian gondolatai szerint.” – reagált az olasz alalkulat csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene.

    „Egy bizonyos ponton élni fogunk a vétójogunkkal, megfelelő okkal.” – mondta Arrivabene. „De úgy érzem, hogy megfelelő emberek között, olyan emberek között, akik világosan tudják, hogy miről is beszélnek, nincs szükség semmilyen vétóra.”

  • Arrivabene: Nincs szükségünk drasztikus változtatásokra

    Arrivabene: Nincs szükségünk drasztikus változtatásokra

    A Ferrari csapatfőnöke Maurizio Arrivabene úgy véli, hogy nincs szükség komolyabb változtatásokra csapat szinten, hiába kerültek idén sokba nekik a technikai gondok. Szerinte apróbb, de részletekbe nyúló változtatás is elég lesz.

    Az idei évre a vörösök komoly kihívói lettek a Mercedesnek a bajnoki címért folytatott harcban. Sokáig Sebastian Vettel és Lewis Hamilton fej-fej mellett haladt, azonban Szingapúrban baleset, Malajziában és Japánba pedig technikai gondok miatt került nagy hátrányba a négyszeres világbajnok.

    A sorozatos problémák után Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke úgy nyilatkozott, hogy a csapat megfizette annak az árát, hogy nem fordított komoly figyelmet a minőség ellenőrzésre. Spekulációk szerint komoly változtatásokat vonhat maga után a szezon végi bukdácsolás. Ezt később az elnök saját maga cáfolta.

    „Időnként csak helyre kell billenteni néhány dolgot, nem pedig drasztikusan megváltoztatni mindent.” – kezdte Arrivabene. „Jelen esetben csak apróbb dolgokon kell változtatnunk, hiszen idén nagyon drágán megfizettünk a részletek figyelmen kívül hagyásáért. Jobban kell koncentrálnunk egyéb területekre is. Ami igazán pozitív az az, hogy ez a csapat sosem adja fel és tanulunk a hibáinkból.”

    „A Ferrari mindig is teljes mértékben elkötelezett, de nem csak a következő évre, hanem még a hátralévő három futamra is. Ahogy már említettem, sosem adjuk fel, a maximumot fogjuk nyújtani, az utolsó verseny, utolsó körének utolsó kanyarjáig is.” – folytatta az olasz.

    Hiába vesztette el gyakorlatilag minden esélyét Vettel a bajnoki címre, Arrivabene így is sok pozitívumot lát a csapat idei szereplésében. Vettelnek köszönhetően idén eddig négy futamgyőzelmet szereztek, amire 2010 óta nem volt példa a csapat életében.

    „Sok pozitívumot vélek felfedezni az idei szezonunkban, mert láttam, ahogy a nagyon fiatal csapatunk dolgozik nagyon jól a helyszíneken és Maranelloban is. Ezek a srácok nagyon egységesek, kiváló kommunikáció van köztük és mindig a feladatukra koncentrálnak. Egész fiatalok, emiatt senki sem számított arra, hogy ilyen remek munkát tudnak végezni, mint idén.”

    „Mattia [Binotto –  szerk.] tökéletesen vezeti a technikai részleget. Mélyen ismeri a Ferrari munkamódszerét. Sok vélemény és információ csere jellemez minket. Ő mérnöki szempontból vizsgálja a dolgokat, én pedig más szemszögből, de összehangoltan tudunk együtt dolgozni. Az ő és az egész csapat nevében azt kell, hogy mondjam, hogy összességében pozitív évet tudhatunk magunk mögött.”

    „Sajnos a kulcspillanatokban rosszul jöttünk ki. Elsősorban olyan technikai problémák miatt, ami egy beszállítónkhoz köthető és a probléma gyökere nagyon a részletekben keresendő. Ez is egy tanulság, amiből tanulnunk kell, ahhoz, hogy jobbá és jobbá váljunk.” – zárta Arrivabene.

  • Nem igaz, hogy le akarják váltani Arrivabenét

    Nem igaz, hogy le akarják váltani Arrivabenét

    A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne cáfolta azokat a pletykákaz, melyek szerint hamarosan eltávolítanák Maurizio Arrivabenét a Ferrari csapatvezetői pozíciójából.

    Ahogy arról már beszámoltunk, a szóbeszéd szerint Mattia Binotto kerülne Arrivabene helyére.

    „Fejlődtünk csapatként a jelenlegi embereinkkel.” – mondta Marchionne. „Akad némi problémánk, de ha tavaly azt mondták volna nekem, hogy 2017-ben a bajnoki címért küzdünk majd, nevettem volna.”

    „De a szezon jelentős részében komoly versenytársa voltunk a Mercedesnek. Ez egyfajta felismerése annak, hogyan működik a csapat, szóval ne most beszéljünk változásokról.”

    „Folytonosságot teremtettünk azzal, hogy hosszabbítottunk Kimivel és Sebbel, és nem is akarok mást mondani, mint, hogy a folytonosság elengedhetetlen.”

    Úgy tudni azonban, hogy Räikkönen csak egy évet hosszabbított, mégpedig azért, mert később a Ferrari fontolóra venni példásul Daniel Ricciardo szerződtetését is.

    „Mindannyiukat figyeljük.” – idézi Marchionnét a La Gazzetta dello Sport. „Leclercet és Giovinazzit is.”

  • Arrivabene napjai meg vannak számlálva, Binotto váltja?

    Arrivabene napjai meg vannak számlálva, Binotto váltja?

    A német Sky úgy tudja, a Scuderiánál Maurizio Arrivabene lett megnevezve bűnbakként az elmúlt néhány versenyen bekövetkezett sorozatos technikai hibákért.

    A németek riportja szerint Arrivaebene napjai meg vannak számlálva, helyét a jelenlegi technikai vezető, Mattia Binotto veheti át.

    Sergio Marchionne Ferrari elnök nem tűrte tétlenül, hogy csapata gyakorlatilag tálcán kínálta a bajnoki címet Lewis Hamiltonnak.

    Az elnök egy spanyol hölgyet, Maria Mendozát a Fiat-Chrysler csoportból átemelte a Forma-1-es csapatba mint anyagminőségért felelős veeztő. Maria kiváló szakember: nagy szaktudással rendelkezik a különböző fémek és vegyi anyagok viselkedésének mikéntjéről.

    A Ferrari meghibásodásainak következményeképp Hamilton már 59 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot Vettel előtt, így már a hétvégi, Amerikai Nagydíjon begyűjtheti negyedik világbajnoki címét.

    Egyelőre persze nem kell készpénznek venni Arrivabene távozását, ám a Forma-1-ben már megszokhattuk, hogy nem zörög a haraszt ok nélkül.

    Binotto egyébként a Ferrari motorrészlegéről lépett elő technikai igazgatónak James Allison távozását követően. Arrivabene potenciális helyettese 47 éves svájci születésű gépészmérnök és 1995 óta erősíti a Ferrari csapatát.

  • Ezért hosszabbított a Ferrari Räikkönennel

    Ezért hosszabbított a Ferrari Räikkönennel

    A Scuderia Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene elmondta, hogy Kimi Räikkönennel azért hosszabbítottak szerződést 2018-ra, hogy megmaradjon a jó csapatszellem a Ferrarinál.

    Az volt sejthető, hogy jövőre már megválnak a mezőny rangidős versenyzőjétől, azonban az olaszok még egy évre aláírták vele a szerződést.

    „Szerintem eléggé világos, hogy miért.” – mondta Arriavabene. „Az elmúlt három évben remek volt az együttműködés köztük (Vettel és Räikkönen). Jól érzik magukat együtt és ez hatással van az egész csapatra, nincs okunk arra, hogy változtassunk ezen.”

    Räikkönen pár éve már visszavonult egyszer, és sokak szerint már nem olyan jó a teljesítménye, mint fénykorában. Arrivabene azonban nem kételkedik a finn képességeiben, és szeretné őt újra a győztesek közt látni.

    „Monacóban bebizonyította, hogy képes rá.” – mondta. „Magyarországon is majdnem sikerült. Én boldog lennék, ha Kimi még idén futamot tudna nyerni. Igazi álom lenne számomra, hiszen nagyon keményen dolgozott az elmúlt három évben, és ha nyer, én boldog leszek.”

  • Arrivabene: Leclerc és Giovinazzi is bizonyítson még!

    Arrivabene: Leclerc és Giovinazzi is bizonyítson még!

    A Scuderia ​csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene szerint a Ferrari juniorjainak, tehát Charles Leclercnek és Antonio Giovinazzi nak is is még bizonyítaniuk kell ahhoz, hogy versenyzői üléshez jussanak a maranellóiaknál. A Ferrari nem változtat a párosán, 2018-ban is a Sebastian Vettel/Kimi Räikkönen összeállítással indulnak, és mindketten aláírták a szerződéseiket még az Olasz Nagydíj előtt. Erről így nyilatkozott Arrivabene:
    „Vettel és Räikkönen az elmúlt három évben remekül tudtak együttműködni. Jól elvannak egymással, a csapatunk részei, és jó hangulatot hoznak az istállónkba. Nincs olyan kizáró ok, hogy ne velük folytassuk.”

    Giovinazzit és Leclercet is potenciális jelöltként tartják számon Maranellóban, és mindketten versenyben vannak a Sauber üléséért 2018-ra. Előbbi már versenyzett is a svájciakkal, amikor a szezon elején Pascal Wehrleint helyettesíthette, de a Kínai Nagydíjon befejeződött a történet, egy ütközés után.

    A Formula 2 pontversenyét jelenleg is vezető Leclerc elhomályosítja a többieket, és remekül mutatkozott be a szezonközi teszten a Hungaroringen, a nyári szünet előtt. A maranellóiaknál vezetni azonban még ilyen fiatal tehetségeknek sem egyszerű, árulta el Arrivabene:
    „A fiataloknak még érniük kell. A célunk, hogy felneveljük őket, és esetleg a jövőben nálunk szerepeljenek. Ez a végső célunk. Addig még a Forma-1-ben is bizonyítaniuk kell, hogy megérdemelnék ezt a lehetőséget.”

  • Hatalmi harc van a Ferrarinál?

    Hatalmi harc van a Ferrarinál?

    Úgy tűnik, hogy az idei év tökéletesen alakul a Ferrari számára: Vettel révén négy futamgyőzelemnél tartanak, ebből kettő ráadásul kettőssiker is volt. A német 14 ponttal vezeti a világbajnoki pontversenyt. Magyarországon pedig az elnök Sergio Marchionne kijelentette, hogy nagy eséllyel mindkét pilótájukkal szerződést hosszabbítanak.

    Azonban mégsem ennyire rózsás a helyzet. A BILD megbízható forrásokra hivatkozva állítja, hogy komoly csapaton belüli hatalmi harc alakult ki. Ez azonban rányomhatja a bélyegét a csapat további szereplésére is. Ezen viszály két főszereplője a Ferrari jelenlegi csapatfőnöke Maurizio Arrivabene és a technikai igazgató Mattia Binotto.

    Binotto a tavalyi év végén lett a maranellói gárda technikai igazgatója, a Mercedeshez távozó James Allison helyét vette át, Arrivabene külön kérése volt ő. A forrás hozzáteszi, hogy ebbe a harcba a Ferrari kiemelt partnerét a Philip Morrist (ahol Arrivabene dolgozott 17 éven keresztül) is belekeverték.

    Már hetekkel ezelőtt látni lehetett a feszültséget csapaton belül. Akkor Binotto eltávolította posztjáról a motormérnököt Lorenzo Sassit, akit az utcai autók részlegére helyezett át. Pedig a Ferrari idei feltámadása nagyban köszönhető az erős motornak ezáltal Sassi munkájának is. Sokan ezt már a hatalmi harc első lépcsőfokának tekintik.

    Azonban Binotto érdemei mellett sem lehet szótlanul elmenni. Neki is köszönhető, hogy a vörösök tíz év után reális eséllyel pályáznak a bajnoki címre. A szakember számos olyan megoldást talált ki, amit a riválisok és néha az FIA is ellenzett. (Motorolaj üzemanyagként égetése, hajlékony padlólemez)

    A nézeteltérést az válthatta ki, hogy Binotto jóval nagyobb hatalmat szeretne csapaton belül, amit a csapatfőnök értelemszerűen nem néz jó szemmel.

    A konfliktusok ellenére úgy néz ki, hogy ez nincs kihatással a csapat pályán mutatott teljesítményére, hiszen a legutóbbi Magyar Nagydíjon kettős sikernek örülhettek az olaszok. A Ferrari szurkolói minden bizonnyal azt remélik, hogy ez így is fog maradni…

  • Surer szerint nem helyes, hogy a Ferrari Räikkönent kritizálja

    Surer szerint nem helyes, hogy a Ferrari Räikkönent kritizálja

    Fotó: Scuderia Ferrari

    A napokban arról szóltak a hírek, hogy a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne arra kérte Maurizio Arrivabene csapatfőnököt, hogy beszélgessen el Kimi Räikkönennel annak gyengécske szerepléséről, mivel szerinte a finn indokolatlanul panaszkodik verseny közben, és olyan, mintha mással lenne elfoglalva, mint kellene.

    A korábbi versenyző, Marc Surer szerint azonban egyáltalán nem helyénvaló, hogy a Ferrari Räikkönent kritizálja.

    „Nem hiszem, hogy korrekt dolog, hogy ezt teszik vele.” – mondta Surer a a német Skynak. „Hallottuk, mi volt a problémája, hogy nincs elég erő a motorjában. Panaszkodott, hogy nincs tapadása elöl, ezt pedig én beállításbeli problémának tartom, amit a csapatnak kell megoldania. Mielőtt egy versenyzőt kritizálunk meg kell győződni arról, hogy technikailag minden rendben van.”

  • Marchionne szerint el kell beszélgetni Räikkönennel

    Marchionne szerint el kell beszélgetni Räikkönennel

    Fotó: Scuderia Ferrari

    Kimi Räikkönen igen sokat panaszkodott autójára a Kínai Nagydíjon. Küszködött a finn, ahogy a szezonnyitón is, míg csapattársa, Vettel remek versenyt futva 2. lett Kínában, Ausztráliában pedig nyert. A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne a következõképp reagált Räikkönen panaszkodására:
    „Beszéltem errõl Maurizioval (Arrivabene). Le kellene ülniük (Räikkönennel) egy asztalhoz és elbeszélgetni. Ma olyan volt, mintha más dolgokkal lenne elfoglalva; Vettel sokkal agresszívebb volt.”
    Marchionne mindemellett határozottan tagadja, hogy az idei autó jobban feküdne Vettelnek, mint Räikkönennek.