Címke: Mattia Binotto

  • Binotto bumerángként fog visszatérni az F1-be? „Már tárgyal az egyik csapattal”

    Binotto bumerángként fog visszatérni az F1-be? „Már tárgyal az egyik csapattal”

    Mattia Binotto egy meglepetés csapatnál térhet vissza a száguldó cirkusz világába.

    Idén a Ferrari jó autóval indult neki az évnek, ám nem tudták a potenciált győzelemre váltani. Sok hiba övezte a Scuderia 2022-es útját, így várható volt, hogy fejek fognak a porba hullani.

    A svájci-olasz szakember alatt már rezgett egy ideje a léc, és úgy tűnik most tört el végleg. A héten ugyanis bejelentette a csapat, hogy január 1-jétől már nem Binotto vezeti majd az alakulatot.

    Ugyanakkor nem tűnik el végleg a színpadról, legalábbis a mindig jól tájékozott Leo Turrini ezt állítja. Az olasz újságíró szerint egy új belépővel térhet vissza a csapatvezető.

    „A Ferrari vezető nélkül maradt, ugyanis az új csapatfőnök csak januárban érkezik. Ugyanakkor nem tűnik el végleg, úgy tudom, hogy az Audival tárgyal, akik 2026-ban lépnének be. Ám azt még nem tudni, hogy Maranellóban ki veszi át a helyét.”

    Az olasz szakértő szerint egy régi ismerős revansot vehetne Binottón, ha visszatérne:

    „Majd meglátjuk mi lesz. Annyi biztos, ha Maurizio Arrivabene térne vissza, győzelem ittasan rontana be, hogy bosszút álljon azon az emberen, aki kirúgatta őt.”

  • Öt fő kihívás vár a Ferrari új csapatfőnökére

    Öt fő kihívás vár a Ferrari új csapatfőnökére

    Biztossá vált, hogy az év végén távozik posztjáról a Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto. Utódját eddig nem nevezték még meg, ám az biztos, hogy bárki is legyen a befutó, lesznek feladatok és kihívások, amiket meg kell oldania.

    Binotto vezetésével a Scuderia hatalmasat lépett előre 2022-re, ám hiába a nagyon erős szezon kezdet, több ok miatt is nagyon sima vereséget szenvedtek a Red Bulltól, sőt, az év végére még a Mercedesre is kellett figyelniük.

    Így nem meglepő, hogy az svájci-olasz szakember beadta lemondását. Utódjáról sokat találgatnak, de a hírek alapján a legnagyobb esélyes Frederic Vasseur.

    Olaszországban már Binotto kirúgása a téma, két jelölt van a helyére

    Stratégia hibák kiküszöbölése

    A Ferrari a legtöbb pontot idén kétségkívül az elbaltázott stratégiai döntések miatt vesztette. Márpedig ha két csapat, mint idén a Ferrari és a Red Bull ennyire hasonlóan erős autót épített, akkor egy-egy ilyen jól vagy rosszul megválasztott taktika döntő is lehet.

    A Ferrarinál Charles Leclerc volt az, aki, aki a legtöbb stratégiai baklövést szenvedte el. Legyen szó rosszul időzített kerékcseréről, rosszul megválasztott gumiról (Pl.: brazil időmérő, száraz pályán kiküldték interekkel), de a nem egyértelmű kommunikáció és az egész ABC-t felölelő tervek sem könnyítették meg a csapat életét.

    Számára a legfájdalmasabb a monacói hiba volt, Leclerc pole-ból rajtolt, ám rossz ütemben váltottak esős gumikra, főleg Pérezhez képest. Így elbukta a hazai győzelmet, végül a dobogóról is lemaradt. Silverstone-ban nem cseréltek nála kerekeket a biztonsági autó alatt, míg a Magyar Nagydíjon a versenyguminak pocsék kemény keverék mellett döntöttek nála.

    Binotto utódjának tehát az egyik, ha nem a legfontosabb dolga lesz majd a stratégiai rész rendbe tétele, hiszen egy jó stratégia már egy fél siker.

    Leclerc köré építeni

    A sorozatos baklövések vezettek odáig, hogy megromlott Charles Leclerc és Mattia Binotto viszonya, pedig a monacói nála lett a Ferrari versenyzője és még Sebastian Vettel fölé is került az utolsó évekre a rangsorban. Saját nevelésüként egyértelmű, hogy a csapat magja a monacói, ahogyan Verstappen az a Red Bullnál. Szerződése még két szezonra szól, a hosszabbítás ténye eddig kérdéses volt, pont Binotto személye miatt.

    Leclerc viszont bizonyított annyit, hogy ha minden klappol körülötte, akkor hasonló teljesítményre, mint a fő rivális Verstappen. Ráadásul olyan személyiség is, akire lehet egy csapatot építeni.

    Sainz érkezése azonban némileg megnehezítette a helyzetét, hiszen első közös évükben megverte őt a spanyol, igaz, amikor a leginkább számított, idén, akkor a monacói nem hagyott sok kegyelmet.

    Az új vezető kulcsfeladata Leclerc hosszabbtávú megtartása, hiszen Lewis Hamilton inkább előbb, mint utóbb nyugdíjba megy, és bizony egy Leclerc kaliberű versenyző igencsak kapós lehet Wolfféknak. Megtartásához pedig minden szinten számára ideális környezetet kell teremteniük, akár még Sainz kárára is.

    Olasz sajtó: Ha Binotto marad, Leclerc távozhat a Ferraritól

    Újfajta mentalitást hozni a csapathoz

    Sokszor vádolják a Ferrarit azzal, hogy túl „olaszos” mentalitásúak, illetve a történelme miatt mindig rajtuk is lesz a nyomás, a siker kényszer. Az elmúlt két évük pocsékra sikeredett, így sokan elkezdtek reménykedni idén, hogy 2007 után végre, aztán mégsem…

    Mérpedig a nagy nyomást nem mindenki tudja kezelni, főleg nem egy olyan vezető, aki mondjuk nem elég erélyes vagy nincs túl nagy tekintélye házon belül.

    Binotto a szezonnal egyébként elégedett volt, hiszen a télen jelentősen fejlődtek, ami teljes mértékben igaz, viszont a négy futamgyőzelem – az év elején még- leggyorsabb autóval minden csak nem elégedettségre okot adó statisztika.

    Ebből a nyomasztó közegből mindenképpen egy olyan valaki, aki frissen kerül a Scuderia kötelékébe és nem olasz mivolta révén kevésbé hathat rá az a sokat emlegetett Ferrari-nyomás.

    Autó továbbfejlesztése

    Az F1-75 remek aerodinamikai és motorikus alapokkal rendelkezik, amelynek az éve elején csak a megbízhatóság szabott gátat. Az év végére, ahogy elúszni látszott a bajnoki cím, úgy fejlesztették egyre kevésbé az autót, illetve a Spában bevezetett technikai direktíva talán őket érintette a legrosszabbul. Ez tehát összességében optimizmusra adhat okot a tifosiknak, hiszen a megbízhatósági gondokat engedik a szabályok kijavítni.

    Jövőre a legfontosabb, hogy megoldást találjanak a megemelt hasmagasságra és visszatérjenek a tavaly év eleji formájukhoz.

    Önmagában sem lesz könnyű feladata ez, mivel a Ferrarinak híresen gondjai szoktak adódni mind az év közbeni mind pedig a téli fejlesztésekkel is.

    Nehéz belpolitikai helyzet

    Nem túlzás azt állítani, hogy valamennyi F1-es csapatfőnök közül a Ferrari vezetője van a legnagyobb nagyító és a legnagyobb nyomás alatt. Meg is látszik a közelmúltban, 2013 óta a következő lesz a Scuderia ötödik csapatfőnöke, miközben a riválisoknál, a Mercedesnél és a Red Bullnál is ugyanaz az az ember állt a csapat élén ezen időszak alatt.

    A korábbiak veszte vagy a gyenge eredmény vagy pedig az volt, hogy összezördült a vezetőséggel. De 2019-ben egy komolyabb belpolitikai viszály után „fúrta ki” Binotto az addigi csapatvezető Maurizio Arrivabenet.

    Szóval a Ferrari csapatfőnökének nem csak a kívülről érkező kritikákkal kell majd megküzdenie, hanem a házon belüli rosszakaróival is.

  • Ezek a nevek vannak most a kalapban a Ferrarinál, Binotto helyére

    Ezek a nevek vannak most a kalapban a Ferrarinál, Binotto helyére

    Ross Brawn gyorsan pontot tett a pletykák végére, miszerint a következő munkahelye a Ferrari menesztett csapatfőnökének, Mattia Binottónak a leváltása lehet.

    Luigi Perna a nagy tekintélyű La Gazzetta dello Sportban így írt korábban, a kialakult helyzetről a Scuderia és Binotto között:

    „Abu Dhabi után nem volt tárgyalás Binotto és a felső vezetés között, ami megerősítette az elszigeteltségét. Binotto végkielégítésének feltételei és mértéke, mivel 2023 végén lejáró szerződése volt, még nem lett elfogadva.”

    A legvalószínűbb forgatókönyv szerint, Binotto helyére Frederic Vasseur a favorit, aki jelenleg az Alfa Romeo csapatfőnöke, de erős szálak fűzik Charles Leclerc menedzseréhez, Nicholas Todt-hoz. A hírek szerint a McLarennél dolgozó Andreas Seidlt, sőt, még a Red Bull rendkívül sikeres csapatfőnökét, Christian Hornert is megkörnyékezték, de elutasították a lehetőséget.

    Stefano Mancini, a La Stampa tudósítója szerint Vasseur „továbbra is jelölt”, bár Benedetto Vigna – a Ferrari vezérigazgatója – ideiglenes csapatfőnökként beiktatható. Ugyanígy Binotto idei helyettese, Laurent Mekies is.

    Ugyanakkor egy másik olasz forrás szerint Binottót már legalább négy állásajánlattal hozzák összefüggésbe máshol a boxutcában, többek között az Alpine és az Aston Martinnál is forog a neve állítólag.

    Történjék bármi is a Ferrarinál, az egyértelmű, hogy a csapat változásokat akar, hogy jobban kihasználhassák a következő évben a versenyképességüket. A Ferrari vezérigazgatója, Vigna így látja ezt:

    „Tudtunk fejlődni, és ez örömmel tölt el. Ugyanakkor másodiknak lenni az első a vesztesek között, és nem vagyok elégedett azzal, ahogy a világbajnokság végződött. Azonban azt is gondolom, hogy a csapatban megvan az, ami ahhoz kell, hogy idővel javulni tudjunk.”

    Hivatalos: Binotto távozik, új csapatfőnököt kap a Ferrari!

  • Hivatalos: Binotto távozik, új csapatfőnököt kap a Ferrari!

    Hivatalos: Binotto távozik, új csapatfőnököt kap a Ferrari!

    A Ferrari meglehetősen erősen kezdte a 2022-es szezont, és pár fordulóig úgy tűnt, hogy ők dominálhatnak idén. Hosszú idő óta először.

    Azonban ezt követően sorra jöttek a hibák és a félresikerült stratégiák. A Ferrari sorra bukta a pontokat, míg a Red Bull megerősödött és végül fölényes győzelmet aratott.

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto amúgy sem volt épp közönségkedvenc, de a sorozatos baklövések után igazi népharag zúdult rá. Távozását sürgették még a Ferrari-rajongók is, sőt talán ők leginkább. Nos, az ő „vágyuk” most teljesült.

    Hivatalosan is bejelentették azt, amit már pletykáltak korábban: Binotto december 31-vel távozik a Ferraritól.

    „Szeretnék köszönetet mondani Mattiának a Ferrarinál eltöltött 28 év alatt nyújtott nagyszerű hozzájárulásáért, és különösen azért, hogy a tavalyi év során visszavezette a csapatot a versenyképességhez” – nyilatkozta Benedetto Vigna, a Ferrari vezérigazgatója, a márka közleményében.

    „Ennek eredményeként erős helyzetben vagyunk, hogy álljunk az új kihívások elébe, mindenekelőtt a csodálatos rajongóink számára világszerte, hogy megnyerjük a motorsport végső díját. Mindenki itt a Scuderiánál és a tágabb Ferrari közösségben is sok sikert kíván Mattia számára a jövőre nézve.”

    Mattia Binotto így nyilatkozott: „Az ezzel járó sajnálattal együtt, úgy döntöttem, hogy befejezem az együttműködésemet a Ferrarival. Egy olyan cégtől távozom, amelyet szeretek, amelynek 28 éve vagyok a tagja, azzal a nyugalommal, amely abból a meggyőződésből fakad, hogy mindent megtettem a kitűzött célok eléréséért. Egy egységes és növekvő csapatot hagyok hátra. Egy erős csapatot, amely biztos vagyok benne, hogy készen áll a legmagasabb célok elérésére, és amelynek minden jót kívánok a jövőre nézve.”

    „Úgy gondolom, hogy helyes, hogy most megteszem ezt a lépést, bármennyire is nehéz volt számomra ez a döntés. Szeretnék köszönetet mondani a Gestione Sportiva minden emberének, akik osztoztak velem ezen az úton, amely nehézségekkel, de nagy elégedettséggel is járt.”

    A Ferrari új csapatfőnökének megtalálása a csapat állítása szerint folyamatban van, és várhatóan jövőre véglegesítik majd.

  • Ledobta a bombát az olasz sajtó, a Schumacher-éra nagyágyúja lesz a csapatfőnök?

    Ledobta a bombát az olasz sajtó, a Schumacher-éra nagyágyúja lesz a csapatfőnök?

    Sajtóinformációk szerint a Ferrari sikereinek egyik kovácsa térhet vissza a vörösökhöz.

    Egyre jobban rezeg a léc Mattia Binotto alatt, mivel idén egy jó autóval sem tudták megszerezni a bajnoki címeket. Jól kezdett a Scuderia az év elején, ám a rossz stratégiai döntések, a meghibásodások és a fejlesztési verseny elvesztése végül kiírták az olaszokat a történetből.

    Míg a csapatfőnök váltig állítja, hogy nincs itt semmi látni való és minden rendben van, addig egyre többen mutogatnak a Ferrari vezetőségére. Sokan követelik Binotto fejét, így előbb-utóbb búcsút inthet a csapat az svájci-olasz vezetőnek.

    Az itáliai média eddig Frédéric Vasseur személyében látta a jövőt, ám egy újabb név került bele a kalapba.

    A La Stampa szerint a Scuderia sikereinek egyik meghatározó szereplője is szerepel azon a bizonyos listán. Ross Braw ugyanis hátra hagyta az F1-es kötelességeit, így egy kis kényszerpihenő után vissza is térhetne a vörösökhöz. Az olasz lap szerint addig Benedetto Vigna venné át a brit szakember helyét, aki karmesteri pontossággal irányíthatná a háttérben az istállót.

    Amióta Brawn otthagyta a Ferrarit, csak két bajnoki címet zsebelt be a Scuderia. 2007-ben az egyéni tabella élén végeztek Kimi Räikkönennel, míg 2008-ban a konstruktőri címet hódították el.

  • Olasz sajtó: Ha Binotto marad, Leclerc távozhat a Ferraritól

    Olasz sajtó: Ha Binotto marad, Leclerc távozhat a Ferraritól

    Az olasz sajtó azt pletykálja, hogy ha Mattia Binotto lesz az elkövetkezendő években is a Ferrari csapatfőnöke, akkor Charles Leclerc nagy valószínűséggel nem hosszabbítana a Scuderiával és megpróbálna magának helyet találni a Mercedesnél. A monacói ferraris jövőjét azonban Fred Vasseur esetleges érkezése menthetné meg.

    Az olasz istálló zseniális formában indította szezont, miután Bahreinben kettős győzelmet aratott, amíg a Red Bull nullázott. Ezzel pedig a Tifosi elkezdett abban reménykedni, hogy hosszú idő után 2022 az ő évük lehet, de erről az álomról gyorsan le kellett tenniük.

    A Ferrari megbízhatósági gondjai, stratégiai blamái és versenyzői hibái miatt ugyanis nagyon hamar esélytelenné vált a bajnoki címekért folytatott harcban. Max Verstappen már Japánban világbajnok lett, a Red Bull pedig Austinban bebiztosíthatja a konstruktőri bajnokságot.

    A szurkolók pedig rendkívül csalódottak és a hibákért Binottót tartják felelősnek első sorban, ami miatt a fejét szeretnék venni a svájci-olasz szakembernek. A sajtó is egyre többet pletykál ezen téma kapcsán. Ha pedig a szóbeszédből tényleg valóság lesz az Alfa Romeónál dolgozó Vasseur örökölné meg Binotto helyét, akkor Leclerc megkaphatná kiemelt státuszt csapaton belül, ami az idei szezonban nagyon hiányzott a számára.

    A Formulapassion.it értesülése szerint ha a Ferrarinál nem lesznek gyökeres változások az elkövetkező években, akkor Leclerc más opciók után nézhet, ami a jövőjét illeti. Vasseur érkezése azonban jobb belátásra bírhatná őt, mert 2018-ban már volt lehetőségük együtt dolgozni a Saubernál és a monacói fiatal rendkívül jó teljesítményt volt képes nyújtani az újonc szezonjában. Nagy kérdés, mi lesz így az 5-szörös futamgyőztessel, aki „semmit nem zárna ki” a jövőjét illetően.

  • Olasz sajtó: Mattia Binotto azonnali eltávolítása várható a Ferrarinál

    Olasz sajtó: Mattia Binotto azonnali eltávolítása várható a Ferrarinál

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto feltehetően még ma bejelenti távozását a csapattól.

    Az olasz média szerint azért távozik a Ferraritól, mert a csapat vezetői közt nincs meg a bizalom. Ezek közé a személyek közé tartozik John Elkann, aki 2018 júliusa óta a Ferrari elnöke is.

    A hír az olasz istálló csalódást keltő szezonja után érkezik. Bár kezdetben úgy tűnt, hogy a 2022-es év első versenyein harcba szállhatnak a világbajnoki címért, számtalan stratégiai hiba és baleset segített abban, hogy a győzelmet végül a Red Bull szerezte meg.

    Binotto viselte a felelősség legnagyobb terhét, sokan kritizálták a csapat hibáinak a kezeléséért..

    Az elmúlt hetekben a pletykák szerint Frederic Vasseur az esélyes, hogy átvegye a Ferrari irányítását. A francia jelenleg az Alfa Romeo csapatfőnöke, aki hosszú karriert tudhat magáénak a csapatvezetésben és a tehetséges versenyzők nevelésében.

    Bár a Ferrari borzasztó hamar cáfolta a pletykákat, úgy tűnik, csak idő kérdése, hogy Binotto távozzon a színről.

    Mivel a hivatalos bejelentés a mai nap folyamán várható, nem tűnik valószínűnek, hogy ez barátságos elválás lesz. A svájci mérnök 28 éve dolgozik Maranellóban, de állítólag belefáradt a saját kollégái által is felé irányuló frusztrációba.

    A Forma-1-ben igen megszokott az, hogy az alkalmazottak egyik csapatból átugranak a másikba. Ezen korábbi pletykék ellenére a McLarentől Andreas Seidl visszautasította az ajánlatot, hogy ő legyen a Ferrari új csapatfőnöke.

    Binotto is rámutatott, arra hogy Vettel kudarcot vallott a Ferrarinál

  • Binotto is rámutatott, arra hogy Vettel kudarcot vallott a Ferrarinál

    Binotto is rámutatott, arra hogy Vettel kudarcot vallott a Ferrarinál

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto rávilágított, hogy Sebastian Vettel ideje a Scuderiánál kudarc volt.

    A német Vettel hat szezont töltött az olasz alakulatnál, miközben a Red Bull-lal szerzett négy bajnoki sikerét próbálta felülmúlni. A 35 éves versenyző a hőse, Michael Schumacher nyomdokaiba akart lépni, és újraéleszteni a szétesett Ferrari-csapatot. Annak ellenére, hogy a Mercedes villámgyorsan kezdte a turbó-hibrid korszakot, Vettel 2017-ben és 2018-ban is világbajnoki harcig vezette a Ferrarit, sőt, az utóbbi szezon félidejében még a tabella élén is állt. Esélyei azonban egy hibával kezdtek megtörni, amikor abban az évben a Német Nagydíjat vezetve a szalagkorlának ütközött és kiesett.

    Vettel, aki vasárnap, az Abu Dhabi Nagydíj után vonult vissza a Forma-1-től, maga is kudarcnak nevezte a Ferrarinál töltött időszakát. Arra a kérdésre, hogy egyetért-e ezen értékeléssel, Binotto így felelt:

    „Azt hiszem, igaza van. Amikor csatlakozott a Ferrarihoz, az volt az ambíciója és a célja, hogy világbajnoki címet nyerjen a Ferrarival, és ez volt a mi álmunk és célunk is. Tehát ez egy kudarc volt neki, de kudarc volt összességében számunkra csapatként is. Nagyon közel járt hozzá, sőt a legközelebb 2017-ben és 2018-ban volt, szóval volt néhány esélyünk, de nem sikerült. Azt hiszem, amikor a végső célod az, hogy ezt elérd, és amikor mégsem éred el, az akkor kudarc.”

    Binotto szerint alaptalan az, hogy kivágná a Ferrari

  • Schumacher elfogadná Wolff ajánlatát

    Schumacher elfogadná Wolff ajánlatát

    Mick Schumacher a jelek szerint szívesen elfogadná Toto Wolff ajánlatát, és jövőben a Mercedes csapatnál vállalna szerepet.

    Miután elvesztette Haasnál a versenyülését, és máshol sem sikerült állást szereznie, úgy tűnik, hogy a Mercedes tartalékosi szerepe a legjobb választás a 23 éves versenyzőnek. A pletykák közepette, miszerint a Ferrari junior akadémiájával kötött szerződését sem hosszabbítják meg 2023-ra, Mattia Binotto azt mondta, nem fogja megakadályozni Schumacher Mercedeshez való átigazolását. Így fogalmazott a Ferrari csapatfőnöke:

    Miután a Haasnál másképp döntöttek a következő szezonra, le kell ülnünk Mickkel, hogy valóban eldöntsük, mi a legjobb a jövője szempontjából. Jelenleg nincs helyünk neki, és azt hiszem, az a legfontosabb, amikor még ilyen fiatal vagy a karrieredben, hogy biztosíts, és megkapd a számodra legjobb lehetőséget. Teljesen nyitottak leszünk más választásokra.”

    A Mercedes csapatfőnök Wolff már ott tart, hogy meghívja Schumacher menedzsmentjét, hogy üljenek le a szerződéséről tárgyalni:

    „Úgy gondoljuk, hogy tudunk rá vigyázni, de még nem igazán vetettük papírra. Még nem jutottunk el igazán semmiféle feltétel kialakításához. Azért látom így nyíltan, mert szerintem egyszerűen illik hozzá, és most már csak meg kell valósítanunk, ha ő is akarja, valamint Sabine Kehm is akarja, és aztán meglátjuk, hogy hova vezet ez.”

    A 23 éves német Schumacher elismerte, hogy a Mercedes az egyik lehetősége a jövő évre:

    „A Mercedes egy nagyszerű márka, hihetetlenek az eredményeik az F1-ben. Megvizsgálom a lehetőségeimet, de a Mercedes az egyik közülük. Az apám is a Ferraritól váltott a Mercedeshez, szóval nem látom okát, hogy én miért is ne. Most van időm, így minden opciót megnézek, és reményeim szerint döntök. Ugyanakkor nagyon jó hallani, amit a Mercedes és különösen Toto mondott.”

    Ez lehet a következő állomás Mick Schumacher számára

  • Binotto szerint alaptalan az, hogy kivágná a Ferrari

    Binotto szerint alaptalan az, hogy kivágná a Ferrari

    Mattia Binotto szerint minden alapot nélkülöznek azon pletykák, amelyek szerint a Ferrari csapatfőnöki posztjáról való menesztése küszöbén állna.

    Miután kihagyta a Brazil Nagydíjat, akárcsak Mercedes-es kollégája, Toto Wolff is, a páros Abu Dhabiban a 2022-es szezonzárón újra a pálya mellett van. A hét folyamán az olasz média azt találgatta, hogy a Ferrari elnöke, John Elkann úgy határozott, hogy Binottót az Alfa Romeo csapatfőnökével, Frederic Vasseurrel váltja le 2023-ra. Szombaton Binotto már a kérdést is kinevette:

    „Nem számítottam erre a kérdésre, hadd gondolkozzak egy kicsit.”

    Az olasz elárulta, hogy a Ferrarit körülvevő szenvedély együtt jár sok kritikával és pletykával:

    „Nyilvánvalóan, amikor ezek a találgatások megjelentek, egyeztettem az elnökömmel, John Elkannal, együtt nyíltan megvitattuk, mi a legjobb módja a továbblépésnek, és úgy döntöttünk, hogy kiadunk egy közleményt. Talán ez volt a legjobb módja annak, hogy lezárjuk a spekulációkat, és egyértelműen olyan pletykákról van szó, amelyek teljesen alaptalanok, totálisan minden alapot nélkülöznek.”

    Ugyanakkor elismerte, hogy azt, ha Elkann esetleg meggondolja magát 2023-ra, akkor „nem rajtam múlik, hogy eldöntsem”. Végül így zárt:

    „Viszont elég nyugodt vagyok. Azt hiszem, ha visszatekintek a szezonra, igen, volt pár hullámvölgyünk, de azt hiszem, elértük a fő célunkat, ami az volt, hogy újra versenyképesek legyünk a 2022-es autók új korszakában.”

    Lebukott Binotto és Vasseur Abu Dhabiban?