Címke: Mattia Binotto

  • Piero Ferrari: Olyan döntést hoztunk, ami a Ferrari érdekeit szolgálja

    Piero Ferrari: Olyan döntést hoztunk, ami a Ferrari érdekeit szolgálja

    A Ferrarinak azért kellett elbocsátani Maurizio Arrivabenét, hogy biztosítsák Mattia Binotto maradását, legalábbis ezt hintette el a La Gazetta dello Sportnak Enzo Ferrari még élő fia Piero Ferrari.

    Binottot előléptették, ám eddigi pozíciójára (technikai igazgató) még nem neveztek ki senkit.

    ,,Minden karácsony előtt történt, ám bizonyos okok miatt úgy döntöttünk nem hozzuk nyilvánosságra a dolgot. Nem akarok részletekbe bocsátkozni, ugyanis én csak, mint részvényes vagyok jelen, ám annyit mondhatok nem volt egyetértés a tagok között, végül olyan döntést hoztunk, ami a Ferrari érdekeit szolgálja.”

    Piero Ferrari feltehetően ezzel utalni akart azokra a pletykákra, amik arról szóltak, hogy hatalmi harc ütötte fel a fejét Arrivabene és Binotto között, ami később odáig is vezethetett volna, hogy a svájci szakember elhagyja az alakulatot.

    ,,A legfontosabb dolgot kellett figyelembe vennünk, garantálnunk kellett a folytonosságot a technikai oldalról, és e tekintetben Mattia Binotto hozzáértése alapvető fontosságú a csapat számára.”

  • Brundle: Arrivabene irányítása alatt nem mentek jól a dolgok a Ferrarinál

    Brundle: Arrivabene irányítása alatt nem mentek jól a dolgok a Ferrarinál

    Martin Brundle úgy véli, nem mentek jól a dolgok a Ferrarinál, ezért kellett elbocsátani Maurizio Arrivabenét.

    Sebastian Vettel és a Ferrari 2018-ban harcban voltak a világbajnoki címért, ám vereséget szenvedtek Lewis Hamiltontól és Mercedestől, miután mind a német versenyző és csapata hibákat követtek el, melyek során értékes pontokat veszítettek.

    Arrivabene útját kiadták még a hét elején, helyét Mattia Binotto veszi át, aki eddig technikai igazgatóként dolgozott a vörösöknél. Az Autosport International Shown Brundle úgy kezdte beszédét, nem akar személyeskedni a kijelentésével, ugyanis ahogy folytatta, nem tudhatja, hogy mit nem tudhat, hiszen nem tagja a csapatnak.

    ,,Megfigyeltem a dolgokat, és nem volt minden rendben náluk. Láttuk, mi történt Hockenheimben, ahol Vettel nyomás alá került, mert a csapata nem jól döntött a verseny eleső felében, aztán kicsúszott a pályáról, és onnantól elúsztak világbajnoki esélyei is. Aztán, ott volt az a szélárnyékos eset Monzában (az említett helyen, ahol a Ferrari nem változtatott a korábban megbeszélt sorrenden, így Vettel nem használhatta ki Räikkönen szélárnyékát). Bizonyos dolgokat nem tettek meg.”

    Az olasz ex-csapatfőnököt már többen is kritizáltak amiatt, ahogy a médiával bánik, főleg 2018 második felében miután Sergio Marchionne a Ferrari egykori elnöke elhalálozott.

    Ugyanakkor Brundle hozzátette, Binottonak új kihívásoknak kell megfelelnie kinevezése után, John Elkann (elnök) és Louis Camilleri (ügyvezető igazgató) irányítása alatt.

    ,,Nem hinném, hogy Mattia Binottonak nagyon jó híre lenne a technikai csapat fejlesztésében, ő egyértelműen az emberek vezetője, ám, mostantól az ő kezében van az irányítás. Az élre kell állnia és olyan fondorlatos interjúkat adni olyan szörnyű embereknek, mint amilyen én is vagyok a Formula 1-es médiában. Ott kell lennie és el kell magyarázni, miért mennek jól a dolgok vagy miért nem. Ez egy másfajta állás, más kihívás elé is állít.”

    Charles Leclerc idén csatlakozik a Ferrarihoz, Kimi Räikkönen helyére első teljes szezonja után. Többen tippelnek arra, hogy több alkalommal is nyerni fog, ami nyomás alá helyezheti csapattársát Sebastian Vettelt. Ha a monacói is csatlakozik a világbajnoki címért folytatott harcba, Brundle úgy véli Binotto élete is könnyebb lesz a Ferrarinál.

    ,,Ismerek olyan embereket, akik együtt dolgoztak vele, mint például Ross Brawn, aki nagyra értékeli őt. Úgy gondolom, hogy az autó és a motor a megfelelő pozícióban lesz, a többi pedig könnyen fog jönni, ha Vettel és Leclerc jól végzik a munkájukat.”

  • Sticchi Damiani: Arrivabene távozása után hatalmas elvárások nehezednek a Ferrarira

    Sticchi Damiani: Arrivabene távozása után hatalmas elvárások nehezednek a Ferrarira

    Angelo Sticchi Damiani az olasz automobil-szövetség elnöke szerint a Ferrari azzal a döntéssel, hogy elbocsájtotta Maurizio Arrivabenét, hatalmas elvárás elé állította az egész csapatot.

    A hatalmi harcokról már hónapok óta hallani lehet, mely az olasz ex-csapatfőnök és a technikai igazgató Mattia Binotto között alakult ki. Végül, az utóbbi kerekedett felül, és kapta meg a kinevezést, ezzel pedig a Scuderia élére került.

    ,,Az üzenet kristálytiszta, nem lehet több félreértés az eredmények terén, nem lehet többé azzal a kifogással élni, hogy kommunikációs problémák vannak a fejesek között.”

    Miután Binotto azonnali hatállyal elfoglalta a csapatfőnöki pozíciót, azonban az alakulat azt nem közölte, hogy ki veszi át a svájci mérnök pozícióját, ám Sticchi Damiani úgy véli, nem feltétlenül szükséges mást kinevezni, hiszen az említett szakember mind két szerepet el tudja látni.

    ,,Binotto kinevezése, valamint a két legfontosabb pozíció vegyítése egy szenzációs fejlemény, aminek egy dolgot kell eredményeznie: mindkét világbajnoki címet meg kell nyerniük. Az elvárások a 2019-es szezonra, hatalmasra nőttek, ám a legfontosabb, hogy megtalálták az egyensúlyt. A részvényesek átgondolták milyen is lenne, ha harmadszor is elveszítenék a címet, és ezt elfogadhatatlannak találták, valamint ezt a döntést a szurkolók miatt is lépték meg, akik sosem hagyták el a Ferrarit egy pillanatra sem, hiába szenvedtek vereséget.”

    Végül az ACI főnöke Charles Leclerc szerződtetésére is kitért, amit egy remek lépésként könyvelt el, és reméli ez a lépés Sebastian Vettelt is motiválni fogja, hogy jobban teljesítsen.

    ,,Sebastian nem feltétlenül üdvözölte egy fiatal, gyors és már érett pilóta érkezését, ám meg vagyok győződve, hogy ez a helyzet a segítségére lehet, hogy a legjobbat tudja kihozni magából. Új ösztönző erőkre van szüksége, főleg a tavalyi törékeny szezon után, mialatt egy fajta komfortzónában versenyzett a barátja, Kimi Räikkönen oldalán. Az, hogy kikerül ebből a kényelmi helyzetből, csak hasznára válhat.” –nyilatkozta Sticchi Damiani a Corriere dello Sportnak.

  • Mekies lehet Binotto utódja a Ferrarinál

    Mekies lehet Binotto utódja a Ferrarinál

    Laurent Mekies lett a favorit a Ferrarinál, ő válthatja az eddig technikai igazgatóként szerepelt Mattia Binottót. Hosszas vívódás után tegnap megnevezték Binottót mint a csapat új főnőkét, így Maurizio Arrivabenének távoznia kellett. A sajtóközleményük így fogalmaz:

    „A döntést sokáig érleltük, miután meg akartuk ismerni Maurizio személyes elképzeléseit is. A technikai részleg pedig továbbra is direktben Mattiának küldi majd a jelentéseit.”

    Az utóbbi mondat alapján azt gondolhatnánk, hogy Binotto marad a technikai igazgató is miközben a csapatot is irányítja, de Flavio Briatore is kételkedik ebben. Róla így vélekedett a korábbi szakember:

    „Meglátjuk, hogy miképp irányítja majd a csapatot Binotto. Amit nem tudok elképzelni, hogy kettős szerepben lenne, így nézzük meg, hogy ki követi majd a technikai igazgatói székben.”

    Az AMuS és a La Gazetta is arról ír, hogy mindig is Sergio Marchionne terve volt az, hogy Binottót pozícióba helyezze. Ő azonban tavaly júliusban elhunyt, azóta meg tartott házon belül az Arrivabene-Binotto hatalmi harc. Briatore szerint emiatt is bukták el a 2018-as bajnoki címet, ami Arrivabene bukásához vezetett. Elég konkrétan fogalmaz:

    „Nagyobb nyomás alatt kellett volna tartaniuk Hamiltont, és akár hibára is kényszeríteni. Az igazság azonban az, hogy erre képtelen volt a Ferrari.”

    A korábbi Ferrari főnök, Cesare Fioro is egyetért Briatoréval, ő Arrivabenét egy olyan embernek látja, aki a reklámszakmából érkezett, és nem volt elég versenytapasztalata.Az olasz Radio 1-en így beszélt:

    „Binotto vezető nélkül maradt, miután meghalt Marchionne. Szurkolok Mattiának, mert magabiztos és nagy tapasztalata van.”

    A La Gazetta és a Bild is azt írja, hogy a technikai igazgatói szék várományosa Laurent Mekies. Tavaly őt a Ferrari elég furcsán igazolta a FIA-tól, ahol Charlie Whiting helyettese volt. Előtte a Minardinál Baumgartner Zsolttal is dolgozott még együtt, később a Toro Rossonál találhattuk.

  • Hivatalos: Arrivabene távozik a Ferraritól

    Hivatalos: Arrivabene távozik a Ferraritól

    Délelőtt már felröppent a hír, hogy Maurizio Arrivabene távozhat a Ferrari csapatfőnöki pozíciójából. Ezt most a csapat meg is erősítette.

    A hivatalos közlemény szerint közös döntés volt, melyet hosszas megbeszélések előztek meg.

    „A Ferrari szeretne köszönetet mondani Maurizionak azért, hogy közreműködött abban, hogy a csapat növelni tudta versenyképességét az elmúlt pár évben és minden jót kívánunk neki a jövőbeli törekvéseihez.”

    Arról is beszámoltak, hogy ki lesz az új csapatfőnök.

    „Azonnali hatállyal Mattia Binotto veszi át a Scuderia Ferrari csapatfőnöki pozícióját. Minden műszaki terület továbbra is közvetlenül Mattiának jelent majd.”

  • Briatore elégedett, hogy a Ferrari megvált Arrivabenétől

    Briatore elégedett, hogy a Ferrari megvált Arrivabenétől

    Flavio Briatore, aki korábban a Benetton és a Renault csapatok főnöke is volt úgy véli, hogy a Ferrari jól tette, hogy lecserélik Maurizio Arrivabenét. Mattia Binotto érkezik a helyére, aki eddig az istálló technikai igazgatója volt, 2016 óta. A La Gazetta dello Sport riportja után a korábbi F1-es csapatfőnök azt gondolja, hogy Binottóval térhetnek vissza a helyes útra. Briatore szerint A Ferrari helyesen cselekedett, miután egy olyan bajnoki címet vesztettek el, amit már majdnem megnyertek. Így nyilatkozott Flavio:

    „Tavaly a Ferrarinak mindene megvolt ahhoz, hog bajnokságot nyerjenek, de nem jött össze. Amennyiben nem nyersz, változtatni kell a dolgokon, azt gondolom, hogy a Scuderia vezetői is belátták ezt Maranellóban. Binotto technikai igazgatóként remek munkát végzett, tavaly a Ferrarinak már nagyon jó autója volt, nagyon gyors, és ha másképp irányították volna a versenyzőiket, akkor meglett volna nekik a világbajnoki cím. Meglátjuk, mire lesz képes csapatfőnökként, és nem hiszek abban, hogy két poszton is lesz majd, így érkezhet egy új technikai igazgató.”

    Binotto a pletykák szerint még a már azóta elhunyt Sergio Marchionne választása volt, aki még a halála előtt megkezdte azt a folyamatot, hogy a technikai főnöküket kinevezzék, és Arrivabene megbízatását visszavonják.

  • Az olasz média szerint Binotto jön, Arrivabene távozik!

    Az olasz média szerint Binotto jön, Arrivabene távozik!

    Maurizio Arrivabene is beállhat a kudarcot vallott Ferrari csapatfőnökök sorába, és az eddigi technikai vezetőjük, Mattia Binotto válthatja a karizmatikus vezetőt. Tavaly már erős csomagjuk volt, főleg az év első felében, de a Scuderia és Sebastian Vettel újfent alul maradt a konstruktőrök és a versenyzők világbajnokságában is.

    A Ferrari stratégiái és koordinációs hibák miatt rendre csődöt mondtak akár már az időmérő edzéseken vagy a versenynapokon, és fájhatott is emiatt a feje Maurizio Arrivabenének. Nem is annyira meglepő, hogy a fejét követelték.

    Amikor a Juventus focicsapat vezetői helye megüresedett, már akkor felmerült Arrivabene neve ott, és elindultak a pletykák, hogy a Ferraritól kirúgják, és ott lehet ő elnök-vezérigazgató a jövőben. Arrivabene azonban elengedte a füle mellett ezen értesüléseket, és csak annyit mondott, hogy a Juventusszal annyi a kapcsolata, hogy az elnökségben benne van, de semmi több.

    A legismertebb olasz sportlap, a La Gazetta dello Sport azonban a mai számában már arról ad hírt, hogy a Ferrari cég vezetője, John Elkann döntött, és kinevezte Mattia Binottót csapatvezetőnek Maurizio helyére a 2019-es Forma-1-es világbajnokság kezdete előtt.

  • Wolff: Nem tettünk ajánlatot Binottonak

    Wolff: Nem tettünk ajánlatot Binottonak

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff elutasította azon feltételezéseket, miszerint állásajánlatot tettek a Ferrari technikai igazgatójának, Mattia Binottonak.

    Nyáron szárnyra kaptak a pletykák, miszerint Binotto és Arrivabene között egyfajta kakaskodás alakult ki a vezető pozíció megszerzése érdekében, ám az olasz csapatfőnök nemrég tagadta az állítások valódiságát.

    Azonban a múlt hónapban az olasz média ismét elhintette, hogy a rivalizálás még mindig fenn áll a két említett fél között, sőt a technikai igazgatót több csapat is megkereste, hogy csatlakozzon hozzájuk. Ezek közül az egyik állítólag a Mercedes volt, amit most Toto Wolff megcáfolt.

    ,,Nem, mi nem tettünk ajánlatot Binottonak. Ő egy kiváló mérnök, de James Allison irányításával egy remek technikai csapatunk van, ahova nem keresünk új embereket.” – nyilatkozta az osztrák csapatfőnök a La Gazetta dello Sportnak.

    A Mercedes mérnöki csapatát a fő tervező James Owen irányítja, őt követi a motorfelelős igazgató Aldo Costa, aki nyár óta már csak tanácsadói szerepet tölt be.

    ,,Aldo nem csak kolléga, hanem barát is, aki nem fogja elhagyni a Mercedest. A csapatunk dinamikus szerkezetű, ezért biztosítanunk kell a fiatalok számára a fejlődés lehetőségét. Amit szeretek, ha valaki távozik az alakulattól, akkor azt nem keserű szájízzel teszi, ezt garantálhatom.”

  • Arrivabene elárulta a 2019-es Ferrari bemutató időpontját!

    Arrivabene elárulta a 2019-es Ferrari bemutató időpontját!

    A Ferrari autója házon belül a 670-es kódnéven emlegeti majd az új modelljét, és már lehet tudni a bemutató időpontját is. A csapatvezető Maurizio Arrivabene mindezt az Autosprint díjátadóján osztotta meg az újságírókkal, Milánóban. Az autó bemutatója három nappal lesz a barcelonai előszezoni tesztek előtt. Ezen a hagyományos karácsonyi esten ahol az olasz autószövetség díjait is kiosztják Arrivabene ennyit árult el az új Ferrari pilóta Charles Leclerc társaságában:

    „Azon csoportunk amelyiket Mattia Binotto vezet, már hónapok óta dolgozik a jövő évi versenyautónkon. A motorok már tesztpadon vannak, és már az autó egyes alkatrészei is gyártás alatt vannak. Azon elemek amik igazán befolyásolják majd a teljesítményt az utolsó pillanatban érkeznek majd meg, még akkor is, ha így meredekebb a dolog, és egyre kevesebb az idő. Február 15-én mutatjuk be majd az autót, addigra mindennek készen kell lennie. Összességében most még korai lenne összképet adni az autóról. Szimulátorban már elvégeztük a munkánkat, és folyamatosan dolgozunk is rajta, az igazé mérce azonban majd a pályán nyújtott teljesítmény lesz. Itt szembesülsz mindennel, az adatokkal amiket összegyűjtöttél a téli szezon alatt, illetve a többiek felkészültségével. A technikai személyzetünk keményen dolgozik azért, hogy készen legyünk február 15-ig. Vannak már információink a szimulátoros srácoktól, de korai lenne erről még beszélni.”

  • Binotto több ajánlatot is kapott, de inkább maradna a Ferrarinál

    Binotto több ajánlatot is kapott, de inkább maradna a Ferrarinál

    Hiába ért véget a 2018-as szezon, Maranellóban még mindig suttognak Maurizio Arrivabene és Mattia Binotto viszályáról.

    Egyes szakértők úgy vélik, az olasz csapat bajnoki címért folytatott küzdelme azért ért véget sikertelenül, mert a fent említett két vezető rivalizálása felemésztette a csapat energiáját. A Corrierre della Sera szerint a vitának még nincs vége.

    ,,Napokkal az Abu Dhabiban rendezett verseny után Binotto meghallgatást kért főnökeitől, hogy megbeszéljék hogyan tovább.” – írta Daniele Sparisci és Giorgio Terruzzi.

    A két újságíró úgy véli az olasz technikai igazgatót nem csak Arrivabene lehetetleníti el, hanem Sebastian Vettel is, aki a napokban tett egy olyan nyilatkozatot, hogy az idei autójuk nem vette fel a versenyt a Mercedes által épített konstrukcióval.

    ,,Ha az egész évet nézzük úgy gondolom, még mindig túl messze voltunk tőlük” – nyilatkozta a német versenyző.

    Az olasz lap úgy tudja, Binottót több csapat is megkörnyékezte, ám ő maradni szeretne, hogy megkezdett projektjét befejezze.

    ,,Ahhoz, hogy munkája sikerrel járjon, szüksége van arra, hogy letisztázzák a szerepeket csapaton belül, valamint nyugalmas környezetet is kért magának” – írják az újságírók.

    Sergio Marchionne váratlan halála miatt a Ferrari szenvedett idén, ám az űrt az új elnök készül betölteni.

    ,,Az utóbbi időben többször is Maranellóba látogatott.” – árulták el a tudósítók John Elkannra utalva. – ,,Megörökölt egy csapatot, melynek már meg volt a szemlélete, amibe nem is szólt bele, ám most arra kérték, hogy állítsa helyre a nyugalmat és hozza vissza az erőt az alakulat életébe.”