Címke: Mattia Binotto

  • Horner: Leclerc szerződtetése új szintekre emelheti Sebastian Vettelt

    Horner: Leclerc szerződtetése új szintekre emelheti Sebastian Vettelt

    Christian Horner szerint egykori versenyzőjét, Sebastian Vettelt könnyen új szintekre emelheti fiatal csapattársa Charles Leclerc.

    A brit csapatfőnök szemtanúja volt egykor a német versenyző sikereinek, négy világbajnoki címet szereztek együtt, ugyanakkor láthatta azt az évet is mikor Daniel Ricciardo sokkal jobban teljesített világbajnok csapattársánál. Ugyan a világbajnoki cím, piros autóban még várat magára, ám Vettel korábbi csapattárását Kimi Räikkönent, sikerült együtt töltött éveik alatt legyőznie. Horner úgy gondolja, hogy Leclerc már nehezebb falat lesz, és megnehezítheti a négyszeres világbajnok életét a Ferrarinál, ugyanakkor a Red Bull csapatfőnöke azt reméli, hogy ez a változás új szintekre fog emelni egykori versenyzőjét.

    ,,Charles egy igazán izgalmas tehetség, Sebastian 31 éves, és itt vannak ezek a fiatal srácok, akik nyomás alá helyezik azokat, akik tapasztalattal rendelkeznek, amit sportszempontból remek látni. Talán az ő (Vettel) szempontjából ez még jól is elsülhet, mert az eddigieknél is jobban kell nyomnia.”

    A Ferrari az elmúlt két évben versenyképes autókkal állt elő, ám mindkét alkalommal Vettel és csapata alulmaradt Lewis Hamiltonnal és a Mercedesszel szemben. Az olasz alakulat ezért emelte idén a tétet, menesztették Maurizio Arrivabenét, akinek helyét Mattia Binotto korábbi technikai igazgató vette át, továbbá leszerződtették Pascal Wehrleint és Brendon Hartleyt, akik a szimulátorban megtett körök révén fogják segíteni a csapat fejlődését.

    ,,Biztos vagyok benne, hogy támogatta a meghozott döntéseket, ugyanakkor rengeteg elvárás irányul felé, nem könnyű a Ferrari első számú pilótájának lenni. Új csapattárs, új menedzsment elég sok újdonság veszi körül ebben az évben.” – vélekedett Horner Vettel jelenlegi Ferraris szerepéről.

    A korábbi években, mielőtt technikai igazgató lett, Binotto a Ferrari motorrészlegét irányította, ami alapján az egykori Jordan F1 tervezője Gary Anderson meg is kérdőjelezte az olaszok döntését, miszerint Binottot nevezték ki csapatfőnöknek. Anderson úgy fogalmazott a kinevezés gyengítheti a Ferrari eddig erőfeszítéseit.

    ,,Elég masszív munka amit Mattia kapott, egyszerre a két pozíciót nem fogja tudni ellátni. Vagy technikai igazgató vagy, vagy csapatfőnök, mindenesetre úgy gondolom elég nehéz helyzetben találta magát, momentán a két iroda között kell futkároznia. Mindkét pozíció hatalmas erőfeszítést igényel a maga módján, ezért előbb-utóbb változásra van szükségük. Meghozták a döntésüket, bármi legyen ennek az oka, az én Red Bullos pályafutásom alatt ők már az ötödik csapatfőnököt alkalmazzák. Minden menedzsmentváltás mind kulturális mind hozáállásbeli változással jár, amihez idő kell.”

  • Leclerc üléspróbán járt ma Maranellóban

    Leclerc üléspróbán járt ma Maranellóban

    A Ferrari leendő pilótája, Charles Lelclerc a mai napon beleülhetett az idei Ferrarijába. Ma reggel véglegesítették a monacói tehetség ülésének alakját.

    A gyárban

    Leclerc az üléspróbája után találkozott az újonnan kinevezett csapatfőnökkel, Mattia Binottoval és az olasz istálló munkatársaival, akikkel együtt fog dolgozni az idei szezonban. A mindössze 21 éves Leclerc lesz az első monacói származású versenyző, aki a Ferrari színeiben versenyezhet a száguldó cirkuszban.

    A leleplezés

    Valójában már csak pár napot kell aludnunk az olasz istálló autóbemutatójáig. A bemutató a maranellói gyárban lesz majd megtartva február 15-én. Az esemény 10:45-kor veszi majd kezdetét, amit a Ferrari weboldalán élőben fognak közvetíteni. Természetesen a Ferrari közösségi oldalain is nyomon követhető lesz majd az esemény.

  • Webber szerint a Red Bullnak és a Ferrarinak is szüksége volt a változásra

    Webber szerint a Red Bullnak és a Ferrarinak is szüksége volt a változásra

    Mark Webber úgy véli korábbi csapatának, a Red Bullnak szüksége volt arra, hogy a korábbi motorszállító partnerüket (Renault) lecseréljék a Hondára. Az ausztrál ex-versenyző reméli ez a lépés segíteni fog az osztrák alakulatnak abban, gyorsabb legyen a tempójuk mind a versenyen és mind a kvalifikáción.

    Bár a Honda visszatérése óta nem bővelkedhet sikeres momentumokban, Webber mégis úgy érzi, egykori csapat jól döntött.

    ,,A Red Bullnak változtatnia kellett. A kihívás abban fog rejleni, hogy a Honda ki tudja-e hozni a teljesítményt az erőforrásból az előírt élettartam alatt. Nincs kétségem afelől, hogy a Honda ott lehet az időmérőkön, ám a megbízhatóság, ami a versenyeken nagyon fontos, az már más kérdés. Időre van szükségük.”

    Webber Ricciardo csapatváltásáról is elmondta véleményét.

    ,,Emelte a tétet, és kérdés nélkül meg is akarja nyerni azt. Én úgy tudom, a Red Bull nagyon sportszerű volt vele. Az idő majd eldönti mi lesz. A Renault-ban rengeteg kiváló szakember dolgozik, tehát ha tudnak fejlődni a teljesítmény terén, akkor Danny (Ricciardo) ott lesz.”

    Nem csak a Renault és a Red Bull ment át változáson, a Ferrari tőlük szokatlan merész lépéssel kezdi meg az új évet, Sebastian Vettel mellett már Charles Leclerc fog versenyezni, emellett korábbi technikai igazgatójuknak egy új szerepkör jut, ugyanis Mattia Binotto vette át Maurizio Arrivabene helyét, akitől így búcsút vettek az olaszok.

    ,,A Ferrarinak is változásra volt szüksége, főleg azután, amilyen szituációba kerültek 2018-ban. Rengeteg nyomás volt rajtuk, ám a változtatások miatt most Seb előtt is új lehetőségek nyílhatnak meg.”

    Arra kérdésre, hogy a fiatal Charles Leclerc valóban fenyegetés lehet-e a négyszeres világbajnokra nézve Webber így felelt:

    ,,Nagy lehetőség ez számára egy nagy csapatban, ám először tapasztalatot kell gyűjtenie. Fejfájást fog okozni Sebnek, különösen az időmérőkön, de úgy gondolom, Seb készen áll erre. Személy szerint én kedvelem Leclerc-t. Jót tesz a sportnak, intelligens, gyors, már-már elegánsnak lehet nevezni, azonban ő egy igazi harcos is.” –nyilatkozta Webber a Speed Weeknek.

  • Massa: A Ferrari problémája a túlzott nyerni akarásban rejlik

    Massa: A Ferrari problémája a túlzott nyerni akarásban rejlik

    Felipe Massa szerint a túl nagy nyomás és a kötelező nyerési kényszerben rejlik a Ferrari problémája. Ahogy korábban Toto Wolff, úgy a brazil pilóta is elmondta, e két tényező miatt küszködik annyit az olasz csapat.

    Massa, aki 8 évet töltött el a maranellói alakulatnál és 11 győzelmet szerzett velük nemrég azt mondta, az olasz istálló remek munkát végzet azzal, hogy két szezonon keresztül is sikerült olyan autót készíteniük, ami felvette a harcot a Mercedesszel. Azonban, a most már Formula E-ben szereplő brazil elmondta az Autosportnak, a Ferrarinál nem mennek könnyen a dolgok, túl nagy nyomás nehezedik mindenkire csapaton belül. Ez a magatartás az után alakult ki, miután Jean Todt felállt a csapatfőnöki székből.

    Idén bejelentették, hogy Maurizio Arrivabene távozik a csapattól, helyét pedig a korábbi technikai igazgató Mattia Binotto veszi át. Ezzel a cserével 11 év alatt összesen négy csapatfőnök váltotta egymást az olasz alakulatnál.

    ,,A nyomás miatt sok dolog nehézségekkel teli a Ferrarinál. Sokszor érzik ezt, ugyanakkor ez a jelenség már Jean idejében is fennállt, ám akkor egy sokkal sikeresebb korszakot éltek meg, ami által az az érzés háttérbe szorult. Jean az fickó, aki remek vezetői képességekkel rendelkezik, és minden területen megállja a helyét. Összefogta a különböző részlegeket, együtt dolgoztak, és mind ezt nyomás nélkül tették. Miután ő elment, minden más irányt vett. A Ferrarin mostanra eluralkodott a nyomás, kényszert éreznek arra, hogy nyerjenek, és ez a probléma.”

    Massa úgy véli, Binotto sokkal jobban fogja kezelni a nyomást elődjénél. A Ferrari elmondása szerint a svájci mérnök remek szakember és évek óta a legjobb technikai igazgató, ám csapatvezetőként még nincs gyakorlata.

    ,,Binotto egy nyugodt fickó. Ő az, aki nyugodtan végzi a munkáját, és ezáltal talán kevesebb nyomás fog eluralkodni a Ferrarin, nem úgy, mint Arrivabene esetében. Azonban, ez az egész még számára is új lesz, ezelőtt még sosem volt csapatfőnök. Ő lesz most a vezető, ugyanakkor jelen lesz a technikai oldalon is. Az igazat megvallva, ez egész jól elsülhet. A legjobbakat kívánom neki, ugyanis nagyon régóta ismerem.”

    Az új csapatfőnök mellett egy új pilótával is gazdagodnak Maranellóban, ami eléggé megkavarhatja szálakat.

    ,,A csapatnak versenyképes struktúrával rendelkezik, emellett remek versenyzőik vannak. Úgy vélem, amit a Ferrari Leclerc-el csinált, az nagyon jó. Ez a srác egy nagy bajnokká válhat a jövőben. Szurkolok és remélem, hogy ez nem kell erre sokat várni.”

  • Rosberg: Vettelnek és a Ferrarinak is fejlődnie kell

    Rosberg: Vettelnek és a Ferrarinak is fejlődnie kell

    Nico Rosberg úgy véli, hogy a Ferrarinak és Sebastian Vettelnek is fejlődnie kell annak érdekében, hogy kihívói legyenek a Mercedes csapatának.

    A 2014 óta tartó hibridérában tavaly forgott leginkább veszélyben a Mercedes bajnoki címe, olyannyira, hogy talán volt olyan időszak is a szezonban, amikor úgy tűnt, hogy Vettel szerzi meg a bajnoki címet, ám végül néhány hiba a némettől és a csapatától év végére meggyőző Hamilton és Mercedes sikert hozott. 2016 világbajnoka, Nico Rosberg szerint ezen hibák elkerülésével és kiegyensúlyozottabb teljesítménnyel sikerülhet letaszítani az ezüstnyilakat a trónról.

    „Vettelnek és a csapatnak fejlődnie kell, egyszerűen túl sokat hibáztak tavaly, e nélkül valószínűleg nyertek volna” – mondta Rosberg a Sky Sportsnak. „Most több komoly változtatást is eszközöltek. Az eddigi csapatfőnök, Maurizio Arrivabene távozott, helyére pedig Mattia Binottot nevezték ki. A legmagasabb pozíciót betöltő személy kiléte tehát változott.”

  • Hartley is a Ferrari F1 szimulátoros pilótája lesz!

    Hartley is a Ferrari F1 szimulátoros pilótája lesz!

    A volt Toro Rosso pilóta, Brendon Hartley lett a Ferrari 2019-es szimulátor tesztversenyzője. Őt egy teljes szezon után tette ki a Red Bull a királykategóriából, és a pletykák szerint ez már a tavalyi monacói versenyhétvégén megfogalmazódott az energiaitalosokban. A Le Manst is nyert és WEC bajnok versenyző eddig nem árulta el a 2019-es terveit, de most a Ferrari is megerősítette, hogy a fejlesztő pilótájuk lesz.

    A maranellóiaknak hirtelen két kulcsemberük is távozott a szimulátoros posztról 2018 végén: Antonio Giovinazzi az Alfa Romeo Racinghez ment, Danyiil Kvjat pedig visszatért a volt csapatába, a Toro Rossóhoz. Hartley most a Ferrarinál egy négyesfogathoz csatlakozik, akik a szimulátoros munkát végezhetik majd.

    Pascal Wehrlein ezen tevékenysége már ismert volt, mert a motorsport.com leleplezte azt, hogy a Mahindra Formula E versenyülése mellett ezt a munkát is elvégzi majd. Csatlakozik ezen osztaghoz Antonio Fuoco is, aki már nyert versenyt a Formula 2-ben, de a legtapasztaltabb fejlesztő pilóta Davide Rigon lesz.

    Mattia Binotto, a Ferrari frissen kinevezett csapatvezetője így nyilatkozott:

    „Csapatunk négy vitán felül álló tehetségű fiatalt választott,  akiknek velük született érzékük mellett vannak már komoly ismereteik versenyautókkal és pályákkal is. Ezek azok a képességek, amire szükség van a szimulátorban, ami a ma Forma-1-ének az egyik legfontosabb eszköze.”

  • A McLarentől igazolt sajtófőnököt a Ferrari?

    A McLarentől igazolt sajtófőnököt a Ferrari?

    Több forrás szerint is a Ferrari tisztogatási akciója tovább tart: elhagyta az alakulatot Alberto Antonini is, aki a csapat sajtófőnöke volt, és követi Maurizio Arrivabenét. Mindezt először az ismert olasz újságíró, Leo Turini írta meg a blogján.

    Antonini közel állt és lojális volt az előző csapatfőnökhöz, akit a Ferrari lecserélt Mattia Binottóra a téli szünet alatt, pedig először nagyon tagadták a vezércserét. Antonini helyére pedig nem más érkezik, mint a korábban a McLarennél dolgozó Silvia Hoffer Frangipane, és ő veszi át a csapat kommunikációját. Korábbi munkahelyén az utóbbi időkben leginkább Fernando Alonsoval dolgozott együtt.

  • Hans-Joachim Stuck: Vettel még nem tapasztalhatta meg a Ferrari aranykorát

    Hans-Joachim Stuck: Vettel még nem tapasztalhatta meg a Ferrari aranykorát

    A német veterán autóversenyzőt, Hans-Joachim Stuckot sok mindenről kérdezte a legnagyobb német autosport magazin, az Autobild. A német legendát a Ferrari 2019-es esélyeiről és Mick Schumacher döntéséről is kikérték a véleményét.

    Mick Schumacher, aki legyőzte Sebastian Vettelt a Race Of Champions-on, immáron a Ferrari pilóta akadémiájának a tagja. A kétszeres Le-Mans győztes Stuck izgatottan várja, hogy a hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda fia mire lesz majd képes.

    „Nagyon izgatott vagyok Mick miatt,” – mondta Stuck. „A Ferrari junior programjánál nem is lehetne jobb helyen. Mindenre fel fog készülni Forma-1-es pályafutása előtt, szóval ott már nem fogják érni meglepetések,” – véli a kétszeres Le Mans győztes német.

    Stuckot a Ferrari német pilótájáról, Sebastian Vettelről is kérdezték. A négyszeres világbajnok német pilótának a legfőbb célja, hogy a vörösek autóját vezetve szerezze meg ötödik világbajnoki címét.

    „Vettel még nem tapasztalhatta meg a Ferrari aranykorát,” – véli a német legenda. „Nem lennék Sebastian helyében, ugyanis Schumacher árnyékában kell versenyeznie a Ferrarinál. Vettel nagyon sokat tett azért, hogy a Ferrari újra bajnokesélyes csapat legyen. Szerintem Binottoval hatékonyabban tud majd együttműködni, mint Arrivabenével.”

    Stuck szerint a Ferrari leendő pilótája, Charles Leclerc pozitív benyomást fog kelteni első Ferraris szezonjában. „Leclerc 2018-ban megmutatta, hogy mire képes. Már az első versenyeken el fog dőlni, hogy a Ferrari Sebastian vagy Charles mögé fog majd beállni a csapat.”

  • Teljes a Ferrari 2019-es junior csapata

    Teljes a Ferrari 2019-es junior csapata

    A Ferrari bemutatta azon fiatal versenyzőket, akik a Ferrari Driver Academy keretein belül támogatást nyertek tőlük 2019-ben. Ezen a média napon ott volt már az új csapatvezető, Mattia Binotto, a sportigazgató Laurent Mekies, valamint Marco Matassa, aki az Akadémia technikai részlegét vezeti.

    Mick Schumacher mellett a brit Callum Ilott, a francia Giuliano Alesi is képviselik majd a Scuderiát a Formula 2-ben, ők a Charouznál és a Tridentnél versenyeznek majd. Az új-zélandi Marcus Armstrong és az orosz Robert Shwartzman is a Premához kerül az új Formula 3 bajnokságba, amely átveszi a GP3 helyét.

    Enzo Fittipaldi is marad az akadémia tagja, és a regionális európai formula bajnokságon indul 2019-ben, szintén a Premával. Gianluca Petecof is velük indul, de a német és olasz Formula 4 bajnokságokban pallérozódik.

    Hosszú ideje alkalmazzák már Antonio Fuocot is, és egyelőre mentori szerepköre lesz 2019-ben, mert nem ismert a versenyprogramja még. Marokkóban ugyanakkor ott volt nem is annyira rég, az újoncok Formula E tesztjén.

  • Minden akadály elhárult Vettel elől a Ferrarinál!

    Minden akadály elhárult Vettel elől a Ferrarinál!

    A rulettasztalnál és a Ferrarinál is sokszor a vörösre tesznek, de a vörösök idén mindent egy lapra tesznek fel, aki nem más, mint Sebastian Vettel. A Scuderia újra lázas csapatátszervezésbe kezdett, és egészen magasról indítanak: Maurizio Arrivabenének is mennie kellett, helyére Mattia Binotto érkezik.

    Ezen változtatásoknak azonban egy végcélja van: hogy segítsék vele Sebastian Vettelt. A sztárpilótának egyedül nem is sikerült elhódítania a világbajnoki címet, hiszen mindig is arról beszél, hogy mennyire fontos a csapategység. Ott azonban komoly baj volt a Ferrarinál.

    A hatalmi vetélkedés vége felé két malomban őröltek: egyik helyeb Binotto mérnökei dolgoztak, a másik helyen Arrivabene emberei. Binotto technikai főnökként 2016 óta újra versenyképessé tette a vörös járgányt, de végül mégis kilépéssel kellett már fenyegetőznie. Kérői bőven lettek volna a Forma-1-ből is, állítólag a Renault, de a Mercedes is szemet vetett rá. Ezt az állapotot egyáltalán nem akarta Vettel, és ennek némileg hangot is adott még Abu Dhabiban az utolsó versenyen, amikor rákérdeztek nála, hogy miképp is járhatna túl a Mercedes és Lewis Hamilton eszén. Így válaszolt:

    „Csapatmunkával, minden erről szól. Azt hiszem, hogy megvannak a megfelelő embereink, az erőforrásaink, tehát valójában azon kell dolgozzunk, hogy a csomagunkból a legtöbbet kihozzuk. Javítani kell a munkánkon a csapaton belül, és biztosnak kell lennünk abban, hogy egy erős csomaggal, és csapattal indulhatunk neki a jövőnek.”

    Ennek a kulcsfigurája lesz most Binotto: egy svájci ember olasz útlevéllel, egy igazi Forma-1-es arc, aki 1997 óta több poszton is volt már a Scuderiánál. Arrivabene mielőtt a Ferrarinál komolyabb szerepet vállalt volna, a Philip Morris marketing igazgatója volt. Hiányzott belőle a verseny háttér, és stratégiai dolgokban hibázott: nem tette meg Vettelt egyértelműen tavaly az első számú pilótájuknak.

    Most a Ferrari hozott új csapattársat is mellé, Charles Leclerc személyében, aki gyakorlatilag már a közösségi oldalán megerősítette az alárendelt szerepet, hiszen ezt írta:

    „Sokat kell majd tanulnom. Nagy megtiszteltetés az, hogy mindezt egy bajnok oldalán tehetem meg.”

    A szimulátoros pilótájuk a vörösöknek pedig nem más lesz, mint Pascal Wehrlein. A sváb pilóta pedig az egyik legjobb barátja Vettelnek a Forma-1-ből.