Címke: Mattia Binotto

  • Binotto mellett Leclerc is tehet a Ferrari idei hibáról?

    Binotto mellett Leclerc is tehet a Ferrari idei hibáról?

    Az ex-F1-es versenyző Karun Chandhok a focihoz hasonlította Mattia Binotto Ferraritól való távozását. Mindemellett nincs meggyőződve róla, hogy a csapat jó döntést hozott.

    A Ferrari meglehetősen jól kezdte a 2022-es szezont, pár verseny erejéig abszolút bajnoksesélyesnek tűntek. Idővek azonban egyre több hibát vétettek, míg az ellenfél Red Bull kijavította saját hibáit, és hamarosan jelentős fölénybe került. Végül az energaitalos csapat lett a bajnok, és versenyzőjük, Max Verstappen.

    A végeredmény az lett, hogy Binotto év végi hatállyal benyújtotta lemondását – feltételezhetően megelőzve a kirúgását. Helyére a korábbi Alfa Romeo főnök, Frédéric Vasseur került.

    Mivel azonban a Ferrari problémái elsősorban a megbízhatósággal, illetve annak hiányával függtek össze, Chandhok nem látja úgy, hogy Binotto távozása megoldást jelentene a csapat problémáira.

    „Személy szerint nem feltétlenül gondolom, hogy ez a megoldás” – mondta Chandhok a Sky Sports F1-nek. „Kicsit olyan futballmenedzser-szerűnek tűnik ez.”

    „Voltak problémák az operatív oldalon. Ha technikai szempontból nézzük, a K+F [kutatás-fejlesztés] és a tervezés szempontjából, nagyon gyors autót készítettek, övék volt a leggyorsabb autó egy körön idén.”

    „De működési szempontból, megbízhatósági szempontból vannak problémáik. És nem hiszem, hogy csak a vezető személy leváltása feltétlenül megoldás lenne.”

    Binotto a szezon nagy részében tagadta, hogy a csapatnak problémái lennének a stratégiai részleggel, holott nyilvánvalóan voltak

    A Sky F1-es kommentátora, David Croft úgy véli, Binotto inkább azért járt pórul, mert ragaszkodott a hibáztatás nélküli kultúrához, ahelyett, hogy megoldást keresett volna az egyértelmű problémákra.

    „Megfizette-e az árát annak, hogy megpróbálta megvédeni a maranellói személyzetet az intenzív vizsgálódástól és az esetleges nyilvános vádaskodástól? Igen, szerintem igen” – tűnődött Croft.

    „Ez érdekes. Toto Wolff a Mercedesnél a hibáztatás nélküli kultúrát teremt meg. Mattia Binotto ugyanezt próbálta megtenni a Ferrarinál. De míg az egyiket ezért megünneplik, a másiknak le kell mondania.”

    Chadhok azonban rámutatott, hogy a hibáztatás nélküli hozzáállás nem igazán működik, ha vannak problémák, amelyeket meg kell oldani. Meglátása szerint Binotto bűnös volt abban, hogy túlságosan védte a kollégáit.

    „Van azonban egy különbség” – kezdte Chandhok.

    „Mert a hibáztatás nélküli kultúra megteremtése az egy dolog, azonban ha valaki nem teljesít, és az ő esetében például a stratégiai csapat nem teljesített, akkor változtatni kell.”

    „Úgy gondolom, Mattia talán túlságosan hajlik az emberek védelmére és arra, hogy ne rúgjon ki embereket a szezon közepén, és talán habozott a szükséges változtatásokkal.”

    Chandhok úgy véli, hogy a versenyzőknek is vállalniuk kell a felelősséget a Ferrari néhány stratégiai hibájáért. Bár rámutatott arra is, hogy Leclerc volt az, aki gyakran szenvedett, amikor „vakon” követte az utasításokat, míg Carlos Sainz időnként vitatkozott velük.

    „Ha visszatekintünk hat stratégiai hibát számolhatunk össze a szezon során, és tulajdonképpen ezek mind Leclerc oldalán voltak” – mondta Chandhok.

    „Silverstone, Monaco, Brazília, ahol bizonyos dolgokat kértek Carlostól, ő pedig azt mondta: ‘Miről beszélsz? Nem, visszautasítom’, míg Charles mondhatni vakon követte, amit a csapat csinált.”

    „Szóval bizonyos hangsúlyt kell fektetni a versenyzőre is ezekben a döntésekben.”

    Leclerc-nek vegyes érzései vannak az idei szezonja kapcsán

  • Ki a leggazdagabb Forma-1-es csapatfőnök?

    Ki a leggazdagabb Forma-1-es csapatfőnök?

    Az F1-es csapatfőnökök népszerűsége az elmúlt években megnőtt, ami javarészt a Netflix Drive to Survive című doku-sorozatának sikerének köszönhető. Most egy jelentésből kiderült néhányuk fizetése.

    A holtszezonban nagy újrarendeződés történik, amit Mattia Binotto távozása indított el a Ferraritól. Az olasz helyét az istállónál Frederic Vasseur veszi át, aki az Alfa Romeótól érkezik. Andreas Seidl szintén távozott most a McLarentől, hogy a Sauber csoport vezérigazgatója legyen az Audi 2026-os F1-es beszállása előtt. Seidl helyét Andrea Stella vette át a McLarennél, míg Jost Capito a Williamstől távozott – az utódját még nem nevezték meg. A francia sportune.fr szerint. Vasseur, Seidl és Stella is valahol 6-8 millió euró között vihet haza az új szerepkörükben.

    Bár ezek is jelentős összegek, a társaik közül a jobban keresők masszívan túltesznek rajtuk. A csapatfőnökök fizetései nem esnek a költségplafon alá, amelyet mostantól minden csapat követ, mivel a csapat három legjobban keresője mentesül a plafon alól.

    Christian Horner, aki a Red Bull csapat 2005-ös indulása óta irányítja a csapat mindennapjait, a hírek szerint évi 8-12 millió eurót tesz zsebre. A Red Bull pedig az erős szezonja után, 2013 óta először szerezte meg a versenyzői és a konstruktőri világbajnoki címet is.

    Hornernél is többet keres azonban a Mercedesnél Toto Wolff, aki a hírek szerint „minimum” 16 millió eurós éves fizetséggel számolhat. Wolff a turbóhibrid korszakban elért sikerek alatt a Mercedes kötelékében dolgozott, amely hét egymást követő szezonban mindkét bajnokságban diadalmaskodott.

    Horner: Rajtam kívül mindenki vén trotty!

     

  • Mindössze négy F1-es csapatfőnök van, aki több, mint egy éve tartja pozícióját!

    Mindössze négy F1-es csapatfőnök van, aki több, mint egy éve tartja pozícióját!

    Ritka módon úgy alakult, hogy 2022-ről 2023-ra kis túlzással komolyabb átigazolási keringő alakult ki a Forma1-es csapatfőnökök között, mint a versenyzők körében.

    A szezon végén Mattia Binotto távozott a Ferrari csapatfőnöki posztjáról. Helyére Frederic Vasseur érkezik az Alfa Romeo/Saubertől. Utóbbi új csapatfőnökéről még nem tudni, arról azonban igen, hogy a Sauber új vezérigazgatója a McLaren eddigi csapatfőnöke, Andreas Seidl lett. A McLaren új cspatfőnöke pedig házon belülről érkezett Andrea Stella személyében. Mindeközben az is kiderült,hogy Jost Capito távozik a Williams csapatfőnöki posztjáról, és egyelőre nem tudni, ki ül majd a helyére.

    A Renault tulajdonában lévő Alpine pimaszul reagált arra, hogy a héten négy Forma-1-es riválisa is lecserélte a főnökeit a vezetői körhintában. Az Alpine közzétett egy képet a február 17-én kinevezett igazgatóról, Otmar Szafnauerről, amint egy mobilt tart a kezében, és furcsán néz.

    A következő szöveget írták a képhez: „Megnézi a telefonját, és rájön, hogy mindössze kilenc hónapos vezetés után az F1 ötödik leghosszabb ideje hivatalban lévő csapatfőnöke.”

    Szafnauer valójában a hatodik leghosszabb ideje van a jelenlegi pozíciójában, az Aston Martin Mike Krack éppen csak, de szintén megelőzi őt, miután január 14-én nevezték ki.

    A Forma-1-ben jelenleg a 10-ből mindössze négy olyan csapatfőnök van, aki több, mint egy éve nem váltott pozíciót/csapatot.

    Élükön a red bullos Christian Hornerrel, aki alakulása, vagyis 2005 óta irányítja a csapatot. Ráadásul jelenleg 49 évesen ő a legfiatalabb csapatfőnök a mezőnyben. Korábban a 46 éves Seidl volt az.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke 2013 óta van a pozíciójában. Csapata is közzétett egy képet, a következő szöveggel: „BREAKING: nincs mit bejelentenünk, ezért itt egy fotó a főnökről.”

    Két másik személy, aki régóta egy csapatnál dolgozik, nem más, mint Franz Tost, az AlphaTauri vezetője, akit 2006-ban neveztek ki, amikor a csapat Minardiból Toro Rossóvá változott, valamint a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner, aki a csapat F1-es szereplésének kezdete óta, 2016 óta van pozíciójában.

    Egykoron a csapatfőnökök többnyire a csapatalapítók és tulajdonosok voltak. Mint Frank Williams, Enzo Ferrari, Colin Chapman, vagy épp Ken Tyrrell, akik a paddock „Piranha Clubját” alkották.

    Jelenleg Wolff azonban az egyetlen, aki úgy csapatfőnök, hogy egyben a csapat társtulajdonosa is, egyharmados részesedéssel. A többiek gyakorlatilag alkalmazottak. Bár ők állnak a reflektorfényben, ők állnak a kamerák előtt és jelennek meg a sajtótájékoztatókon, de az igazi hatalom mások kezében van.

    Az új Red Bull főnök kiveheti az irányítást Horner és Marko kezéből?

  • Capito érkezhet Vasseur helyére az Alfa Romeóhoz csapatfőnöknek

    Capito érkezhet Vasseur helyére az Alfa Romeóhoz csapatfőnöknek

    Jost Capito azonnal a lehetséges jelöltek közé került az Alfa Romeo új csapatfőnöki posztjára.

    Úgy tudni, hogy a Williams tegnap lemondott csapatfőnöke, aki korábban a Volkswagen rendkívül sikeres rali-világfőnöke volt, most a Saubernél pályázik arra, hogy az Audi Forma-1-es alakulatát irányíthassa. A 64 éves német a Groveban eltöltött két év után „félreáll” François-Xavier Demaison technikai igazgatóval együtt – ez komoly csapás a bajban lévő brit istállónak. Matthew Savage, a Williams tulajdonosának, a Dorilton Capitalnak az elnöke tegnap még így fogalmazott:

    „Hálásak vagyunk, hogy Jost elhalasztotta a tervezett visszavonulását, hogy elvállalja ezt a kihívást.”

    Capitónak ugyanakkor lenne értelme Frederic Vasseur távozása után a Sauber-Alfa Romeo csapatfőnöki posztján, akit a Ferrari főnöki posztjára vittek el, és ez már nyár óta tervben volt. Roger Benoit, a svájci Blick veterán és nagy tekintélyű tudósítója is erről írt:

    „Capitón kívül nincs is más név a környékükön.”

    A várható lépéseket szorgalmasan vitatják a Forma-1-es szakírók. A Sport1-nek a korábbi Forma-1-es pilóta, Christian Danner így nyilatkozott erről:

    „Van egy varázsszó az F1-ben, amikor a sikerről van szó, ez pedig a folytonosság. Attól tartok, hogy Binotto távozása három évvel veti vissza a Ferrarit.”

    Mivel az olasz Binotto lényegében a Ferrari közös csapatfőnöke és technikai igazgatója volt, így lehetne értelme, hogy a következő posztja Capito és Demaison helye lenne a Williamsnél. A La Gazzetta dello Sportnak a Ferrari korábbi versenyzője, Ivan Capelli szintén beszélt erről a kérdésről:

    „A Ferrari nagy gondja, hogy a csapat a szezon felénél leállítja az autó fejlesztését. Biztosan vannak jó mérnökök a Ferrarinál, mert a 2022-es autó gyors volt. Ugyanakkor voltak hibák a megbízhatóságban, a boxkiállás-kezelésben és a stratégiában. De megvoltak az alapok. Valaki, aki mindennek az élen áll, azonban hiányzott, és ez a legfontosabb hiányzó darab ma a Ferrarinál.”

    Úgy tudni, hogy Binotto távozása után a Ferrari most Simone Restát hívja vissza a Haas ügyfélcsapattól, hogy vezesse a technikai részleget. Így zárt ezért Capelli:

    „A csapatok közötti ide-oda átjárás nem jelent problémát. Ezt leszámítva egy Forma-1-es autó tervezése manapság annyira bonyolult már, mint hogy olyan emberek álljanak rendelkezésre, mint például Adrian Newey.”

    Váratlan fordulat: Távozik a Williams csapatfőnöke

  • A McLaren csapatfőnök Seidl váratlanul csatlakozik az Audi F1-es programjához?

    A McLaren csapatfőnök Seidl váratlanul csatlakozik az Audi F1-es programjához?

    Andreas Seidl hirtelen távozhat a McLaren Racingtől, hogy a beszálló Audi Forma-1-es csapatának a részeként vállaljon szerepet.

    A speedcafe.com úgy értesült, hogy a német szakember kevesebb mint négy év után távozik a McLaren csapatfőnöki posztjáról. Az Audi F1-be való integrálását elősegítő szerepet fog betölteni, miután az autógyártó bejelentette, hogy a 2026-os szezonra saját erőforrással és a Sauber Motorsporttal való együttműködéssel tervezi a sportágba való beszállását.

    A svájci alakulat jelenleg az Alfa Romeo F1 Teamet képviseli, ami egyfajta „márkaképviseletet” jelent az 1993-ban az F1-be belépett csapattal. Az Audi már régóta fontolgatta azt, hogy beszálljanak, ami attól függött, hogy a 2026-os technikai szabályzatot elfogadhatónak találják-e. Ezek a szabályok a villamosításra helyezik majd a hangsúlyt. Az erőforrások pedig több mint 1000 lóerőt fognak produkálni, és miközben mindössze 70 kg teljesen fenntartható üzemanyagot fogyasztanak majd. Az MGU-K-t eltörölték, aminek célja, hogy egyszerűsítse és csökkentse az új gyártók, például az Audi belépési költségeit.

    Seidlnek már van tapasztalata a négykarikás márkával kapcsolatban, mivel a Porsche-nál töltött ideje alatt a szélesebb körben nézve a Volkswagen-Audi csoportnál dolgozott. Ott csapatfőnökként irányította a stuttgarti márka hosszútávú világbajnoki programját. Ennek keretében a 919 Hybrid 2015-től kezdve sorban három bajnoki címet nyert. Az alakulat 2015 és 2017 között győzedelmeskedett a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen.

    A Forma-1-ben Seidl a McLarennél a 2019-es csatlakozása óta aktív szerepet játszik. Zak Brown vezérigazgatóval együtt vezető szerepet játszott a csapat stabilizálásában. A németnek komoly szerepe volt Oscar Piastri 2023-as szerződtetésében, ami a Porsche WEC-programján keresztül Mark Webberrel, előtte pedig a Williamsnél kialakult kapcsolatának köszönhetően jött létre.

    Ugyanakkor Daniel Ricciardo egyik fő támogatója volt, legalábbis nyilvánosan, amikor 2022-ben egyre nagyobb nyomás nehezedett az ausztrálra.

    Seidl távozásával rövid időn belül ő lesz a harmadik csapatfőnök-váltás, Mattia Binotto Ferraritól való lemondása és Jost Capito Williamsnél való távozása után.

    Hogy ki váltja Seidlt a McLarennél, egyelőre nem tudni.

    Hivatalos: Frederic Vasseur távozik az Alfa Romeotól

  • Hivatalos: Frédéric Vasseur a Ferrari új csapatfőnöke!

    Hivatalos: Frédéric Vasseur a Ferrari új csapatfőnöke!

    Miután kiderült, hogy Mattia Binotto csapatfőnöktől megvált a Ferrari, az lett a fő kérdés, hogy ki veszi át a helyét.

    Mostanra ez is eldőlt, ugyanis bejelentették, hogy a Scuderia új csapatfőnöke Frédéric Vasseur lesz.

    Vasseur, aki korábban a GP2-es ART csapatnál dolgozott, azokban az években, mikor a csapat bajnok lett Nico Rosberggel és Lewis Hamiltonnal, 2016-ban érkezett a Forma-1-be.

    Először a Renault, majd a Sauber, később az Alfa Romeo csapatfőnöke lett. 2017 óta a Sauber Motorsport AG vezérigazgatója is.

    Olasz lapértesülések szerint a történet még nyáron kezdődött. Miután a Sauber hosszútávú tervei az Audi révén betonbiztosak lett, a francia vezető saját karrierjére és ambícióira is gondolhatott. Ugyanakkor még Vasseur sem gondolta volna, hogy ennyi hónapon át elhúzódik ez a történet. Binotto ugyanis csavart egyet a történeten azzal, hogy önként mondott le. A médiában azonnal előkerült az Alfa Romeo csapatvezetőjének a neve, amit a Ferrari nem nézett jó szemmel.

    John Elkann próbált több vasat tartani a tűzben, és hangzatosabb neveket a csapathoz csábítani. Még a Mercedes egykori versenyzőjének neve is felmerült, míg Vasseur a sor végén helyezkedett el a listán. Benedetto Vigna, a Ferrari vezérigazgatója viszont a francia mellé állt.

    Az előszerződésből így lett végleges kontraktus, hiába próbálkozott Elkann. Hinwiltől zöld utat kapott a korábbi csapatvezető, így már nem volt akadálya annak, hogy átvegye a Scuderia irányítását.

    Vasseur január 9-től látja majd el a feladatait.

    „Igazán nagy öröm és megtiszteltetés számomra az, hogy csapatfőnökként vehetem át a Scuderia Ferrarit és a feladatait. Mindig is szenvedélyem volt a motorsport, így a Ferrari az autóversenyzés csúcsát jelentette számomra. Alig várom, hogy együtt dolgozhassak a nagyon tehetséges és szenvedélyes maranellói csapattal, hogy így tiszteleghessek a Scuderia történelme és öröksége előtt.” – nyilatkozta a francia vezető.

  • Leclerc: Vasseur nagyon jó csapatfőnök

    Leclerc: Vasseur nagyon jó csapatfőnök

    Charles Leclerc szerint Frédéric Vasseur nagyon jó csapatfőnök, így a Ferrari megüresedett pozíciójára is esélyes.

    Miután Mattia Binotto búcsút intett a Scuderiának, az F1-es közösség nagy része azt találgatja, vajon ki lesz a befutó a vörösöknél. Sajtórétesülések szerint az Alfa Romeo csapatfőnöke nyeri majd a párbajt, sőt a pletykákat tovább erősíti az a tény is, hogy Olaszországban vásárolt lakást nem rég a francia.

    Az olasz média szerint eldőlt, ki lesz a Ferrari új csapafőnöke

    A monacói pilóta korábban már dolgozott együtt Vasseur-rel, így jól ismeri a francia vezető képességeit.

    „A Ferrari természetesen nagyon más. Csak arról tudok nyilatkozni, milyen volt korábban a munkakapcsolatom Freddel. Már a junior kategóriákban is jól össze tudtunk dolgozni. Mindig nagyon világos és őszinte volt, és én ezt szeretem. A kapcsolatunk mindig is jó volt, ő egy kiváló csapatvezető. Azt viszont nem tudom, hogy ő lesz-e a befutó vagy sem. Egyelőre pletykák vannak. Majd meglátjuk ki lesz, ezeket a döntéseket nem én hozom meg. ” – magyarázta a 25 éves versenyző.

    Leclerc kihangsúlyozta, hogy az őszinteség élvez prioritást a mostani helyzetben:

    „Őszintének kell lenni, hogy ne kelljen bujkálni ha szemtől-szembe állunk. Egy kicsit nehéz volt mindenki számára az elmúlt időszak. A felfordulás fázisát éljük, de bízom abban, hogy a helyes döntéseket sikerül majd meghozunk. A célunk az, hogy jövőre közelebb kerüljünk a bajnoki címekhez.”

  • Horner: Binottónak nehéz lehetett meghozni a döntést

    Horner: Binottónak nehéz lehetett meghozni a döntést

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is reagált arra a hírre, hogy Mattia Binotto felmondott a Ferrarinál, és jövőre már nem ő irányítja a vörösöket.

    A Scuderia bajnokesélyesként kezdte az idei évet, de végül elbuktak, ezt követően pedig Binotto már nem érezte a vezetőség teljeskörű támogatását. Az olasz utódja egyelőre nincs meg, de Frederic Vasseur tűnik a favoritnak.

    A rivális csapatfőnök, Christian Horner véleményét is kikérték ezekről a fejleményekről a bolognai FIA-gálán: „Úgy gondolom, minden tisztelettel, hogy Mattia nagyon jó munkát végzett azzal, hogy egy nagyon versenyképes autót és motort gyárttatott a Ferrarinak, az idei évben mindenképpen. Nyilvánvaló, hogy voltak nehéz pillanataik a működés terén. Karrierje és élete egy hosszú időszakát a Ferrarinak szentelte, és biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz lehet számára, hogy ennyi idő után elhagyja a csapatot. Így természetesen hatalmas nyomás nehezedik a csapatra, hiszen gyakorlatilag egy nemzeti csapatról van szó, és egyben egy gyári csapatról is. És azt hiszem, ő lesz a hatodik csapatfőnök, akivel szemben ülök majd, mióta a Red Bullnál vagyok.”

    Az év végi díjátadó gálán Horner visszatekintett a szezonra, és annak egyik kulcspontjára is.

    „Szerintem a Ferrarinak eleinte gyorsabb autója volt” – mondta. „De tudtuk tartani a tempót, és ez nagyon-nagyon fontos volt. A bajnokságunk 21 futamból állt, mert az első gyakorlatilag nem számított a dupla kiesés miatt. De ki kellett tartanunk. És számomra az egyik döntő hétvége Imola volt a sprintversennyel, majd a győzelemmel. Mindkét futamot megnyertük, kettős győzelmet arattunk, és hazai pályán legyőztük a Ferrarit, azt hiszem, ez lélektanilag nagy dolog volt számunkra, és potenciálisan nekik is. Azt hiszem, ahogy fejlesztettük az autót, úgy javítottunk rajta, és egy kis súlyt is veszítettünk, és jött a sebesség.”

    Wolff: Binotto tovább húzta, mint gondoltam

  • Leclerc: Nem az én feladatom eldönteni, ki legyen az új csapatfőnökünk

    Leclerc: Nem az én feladatom eldönteni, ki legyen az új csapatfőnökünk

    Érdekes időszak előtt áll a Ferrari csapata. Mattia Binotto lemondását követően ugyanis jelen pillanatban csapatfőnök nélkül állnak a 2023-as szezon kezdete előtt pár hónappal. Ugyan Fred Vasseur fogja nagy eséllyel átvenni Binotto helyét, de amikor Charles Leclerc-t faggatták erről, a monacói diplomatikus válasszal szolgált az őt kérdező újságíróknak.

    Leclerc 2018-ban már dolgozott együtt a francia szakemberrel. Akkor ugyanis a monacói az újonc szezonját teljesítette a királykategóriában a Sauber csapatánál és Vasseur volt a csapatfőnöke ekkor. A tegnapi FIA-gálán pedig azonnal megtalálték azzal a kérdéssel a monacóit, hogy mit szólna ahhoz, hogy ha újra az egykori csapatfőnökével dolgozhatna együtt a Ferrarinál.

    „Mindössze a múltban megszerzett tapasztalatomat árulhatom el Freddel kapcsolatban, amik nagyon jók, mert szerettem együtt dolgozni vele” – válaszolta az előbb felvázolt kérdésre az 5-szörös futamgyőztes. – Nem csak az F1-ben, hanem már az alsóbb kategóriákban is egy oldalon álltunk és minden szuperül működött közöttünk. Azonban a csapatfőnök megválasztása nem az én feladatom és emiatt az én szavam egyáltalán nem számít ebben a döntésben.”

    Az olasz sajtóban már kész tényként kezelik Vasseur Ferrarihoz való szerződését, de Leclerc még nem eszi ilyen forrón a kását. A monacói szerint „még semmi nincsen kőbe vésve” és „az elkövetkezendő pár hónapban majd elválik, mi fog történni a Ferrarinál ezen téren.”

  • Az olasz média szerint eldőlt, ki lesz a Ferrari új csapafőnöke

    Az olasz média szerint eldőlt, ki lesz a Ferrari új csapafőnöke

    Egyre többet pletykálnak arról a médiumok, hogy Fred Vasseur veszi majd át Mattia Binotto megüresedett helyét a csapatfőnöki székben. A bejelentés pedig már idén megtörténhet és most egy újabb komoly bizonyíték került elő, ami alátámasztja az előbbi feltételezést.

    A svájci-olasz szakember sorsát az olasz istálló idei vb kudarca pecsételte meg. A Vörösök nagyszerűen kezdték a szezont, azonban a folyamatos taktikai és technikai hibák, valamint a versenyzőik rontásai miatt idejekorán szálltak ki a világbajnoki címekért folytatott versenyfutásból.

    Binotto egy héttel a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követően nyújtotta be a felmondását és 2023-tól már nem is a Ferrarinál fog dolgozni. A mai FIA gálán is a maranellóiak sportigazgatója, Laurent Mekies lesz majd ott Bolognában helyette. Sokan az Alfa Romeónál dolgozó Vasseurt tartják a legesélyesebbnek a pozícióra és a pletykák nemrégiben valóság alapot is szereztek.

    A Motorsport.com olasz kiadása ugyanis arról számolt be, hogy Vasseur nemrégiben Maranellóban járt, ahol már egy ingatlant is vásárolt saját magának. A francia szakember állítólag már be is költözött, így az olasz sajtóorgánumok mér kész tényként kezelik Vasseur érkezését.

    Információik szerint az Alfa Romeo és a Ferrari is normálisan fog eljárni ezen ügyben. Ez annyit takar, hogy először a hinwili kiscsapat jelenti majd be Vasseur távozását, a Ferrari pedig majd ezt követően üdvözölheti az ART Grand Prix egykori vezetőjét a csapatuk berkein belül.