Címke: Mattia Binotto

  • Binotto: Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni az idei szezon érdekében

    Binotto: Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni az idei szezon érdekében

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto elmondta, hogy a Ferrari az idei szezonban mindent meg fog tenni a győzelem érdekében, kerüljön az akármennyibe is.

    A Liberty Media nem győzi hangsúlyozni, hogy igyekeznek rugalmasak lenni a csapatokkal az új versenynaptár kialakításakor. Az eredeti versenynaptárat ugyanis szinte teljes mértékben át kell szabniuk az F1 vezetőinek a világméretű koronavírus járvány miatt, ami eddig már számos verseny elhalasztását és a Monacói Nagydíj törlését okozta.

    „A sportszabályzatból tudjuk, hogy egy világbajnokságnak legalább nyolc versenyből kell állnia,” – mondta Binotto. „Azonban véleményem szerint mindenki azon van, hogy ennél sokkal több verseny legyen az idei évben.

    „Nagyon fontos lesz a számunkra, hogy rugalmasak legyünk. Biztos vagyok benne, hogy Chase (Carey) – aki a Forma-1 ügyvezető elnöke – és a Liberty Media képes lesz megszervezni a világbajnokságot a számunkra. Szerintem a mi oldalunkról nézve a dolgot, ez az egy dolog, ami igazán számít.”

    Számos javaslat született már meg az új, módosított versenynaptár kapcsán, és Binotto azt is elmondta, hogy akár még az eredetitől eltérő versenyhétvégéket is kipróbálná szívesen, ha tényleg az jelentené a megoldást.

    „Rövid versenyhétvégék, dupla futamok, bármikor is érjen véget, az összes versenyhétvégét támogatva nehéz lesz döntést hozni,” – folytatta a Ferrari csapatfőnöke. „Bármi is lesz, rugalmasaknak kell lennünk és meg kell bizonyosodnunk arról, hogy élvezhető és jó versenyeket legyünk majd képesek rendezni a szurkolók számára.”

  • Binotto: Az idei szezon akár 2021-ben is véget érhet

    Binotto: Az idei szezon akár 2021-ben is véget érhet

    Mattia Binotto elárulta, hogy a Forma-1 vezetői komolyan fontólra veszik, hogy az idei szezont kiterjesztik 2021-ig és emellett a versenyhétvégék csupán két naposak lennének az eddig jól megszokott három helyett.

    Mivel a 2020-as versenynaptár első hét versenyét elhalasztották, a Monacói Nagydíjat pedig törölték a COVID-19-es koronavírus miatt, a szezon leghamarabb a Kanadai Nagydíjjal kezdődhet meg, amit június 14-én rendeznek majd Montrealban.

    Azonban a Forma-1 ügyvezető igazgatója, Chase Carey elmondta, hogy bármikor is veszi majd kezdetét a szezon, 15-18 versenyt mindenféleképpen meg szeretne rendezni. A Liberty Media első embere arra is kitért, hogy ezt miként valósítaná meg.

    „A csapatok teljes szabadságot adtak az FIA-nak és a Liberty Media-nak a versenynaptár kialakításában,” – mondta Carey a Sky Italia-nak. „Normális helyzetben ez nem így lenne, azonban most ezt meg kellett lépnünk, hogy megkönnyítsük a dolgukat.

    „Mindez azt jelenti, hogy számos változás várható. Például a versenyhétvégéket két naposakra rövidítenénk és ezzel tennénk lehetővé, hogy a lehető legtöbb versenyt rendezhessük meg ebben a helyzetben. Azonban még így is könnyen megeshet, hogy a 2020-as szezon átcsúszik 2021 első hónapjaiba.

    „Azonban még semmi sincs eldöntve, meg kell várnunk, miként alakulnak majd a tárgyalások.”

    Ha 2021-ben is a 2020-as autókat használnák a csapatok, az egy rendkívül költséghatékony megoldás lenne a fejlesztések és a termelés szempontjából.

    Azonban hiába lehet az említett terv egy potenciális megoldás, ugyanis még mindig kérdéses, hogy hány versenyt lennének képesek lebonyolítani a téli hónapok során.

    A kisebb csapatokat érzékenyen érinthetik az elmaradó versenyek pénzügyileg, szóval a Liberty Media a lehető legtöbb elmaradó versenyt meg fogja próbálni beintegrálni az új, módosított versenynaptárba.

  • Ecclestone szerint Binotto alkalmatlan, Briatore kéne a Ferrari élére

    Ecclestone szerint Binotto alkalmatlan, Briatore kéne a Ferrari élére

    A Forma-1 korábbi vezetője, Bernie Ecclestone úgy véli, hogy a Ferrari rossz döntést hozott, mikor Mattia Binottót nevezte ki csapatfőnöknek. Szerinte ugyanis Binottónak nincsenek meg az irányításhoz szükséges képességei.

    Binotto Maurizio Arrivabenét váltotta a pozícióban, de eddig ő sem tudott jelentős előrelépést elérni. Ecclestone szerint ez a szerep nem is való neki.

    „Ő egy mérnök, nekik (a csapatnak) meg olyasvalakire van szükségük, aki meg tudja értetni magát az emberekkel. Nem csak talán. Vagy megbeszéléssel.” – mondta Ecclestone a Daily Mailnek.

    Ecclestone szerint a Ferrari élére az egykori Benetton és Renault vezető, Flavio Briatore lenne ideális személy.

    „Én Flavio Briatoréra bíznám a Ferrari vezetését. Flavio tenné, amit mindig is tett a Benettonnál és a Renault-nál: ellopkodná a legjobb embereket más csapatoktól.”

    „A probléma az lenne, hogy Flavio a végén elhitetné az emberekkel, hogy a Ferrari hozzá tartozik.”

  • Binotto: Vettel sorsa a saját kezében van

    Binotto: Vettel sorsa a saját kezében van

    Mattia Binotto elmondta, ugyan tárgyalnak Sebastian Vettellel, ám a német sorsa teljesítményén és a döntésein múlik.

    A négyszeres világbajnoknak 2021-re még nincs szerződése, így akár szabadon igazolhat máshova a következő szezonban. Szinte minden héten felreppennek olyan pletykák, hogy egyes csapatok érdeklődnek Vettel iránt, legutóbb a McLarent és a Renault-t hozták szóba a némettel. A Scuderia csapatfőnöke még a téli tesztidőszak alatt elárulta, hogy már egyeztetnek a heppenheimi versenyzővel, ám Binotto hangvétele a felröppenő szóbeszédek miatt, mintha megváltozott volna.

    ,,Megkezdtük, a tárgyalásokat az új szerződéssel kapcsolatban. Nagyon fontos, hogy minél előbb dűlőre jussunk. Ez nem egy olyan dolog, amit a szezon végéig halogatni szeretnénk.”

    A svájci-olasz csapatfőnök szerint minden a 32 éves versenyző teljesítményén fog múlni.

    ,,Nagyon jó formában van, és úgy vélem elég fókuszált is. Tisztában van azzal, hogy jól kell teljesítenie. Ez egy kulcsfontosságú momentum a karrierjében, mert akármit is csinál a szezon elején, annak döntő szerepe lesz a hosszabbításnál. Minden az ő kezében van.”

    Binotto ugyanakkor elmondta, a négyszeres világbajnokot meglepte Charles Leclerc jó teljesítménye.

    ,,A tavalyi év fontos volt a neki. Charles teljesítménye meglepetésként érte. Ám ez már nem számít, tudja mik a követelmények és azzal is tisztában van, hogy mit kell tennie. Úgy vélem jól felkészült a téli időszak alatt.”

  • Binotto szerint a Ferrari versenytempója jó lehet

    Binotto szerint a Ferrari versenytempója jó lehet

    Mattia Binotto úgy véli, a Ferrari versenytempója azért még tartogathat meglepetéseket.

    A Scuderia feje felett sötét felhők gyülekeznek már egy jó ideje. Az FIA vizsgálatának lezárása és a csapatok tiltakozása mellett a koronavírus is nagy hatással van rájuk, emellett idei konstrukciójuk sebessége sem égbe kiáltó.

    A téli tesztidőszak alatt szinte minden jel arra mutatott, hogy a vörösök nem elég gyorsak. A csapatfőnök be is vallotta, hogy nem minden csillogó és fényes az istállónál, ám a versenytempó terén azért akadhat még keresni valójuk.

    ,,Ha a teljes tesztidőszakot vizsgáljuk, akkor talán a többiekhez viszonyítva, a versenytempónk jobb lehet. Ez nem azt jelenti, hogy ezen a téren mi vagyunk a legjobbak, de relatíve nehezebb dolgunk volt az időmérős szimulációnál, mint a verseny szimulációnál. Meg kell értenünk ezt és analizálnunk kell azt, hogy pontosan mit tudunk tenni.” -nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke.

  • A Ferrari akár dönthet úgy is, hogy elengedi ezt a szezont

    A Ferrari akár dönthet úgy is, hogy elengedi ezt a szezont

    A Ferrari elismerte, benne van a pakliban az, hogy korán elengedik a 2020-as szezont.

    Különböző mérések és spekulációk szerint a Scuderia idei konstrukciója lassabb, mint az tavaly használatban lévő SF90-ben. Mattia Binotto már korábban is hangsúlyozta, hogy csapatuk le van maradva a Mercedes és a Red Bull mögött, ám az ellenfelek ragaszkodnak ahhoz az elmélethez, hogy a vörösök csak megakarják téveszteni őket.

    Sebastian Vettel elhintette, hogy előfordulhat olyan szituáció is, hogy stratégiailag át kell gondolni a pozíciójukat, és 2020 helyett inkább 2021-re kell koncentrálniuk.

    ,,Először is meg kell tudnunk mennyire vagyunk lemaradva. Ezen fog múlni ugyanis, hogy feláldozunk valamennyit a 2021-es programból, vagy túl nagynak tituláljuk a lemaradást és  úgy határozunk, hogy nem érné meg tovább menni az úton.”

    A svájci-olasz csapatfőnök elmondta, a Ferrari próbál javítani jelenlegi helyzetén ám az új szabályok árnyékában nem zárható az ki, hogy viszonylag korán átállnak a következő évre.

    ,,Ez egy legitim kérdés. Meg kell kérdeznünk magunktól, hogy mi lenne a legésszerűbb kompromisszum a számunkra. Az elején teljes gőzzel 2020-ra koncentrálunk, megértjük, az autót és megállapítjuk, hogy merre tartunk. Reméljük, hogy ezt viszonylag gyorsan sikerül majd megejtenünk. Ám, igaz, ha pár verseny múlva úgy érezzük, hogy túl nagy a lemaradásunk a topcsapatokhoz képest, akkor elfogunk gondolkodni azon, hogy egy másik megközelítést alkalmazva egy másik irányba indulunk el.”

  • Ferrari: Az SF1000-nek minden téren fejlődnie kell

    Ferrari: Az SF1000-nek minden téren fejlődnie kell

    A 2020-as előszezoni tesztek végeztével kijelenthető, hogy az események nem úgy alakultak, ahogyan azt a Ferrari tervezte. Úgy tűnik, a Mercedesszel szemben tempóhátrányban vannak, sőt egyesek szerint a Racing Point is veszélyes lehet rájuk.

    Hogy mindez minek köszönhető? Mattia Binotto szerint nem csak egy-két területbeli hiányosságból adódik, hanem az egész csomag fejlődésre szorul.

    „A teljesítmény összességében kell javuljon” – ismerte el. „Az erőforrás, a beállítás, stb. Szerintem nincs kifejezetten egy terület, melyre koncentrálni kell. Inkább az összesre kellene. A második héten bemutatott hátsó szárnyunk kevesebb leszorítóerőt termel, ugyanakkor kevesebb a légellenállása is. Az első heti ezzel szemben maximális leszorítőerőt generált. Az alkatrészek legalább úgy működnek, ahogyan vártuk. Mások sokkal gyorsabbak az egyenesben, ez a helyzet.”

    Tavaly azonban a helyzet egyáltalán nem így festett. A vörösök szinte uralták a téli teszteket, ám amikor igazán számított – Melbourne-ben – nem voltak sehol. Sokak felvetették, hogy benne van, hogy a Scuderia altat. Annyi biztos, hogy Binotto elárulta, ha olyan gyengék lesznek, mint várják, hamar átállnak 2021-re.

    „Nagyon korán vagyunk a szezonban, nem áldozhatjuk fel az egészet. Az elején tehát legalább egy ideig 2020-at kell erőltetni, amennyire lehet, mert meg kell értenünk az autó gyengeségeit. Remélhetőleg ez mihamarabb sikerül. Ha néhány verseny után is nagy lesz a különbség, fontolóra vesszük az átállást. De még korai erről beszélni. Néhány napnyi teszt zajlott le. Szóval jelenleg minden marad a terv szerint 2020-at és ’21-et illetően.”

  • Perezt nem zavarják a „rózsaszín Mercedeses” pletykák

    Perezt nem zavarják a „rózsaszín Mercedeses” pletykák

    Sergio Perez tiszta vizet öntött pohárba a Racing Point idei autója kapcsán. A mexikói pilóta leszögezte, hogy a RP20 nem a Mercedes 2019-ben használt autója.

    A silverstonei istálló – akik a hetedik helyet szerezte meg a tavalyi konstruktőri bajnokságban a McLaren, a Renault és a Toro Rosso (Alpha Tauri) mögött – az idei tesztszezon eddigi legnagyobb meglepetését produkálták egy olyan autóval, ami nagy mértékben hasonlít a Mercedes 2019-es konstrukciójához, a W10-hez.

    „Nem érdekel, ha „rózsaszín Mercedesként” emlegetik az autónkat,” – mondta Pérez a szezonközi tesztek helyszínén Barcelonában. „Amíg úgy működik, mint az autó, amihez hasonlítják a mienket, addig minden rendben lesz.

    „Nem kérdés, hogy minden csapat fejlődött, de a valós sorrendről majd Melbourne-ben fogunk valós képet kapni. Szerintem már az első versenytől fogva versenyképesek tudunk lenni,” – tette hozzá a mexikói.

    A Lawrence Stroll vezette istálló teljesítményét látva még a Ferrari is úgy gondolja, hogy a Racing Point komoly veszélyt jelenthet majd rájuk 2020-ban.

    „Szerintem közel lesznek hozzánk,” – véli az olasz istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto. „Ez nem meglepő, csak rá kell nézned az autójuk alakjára. Veszély jelenthetnek ránk, azonban a Ferrari egy erős csapat és képesek leszünk jól fejleszteni az autónkat a szezon során.”

  • Ferrari: Az idei motorunk közel sem olyan erős, mint a tavalyi

    Ferrari: Az idei motorunk közel sem olyan erős, mint a tavalyi

    A Ferrari elismerte, hogy az idei hajtásláncuk „valamivel gyengébb” a tavalyinál. Az olasz istálló ugyanis komoly sebesség hátrányba került a többi csapathoz képest a szezonközi teszteken Barcelonában.

    A Ferrari mérnökeinek az volt a célja, hogy megnöveljék az autójuk leszorítóerejét, kiküszöbölve ezzel a kanyarokban tapasztalt problémákat, amikkel a tavalyi szezonban küszködtek. Ugyan az SF1000 tényleg gyorsabb a kanyarokban az elődjéhez képest, azonban az egyenesekben sokkal lassabb sebességet képes elérni.

    Mivel a végsebesség a maranellóiak egyik legnagyobb erőssége volt az elmúlt évek során, Mattia Binotto elmondta, hogy a sebesség hiánya nagy részben a motorteljesítménynek és az autó túl nagy légellenállásának kombinációja.

    „Véleményem szerint ez a kettő kombinációjának köszönhető,” – nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke. „Ha a hajtásláncunk összteljesítményét vesszük figyelembe, akkor látszik, hogy nem vagyunk olyan erősek, mint tavaly voltunk. Legfőképpen a megbízhatóságot helyeztük előtérbe az idei erőforrásunk fejlesztése kapcsán, és ez valahogy hatással van a teljesítményre.

    „A légellenállás viszont komoly hatással van a sebességre. Ha jobb sebességet akarsz elérni, akkor a légellenállásra és a motorerőre kell figyelni elsősorban. Nem kérdés, mindkét komponensen dolgoznunk kell majd a jövőben. A légellenállás javításához akár most neki tudnánk látni, azonban az erőforrás fejlesztéséhez meg kell várni a második fejlesztési lépcsőt.”

    Az olaszok motorerő fölényének csökkenése a többi csapat sejtéseinek volt köszönhető, ugyanis a Mercedes és a Red Bull is illegálisnak találta a Ferrari 2019-es motorját. Az FIA vizsgálódást követően pedig megállapodást kötött a Ferrarival az ügy kapcsán.

    Binotto még az FIA-val való egyesség megkötése előtt elárulta, hogy a motorjuk limitálva volt, ugyanis az olaszok a megbízhatóságának tesztelésére mentek a rá a tesztek során.

    „Nem rejtegetünk, ez a valós teljesítményünk,” – ismerte el az olasz szakember. „Nehéz megállapítani, hogy a motormód vagy a légellenállás jelent nagyobb problémát, azonban az nyilvánvaló, hogy nincs meg a kellő sebesség a többiekhez képest.”

  • A Ferrari tudni akarja, mire számíthat Ausztráliában a koronavírus kapcsán

    A Ferrari tudni akarja, mire számíthat Ausztráliában a koronavírus kapcsán

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szeretné, ha a Forma-1 és az FIA tájékoztatást közölne arról, hogy milyen procedúrákra kell számítaniuk a csapattagoknak az Ausztráliába való beutazás kapcsán, a koronavírus miatt.

    A vírus terjedése már az egész F1-re hatással van, de az olaszországi székhelyű csapatokat (Ferrari, AlphaTauri) fokozottan érinti. Ennek oka, hogy már Olaszországban vannak fertőzöttek, így egyes városokban karantént rendeltek el, és problémássá vált az olaszok utazása is.

    A héten a bahreini F2-es teszt kapcsán már problémába ütköztek a Ferrari alkalmazottjai, a korlátozások miatt.

    A Melbourne-be utazás kapcsán azonban nem szeretnének ilyen kellemetlen meglepetéseket.

    „Egyszerűen bizonyosságra van szükségünk, mielőtt elindulunk. Nem szeretnénk akkor szembesülni a helyzettel, mikor már ott vagyunk.” – idézte Binottót a Motorsport.com. „Ha lesznek valamilyen orvosi vizsgálatok, tudnunk kell róla. Pontosan kell tudnunk. Tudnunk kell, hogy bármiféle probléma milyen következménnyel járhat.”

    „Nyilvánvaló, hogy meg kell védenünk az alkalmazottjainkat. Kollektív és egyéni felelősséggel tartozunk irántuk. És igazán fontos, hogy indulás előtt képben legyünk azzal, hogy mi a helyzet.”

    Bár pénteken Barcelonában a csapatok és az F1 vezérigazgatója tárgyaltak a helyzetről, de az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost is aggodalmát fejezte ki. Ha a csapat egyes emberei a korlátozások miatt otthon maradni kényszerülnek, akkor a csapat sem biztos, hogy el tud menni versenyezni. Ez esetben pedig véleménye szerint nem lenne fair, az F1 megrendezné az adott verseny(eke)t.

    „Mi akarunk versenyre menni. Jelenleg. Nem gondolom, hogy probléma merülne fel.” – mondta Tost. „De minden órában változik a helyzet és ez megnehezíti a dolgunkat.”

    „Ha egy csapat valamilyen okból nem tud rajthoz állni – nem gondoltam még erre, nem is vagyok döntéshozó – akkor tisztességtelen lenne elindítani a szezont mert ez nagy hátrányt jelent akárki számára.”

    „Ami Bahreint illeti, ha jók az információim, akik Olaszországból utaznak oda, orvosi ellenőrzésen esnek át és ha nem érzik magukat rosszul, nem koronavírusosak, akkor persze dolgozhatnak ott. És valami ilyesmire számítok a Forma-1 kapcsán is.”