A Ferrari csapatfőnökének, Mattia Binottónak semmi mondandója nincs Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnökének kritikájára.
Wolff korábban hangot adott véleményének, miszerint a Ferrari jelenlegi helyzete teljesen méltatlan a csapat múltjához. Szerinte az olasz csapatnál meg kellene kérdőjelezni “bizonyos személyek döntéseit”.
Vele pedig a legtöbb ember egyetért, Binottót nem tartják alkalmasnak a csapatfőnöki pozícióra.
„Tudom, hogy bizonyos emberek más csapatoknál szeretnek a mi helyzetünkről és rajongóinkról beszélni” – mondta Binotto.
„Semmit nem szeretnék válaszolni neki. Tudom, hogy mi a helyzet a rajongóinkkal. Én magam is rajongó vagyok. 25 éve dolgozom ennél a csapatnál.”
„Tisztában vagyunk a prioritásainkkal, nincs a csoda a Forma-1-ben. A lehető leggyorsabban kell fejlődni és a megfelelő prioritásokat kell meghatározni.”
Hozzátette azonban, hogy hiába jön két olasz helyszín is a versenynaptárba, mivel „semmit sem tudnak tenni a motorral”, nagy változásra a hazai versenyeken sem lehet számítani.
„2021-re kell koncentrálnunk és az azt követő szezonra” – mondta Binotto a Corriere della Serának.
A Ferrari főnöke Mattia Minotto türelmet kért, mivel szerinte akár évekbe is eltelhet, mire az olasz istálló újra képes lesz a győzelemért harcolni.
A Vörösök egy katasztrofális hétvégét zártak Spaban, miután a motorerő hiánya és a kerékcserék lassúsága miatt Sebastian Vettel és Charles Leclerc sem tudott pontot szerezni. Emellett az időmérőn mindkét Ferrari pilóta a Q2-ben búcsúzni kényszerült.
Amíg a maranellói istálló azonnali válaszokat akar találni arra, hogy vajon mi siklott félre Belgiumban, Binottonak nincsenek kétségei afelől, hogy a Ferrarinak csak idő kell, hogy újfent az első helyért harcolhassanak.
„Hogy mennyi időbe fog ez telni? Ha megnézed az elmúlt évek dominanciáit, akkor azt mondanám, hogy évekbe. Az F1-ben nem arathatsz átütő sikert, ez a sport ugyanis a türelemről és a hosszas keménymunkáról szól.”
Mivel a csapatok fejlődése korlátozott lesz a költségvetési sapka miatt, a Ferrari csapatfőnöke szerint a legfontosabb most az a számukra, hogy a létező legjobban felkészüljenek az új 2022-es szabályokra.
„A motort nem fejleszthetjük idén, szóval azzal nem tudunk mit csinálni. Az új erőforrást már a következő szezonra fejlesztjük és folyamatosan teszteljük azt a tesztpadon. Autó fejlesztése sem korlátlan, szóval az a tervünk, hogy nem csak 2021-re, hanem 2022-re, a nagy szabályváltozásokra is készülünk.
„Annak érdekében pedig, hogy jól szerepeljünk, elengedhetetlen az, hogy meg értsük a jelen helyzetben levő gyengeségeinket és hogy fel is ismerjük azokat.”
Binotto végül a Belga Nagydíjon elért gyenge eredményre is kitért. Szerinte az SF1000 számos gyengeséggel bír, de a szenvedésük legfőbb okának a drasztikus motorerő csökkenést nevezte meg.
„Jelentősen kevesebb motorerővel rendelkezünk tavalyhoz képest. Mások is veszítettek az FIA szabályai miatt, azonban mi sokkal nagyobbat buktunk ezzel.
„Tavaly a motorerő volt az egyetlen fegyverünk, azonban idénre ez teljesen megváltozott. Egyértelmű, hogy ezen téren óriási ugrásra van szükségünk.”
A Ferrari számára ez egy olyan hétvége volt, amelyre nem akarnak majd sokáig emlékezni vélhetően. Ugyanis az olaszok két autója a tizenharmadik, illetve a tizennegyedik helyen ért célba, ezzel szereztek összesen nulla pontot, ami igencsak nagy visszaesés, ha megnézzük a tavalyi eredményt.
Ross Brawn látja azt a mélyrepülést, amelyben az olasz csapat jelenleg van, azonban szerinte Maranello-ra túl kell, hogy tegyék magukat ezen.
„Voltam abban a szituációban, amiben most a Ferrari találta magát Spa-ban, amikor nem működnek az abroncsok, nem melegszik az időjárás, és rögtön hatalmas hátrányban találod magad.” – mondta Brawn a Formula1.com-nak
„Az emberek többsége azt mondja, hogy a motor miatt veszített ennyit a Ferrari, azonban egy körön 1,3 másodpercet nem veszíthetsz egy ilyen változás miatt.”
„Egészen egyszerűen nem tudták működésre bírni az abroncsokat. Az pedig, hogy Spa-ban nem volt éppen meleg az időjárás, nem segített a csapatnak.” folytatta Brawn. Aki egyébként nem gondolja azt, hogy az FIA és a Ferrari megállapodása miatt bukott volna ekkorát az olasz csapat.
A brit szakembernek nem tetszik a kép, hogy a Ferrari ennyire hátul van és reméli, hogy az olaszok tudnak fejlődni:
„Amikor valami ilyesmi történik, akkor a teljesítmény visszaesik, és a tempó is egészen szörnyű lesz. Azt gondolom, hogy amennyiben újra munkára tudják fogni az abroncsokat, akkor azért feljebb tudnak majd lépni. Továbbra sem fognak valószínűleg versenyt nyerni, de azért jóval jobb lesz. – zárta Brawn
Charles Leclerc szerint a monzai pálya még rosszabb eredményt hozhat a válságba került Ferrarinak. Mattia Binotto persze kiakadt a „krízis” jelzőn, pedig bárki láthatta a Belga Nagydíjon, hogy milyen aggasztó a maranellói csapat helyzete. A csapatfőnök a Sky Italiának nyilatkozott:
„Azt hiszem, hogy nem jó az, ha krízisként jellemezzük a helyzetet, oersze az is igaz, hogy egy vihar kellős közepén vagyunk.”
Sokan úgy vélik, hogy Spa most egyértelművé tette, hogy valójában mennyit is vesztett a Ferrari a titkos különmegállapodásával a FIA-val, amikor a 2019-es motorjuk legalitása volt a kérdés Christian Horner egyenesen azt gondolja, hogy így most pláne nehéz lenyelniük azt, hogy mennyi pontot veszített a Red Bull amiért tavaly mehetett az olaszok illegális motorja, és emiatt keserű szájízzel távozott Belgiumból. Toto Wolff is egyetért vele, és ennyit tett hozzá:
„Nem akarunk olajat önteni a tűzre, de tavaly és előtte is annyira keményen kellett dolgoznunk, hogy ez belekerült pár emberünkbe is, hiszen annyira komoly munkára fogtuk őket. Emiatt egyetértek Christiannal.”
Binotto mindenesetre így folytatta:
„Vesztettünk az erőnkből tavalyhoz képest, de mindenki így van ezzel. Mi jobban, mások kevésbé. Most már látjuk ennek az autónak a határait, és csapatvezetőként vállalom ezért a felelősséget.”
Elismerte, hogy a Scuderia hazai futama ezen a hétvégén Monzában is hasonló eredménnyel végződhet, hiszen az is egy „erőpálya”. Andrea Cremonesi, a La Gazzetta dello Sport elismert újságírója, így is fogalmaz: „Megérdemli a Ferrari, hogy zárt kapus legyen a futam.”
Leclerc is igen lehangolt volt vasárnap Spában a verseny után a Canal Plusnak is:
„Még DRS-sel sem tudtunk előzni. Ez rossz, nem is tudok nagyon mást mondani. Valamit tennünk kell. Kell találnunk valamit és reagálnunk kell, mert ez így nem mehet tovább. Sajnos, Monzában is ez vár ránk, vagy rosszabb. A munkám része azonban az is, hogy most motiválttá tegyem a csapatot.”
Miközben legtöbben a motort szidják, egy másik olasz újságíró, Gianluca Gasparini az autót is elemezte: „Miközben a riválisok fejlesztettek az autójukon és a motorjukon is, addig a Ferrari lehozta a 2018-as autóját anélkül, hogy javítottak volna annak a gyengeségein.”
Még a Ferrari erőforrással ellátott Alfa Romeo és Haas csapatok is fejlődnek a gyári csapathoz képest. Erről így vélekedett Kevin Magnussen:
„Úgy látom, hogy inkább a Ferrari kerül hátra, mint mi kerülnénk előrébb. Hallottam, hogy az Alfa és mi is majdnem nyertünk egy másodpercnyit, míg a Ferrari négy tizedet vesztett.”
A Ferrari elképesztően gyengének bizonyult a Belga Nagydíjon, ahol a pontszerzéstől is nagyon messze álltak. A csapatfőnök, Mattia Binotto is csalódottságát fejezte ki.
„Csalódottak és dühösek vagyunk, ahogy a szurkolóink is azok, hisz megvan rá az okuk” – kezdte nyilatkozatát az olasz. „Nehéz időszaka ez a szezonnak, de számítottunk arra, hogy kemény lesz. Ilyen helyzetben határozottnak kell maradnunk, hogy túllendüljünk a nehézségeken. Csak így tudunk ebből kimászni.”
A vörösök számára egymás után két hazai futam következik most, de ott sem számíthatnak sok jóra.
„Olyan pályán, ahol szükség van az aerodinamikai hatékonyságra vagy a motorerőre, bajban vagyunk, mert mindkettőnek híján vagyunk” – ismerte el. „Charles és Sebastian a legjobbjukat hozták, az időmérőn és a versenyen egyaránt, de még így sem sikerült pontot szerezni.”
A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto elárulta, hogy az új Concorce Egyezményben is megmaradt a Ferrari azon joga, hogy bármilyen szabályváltozást megvétózhat.
Az idén lejáró régi egyezmény tartalmazott egy olyan, – sokak által komolyan vitatott – a csapat történelme által rászolgált bónusz pontot, ami jogot a vörösöknek, hogy minden olyan szabály változást megvétózzanak, ami nekik nem tetszik.
Ennek a jognak a jövője az utóbbi időben kérdésessé vált, ám Binotto most tisztázta, hogy a következő öt évben is rendelkezni fognak a vétójoggal.
„Legalább azt megkaptuk, ami nélkülözhetetlen számunkra és a jelenléte mindig is fontos, vagyis, hogy megbecsülik a márkánkat a Forma-1-ben. Megtartottuk azt, amit mi védelmi vagy vétójognak nevezünk, amely fontos a számunkra amiatt, amit a Ferrari képviselt az F1 egész története során.” – kezdte az olasz.
„Elégedett vagyok ezzel, de mindig lehetne többet kapni. Mindig az elért eredmény a legfontosabb.” – tette hozzá.
Mauro Forghieri, a Ferrari egykori F1-es tervezője úgy véli, hogy a márka atyja, Enzo Ferrari nagyobb tisztelettel kezelte volna Sebastian Vettelt, mint azt teszi jelenleg a csapat vezetése. Mindemellett azt is sejteni véli, hogy mi a probléma a Ferrarinál.
Hosszú ideje érződik már, hogy nincs meg az összhang a csapat és a versenyző között, főleg Charles Leclerc érkezése óta. A júliusi szezonkezdés előtt pedig már az is kiderült, hogy az év végén Vettel távozik az olasz csapattól.
A helyzet persze azóta sem javul, a Ferrari ritka gyenge szezont produkál eddig, és a legutóbbi, Spanyol Nagydíjon, még a stratégiát sem nagyon közölték Vettellel. A német kritikáját pedig a csapatfőnök Binotto annak tulajdonítja, hogy duzzog, amiért mennie kell majda Ferraritól…
„A Ferrari történetében voltak már ilyen pillanatok, ezt tudják az igazi rajongók” – mondta Forghieri a Leo Turrininek adott interjújában. „Ahogy azt is, hogy Maranello sosem adja fel, de elismerem, hogy ez sovány vigasz.”
Ő is látja, hogy számos területen van most probléma a Scuderiánál.
„Nézd, ott van az emberi erőforrás probléma. Maranellóban nincs pénzhiány, sajnos nem a pénz okozza a különbséget. Meggyőződésem, hogy a Ferrarinak meg kellene erősítenie a műszaki struktúráját. Méghozzá gyorsan.”
Mi a helyzet Binottóval?
Sokan a jelenlegi csapatfőnököt, Mattia Binottót okolja, illetve azt, hogy őt ehhez nem értő, ám „fizető” vezetők hátráltatják, méghozzá a Ferrari elnöke, John Elkann, és a vezérigazgató, Louis Camilleri.
Minden fontos lépés és döntés Binottónál összpontosul, de ő egymaga nem tudja eredményesen irányítani a csapatot.
„Binotto nagyon kényes szerepben van” – véli Foghieri. „Tapasztalatból tudom! A Ferrari vezetőjének lenni nagyon nehéz, óriási a nyomás, és a Ferrari sosem bocsát meg semmit.”
„És visszatértünk a kiindulási ponthoz. Senki sem nyer egyedül… Binottonak megfelelő emberekkel kellene körülvennie magát. Nem forradalomra gondolok, az nem fog segíteni, de meg kell takálni a megfelelő embereket, azokkal a képességekkel, melyekből most egyértelműen hiány van.”
Mindemellett Forghieri szerint a jelenlegi autó alapjaiban rossz. Jelenleg pedig leginkább Charles Leclercet értékeli.
„A fiú nagyon tehetséges, de a Ferrarinak nem kellett volna ilyan hamar ilyan nagy felelősséggel terhelni őt. Egy fiatalemberről beszélünk, aki még 50 Nagydíjon sincs túl.”
Ami pedig Vettelt illeti…
„Biztos vagyok benne, hogy il Drake (Enzo Ferrari) másként kezelte volna Seb búcsúját, sokkal nagyobb tisztelettel bánna vele” – mondta Forghieri.
Jól szerepelnek idén a Formula 2-ben a Ferrari akadémistái, így Callum Ilott is. Mick Schumacher pedig gyakorlatilag akár már 2020-ra is behívót kaphat az Alfa Romeo egyik versenyülésébe. Miközben a hétszeres világbajnok fia megkapja a kellő média figyelmet, eredmények tekintetében csak az ötödik a bajnokságában. Premás csapattársa, Robert Shwartzman mindeközben a második, és az F2-t jelenleg egy másik akadémista vezeti, Callum Ilott.
„Még nem egyeztettem arról, hogy felkerülhetnék-e a Forma-1-be, és még csak a fél szezonon vagyunk túl. Nyilvánvaló, hogy egyelőre most csak a munkámra koncentrálok, korai lenne még bármi másról beszélni. Remek dolog lenne persze, de még el kell végeznem a feladatomat.”
Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke, továbbra is cáfolja, hogy megromlott volna a kapcsolat a csapat és Sebastian Vettel között, aki a szezon után távozik a csapattól.
A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto elárulta, hogy a távozó Sebastian Vettel nem lesz hatással innentől a Scuderia jövőjére, miután a német azt nyilatkozta, hogy az ő véleménye már úgy sem számít semmit az olasz istálló berkein belül.
Azonban a 33 éves Vettelnek ez a verseny volt sima, ugyanis a rádión több alkalommal is kiabált a mérnökével az újabb stratégiai blamát követően. A német versenyző azért volt ennyire mérges, mert szerinte a csapata ellentétes dolgokat állított a számára és ezzel teljes mértékben összezavarták őt.
„Az én véleményem már semmit nem számít,” – idézi Vettelt a Sky Italia. „Ezt leszámítva az autó olyan, amilyen és ezzel próbáljuk meg a létező legjobb eredményeket elérni. Az idei szezon mindannyiunk számára nehéz.”
Binotto egyáltalán nem örült Vettel ezen nyilatkozatának és kijelentette, hogy az idei szezon végén távozó négyszeres világbajnokot teljes mértékben kiszorították a meetingekről, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nincs joga beleszólni vagy tanácsot adni a Ferrari jövője kapcsán.
„Részben a csalódottság beszél belőle, hogy nem folytathatja velünk 2021-től,” – nyilatkozta az olasz csapatfőnök. „Többé nem fog tanácsokat adni a csapat számára.
„Seb keményen dolgozik és a hétvégén nagyon jól teljesített. Jó versenyt teljesített, egy nagy lépést tette előre, ami bizakodásra ad okot a soron következő spai hétvége kapcsán.”
Vettel csapattársa, Charles Leclerc számára azonban közel sem volt ideális a mostani Spanyol Nagydíj, miután egy motorhiba miatt megpördült, majd ki is esett a versenyből. Az olasz istálló emiatt visszacsúszott a konstruktőri bajnokság ötödik helyére.