Címke: Mattia Binotto

  • Binotto: nem elég a haladék a költségvetési korlát kapcsán

    Binotto: nem elég a haladék a költségvetési korlát kapcsán

    A Ferrari enyhítést kér a 2021-es költségvetési sapkával kapcsolatban.

    A Ferrarihoz hasonló nagy csapatok jelenleg jóval többet költenek évente 145 millió dollárnál. Ők 6 hónapnyi haladékot kapnak, annak érdekében, hogy minimalizálhassák a költségkeret csökkenés miatti elbocsátásokat

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto azonban úgy gondolja, ez most a világjárvány okozta helyzetben nem elegendő.

    „Ismervén a covid helyzetet, tény, hogy nagyon nehéz elbocsátani embereket” – mondta Binotto. „Azt gondolom, hogy teljesen rossz üzenet lenne most embereket elbocsátani, mikor ilyen pandémiás helyzetben vagyunk. Még mindig veszélyhelyzetben vagyázunk.”

    Úgy tudni, az olasz kormány is hozott olyan intézkedéseket, melyek megakadályozzák a tömeges elbocsátásokat a járvány idején, ezért Binotto szerint az F1 hat hónapos engedményét felül kellene vizsgálni.

    „Úgy gondolom, hogy társadalmi felelősségvállalás tekintetében ez nagyon rossz lenne az üzletemberek számára covid idején – és tudva, hogy nagyon hamar kell ezt megtennünk – nem gondoljuk, hogy ez lenne a helyes hozzáállás” – mondta az olasz.

    „Tehát szeretném, ezt megbeszélni az FIA-val és a többi csapattal, és fogom is, hogy megtudjam, van-e lehetőség alkalmazkodni a még mindig vészhelyzethez.”

    „Nyilvánvalóan megpróbáljuk átalakítani az egész csapatunkat. Valahogy megpróbáljuk átcsoportosítani az embereket a közúti autókhoz, mert továbbra is nagyon nagy cég vagyunk. De a megoldás nem egyszerű”- tette hozzá Binotto.

  • Sainz külön is tesztelhet új csapatával, Ricciardo és Vettel viszont nem

    Sainz külön is tesztelhet új csapatával, Ricciardo és Vettel viszont nem

    Carlos Sainz tesztelheti majd a Ferrari 2018-as autóját, Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel viszont nem kap ilyen lehetőséget a McLarentől és az Aston Martintól.

    A jövőre életbe lépő korlátozások miatt csak három nap áll majd a csapatok és a versenyzők rendelkezésére, hogy teszteljék a 2021-es autókat. Másfél nap gyakorlás juthat így minden pilótának, ami a 26 éves spanyol szerint elég kevés. A csütörtöki sajtótájékoztatón Sainz ugyanis elmondta, hogy ő szeretne külön is tesztelni a Ferrarival, hogy jobban megismerje a csapatot és könnyebben szokjon bele a környezetbe.

    Mattia Binotto elárulta, hogy teljesíteni fogják Sainz kérését, ugyanis a versenyzőnek lehetősége lesz majd a 2018-as autót vezetni.

    ,,Másfél nap nagyon kevés. Fogunk valamit majd szervezni Carlosnak (Sainz) annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb csatlakozzon a csapathoz. Továbbá, hogy gyorsan ismerje meg az autót, és azt ahogy dolgozunk, valamint magát az alakulatot és a folyamatokat. A szimulátorban töltött munka most különösen fontossá válik, ugyanis így együtt dolgozhat a csapat mérnökeivel is.” – nyilatkozta Zoom híváson keresztül a svájci-olasz vezető.

    Ugyanakkor a McLaren már nem tud ilyen lehetőséget biztosítani Daniel Ricciardónak. Amiatt, hogy motorpartnert vált ismét a wokingi alakulat, a 2018-as konstrukciót nem használhatják, hiszen az még a Renault erőforrásaihoz lett igazítva.

    ,,Sajnos jelenleg mi nem rendelkezünk ilyen opcióval, a motorváltás miatt. Az erőforrásaink végesek, így el kell döntetnünk azt, hogyan tudjuk a lehető legjobban felhasználni őket. Egy két éves autóval való tesztelés most nem élvez akkora prioritást. Daniel (Ricciardo) nagyon tapasztalt versenyző, ahogy a csapatban dolgozó srácok többsége is az. Nagyon pozitívan közelítjük meg az új szezont. Biztos vagyok abban, hogy jó formában leszünk az első versenyre.” -magyarázta Andreas Seidl.

    Ugyanakkor Ricciardo integrálására máris készülnek a tervek:

    ,,Már dolgozom azon a terven, ami az összes részlegen keresztül – a technikai divíziótól a marketing és kommunikációs oldalig – segít Danielnek a beilleszkedésben január 1-jétől.” -tette még hozzá a német csapatfőnök.

    Vettelnek és az Ason Martinnak is türelmesnek kell lennie, hiszen a közös munkát élesben csak a téli teszten kezdhetik meg.

    ,,Nekünk sincs lehetőségünk arra, hogy egy két éves autóval teszteljünk. Ugyanakkor mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy segítsük Seb (Vettel) beilleszkedését a csapatba. Rengeteg munka vár majd ránk a szimulátorban annak érdekében, hogy a három napos tesztet arra tudjuk szánni, hogy felkészüljünk az első futamra.” – árulta el Otmar Szafnauer.

  • Mattia Binotto jövő héten visszatér a versenyhelyszínre

    Mattia Binotto jövő héten visszatér a versenyhelyszínre

    Jövőhéten Mattia Binotto visszatér a Forma-1-es paddockba.

    A Ferrari csapatfőnöke nem volt jelen a Török Nagydíjon, és most sincs ott Bahreinben, mert a gyárban felügyeli a 2021-es, 2022-es előkészületeket. A jövőheti Szahír Nagydíjon azonban úja jelen lesz a versenyhelyszínen.

    „A legfontosabb dolog a következő év, nem ez az év, bár szeretnénk előrébb végezni, mint a hatodik hely” – mondta Binotto az olasz Sky-nak.

    „Elég hatékonyan tudunk dolgozni, bár természetesen hiányzik a paddock atmoszférája”

    „De hiszem, hogy a szezon ezen szakaszában már arra kell koncentrálnunk, hogy 2021-re készüljünk. Azonban a következő héten visszatérek Bahreinbe és a csapattal leszek az utolsó két versenyen.”

    Binotto, mielőtt csapatfőnök lett, a Ferrari motorjának tervezéséért volt felelős, és most a 2021-es erőforrás készületeiben is részt vesz.

    „Idén a szabályok nem tették lehetővé számunkra, hogy fejlesszük a motort, de 2021-ben teljesen új motorunk lesz, ami növelni fogja a versenyképességünket” – mondta az olasz.

    „Jelenleg sok erőforrást és pénzt áldozunk erre a projektre, próbáljuk elérni a szükséges fejlődést.”

    „Egyelőre elégedettek vagyunk azzal, ahogy zajlik a munka és még mindig van pár hetünk a jövő évi erőforrás homologizációjáig” – tette hozzá Binotto.

  • Binotto a bahreini versenyeket is kihagyja

    Binotto a bahreini versenyeket is kihagyja

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto a Török Nagydíj után  a most hétvégén kezdődő bahreini dupla hétvégén sem lesz jelen a helyszínen. Az olasz istállónak egyértelműen a konstruktőri bajnokság harmadik helye a cél, azonban ehhez a Racing Pointot, a McLarent és a Renault-t is meg kellene előzniük.

    Binotto neve ugyan ott van a csapatfőnöki sajtótájékoztató listáján, azonban ezen a sajtótájékoztatón akár valamelyik online platformon is megjelenhet. Több olasz forrás szerint Binotto azért fogja kihagyni a 2020-as szezon utolsó versenyeit, hogy első kézből figyelhesse és segíthesse a Maranellóban dolgozó mérnökök munkáját, akik már nagy üzemben a 2021-es autó fejlesztésén dolgoznak.

    A svájci-olasz szakember számára rosszul jött ki, hogy pont az Isztambul Parkban nem volt jelen, ugyanis csapata ezen a hétvégén érte el legjobb eredményét. Sebastian Vettel régi formáját idézve zseniális versenyzéssel szerezte meg a harmadik helyet, amíg a csapattárs Charles Leclerc akár második is lehetett volna, de végül egy elfékezés miatt a negyedik helyen látta meg a kockás zászlót.

    Mivel Binotto a Bahrain International Circuiten sem lesz jelen, a Ferrari sportigazgatója Laurent Mekies fogja helyettesíteni őt, csakúgy, mint az isztambuli versenyhétvégén.

  • Binotto szerint a Ferrari motorja 40-50 lóerővel van lemaradva

    Binotto szerint a Ferrari motorja 40-50 lóerővel van lemaradva

    Mattia Binotto szerint az új motorjuk segítségével sem fogják tudni jövőre elkapni a Mercedest.

    A Scuderia erre az évre kénytelen volt új hajtáslánccal készülni, ugyanis a 2019-es modell kapcsán találtak egy olyan kiskaput, amit a riválisok hatására az FIA „becsukott.” A téli tesztidőszak alatt már mondogatták a vörösök, hogy idén nem fognak közvetlenül a csillagosok nyakán lihegni, és ez a jóslatuk be is igazolódott. Épp ezért arra szánták el magukat, hogy 2021-re egy új motort alkotnak.

    A svájci-olasz csapatfőnök korábban elmondta, hogy nagyon elégedett a Scuderia új erőforrásának állapotával. A 51 éves vezető ugyanakkor kihangsúlyozta, hiába kecsegtetőek az adatok, amiatt, hogy kevesebb időt tölthetnek a motorok a próbapadon 2021-től, a mérnöki kreativitás már nem szárnyalhat annyira.

    ,,Jelenleg nem nekünk van a legjobb erőforrásunk, ám jövőre már egy teljesen új motorral fogunk menni. Utolérhetjük vele majd a Mercedest? Talán ez túl nagy kérés lenne, ugyanis ezt azt jelentené, hogy 40-50 lóerőt kellene találnunk. Ám ha már csak a Hondával vagy Renault-val pariba lehetnénk, az igazán figyelemre méltó előre lépés lenne. Nem szabad elfelejteni, hogy csak egy motorspecifikáció lesz engedélyezve 2021-ben, a kisebb módosítások természetese kivételt képeznek. Így a hiba nem fér bele.” – nyilatkozta Binotto.

     

  • Vettel azzal viccelődik, hogy Binotto maradhatna otthon többször is

    Vettel azzal viccelődik, hogy Binotto maradhatna otthon többször is

    Binotto nem utazott el Törökországba, erre a csapat idei legjobb eredményét szállította. Vettel szerint a csapatfőnök gyakrabban Maranellóban…

    Vettel első dobogóját szerezte meg a Török Nagydíjon, míg csapattársa, Charles Leclerc mögötte lett negyedik. Szerinte jobb lenne, ha a csapat sportigazgatója, Laurent Mekies több alkalommal irányítana a helyszínen.

    „Most hoztuk össze a legtöbb pontot, és Mattia még csak nem is volt itt!” – jegyezte meg nevetve. – „Ha következő versenyen nem szerzünk pontot, megint meg kéne próbálni, hogy otthon hagyjuk…”

    Rögtön azonban komolyra fordítva a szót, hozzátette, csak viccelt.

    „Nem hiszem, hogy köze lenne a kettőnek egymáshoz. Nem hiszek ebben. Dolgoztam Laurenttel 12-13 éve, és azóta mindketten hosszú utat jártunk be. Jól gondunkat viselte, amíg Binotto nem volt itt.”

    „Sok ember volt, aki jó hétvégét fogott ki, nekünk most minden összejött. Nyilván a körülmények is a kezünkre játszottak, az aszfalt és az eső, de remélem, a következő három versenyen is ugyanilyen jók leszünk.”

  • Binotto rendkívül elégedett Vettel harmadik helyével

    Binotto rendkívül elégedett Vettel harmadik helyével

    Sebastian Vettel drámai szezonja végre fordulópontot vett a Török Nagydíjon. A négyszeres világbajnok Ferrari pilótának nem végzett a legjobb ötben az isztambuli versenyig, ahol nagyszerű versenyzéssel szerezte meg a harmadik helyet az 58 körös futam végén. A német jó eredményét természetesen az olasz istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto is kitűnő örömmel fogadta.

    „Nagyon elégedett vagyok Sebastiannal,” – árulta el a svájci-olasz szakember. „Ez a dobogós helyezés nagyon fontos a számára. Szerintem a jó eredménye azt is mutatja, hogy elkezdte megszokni az autót és egyre többet képes kihozni belőle.

    „Jót rajtolt és azt követően végig jó tempót volt képes autózni. Eközben pedig képes volt vigyázni az abroncsaira és tartani a rajtnál megszerzett helyét. Összességében kitűnő versenyt zárt, ugyanis még az utolsó körben is résen volt és képes volt megragadni az adódó lehetőséget.”

    Vettel ugyanis az utolsó körben még csak a negyedik helyen autózott, azonban a csapattársa, Charles Leclerc elfékezte magát a tizenhármas kanyarban, ami miatt lecsúszott az ideális ívről. A Ferrari német pilótája könyörtelenül ki is használta a monacói hibáját és végül csak három tizeddel maradt le a második helyezett Sergio Péreztől.

    „Közel volt a második hely, azonban a harmadik hely is nagyon jó,” – véli Binotto, aki a török futam után akár a bahreini versenyeket is kihagyhatja.

    „Még három verseny van hátra az idei szezonból és nagyon remélem, hogy legalább olyen jó teljesítményt fogunk nyújtani, mint most azt Isztambulban tettük.”

  • Binotto szerint nagyon ígéretes a 2021-22-es motorjuk

    Binotto szerint nagyon ígéretes a 2021-22-es motorjuk

    Mattia Binotto szerint a Ferrari 2021-re és 2022-re tervezett erőforrása nagyon is ígéretes. A maranellói csapat csak szenved a 2020-as motorjával, a tavalyi legalitási problémájuk után. Erről ennyit mondott:

    „Jelenleg nem a miénk a legjobb motor, de jövőre tudunk építeni egy teljesen újat. A Ferrarinál sokat törődtünk a 2021-es, 2022-es erőforrásunk fejlesztésével. Most a próbapadon van, és szerintem nagyon ígéretesek az adatok a teljesítményéről és a megbízhatóságáról. Vannak korlátozások a 2021-es próbapad használatra, ezért rajtunk múlik, hogy mennyire vagyunk hatékonyak és kreatívak ezen tesztek megtervezésében. Ugyan korlátozott a működésünk, és bőven van hova fejlődnünk, a látottakkal elégedett vagyok.”

  • Binotto kész kihagyni a bahreini versenyeket is

    Binotto kész kihagyni a bahreini versenyeket is

    Mattia Binotto elmondta, hogy rendkívül elégedett a kísérletével, amit a mostani Török Nagydíjon végzett el. Az olasz-svájci csapatfőnök ugyanis nem volt jelen Isztambulban a Ferrari csapatával, a szerepét pedig az olasz istálló sportigazgatója Laurent Makies töltötte be a hétvége folyamán

    Mióta Binotto a Ferrari csapatfőnöke, még nem fordult elő olyan, hogy ne utazott volna el egy versenyhétvégére. Ez a mostani Török Nagydíjon azonban megtörtént és jól is sült el, ugyanis a maranellói istálló versenyzői fantasztikus hétvégét zártak.

    Sebastian Vettel az előkelő harmadik, csapattársa Charles Leclerc pedig a végén elkövetett hibája miatt a negyedik helyen végzett. Az olaszok még így is 27 ponttal hagyhatják el az Isztambul Parkot, amivel felzárkóztak a Renault mögé a gyártók versenyében.

    „Talán gyakrabban otthon kellene hagynunk Mattiat,” – viccelődött a német, aki az Abu Dhabi Nagydíjat követően el fogja hagyni a Ferrarit.

    Binotto elárulta, hogy azért hagyta ki a Török Nagydíjat, mert most inkább az olasz istálló mérnökeinek munkáját segítette a 2021-es szezonra való készülésben.

    „Pénteken és vasárnap is egy erős Ferrarit láthattunk összességében Törökországban és ebből különösen az utóbbi a fontosabb, ugyanis a pontokat vasárnap osztják,” – reflektált csapata eredményére Binotto a Sky olasz kiadásának.

    „Az utolsó pár versenyen az autó sokkal versenyképesebb volt, mint a szezon első felében. Ezek a jó eredmények pedig azt bizonyítják, hogy jó irányba haladunk az autó fejlesztésével. Ugyan már 2021-re készülünk, azonban ezek az eredmények eléggé bátorítóak.

    „Nem sajnálom egyáltalán, hogy nem voltam ott a helyszínen. Jelen kellett legyek a gyárban ezen nehéz pillanatokban, ezért döntöttem az isztambuli verseny kihagyása mellett.

    „Örülök ezen a eredmények, szóval lehetséges, hogy a soron következő két bahreini verseny sem leszek majd jelen.”

  • Binotto nem csak idén, hanem 2021-ben is kihagy versenyeket

    Binotto nem csak idén, hanem 2021-ben is kihagy versenyeket

    Mattia Binotto megerősítette, hogy ezen a hétvégén nem lesz ott Isztambulban. Korábban már kiderült, hogy Laurent Mekies sportigazgató veszi át Binottótól a csapatfőnöki posztot Törökországban, aki a inkább a gyárban dolgozik a 2021-es előkészületeiken. Most mindezt maga az érintett erősítette meg:

    „Mivel összetett a feladatköröm, ezért ügyesen kell egyensúlyozzak a dolgaim között a pályán és a gyárban is. A gyári munka nagyon fontos, így idén nem megyek már el az összes versenyre. Törökország lesz az első ilyen, de jövőre ez egyre gyakrabban előfordul majd.”

    Mellesleg Binotto egyetért a Mercedesszel és az AlphaTaurival abban, hogy a hihetetlenül hosszú 23 futamos 2021-es versenynaptár miatt a csapatoknak újra kell gondolniuk a tevékenységeiket. Az 51 éves szakember erről így vélekedik:

    „Az egyre több verseny miatt meg kell hoznunk bizonyos döntéseket. Minden bonyolódik emiatt, a logisztikánk, a mérnökeink és szerelőink élete. A helyszínen dolgozó kollégáinknak is ki kell dolgozzunk egy rendszert, mert csak így tartható meg a hatákonyságuk és a koncentrációjuk.”