Címke: Mattia Binotto

  • Schumacher lehet, hogy kénytelen lesz visszavonulni

    Schumacher lehet, hogy kénytelen lesz visszavonulni

    Alig két év után véget érhet Mick Schumacher Forma-1-es időszaka. A 23 éves Mick Schumacher 2021 óta versenyez a királykategóriában, szerződése a Haasszal 2022 végén jár le. Hogy marad-e az amerikai csapatnál, az egyáltalán nem biztos. Ugyan a kezdeti tárgyalások már megtörténtek, a két fél közötti kapcsolat nehézkes. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner korábban pedig nyilvánosan kritizálta Micket.

    Ráadásul a Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto sincs teljesen meggyőződve az ifjú Schumi képességeiről. Az olaszok szállítják az erőforrásokat a Haasnak, és a két pilótaülés egyikébe is beleszólhatnak.

    Egy dolog biztos: Mick nem lesz Sebastian Vettel utódja már az Aston Martinnál. A korábbi világbajnok ugyan őt hozta játékba utódjaként, de tegnap óta egyértelmű, hogy Fernando Alonso kapja azt a melót.

  • Fejek hullhatnak a Ferrarinál a nyári szünetet követően?

    Fejek hullhatnak a Ferrarinál a nyári szünetet követően?

    Ralf Schumacher szerint az is elképzelhető, hogy a Ferrari Mattia Binotto nélkül lesz már jelen a nyári szünet utáni első versenyen, a Belga Nagydíjon.

    Az olasz istálló egy remek konstrukcióval rukkolt elő az új szabályrendszer hajnalán és jól is indították a szezont, amivel azonnal bejelentkeztek a bajnoki címekért. Azonban a dolgok hamar 180 fokos fordulatot vettek és egy csapásra minden elromlott a Vörösöknél: hol a csapat, hol a technika, de még olyanra is akadt példa, amikor a versenyzők hibája miatt estek el jelentős pontoktól.

    A szezon feléig pedig olyan szintre halmozták a rontásokat a Ferrarinál, hogy a Red Bullnál már a fél kezüket rátehetik mindkét bajnoki serlegre. Max Verstappen 80 ponttal vezeti az egyéni Charles Leclerc előtt, amíg a konstruktőriben 97 pont előnyük van a Scuderiával szemben.

    Miután a Ferrari a folyamatos hibáival hétvégéről hétvégére mélyebbre süllyed az F1-et kedvelő emberek körében, a Sky német kiadásánál szakértő Schumacher szerint Binotto napjai meg vannak számolva a csapat élén.

    „Binotto állása akár már a nyári szünet után veszélybe kerülhet” – véli a Jordan, a Willams és a Toyota egykor pilótája. – Túl sok kis dolog romlott már el a csapaton belül és akkor a technikai hibákról még szót sem ejtettem. Ha egy ilyen ajándékot kapsz, hogy a világbajnoki címért mehetsz, azzal élni kell. Ők azonban ezt a lehetőséget kihajították az ablakon, ami nagy kár.”

    Binotto az utóbbi időben rendkívül kínosan igyekezte megvédeni magát és csapatát azzal, hogy „néha ők is követnek el hibákat”, de ez szerinte „a többi csapatnál is megvan.” A svájci-olasz szakember ezen szavai azonban aligha fogják megvigasztalni Leclerc-t, „akinek olyan érzése van, mint ha folyton elromlana valami a Ferrarinál.”

    Az 5-szörös futamgyőztes versenyét a kemény keverékű gumin teljesített második etapja tette tönkre teljesen, ami miatt egy plusz kiállást is eszközölt a Ferrari, ami miatt végül a futamgyőzelem egy 6. hely lett a vége.

    Schumacher a Vörösök utolsó kiállását „egyáltalán nem értette” és szerinte még „a Red Bullnál sem számítottak igazán arra, hogy ilyen mértékű segítséget fognak kapni a Ferraritól” a futam során.

  • Binotto szerint az autó teljesítményén ment el a verseny, nem a stratégián

    Binotto szerint az autó teljesítményén ment el a verseny, nem a stratégián

    Charles Leclerc a Magyar Nagydíjon is komoly győzelmi esélyekkel rendelkezett, de végül csak a hatodik lett. A második kiállásáig a monacói teljesen meccsben, volt, de az akkor kapott kemény gumikkal már nem tudta tartani a lépést a többiekkel.

    A Ferrarinak tehát van mit kielemeznie a futam után, de a csapatfőnök Binotto elöljáróban elmondta, hogy nem a taktikán ment el a verseny.

    „A történtek elemzése néhány órát és napot vesz igénybe” – nyilatkozta a Sky-nak. „Nem volt olyan a teljesítmény, amilyet vártunk. Legyen a gumi lágy, közepes vagy kemény, az autó teljesítménye nem a vártnak megfelelően alakult. Ma sokkal hűvösebb volt, mint pénteken. Az autó ma először a szezonban nem viselkedett jól. Próbáljuk megérteni az okát. Úgy gondolom, hogy valamennyire működött, de nem olyan jól, mint reméltük.”

    Binotto azt is elmondta, a csapat miért döntött amellett, hogy a kemény keveréket választja Leclerc második kiállásakor: „Tudtuk, hogy a kemény gumi nehezen melegszik fel. Nem lettek volna olyan gyorsak, mint a közepes gumik az első 10 vagy 11 körben. De aztán úgy gondoltuk, hogy elég gyorsak lehettek volna ahhoz, hogy valahogy versenyben maradjunk és jó pozíciót érjünk el. Összességében nem úgy működtek a gumik, ahogy vártuk, mert az autó nem úgy működött, ahogy vártuk.”

    Binotto azzal zárta az interjút, hogy teljesen csapata mögött áll, és semmilyen változtatást nem eszközölne a csapat összetételén.

  • A Red Bull fejleszti tovább a bajnokaspiráns autóját

    A Red Bull fejleszti tovább a bajnokaspiráns autóját

    A Red Bull továbbra is teljes gőzzel fejleszt annak ellenére, hogy Max Verstappennek 63 pontos előnye van Charles Leclerc ellenében, tíz futammal a vége előtt. A Ferrarit már kritizálják – sőt, nevetségessé tették – a versenyzői és csapathibák komédiája miatt, annak ellenére, hogy látszólag a leggyorsabb autóval rendelkeznek. Alexey Popov, a Match TV orosz F1-es kommentátora így látja ezt:

    „Mindent beleraktak a 2022-es autóba, amit csak tudtak, és ez sikerült is nekik. Ugyanakkor nem állnak készen arra, hogy a bajnoki címért harcoljanak. A Ferrarinak sikerül mindent elrontania – motorokat, taktikát, versenyzői hibákat és így tovább, folyamatosan. Nem tudom, miképp lehet így harcolni a bajnoki címért. És az nem olyan ijesztő, ha téged kritizálnak, de számukra az ijesztő, ha kinevetnek. Ilyet Jean Todt és Ross Brown idejében el sem lehet képzelni.”

    A Mercedes korábbi vezére, Norbert Haug egyetért azzal, hogy Leclerc ki nem kényszerített hibája, miközben vezetett a Paul Ricard-on, „hasba rúgta” a világbajnoki címre vonatkozó reményeit. A Sport1-nek nyilatkozott:

    „Még ha Leclerc most tíz győzelmet is szerez, akkor sem biztos, hogy megnyeri a bajnoki címet, ami mutatja, milyen nehéz most a helyzete. Mert Verstappent tíz futamon keresztül legyőzni, az igen nehéz lesz. Szerencsére Mattia Binotto nyugodt és higgadt – tényleg csodálatos, ahogy nem veszíti el a hidegvérét. Szerintem ez egy nagyon pozitív képesség.”

    Mindeközben függetlenül attól, hogy ez elég lesz-e Leclerc visszavágásához, a Red Bull egyelőre biztosan nem ünnepel, erről már dr. Helmut Marko értekezett:

    „Budapesttel most egy olyan pálya következik, ami a Ferrarinak jobb lehet. Csak a nyári szünet után lesznek olyan futamok, amelyek nekünk fekszenek.”

    Épp ezért Christian Horner csapatfőnök szerint az autó fejlesztése egyelőre tovább folytatódik:

    „Van egy tervezetünk, amely a lehető leghatékonyabb fejlesztést biztosítja a költségvetési kerettel összhangban. Jelenleg nem tervezünk eltérni ettől.”

    Marko hozzátette:

    „A frissítések már nem lesznek annyira komolyak, de a szezon második felében is lesznek. Nagy az előnyünk, valószínűleg nagyobb, mint amekkorának lennie kellene, ha a két autó teljesítményét nézzük.”

    Marko arra is számít, hogy Verstappennek a szezon későbbi szakaszában rajtbüntetést kell bevállalnia, hogy egy nem tervezett friss motort szerelhessenek be:

    „Olyan pályát kell majd ezt bevállalnunk, ahol könnyű előzni. Sok minden történhet még. Azt hiszem, 10-12 futamot kellene nyernünk ahhoz, hogy valós esélyünk legyen a bajnokságban.”

  • Binotto merész tervvel állt elő a vb-cím megnyerésére

    Binotto merész tervvel állt elő a vb-cím megnyerésére

    Nem nagyon van más választása a Ferrarinak, ha az idén világbajnok akar lenni, mint zsinórban nyerni a versenyeket. Erre készül Mattia Binotto is, aki szerint a Magyar Nagydíjon is jó teljesítményt nyújthatnak.

    Ahelyett, hogy a Francia Nagydíjon csökkentette volna a lemaradását a Red Bull-lal és Max Verstappennel szemben, a Ferrari hátránya mindkét pontversenyben nőtt, így Charles Leclerc 63, a Scuderia pedig 82 ponttal követi a nagy riválist. Mattia Binotto csapatfőnök azonban nem adja fel.

    „Miként ők, úgy mi sem engedhetjük meg magunknak, hogy hibázzunk. Szerintem ez a kockázat mindenki esetében ott van. Lépésről lépésre, versenyről versenyre fogunk haladni, és koncentráltak maradunk. Megpróbáljuk kihívás elé állítani őket, és az összes hátralevő versenyt megnyerni, mert ez az egyetlen, amit tehetünk. Utána pedig meglátjuk, hogy mi történik a szezon végén” – ismertette a Sky Sportsnak a Ferrari csapatfőnöke a pofon egyszerűnek hangzó, ám az eddigi teljesítményük alapján kissé merésznek hangzó tervet.

    A svájci olasz a nyári szünet előtti utolsó futamról, azaz a Magyar Nagydíjról is szót ejtett, és elmondta, szerinte a Hungaroringen is jól szerepelhetnek, ráadásul itt a Red Bull sem fogja tudni kihasználni az egyenesekben látott tempófölényét.

    „Szerintem mint általában, most is nagyon szoros lesz. Az autó jól viselkedik, meleg és hideg körülmények között is jól ment. Maximális leszorítóerővel készülünk, ami eltér attól, amivel Franciaországban mentünk. A Red Bullnak is kell még némi leszorítóerőt pakolnia a kocsira, így nem számítok akkora sebességbeli fölényre. Tudjuk, hogy a magyar pálya ismét nehéz a gumik túlmelegedésének szempontjából és az első tengely tapadása a limitáló tényező. Nagyon hasonló kihívás elé állít minket, mint Paul Ricard, és ott szerintem elég jó munkát végeztünk” – tekintette előre az hétvégére 52 éves szakember.

  • Binotto megvédte a Sainz dobogós esélyeit lenullázó Ferrari-stratégiát

    Binotto megvédte a Sainz dobogós esélyeit lenullázó Ferrari-stratégiát

    A Ferrari csapatfőnöke kiállt a Ferrari Francia Nagydíjon hozott kérdéses stratégiai döntése mellett, és elmondta, ez volt a biztonságos taktika a dobogós esélyeit így elveszítő Carlos Sainz számára.

    Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke szerint jó döntés volt kihívni a bokszba Carlos Sainzot a Francia Nagydíj hajrájába azután, hogy a spanyol pilóta megelőzte Sergio Pérezt, és feljött a harmadik helyre. A döntést maga Sainz sem értette, és már a rádióban értetlenségének adott hangot, főnöke szerint viszont így volt biztonságos.

    Binotto elismerte, hogy a stratégiájuk végül „nem a tervek szerint alakult”, de úgy vélte, a gumikezelés és gumikopás terén is jó versenyt teljesítettek.  „Nem csak úgy érezzük, hogy helyesen döntöttünk, hanem tudjuk, hogy ez volt a jó döntés – utalt Sainz második kiállására a Sky Sportsnak nyilatkozva. – Nem volt messze a gumi élettartamának végétől, és úgy ítéltük meg, hogy kockázatos [kint tartani]. Nem gondoljuk, hogy megvolt a tempója elszakadni és megküzdeni a második helyért. A kiállással ráadásul megszerezte a leggyorsabb kört, ami újabb pontot ért. Ez volt a legbiztonságosabb és a helyes döntés.”

    Az elszakadás azért lett volna lényeges Sainznak, mert az első kerékcseréjénél a csapat veszélyesen engedte őt ki a bokszutcában (Albonnak szinte állóra kellett fékeznie a Williamst, hogy ne rohanjon a Ferrarinak), amiért 5 másodperces büntetést kapott. Amennyiben pedig nem állt volna ki már egy újabb cserére, ezt az időt hozzáadták volna a versenyidejéhez, azaz 5 másodpercnél jobban le kellett volna szakítania a mögötte autózót, hogy megtarthassa a harmadik helyet.

    Kockáztatni ugyanakkor talán azért lett volna értelme, mert ha ez nem is sikerül és Pérez, valamint Russell is előtte végez, az nem tűnt valószínűnek, hogy az ötödik helyen haladó Alonso is el tudja őt kapni, így ez a pozíció alighanem második kiállás nélkül is biztosított lett volna.

    Ami Charles Leclerc kiesését illeti, Binotto is megerősítette, amit a monacói pilóta, azaz, hogy semmilyen probléma nem volt a gázpedállal, és „egyértelmű vezetői hiba” történt. Egyúttal azt is tisztába tette, hogy Leclerc azért gyanakodhatott a gázpedálra, mert amikor hátramenetbe kapcsolt, hogy kitolasson a falból, az nem úgy reagált, ahogy várta, de a Ferrari csapatfőnöke szerint ennek semmi köze nem volt a megpördüléshez.

  • Marko: A Ferrari és a Red Bull azonos szinten áll

    Marko: A Ferrari és a Red Bull azonos szinten áll

    Mattia Binotto szerint a Paul Ricardon újra a másodpercek törtrészeiről fog szólni a csata, még akkor is, ha a Francia Nagydíj edzésén úgy tűnt, a Ferrari orra előrébb jár. A bajnokságot vezető Max Verstappent két hete Ausztriában a Ferrari versenyzője, Charles Leclerc verte meg, de a Red Bull illetékese, Dr. Helmut Marko nem aggódik a tendencia miatt. Az Österreichnek nyilatkozott:

    „Az, hogy a Ferrari nyert, nem azért volt, mert annyira gyorsak voltak, hanem mert mi voltunk túl lassúak. Ezúttal mindent megteszünk, hogy újra versenyképesek legyünk.”

    A Ferrari ugyanakkor pénteken egyértelműen gyorsabbnak tűnt a Paul Ricardon, még ha a csapatfőnök Binotto szerint a végeredmény újra a másodperc töredékeiről fog szólni. Elismeri, hogy a Ferrari jobb a kanyarokban, de a Red Bullnak nagyobb az egyenes tempója:

    „Nem vagyunk sokkal jobbak egy körön, ugyanakkor a Red Bull sem sokkal következetesebb hosszútávon. Elképzelhető, hogy a Red Bull egy kis leszorítóerőt tesz rá, mi pedig leveszünk belőle.”

    A Red Bull részéről Marko újabb szoros versenyhétvégére számít az időmérő előtt:

    „Amennyiben Carlos Sainz megkapja a motorcsere miatti büntetést, akkor a második helyen leszünk. Akkor a kevésbé kopó gumink kifizetődhet. A teli tankolással az alulkormányzottságunk is eltűnt.”

    A világbajnok ugyan Verstappen 38 ponttal előzi meg Leclerc-et, de Marko nem érzi magát kényelmesen a Red Bull címvédése miatt:

    „22 versenyhétvégéből még csak 11-et teljesítettünk.

    Egyenrangúak vagyunk a Ferrarival, a győzelmet a napi forma, a helyes taktikai és a technikai döntések határozzák meg. Sok minden történhet még.”

  • A Ferrarinak sikerült hatástalanítania a Red Bull egyik fegyverét

    A Ferrarinak sikerült hatástalanítania a Red Bull egyik fegyverét

    Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke az Osztrák Nagydíj után elárulta, hogy mely területen sikerült eltüntetniük a korábban meglévő lemaradásukat a Red Bull-lal szemben.

    Miként a pályán, úgy azon kívül is folyamatosan folyik a harc a Red Bull és a Ferrari között, ahogy mindkét istálló próbálja a lehető leghatékonyabban fejleszteni az idei autóját. A kulcsszó pedig a hatékonyság, hiszen a költségplafon miatt minden egyes elköltött dollárnak jó helyre kell mennie.

    Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke az Osztrák Nagydíj után elárulta, az új fejlesztésű hátsó szárnyukkal sikerült ezt véghezvinniük, és jelentős előrelépést ért el az először a Kanadai Nagydíjon bevetett elemmel. Így azok után, hogy a szezon elején még egyértelműen hátrányban voltak a Red Bullokkal szemben az egyenesekben és a gyors kanyarokban (miközben a lassú és középgyors fordulókban ők bizonyultak jobbnak), Ausztriában már ezen a téren is felvették a versenyt a fő riválissal.

    „Kétségtelenül hátrányban voltunk a Red Bull-lal szemben az egyenesbeli tempó terén, különösen a DRS-zónákban, de sokat dolgoztunk a DRS hatékonyságán, és az új hátsó szárnnyal – amit először Charles autóján vetettünk be Kanadában, majd a Brit Nagydíjtól mindkét autón rajta van – szerintem csökkentettük a sebességbeli lemaradásunkat. Még mindig van egy kis előnyük, de már csak nagyon kicsi, vagy elhanyagolható” – nyilatkozta Binotto.

    A Ferrari ezzel a hatékonyabb szárnnyal azt érte el, hogy nem kellett feláldoznia a lassabb kanyarokban tapasztalt erősségeit (miként egy sima, alacsonyabb leszorítóerős szárnnnyal tették volna) ahhoz, hogy gyorsabbá váljon az egyenesekben.

    Eközben természetesen a Red Bull is javított az autóján, Binotto szerint így mostanra tulajdonképpen minden területen nagyon közel került egymáshoz a két csapat.

    „Azokban a kanyarokban, amelyekben a motorerő jelenti a limitáló tényezőt, nagyon közel vagyunk egymáshoz, így azokban a kanyarokban teremthetjük meg a különbséget, amelyeket a tapadás határoz meg. Ausztriában nemcsak az autónk miatt voltunk gyorsak, hanem amiatt is, mert a két versenyzőnknek fantasztikus hétvégéje volt az autó egyensúlyának, beállításának, a gumik megértésének és kezelésének, valamint a vezetésnek a szempontjából.”

    Claudio Albertini, a Ferrari versenyüzemeltetési menedzsere a hátsó szárnnyal kapcsolatban még elmondta, hogy azt „az átlagos leszorítóerőt követelő pályákra” fejlesztették ki, és megtartották azt a leszorítóerő-szintet, amelyet például Ausztráiában vagy Miamiban alkalmaztak, miközben hatékonyabbá tették a kocsit.

    A szakember kitért arra is, hogy ezzel a fejlesztéssel a Red Bull erősségeire reagáltak-e, vagy maguktól is tervezték volna bevetni az új szárnyat: „A fejlesztések során az ember gyakran a versenyzés közben ismer fel dolgokat. Látja, hogy miként viszonyul a többi csapathoz és miben fejlődhet. Például láttuk, hogy a csúcssebesség egy olyan terület, amelyen fejlődhetünk, és javítottunk a hatékonyságon erre a szezonra.”

  • Binotto annyira ideges volt, hogy nézni sem bírta Leclerc utolsó köreit

    Binotto annyira ideges volt, hogy nézni sem bírta Leclerc utolsó köreit

    Nem volt éppen nyugodt Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke az Osztrák Nagydíj utolsó köreiben. A svájci olasz elárulta, annyira félt Leclerc kiesésétől, hogy az utolsó köröket inkább nem nézte.

    A Ferrari nem volt messze attól, hogy az idén harmadszor is vezető helyről bukja el a győzelmet műszaki probléma miatt. Barcelonában és Bakuban Charles Leclerc-nek már át kellett élnie, hogy milyen keserű érzés ez, így érthető módon megrémült az Osztrák Nagydíjon, amikor az autójában elkezdett rakoncátlankodni a gázpedál.

    A monacói pilóta utólag elmondta, hogy ő is csak reménykedni tudott benne, hogy nem romlik tovább a helyzet, és nem lesz újabb kiesés a vége. Eközben nem tehettek más a Ferrari irányító központjában és bokszfalán ülők sem azon kívül, hogy imádkoznak. Hogy mennyire volt nagy a feszültség, azt pedig Mattia Binotto nyilatkozata tökéletesen érzékelteti. „Be kell ismernem, hogy nagyon ideges voltam, egyúttal csalódott is amiatt, ami Carlosszal történt. Annyira ideges voltam, hogy az utolsó három kört már nem is néztem” – árulta el a Scuderia csapatfőnöke.

    Binotto pedig a győzelem ellenére sem nyugodhatott meg teljesen, hiszen nem túl biztató jel, hogy kis híján mindkét autójuk elvérzett. Míg Leclerc esetében arra gyanakodnak, hogy valamilyen műszaki probléma idézte elő a pedálproblémát, addig Sainz kieséséről úgy vélik, hogy a monacói pilóta bakui kiesésénél történtek ismétlődtek meg.

    „Nyilván le kell folytatnunk a vizsgálatot. Hogy ugyanaz volt-e a hiba oka, mint ami Bakuban Charles esetében? Ez nagyon valószínű. Egyértelműen aggodalomra ad okot, de az emberek Maranellóban nagyon keményen dolgoznak azért, hogy megpróbálják rendbehozni a dolgokat. Carlos esete mutatja, hogy nyilván ez még nem történt meg, de vannak új alkatrészeink, és tudom, hogy milyen keményen dolgoznak, és mennyire jó szakemberek. Számítok rájuk, hogy remélhetőleg minél hamarabb megszületik a megoldás” – próbálta levenni a terhet a csapattagokról a svájci olasz.

  • Leclerc kimondta, amit Binotto nem volt hajlandó: a Ferrari elszúrta

    Leclerc kimondta, amit Binotto nem volt hajlandó: a Ferrari elszúrta

    Charles Leclerc az Osztrák Nagydíj sajtónapján kimondta, hogy a csapata elrontotta a Brit Nagydíj biztonsági autós fázisának elején hozott döntést, és már változtattak is bizonyos dolgokon, hogy ilyen a jövőben ne történjen. A Ferrari versenyzője arról is beszélt, miért látogatta őt meg Mattia Binotto Monacóban.

    Noha Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke mindenfajta, a csapat Brit Nagydíjon alkalmazott stratégiáját ért kritikát határozottan visszautasított, mondván a helyes döntést hozták azzal, hogy a biztonsági autó beküldésekor az élen haladó Charles Leclerc-t nem, a mögötte álló Carlos Sainzot viszont kihívták kerékcserére.

    A leintés után a végül a győzelmet elbukó, és csak a negyedik helyen záró monacói pilóta láthatóan feldúlt volt (a rádióban a levezető körben azt mondta: „Amennyi versenyidőt veszítettünk ezen a futamon… édes Istenem. Az egyetlen jó dolog a mai napban az, hogy Carlos nyert. A pokolba, srácok… mindegy, élvezzétek a győzelmet!”), és Mattia Binottónak kellett még azon nyomban “elkapnia”, hogy lenyugtassa az interjúk előtt.

    Leclerc végül nem kritizálta nyilvánosan a Ferrari stratégiáját (miközben Binotto a védelmébe vette azt), az Osztrák Nagydíj sajtónapján azonban gyakorlatilag elismerte, amit főnöke korábban nem, azaz, hogy elszúrták a brit versenyt. „Vannak dolgok, amiket csinálhattunk volna jobban, mert az első és a második helyen haladtunk, majd az első és a negyedik helyen végeztünk. De tudjuk, hogy hol követtük el a hibákat, és remélem, hogy tanulni fogunk ebből.”

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Brit Nagydíj
    A Ferrari azzal sem tett szívességet Leclerc-nek, hogy a nála jóval lassabb Sainzot csak nagysokára állították félre előle Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Én személy szerint semmit sem csinálhattam volna másként, de csapatként máris változtattunk néhány dolgon, ami a verseny közbeni kommunikáció módját illeti, hogy készen álljunk abban a bizonyos pillanatban. Amint beküldik a biztonsági autót, döntést kell hozni, és ha nem állsz erre készen, az nehézséget szül, úgyhogy csapatként változtattunk néhány dolgon” – nyilatkozta Leclerc.

    A közte és Binotto közötti párbeszéd, illetve a csapat néhány tagjának ünnepléshez való hozzáállása azt a spekulációt indította el az olasz médiában, hogy csapaton belül máris törésvonalak jelentkeztek, és Leclerc pechszériája feszültséget szült a monacói pilóta garázsoldala és az istálló többi része között. 

    Leclerc a Red Bull Ringen kitartott amellett, hogy senki nem utasította őt arra, hogy ne kritizálja a csapatot Silverstone-ban, a futam utáni rádióüzenetét pedig az adrenalinnak tudta be. Egyúttal tagadta, hogy bármilyen feszültség lenne a Ferrarinál.

    „Ez nem igaz, és bárcsak ne kaptam volna meg ezt a kérdést, mert mások is pontosan ugyanezt kérdezik. Bárcsak ne kellene ilyen dolgok miatt harcolnom. Elképesztően egységesek vagyunk. Hogy csalódottak voltunk-e amiatt, hogy az első és a negyedik helyen végeztünk? Igen, azok voltunk. Örültünk-e annak, hogy Carlos megszerezte az első győzelmét? Őszintén mondom, hogy igen. De a biztonsági autó bejövetele előtt az első és a második helyet foglaltuk el, majd az első és a negyedik helyen zártunk, úgyhogy bizonyos fokú csalódottság is jelen volt. De nincs semmilyen törés a csapaton belül” – hangsúlyozta.

    Ezért vacsorázott Binottóval

    A silverstone-i verseny utáni napokban Leclerc hazatért Monacóba, mert egy kicsit mindentől el akart távolodni. Ekkor videózták le, hogy egyik este Mattia Binottóval vacsorázott a Hercegségben. 

    „Először igen mérges volt rám Silverstone-ban, mert azt látta, hogy elképesztően magam alatt vagyok, amit nyilván megértett, de csak biztosra akart menni, hogy rendben vagyok” – tisztázta először a brit futam leintése utáni beszélgetésüket. 

    Leclerc és Binotto elköszön egymástól a vacsora után

    „Rájöttem, hogy rendben, azt a helyzetet figyelembe véve, amiben a biztonsági autó megjelenése után találtam magam, én is remek munkát végeztem. Ami pedig Monacót illeti, általában ezt csináljuk. Azért jött el, mert az utóbbi öt futam elég kemény volt rám nézve, és csak otthon akartam maradni, hogy egy kicsit mindentől elszakadjak, és 100%-os legyek erre a hétvégére. Csak eljött Monacóba, hogy beszéljünk az utóbbi öt versenyről, és hogy meggyőződjön róla, részemről minden rendben.”

    Leclerc négy futam után két győzelemmel állva még vezette a pontversenyt, az utóbbi öt nagydíjon azonban nemhogy győzni nem tudott, de dobogóra sem állt, kétszer ráadásul műszaki probléma miatt kiesett. Így jelenleg csak a harmadik a pontversenyben, 43 ponttal lemaradva az élen álló Max Verstappentől.