Címke: Mattia Binotto

  • Egy volt Ferrari pilóta is védelmébe vette Binottót

    Egy volt Ferrari pilóta is védelmébe vette Binottót

    Egyre többen kelnek a sokat kritizált Mattia Binotto védelmére. Korábbi versenyzők, újságírók, de Domenicali és maga a Ferrari elnöke is támogátásról bíztatta az olasz szakembert.

    Kiemelkedően indította az évet a Ferrari, főleg az elmúlt két év gyengélkedése után kijöttek az alagútból, ám a sorozatos hibák (technikai, stratégia stb.) miatt az év végére teljesen elfogytak és inkább a Mercedes-szel vannak harcban a második helyért, semmint a Red Bull-lal az elsőért.

    Emiatt egyre többen Binotto fejét követelik, aki mellé azonban többen is kiálltak, legújabban a csapatnál a 90-es években versenyző Jean Alesi. A francia szerint ugyanis Binotto az igazi vezető a korrektsége és a hozzáállása miatt.

    „Az őrült időmérő után azt gondoltam, hogy Charles nyerhet Monzában. Ez nem így történt, viszont van néhány bíztató gondolatom Binotto számára, amit szeretnék tolmácsolni neki: Csodálom a korrektségét, mert ő egy igazi vezér, mindig megvédi az embereit. Mindig is ez a helyes hozzáállás.” – kezdte az 58 éves Alesi.

    „A példa kedvéért, senki sem tudja annak a tervezőnek a nevét a Mercedesnél, aki a rossz utat választotta, ugyanígy meg kell védeni a Ferrari azon embereit is, akik hibáznak. A csapat szurkolójaként meg vagyok győződve róla, hogy Binotto keresi az erősítési lehetőségeket a jövőre nézve. A stratégia szempontjából egy agresszívabb megközelítés hasznos lehet, ami a beállítások gyorsabb megértése tekintetében is az előnyükre játszhat, ami úgy tűnik a Red Bullnál jobban megy.”

    Mindezek mellett Alesi biztos abban, hogy a Ferrari az idei hibákat kijavítva jövőre nagyon komoly esélyes lehet.

    „Biztos vagyok benne, hogy az idei megbízhatósági problémákat meg fogják oldani és a Ferrari egy stabil erőforrással versenyezhet. Van még mit tovább javítani még, de már csak néhány darabkának kell a helyére kerülnie.” – jegyezte meg.

  • Steiner cáfolja a Ricciardo-pletykát, jöhet Hülkenberg?

    Steiner cáfolja a Ricciardo-pletykát, jöhet Hülkenberg?

    Mick Schumacher Forma-1-es jövője felett továbbra is sötét felhők lebegnek. Bár a német az utóbbi futamokon feljavult, a Haas csapatfőnök Gunther Steiner elismeri, hogy Kevin Magnussen csapattársa 2023-ra „még nem dőlt el”. A Speed Weeknek beszélt erről:

    „Mérlegeljük, hogy mi lenne a legjobb a csapat fejlődése szempontjából. Csak a versenytechnikát nézzük, vagy a vezetési képességeket is? Őszintén szólva, nem tudjuk, hogy Mick marad-e vagy sem. Igen jó futamokat teljesített Kanadában, Angliában és Ausztriában, de hiányzik belőle az állandóság a jó teljesítményhez. Nem sietjük el a versenyzőkérdést, így Micknek még mindig van esélye megmutatni, mire képes.”

    Talán még ennél is aggasztóbb az F1-es legenda Michael Schumacher fiának az, hogy a 23 éves versenyző a jelek szerint még a Ferrari versenyzői akadémiájának a támogatását is elvesztette. A Scuderia részéről Mattia Binotto nyilatkozott az olasz Skynak, amikor az Olasz Nagydíj után Schumacher jövőjéről kérdezték:

    „Ez egy újabb peches hétvége volt Micknek, szóval nehéz megítélni a teljesítményét a hétvége után. Van még néhány futamunk, aztán leülünk a Haasszal, és remélhetőleg megtaláljuk a legjobb döntést neki a jövője szempontjából.”

    A német sajtó szerint Nico Hülkenberg előlépett meglepetés-favorittá arra a szerepre, hogy az ideiglenes F1-es szünetéről visszatérve egy igen tapasztaltnak mondható pilótafelállást alakíthasson ki jövőre a Haas. Amikor a 35 éves németről kérdezték, Steiner Monzában így felelt:

    „A legtöbb lehetséges versenyzővel beszéltem már, ez a munkám része. Még semmi konkrét, de csak a legkisebb kockázatot akarjuk vállalni a csapat fejlődése érdekében. Lehet nagy kockázatot vállalni, ami remek, ha beválik, de rossz, ha nem.”

    Ebből az következik, hogy a Haas egy tapasztalt és technikailag is felkészült csapattársat keres a dán Magnussen mellé, ezért így zárt a csapatfőnök:

    „Ez így igaz, de ilyen jelenleg nincs a piacon. Kivéve talán Daniel Ricciardót, de az ő formája jelenleg nem igazán jó, és nem tudjuk, mit fog csinálni. Lehet, hogy kihagy egy évet. Ahogy említettem már, mindenkivel beszélek.”

  • A Forma-1 sokat tanulhatna az IndyCartól a monzai blama után

    Az IndyCar gatewayi a versenyzők – a nehéz körülmények ellenére – zöld zászló alatt fejezték be a futamot – erre az F1 nem volt képes Monzában.

    Nehéz elképzelni, hogy más szériák, nevezetesen a Forma-1, ugyanilyen jól megbirkóztak volna az időjárás okozta kihívásokkal az Illinois állambeli két kilométeres oválon.

    Az F1-hez hasonlóan az IndyCar is versenyez esőben az utcai és épített pályákon. De az oválokon nem – a hirtelen tapadásvesztésből adódó kockázatok egyszerűen túl nagyok, és a nedvesség legkisebb jele is gyors leállást eredményez.

    Így amikor az radar baljós jeleket mutatott a gateway-i IndyCar-futam előtt, a szervezők először is úgy reagáltak, hogy fél órával előrébb hozták a rajt időpontját.

    A szervezőknek eleinte szerencséjük volt – a sorozatos záporok a versenypálya közelében söpörtek végig anélkül, hogy megzavarták volna a versenyt. De a tervezett 260 körből 217-nél már megjelentek az első esőcseppek, és a piros zászlók kikerültek.

    Ebben a szakaszban a versenytáv több mint 80%-át teljesítették, ami bőven elég ahhoz, hogy hivatalos eredményt lehessen hirdetni. Ennek ellenére az IndyCar kitartóan igyekezett biztosítani a verseny lefutását. És egy hosszú szünet után újra is indította a versenyt.

    A nézők így izgalmas befejezést láthattak. Josef Newgarden megelőzte csapattársát, Scott McLaughlint és győzött, miközben a párost a repülő újonc David Malukas üldözte.

    De ha még jobban visszamegyünk az időben, akkor láthatjuk, hogy az Indy 500-on is az volt a szervezők célja, hogy zöld zászló alatt érjen véget a futam, éppen ezért piros zászlót lengettek Jimmie Johnson balesete miatt.

    A piros után a versenyzők a futamhoz méltó csatába kezdtek azért, hogy a 106. Indianapolis 500 győzelmet hazavihessék.

    Pato O’Ward komolyan ostromolta az élen haladó Marcus Ericssont, aki hibátlan védekezést bemutatva nem engedte ki a kezéből a Borg Warner trófeát és megérdemelten diadalmaskodott.

    Marcus Ericsson Indy 500
    A versenybíróság gyors döntésének köszönhetően zöld zászló alatt fejeződött be a 106. Indy 500 Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media

    Lemaradásban az F1 az IndyCarhoz képest

    Ilyen az F1-ben nem fordulhatna elő. Vagy legalábbis nem ilyen fair keretek között.

    Az idei monzai verseny óriási blama volt az F1-nek, miután Daniel Ricciardo lerobbant McLarenjét olyan lassan tudták eltakarítani, hogy nem tudták újraindítani a versenyt.

    Ennek ellentettjeként Abu-Dhabiban a szezonzárón annyira kapkodtak a szervezők, hogy egyes pilóták unfair hátrányba kerültek emiatt. Egyértelmű, hogy a Forma-1 ezt, a 2021-es szezonzáró futamot kívánta kompenzálni döntésével.

    A nézők persze óriási fújolással jutalmazták a versenybírók döntését – ami egyébként az F1 jelenlegi szabályzata szerint a helyes döntés volt.

    De egy futamnak így nem szabadna véget érnie, és ezzel a futamgyőztes Max Verstappen főnöke is egyetértett.

    Nem akarunk a biztonsági autó mögött nyerni. Évek óta beszélünk erről, hogy zöld zászló mellett kellene befejezni a versenyeket” – nyilatkozta Horner a Sky Sportsnak.

    A Ferrari főnöke, Mattia Binotto is egyetértett a riválissal.

    A tavaly Abu-Dzabiban történtek után hosszas megbeszéléseket folytattunk arról, hogy miként kellene javulni ebben” – magyarázta Binotto

    A végső cél az, hogy a lehető leghamarabb újra kell indítani a versenyt biztonságos módon. Szerintem ma ezt egyértelműen meg lehetett volna tenni.

    Az FIA sokat változtatott ezen a területen, de több tapasztalatra van szükségük és ennél jobb munkát kell végezniük, mert a Forma-1 jobbat érdemel.

    Nos nem kell messzire menni. Az IndyCar már – ezt is – megoldotta…

  • Binotto: Herta nem ülhet az AlphaTauriba a szabály megkerülésével

    Binotto: Herta nem ülhet az AlphaTauriba a szabály megkerülésével

    A Red Bull még mindig az FIA döntésére vár, mielőtt tovább folytatná az irányú terveit, hogy Pierre Gaslyt elengedje az Alpine-hoz, így helyet teremtve Herta számára az AlphaTauriban.

    Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke ezzel kapcsolatban csatlakozik Toto Wolff a Mercedes, Fred Vasseur az Alfa Romeo, Mike Krack az Aston Martin és Günther Steiner a Haas csapatfőnökéhet, akik korábban mindannyian jelezték, hogy az FIA-nak ragaszkodnia kellene a bevett pontrendszerhez, azaz ne tekintsenek el attól, hogy egy versenyzőnek hán szuperlicenszpontot kell szereznie egyéb bajnokságokban ahhoz, hogy az F1-ben szerepelhessen.

    Mindannyian azzal érvelnek, hogy az F3-as és F2-es ranglétrát, amelybe sok csapat fektet be fiatal versenyzői programjain keresztül anyagilag is és szakmailag is, meg kell védeni. Ennek megfelelően pedig senkivel nem lehet kivételezni.

    „Először is sokat fektetünk a Ferrari Driver Academybe, és továbbra is ezt tesszük” – mondta Binotto, a Motorsport.comnak. „Úgy gondolom, hogy a vis maior nem alkalmazható Herta esetében. Az teljesen rossz megközelítés lenne. A szabályok azért vannak, hogy megvédjük a sportunkat, és biztosak legyünk abban, hogy magának a sportágunknak a megfelelő folyamatot és döntéseket hozzuk meg.”

    Binotto hozzátette, hogy Herta nyugodtan részt vehet az F1-ben, de csak abban az esetben, ha minden előírásnal megfelel, és nem alkalmaznak kerülőutakat.

    „Úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos, és természetesen áttekintjük, hogy az FIA mit fog tenni ebben a tekintetben. És szerintem minden egyes csapat ezt fogja tenni, mert ez a sportágunk jelentősége miatt van.”

    A Red Bull/AlphaTauri mindent megtesz, amit lehet

    Az AlphaTauri főnöke, Franz Tost elmondta, hogy a csapat még mindig várja a híreket Hertával kapcsolatban, mielőtt megtehetné a következő lépését.

    Colton Herta
    Colton Herta  |  Fotó: Penske Entertainment: Travis Hinkle

    „A legfrissebb hír Pierre-ről az, hogy szerződése van velünk” – mondta az osztrák. „Ami pedig Colton Hertát illeti, az FIA döntése, hogy megkapja-e a szuperlicencet vagy sem, és remélem, hogy az FIA minél hamarabb meghozza ezt a döntést, hogy tudjuk, hogyan építsük fel a csapatot, és merre tartsunk jövőre.”

    Arra a kérdésre, hogy mit lehet tenni Herta érdekében, beleértve az esetleges FP1-es vezetéseket, Tost azt mondta: „Ezt a kérdést az FIA-nak kell feltenni, mert van egy szabályzat, és ha az FIA változtatni akar valamin, akkor az az egyik oldal.”

    „Mi, a magunk részéről természetesen támogatni fogjuk. Ha szükséges, hogy az FP1-en fusson, akkor az FP1-ben fogjuk futtatni. Mindent megteszünk, amit kérnek tőlünk.”

    Tost megerősítette Christian Horner állítását, miszerint Gaslyt csak Herta miatt engedhetik el, más versenyzőért nem.

    „Azt hiszem, ha nem jön Colton Herta, akkor Pierre Gasly marad, és semmi sem fog változni.”

  • Már a Ferrari elnöke is sokallja a túl sok hibát

    Már a Ferrari elnöke is sokallja a túl sok hibát

    A hazai olasz versenyük előtt adott egy interjút az olasz La Gazzetta dello Sportnak a Ferrari elnöke John Elkann. Az elnök is elmondta, hogy túl sok hibát vét a Ferrari, ugyanakkor ismételten bizalmáról tájékoztatta Mattia Binotto csapatfőnököt.

    Erősen kezdte az évet a Ferrari, három forduló után első számú bajnokesélyesnek tűntek Charles Leclerc-kel, ám utána komoly hullámvölgy következett a számukra, sorozatos stratégia, bokszutcai, illetve mechanikai hibák miatt már gyakorlatilag nulla esélyük maradt a végső sikerre.

    Ez a visszaesés sok rajongónál kiverte a biztosítékot, legtöbbjük a csapatfőnök Binotto fejét követeli, de Elkann védelmébe vette a több évtizede a csapat kötelékébe tartozó szakembert.

    „Továbbra is nagyon hiszünk Binottoban, hálásak vagyunk mindenért neki és a mérnökeinek. Az viszont nem kérdés, hogy a Maranelloban, a garázsban és a bokszfalon végzett munkának is javulnia kell. Tovább kell fejlődnünk, és ez vonatkozik a szerelőkre, a mérnökökre, a versenyzőkre és természetesen az egész vezetőségre, beleértve a csapatfőnököt is.” – kezdte az elnök.

    „Láttuk, hogy továbbra is túl sok hiba jön elő a megbízhatóság, a pilóták és a stratégia részéről is. A bizalmunkat erősíteni Binotto és csapatának irányába a megfelelő döntés volt, amely kifizetődött. Köszönhetően nekik újra versenyképesek vagyunk és tudunk győzni. Elégedett viszont nem vagyok, mert mindig lehetünk jobbak.” – tette hozzá.

  • Támogatást érdemel Binotto, nem bírálatot

    Támogatást érdemel Binotto, nem bírálatot

    A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali kiállt a Ferrari jelenlegi csapatfőnöke, Mattia Binotto mellett azokkal az állításokkal szemben, amelyek szerint fejeknek kellene hullania Maranellóban.

    A 2016-os világbajnoka Zandvoort után az olasz csapatot szidta, és kitartott amellett, hogy még a Formula 2-es és Formula 3-as csapatok is jobban kezelték eddig a versenystratégiát és a boxkiállásokat, mint a Ferrari 2022-ben. Domenicali, aki 2014 elején nyomásra mondott le a Ferrarinál, így fogalmazott:

    „Könnyű kritizálni kívülről és belülről is. Azonban úgy gondolom, hogy jelenleg minden embernek a Ferrarinál támogatnia kell Mattia Binottót. Ezek után nem engedem meg, hogy bíráljam azon döntéseket, amelyeket John Elkann elnöknek és Binottónak kell meghoznia ahhoz, hogy elérjék a megérdemelt eredményeket.”

    A Ferrari idei megbízhatósági problémái, valamint a versenyzői, stratégiai és boxutcai hibák azonban szabad utat adtak Max Verstappennek és a Red Bull számára, hogy totálisan dominálhassanak. Domenicali a La Gazzetta dello Sportnak így folytatta:

    „Az első és a második helyezett közötti nagy különbség miatt ki kell értékelnünk a megbízhatóság és a menedzsment különös szerepét. Ugyanakkor összességében a távolságok kisebbek, mint a múltban, így olyan párharcok maradnak, amelyek azt ígérik, hogy csak a legvégén fejeződnek be.”

  • Hazai versenyén is motorcserés büntetést vállalhat be a Ferrari

    Hazai versenyén is motorcserés büntetést vállalhat be a Ferrari

    A nem túl jó szériában lévő Ferrari a Monzában rendezett, hazai versenyhétvégéjüknek is hátránnyal futhat neki, miután azt rebesgetik, hogy Carlos Sainz autójában motort fognak cserélni, ezért pedig büntetés jár.

    A spanyol csapattársa, Charles Leclerc Spa-Francorchamps-ban már letudta az erőforrásegységek cseréjét, illetve letöltötte az ezért járó büntetést.

    „Elég hamar ki kell majd cserélni a motort egy hátrasorolásos büntetés fejében” – erősítette meg Sainz. „Ez egy könnyebb motor lett, ami segíthet nekünk, mert még mindig kicsit nehezebbek vagyunk a kelleténél.”

    Azonban azt még senki, tehát a csapatfőnök Mattia Binotto sem erősítette meg, hogy Monzában kerül-e sor a szóbanforgó motorcserére.

    „Előbb-utóbb be kell vállalnunk egy büntetést” – mondta az olasz. „Reméljük, csak öt vagy tíz helyet bukunk, és nem kell a legvégéről indulnunk.”

    Hazai verseny ide, vagy oda, a leglogikusabb mégis Monza lenne, hiszen a hosszú egyenesekkel tarkított pályán könnyebben át lehet jönni a mezőnyön, mint például Szingapúrban, ami Monza után következik.

    A Ferrari Ausztria óta nem nyert versenyt, és mostanában inkább a sorozatos hibáikkal kerülnek a figyelem középpontjába. Nico Rosberg ennek kapcsán pedig egyenesen odáig ment, hogy szerinte még az F2-es és F3-as csapatok is jobb munkát végeznének a Scuderiánál.

    Binotto erre is reagált: „Nem fogunk változtatni a személyzeten – ez a válaszom Rosbergnek. Már most is nagyszerű embereink vannak, és bebizonyosodott, hogy a sportban sokkal fontosabb a stabilitás, és az, hogy napról napra és versenyről versenyre fejlődjünk.”

  • Binotto felébredt: Valami nagyon nincsen rendben

    Binotto felébredt: Valami nagyon nincsen rendben

    Mattia Binotto hosszú idő után elismerte, hogy komoly változásokra lesz szükség a Ferrari berkein belül. Max Verstappenre és a Red Bullra ismét nem volt ellenszere az olaszoknak, ráadásul a Vörösök csapatfőnökének egy újabb kínos hiba miatt kellett magyarázkodnia.

    Charles Leclerc a 3. helyen fejezte be a 72 körös Holland Nagydíjat Zandvoortban, amíg Carlos Sainz az elrontott kerékcseréje és a veszélyes kiengedésért kapott időbüntetése miatt csupán a 8. helyen lett rangsorolva. Az olasz istálló futamról futamra távolodik a Red Bulltól, amiért most már lassan a 2. helyük megtartása lesz az első számú céljuk.

    „A kulcs az, hogy nem voltunk elég gyorsak a hétvége során” – ismerte el Binotto, aki rengeteg kritikát kapott már ebben az évben. – Az időmérőn nyújtott teljesítményünk után egy jó eredményben reménykedtünk, de a versenyen nem tudunk jó tempót autózni, különösen a közepeseken és a keményeken szenvedtünk.”

    „A VSC-nél lévő kiállásokkal is pórul jártunk, mert ha egy kicsit később ejtjük meg azokat, nem buktunk volna el annyi időt. Zsinórban ez volt a harmadik rossz hétvégét és nem hinném, hogy kihozzuk az autóban rejlő maximumot. A potenciál ott van. A szezon elején is ezzel küszködtünk, de most már nem kellene.”

    „Valami nagyon nincsen rendben. Az új technikai direktívával nem tudunk és nincs is mit kezdeni. A Hungaroringen egyszerűen nem voltunk elég jók, de most az lenne a legfontosabb, hogy megvizsgáljuk, miért nem működik jól a mostani fejlesztési csomag az autón.”

  • Binotto és Steiner majd elbeszélgetnek Schumacher jövőjéről

    Binotto és Steiner majd elbeszélgetnek Schumacher jövőjéről

    Mick Schumacher jövője igencsak kérdéses, sorsa jelenleg csapatfőnöke, Günther Steiner és munkaadója, Mattia Binotto kezében van.

    A német az idei év végéig még a Ferrari Driver Academy tagja, utána viszont nem biztosított a karrierje. Bár újonc évében kitűnt Mazepin mellett, Magnussenhez képest nem áll ilyen jól. Jelenleg az Alpine üres ülésével hozzák főként hírbe, de könnyen lehet, hogy nem marad versenyülés Schumacher számára.

    „Mind tudjuk, hogy az F1-ben minden a teljesítményről szól. Ezért kell idő egy-egy döntéshez. Nem akarunk úgy dönteni, hogy azt megbánjuk két hónap múlva.” fejtette ki Günther Steiner a Sky Deutschlandnak.

    Már azt is pletykálják a paddockban, hogy mentora, Vettel tanácsára Schumacher otthagyhatja a Ferrarit azért, hogy megmentse az F1-es karrierjét.

    Steiner pedig nem rejtette véka alá, hogy a motorbeszállítójuknak nagy befolyása van abban, ki ül majd a másik ülésükbe. Antonio Giovinazzi – aki szintén a Ferrari kötelékébe tartozik – több szabadedzésen is részt fog venni idén a Haasszal. Az amerikai csapat vezetője azonban Spában kiemelte, hogy nem a Ferrari dönt csapata 2023-es felállásáról.

    A döntés Schuamcher sorsáról elsősorban a Ferrari kezében van, hogy hosszabbítanak-e vele, vagy sem. Binotto eddig korántsem mondott biztosat ebben a kérdésben.

    „Javult az elmúlt pár versenyen, de még korai lenne megmondani. Majd leülünk Güntherrel, és döntést hozunk.”

    Günther Steiner, Mattia Binotto, Franz Tost, F1, Forma-1
    Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Vettel, honfitársa mentora elsősorban a Haast hibáztatja a helyzetben.

    „Az autó nem olyan jó, mint amilyen év elején volt. Amikor nem tudsz ötödik-hatodik lenni, akkor nehéz kitűnni egy jobb teljesítménnyel. De [Mick] jó munkát végez a háttérben, remélem marad majd, és kap egy jó autót.”

    A korábbi F1-es pilóta Karl Wendlinger az egész helyzetet furának találja.

    „Szerintem rossz, hogy ennyire a nyilvánosság előtt zajlik ez a dolog a Haasnál.” – idézi a Sport1.

    „Ha nincsenek vele megelégedve, azt csapaton belül kéne kezelni. Ha pedig tovább is együtt akarnak majd dolgozni, akkor ezen csöndben kéne dolgozniuk, fejleszteniük és támogatniuk kéne őt, hogy a megtalálja a teljesítményt.

    Ilyen közszemlére tett megbeszéléssel nem vagyok benne biztos, hogy van jövője.”

  • Binotto nem érti, miből futja fejlesztésre a Red Bullnál

    Binotto nem érti, miből futja fejlesztésre a Red Bullnál

    Mattia Binotto Spában aggodalmának adott hangot azokkal a pletykákkal kapcsolatban, amelyek szerint a Red Bull rövidesen egy lényegesen könnyebb kasznit kíván bemutatni.

    A hírek szerint, miután 2022-ben eddig egy olyan autóval versenyeztek, amely jelentősen többet nyom, mint a rivális Ferrarié, a hamarosan érkező könnyebb autót olyan mértékben módosították, hogy az új törésteszteket is igényel.

    „A jövőben új vázat kapunk” – mondta a bajnokság éllovasa, Max Verstappen Belgiumban. „Nem tudom, mennyivel lesz könnyebb, de ha beválik, az segíteni fog nekünk.”

    A Ferrari főnöke, Binotto azonban nyíltan azon tűnődik, hogy a Red Bull a költségvetési sapka feltételei mellett hogyan engedhet meg magának egy ilyen nagyszabású szezonközi autófrissítést.

    „Soha nem engedhetnénk meg magunknak, hogy szezon közben fejlesszünk egy könnyített vázat – vagy bármilyen más vázat -, mert a költségvetés ezt nem teszi lehetővé” – mondta az olasz.

    „Nagyon meglepődnék, ha ez más csapatoknak is lehetséges lenne. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy elegendő-e az ellenőrzés [a költségvetési korlát kapcsán]. Sajnos az FIA-nál nagyon kevesen tartják rajta a szemüket.”

    „Ezen javítani kell a jövőre nézve. Nagyon rossz lenne, ha a bajnokságot a pénzügyi szabályok döntenék el” – mondta Binotto.

    Néhányan a paddockban azonban úgy gondolják, hogy a Ferrari jobban tenné, ha energiáikat a saját 2022-es autójuk javítására és az ismétlődő stratégiai hibák kiküszöbölésére próbálnák fordítani.

    A Ferrari korábbi versenyzője, Fernando Alonso a vasárnapi Belga GP után rámutatott, hogy a maranellói csapat úgy tűnik, idén túl sok hibát követ el „furcsa stratégiákkal”.