Az X-Men sztárja, az ausztrál Hugh Jackman játszaná el Enzo Ferrari szerepét abban az életrajzi filmben, amelyet Michael Mann rendez. Ez már egy személyes és hosszútávú projektje Mannak, a filmet is nemes egyszerűséggel csak Ferrari címmel illetik. Alapja az a Brock Yates könyv, amely magyarul is megjelent „Enzo Ferrari – A birodalom, és ami mögötte van” néven, és 1957 nyarán játszódik.
Ekkortájt bajban volt a legendás Commendatore, hiszen a Ferrari a csőd szélén állt, az alapító pedig még mindig gyászolta Dino nevű fiát, aki mindössze 24 évesen izomdisztrófiában halt meg, és ez veszélyeztette a házasságát is, Laurával.
A helyzet csak tovább romlott, amikor a Scuderia egyik autója szörnyű balesetet szenvedett a brutális és hírhedt 1957-es Mille Miglián. Mann a Deadline.com-nak beszélt a terveiről:
„Ennek a történetnek az erejét az emberek érzelmi töltöttsége adja, bonyolult és szélsőséges körülmények között. Mindehhez hozzá jön a versenyek halálos szépsége és robbanásszerű ereje. Egy nagyszerű dráma tárul elénk alapjaiban, és ezért törődöm már jó ideje a Ferrarival.”
Mann olyan hollywoodi sikerfilmet is magáénak tudhat mint a „Szemtől szemben”, és korábban Christian Bale szereplésén is elgondolkozott a projektjében, de a brit színész egészségügyi problémákra hivatkozva elutasította azt, hogy hirtelen súlynövekedéssel eljátszhassa Enzo Ferrarit. Bale ezután Matt Damon oldalán tűnt fel „Az aszfalt királyai” című szenzációs filmben, amelyet eredetileg Mann rendezett volna, de később James Mangold kerüld a direktori székbe.
A Ferrari film forgatása várhatóan 2021 tavaszára tolódik.
Az aszfalt királyai (Ford v. Ferrari) című filmet novemberben mutatják be Európa-szerte a mozikban. A film a Ford és a Ferrari legendás párviadalának történetét dolgozza fel; az 1966-os ikonikus franciaországi endurance versenyen játszódik, ahol a Goodyear abroncsok központi szerepet játszottak Bruce McLaren és Chris Amon győzelmében.
Amikor Bruce McLaren és Chris Amon megszerezték a győzelmet az 1966-os Le Mans-i 24 órás versenyen, nem a Ford volt az egyetlen amerikai vállalat, amely letette a névjegyét a nemzetközi nagyközönség előtt. A Ford híres fekete GT40 Mark II versenyautója Goodyear abroncsokon futott, bár a rajthoz még Firestone abroncsokkal sorakozott fel, amely cég az „abroncsháborúkban” a Goodyear legnagyobb ellenfele volt.
„McLaren és Amon győzelme azt jelentette, hogy a Goodyear is felállhatott a dobogó legfelső fokára, mégpedig sorozatban a második alkalommal a Le Mans-i versenyen” – nyilatkozta Mike Rytokoski alelnök, a Goodyear európai marketingvezetője. „A Goodyear különösen büszke arra, hogy ilyen fontos szerepet játszott a motorsportok történetének ezen kiemelkedően fontos epizódjában. Örömmel tisztelgünk a történelmi örökség előtt azzal, hogy részt veszünk Azaszfalt királyai kampányában.”
Kiss Norbert. Fotó: WS Hungary
A Ford v. Ferrari film premierjén szervezett Goodyear sajtóeseményen Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző, a Goodyear hazai márka nagykövete beszélt a Goodyear versenyzésben elért sikereiről. Elmondta, 1966 után a Goodyear összesen 14 alkalommal segítette győzelemre a pilótákat a Le Mans-i 24 órás versenyeken, és 368 Forma 1-es nagydíj győzelmével a versenyzés igazi nagyágyújává vált – ezt a rekordot pedig azóta sem döntötte meg senki. A 2019-20-as szezonban a FIA World Endurance Championship bajnokság keretében a Goodyear visszatért a nemzetközi autóversenyzésbe, és 2020-ban az LMP2-kategóriában ismét indul a Le Mans-i versenyen.
A film
Az aszfalt királyainak főszereplői a Carroll Shelby-t alakító, Oscar-díjas Matt Damon és a szintén Oscar-díjas Christian Bale, aki Ken Miles szerepében látható. Carol Shelby, az amerikai autótervező mert nagyot álmodni, Ken Miles, a brit pilóta pedig nem ismerte a félelmet. Ketten együtt harcba szálltak a fizika törvényei és saját démonjaik ellen, és forradalmian új versenyautót építettek a Ford számára, amely végül az 1966-os Le Mans-i 24 órás versenyen megelőzte Enzo Ferrari legyőzhetetlennek hitt autóit. A film az ő igaz történetüket meséli el.
A verseny
Az 1966-os Le Mans-i 24 órás verseny elején nedves volt az idő, és gyorsan kiderült, hogy ez a Goodyear abroncsoknak kedvez a Firestone-nal szemben. A Shelby American csapat két autójának – a Ken Miles/Denny Hulme páros által vezetett 1-es számú, illetve Dan Gurney és Jerry Grant 3-as számú járművének – Goodyear abroncsaival nem volt semmi probléma, de a McLaren Firestone abroncsainak futófelülete a Mulsanne egyenesben 340 km/óra felett több helyen is kiszakadt.
Mikor a kiállás során Amon átvette a kormányt, McLaren megkereste a Firestone képviselőjét, és elérte, hogy Goodyear abroncsokra válthasson.
Ahogy a következő napon a verseny a végéhez közeledett, a 2-es, az 1-es és az 5-ös számú Ford versenyzők (az utóbbi egy Holman & Moody autó volt Ronnie Bucknummal és Dick Hutchersonnal a volán mögött) az előre megbeszélt sorrendben futottak a cél felé. A mai napig vita tárgya a két Shelby autó közti mesterségesen kialakított holtverseny, de a hivatalos változat szerint McLaren és Amon szerezték meg a győzelmet, mégpedig azért, mert hátrábbról indultak, ezért ugyanannyi idő alatt nagyobb távolságot tettek meg. Mindenesetre esélyük sem lett volna, ha idejében nem váltanak Goodyear abroncsokra.
Goodyear – ismét versenyben
„Az 1966-os Le Mans-i 24 órás verseny története tökéletesen illusztrálja a Goodyear szenvedélyét, teljesítőképességét és újító szellemét” – foglalja össze Mike Rytokoski alelnök, a Goodyear európai marketingvezetője. „Ugyanezzel a lelkesedéssel áthatva határoztuk el az idén, hogy ismét mi leszünk a FIA World Endurance Championship abroncsbeszállítója. Nagyon örülünk, hogy jövőre újra rajthoz állhatunk Le Mans-ban!”
November 14-én kerül a magyar mozikba a Ford v Ferrari című film, amely hazánkban Az aszfalt királyai néven fut majd. Ma megjelent az új szinkronos előzetes, és a film rendezője az a James Mangold, akinek köszönhetjük a Logan – Farkas, illetve A nyughatatlant is. Főszerepben pedig Matt Damon és Christian Bale lesznek, akik a Ford egykori hőseit idézik meg, az 1966-os igaz történet alapján készült filmben.
Novemberben lesz látható a Ford v Ferrari film, amelyben Hollywood újra egy igaz történetet dolgoz fel, az autósport történelméből. Ahogy már írtunk róla tavaly: Ezúttal a 60-as évekbe kalauzol el bennünket Christian Bale és Matt Damon, a helyszín pedig majd Le Mans lesz, ahol a két világmárka harcát követhetjük majd figyelemmel.
Ex-Batmanünk ezúttal Ken Miles autóversenyző bőrébe bújik, „Jason Bourne” pedig Carroll Shelby-t alakítja majd. Természetesen az Enzo Ferrari és Bruce McLaren is szerepelnek majd a filmben.
Matt Damon és Christian Bale Oscar-díjas színészek fogják meglengetni a zöld zászlót a 2019-es Indy 500 rajtjakor.
A két színész lesz a főszereplője a „Ford v Ferrari” című filmnek, mely várhatóan ez év novemberében kerül majd a mozikba. A film Carroll Shelby (Damon) autótervezőről és versenyzőjéről, Ken Milesról (Bale) szól, akiket ifj. Henry Ford bízott meg azzal, hogy építsenek egy autót és győzzék le vele a Ferrarit az 1966-os Le Mans-i 24 órás versenyen.
A 2019-es Indy 500-ra május 26-án kerül sor, a rajt magyar idő szerint 18.45-kor lesz.
Matt Damon és Christian Bale Oscar-díjas amerikai színészek főszereplésével forgatják azt az egyelőre cím nélküli filmet, mely a Ford és a Ferrari hatvanas évekbeli vetélkedéséről szól és jövő június végén mutatják be.
A Fox filmstúdió a Logan rendezőjére, James Mangoldra bízta a produkciót, mely a Carroll Shelby amerikai (Matt Damon) és Ken Miles (Christian Bale) brit autótervezők és -versenyzők vezette különc és elszánt mérnökcsapat munkáját követi – számolt be róla a Variety.com.
A csapatot Henry Ford és Lee Iacocca azzal a feladattal bízta meg, hogy építsenek egy tökéletesen új automobilt, ami képes legyőzni a sportág legsikeresebbjét, a világversenyeket régóta uraló Ferrarit az 1966-es franciaországi világkupán.
A forgatókönyvön A holnap határát is jegyző páros, Jez és John-Henry Butterworth dolgozik.