Élről kezdhette meg a Ferrari a Le Mans-i 24 órás versenyt, miután 50 év elteltével tértek vissza a legmagasabb kategóriába, és rögtön megszerezték a pole-t is.
Az olasz márkának rendkívüli történelmük van a motorsportban, így Le Mans-ban is. Azonban legutolsó győzelmük azonban eléggé rendhagyó körülmények között született meg, és nem teszik ki az ablakba.
Történt ugyanis 1965-ben – a Forddal való háború közepén – hogy mindkét márka a lehető legtöbb autót vitték el Le Mans-ba, támogatva a privát csapatokat is. 12 Ferrarira csak eggyel kevesebb Ford jutott, és nem mindegyik volt a legújabb konstrukció.
Ugyan a Ford dominálta az időmérős eredményeket, az első óra után szépen lassan hullani kezdtek az amerikai autók. A verseny felére gyakorlatilag nem maradt tőlük senki a mezőnyben, így valószínűsíteni lehetett, hogy egy Ferrari fog nyerni.
Hiába a gyári csapatok kihullása, nem volt vége a bonyodalmaknak
Itt kezdődtek az olaszok gondjai, ugyanis a két gyári autóban (275egy újfajta fékrendszert szereltek be, ami nem bírta a gyűrődést. A parkolóban található utcai autókról is le kellett szerelniük a fékeket, a csere azonban minden egyes kiállásnál kissé visszavetette őket.
Így sem tudták elkerülni az elkerülhetetlent, nem sokkal később a két gyári Ferrari is kiesett, így szépen csendben az alkatrészeket és a szerelőket átvezényelték a privát csapatokhoz, hogy legyen autójuk, ami befejezi a versenyt.
Így történt, hogy egy belga és egy amerikai csapat (Écurie Francorchamps & NART) küzdelméről szólt a verseny további része.
Utóbbinál különösen hihetetlen jelentek játszódtak le. Először is, a szemüvegéről híres Masten Gregory (aki három dobogóig jutott a Forma-1-ben) eredetileg egy Maseratit vezetett volna, de az autó az egyik edzésen összetört, az amerikai így került a Luigi Chinetti North American Racing Team (NART) elnevezésű csapatához.
A csapat másik pilótája pedig nem más volt, mint Jochen Rindt, a későbbi poszthumusz világbajnok. Az osztrák az éjszaka közepén majdnem otthagyta a versenyt, miután nem tetszett neki, hogy spórolni kell az autóval.
A NART szerencséjére a parkoló legbelső helyére parkolt, így éppen akkor találták meg, amikor a kamionokat várta, hogy arrébb húzódjanak, hogy az ő autója kiférjen. Chinetti ugyan nem akarta széthajtani az autót, de végül mégis megengedte, hogy Rindt visszaüljön a volánhoz.
Szabályszegés és egy el nem ismert győztes
Sikerült a második helyre feljönniük, de a reggeli ködben, Gregory szemüvege bepárásodott, így bejött a boxba. Rindt azonban valahol egy elhagyatott helyen éppen aludt, és nem találták meg. Végül a csapat tesztpilótáját, Ed Hugust ültették be az autóba, amíg elő nem kerítették Rindtet.
Ez önmagában nem volt illegális, mert az előre be nem jelentett vezetőcserék előfordultak akkoriban. Viszont mivel cseréltek, ezért Rindt nem ülhetett volna vissza az autóba. Ez viszont csak évtizedekkel később, Hugus halála után került napvilágra, így az amerikait hivatalosan nem ismerték el győztesként, és a csapatot sem zárták ki.
Rindt viszont így eredhetett a vezető belga autó után, akik a Le Mans-t is szponzoráló Dunlop gumikat használták, szemben a NART Goodyearjeivel szemben. Bár kérdéses volt, hogy az autó kibírja-e az őrült tempót, Rindt egyre közelebb lopódzott hozzájuk. A Ferrarinál félni kezdtek azt illetően, hogy célba ér-e az autó, ezért a csapatfőnököt rengeteg utcai autóval akarták megvesztegetni (Chinettinek mivel autószalonja volt), hogy lassítsa le az osztrákot. Ő azonban tudta, hogy akkor biztosan el fogja veszíteni a versenyt, mert el fogják veszíteni Rindt tempóját.
A gumigyártók érdekei is ellene szóltak, hiszen a Dunlop nem szerette volna, ha „hazai pályán” győzi le őket egy rivális márka. Ironikusan épp egy defekt miatt kényszerült kiállásra a versenyt vezető belga csapat autója, így végül öt kör előnnyel lett győztes a Rindt-Gregory páros.
Az autó története
Hiába ez volt a Ferrari utolsó győzelme, az autót nem tartották nagy becsben, mivel nem a legújabb konstrukció volt, hanem egy előző típus, ami kényszerűségből még versenyképesnek bizonyult. Ráadásul egy amerikai csapattal, ami nem vette ki jól magát a Forddal való rivalizálás közben.
Emiatt az autó az Indianapolis Motor Speedway múzeumának alagsorában raboskodott évtizedekig, elfeledve, mielőtt újra előkerült volna.
