Címke: második szabadedzés

  • Hamilton végzett az élen a második szabadedzésen, Kimi falnak csapta autóját

    Hamilton végzett az élen a második szabadedzésen, Kimi falnak csapta autóját

    Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az Abu Dhabi Nagydíj második szabadedzésén a második legjobb időt Esteban Ocon autózta, míg a harmadik Valtteri Bottas lett.

    A versenyzők többsége azonnal kihajtott a pályára, hogy a lemenő nap mentén próbálja ki a közepes keverékű abroncsokat.

    Az első mérvadó kört Lewis Hamilton autózta, míg mögé Lando Norris zárkózott fel. Valtteri Bottas ideje a harmadik helyre vitte a nastolait, míg Max Verstappen első köre az ötödik pozícióra volt elég.

    A Mercedes finn versenyző érintőre vette a falat is, a hátsó abroncsa találkozott a korláttal. Nicholas Latifi komolyabban látogatta meg az adott korlátot. A kanadai versenyző hátsó szárnya bánta a dolgot, így vissza is hajtott a boxba.

    Esteban Ocon meglepetésre az élre ugrott, míg Valtteri Bottas két lila szektor után fékezte el a körét.

    Fél óra elteltével még mindig Ocon áll az élen, őt Bottas és Hamilton követte. Az első 10-be rajtuk kívül még Max Verstappen, Fernando Alonso, Yuki Tsunoda, Charles Leclerc, Sergio Pérez, Carlos Sainz és Daniel Ricciardo fért be.

    Lewis Hamilton azonban átvette a vezetést a franciától, míg Fernando Alonso sisakkamerája is megjelent.

    A versenyzők az utolsó húsz percben már versenyszimulációkat végeztek, így a sorrend állandósult.

    Kimi Räikkönen a leintés percében falnak csapata autóját, így megjelent a piros zászló is a gyakorláson.

    A második szabadedzésen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, Esteban Ocon és Valtteri Bottas előtt. Max Verstappen, Sergio Pérez, Fernando Alonso, Yuki Tsunoda, Charles Leclerc, Carlos Sainz és Pierre Gasly alkotta még az első 10-et.

    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:23.691 26
    2 Esteban Ocon Alpine 1:24.034 + 0.343 29
    3 Valtteri Bottas Mercedes 1:24.083 + 0.392 29
    4 Max Verstappen Red Bull 1:24.332 + 0.641 25
    5 Sergio Pérez Red Bull 1:24.400 + 0.709 26
    6 Fernando Alonso Alpine 1:24.495 + 0.804 27
    7 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:24.532 + 0.841 26
    8 Charles Leclerc Ferrari 1:24.557 + 0.866 29
    9 Carlos Sainz Ferrari 1:24.844 + 1.153 29
    10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:24.940 + 1.249 27
    11 Daniel Ricciardo McLaren 1:24.959 + 1.268 26
    12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:25.108 + 1.417 27
    13 Lando Norris McLaren 1:25.153 + 1.462 27
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 1:25.195 + 1.504 27
    15 Lance Stroll Aston Martin 1:25.385 + 1.694 26
    16 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:25.440 + 1.749 23
    17 George Russell Williams 1:25.549 + 1.858 29
    18 Nicholas Latifi Williams 1:25.687 + 1.996 22
    19 Mick Schumacher Haas 1:25.784 + 2.093 27
    20 Nikita Mazepin Haas 1:26.336 + 2.645 26
  • Verstappen volt a leggyorsabb, Vettel újfent a McLarennél állt meg

    Verstappen volt a leggyorsabb, Vettel újfent a McLarennél állt meg

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Mexikói Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Valtteri Bottas autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Elsőként Kimi Räikkönen és Mick Schumacher hajtott ki a pályára, a két pilótát a McLaren versenyzői követték. A mezőny nagy része sem várt sokáig, ugyanis mindenki hamar túl akart esni az installációs körén.

    Mivel sokan voltak a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkon, némi tumultus alakult ki. Lewis Hamilton csapatrádión keresztül osztotta meg nemtetszését a helyzetről.

    Az első komolyabb időt Max Verstappen szolgáltatta, mögé csapattársa, Sergio Pérez zárkózott fel. Lewis Hamilton ideje a harmadik helyre volt elég, ám végül elvették azt a körét. Yuki Tsunoda viszont felugrott a második pozícióba.

    George Russellnek a váltójával akadt némi gondja, ugyanis hol elromlott hol pedig észhez tért. A brit pilóta sem értette teljesen mi történik, így inkább kikérte csapata véleményét. Azonban a Williams sem volt a helyzet magaslatán. A problémát nem tudták orvosolni, így a 22 éves pilóta számára véget ért a gyakorlás.

    Mindeközben Sebastian Vettel rossz helyen állt meg a boxnál. Még szerelői is jót mosolyogtak az eseten. A német pilóta is elviccelte a dolgot, ugyanis bevallotta, hogy nem figyelt majd hozzátette, hogy túl fess volt a McLaren embere, így azért tévesztette el a garázst.

    30 perccel a vége előtt még mindig Verstappen állt az élen, míg Hamilton és Bottas felzárkózott mögé. Az első 10-be még Sergio Pérez, Pierre Gasly, Carlos Sainz, Charles Leclerc, Yuki Tsunoda, Sebastian Vettel és Fernando Alonso fért be.

    Daniel Ricciardónál is sebességváltó problémák léptek fel, így az ausztrál sem folytatta tovább az edzést.

    Nicholas Latifi előcsalogatta a sárga zászlót, ugyanis a bukótérbe megállt. A konstrukció nem tört meg, így folytatta tovább a gyakorlást.

    Mivel a csapatok a versenyszimulációt hajtottak végre, a sorrend nemigen változott. Így Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak a második szabadedzésen, mögé a Mercedes versenyzői (Bottas-Hamilton) zárkóztak fel. Az első 10-et Sergio Pérez, Carlos Sainz, Pierre Gasly, Charles Leclerc, Yuki Tsunoda, Sebastian Vettel és Fernando Alonso zárta.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:17.301 28
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:17.725 + 0.424 31
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:17.810 + 0.509 26
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:17.871 + 0.570 26
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:18.318 + 1.017 29
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:18.429 + 1.128 29
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:18.605 + 1.304 28
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:18.644 + 1.343 31
    9 Sebastian Vettel Aston Martin 1:18.681 + 1.380 32
    10 Fernando Alonso Alpine 1:18.732 + 1.431 27
    11 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:18.841 + 1.540 25
    12 Lando Norris McLaren 1:18.979 + 1.678 27
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:19.227 + 1.926 31
    14 Esteban Ocon Alpine 1:19.431 + 2.130 37
    15 Daniel Ricciardo McLaren 1:19.521 + 2.220 7
    16 Mick Schumacher Haas 1:19.620 + 2.319 30
    17 Lance Stroll Aston Martin 1:19.730 + 2.429 36
    18 Nicholas Latifi Williams 1:20.820 + 3.519 17
    19 Nikita Mazepin Haas 1:21.581 + 4.280 28
    20 George Russell Williams 2
  • Hamilton ismét az élen, míg Räikkönen „vízben úszott”

    Hamilton ismét az élen, míg Räikkönen „vízben úszott”

    Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Török Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Valtteri Bottas lett.

    Először a Haas két versenyzője hajtott ki a pályára, őket a McLaren és az Alfa Romeo pilótái követték.

    A két Ferrari ugrott az élre, ám Sergio Pérez gyorsan letaszította őket a trónról. Eközben a mezőny egy része feltorlódott, amit Fernando Alonso nehezményezett. A spanyol versenyző ugyanis nem értette, hogy miért vánszorognak előtte a többiek.

    Nicholas Latifi miatt a sárga zászló is előkerült, ugyanis a kanadai versenyző megforgatta egy kicsit Williamsét.

    A versenyzők többsége az első abroncsokra panaszkodott, ugyanis a nem túl magas hőmérséklet mentén nem tudták megfelelő tartományba helyezni őket. A szemcsésedés így már pár kör után felütötte a fejét.

    30 perc leteltével Lewis Hamilton állt az élen, őt Charles Leclerc és Valtteri Bottas követte. Mögött az első 10-be még Sergio Pérez, Max Verstappen, Lando Norris, Pierre Gasly, Antonio Giovinazzi, Yuki Tsunoda és Carlos Sainz fért be.

    Kimi Räikkönen mindeközben jelentette, hogy a cipőjébe víz folyik, ugyanis az itatórendszere szivárogni kezdett.

    Pierre Gaslynál is furcsa dolgok történnek, ugyanis csapatrádión jelezte, hogy túl rövid a karja a kormányzáshoz. A francia pilóta később egy piruettet is bemutatott.

    A második gyakorlást Lewis Hamilton nyerte, Charles Leclerc és Valtteri Bottas előtt. Az első 10-be még Sergio Pérez, Max Verstappen, Lando Norris, Fernando Alonso, Esteban Ocon, Pierre Gasly és Antonio Giovinazzi fért be.

    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:23.804 30
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:23.970 + 0.166 29
    3 Valtteri Bottas Mercedes 1:24.214 + 0.410 31
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:24.373 + 0.569 28
    5 Max Verstappen Red Bull 1:24.439 + 0.635 27
    6 Lando Norris McLaren 1:24.525 + 0.721 24
    7 Fernando Alonso Alpine 1:24.660 + 0.856 21
    8 Esteban Ocon Alpine 1:24.672 + 0.868 26
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:24.756 + 0.952 32
    10 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:24.796 + 0.992 29
    11 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:24.882 + 1.078 30
    12 Carlos Sainz Ferrari 1:24.903 + 1.099 34
    13 Lance Stroll Aston Martin 1:25.020 + 1.216 31
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:25.060 + 1.256 23
    15 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:25.143 + 1.339 27
    16 Sebastian Vettel Aston Martin 1:25.229 + 1.425 30
    17 Nicholas Latifi Williams 1:25.307 + 1.503 30
    18 George Russell Williams 1:25.358 + 1.554 29
    19 Mick Schumacher Haas 1:25.480 + 1.676 26
    20 Nikita Mazepin Haas 1:25.698 + 1.894 25
  • A két Ferrari végzett az élen a második edzésen, Hamilton autója megállt!

    A két Ferrari végzett az élen a második edzésen, Hamilton autója megállt!

    Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak a Holland Nagydíj második szabadedzésén, a második pozíciót érő időt Carlos Sainz autózta, míg a harmadik Esteban Ocon lett.

    A második szabadedzést sem kezdhette időben a Forma-1, ugyanis tisztázatlan okok miatt tolni kellett a kezdési időpontot. 5 perccel később viszont megjelentek az autók a zandvoort-i aszfaltcsíkon. A mezőny háromnegyede a pályán tartózkodott, míg a többiek a boxban vártak.

    A két Ferrari gyorsan az élre állt, ám a Mercedes letaszította őket a trónról. A csillagosok öröme viszont nem tartott sokáig, ugyanis Lewis Hamilton autója megállt a pálya szélén. Így az utóbbi versenyek sztárja, a piros zászló, ismét munkába állhatott.

    Miután az autót a pályabírók a megnyitás mögé tolták, folytatódhatott az edzés.

    30 perccel a vége előtt Esteban Ocon állt az élen, őt Valtteri Bottas és Fernando Alonso következett. Az első 10-be rajtuk kívül még Pierre Gasly, Max Verstappen, Carlos Sainz, Charles Leclerc, Lewis Hamilton, Lance Stroll és Sebastian Vettel fért be.

    Nikita Mazepin elásta magát a sóderágyban, így a piros zászló ismét beköszönt Hollandiában.

    10 perccel a leintés előtt Charles Leclerc neve szerepelt a lista élén, őt csapattársa Carlos Sainz és Esteban Ocon követte. Valtteri Bottas és Max Verstappen állt a negyedik és ötödik helyen, míg Fernando Alonso, Pierre Gasly, Lando Norris, Antonio Giovinazzi, és Sebastian Vettel zárt az sort az első 10-ben.

    A pilóták az utolsó percekben is versenyszimulációs köröket autóztak, így a sorrend nem változott. Charles Leclerc nyerte tehát a második gyakorlást, Carlos Sainz és Esteban Ocon előtt.

    1 Charles Leclerc Ferrari 1:10.902 28
    2 Carlos Sainz Ferrari 1:11.056 + 0.154 27
    3 Esteban Ocon Alpine 1:11.074 + 0.172 32
    4 Valtteri Bottas Mercedes 1:11.132 + 0.230 32
    5 Max Verstappen Red Bull 1:11.264 + 0.362 27
    6 Fernando Alonso Alpine 1:11.280 + 0.378 29
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:11.462 + 0.560 28
    8 Lando Norris McLaren 1:11.488 + 0.586 26
    9 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:11.678 + 0.776 29
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 1:11.713 + 0.811 23
    11 Lewis Hamilton Mercedes 1:11.911 + 1.009 3
    12 Sergio Pérez Red Bull 1:11.946 + 1.044 26
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:12.096 + 1.194 30
    14 Lance Stroll Aston Martin 1:12.136 + 1.234 28
    15 Daniel Ricciardo McLaren 1:12.157 + 1.255 24
    16 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:12.206 + 1.304 30
    17 Mick Schumacher Haas 1:12.607 + 1.705s 30
    18 Nicholas Latifi Williams 1:12.610 + 1.708 26
    19 Nikita Mazepin Haas 1:12.835 + 1.933 12
    20 George Russell Williams 1:12.855 + 1.953 29
  • Verstappen volt a leggyorsabb délután, ám a végén megtörte autóját

    Verstappen volt a leggyorsabb délután, ám a végén megtörte autóját

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, a második pozíciót Valtteri Bottas szerezte meg, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Spa ismét csapadékot varázsolt az aszfaltra, így az elsőként pályára merészkedő Valtteri Bottasnak intermediate abroncsokkal kellett felmérnie a versenyzésre kijelölt területet. A finn pilóta azonban nem maradt sokáig egyedül, többen is csatlakoztak hozzá. Az installációs körök megtétele után a versenyzők jelentették, hogy a pálya alkalmas a száraz pályás abroncsok használatára, így a legtöbben ‘papucsokat’ váltottak.

    Csakúgy, mint délelőtt, az első mért kört Lando Norris teljesítette. A brit pilóta keménykeverékű gumikkal felszerelkezve ugrott az élre. A második helyre Yuki Tsunoda, míg a harmadikra Daniel Ricciardo ért fel.

    Pierre Gasly a Le Combes-ban a menekülő utat választotta, míg Carlos Sainz körét elvették, mert kiszélesítette a pályát.

    A mezőny nagy része kint dolgozott, ugyanis az esőtől tartottak. A Mercedes két pilótája a közepeseken az élre ugrott (Bottas-Hamilton sorrendben), őket Verstappen követte a harmadik helyen.

    Fél óra elteltével továbbra is a Mercedes finn versenyzője állt az élen, mögötte brit csapattársa és a Red Bull holland pilótája érkezett. Az első 10-be még Fernando Alonso, Lance Stroll, Sebastian Vettel, Sergio Pérez, Pierre Gasly és Lando Norris fért be.

    Charles Leclerc a gumifalban végezte, így a piros zászló is tiszteletét tette az edzésen. Az újraindítás után 10 perc maradt a gyakorlásból, így szinte mindenki kihajtott a pályára.

    Pár perccel a vége előtt Max Verstappen is meglátogatta a falat és lebontott a reklámtáblát. A piros zászló újfent előkerült, ám az edzést már indították újra. Így a holland végzett az élen, mögötte Valtteri Bottas és Lewis Hamilton következett. Mögöttük Fernando Alonso, Pierre Gasly, Lance Stroll, Esteban Ocon, Sebastian Vettel, Lando Norris és Sergio Pérez volt a sorrend.

    Pozíció Versenyző Csapat Köridő Különbség Megtett kör
    1 Max Verstappen Red Bull 1:44.472 12
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:44.513 + 0.041 14
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:44.544 + 0.072 13
    4 Fernando Alonso Alpine 1:44.953 + 0.481 15
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:44.965 + 0.493 17
    6 Lance Stroll Aston Martin 1:45.180 + 0.708 14
    7 Esteban Ocon Alpine 1:45.302 + 0.830 15
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:45.336 + 0.864 16
    9 Lando Norris McLaren 1:45.386 + 0.914 18
    10 Sergio Pérez Red Bull 1:45.404 + 0.932 13
    11 Carlos Sainz Ferrari 1:45.517 + 1.045 14
    12 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:45.758 + 1.286 17
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:45.789 + 1.317 16
    14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:45.967 + 1.495 18
    15 Daniel Ricciardo McLaren 1:46.118 + 1.646 14
    16 Nicholas Latifi Williams 1:46.198 + 1.726 17
    17 George Russell Williams 1:46.665 + 2.193 14
    18 Charles Leclerc Ferrari 1:46.836 + 2.364 13
    19 Nikita Mazepin Haas 1:47.335 + 2.863 14
    20 Mick Schumacher Haas 1:47.529 + 3.057 15
  • Bottas nyerte a második szabadedzést Hamilton és Verstappen előtt

    Bottas nyerte a második szabadedzést Hamilton és Verstappen előtt

    Max Verstappen győzelme után fordult a kocka, és most a Mercedes találta magát az élen a második szabadedzésen. A mogyoródi hétvége második Forma-1-es eseményét Valtteri Bottas nyerte Lewis Hamilton, és a már említett holland előtt.

    Több meglepő eredményt is láthatunk, ha az eredményjelző táblázatra tekintünk, hiszen az Alpine mindkét autója nagyon jól ment, Ocon a negyedik, míg Alonso a hetedik helyen végzett. Az Aston Martin sem panaszkodhat, hiszen ők is mindkét autóval a top tízen belül végeztek.

    Ami viszont inkább negatív meglepetés, az a Ferrari, hiszen előzetesen azt várhattuk, hogy a pálya karakterisztikája miatt akár ismét előre egerészhetik majd magukat, ennek ellenére Leclerc és Sainz a 11-12. helyeken végeztek.

    A Mercedes-Red Bull versenyben jelenleg a német alakulat áll jobban a belső kamerás felvételek, és az időeredmények alapján is. Az osztrák istálló többet küzdött az autók stabilitásával, ami biztosan köszönhető a majdnem rekordnak számító 64 fokos aszfalthőmérsékletnek is.

    A szabadedzés egyébként nem tartogatott semmiféle megszakítást, mindenki ura tudott maradni autójának.

    A második szabadedzés végeredménye:

    Versenyző Csapat Köridő Lemaradás Körök
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:17.012 29
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:17.039 0.027 27
    3 Max Verstappen Red Bull 1:17.310 0.298 24
    4 Esteban Ocon Alpine 1:17.759 0.747 29
    5 Sergio Perez Red Bull 1:17.824 0.812 23
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:18.113 1.101 31
    7 Fernando Alonso Alpine 1:18.169 1.157 27
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:18.228 1.216 31
    9 Lando Norris McLaren 1:18.313 1.301 25
    10 Lance Stroll Aston Martin 1:18.320 1.308 30
    11 Charles Leclerc Ferrari 1:18.370 1.358 30
    12 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:18.441 1.429 32
    13 Daniel Ricciardo McLaren 1:18.737 1.725 26
    14 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:19.277 2.265 21
    15 George Russell Williams 1:19.292 2.280 29
    16 Nicholas Latifi Williams 1:19.479 2.467 30
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:19.671 2.659 3
    18 Mick Schumacher Haas 1:19.817 2.805 29
    19 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:20.186 3.174 28
    20 Nikita Mazepin Haas 1:21.881 4.869 28
  • Verstappen végzett az élen a két Ferrari előtt a második szabadedzésen

    Verstappen végzett az élen a két Ferrari előtt a második szabadedzésen

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, Charles Leclerc ért fel a második helyre, míg a harmadik pozíciót Carlos Sainz szerezte meg.

    Elsőként a két Haas hajtott ki a pályára, ám nem maradtak sokági társaság nélkül. Esteban Ocon és Nicholas Latifi érdekes mód használt lágyakon vágott neki az első köröknek. Ennek ellenére az Alpine francia versenyzője ugrott az élre.

    A piros oldalfalú abroncsokon ment ki az első etapra Lewis Hamilton és Lando Norris is, a McLaren britje a második helyre kapaszkodott fel. A hétszeres világbajnok azonban a váltás mellett döntött, és kemény keverékű gumikkal próbálkozott tovább.

    A versenyzők nem igazán nyomták meg a köreiket, Max Verstappen például negyed óra elteltével sem látogatott ki a pályára. Pérez némileg megunta a teketóriázást, így a közepes keverékű abroncsokon átvette a vezetést Ocontól. A harmadik pozícióba Bottas zárkózott fel.

    A Bikák holland fenegyereke is kihajtott a pályára, majd rögtön át is vette a vezetést.

    A 9-es kanyar rázókövei tréfálták meg Valtteri Bottas, ugyanis némi sérülést szenvedett az autója, mikor áthajtott rajtuk. Hamiltont is figyelmeztette a csapat, hogy óvatosabban kezelje az említett elemeket.

    30 perccel a gyakorlás vége előtt Max Verstappen állt az élen. A második pozíciót Sergio Pérez birtokolta, míg a harmadik hely Pierre Gaslyé lett. Mögöttük Yuki Tsunoda, Nicholas Latifi, Esteban Ocon, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Nikita Mazepin és George Russell volt az első 10 sorrendje.

    A pilóták versenyszimulációt futottak az edzés során, így a tempójuk jócskán elmaradt az eddigi legjobbjaiktól. Eközben a Mercedes értesítette finn pilótáját, hogy nincs sérülés az autóján. A furcsa értékeket Bottas sisakfóliája okozta, ugyanis bizonyos elemek közé beszorult, miután letépte azt.

    A második szabadedzés végén Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, őt a két Ferrari követte Charles Leclerc és  Carlos Sainz sorrendben. Az első tízbe még Esteban Ocon, Sergio Pérez, Lando Norris, Danie Ricciardo, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Pierre Gasly fért be.

    Valtteri Bottas az edzés végén bemutatott még egy piruettet, miközben a rajtrácsra igyekezett fel a start gyakorlása miatt.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:29.902s 23
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:30.277s + 0.375s 30
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:30.507s + 0.605s 29
    4 Esteban Ocon Alpine 1:30.707s + 0.805s 30
    5 Sergio Pérez Red Bull 1:30.800s + 0.898s 27
    6 Lando Norris McLaren 1:31.030s + 1.128s 24
    7 Daniel Ricciardo McLaren 1:31.034s + 1.132s 23
    8 Lewis Hamilton Mercedes 1:31.131s + 1.229s 27
    9 Valtteri Bottas Mercedes 1:31.180s + 1.278s 27
    10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:31.188s + 1.286s 31
    11 George Russell Williams 1:31.237s + 1.335s 24
    12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:31.263s + 1.361s 29
    13 Fernando Alonso Alpine 1:31.289s + 1.387s 27
    14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:31.328s + 1.426s 26
    15 Nicholas Latifi Williams 1:31.337s + 1.435s 30
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:31.404s + 1.502s 32
    17 Sebastian Vettel Aston Martin 1:31.593s + 1.691s 33
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:32.041s + 2.139s 31
    19 Nikita Mazepin Haas 1:32.474s + 2.572s 30
    20 Mick Schumacher Haas 1:34.017s + 4.115s 28
  • Így trollkodta meg Ricciardo és a McLaren a piruettező Bottast!

    Így trollkodta meg Ricciardo és a McLaren a piruettező Bottast!

    Valtteri Bottas megforgását a McLaren és Daniel Ricciardo sem tudta szó nélkül hagyni tegnap.

    A második szabadedzésen a finn versenyző elég érdekes képsorokat produkált a bokszutcában. Mikor a csapat végzett a kerékcserével, a nastolai pilóta kihajtott a kijelölt helyről, majd tett egy fél fordulatot. A wokingi istálló elé sikerült megérkeznie, akik meglepődve konstatálták Bottas „beköszönését”. Mivel a csillagosok versenyzője úgy maradt, a McLaren segítette ki őt, és állította irányba.

    Bottas folytatta útját, míg a brit istálló, azért megemlítette az esetet Michael Masinek. A gyakorlás után beidézték az érintetteket, majd a stewardok szankcionálták a finnt. Így a 31 éves versenyző három helyes rajtbüntetést kapott, továbbá két büntetőpontot is jóváírtak a neve mellé.

    Mivel nem történt nagy baj, délután a McLaren és Daniel Ricciardo is viccesre vette a figurát és megtrollkodta egy kicsit a Mercedest és a nastolai pilótát.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

    ,,@mercedesamgf1, minden rendben édes?”

    Ricciardo a következő kommentet írta a bejegyzéshez:

    ,,A garázsból kidriftelni az én dolgom A bokszból való driftelés nem Valterri (szerk. -Ricciardo írta így az eredeti kommentben) műfaja.”

     

  • Verstappen végzett az élen, Bottas a bokszutcában forgott meg

    Verstappen végzett az élen, Bottas a bokszutcában forgott meg

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, mögötte Daniel Ricciardo végzett, míg a harmadik legjobb időt Esteban Ocon autózta.

    A szemerkélő eső szinte azonnal mindenkit kicsalogatott a bokszból. George Russell lágy keverékeken kezdett, míg a többiek inkább a fehér oldalfalú abroncsokra esküdtek. Pierre Gasly azonban csak a pitwallról figyelhette az eseményeket, ugyanis az erőforrásában problémát észlelt a Honda.

    A keménykeverékű abroncsokon Hamilton és Verstappen az élre állt, ám nem tartott sokáig az uralmuk, ugyanis egyre több pilóta tetette fel a lágykeverékű gumikat. Carlos Sainz mindeközben kilátogatott a bukótérbe, amivel a sárga zászlót is előcsalogatta. Az Aston Martin két versenyzője vette át közben a vezetést, majd Esteban Ocon fosztotta meg őket a pozíciótól.

    Nicholas Latifi megirigyelte a Ferrari spanyoljának mozdulatait. Természetesen az eset kapcsán ő is előhívta a sárga zászlót. Őt Nikita Mazepin követte e téren.

    30 perccel a gyakorlás vége előtt Max Verstappen állt az élen, meglepetésre őt Daniel Ricciardo és Esteban Ocon követte. Mögöttük Hamilton, Alonso, Vettel, Norris, Stroll, Pérez és Giovinazzi végzett az első 10- ben.

    A csapatok megkezdték a gyakorlást a versenyre, így megtankolt autóval közlekedtek tovább.

    Valtteri Bottas mindeközben megpörgött a bokszutcában. A McLaren előtt történt az eset, így a csapat nem volt boldog, mikor meglátta a keresztbe álló W12-est. Az esetet az edzés után vizsgálja meg az FIA. A finn konstrukcióját végül a wokingi csapat állította irányba, majd rögtön panaszt is tettek Michael Masinél.

    A versenyszimulációk miatt a sorrend nem változott, így a második szabadedzésen Max Verstappen bizonyult a legyorsabbnak Ausztriában. Mögötte Ricciardo, Ocon, Hamilton, Alonso, Vettel, Norris, Stroll, Pérez és Giovinazzi lett a sorrend.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:05.412s 37
    2 Daniel Ricciardo McLaren 1:05.748s + 0.336s 35
    3 Esteban Ocon Alpine 1:05.790s + 0.378s 35
    4 Lewis Hamilton Mercedes 1:05.796s + 0.384s 35
    5 Fernando Alonso Alpine 1:05.827s + 0.415s 39
    6 Sebastian Vettel Aston Martin 1:05.934s + 0.522s 38
    7 Lando Norris McLaren 1:05.994s + 0.582s 39
    8 Lance Stroll Aston Martin 1:06.079s + 0.667s 36
    9 Sergio Pérez Red Bull 1:06.089s + 0.677s 36
    10 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:06.145s + 0.733s 37
    11 Carlos Sainz Ferrari 1:06.147s + 0.735s 39
    12 Valtteri Bottas Mercedes 1:06.251s + 0.839s 32
    13 Charles Leclerc Ferrari 1:06.270s + 0.858s 39
    14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:06.297s + 0.885s 41
    15 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:06.451s + 1.039s 39
    16 George Russell Williams 1:06.628s + 1.216s 39
    17 Mick Schumacher Haas 1:06.886s + 1.474s 29
    18 Nikita Mazepin Haas 1:07.404s + 1.992s 30
    19 Nicholas Latifi Williams 1:07.669s + 2.257s 32
    20 Pierre Gasly AlphaTauri
  • Verstappen nyerte a második szabadedzést Bottas és Hamilton előtt

    Verstappen nyerte a második szabadedzést Bottas és Hamilton előtt

    A Francia Nagydíj második pénteki szabadedzése hasonló képet mutatott az elsőhöz. Szoros Mercedes-Red Bull csata, és még ennél is szorosabb középmezőny.

    Ami azért nagyobb változás, az a Ferrari pilóták helyezése, hiszen Leclerc az 5., Sainz pedig a 8. helyen végzett. Alonso elképesztő teljesítménnyel rukkolt elő, hiszen a győztes Verstappen mögött mindösszesen 4 tizedre lemaradva a 4. helyen végzett. De csapattársa, Esteban Ocon sem lehetett szomorú a maga 6. helyével. Az Alpine versenytempó tekintetében is igen jól teljesített, úgyhogy oda kell rájuk figyelni a hétvégén. Pozitív meglepetés még Kimi Räikkönen 9. helyezése is.

    Ami kicsit negatív meglepetés az a napot jól kezdő Pérez 12. helyezése, igaz a mexicói sokszor került forgalomba. Az Aston Martin pilótái most is hátul végeztek a 15. és a 16. helyen egészen pontosan. Vettel és Stroll csupán a két Williamst és a két Haast előzték meg.

    Ez a szabadedzés nem Mazepin egy órája volt, hiszen nagyon sok feltartásos esetbe keveredett bele, illetve meg is forgott az orosz pilóta a célegyenes ráfordító kanyarban.

    Folytatás holnap délben, a harmadik szabadedzéssel.

    Helyezés Pilóta Köridő Különbség
    1
    Max Verstappen
    1’32.872
    2
    Valtteri Bottas
    1’32.880 0.008
    3
    Lewis Hamilton
    1’33.125 0.253
    4
    Fernando Alonso
    1’33.340 0.468
    5
    Charles Leclerc
    1’33.550 0.678
    6
    Esteban Ocon
    1’33.685 0.813
    7
    Pierre Gasly
    1’33.696 0.824
    8
    Carlos Sainz Jr.
    1’33.698 0.826
    9
    Kimi Raikkonen
    1’33.786 0.914
    10
    Lando Norris
    1’33.822 0.950
    11
    Antonio Giovinazzi
    1’33.831 0.959
    12
    Sergio Perez
    1’33.921 1.049
    13
    Yuki Tsunoda
    1’33.955 1.083
    14
    Daniel Ricciardo
    1’34.079 1.207
    15
    Sebastian Vettel
    1’34.447 1.575
    16
    Lance Stroll
    1’34.632 1.760
    17
    George Russell
    1’35.266 2.394
    18
    Nicholas Latifi
    1’35.331 2.459
    19
    Mick Schumacher
    1’35.512 2.640
    20
    Nikita Mazepin
    1’35.551 2.679