Címke: második szabadedzés

  • Sainz és Leclerc diktálta az iramot a második szabadedzésen

    Sainz és Leclerc diktálta az iramot a második szabadedzésen

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, Charles Leclerc autózta a második helyet érő időt, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    A mezőny fele rögtön kihajtott a pályára, hogy az installációs körökkel kezdjék meg a gyakorlást.

    Charles Leclerc kapcsolt nagyobb sebességre, miközben Mick Schumacher piruettezett egyet. A német versenyző lendületét a piros felület állította meg. Mindeközben Carlos Sainz és Max Verstappen még mindig a boxban várakozott.

    A Red Bull holland versenyzője miután kihajtott a pályára, átvette a vezetést Leclerc-től, majd Carlos Sainz fosztotta meg csapattársát a leggyorsabb körtől. A spanyol pilóta már a piros oldalfalú gumikon futotta legjobb idejét.

    Fél óra elteltével Charles Leclerc került az élre, megelőzte Carlos Sainzot és Kevin Magnussent. Max Verstappen, Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Lance Stroll, Alex Albon, Esteban Ocon és Sergio Pérez alkotta még az első 10-et.

    15 perccel a vége előtt a versenyzők már a hosszúetapokra gyúrtak. Előkerültek ismét a közepeskeverékű abroncsok. Charles Leclerc a gumikopás mértékével küszködött, míg Max Verstappennek az egy körös tempóval volt inkább gondja.

    Végül a büntetést kapó Carlos Sainz bizonyult a leggyorsabbnak, mögé csapattársa (Charles Leclerc) és Max Verstappen ért fel. A két Mercedes foglalta el a 4. és az 5. pozíciót (George Russell – Lewis Hamilton), míg az első 10-be Lando Norris, Pierre Gasly, Kevin Magnussen, Daniel Ricciardo és Sergio Pérez fért be.

    1 Carlos Sainz Ferrari 1:32.527 22
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:32.628 + 0.101 22
    3 Max Verstappen Red Bull 1:33.077 + 0.550 17
    4 George Russell Mercedes 1:33.291 + 0.764 20
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:33.517 + 0.990 23
    6 Lando Norris McLaren 1:33.607 + 1.080 21
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:33.906 + 1.379 24
    8 Kevin Magnussen Haas 1:33.928 + 1.401 24
    9 Daniel Ricciardo McLaren 1:33.984 + 1.457 23
    10 Sergio Pérez Red Bull 1:34.060 + 1.533 16
    11 Fernando Alonso Alpine 1:34.259 + 1.732 24
    12 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:34.264 + 1.737 27
    13 Sebastian Vettel Aston Martin 1:34.420 + 1.893 27
    14 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:34.540 + 2.013 24
    15 Lance Stroll Aston Martin 1:34.595 + 2.068 26
    16 Alexander Albon Williams 1:34.653 + 2.126 23
    17 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:34.654 + 2.127 26
    18 Esteban Ocon Alpine 1:34.660 + 2.133 26
    19 Mick Schumacher Haas 1:35.195 + 2.668 22
    20 Nicholas Latifi Williams 1:35.412 + 2.885 26
  • Sainz volt a leggyorsabb, Hamilton ismét második

    Sainz volt a leggyorsabb, Hamilton ismét második

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Lewis Hamilton autózta, míg a harmadik Lando Norris lett.

    Az első gyakorláson az eső volt a főszereplő Silverstone-ban, így a napos időben kezdődő második edzésre mindenki azonnal kihajtott. Az első mérvadó időt Charles Leclerc autózta, mögé csapattársa zárkózott fel. A Red Bull egyelőre a harmadik és negyedik helyet kaparintotta meg (Verstappen – Pérez), míg Lando Norris keveredett mögéjük.

    A szél megnehezítette a versenyzők dolgát, ezen felül a feltartásokkal is meg kellett küzdeniük.

    Úgy tűnt az első szabadedzésen, hogy a Mercedes delfinezése már nem olyan szembetűnő, ám Lewis Hamilton jelentette csapatának, hogy a nagy sebességű kanyarokban meggyűlik a baja a jelenséggel. A Ferrari és az Alpine versenyautói is látványosan pattogtak.

    Fél óra elteltével Carlos Sainz állt az élre, mögé meglepetésre Lando Norris ért fel. Mind a két versenyző a lágykeverékű abroncsokon futotta legjobb idejét. A harmadik pozícióba Charles Leclerc került, míg Fernando Alonso, George Russell, Max Verstappen, Sergio Pérez, Lance Stroll és Yuki Tsunoda fért be még az első 10-be.

    A csapatok a hosszú etapokra készültek, miközben Pierre Gasly jelezte, hogy valami nincs rendben az autójával. Daniel Ricciardo megkérte a csapatát, hogy nézzék meg a padlólemezét, miközben a McLarennél fordítva akarták feltenni Lando Norris hátsó kerekét. A csapat problémáját az emelő is megnehezítette, ugyanis feladta a harcot az elem.

    Max Verstappen is feltette a lágykeverékű abroncsot, ám csak a McLaren britje mögé került. Lewis Hamilton azonban mind a két riválisát megelőzte.

    Sebastian Vettelt visszatolták a garázsába, ugyanis megsérült a padlólemeze. A német versenyző viszont nem járt a pálya mellett, amit tudatott is csapatával.

    A második szabadedzésen végül Carlos Sainz lett a leggyorsabb, Lewis Hamilton és Lando Norris előtt. Max Verstappen legjobb ideje csak a negyedik helyre volt elég, míg az első 10-be még Charles Leclerc, Fernando Alonso, Sergio Pérez, George Russell, Daniel Ricciardo és Lance Stroll fért be.

    1 Carlos Sainz Ferrari 1:28.942 27
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:29.105 + 0.163 20
    3 Lando Norris McLaren 1:29.118 + 0.176 28
    4 Max Verstappen Red Bull 1:29.149 + 0.207 17
    5 Charles Leclerc Ferrari 1:29.404 + 0.462 24
    6 Fernando Alonso Alpine 1:29.695 + 0.753 18
    7 Sergio Pérez Red Bull 1:29.753 + 0.811 17
    8 George Russell Mercedes 1:29.799 + 0.857 28
    9 Daniel Ricciardo McLaren 1:29.902 + 0.960 25
    10 Lance Stroll Aston Martin 1:29.942 + 1.000 17
    11 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:30.000 + 1.058 28
    12 Sebastian Vettel Aston Martin 1:30.057 + 1.115 19
    13 Esteban Ocon Alpine 1:30.238 + 1.296 12
    14 Alexander Albon Williams 1:30.263 + 1.321 14
    15 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:30.271 + 1.329 26
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:30.338 + 1.396 28
    17 Kevin Magnussen Haas 1:30.480 + 1.538 26
    18 Pierre Gasly AlphaTauri 1:30.510 + 1.568 27
    19 Mick Schumacher Haas 1:30.609 + 1.667 28
    20 Nicholas Latifi Williams 1:31.326 + 2.384 26
  • Verstappen maradt az élen, de Leclerc megszorongatta őt Kanadában

    Verstappen maradt az élen, de Leclerc megszorongatta őt Kanadában

    Az első után a Kanadai Nagydíj második szabadedzésén is Max Verstappen végzett az első helyen, de ezúttal nem Carlos Sainz, hanem Charles Leclerc lett a második, és csapattársával ellentétben egy tizedmásodpercen belül került a Red Bullhoz képest.

    A beígért eső végül elmaradt, és a száraz pályán rendezett első tréning után a másodikat is ilyen körülmények között teljesíthette a mezőny Montrealban. A leggyorsabb időt ismét Max Verstappen futotta: a holland pilóta 1:14.127-re javította az első gyakorláson elért 1:15.158-as körét.

    Mögötte az első edzést csak az ötödik helyen záró, a másodikon Verstappenre felzárkózó, tőle csupán 81 ezreddel elmaradó Charles Leclerc végzett, akinek az autójába a Ferrari új V6-ost, MGU-K-t és MGU-H-t szerelt péntekre, viszont turbóból egyelőre nem kapott újat, úgyhogy jelen állás szerint nem kell büntetéssel szembenéznie. Ám amennyiben a szombati harmadik szabadedzés előtt úgy döntenek, hogy nem kockáztatnak, és beépítik az idei negyedik turbót az F1-75-ösbe, a monacói pilóta 10 helyes hátrasorolással néz szembe az időmérő után.

    Verstappen és Leclerc mögött Carlos Sainz végzett, aki szinte századra ugyanakkora hátrányt szedett össze a hollandhoz képest, mint az első szabadedzésen.

    A top 3 után nem a váratlanul visszaeső, csapattársától egy teljes másodpercet kapó és csak a 11. helyen végző Sergio Pérez, vagy valamelyik Mercedes következett, hanem a már korábban is jól mozgó Sebastian Vettel, aki mindössze 315 ezreddel maradt el a holland idejétől, és egy tizeddel előzte az Alpine-nal továbbra is remekül teljesítő Fernando Alonsót.

    A kétszeres világbajnok mögé Pierre Gasly ért oda, és csak ezután jött az első Mercedes, méghozzá George Rusellé. A brackley-iek fiatalabbik britje már több mint 8 tizedes hátrányt szedett össze, de a csupán a 13. helyet megszerző Lewis Hamiltonnál így is 4 és fél tizeddel gyorsabbnak bizonyult. A második szabadedzésre egyébként eltűnt a hétszeres világbajnok autójáról az első tréningen bevetett extrém padlólemez, vélhetően az ezzel kapcsolatos munkálatoknak volt köszönhető, hogy a 44-es rajtszámú Mercedes 12 perces késéssel tudott csak először kihajtani a pályára.

    A legrosszabbul azonban így sem ő, hanem a csupán 3 körig jutó Valtteri Bottas járt. A finn pilóta Alfa Romeójában folyamatosan bekapcsolt menet közben a lefulladásgátló, a csapat pedig nem is tudta orvosolni a problémát az edzés alatt.

    A sort így Bottas zárta a két Williams mögött, miközben a két Haas előrelépett az első szabadedzéshez képest. Mick Schumacher ezúttal nem előzte meg Kevin Magnussent, de folytatta a jó szereplést, hiszen csak 17 ezreddel maradt el tőle.

    A Kanadai Nagydíj 2. szabadedzésének végeredménye

    Versenyző Csapat Köridő Lemaradás Körszám
    1 Max Verstappen Red Bull 1:14.127 33
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:14.208 0.081 32
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:14.352 0.225 32
    4 Sebastian Vettel Aston Martin 1:14.442 0.315 35
    5 Fernando Alonso Alpine 1:14.543 0.416 24
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:14.879 0.752 34
    7 George Russell Mercedes 1:14.971 0.844 31
    8 Lando Norris McLaren 1:14.987 0.860 30
    9 Daniel Ricciardo McLaren 1:15.033 0.906 31
    10 Esteban Ocon Alpine 1:15.119 0.992 32
    11 Sergio Perez Red Bull 1:15.167 1.040 29
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:15.396 1.269 34
    13 Lewis Hamilton Mercedes 1:15.421 1.294 25
    14 Kevin Magnussen Haas 1:15.499 1.372 34
    15 Mick Schumacher Haas 1:15.516 1.389 35
    16 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:15.526 1.399 31
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:15.567 1.440 37
    18 Alex Albon Williams 1:16.171 2.044 30
    19 Nicholas Latifi Williams 1:16.509 2.382 27
    20 Valtteri Bottas Alfa Romeo 3
  • Leclerc váltotta Pérezt az élen Bakuban – a Ferrarié a második edzés

    Leclerc váltotta Pérezt az élen Bakuban – a Ferrarié a második edzés

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Azerbajdzsáni Nagydíj második szabadedzésén, amelyen a második legjobb időt Sergio Pérez autózta, míg a harmadik helyen Max Verstappen végzett.

    Elsőként Carlos Sainz és Esteban Ocon hajtott ki a pályára, ám a többiek nem hagyták sokáig magányosan autókázni őket az Azeri Nagydíj második szabadedzésén. A Red Bull két pilótáját kivéve mindenki megkezdte az első percekben a gyakorlást.

    Lando Norris az első próbálkozása alatt kiszaladt a bukótérbe, így amíg tolatott, előkerült a sárga zászló.

    A Bikák garázsában mindeközben a nagyon rezonáló DRS-t nézegették és rögzítették a szerelők Max Verstappen autóján.

    Az első mérvadó kört Carlos Sainz teljesítette, míg Sergio Pérez zárkózott fel a második helyre. Charles Leclerc azonban gyorsan átvette az első pozíciót. Max Verstappen autóját viszont még „kalapálta” az osztrák csapat.

    A Ferrari spanyol versenyzője felszedett az első felfüggesztésére egy zacskót, miközben Esteban Ocon is hasonló pillanatokat élt át.

    Fél óra elteltével Charles Leclerc tovább javított az idején, míg mögé Max Verstappen és Sergio Pérez zárkózott fel. Mögöttük Fernando Alonso, Carlos Sainz, Pierre Gasly, George Russell, Yuki Tsunoda, Esteban Ocon és Lando Norris fért még be az első 10-be.

    Alex Albon a lágy gumis időmérős körében nagyot hibázott és csúnyán lekoccolta a falat, ami idejekorán véget vetett az edzésének. Mick Schumacher is hibázott, de gond nélkül visszatért a bukórétből, majd jelezte a Haasnak, hogy az autója jobb oldalán valami lebeg, így behajtott a boxba. Mindeközben Leclerc is megnézte magának a leaszfaltozott menekülőutat.

    A lágy gumikon teljesített időmérő-szimulációk végén Leclerc állt az élen 1:43.224-es idővel, őt Pérez követte 248 ezredes hátránnyal, majd következett Verstappen 356 ezredes lemaradással.

    Ami Lewis Hamiltont illeti, a hétszeres világbajnok csak a 12. helyen végzett, miközben csapattársától 3 tizedet, Leclerc-től 1,6 másodpercet kapott.

    A sort a két Haas és a két Williams zárta Magnussen, Albon, Schumacher, Latifi sorrendben.

    Az edzés végén már mindenki a megtankolt autós etapokra koncentrált, de azért így is maradt egy kis izgalom: Leclerc úgy érezte, hogy elromlott a motorja, amikor egy kicsit elment belőle az erő, de a csapat megnyugtatta, hogy minden rendben.

    Az Azeri Nagydíj második szabadedzésének végeredménye

    Versenyző Csapat Köridő Lemaradás Körszám
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:43.224 24
    2 Sergio Perez Red Bull 1:43.472 0.248 22
    3 Max Verstappen Red Bull 1:43.580 0.356 18
    4 Fernando Alonso Alpine 1:44.142 0.918 22
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:44.274 1.050 25
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:44.315 1.091 26
    7 George Russell Mercedes 1:44.548 1.324 26
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:44.567 1.343 24
    9 Esteban Ocon Alpine 1:44.609 1.385 24
    10 Lando Norris McLaren 1:44.771 1.547 23
    11 Sebastian Vettel Aston Martin 1:44.781 1.557 27
    12 Lewis Hamilton Mercedes 1:44.874 1.650 25
    13 Lance Stroll Aston Martin 1:44.874 1.650 26
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:45.059 1.835 25
    15 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:45.115 1.891 25
    16 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:45.264 2.040 24
    17 Kevin Magnussen Haas 1:45.588 2.364 26
    18 Alex Albon Williams 1:46.397 3.173 13
    19 Mick Schumacher Haas 1:46.425 3.201 21
    20 Nicholas Latifi Williams 1:47.218 3.994 26

  • Leclerc továbbra is a leggyorsabb, Ricciardo összetörte a McLarent

    Leclerc továbbra is a leggyorsabb, Ricciardo összetörte a McLarent

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, a második legjobb időt Carlos Sainz autózta, míg a harmadik Sergio Pérez lett.

    A legtöbb versenyző azonnal kihajtott a pályára, az első mért kört Alex Albon pakolta le az aszfaltra.

    Az első mérvadó időt Max Verstappen produkálta, mögé Lando Norris ugrott fel. A Ferrari versenyzői a keménykeverékű abroncsokat húzták elő, Carlos Sainz az élre is állt velük.

    Sebastian Vettel nagyot mentett. A poros részen csúszott meg az autó hátulja, így megérintette a falat. Daniel Ricciardo viszont nem volt ilyen szerencsés. Falnak csapta a McLarent, így előkerült a piros zászló is.

    Kisebb szünet után folytatódott a móka. Pérez azonban érdekes dologra hívta fel csapata figyelmét. Bal tükrét elvesztette.

    A lágykeverékű gumikon Charles Leclerc ugrott az élre, több, mint három tizedet adva Carlos Sainznak és Max Verstappennek. Lewis Hamilton a Mirabeau-nál mérte el a féktávot, így a bukótérből kellett visszatolatnia. Mindaddig Lando Norris rádión jelentette, hogy az első kanyarban kissé megpaskolta a falat. George Russell hasonló körülményeket élt meg.

    A versenyszimulációk mentén az utolsó percekben már nem sokat változott a sorrend, így a második a szabadedzést is Charles Leclerc nyerte Carlos Sainz és Sergio Pérez előtt. Mögöttük Max Verstappen, Lando Norris, George Russell, Pierre Gasly, Fernando Alonso, Sebastian Vettel és Yuki Tsunoda alkotta az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Leggyorsabb kör Időkülönbség Megtett körök száma
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:12.656 29
    2 Carlos Sainz Ferrari 1:12.700 + 0.044 31
    3 Sergio Pérez Red Bull 1:13.035 + 0.379 30
    4 Max Verstappen Red Bull 1:13.103 + 0.447 32
    5 Lando Norris McLaren 1:13.294 + 0.638 24
    6 George Russell Mercedes 1:13.406 + 0.750 30
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:13.636 + 0.980 31
    8 Fernando Alonso Alpine 1:13.912 + 1.256 30
    9 Sebastian Vettel Aston Martin 1:14.059 + 1.403 31
    10 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:14.134 + 1.478 26
    11 Kevin Magnussen Haas 1:14.239 + 1.583 31
    12 Lewis Hamilton Mercedes 1:14.267 + 1.611 28
    13 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:14.468 + 1.812 27
    14 Alexander Albon Williams 1:14.486 + 1.830 32
    15 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:14.525 + 1.869 22
    16 Lance Stroll Aston Martin 1:14.623 + 1.967 28
    17 Mick Schumacher Haas 1:14.894 + 2.238 32
    18 Esteban Ocon Alpine 1:15.216 + 2.560 33
    19 Nicholas Latifi Williams 1:16.276 + 3.620 32
    20 Daniel Ricciardo McLaren 2
  • Leclerc volt a leggyorsabb, miközben „hamvaiból támadt fel” a Mercedes

    Leclerc volt a leggyorsabb, miközben „hamvaiból támadt fel” a Mercedes

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt George Russell autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Az edzés elején a mezőny fele azonnal kiment a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra, hogy minél előbb folytassák a felkészülést.

    Az első mérvadó időt Max Verstappen pakolta le a közepeskeverékű abroncsokon. Őt a két Ferrari követte Carlos Sainz és Charles Leclerc sorrendben. A Mercedes mögéjük ugrott fel, George Russell ideiglenesen elfoglalta a negyedik, míg Lewis Hamilton az ötödik helyet.

    Az Aston Martin az átalakított autójával továbbra is „tesztre” használta a gyakorlást, míg Lando Norris hordott egy kis kavicsot a pályára.

    Valtteri Bottas átalakított Alfa Romeója nem sokáig bírta az iramot. A finn versenyző autója megállt a pálya szélén, így előkerült a sárga zászló is.

    Fél óra elteltével Charles Leclerc áll az élen, George Russell és Carlos Sainz előtt. Max Verstappen visszacsúszott a negyedik helyre, míg mögötte Fernando Alonso, Sergio Pérez, Sebastian Vettel, Esteban Ocon, Mick Schumacher és Pierre Gasly alkotta az első 10-et.

    Az AlphaTauri francia versenyzőjének a pedálokkal gyűltek meg a baja. A mezőny nagy része közben megtankolt autóval készült a versenyre. Lando Norris korán befejezte az edzést, mivel a korai időszakban átvágtatott a 9-es kanyar megemelt rázókövein. A McLaren szétszedte az autóját, hogy megnézzék a padlólemezen felült sérült-e valami.

    A Scuderia versenyzői korán kezdtek el panaszkodni az abroncsokra. Leclerc úgy fogalmazott, hogy „szétesik a gumi” alatta.

    A második szabadedzés utolsó perceiben nem történt változás, így Charles Leclerc ismét az élen végzett. Mögé meglepetésre a két Mercedes került (George Russell – Lewis Hamilton), míg Carlos Sainznak meg kellett elégednie a negyedik pozícióval. Max Verstappen ideje az 5. helyre volt elég, mögötte, Fernando Alonso, Sergio Pérez, Sebastian Vettel, Esteban Ocon és Mick Schumacher került be még az első 10-be.

    Pozíció Versenyző Csapat Legjobb köridő Időkülönbség Megtett kör
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:19.670 28
    2 George Russell Mercedes 1:19.787 + 0.117 26
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.874 + 0.204 25
    4 Carlos Sainz Ferrari 1:19.990 + 0.320 30
    5 Max Verstappen Red Bull 1:20.006 + 0.336 27
    6 Fernando Alonso Alpine 1:20.203 + 0.533 25
    7 Sergio Pérez Red Bull 1:20.632 + 0.962 29
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:20.703 + 1.033 30
    9 Esteban Ocon Alpine 1:20.745 + 1.075 26
    10 Mick Schumacher Haas 1:20.757 + 1.087 24
    11 Pierre Gasly AlphaTauri 1:20.917 + 1.247 27
    12 Kevin Magnussen Haas 1:21.013 + 1.343 24
    13 Lance Stroll Aston Martin 1:21.249 + 1.579 31
    14 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:21.285 + 1.615 28
    15 Daniel Ricciardo McLaren 1:21.385 + 1.715 21
    16 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:21.828 + 2.158 3
    17 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:21.866 + 2.196 29
    18 Alexander Albon Williams 1:22.319 + 2.649 30
    19 Nicholas Latifi Williams 1:23.197 + 3.527 24
    20 Lando Norris McLaren 1:23.388 + 3.718 6
  • Russell az élre állította a Mercedest a sprint előtt

    Russell az élre állította a Mercedest a sprint előtt

    George Russell elsőségét hozta az Emilia Romagna Nagydíj második szabadedzése, amelynek a McLaren volt a nagy vesztese.

    A második szabadedzéssel folytatódott az Emilia Romagna Nagydíj Forma-1-es programja szombaton. Ám a megszokottakkal ellentétben a csapatoknak jóval kisebb jelentőséggel bírt ez a gyakorlás, hiszen sprinthétvégéről lévén a tegnapi időmérő edzés kezdetével életbe léptek a parc fermé-szabályok, így onnantól kezdve már csak minimális változtatások engedélyezettek.

    A pilótáknak viszont annál jobban jött a sprint előtti egy órás tréning, hiszen tegnap  szinte végig vizes pályán köröztek, az időjárás szombatra azonban lényegesen jobb lett. Közel 20 fokos levegő és 31 fokos aszfalthőmérséklet fogadta a mezőnyt, így mindenki hozzászokhatott egy kicsit ahhoz, ami majd a délután 16 óra 30 perckor kezdődő egy órás futamon, illetve vélhetően a vasárnapi nagydíjon vár majd rá.

    Mivel az egykörös tempót már nem volt miért tanulmányozni, mindenki a sprintre és a futamra készült. Száraz pálya lévén a köridők már a kezdetekkor így is messze felülmúlták a pénteken látottakat; tíz perc után a két, egyaránt lágy gumin kezdő Red Bull vezetett Pérez-Verstappen sorrendben. A mexikói ideje 1:20.198 volt.

    Pérez megtartotta a vezetést az első 20 perc végére is, miközben 1:19.815-re javított, mögé pedig a közepes gumikon kezdő, majd lágyra váltó Lewis Hamilton zárkózott fel 2 tizedre. Őt Verstappen, Cunoda, Albon, Gasly, Russell, Sainz, Leclerc és Latifi követte az első tízben, többen közepes gumin elért legjobb körrel.

    Féltávhoz érve aztán változott az állás: Russell állt az élre 1:19.457-tel, amivel 3 tizeddel javította meg a korábban 1:19.790-re javító Pérez legjobbját. A mezőny nagy része rendületlenül rótta a megtankolt autós hosszú etapokat, Daniel Ricciardónak és Valtteri Bottasnak azonban még egyetlen megtett köre sem volt.

    A McLaren az ausztrál erőforrásával kapcsolatos problémákat fedezett fel még a kocsi délelőtti beindítása során, míg az Alfa Romeo Bottas tegnapi kipufogó gondjainak orvosolásával volt elfoglalva. Hogy a wokingiakat még az ág is húzza, arról Norris fékjei tettek, amelyek három kör után megadták magukat, a garázsba kényszerítve a britet.

    Aki menet közben kapcsolódott be a totálisan eseménytelen tréningbe, joggal tehette fel a kérdést, hogy mit csinálnak a Ferrarik. A két vörös autó ugyanis az utolsó 20 percre fordulva még az első tízen kívül szerénykedett, de aztán Charles Leclerc kijött egy új lágy szetten és 1:19.740-nel feliratkozott Russell mögé. Sainz viszont közepes szetten nem javított és csak a 16. helyen állt, később viszont előrejött

    Ebbe ugyanakkor legfeljebb annyit lehet belelátni, hogy a Scuderia több üzemanyaggal körözött, mint akár a Red Bull, vagy a Mercedes, és/vagy jobban letekerte a motorját. 

    Az utolsó tíz percben az első helyen nem változott a sorrend, Pérez viszont közepes gumin összerakott egy jó kört, és 81 ezredre Russelltől feljött a második helyre. Mögötte Leclerc, Hamilton, Alonso, Sainz, Verstappen, Cunoda, Gasly, Zhou volt az első tíz sorrendje. A sort a teljes edzést kiülő Bottas és Ricciardo zárta, míg a 18. helyen az utolsó pillanatban két körre megjelenő Norris végzett.

    Az Emilia Romagna Nagydíj második szabadedzésének végeredménye

    Versenyző Csapat Köridő Lemaradás Körszám
    1 George Russell Mercedes 1:19.457 32
    2 Sergio Perez Red Bull 1:19.538 0.081 33
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:19.740 0.283 35
    4 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.992 0.535 34
    5 Fernando Alonso Alpine 1:20.174 0.717 29
    6 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:20.258 0.801 31
    7 Max Verstappen Red Bull 1:20.371 0.914 36
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:20.381 0.924 35
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:20.439 0.982 37
    10 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:20.498 1.041 32
    11 Alex Albon Williams 1:20.591 1.134 34
    12 Kevin Magnussen Haas 1:20.740 1.283 30
    13 Mick Schumacher Haas 1:20.977 1.520 29
    14 Lance Stroll Aston Martin 1:21.149 1.692 38
    15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:21.155 1.698 38
    16 Esteban Ocon Alpine 1:21.179 1.722 30
    17 Nicholas Latifi Williams 1:21.263 1.806 31
    18 Lando Norris McLaren 1:23.821 4.364 6
  • Leclerc váltotta Sainzot az élen, Verstappen bejött közéjük Melbourne-ben

    Leclerc váltotta Sainzot az élen, Verstappen bejött közéjük Melbourne-ben

    A Ferrari maradt az élen az Ausztrál Nagydíj második szabadedzése után is, de az első gyakorlást az élen záró Carlos Sainz helyett ezúttal Charles Leclerc volt a leggyorsabb. A spanyol pilóta végül a második helyről is leszorult, ott ugyanis Max Verstappen végzett. Sebastian Vettel egy kört sem tett meg, a Mercedesek pedig rendkívül lassúak voltak.

    A második szabadedzéssel folytatódott az Ausztrál Nagydíj programja. A helyi idő szerint 16-tól 17 óráig tartó tréningen az első edzéssel ellentétben sötét felhők fogadták a pilótákat, az eső esélyét pedig 40%-ra jósolták, de végül nem esett. Ezt ekkor viszont még nem lehetett tudni, így nem is tétlenkedtek sokáig a csapatok, és már az első percektől kezdve nagy volt a forgalom a pályán. 

    A robogózása miatt vizsgálat alatt állló Sebastian Vettel azonban nyugodtan álldogálhatott a garázsban, az első edzésen elszenvedett motorhibája után az Aston Martin ugyanis kénytelen volt erőforrást cserélni az autójában. A rendelkezésre álló rövid idő alatt – ahogy az várható volt – nem készültek el, így a négyszeres világbajnok egyelőre csak megfigyelt. Mint később kiderült, a teljes 60 perc során legfeljebb ezt tehette, ugyanis az egész második szabadedzést kénytelen volt végül kihagyni.

    Ami az időket illeti, a két Ferrari ott folytatta, ahol bő két órával azelőtt abbahagyta. A közepes gumikon (a két Alpha Taurin, illetve Oconon és Magnussenen kívül ekkor mindenki ezt a keveréket használta, míg ők keményeken voltak) az első negyed óra végén Sainz vezetett 1:19.979-cel, mögötte Leclerc következett 2 tizedes hátrányban. 

    A Red Bullok helyett viszont Bottas és Alonso állt ekkor a harmadik és a negyedik helyen, Verstappen és Pérez pedig csak a 7-8. pozíciót foglalta el. A Leclerc-től egy másodperccel elmaradó holland pilóta arra panaszkodott, hogy továbbra is nagyon túlkormányzott az autója a gyors kanyarokban. 

    Eközben a Mercedes tovább küszködött: Hamilton csak a 9., Russell pedig csupán a 16. helyet foglalta el. Előbbi ráadásul meg is látogatta a kavicságyat a 12-es kanyarban.

    Az első időmérő-szimulációs, lágy gumis kört Sainztól láthattuk volna, de Tsunoda már a második kanyarban feltartotta őt. Így Leclerc-től érkezett egy kör C5-ös keveréken: a monacói 1:19.771-re javított, és átvette az első helyet, dee pünkösdi volt a királysága, Sainz a második próbálkozásával ugyanis 1:19.568-at repesztett, és lenyomta a csapattársát. A Ferrari amellett, hogy jól mozgott, eszeveszetten pattogott az egyenesekben, amivel lesz még dolga a csapatnak.

    Amikor már úgy tűnt, hogy legfeljebb a két Red Bull szólhat bele a Ferrarik dolgába, jött Alonso, és 1:19.537-tel meglepetésre az élre állt. De akárcsak korábban Leclerc, ő sem foglalta el sokáig ezt a pozíciót, mert a Ferrarik újra próbálkoztak, és visszaállították a korábbi sorrendet. Sainz már 1:19.376-tal vezetett az 1:19.487-re javító monacói előtt. Az Alpine erejét mutatja, hogy közben Ocon feljött Alonso mögé a negyedik helyre.

    Piastrinak is tetszett Alonso köre

    A Ferrari háziversenyének Verstappen vethetett volna véget, de hiába vezetett több mint két tizeddel a második szektor végén, a célvonalig több mint 6 tizedet veszített, és 4 tizedes hátrányának köszönhetően Alonsót sem tudta megelőzni. Perez teljesítménye ennél is haloványabb volt, több mint 7 tizeddel elmaradva Sainztól ő csak a hetedik helyet foglalta el.

    Aki eddig kételkedett volna a Ferrari gyorsaságában, annak 25 perccel a vége előtt Leclerc megerősítést adott. Nyolc körös lágy gumikon elment egy újabb körre, és 1:18.978-ra javított, amivel 4 tizeddel döntötte meg Sainz addig legjobbját, és átvette a vezetést.

    Mögötte Verstappen is érkezett, és szintén javított, de 408 ezredes hátránnyal így is csak a harmadik helyre ugrott előre. Pérez is gyorsult a másik Red Bull-lal, és felzárkózott Alonsóra az ötödik helyen.

    A csattanó viszont a végén így is Verstappené lehetett volna. A holland végre futhatott egy tiszta kört, amiben a második szektorig gyorsabb volt Leclerc idejénél, az utolsó előtti kanyart viszont csúnyán elfékezte, így végül nem javított. Ezután viszont még egyszer próbálkozott, és sikerült is előrelépnie, amivel Sainzot megelőzte, Leclerc-től viszont 245 ezreddel elmaradt.

    És hogy hol voltak eközben a Mercedesek? Sehol. Miután Hamilton és Russell is letudta a lágy gumis etapját, előbbi 1,5 másodperces hátrányban a 13., utóbbi 1,2 másodperces lemaradásban a 11. helyen állt. Ha a holnapi időmérőn is ilyen hátul lesznek, egyikük sem jut be a Q3-ba.

    Ellenben a két McLarennel, akik biztató tempót mutattak: Norris a 8., Ricciardo a 10. helyen végzett. Az első tízbe a Ferrarikon, Alpine-okon, Red Bullokon és McLareneken kívül Bottas (7.) és Gasly (9.) fért még be.

    Az utolsó szűk negyed órában szokás szerint a megtankolt autós etapoké volt a főszerep, a körözést viszont piros zászló rövidítette le: Lance Stroll autójáról a 12-es kanyarban lerepült a kerék fölötti légterelő egyik része, néhány perces megszakítást idézve elő.

    Több mint 6 perce indult végül újra az edzés, javítani viszont már senki nem tudott. Így maradt a Leclerc, Verstappen, Sainz, Alonso, Pérez, Ocon sorrend az elejében.

    Az Ausztrál Nagydíj második szabadedzésének végeredménye

    Versenyző Csapat Köridő Lemaradás Körszám
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:18.978 27
    2 Max Verstappen Red Bull 1:19.223 0.245 22
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:19.376 0.398 27
    4 Fernando Alonso Alpine 1:19.537 0.559 22
    5 Sergio Perez Red Bull 1:19.658 0.680 20
    6 Esteban Ocon Alpine 1:19.842 0.864 25
    7 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:20.055 1.077 25
    8 Lando Norris McLaren 1:20.100 1.122 24
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:20.142 1.164 27
    10 Daniel Ricciardo McLaren 1:20.203 1.225 24
    11 George Russell Mercedes 1:20.212 1.234 25
    12 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:20.424 1.446 30
    13 Lewis Hamilton Mercedes 1:20.521 1.543 23
    14 Lance Stroll Aston Martin 1:20.611 1.633 28
    15 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:21.063 2.085 23
    16 Kevin Magnussen Haas 1:21.191 2.213 23
    17 Alex Albon Williams 1:21.912 2.934 28
    18 Mick Schumacher Haas 1:21.974 2.996 22
    19 Nichola Latifi Williams 1:22.307 3.329 24
    20 Sebastian Vettel Aston Martin 0
  • Leclerc autózta a legjobb időt a második szabadzedzésen

    Leclerc autózta a legjobb időt a második szabadzedzésen

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lett.

    A rakétatámadás miatt behívta a főépületbe az F1 és az FIA a versenyzőket és a csapatokat. Így a második gyakorlás 15 perccel később kezdődött.

    A zöld jelzés után a legtöbben kihajtottak a pályára. A Ferrarik rögtön az élre ugrottak, míg a két Red Bull még kivárt.

    Lewis Hamilton mindeközben azt kérte csapatától, hogy a tartalék ülését szereljék be az autóba, ami jobban megemeli a versenyzőt.

    A csere után a pályán a hétszeres világbajnok motorproblémákra panaszkodott, csakúgy mint Kevin Magnussen.

    Fél óra után Charles Leclerc állt az élen, őt Max Verstappen és Carlos Sainz követte. Az első 10-be még Sergio Pérez, Lewis Hamilton, George Russell, Lando Norris, Valtteri Bottas, Yuki Tsunoda és Fernando Alonso fért be.

    Hiába mondta a Haas, hogy nyugodtan nyomhatja a dán, a motor azonban nem volt egy véleményen az istállóval. Magnussen így megállt a pályán. Előkerült a VSC is.

    Fernando Alonso bátran hajtott a kerékvetőre, így szedhette össze az autóját, míg Carlos Sainz megkarcolta egy kicsit a falat.

    Charles Leclerc feje felett is fekte felhők gyülekeztek. Ő is megismerkedett a fallal közelebbről, majd lassan visszakullogott a boxba.

    Az utolsó percekben Yuki Tsunoda motorja is megadta magát.

    A sorrend nem sokat változott, hiszen a csapatok a szabadedzés végén már a hosszú etapokra gyúrtak. Így a falat eltaláló Charles Leclerc maradt az első helyen, Max Verstappen és Carlos Sainz előtt. Sergio Pérez lett a negyedik, míg mögötte Lewis Hamilton, George Russell, Lando Norris, Esteban Ocon, Valtteri Bottas és Yuki Tsunoda fért még be az első 10-be.

    1  Charles Leclerc Ferrari 1:30.074 15
    2  Max Verstappen Red Bull 1:30.214 0.140 23
    3  Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:30.320 0.246 12
    4  Sergio Pérez Red Bull 1:30.360 0.286 24
    5  Lewis Hamilton Mercedes 1:30.513 0.439 24
    6  George Russell Mercedes 1:30.664 0.590 29
    7  Lando Norris McLaren 1:30.735 0.661 26
    8  Esteban Ocon Alpine 1:30.760 0.686 26
    9  Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:30.832 0.758 14
    10  Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:30.886 0.812 26
    11  Fernando Alonso Alpine 1:30.944 0.870 27
    12  Pierre Gasly AlphaTauri 1:30.963 0.889 29
    13  Mick Schumacher Haas 1:31.169 1.095 27
    14  Lance Stroll Aston Martin 1:31.372 1.298 28
    15  Daniel Ricciardo McLaren 1:31.527 1.453 23
    16  Nico Hülkenberg Aston Martin 1:31.615 1.541 30
    17  Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:31.615 1.541 27
    18  Nicholas Latifi Williams 1:31.814 1.740 26
    19  Alex Albon Williams 1:31.866 1.792 29
    20  Kevin Magnussen Haas 1:32.344 2.270 13
  • Verstappen végzett az élen a két Ferrari előtt délután

    Verstappen végzett az élen a két Ferrari előtt délután

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lett.

    Az első komolyabb mért kört a két Ferrari produkálta, így rögtön az élre is ugrottak. Max Verstappen elválasztotta a vörösöket, míg a Mercedes továbbra is a pattogással küszködött.

    Az Aston Martin a lágykeverékű abroncsokkal a negyedik és ötödik helyre ért fel, míg Kevin Magnussen is megmutatta a Haas oroszlánkarmait.

    30 perc elteltével Charles Leclerc állt az élen, a monacóit Fernando Alonso és Valtteri Bottas követte. Sergio Pérez, Carlos Sainz, Mick Schumacher, Kevin Magnussen, Lando Norris, Esteban Ocon és Pierre Gasly fért még be az első 10-be.

    A Mercedes mindeközben a mezőny hátsó traktusában próbálta orvosolni a pattogást. Lewis Hamiltont leggyorsabb köre a 8. helyre vitte, míg George Russell felugrott a harmadik pozícióba.

    A megtankolt autókkal már a hosszúetapokra gyúrtak a versenyző az utolsó 15 percben. Charles Leclerc egy kisebb félreértésbe keveredett Yuki Tsunodával, ugyanis a japán nem vette észre, hogy mögötte jön a Ferrari. Így az AlphaTauri versenyzője feltartotta ellenfelét a gyorskörén.

    A második szabadedzésen végül Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, ám a holland nyomában ott lohol a két Ferrari is (Leclerc – Sainz). A negyedik helyet George Russell húzta be, míg mögötte Fernando Alonso, Valtteri Bottas, Sergio Pérez, Mick Schumacher, Lewis Hamilton és Kevin Magnussen fért még az első 10-be.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:31.936 20
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:32.023 +0.087 19
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:32.520 +0.584 21
    4 George Russell Mercedes 1:32.529 +0.593 24
    5 Fernando Alonso Alpine 1:32.877 +0.941 23
    6 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:32.951 +1.015 29
    7 Sergio Pérez Red Bull 1:32.958 +1.022 20
    8 Mick Schumacher Haas 1:33.085 +1.149 23
    9 Lewis Hamilton Mercedes 1:33.144 +1.208 22
    10 Kevin Magnussen Haas 1:33.183 +1.247 22
    11 Lando Norris McLaren 1:33.280 +1.344 26
    12 Esteban Ocon Alpine 1:33.360 +1.424 24
    13 Pierre Gasly AlphaTauri 1:33.621 +1.685 24
    14 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:33.789 +1.853 26
    15 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:33.953 +2.017 26
    16 Lance Stroll Aston Martin 1:33.958 +2.022 24
    17 Nico Hülkenberg Aston Martin 1:34.061 +2.125 27
    18 Daniel Ricciardo McLaren 1:34.166 +2.230 12
    19 Nicholas Latifi Williams 1:34.486 +2.550 27
    20 Alexander Albon Williams 1:34.735 +2.799 21