Címke: Masashi Yamamoto

  • Gasly tud pár új dolgot a Honda 2021-es fejlesztéseiről

    Gasly tud pár új dolgot a Honda 2021-es fejlesztéseiről

    Pierre Gasly komoly elvárásokkal bír a Honda 2021-es motorja iránt, ugyanakkor a nagydíjgyőztes óvatosan is bánik a szavaival. Az AlphaTauri versenyzője dicsérettel illeti az év végén távozó motorgyártót. A hétvégén a Racefans.net-nek nyilatkozott, hiszen a 24 éves pilóta remek híreket kapott a japánoktól, de sokat nem akar azért elárulni erről:

    „Azt hiszem, hogy jók a terveik. Tudok pár dologról, ami jól hangzik, de ezekről nem szeretnék helyettük beszélni.”

    A francia pilóta ugyanakkor ódzkodik a hurráoptimizmustól. A téli teszt lesz az első alkalom, amikor már látható lesz majd, hogy milyen előrelépéseket sikerült tenni:

    „Megvárnám azt, hogy milyen lesz egy köridő a pályán, mielőtt még túl izgatottá válok. Tudom ugyanakkor azt is, hogy a Honda milyen komolyan dolgozik, és biztos vagyok benne, hogy nem azért, mert elhagyják a szériát 2021-ben, és előtte már feladnák. Ez összeegyeztethetetlen a mentalitásukkal.”

    A Masashi Yamamoto és Toyoharu Tanabe vezette csapat világbajnoki címmel búcsúzna el a sorozattól, amire Gasly ennyit reagált:

    „Nyomni fogják, és mindent beleadnak majd az utolsó versenyig. Szerintem ugyanakkor folyamatosan próbálnak javítani a csomagon.”

  • A hondás Tsunoda 2021-es szerződtetése továbbra is téma

    A hondás Tsunoda 2021-es szerződtetése továbbra is téma

    Yuki Tsunoda továbbra is a Honda segítségével akár már jövőre bemutatkozhat a Forma-1-ben. Szegény japánt váratlanul érhette, hogy a hazai gyártó kiszáll a sportágból, de 2021-re továbbra is Tsunoda az első számú várományosa Daniil Kvyat versenyülésének az AlphaTaurinál. Masashi Yamamoto kapta meg a kérdést, hogy akarja-e a Honda továbbra is a szerződtetését:

    „Személy szerint azt gondolom, hogy a távozásunknak erre nincsen hatása.”

    Tsunoda ugyanis nem csak erősen Honda támogatott, hanem a Red Bull fiatal versenyzői programjának is a részese. Franz Tost csapatfőnök a Nürburgringen megerősítette, hogy a 20 éves fiatal továbbra is az AlphaTauri fiatal tesztpilótájaként részt vesz majd Abu Dhabiban a teszten:

    „Annak, hogy a Honda 2021-től már nem folytatja, semmi köze ehhez a döntéshez. A Red Bull filozófiája mindig is a teljesítmény körül forgott, és Yuki igazán remek munkát végez. Meglátjuk azonban, hogy miképp dönt a Red Bull a 2021-es versenyzőiről.”

  • A Honda támogatná a Red Bull motorprogramját 2021 után is

    A Honda támogatná a Red Bull motorprogramját 2021 után is

    A Red Bull motorbeszállítója, a Honda 2021 után kivonul a Forma-1-ből, így a csapatnak már lehetőség után kell néznie…

    Az egyik opció az lenne, hogy a Honda programját átvéve saját motort fejlesztenek, akár külső segítséggel. Így a Red Bull saját kezébe venné a sorsát, és nagyobb szabadsága lenne. Így ők lennének a Mercedes, Ferrari és Renault után a negyedik teljesen független csapat.

    Amikor a Hondát kérdezték erről, azt mondták, nem akarják haraggal elhagyni a sorozatot, hogy a hosszú távon ne hagyjanak maguk után tüskét.

    Masashi Yamamoto ezt nyilatkozta a The Race-nek:

    „A Honda örömmel segít majd nekik, ha szükségünk van ránk, legyen szó a motorról, vagy egyéb dologról. Szívesen dolgozunk együtt az AlphaTaurival és a Red Bullal 2021 után is.”

    „Sok mindent kaptunk tőlük, így szeretnénk valamit vissza is adni, hogy jó szívvel tekintsünk a jövőbe.” – utalt arra, hogy jövőre is új motorral készülnek.

    Hogy az együttműködés milyen mértékű lehet, ez még nem tisztázott, mivel Yamamotónak még a japán központtal is meg kell beszélnie ezt. Mindenesetre szívesen tárgyal velük, akár a két csapat nevében is.

    „Én személyesen a lehető legtöbb segítséget meg akarom adni nekik. Támogatni akarjunk őket ahogyan csak tudjuk.”

  • A Honda már jövőre az AlphaTauriba ültetné Tsunodát

    A Honda már jövőre az AlphaTauriba ültetné Tsunodát

    A Honda részéről elismerték, hogy nagyon szeretnék azt, hogyha Yuki Tsunoda 2021-ben már a Forma-1-es AlphaTauri versenyzője lenne.

    Danyiil Kvyat teljesítménye idén elmarad a csapattársáétól és a várakozásoktól is, így nem meglepőt, hogy a jövője kapcsán egyre több kérdőjel mutatkozik. A Red Bull azonban nem bővelkedik bevethető ifikben, ám a Formula 2-ben van egy fiatal japán, akit ők és a Honda is támogatnak és az eredményei is jónak mondhatóak. Ő Yuki Tsunoda.

    „Franz Tost [AlphaTauri csapatfőnöke – a szerk.] azt mondta, hogy Yuki egy nagyon jó versenyző. A Red Bull szintén kedveli őt. Bár még csak húsz éves, de szerintem bebizonyította, hogy már ebben a korban is remek sebességgel rendelketik.” – nyilatkozta Tsunódáról a Honda motorsport programjáért felelős vezetője Masashi Yamamoto.

    Szerinte pedig ő lehet az egyetlen egyértelmű választás a Red Bull számára.

    „Szerintem ő lehet a nyilvánvaló utódja Kvyatnak. Liam Lawson is remekel a Formula 3-ban, de nem lenne rá mód, hogy azonnal F1-be kerüljön. Én már valóban azt várom, hogy Tsundát a Forma-1-ben lássam.” – jegyezte meg.

    Orosz oldalról – érthetően – túl korainak tartják még a japán F1-es bemutatkozását.

    „Ugyan már nyert futamot, és folyamatosan szállítja a dobogós helyezéseket, de szerintem túl korai lenne még az AlphaTauriba ültetni őt. Bár az nem jó, hogy Dr Marko nem beszél túl jól Kvyatról. 6-0-ra veri őt egyelőre Gasly az időmérőkön és csak kettő pontot szerzett, szemben Gasly 14-ével, szóval nem túlságosan rózsás ez eddig.” – nyilatkozta az orosz F1-es kommentátor Alexey Popov.

  • A Red Bull és a Honda találkozót szervez Silverstone előtt

    A Red Bull és a Honda találkozót szervez Silverstone előtt

    A Honda és a Red Bull képviselői egy közös megbeszélésen vesznek részt az első Silverstone-i nagydíjhétvége előtt, hogy megvitassák a csalódáskeltő szezonkezdetet.

    Az energiaitalosok bajnoki reményekkel vágtak neki 2020-nak, de egyelőre komoly a hátrányuk az éllovas Mercedeshez képest. Elismerték, hogy aerodinamikai problémáik vannak, de a Honda motor erejével sincs minden rendben.

    „Mint Red Bull Honda csapat, szükséges, hogy megosszuk egymással érzéseinket azzal kapcsolatban, hogy nem vagyunk olyan helyzetben, hogy megküzdjünk a Mercedesszel” – mondta a Honda részéről Masashi Yamamoto. „Ezért úgy döntöttünk, szervezünk egy találkozót a vezetőkkel Silverstone előtt. Nem egy vészhelyzeti meetingről van szó. Már így is beszéltünk néhányszor az első három versenyen, de most fogjuk rendesen megtenni ezt. Szeretnék egyeztetni az RB16-ról, a Honda motor fejlődéséről és arról, hogyan maradhatunk harcban a továbbiakban.”

    Yamamoto elárulta, a Honda és az energiaitalos csapat legfontosabb emberei jelen lesznek, rajtuk kívül pedig számos másik munkatárs, a beszélgetés tartalmának függvényében: „Például ha a technikai dolgokról lesz szó, Adrian Newey mindenképp ott lesz, és talán [a technikai igazgató] Wache is. A milton keynes-i gyárban kerül sor minderre július 29-én vagy 30-án.”

  • A Honda célja 2020-ban már nem más, mint a világbajnoki cím!

    A Honda célja 2020-ban már nem más, mint a világbajnoki cím!

    Nem kevesebb a Honda célja 2020-ban, mint, mint hogy elhódítsák a Red Bull csapatával a világbajnoki címet. Ezt az üzenetet egyenesen Yasuaki Asaki fogalmazta meg, aki Japánban a cég sakurai gyárában a Forma-1-es műveletekért felelős. Azt is elárulta, hogy Ausztriában máris a 2020-as erőforrásuk 1.1-es specifikációjával indulnak majd harcba, a jövő hétvégén:

    „Célom az, hogy minden olyan helyzetben nyerjünk, ahol akár a Mercedes vagy a Honda képes a győzelemre. Nagyon izgatott vagyok, mivel bámulatos célt fogalmaztunk meg magunknak: hogy bajnokká váljunk.”

    Egyetért ezzel Masafumi Yamamoto is, aki a Honda F1 ügyvezető igazgatója:

    „Ez az év egy nagy mérföldkő lesz. Alázattal szeretnénk versenyezni, hogy megfeleljünk a rajongók elvárásainak akik támogatnak minket. Harcoljanak velünk együtt alázatosan versenyről-versenyre, hogy a végén mi együtt örülhessünk.”

  • A Honda sem versenyzett volna Ausztráliában

    A Honda sem versenyzett volna Ausztráliában

    A Honda képviseletében Masahi Yamamoto megerősítette, hogy ők sem vettek volna részt az Ausztrál Nagydíjon.

    A versenyt végül nem tartották meg, habár az a két csapat, akiknek a Honda motort szállít, versenyeztek volna. Yamamoto elárulta, az egyet nem értés a Red Bull tanácsadójával, Helmut Markóval nagy kihívást jelentő beszélgetést szült.

    „A Honda nagy márka az F1-ben, szóval át kellett gondolnunk. Végül még azelőtt a visszalépés mellett döntöttünk, mielőtt beszéltünk volna velük” – utalt ezzel a japán a Red Bullra.

    A döntés még azelőtt született meg, mielőtt az F1 és az FIA bejelentették, nem lesz verseny: „Mielőtt Japán felé vettük az irányt, átgondoltuk a helyzetet, nehéznek értékeltük és továbbálltunk.”

  • Honda: Verstappen minden versenyen dobogóra akar állni

    Honda: Verstappen minden versenyen dobogóra akar állni

    A Honda boldogan segítenie Max Verstappannek abban, hogy minden versenyen a pódiumon álljon és harcban legyen a bajnoki címért.

    A Red Bull ugyan a tesztidőszak alatt rejtegette valódi formáját, ám az előrejelzések szerint az osztrák csapat lehet idén a regnáló világbajnok Mercedes első számú kihívója. A japán motorok eddig úgy tűnik beváltak a Bikáknak, és segítségükkel idén még ambiciózusabb célokat tűztek ki maguknak.

    Masashi Yamamoto a Honda F1 ügyvezető igazgatója, elmondta, a 2019-es év nehézségei ellenére, az az időszak egy szilárt alapot biztosított a most induló szezonra.

    ,,Mindenki nagyon-nagyon pozitív és magabiztos volt a teszt alatt a garázsban, ezért már nagyon várjuk a szezonkezdést. Még csak az elején vagyunk, de úgy hisszük, az elvártak szerint teljesítünk majd, vagy még jobban. Ez a teszt nagyon olajozottan ment, jobb volt, mint eddig bármelyik a visszatérésünk óta. Mindent beleadunk annak érdekében, hogy harcolhassunk a világbajnoki címért. Max (Verstappen) azt mondta, minden versenyen a pódiumon akar állni. Ez egy olyan cél, amit muszáj támogatnunk.”

    Ugyan a tesztidőszak alatt a Mercedes már megmutatta oroszlán karrmait, addig a Red Bull nem fedte fel a kártyáit. A korábbi holland versenyző szerint, Ausztráliában a csillagosok elsőszámú kihívója a Bikák lehetnek, sőt akár meg is nyerhetik a versenyt.

    ,,Max és a Honda nagyon jól áll. Ez a kombináció fantasztikus, Max szeret együtt dolgozni a japánokkal, és a Honda úgy tűnik egy erős és megbízható erőforrást épített. Most már tudják, mit csinálnak. Láthatjuk, hogy mindig egy lépést előre léptek. Az elmúlt években, de különösen tavaly volt igazán szembe ötlő az, hogy mennyit fejlődtek.” -nyilatkozta Gideo van der Garde.

  • A Honda kicsit aggódik az elektromos irányzat miatt

    A Honda kicsit aggódik az elektromos irányzat miatt

    A Forma-1 lassan válaszúthoz érkezik, mivel a hagyományos üzemanyagokat egyre inkább üldözik, és a világ környezettudatosabb alternatívát vár el a járművek működtetésére.

    Egyre több ország tiltja be a fosszilis üzemanyagot használó járműveket, 2030-2040-től teljesen. Vannak azonban városok, melyek előre hozzák a tiltás időpontját. Párizsban, Rómában és Mexikóvárosban például 2024/25-re betiltaná ezeket a járműveket.

    Ezen elven jött létre a Formula E is, mely elektromos versenyautókat alkalmaz. Azonban a Forma-1 nem kíván elektromos autókra váltani, ők alternatív üzemanyagokban látják a megoldást. A cél pedig az, hogy az F1 2030-ra karbonsemleges legyen.

    A Honda, mely 2021-re már hosszabbított a Forma-1-ben, egyelőre egyedüli gyártóként, elismeri, hogy nagy rajtuk a nyomás az ügyben, hogy elektromos irányba is elinduljanak, ez azonban veszélyeztetheti a még fosszilis üzemanyagot használó F1-es programjukat.

    „Beszéltünk a Red Bullal a 2021 utáni folytatásról.” – mondta a japán gyártó F1-es ügyvezetője, Masashi Yamamoto a Motorsport.comnak. „De a másik dolog, amit meg kell fontolnunk, hogy az egész autóipar nagyon nehéz helyzet előtt áll a villamosítás miatt. Sok vállalatnak sokat kell invesztálnia ebbe, szóval nekünk üzleti oldalról is át kell gondolnunk, hogy mennyire hatékony futtatnunk ezt a programot. Ez a lényeg.”

    Arra a kérdésre, hogy a Formula E vonzóbb-e emiatt számukra, Yamamoto így felelt: „Nyilvánvalóan érdekel és folytatjuk az információ gyűjtést.”

    „De jelenleg csak az F1-re koncentrálunk és nincs semmilyen tervünk a Formula E-ben való szereplésre. Az F1-re kell fókuszálnunk.”

  • Max Verstappen Sennára emlékezteti a Hondát

    Max Verstappen Sennára emlékezteti a Hondát

    Max Verstappen a fiatal Ayrton Sennára emlékezteti a Hondát, állítja a japán gyártó F1-es ügyvezetője, Masashi Yamamoto.

    A Red Bull Racing tavaly váltott Honda erőforrásra, ezt a lépést pedig kétkedve fogadta a közönség, miután korábban a McLaren és Fernando Alonso minden problémáját a Hondára vezette vissza. Mint utólag kiderült, ez igencsak téves meglátás volt. A Honda pedig meglepően jól működött a Red Bullal, Verstappen három futamot is tudott nyerni. Elégedett is a holland versenyző a japán márkával.

    Ayrton Senna közismerten szorosan együttműködött a Hondával, Yamamoto pedig lát is párhuzamot a brazil legenda és a fiatal holland között.

    „Mint Honda, mi nagyon fontos faktorként tekintünk rá (Verstappenre) a Honda projektjében.” – mondta Yamamoto a Motorsport.comnak. „Fiatal, de igazán lenyűgöző, ahogy vezet. Olyan, mintha a fiatal Sennát látnánk, a Hondával való kapcsolata által.”

    „Max talán tiszteletet tanúsít a Honda iránt. Családiasnak érzi a Hondát. És aztán ahogy az emblémára (Honda) mutatott a pódiumon Ausztriában, igazolta, hogy nagyon boldog is.”

    „Ez olyan érzelmeket vált ki belőlünk, hogy jó motort akarunk adni számára. Persze mind a négy versenyző (Verstappen, Albon, Gasly és Kvjat) nagyon fontos számunkra.”

    „A győzelem iráni szenvedély erősebbé tette a kapcsolatot vele. Járt az F1-es K+F (kutatás-fejlesztés) központunkban és a tömeggyártó területünkön is.”

    „Sok-sok ember van itt és ő tényleg látta ezt. Végigment a folyosón, az emberek pacsiztak vele vagy egy kilométer hosszan!”

    „Ez a dolog talán erősebb benyomást tett számára a Honda kapcsán és jobban elköteleződött a Honda mellett.”