Címke: Martinsville

  • Radikális lépésre szánta el magát a Goodyear Martinsville előtt

    A tavaszi Martinsville-i futam senkinek nem nyerte el a tetszését, a Goodyear emiatt pedig új abroncsot visz az év utolsó előtti versenyére.

    Miután a szezon korábbi részében a Richmond Speedway és Martinsville sem hozott izgalmas versenyeket, a Goodyear kifejlesztett és tesztelt egy új keveréket a bal és jobb oldali gumikhoz, amelyről úgy véli, hogy segíthet felgumizni a pályát.

    A tavaszi richmondi futamon a legfőbb szerepet a gumistratégia játszotta, és ennek köszönhetően nyert Denny Hamlin, aki egyel többször állt ki mint a többiek, de a friss gumikot levadászta az előtte lévőket és nyert.

    Az éjszakai martinsville-i verseny nagyon hasonlóan alakult. Csak négy sárga zászló volt (kettő a szakaszmegszakítások miatt), mindössze ötször változott az éllovas személye.

    A Goodyear a hideg hőmérsékletet okolta, és azt, hogy az autók nem tudták eléggé felgumizni a pályát. Az előrejelzések szerint vasárnap sem lesz sokkal melegebb.

    A gumigyártó már nyáron tesztelt egy új keveréket, amellyel jobb versenyt lehetne futni a rájátszás harmadik fordulójának utolsó helyszínén.

    A Goodyear úgy véli, hogy az új keverék minden időjárási körülmények között működni fog.

    Martinsville egy különleges pálya, hiszen csak a kanyarokban van betonfelület” – mondta Greg Stucker, a Goodyear versenyigazgatója.

    Egy különösen hideg tavaszi futam után – amikor nagyon nehéz volt felgumizni a pályát – úgy döntöttünk, hogy tesztelni fogunk azért, hogy megoldjuk a problémáinkat.

    Jó tesztünk volt, és a keverékek rendkívül jól működtek, és úgy gondoljuk, hogy ez egy olyan formula, amely minden körülmények között működni fog.

    A tavaszi versenyt az a William Byron nyerte, aki jelenleg is versenyben van a legjobb négybe kerülésért, és azért, hogy a szezonzáró Phoenix-i versenyen harcba szállhasson a bajnoki címért.

    Hogy a Goodyear új keverékű abroncsa fel fogja-e borítani a papírformát, az a jövő zenéje. Mindezt megtudjuk vasárnap – az óraátállítás miatt egy órával korábban – 19:30-kor.

  • Tony Stewart újra autóban, Briscoe magát ostorozza – NASCAR Hírmorzsák

    Tony Stewart visszatér a versenypályákra, de nem a NASCAR-ba, hanem a gyorsulási szakágban indul majd el egy versenyen.

    • A NASCAR Cup Series háromszoros bajnoka, Tony Stewart ezen a hétvégén a Las Vegas Motor Speedwayen debütál az NHRA gyorsulási szakágában. „Egyszerre vagyok izgatott és ideges” – mondta Stewart. „Biztosan nagy tanulási folyamat lesz. A McPhillips Racing nevű csapat kér fel, mert úgy éreztek készen állok a megmérettetésre. Nagyon jó velük dolgozni.
    • Chase Briscoe kiesése a Homestead-Miami Speedwayen rendezett vasárnapi futamon a pilóta hibájából történt. Briscoe a 161. körben megcsúszott, erősen nekiment a falnak, és emiatt kiállni kényszerült. „Hibáztam, ennyi az egész” – ismerte el Briscoe. „Nagyon túlkormányzott volt a kocsi. Mintha jégen mentem volna. Nagyon frusztráló, hogy ez a saját hibámból történt. Jobb vagyok annál, minthogy ilyet hibázzak. Ez igazán sajnálatos. Viszont ez megkönnyíti a jövő heti dolgounkat. Nem kell aggódnunk a pontok miatt. Martinsville-ben nyernünk kell és kész!

    • Az érme másik oldalán Ross Chastain áll, aki két második helyet szerzett sorozatban, és magabiztos pontelőnnyel érkezik meg Martinsville-be, a NASCAR Cup Series 3. rájátszásfordulójának döntőjére. Neki pedig pont az a problémája, amit Briscoe előnynek tart. „Nem tudom mit fogunk csinálni. Mit kéne csinálnunk? Hogy kéne versenyeznünk?” – kérdezte Chastain. „Soha nem voltam még itt (a rájátszásnak ezen szakaszában – a szerk.)… közösen tanuljuk ezeket a dolgokat a Trackhouse-zal.
    • Erik Jones volt a múlt heti Dale Earnhardt Jr. podcast vendége, ahol elmesélte, milyen körülmények között rúgta ki őt Joe Gibbs 2020-ban. „Nem igazán volt jó évünk, nem voltunk elég gyorsak” – árulta el Jones – „Ettől függetlenül azt kommunikálták felém, hogy csinálunk néhány változást a csapaton belül, és folytatjuk. Nem aggódtam a jövőm miatt. Aztán egyik nap Joe Gibbs hívott egy elég fura időpontban, és próbálták szépíteni a dolgot, de szó a mi szó, telefonon közölték, hogy ki vagyok rúgva.

    Így reagáltak a NASCAR versenyzők Bubba Wallace büntetésére

    • Denny Hamlin egyetértett a NASCAR által kiszabott büntetéssel. „Meghúzták a vonalat” – mondta Denny Hamlin, a 23XI Racing társtulajdonosa és a Joe Gibbs Racing versenyzője. „Helyesen cselekedtek. „
    • Ryan Blaney szűkszavúan nyilatkozott legjobb barátjáról, Bubba Wallace-ról, de a büntetéssel ő is egyetértett. „Én személy szerint örülök annak, hogy a NASCAR keményen lecsap azokra, akik szabálytalankodnak. Csak így lehet a dolgokat kordában tartani.
    • Joey Logano sok incidensben részt vett már karrierje során, így az ő véleménye is fontos: „Ez a sportág sokszor próbára tesz téged” – magyarázta Logano. „A karrierem során sokszor hibáztam, és hoztam olyan ostoba döntéseket a versenyautókban, amelyeket megbántam. De mindegyikből tanultam, és úgy érzem, most már tudom, hol a határ.”
  • 2023-tól jöhetnek az esős ovál versenyek a NASCAR-ban

    Az eső régóta borsot tör a NASCAR orra alá az oválversenyeken. Ez jövőre megváltozhat az új esőcsomaggal melyet bevethetnek.

    A NASCAR megoldásokat keresett a versenyek eső miatti csúsztatásának elkerülésére. A paddockban lévő több forrás szerint a sorozat azt tervezi, hogy jövőre egy esőgumikkal ellátott csomagot vezet be néhány rövid oválon – írja a volt NASCAR mérnökből lett újságíró, Bozi Tatarevic.

    Az épített pályákon használt csomaghoz hasonlóan ez is tartalmazni fog ablaktörlőt, a kerekek mögötti sárvédőket, lámpát az autó hátulján, és természetesen Goodyear esőgumikat.

    A NASCAR Next Gen autó debütálása előtt már szóba kerültek és tesztelték a esőgumikat gumikat. A legfrissebb információk szerint ez már 2023-ban létre is jöhet.

    A rövid oválpályák között, amelyeken valószínűleg elérhető lesz ez csomag, olyan helyek szerepelnek, mint a Martinsville Speedway és a Phoenix Raceway, valamint olyanok is, mint a New Hampshire Motor Speedway.

    Nagy esőben persze így sem tud majd futamot rendezni a NASCAR, azonban kisebb esőben már alkalmasak lesznek ezek az autók, és gumik a versenyzésre. Ez egy új taktikai elemet is behozhat majd, hiszen a pálya felszáradásával nagy előnybe kerülhet aki minél korábban felteszi majd a slick gumikat.

    Ez több szempontból is előnyösnek tűnik a NASCAR számára, mivel így kevesebb időt veszíthetnek a televíziós közvetítésben, és hamarabb el tudják kezdeni a versenyt az eső miatt bekövetkező késések után.

    A NASCAR egyelőre nem reagált a hírre.

  • Verstappen győzelmének margójára: A szezon 10 legdominánsabb győzelme

    Szakértőink a Forma-1, a NASCAR és az IndyCar idei szezonjának versenyei alapján rakták össze domináns listájukat.

    Fontos megjegyezni, hogy listánk szubjektív. A Racingline.hu szerkesztőségéből Boa Bence (Forma-1) segített összeszedni a szezon legdominánsabb győzelmeit, az 500miles.hu csapatából pedig Baski Dávid (IndyCar) és Juhász Zoltán (NASCAR) szakértő listája került be.

    Végül jómagam, a főszerkesztő, Roós András fésültem össze a három listát.

    1. IndyCar – Detroit – Will Power

      Will Power egy elbaltázott időmérőt követően 15 pozíciót javított 14 kör alatt, és végül 50 kört vezetve simán nyert. A döntő tényező Verstappennel szemben az volt, hogy ezt egy szűk, utcai pályán valósította meg.

    2. Forma-1 – Spa – Max Verstappen

      Épphogy lemaradt az első helyről cikkünk inspirációja, Max Verstappen Spái győzelme. A holland versenyző büntetése miatt csak a 14. helyről rajtolhatott, azonban hasonlóan gyorsan felküzdötte magát mint Will Power, és egy pillanatig nem volt kérdés, hogy megnyeri majd a versenyt is.

    3. NASCAR – Indianapolis – Tyler Reddick

      Pole, leggyorsabb kör, és győzelem. Hogyan is felejthetnénk el Tyler Reddick karrierjének második győzelmét. A Richard Childress Racing versenyzője csak a stratégiai húzások miatt esett hátra, de ahogy az első három helyezettnél, itt sem volt kérdés egy pillanatig se, hogy ki nyeri majd végül a futamot.

    4. Forma-1 – Ausztrália – Charles Leclerc

      Milyen szépen kezdődött az év Leclerc számára. Megnyerte a szezonnyitót, majd a harmadik futamon végig dominált. Az év második felében uralkodó Verstappen még a kiesése előtt sem tudta megközelíteni a monacói versenyző tempóját. Azóta pedig tudjuk… a Ferrari.

    5. NASCAR – Martinsville – William Byron

      William Byron a verseny 400 köréből 200-at vezetett, és csak azért szorult le az 5. helyre, mert szinte lehetetlen volt előzni a Martinsville-i pályán. A sok sárga zászló ellenére mégsem követett el hibát – sem ő, sem a csapata – és végül magabiztosan nyert.

    6. IndyCar – Iowa duplaforduló – Josef Newgarden

      Mind a két versenyen az első sorból rajtolt, egészen pontosan a második helyről. Az összesen 550 körből 356-ot az élen töltött, és egy technikai hibának köszönhető baleset miatt nem lett ez a szám több, és lett a duplagyőzelem helyett egy szimpla.

    7. Forma-1 – Magyarország – Max Verstappen

      Max Verstappen már a Hungaroringen megcsillogtatta felzárkózó képességeit, ugyanis technikai hiba miatt nem tudott éles kört megtenni a Q3-ban. Nem zavarta azonban a 10. rajthely – nameg az, hogy a Hungaroringen nem lehet előzni. Még egy megpördülés ellenére is sima győzelmet aratott.

    8. IndyCar – Indianapolis GP – Colton Herta

      Egy briliáns stratégiai húzásnak köszönhetően, csapata az utolsó helyre repítette Hertát a száradó pályán, a hideg, slick abroncs miatt összevissza csúszkált a vizes felületen, de még így is egy ember kivételével mindenkit megelőzött egy kör alatt. Majd stílusosan egy driftparti után O’Ward mellett is elment, és hiába volt száraz idő, hiába esett le az eső, már nem nézett vissza.

    9. NASCAR – Sonoma – Daniel Suárez

      Daniel Suárez életének első futamgyőzelme egy tökéletesen felépített verseny után egy magabiztos győzelembe torkollott. A Trackhouse Racing versenyzője 47 kört vezetett a 110-ből, azonban pont jókor, hiszen az utolsó szakaszban ő dominált.

    10. Forma-1 – Baku – Max Verstappen

      10. helyre került Max Verstappen bakui győzelme, méghozzá azért, mert ismét szükség volt a Ferrari baklövéseire. Ki tudja mi lett volna ha Leclerc autója nem füstöl el? De itt fejezzük is be a találgatásokat. Utána viszont a Red Bull versenyzője olyan meggyőző fölénnyel nyert (20 másodperc), hogy muszáj volt felkerülnie a listánkra.

  • Martinsville-i produktumán javítana a NASCAR, Larson megszólalt

    A NASCAR Cup Series csapatainak két napjuk van arra, hogy ezen a héten a Martinsville-ben egy hivatalos teszt keretében adatokat gyűjtsenek.

    Martinsville kétszer szerepel a Cup Series versenynaptárában. Először áprilisban versenyzett it a mezőny, de a következő, októberi verseny még fontosabb lesz: Itt dől el ki jut be a Phoenix-i döntőbe.

    Nekünk is fontos ez a teszt, de a csapatoknak is, hogy adatokat gyűjtsenek. Ez egyfajta együttműködés” – mondta Miller a kétnapos tesztről.

    A csapatok választották ki ezt a helyszínt. A másik ilyen közös adatgyűjtési akciónk Homesteadben lesz majd.

    Az évnek ezt az időszakát választották, azt hiszem, hogy megpróbáljanak néhány fontos tapasztalatot foganatosítani a Next Gen autón, amit az év közben tanultak, és finomhangolják a beállításaikat.

    Miután a tavaszi, martinsville-i futam nem túl jó kritikákat kapott, felmerült a Next Gen autó lehetséges változtatásainak gondolata is.

    Az, hogy a versenyzőknek a rövid pályán is tudniuk kell váltani, volt az egyik téma, és a NASCAR illetékesei elismerték, hogy ez egy olyan dolog, amit a jövőben megvizsgálnak.

    William Byron nyerte az áprilisi futamot, amelyen mindössze 5-ször változott az első helyezett személye, és a mezőnyben is elég kevés akció volt.

    A Goodyear júniusban gumitesztet tartott Martinsville-ben, Kyle Busch (Toyota), Tyler Reddick (Chevrolet) és Austin Cindric (Ford) részvételével.

    Bár ez egy gumiteszt volt, a NASCAR és a csapatok különböző aerodinamikai elemeken is dolgoztak. A NASCAR, a csapatok és a három gyártó azonban úgy döntött, hogy nem végeznek nagyobb változtatásokat az őszi futam előtt.

    A pálya kedden és szerdán is nyitva áll a csapatok számára, hogy tesztelhessenek reggel 9 és délután 4 óra között.

    A résztvevők között van a Hendrick Motorsports, a Joe Gibbs Racing, a Stewart-Haas Racing és a Trackhouse Racing.

    Larson először szólalt meg Watkins Glen óta

    Kyle Larson és Hendrick Motorsportsos csapattársa, Chase Elliott feszült körülmények között hagyta el hétvégén Watkins Glent, de most a NASCAR teszten Larson a kamerák elé állt, és elmondta, milyen tanulságokat szűrt le az esetből.

    Úgy gondolom, hogy a csapatodra is kell figyelned, és arra, hogy mi a legjobb mindenkinek… az egész csapatnak” – mondta Larson.

    Bárcsak másképp alakultak volna a dolgok, és akkor sokkal jobb lett volna a hétfői napom.

    Ettől függetlenül eredményes volt a megbeszélésünk, és pozitív érzésekkel zártuk a meetinget.

    Készen állok arra, hogy továbblépjek, és várakozással tekintsek Daytonára és a rájátszásra. Természetesen egyetértettem a legtöbb dologgal, ami elhangzott. Legközelebb egy picit nagyobb tiszteletet fogok mutatni a csapattársam felé

    Larsont ezután megkérdezték, hogy ezek szerint leginkább hallgatóságként volt jelen, mint beszélgetőpartnerként?

    Igen” – válaszolt egyenesen a 2021-es Cup Series bajnok.

  • William Byron soha nem tenne olyan csúfságot, mint Denny Hamlin

    William Byron nemrégen egy interjúban kijelentette, hogy ő soha sem rontaná el egy másik versenyző ünneplését – mint Denny Hamlin tette.

    Még mindig a 2021-es Martinsville-i események állnak sokszor a beszélgetések központjában, amikor Alex Bowman, vagy Denny Hamlin szóba kerül.

    William Byron múlt héten domináns győzelmet aratott Martinsville-ben, de a végén közel volt ahhoz, hogy Joey Logano kilökje őt. Vajon a 24-es autó sofőrje hogyan reagált volt arra, ha ez megtörténik vele?

    Azt hiszem, tavaly történt ilyen néhányszor” – mondta Byron válaszában. „Azt hiszem valószínűleg nem így reagálnám le, mert utána hülyének érezném magam. Nem akarok útban lenni, és nem akarom azt, hogy rólam szóljon minden.

    Óriási lövések dördültek el ezzel Denny Hamlin irányába, bár kérdéses, hogy a Joe Gibbs-es versenyző egyáltalán olvassa-e majd ezt az interjút.

    William Byron az interjúban azt is elmondta, szerinte miért javult fel ennyire az ő, és csapata, a Hendrick Motorsports teljesítménye – persze részleteket nem árult el.

    „Rájöttünk, hogy mi az, ami gyorssá teszi a Next Gen-t. Ez az új autó egy lehetőség volt számunkra, hogy újraindítsunk dolgokat és egyfajta új megközelítést alkalmazzunk, és úgy érezzük, hogy ez tényleg kifizetődött számunkra” – nyilatkozta Byron a martinsville-i futam után.

    Következik a hétvégén Bristol Dirt, ahol az eredményekből messzemenő következtetéseket nem lehet majd levonni, de ha itt is gyors lesz a Hendrick Motorsports, akkor felmerül a kérdés: Hol lehet megverni őket?

  • Sam Mayert nem izgatja a Ty Gibbs-es verekedés utózöngéje

    Sam Mayer nyíltan kimondta, mit gondol Ty Gibbs-ről a Martinsville-i NASCAR Xfinity Series verseny utáni verekedésük kapcsán.

    A pályán történt ütközés után a Joe Gibbs Racing versenyzője, Ty Gibbs és a JR Motorsports pilótája, Sam Mayer összeverekedett a boxban.

    Az egészet az váltotta ki, hogy az utolsó körben Mayer felszorította a falra Gibbs-et, aki többször is nekiment a levezető körben, majd a boxban is, és emiatt később pénzbírságot is kapott.

    Meglöktem hátulról. Erről szól a rövidpályás versenyzés. Ő pedig felidegesítette magát. Párszor megütött, de gyenge ütések voltak. Elég vicces volt”mondta Mayer.

    Ő ezt minden héten megcsinálja a riválisaival. Nem értem, ha ő adja, akkor miért nem tudja kapni?

    Mayer elmondta, tovább szeretne lépni, és nem foglalkozik már a Ty Gibbs-es esettel.

    „Beszélek vele, ha akar. De én jól vagyok. Engem nem érdekel. Továbblépek, és ugyanolyan keményen versenyzek mindenkivel.”

    Erről szól az Xfinity Series. Kimegyek a pályára, és a legjobbamat nyújtom. Ő meg majd azt csinál, amit akar. Ha valaki kilöki majd, akkor továbbra sem lehet panasza, hiszen ő is ugyanezeket a dolgokat csinálja, és ilyen hírnévre tett szert.

    A NASCAR Xfinity Series következő versenyére április 23-án, Talladegában kerül majd sor, azonban itt reméljük nem kerül majd payback-re sor, hiszen itt ha két autó találkozik, akkor általában repül az egész mezőny.

  • A NASCAR kész változtatni, keresi a megoldásokat

    Nincs egyszerű helyzetben a NASCAR. A Next Gen autóval kapcsolatos pozitivitás kezd lecsengeni, és egyre többet panaszkodnak a versenyzők.

    A SiriusXM NASCAR rádióban szerdán adott interjúban Scott Miller, a NASCAR versenyzésért felelős alelnöke elmondta, hogy több tényező is szerepet játszott a Martinsville-i verseny unalomba fulladásában.

    A két héttel ezelőtti NASCAR Cup Series richmondi futam is már inkább a stratégiáról szólt, mintsem a versenyzésről, szombat este Martinville-ben pedig már odáig fajult a helyzet, hogy nem történt a pályán zöld zászló alatti előzés az első helyért.

    Miller véleménye a versenyről több versenyző kijelentéseit tükrözi, azaz, nincs egyetlen tényező, amire rá lehetne mutatni.

    Értelemszerűen a versenyzők elég nagy keresztmetszetével álltunk kapcsolatban, hogy megtudjuk a véleményüket. Találkoztunk a Goodyearrel is” – mondta a NASCAR egyik legmagasabb pozícióban álló tisztviselője.

    Tervezünk egy gumitesztet Martinsville-ben az év későbbi szakaszára, hogy ott kipróbáljunk néhány új dolgot.

    A versenyzők a váltást említették lehetséges problémaként. Átnézzük az adatokat, és megnézzük, hogy a következő alkalommal, amikor visszamegyünk, mit tudunk majd tenni az ügy érdekében.

    Fantasztikus, hogy az események éjszaka zajlanak. Van egy utánozhatatlan hangulata a dolognak, de a hideg hőmérséklet és az éjszaka határozottan nagyobb kihívást jelent, mint azt bárki is gondolná. Azt hiszem, ez is közrejátszott.

    A NASCAR Next Gen autójának új, 5 sebességes, szekvenciális váltójával a versenyzők által a pályán tapasztalt nagy mennyiségű váltás kiküszöbölése érdekében valószínűleg más áttételre lenne szükség, mondta Miller.

    Még ha meg is kapnánk azt a felső fokozatot pontosan azon a fordulatszámon, amire mindenki vágyik, valószínűleg még akkor is váltanának a srácok.

    Egyszerűen ha kopik a gumi, és lassul az autó, akkor sokkal gyorsabban lehet menni úgy, ha váltanak.

  • Panaszáradat a NASCAR Martinsville-i rádiós összeállításában – VIDEÓ

    Nem volt egyszerű dolga a versenyzőknek Martinsville-ben, hiszen a hideg idő mellett, a Next Gen autó problémáival is meg kellett küzdeniük.

    75 éves lett a Martinsville-i verseny, és természetesen mind a 36 pilóta azért állt ki a rajtrácsra, hogy hazavigye a híres „Grandfather Clock”-ot.

    Austin Dillon spottere már a felvezető körön elpanaszolta versenyzőjének, hogy „jelenleg befagy a hátsóm, nálad mi a helyzet?

    Kyle Larson már az első szakaszban szenvedett gumijaival, és elmondása szerint túl gyorsan lekoptatta a hátsó abroncsait. A 2021-es bajnok azt kérdezte, hogy mások váltanak-e, és ha igen, akkor hol, de Crew Chief-je szerint mindent jól csinált.

    Alex Bowman tavaly nyert Martinsville-ben, de idén nem volt jó versenye, hiszen ő is a gumikra panaszkodott, ő úgy érezte, hogy kanyarbejáraton, és kanyarkijáraton is túlkormányzott volt az autója, és esélyét nem látta annak, hogy a pályán előzzön.

    Austin Dillon – talán a mezőnyben egyetlen autóként – tiszta előzéseket tud bemutatni a Martinsville-i gemkapcson, neki a végén egy harmadik hely lett a jutalma.

    A Joe Gibbs Racingnek borzalmas napja volt. Denny Hamlin már korán körhátrányba került, nem is fordult autója, és végül kifogyott az üzemanyag az autójából, így több kör hátrányban fejezte be a versenyt.

    Nem járt jobban Martin Truex Jr. sem, aki egy defekt miatt lett lekörözve. „Ennyi, vége a ki*****tt versenyünknek” – mondta a csalódott sofőr.

    Az indulatok Kevin Harvick-ék csapatában is dúltak Martinsville-ben, a veterán versenyző arra panaszkodott, hogy nem segített neki eléggé a csapata.

    Nem hiszem el, hogy nem csináltunk semmit ma este az autóval, hogy gyorsabb legyen” – mondta Harvick a rádión.

    Egyből jött a válasz a crew chieftől: „Szerinted mi a sz**t tudtunk volna csinálni? Szinte semmit nem lehet változtatni az autón!

    A verseny végül a pitben dőlt el, és William Byron hálás is volt csapatának: „Köszönöm srácok, fantasztikusak vagytok” – mondta a rádión a Martinsville-i verseny győztese.

  • 15 000 dollárra büntették meg a verekedő Ty Gibbs-et

    A NASCAR illetékesei kedden 15 000 dollárra büntették Ty Gibbst magatartási szabálysértésért.

    Ugyanakkor ki kell emelni, Gibbs nem a verekedésért kapta a pénzbírságot, hanem amiért a Martinsville Speedway-en rendezett péntek esti Xfinity Series verseny után a boxutcában nekiment egy másik versenyző autójának.

    Gibbs a múlt pénteki futam utolsó hosszabbítási kísérletében összeütközött Sam Mayer-el, így egyik versenyző sem tudta elhódítani a 100 000 dolláros Dash 4 Cash bónuszt, ami ennek köszönhetően AJ Allmendinger-é lett.

    Gibbs a rivális Sam Mayer 1. számú JR Motorsports Chevrolet-jén vezette le a frusztrációját, és a levezető körben nekiment a lökhárítójának. Mindketten kiszálltak az autóikból és összeverekedtek, mielőtt a csapataik, és a versenybírók szétválasztották őket.

    A szabálysértés a NASCAR Szabálykönyv 4.3.A&E (NASCAR-tagok viselkedése) és 8.8.8 (Crew-tagok/Szervizek) szakasza alá tartozott.

    Gibbst és Mayert is behívták az Xfinity Series tisztviselői elé egy konzultációra a péntek esti verseny után. A 10 perces beszélgetés után kezet fogtak, és egyikőjüket sem szankcionálták a verekedés miatt.