Címke: Martinák Balázs

  • Tovább folytatódott a sorozat: hét verseny, hét győztes a ralisok között!

    Tovább folytatódott a sorozat: hét verseny, hét győztes a ralisok között!

    A K&H SIM Liga powered by HUMDA Dirt 2.0 utolsó előtti fordulójában mindössze egy másodperc döntött, a PALOTA Virtuális Wales Rally 12 szakaszát követően.

    Igazán fordulatos versenyt hozott a szezon utolsó murvás futama. Négyen is vetették a versenyt, de heten végeztek fél percen belül, ami megmutatja, milyen szoros különbségek döntöttek a versenyzők között.

    Az első szakaszokat követően Biró-Ambrus Roland ragadta magához a vezetést, kisebb kilengései miatt azonban féltávnál már Molnár Alex vezette az összetettet.

    A rally harmadik napja azonban borzalmasan sikerült számára, így a szakaszt nem nyerő, de nagyon kiegyensúlyozott Péntek Ádám került az élre. Biró-Ambrus ezzel szemben nem kevesebb, mint a szakaszok felét megnyerte, de amikor 16 másodpercet kapott a 10. gyorson, akkor eldőlt, nem lesz esélye a győzelemre.

    Péntek kihívója ekkor – a hozzá végig nagyon hasonló időket autózó – Budai Csaba lett. Előnye az utolsó szakasz előtt mindössze egy másodperc volt, Budai azonban tudott fordítani, így végül ő örülhetett, ugyanilyen különbséggel.

    Molnár állhatott fel a dobogóra szintén elhanyagolható, négy másodperc hátránnyal, míg Biró-Ambrus negyedik lett, de a rendkívül szoros versenyen heten végeztek fél percen belül, amivel az eddig a bajnokság élén álló Kasza-Fónagy-Martinák trió is fontos pontokat szerzett a szezonzáró előtt.

    Matematikailag még öten esélyesek a bajnoki címre, közülük Kasza Kristóf rendelkezik kisebb előnnyel a DuEn.hu által szervezett K&H SIM Liga powered by HUMDA Dirt 2.0 szeptember végi utolsó fordulóján azonban továbbra is megjósolhatatlan, mi lesz a végkimenetel.

    A bajnokság állása:

    # Pilóta Pont
    1. Kasza Kristóf 1276 0
    2. Fónagy Kristóf 1232 -44
    3. Molnár Alex 1230 -46
    4. Martinák Balázs 1222 -54
    5. Biró-Ambrus Roland 1192 -84
    6. Budai Csaba 1018 -258
    7. Martin Márkó 1005 -271
    8. Juhász Ferenc 984 -292
    9. Péntek Ádám 916 -360
    10. Gál Krisztián 899 -377
  • Négy futam alatt négy győztes a SIM Liga rally bajnokságának mérlege

    Négy futam alatt négy győztes a SIM Liga rally bajnokságának mérlege

    A K&H SIM Liga powered by HUMDA szimulátoros rally bajnoksága negyedik fordulóján újabb győztes született, miután kihívást jelentő szakaszokon a mezőny felének a célba érkezés is nehézségnek bizonyult

    Finn pályákon zajlott a K&H SIM Liga powered by HUMDA rally szakágának negyedik futama, a DOBOZ Virtuális Finn Rally. Ahogy a valóságban, úgy a Dirt Rally 2.0-ban is hatalmas ugratók, eszeveszett száguldás várt a versenyzőkre. Ráadsául a híres Ouninpohja elnevezésű szakasz digitalizált verzióján rendezték a verseny nagy részét, ezzel még közelebb hozva a szimulátoros világot a valósághoz.

    A finn erdőkben nagy sebességnél elég volt egy kis hiba ahhoz, hogy a fák között kössön ki valaki. Ha nem is repült ki a pályáról az illető, az árokban sokan kaptak defektet, ami szintén időveszteséggel járt. A mezőny fele nem látta meg a 12. gyorsasági szakasz végé, a szakaszok végén adott nyilatkozatokból is kiderült: mindenki élvezte a kihívást!

    Az élmezőnyből is sokan voltak, akik hibáztak, a győzelem sorsa pedig két csapattárs, Légrádi Zoltán és Fónagy Kristóf között dőlt el. A verseny első felében nem volt köztük nagy különbség, utána viszont szinte mindegyik szakaszon több másodpercet adtak egymásnak, így folyamatosan változott az éllovas személye.

    A legjobban a régi motoros Légrádinak jött ki a lépés. Ő a való életben 25 évvel ezelőtt már Ladával versenyzett, igaz, akkor a valós pályákon. Most pedig rally csapatával (HRT Racing) nemzetközi futamokon is indít autókat.

    „Gratulálok minden célba érkezőnek! Rendkívül nehéz verseny volt, de most nagyon boldog vagyok, hogy ennyi jó pilóta mellett, sikerült megnyerni ezt a futamot!” nyilatkozta a nyertes.

    A kettős győzelemnek köszönhetően a BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team átvette a vezetést a pontversenyben. A tavalyi bajnok, Martin Márkó szintén jó tempót autózott, de az utolsó három szakaszra szétesett, így csak a hetedik helyért járó pontokkal járult hozzá a csapat sikeréhez.

    Mögöttük Biró-Ambrus Roland állt fel a dobogó legalsó fokára, mögötte pedig Péntek Ádám és két korábbi győztes, Martinák Balázs és Kasza Kristóf végzett.

    Az amatőr szimulátorosok között negyedik futamát nyeri meg Tőke Richárd, vele jövőre már biztosan a profik között fogunk találkozni.

    A szezon felén van túl a sorozat, eddig minden futamot más versenyző nyerte, ennek megfelelően nagyon szoros az élmezőny, megjósolhatatlan, hogy kik lesznek azok, akik elnyerik a pénzdíjakat, melyeket a névadó a sorozat első három helyezettjének ajánlott fel.

    A következő bajnoki futam július 7-10 között kerül majd megrendezésre.

    A K&H SIM Liga powered by HUMDA Dirt Rally 2.0 bajnokságának állása négy futam után:

    # Pilóta Pont
    1. Fónagy Kristóf 740 0
    2. Kasza Kristóf 736 -4
    3. Martinák Balázs 721 -19
    4. Martin Márkó 697 -43
    5. Bíró-Ambrus Roland 652 -88

    A csapatbajnokság állása a 4.futam után:

    # Csapat Pont
    1. BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team 1911 0
    2. TMC Rallysport 1750 -161
    3. helyi-sport.hu Racing Team 1710 -201
    4. Car-Go! Virtual Rallye Team 1510 -401
    5. RTE Akadémia 878 -1033