Címke: Martin Whitmarsh

  • A McLaren korábbi vezetője úgy véli, hogy nem tett eleget a diverzitásért

    A McLaren korábbi vezetője úgy véli, hogy nem tett eleget a diverzitásért

    Martin Whitmarsh, a McLaren korábbi vezetője úgy véli, hogy tehetett volna többet is a diverzitás megteremtéséért. 

    Lewis Hamilton az utóbbi időkben nagy hangsúlyt fektet a sportágon belüli egyenlőségre. A hétszeres világbajnok többször is nehezményezte azt, hogy kevés színesbőrű szakember dolgozik a Forma-1-ben, így megalakította a Hamilton Bizottságot, hogy így segítsen az F1-be vágyóknak.

    Whitmarsh is tagja a programnak, viszont utólag úgy érzi, hogy anno tehetett volna ő is többet a sokszínű F1 megalkotásáért:

    ,,Van némi arrogancia a Forma-1-ben. Biztos vagyok abban, hogy e téren én is hibás vagyok, ugyanis azt gondoltam, ha nekem sikerült idekerülnöm, akkor bárki bekerülhet, ha van elég akaratereje, ha eléggé ambiciózus és elkötelezett. Én is így kerültem be a körforgásba. Viszont abba nem gondoltam bele, hogy a társadalmunk egy része hátrányos helyzetű, szerény körülmények között élő etnikai csoportokból áll, akik nem érzik úgy, hogy meg vannak hívva. Ezért nem kopogtatnak az ajtón, és ezért nem elég inspiráló számukra az, hogy a szüksége edukációt elvégezzék.” nyilatkozta a brit üzletember a The Race-nek.

    A McLaren korábbi vezetője ugyanakkor leszögezte, hogy a karrierje során nem találkozott rasszista megnyilvánulásokkal, de szerinte fontos felhívni a problémára a figyelmet:

    ,,A 25 éves pályafutásom során nem emlékszem olyan esetre, mikor azt gondoltam, hogy egy döntés a rasszizmuson alapult. Ugyanakkor szégyenszemre vezetőként nem volt elég tudatos a gondolkodásmódom. Ugyan nagyon nemzetköziek vagyunk, viszont a társadalom azon rétegét nem képviseljük, ahonnan ezeket az embereket be tudnánk vonzani.”

  • Button 2010-ben ultimátumot adott a McLarennek Hamilton miatt

    Button 2010-ben ultimátumot adott a McLarennek Hamilton miatt

    A korábbi F1-es világbajnok Jenson Button elárulta, hogy milyen ultimátumot adott a McLarennek, amikor 2010-ben csatlakozott a csapathoz. A brit pilóta a wokingi székhelyű csapathoz Lewis Hamilton csapattársaként csatlakozott, miután 2009-ben megnyerte a bajnokságot a Brawn GP-vel.

    Hamilton 2008-ban nyerte első világbajnoki címét a McLarennel, ez a csapat állt az F1-be vezető útja mögött, és a ma már hétszeres bajnok két szezonon keresztül, Button érkezéséig Heikki Kovalainen mellett nagyjából kihívó nélkül maradt.

    A The High Performance Podcastnak Button kifejtette, hogy voltak fenntartásai, amikor megérkezett a csapathoz:

    „Emlékszem, amikor besétáltam a McLarenhez, és az első dolog, még mielőtt bárkivel is találkoztam volna… Beszéltem Martin Whitmarsh-al, majd Ron Dennis-szel, és azt mondtam: „Az első kérdésem az, hogy ez Lewis csapata, vagy egyenlő bánásmódban részesülök-e itt? Mert ha nem, akkor nem akarok itt lenni”. Ők azt mondták, „igen, minden 100 százalékban egyenlő lesz a két versenyző között’. Reagáltam, hogy „így már indulhatunk”, aztán besétáltam, mindenkivel találkoztam, és nagyon gyorsan elég jó kapcsolatba kerültem a csapattal. Jött az apám is, aki mindig a háttérben volt. Beszélt a mérnökökkel. Elég rideg volt a légkör, de ő sokkal barátságosabbá tette. A menedzserem is nagyszerű volt, a fizioterapeutám, és a PR-osom. Azt hiszem, ettől mindenki egy kicsit nyugodtabb lett a csapatban, és a versenyzők már nem voltak számukra idegenek, akikkel nem lehetett beszélgetni a csapaton belül.”

  • Senna azon gondolkodott, hogy kiszálljon-e a Forma-1-ből

    Senna azon gondolkodott, hogy kiszálljon-e a Forma-1-ből

    Ayrton Senna emléke továbbra is él a Forma-1 rajongóiban, pedig csak 164 alkalommal indult el a királykategóriában, egészen az 1994-es imolai végzetes balesetéig. Egy évvel korábban majdnem visszavonult.

    1992-ben Senna a McLaren csapatával versenyzett, de nem olyan volt a szezonjuk, mint azt remélték. A Honda 12 hengeres motorja kevésnek bizonyult. A brazil pilóta szkeptikussá vált, miután a Honda bejelentette, hogy kiszállnak a sportágból. Ráadásul amennyire emlékszik Martin Whitmarsh, az akkori üzemeltetési igazgató, a csapatnak pénzügyi gondjai is akadtak, árulta el a Motorsport-Total.com-nak:

    „Amikor a Honda kiszállt, nem akarta folytatni. Mindegyik versenyző gyári szerződést akar. Azt hiszem, ebben igaza volt.”

    A szezont követően Senna hagyott is magának némi időt, hogy elgondolkodjon a jövőjén, akkor ezt mondta:

    „Egyik csapattal sem írtam alá szerződést, mert komolyan el kell gondolkodjak azon, hogy mit csináljak, mi a legjobb a karrierem szempontjából.”

    Mindeközben Senna elment tesztelni egy IndyCar autót is. Miközben továbbra is gondolkodott azon, hogy hogyan tovább, ennyit árult el:

    „Elképzelhető, hogy 1993-ban egyáltalán nem versenyzek (a Forma-1-ben), vagy az IndyCarban indulok. Most hazamegyek, hogy nyugodtan kiértékelhessem, hogy milyen lehetőségeim adódnak a közeljövőben.”

    Végül Senna úgy döntött, hogy marad egy újabb évet a McLarennél, majd 1994-re a Williamshez igazolt.

  • Hamilton és Senna „kivételes aurával rendelkeztek”, Schumacher nem

    Hamilton és Senna „kivételes aurával rendelkeztek”, Schumacher nem

    Lewis Hamilton és Michael Schumacher két olyan emblematikus alakja a Forma-1-nek, akiket jó ideje hasonlítgatnak egymáshoz. Martin Whitmarsh, a McLaren egykori technikai igazgatója majd csapatfőnöke szerint azonban Hamiltonnak inkább köze van egy másik sikeres pilótához a 90-es évekből. A MotorsportMagazine.com-mal beszélgetve Whitmarsh felidézte a mclarenes éveit:

    „Rengeteg boldog emlékem van Jenson Buttonról, Mika Häkkinenről, Kimi Räikkönenről, Juan Pablo Montoyáról, vagy Fernando Alonsóról. Mindannyian kiemelkedő versenyzők. Ahogy azt megtapasztaltam, ketten azonban kiemelkednek, különleges volt az aurájuk ezek pedig Ayrton Senna és Lewis Hamilton. Ayrtonban ez már megvolt, amikor megismertem, Lewisban a kezdetekor még nem. Vele együtt nőtt, és mindezt egyedül hozta létre. Szerencsésnek érzem magam, hogy mindezt közelről láthattam.”

    Amikor kérdezték Hamilton és Schumacher összehasonlításáról, akkor Whitmarsh a személyes véleményét osztotta meg. Technikai igazgatóként a McLarennél Schumacher dolgait egészen közelről érezhette jó ideig, igaz, hogy Mika Häkkinen táborából:

    „Soha nem láttam Schumachert arról az oldaláról, amilyennek esetlegesen látnom kellett volna. Mindig is egy gazember volt, egy olyan rivális, aki gonosz játékokat űzött, és megpróbálta elvenni a győzelmet a versenyzőmtől. Így nem tudok elfogulatlan lenni, ha Michaelről van szó.”

    Whitmarsh szerint Hamilton inkább olyan, mint Mika Häkkinen, Schumacher nagy ellenfele, a 90-es évek végéről:

    „Lewis könyörtelen, de tisztességesen akar nyerni. Nem hiszem, hogy Schumachert ez érdekelte egyáltalán. Tiszteletben kell tartani azokat, akik őszinték és ártatlanok egy szinten, olyanok, mint Lewis és Mika. Soha nem követtek el semmi aljasságot.”

  • Hamilton: Remélem Whitmarsh megbocsátott azért, amiért elhagytam a McLarent

    Hamilton: Remélem Whitmarsh megbocsátott azért, amiért elhagytam a McLarent

    Lewis Hamilton titkon reméli, hogy a korábbi McLaren-es főnöke Martin Whitmarsh megbocsátott neki azért, amiért a gyári Mercedesnél felszabaduló ülésért otthagyta a wokingi istállót a 2012-es Forma-1-es szezon végén.

    Miután a fiatal brit ellentmondást nem tűrően ment végig a junior kategóriákon és nyert meg mindent, a Forma-1-es bemutatkozásnak sem kellett sokat várnia magára. Hamilton 2007-ben lehetőséget kapott a McLarentől, ahol meg is szerezte első világbajnoki címét 2008-ban.

    Azonban így utólag visszanézve a száguldó cirkusz eseményeit, Hamilton nagyon jól döntött, amikor átszerződött a Mercedes csapatához és otthagyta a McLarent, akikkel egy világbajnoki címet és huszonegy győzelmet szerzett közösen.

    A Mercedesnél pedig már öt világbajnoki címet – ami idén nagy valószínűséggel hatra fog nőni – és 70 győzelmet szerzett a 2013-as szezontól számítva. A McLaren pedig a hatszoros világbajnok távozása óta képtelen volt futamot nyerni az F1-ben. Utoljára Jenson Button ünnepelhetett a dobogó legtetején még a 2012-es Brazil Nagydíjon a wokingi alakulat pilótájaként.

    Hamilton vélhetően a 2012-es Szingapúri Nagydíj után hozhatta meg a döntését, amikor ugyanis egy biztosnak tűnő győzelmet veszített el egy váltóprobléma miatt, ezzel pedig elveszítve a maradék esélyét is az azévi világbajnoki címre. A brit szerint ez volt élete egyik legnehezebb döntése.

    „A McLaren támogatása nélkül soha nem jutottam volna be a Forma-1-be,” – emlékezett vissza Hamilton. „Hatalmas mennyiségű pénzbe kerül, amíg eljutsz ide, szóval, ha csak a családomra számíthattam volna, akkor most valószínűleg nem lennék itt. Nekünk nem volt annyi pénzünk, mint manapság másoknak.

    „Emiatt nagyon hűséges voltam hozzájuk, azonban ugyanakkor a jövőmön is gondolkoznom kellett, hogy mit tartogathatnak az elkövetkezendő évek a számomra.

    „Egy kevésbé sikeres csapathoz szerettem volna bekerülni. Egy olyanba, akik éppen elkezdték a szárnyaikat bontogatni a sportban. Fogalmam sem volt, hogy mennyi időbe fog telni, amíg rálépünk a siker útjára és elkezdünk futamokat és bajnokságokat nyerni.”

    Hamilton hozzátette, hogy nagyon nehéz volt elmondania a végleges döntését 2012 őszén az egykori csapatfőnökének, Martin Whitmarshnak.

    „Életem egyik legnehezebb dolga volt felhívni a főnökömet és közölni vele azt, hogy az év végén el szeretném hagyni a csapatot.

    „Remélem azóta már megbocsátott nekem ezért. Szerintem már megtette ezt, mert megértett engem és abban a helyzetben az volt a legjobb döntés a karrierem szempontjából.”

  • A McLaren egykori főnöke is tagja a Hamilton Bizottságnak

    A McLaren egykori főnöke is tagja a Hamilton Bizottságnak

    A hatszoros Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton, aki egyben az F1 első, és eddig egyetlen fekete versenyzője, azt szeretné, ha több színes bőrű versenyző lenne a sportban.

    Nemrégiben „együtt változást hozunk” jeligével létre is hozta a Hamilton Commissiont, vagyis bizottságot, melynek célja, hogy kielemezzék, mi az oka a diverzitás hiányának a sportban.

    A bizottság élén maga Hamilton áll, de máris neves személyeket tudhat „csapatában. A 14 fős gárda tagja többek között Dr. Hayaatun Silleme, a Royal Academy of Engineering (Királyi Műszaki Akadémia, Egyesült Királyság) vezérigazgatója, Tracey Crouch korábbi brit sportminiszter, vagy épp a McLaren egykori főnöke, Martin Whitmarsh.

    Whitmarsh
    Martin Whitmarsh | Fotó: McLaren

    A bizottság célja, hogy „a lényeges területeken a szakértelem széles skálája képviseltesse magát, beleértve a motorsportot, a mérnököket, az iskolákat, főiskolákat és egyetemeket, a közösségi/ifjúsági csoportokat, valamint az Egyesült Királyság jelentős politikai pártjait”.

    „Ami aggasztó, hogy a sport egészében még mindig nagyon kevés színes ember van” – véli Hamilton. „Az F1-ben, a csapataink sokkal nagyobbak, mint az őket képviselő sportolók, de egyes képességek tekintetében hiányosan vannak képviselve.”

    „Nem jön elég gyorsan a változás, és tudnunk kell az okát.”

    „Ezért akartam létrehozni ezt a bizottságot és büszke vagyok rá, hogy a Royal Academy of Engineeringgel és a hihetetlen bizottsági tagjainkkal dolgozhatok azon, hogy azonosítsuk az akadályokat, melyekkel a fiatal feketéknek szembe kell nézniük motorsport STEM (science, technology, engineering, maths; vagyis tudomány, technológia, mérnöki munka és matematika) területein.”

    A diverzitásra való törekvés azonban nem csak a bőrszínre értendő, hanem például a nemek eloszlására is.

    Hamilton csapata, a Mercedes elismerte, hogy „a munkaerő csupán 3% -a vallja magát kisebbségi etnikai csoportokhoz tartozónak, és alkalmazottainknak csak 12%-a nő”. A csapat azonban hozzátette, hogy növelni szeretnének ezeken a számokon.

  • Massa: Mehettem volna a McLarenhez 2010-ben

    Massa: Mehettem volna a McLarenhez 2010-ben

    Felipe Massa elárulta, hogy lehetősége nyílt volna 2010-ben a McLarenhez igazolni, ám a brit csapat ajánlatát végül elutasította, mondván jól érzi magát a Ferrarinál.

    A brazil egész pontosan 2009-ben egyeztetett a wokingi gárdával, ez a negyedik Ferraris szezonja volt. Még Monacóban ült le tárgyalni a McLaren akkori csapatfőnökével, Martin Whitmarsh-sal, tehát még a hungaroringi súlyos balesete előtt.

    „A McLaren nagyszerű csapat, az én időmben még inkább az volt” – nyilatkozta a Sky F1-nek. „Most pedig jó úton haladnak, hogy megint azok legyenek. Azonban Brazíliában mindig erősek voltak, ha megnézzük, Senna hogy teljesített ott a McLarennel.”

    „Szóval természetesen vezettem volna egy McLarent. Igazából sosem mondtam, de volt egy találkozóm Martin Whitmarsh-sal a 2009-es Monacói Nagydíj hétvégéjén. Érdeklődött irántam, hogy mennék-e a McLarenhez, de nekem jó volt a Ferrari, szóval nem folytatódtak a tárgyalások. De biztosan remek lett volna náluk vezetni. De tényleg nagyon jó volt a Ferrarinál töltött idő is” – zárta gondolatát.

  • „Lázongás” a McLarennél, Martin Whitmarsh visszatérhet

    „Lázongás” a McLarennél, Martin Whitmarsh visszatérhet

    Továbbra sem minden tökéletes a McLarennél, ugyanis a találgatások szerint az alkalmazottak elfordultak a jelenlegi csapatvezetéstől. Azt szeretnék, hogy az egykori főnökük Martin Whitmarsh térjen vissza a csapathoz.

    A brit istálló az elmúlt évek gyengélkedése után idénre lecserélte a Honda erőforrásokat Renault-ra, amitől azt várták, hogy visszatérnek oda, ahol a dicső korszakukban voltak. A várakozásuk nem jött be, hiszen messze vannak az élmezőnytől, 40 szerzett ponttal pedig a konstruktőri bajnokság ötödik helyén állnak.

    Az idei legjobb eredményük egy ötödik hely, Fernando Alonso révén még a szezonnyitóról.

    A Daily Mail értesülése szerint a sikertelenség miatt a csapat tagjai nagyon elégedetlenek és elfogyott a türelmük a sportigazgatóval, Eric Boullierrel szemben. A legutóbbi, verseny utáni értékelésen fogyott el végképp az alkalmazottak türelme, ahol a francia elismerte, hogy visszaesett az autó teljesítménye.

    A forrás megjegyzi, hogy annyira elégedetlen a személyzet, hogy eltávolítattnák Eric Boulliert, és visszahívnák Martin Whitmarsht, aki szerintük rendbe tudná hozni az istállót.

    Nem ez az első alkalom, hogy az egykori csapatfőnököt hívnák vissza, ugyanis ő remek kapcsolatot ápol az egyik részvényessel, Mansour Ojjeh-val.

    Whitmarsh pedig nyilatkozott is erről a Daily Mailnek.

    „Az elmúlt 19 hónapban, mióta Zak Brown átvette a csapat irányítását, az emberek számos levelet küldtek nekem a kiábrándító helyzetről. Én erre csak azt tudtam mondani, hogy ne nekem küldjék, hanem Mansour-nak. Szeretem a csapatot, és hihetetlenül szomorú vagyok, amikor látom, hogy mi lett velük.” – kezdte.

    „Másképp kellene megközelíteni a dolgokat. Nagy politika folyik a kulcs emberek között. Szerintem közülük sokaknak mennie kell. Elmondtam a véleményemet Mansour-nek, és majd a részvényesek döntenek arról, hogy mit fognak cselekedni.”

    „Korábban minden a Forma-1-ről szólt. Most viszont más lehetőségeket is keresnek, mint például az IndyCar vagy a Le Mans. Önmagukban ezek nagyszerű dolgok, de az aggodalommal tölt el engem, hogy ezek nagyobb prioritást élveznek. Ott élek a környéken és sűrűn találkozok McLarenes alkalmazottakkal. Nagyon csalódottak és sokat panaszkodnak nekem.”

    „Tim Goss is ezért távozott. Egy fantasztikus koponya volt, keményen dolgozott, a politikát félre tette, a csapat egyik értéknövelő tagja volt. Mégis ő volt a bűnbak. Lehet, hogy nem volt mindenre válasza, de folyamatosan a megoldáson dolgozott.”

    „Ha egy McLarenes küldöttség állna az ajtóm előtt, nem zavarnám el őket. Tudják, hogy hol vagyok.” – zárta sejtelmesen Whitmarsh.

  • Whitmarsh szerepet vállalt az FIA-nál

    Whitmarsh szerepet vállalt az FIA-nál

    A McLaren egykori csapatfőnöke, Martin Whitmarsh visszatér a Forma-1-es körforgásba, ugyanis elfogadott egy ideiglenes konzultáns pozíciót az FIA-nél.

    A McLarentől való távozása után Whitmarsh jacht versenyzésben volt érintett. Tavaly novemberben azonban arról számolt be, hogy a Formula E Globális Tanácsadó testületének képviselője lett, melynek elnöke Alain Prost.

    Most pedig az FIA-vel dolgozik majd együtt, hogy segítsen kialakítani a költségkorlátokat az F1-ben.

    „Whitmarsh elfogadta a meghívásunkat, hogy dolgozzon az FIA-val ideiglenesen, annak érdekében, hogy segítse a financiális szabályok meghatározását, hogy fair és fenntartható verseny legyen az FIA F1-es világbajnokságban.” – erősítette meg az FIA F1-es kommunikációs vezetője, Matteo Bonciani.