Címke: Martin Truex Jr.

  • Alex Bowman 19-re húzott lapot, és nyert Las Vegasban

    A szerencsejáték Las Vegas egyik jellemzője, és egy kockázatos, két kerekes kiállás kifizetődött Alex Bowman számára a verseny végén.

    Bowman a Hendrick Motorsports csapattársával, Kyle Larsonnal csatázott a hosszabbításos újraindításnál, és az utolsó kanyarban előzte meg végül az 5-ös rajtszámú autót, hogy megszerezze idei első győzelmét.

    Nem tudom eléggé megköszönni mindenkinek a Hendrick Motorsporttól” – mondta Bowman a verseny után. „Ez az autó egész nap nagyon gyors volt, csak soha nem volt meg a szükséges pozíciónk a pályán, hogy megmutassuk ezt.

    De ember, milyen jó döntés volt Greg Ives (a crew chief) és a srácok részéről, hogy két kereket cseréljünk, ami nyilvánvalóan kifizetődött.

    Kyle-lal versenyezni mindig jó móka, néhány győzelemért versenyezhettem már vele, és mindig szuper tisztán és hatalmas tisztelettel versenyeztünk egymás ellen” – magyarázta a 48-as rajtszámú autó sofőrje.

    Elég borzalmasan indult az év, szóval kijönni ide, és egy ilyen utolsó rajtnál megszerezni a győzelmet, az nagyon különleges.

    A pole-ból induló Christopher Bell 30 kört vezetett, azonban az első sárga zászlós szakasznál elvesztette az első helyet, és utána már nem is szerezte vissza. Később defektet is kapott, ami miatt körhátrányba is került.

    A versenyen 12 sárga zászlós periódus volt, ami csak kettővel volt kevesebb mint a rekord. Daniel Suarez ártatlan áldozata lett Michael McDowell és Chase Briscoe koccanásának, majd ugyanerre a sorsa jutott Ryan Blaney, aki előtt Brad Keselowski pördült meg.

    Mechanikai hibák sem kerülték el a versenyzőket. Cole Custer motorja lerobbant, míg Denny Hamlin szimplán elváltotta magát, és eltörte az autó kardántengelyét.

    Az első szakaszt végül Alex Bowman nyerte.

    Ross Chastain élete versenyét futotta, mégis Alex Bowman nyert

    Ross Chastain eközben szépen csendben az élre tört, végül átvette a vezetést és megnyerte a második szakaszt. Chastain ezután dominálta a verseny nagy részét – szám szerint 83 kört – azonban az utolsó előtti sárga zászlónál elvesztette a vezetést.

    Ekkor lépett a színre a tartalék autóval, utolsó rajthelyről induló Kyle Busch, aki zseniálisan versenyzett, és fantasztikusat csatázott Martin Truex Jr.-al az utolsó körökben. Amikor már úgy tűnt, hogy a 18-as autó eljut a győztesek útjára, akkor jött a dráma.

    6 körrel a vége előtt Erik Jones defektet kapott, és csúnyán a falnak csapódott, majd Bubba Wallace sem tudtam elkerülni, így a versenybíróságnak nem volt más lehetősége, minthogy belengesse a sárga zászlót.

    Ez a kiállásokhoz és a hosszabbításos újraindításhoz vezetett, ahol Larson, Bowman és Byron két kereket cserélt, így az előbbi kettő egymás mellől indulhatott újra az utolsó 2 körre.

    A Hendrick Motorsports párosa szinte végig egymás mellett küzdött, miközben Byron, Busch, Truex és Chastain semmit sem tudott tenni mögöttük, és még az utolsó kanyarban is fej-fej mellett haladtak.

    Bowmannek sikerült lendületesebben kijönnie az utolsó kör utolsó kanyarjából, így Larsont megelőzve nyert.

    A győzelemmel Bowman a 2021-es év kezdete óta a második legtöbb győzelmet szerezte a mezőnyből, szám szerint ötöt.

    Chastain, Busch és William Byron egészítette ki az első ötöt, míg a top 10-et Aric Almirola, Reddick, Truex, Elliott és Bell zárta.

    A Cup Series legközelebb délre, a Phoenix Racewayre látogat a Ruoff Mortgage 500-ra. A verseny március 13-án, vasárnap kerül megrendezésre majd.

    A Las Vegasi Penzoil 400 végeredménye

    Poz. # Driver Kör
    1 48 Alex Bowman 274
    2 5 Kyle Larson 274
    3 1 Ross Chastain 274
    4 18 Kyle Busch 274
    5 24 William Byron 274
    6 10 Aric Almirola 274
    7 8 Tyler Reddick 274
    8 19 Martin Truex Jr. 274
    9 9 Chase Elliott 274
    10 20 Christopher Bell 274
    11 3 Austin Dillon 274
    12 4 Kevin Harvick 274
    13 45 Kurt Busch 274
    14 22 Joey Logano 274
    15 7 Corey LaJoie 274
    16 21 Harrison Burton # 274
    17 31 Justin Haley 274
    18 17 Chris Buescher 274
    19 2 Austin Cindric # 274
    20 42 Ty Dillon 274
    21 47 Ricky Stenhouse Jr. 274
    22 16 Daniel Hemric(i) 274
    23 38 Todd Gilliland # 274
    24 6 Brad Keselowski 273
    25 23 Bubba Wallace 273
    26 51 Cody Ware 273
    27 34 Michael McDowell 273
    28 78 BJ McLeod 272
    29 77 Josh Bilicki(i) 271
    30 15 Garrett Smithley 267
    31 43 Erik Jones 264
    32 11 Denny Hamlin 219
    33 41 Cole Custer 171
    34 44 * Greg Biffle 148
    35 14 Chase Briscoe 135
    36 12 Ryan Blaney 104
    37 99 Daniel Suarez 92

    #Újonc
    *Charter nélküli versenyző

  • Truex szerint a 2022-es NASCAR szezon nagyon kiszámíthatatlan lesz

    A NASCAR Cup Series versenyzői általában már az első néhány verseny után tisztában vannak az erőviszonyokkal. 2022 más lesz Truex szerint.

    A Next Gen autók rövid tesztelési ideje miatt a versenyzőknek a szokásosnál hosszabb időre lehet szükségük ahhoz, hogy megállapítsák, hol állnak a versenytársakkal szemben.

    Azt hiszem, ez eltart majd egy darabig. Általában a nyugati parton, Atlantában és Daytonában végigmegyünk, és máris van egyfajta elképzelésünk arról, hogy hol állunk, vagy hogy milyen lesz a helyzetünk” – mondta a NASCAR Cup Series-ben 2004 óta versenyző Martin Truex Jr.

    Az idei év teljesen más lesz – szerintem egy kicsit tovább fog tartani. Még soha semmi nem változott annyi minden, mint idén.

    Amellett, hogy az autó sokak szerint „forradalmi” változásokat tartalmaz, a 2022-es szezon kezdete sem segít az erőfelmérésben.

    A „nem hivatalos” rajt vasárnap lesz a pontok nélküli Busch Light Clash bemutató futammal a Los Angeles Memorial Coliseumban található negyed mérföldes oválon, amelyen még soha nem mentek.

    Hivatalos NASCAR-futamot az 1970-es évek eleje óta nem rendeztek ilyen kis pályán, és bármi is lesz vasárnap, annak aligha lesz köze ahhoz, hogyan alakul a 2022-es szezon hátralévő része.

    A Clash után következik a Daytona 500, de azt a versenyt egy superspeedwayen rendezik, ahol más aerodinamikai szabályok érvényesek, mint a versenynaptárban szereplő pályák túlnyomó többségén.

    Daytonát a kaliforniai Auto Club Speedway követi – egy 2 mérföldes oválpálya, amely szintén nagyban eltér a versenynaptárban szereplő pályák többségétől.

    A március 6-i Las Vegas Motor Speedway-i verseny – egy 1,5 mérföldes pályán – adhat először támpontot arra, hogy a csapatok hol tartanak.

    Martin Truex Jr. és a 2022-es NextGen Toyota
    Martin Truex Jr. és a 2022-es NextGen Toyota Fotó: Bob Leverone/Getty Images

    Tanulás a szezon közben

    Elég sok időbe fog telni, amíg rájövünk, hogy hol tartunk, hogy megtanuljuk ezt az autót, hogy megértsük, hogyan működik jól a különböző típusú versenypályákon, és azt hiszem, ez még egy darabig így fog folytatódni” – jelentette ki a Joe Gibbs Racing versenyzője.

    A dolgok nagyon gyorsan fognak változni az év első felében. Eltart majd egy ideig, amíg igazán jól fogjuk érezni magunkat az autóban.

    Truex és a Joe Gibbs Racing 19-es rajtszámú Toyota a 2021-es pontversenyben a második helyezést érte el, és az utóbbi években mindig ott volt az élmezőnyben.

    Bár Truex elmondta, hogy általában minden szezont nagy várakozással kezd, elismerte, hogy idén „több a kérdőjel van benne, mint valaha”.

    Voltunk már ilyen helyzetekben, amikor sok minden változik, és nem igazán tudod, hogy mire számíts. Csak megpróbálsz a lehető legjobban felkészülni” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak a 2017-es év bajnoka.

    Nyilvánvalóan nagyszerű csapatom van, és sok jó ember vesz körül, és megpróbálom a lehető legjobban kihasználni ezeknek az embereknek a segítségét, és ez általában be is szokott válni.

  • Mi lehet a Toyota NASCAR programjának jövője?

    A Toyota jövője akár több autót is magában foglalhat, valamint Kyle Busch és Denny Hamlin életfogytig szóló szerződtetését.

    Mivel az M&M’s az idei szezon után elhagyja a Joe Gibbs Racinget és a NASCAR-t, Kyle Busch csapatának új szponzorra lesz szüksége.

    Bár a JGR soha nem hozza nyilvánosságra a versenyzői szerződéseket, egy új szponzorral kötött hosszú távú megállapodás valószínűleg tartalmazni fogja Busch szerződéshosszabbítását is, amely biztosítani fogja, hogy a szponzori szerződés teljes időtartamára a csapatnál maradjon.

    David Wilson, a Toyota Racing Development elnöke a hétvégi Daytonai 24 óráson tett interjújában elmondta az NBC Sports riporterének, Nate Ryannek, hogy nem aggódik Busch és Hamlin státusza miatt.

    Kyle és Denny is a Joe Gibbs Racingnél szeretné befejezni a pályafutását. Azt hiszem, pragmatikusan gondolkodva ők is tudják, hogy nincs túl sok jobb lehetőség a NASCAR-ban” – nyilatkozta David Wilson az NBC Sportsnak.

    Wilson elmondta, a csapat tulajdonosa, Joe Gibbs gőzerővel dolgozik a szponzorkeresésen.

    Tudjátok, hogy ő hogyan van bekötve… Rajta van a dolgon. És máris van néhány izgalmas jelentkező. Rendben leszünk.

    Jelenleg 6 autó versenyzik a Toyota kötelékében, a négy Joe Gibbs Racing gép (Kyle Busch, Denny Hamlin, Martin Truex Jr. és Christopher Bell), valamint a Hamlin által tulajdonolt 23XI, melyben Bubba Wallace és az újjonan érkező Kurt Busch versenyzik.

    Wilson szerint a Next Gen autó megérkezésével tovább bővülhet a Toyota autóit használó csapatok száma.

    Van egy meghatározott mennyiségű erőforrásunk, és ez a keret nem növekszik akkor, amikor új autókat kezdünk el felkészíteni” – mondta a Toyota Racing fejese.

    Az előző generációs autóval megvolt az a kockázat, hogy túlságosan szétszórjuk ezeket az erőforrásokat. Szándékosan a minőséget helyeztük előtérbe a mennyiséggel szemben.

    Ismétlem, ezzel az új autóval ezek az erőforrások tovább oszthatók, mert aerodinamikailag több korlátozás van.

  • Martin Truex Jr. is a Chili Bowl-ra vágyik

    NASCAR-os sztárok sokasága volt ott a Chili Bowl-on, és most Martin Truex Jr. is bejelentette jövő évi indulási szándékát.

    A hónap elején hét NASCAR versenyző vett részt Chili Bowl Nationals versenyen: Christopher Bell, Ricky Stenhouse Jr., Ryan Newman, Larson, Elliott, Bowman és Briscoe.

    Bell érte el közülük a legjobb eredményt, és a főversenyben második lett Tanner Thorson mögött. Jövőre lehet, hogy az egyik csapattársa is indul majd?

    A korábbi Cup Series bajnok, Martin Truex Jr. azt mondja, hogy szeretne egy midgetet vezetni, és esetleg részt venni egy jövőbeli Chili Bowl-on.

    Tavaly nyáron a Toyota összehozott nekem egy midget tesztvezetést” – mondta Truex az NBC Sportsnak. „Nagyon jól éreztem magam. Egyszer biztosan versenyezni fogok egy ilyen autóval.

    Bell megpróbált rábeszélni a Chili Bowl-ra, de végül túl sokáig halogattam. Mindenképpen szeretnék egyszer versenyezni egy ilyen autóval.

    Lehetőleg egy kis pályán (mint a Chili Bowl negyed mérföldes pályája – a szerk.). Szeretnék egy kicsit több tapasztalatot szerezni, mielőtt elmegyek arra a versenyre.

    Mi az, ami ennyire csalogató a midget autókban Truex számára?

    Évek óta követem a versenyeiket. Emlékszem, amikor felnőttként néztem a Thursday Night Thundert (Lucas Oil Indianapolis Raceway Park). Mindig is érdekeltek és figyeltem őket.

    És amikor tavaly ült először midget autóba?

    Csak beszálltam és mentem. Nagyon jó érzés volt. Mindenképpen szeretnék még többet is csinálni” – jelentette ki Truex.

  • Sonoma visszatér a régi vonalvezetéséhez

    A NASCAR 2018 után ismét, a már – 1998 óta – megszokott „The Chute” vonalvezetésen rendezi majd a Sonomai versenyt, melynek címvédője Kyle Larson.

    2022-ben visszatér a NASCAR autók számára megszokott „The Chute”, amely 1998 óta adja a NASCAR Cup Series által használt vonalvezetés sava-borsát.

    Bár a hosszabb, 4 kilóméteres aszfaltcsík technikásabb, és nagyobb kihívást jelent a versenyzők számára, a visszatérő 3,2 kilométeres vonalvezetés több előzési pontot kínál a résztvevőknek.

    Sok rajongótól és versenyzőtől hallottuk, hogy mennyire szerették, amikor a Chute-on versenyeztünk” – mondta Jill Gregory, a Sonoma Raceway vezérigazgatója.

    A Carousel az eredeti pálya része volt, és 2019-ben az 50. évfordulónkra visszatértünk hozzá, majd 2021-ben ismét használtuk. De azért versenyzünk, hogy izgalmat és drámát hozzunk a rajongóknak, és elsöprő többségük azt kérte tőlünk, hogy hozzuk vissza a Chute-ot.

    Mivel a Toyota/Save Mart 350 Cup versenyhossza továbbra is 350 kilométer marad, a futamot 90 körről 110 körre hosszabbítják meg.

    Emellett visszatér a 7-es kanyar, ahol számos legendás előzés és összecsapás történt ez elmúlt években.

    Kékkel a régi, „Carousel” verzió, pirossal a visszatérő „The Chute” Kép forrása: Wikipedia

    Bár Kyle Larson domináns győzelmet aratott itt 2021-ben, egyetért azzal a döntéssel, hogy visszatér „The Chute”.

    Izgalmasabb lesz a rajongók számára, már csak azért is, mert azok a kanyarok éles kanyarok, néhány hajmeresztő előzési zónával” – jelentette ki a 2021-es NASCAR-bajnok és a Toyota/Save Mart 350 futam győztese, Kyle Larson.

    Könnyű hibázni, mert magasak a rázókövek, így az autó sokat pattog, és ez kihívást jelent majd. Izgalmas lesz. Elég őrült versenyre számítok.

    A Chute-ot az 1998-as verseny előtt építették meg, és 2018-ig minden sonomai NASCAR-versenyen használták.

    A versenypályának ez a szakasza a 4-es és a 7-es kanyart köti össze. Martin Truex Jr. volt az utolsó pilóta, aki – 2018-ban – győzni tudott a Chute vonalvezetésen.